egészségügy
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kórház
- koronavírus
- Fidesz
- Népszabadság
- orvos
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kásler Miklós: Akik az Árpád-gén bejelentését támadják, azok nem a szerzőket, hanem tudományos tényeket támadnak
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere legújabb videóinterjújában a magyarság eredettörténetét jelentősen formáló Árpád-gén felfedezéséről nyilatkozott. A tudományos eredményeket támadó ellenzékiekkel kapcsolatban elmondta a miniszter, hogy nehéz helyzetben vannak, mert nem a szerzőket támadják, hanem a DNS-ek konfigurációját, szekvenciáját és létét, amelyek megkerülhetetlen tudományos tények. A miniszter az egészségügy jövőbeli átalakításának néhány részletéről is beszélt.
Lovaggá ütötte II. Erzsébet királynő az egészségügynek gyűjtő százéves veteránt - videó
Soron kívül a Sir előnév viselésére jogosító lovagi rangra emelte pénteken a brit uralkodó Tom Moore-t, a brit hadsereg százéves veteránját, aki csaknem 33 millió fontot gyűjtött a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) számára az új koronavírus okozta járvány elleni küzdelem segítésére.
Nincs aktív fertőzött a Szegedi Tudományegyetem dolgozói között
A Szegedi Tudományegyetem júniusban mintegy 5000 koronavírus-tesztet végzett el ingyenesen. Az SZTE klinikáinak egészségügyi dolgozói mellett a Szeged-Csanád Egyházmegye fenntartásában működő szociális intézmények dolgozóit és ellátottjait is szűrték. Egyetlen pozitív esetet sem találtak, és a fertőzésen átesettek száma is alacsony.
A tisztifőorvos folyamatosan figyeli a külföldi járványügyi helyzetet is
Életbe léptek szerdán a beutazással kapcsolatos korlátozó intézkedések, a különböző színnel jelölt országok járványügyi helyzetét az országos tisztifőorvos folyamatosan figyelemmel kíséri, és ha kell, a besorolást felülvizsgálja.
Önellátó lesz Magyarország az egészségügyi védőfelszerelésekben
A magyar kormány ötvenmilliárd forintos kerettel támogatási programot indít az egészségügyi gyártókapacitások fejlesztésére - jelentette be Varga Mihály a közösségi oldalára feltöltött videóban a Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint.
Fidesz: A baloldal megbecsülés helyett elüldözte az egészségügyi dolgozókat
A baloldal megbecsülés helyett elüldözte az egészségügyi dolgozókat - írja a Fidesz közleményében.
- címkék:
- egészségügy
- baloldal
- Fidesz
- Címkefelhő »
Dr. Flóris István az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet új vezetője
Prof. Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere 2020. július 6-ától Dr. Flóris Istvánt bízza meg az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főigazgatói feladatainak ellátásával - áll az Emmi Egészségügyért Felelős Államtitkárságának közleményében.
Orbán Viktor: A határvédelem egyben egészségügyi védelem is - videó
Ahogy az Origo is megírta, Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt péntek reggel.
Kásler Miklós: Szerdán kapja meg 170 ezer egészségügyi dolgozó a bruttó 500 ezer forintos juttatását
170 ezer egészségügyi dolgozó kapja meg bruttó 500 ezer forintos juttatását a koronavírus-járvány idején tanúsított helytállásáért szerdán, illetve a napokban. Az egyszeri rendkívüli jutalomra a kormány 101 milliárd forintot biztosít - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten.
156 milliárd forinttal jut több az egészségügyre 2021-ben
Az egészségügyi és a szociális szférában is többletforrások vannak a 2021-es költségvetésben, amelyet pénteken fogadhat el az Országgyűlés - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
Július elsején a legtöbb gyógyszertár zárva lesz!
Holnap, azaz július elsején zárva tartanak a gyógyszertárak a Semmelweis-nap miatt.
Megmarad az e-receptek egyszerűsített kiváltási módja
Az Országgyűlés döntése értelmében a veszélyhelyzet megszűnését követően is - időkorlát nélkül - megmarad az e-receptek egyszerűsített kiváltási módja, amelyhez a beteg taj-számának megadása mellett a kiváltó személyazonosságának igazolására van szükség. Továbbá a telemedicinális ellátások lehetősége is megmarad.
Megkérdezte az Európai Parlament elnökét a V4NA, kivizsgálja-e, hogy az EP által fizetett munkatárs is részt vett a baloldali kamuvideó elkészítésében?
Bejárta a médiát az a szocialisták által legyártott kamuvideó, amiben egy magát mentőtisztnek beállító nő hazugságokat és rágalmakat mondott az egészségügyről. Mint kiderült, a videót egy baloldali EP-képviselő brüsszeli munkatársa gyártotta le, így felmerül a tiltott pártfinanszírozás gyanúja is, ami miatt a kormány az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz fordul - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Kásler Miklós: Hétfőtől újraindulhat az egészségügyi ellátás
Június 15-étől, hétfőtől valamennyi egészségügyi ellátás korlátozás nélkül elvégezhető a járványellenes készültség fenntartása mellett - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Hónapok óta gyártja az álhíreket a baloldal a koronavírus-járvány elleni védekezésről
Hónapok óta folyamatosan terjeszti az álhíreket a baloldal a koronavírus-járvány elleni védekezésről. Ezek mindegyikéről mára kiderült, hogy minden valóságalapot nélkülöztek. A legfrissebb az MSZP videohamisítási botránya: egy magát mentősnek kiadó nővel mondatták el azt a hazugságot, hogy 10, kórházból hazaküldött betegből kilenc meghalt. Az álhírek többsége egészségügyi kérdésekről szólt, de azzal is próbáltak riogatni, hogy a kormányzat a veszélyhelyzetre hivatkozva diktatúrát vezet be. Természetesen mindegyik állításról kiderült, hogy hazugság.
Gyopáros Alpár: 1800 milliárd forintot fordítottak eddig fejlesztésekre
A Modern városok program keretében 1800 milliárd forintot fizettek ki fejlesztésekre, ez a program becsült költségvetésének csaknem fele - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken Győrben.
160 ezer egészségügyi dolgozó kapja meg az 500 ezer forintos juttatást
Az egyszeri bruttó 500 ezer forintos juttatást július 1-től valamennyi közfinanszírozott ellátásban dolgozó orvos, ápoló, asszisztens megkapja, a művesekezelést végző szolgáltatók, az Országos Mentőszolgálat és a betegszállítást végző egyéb szolgáltatók munkatársai, valamint a műszaki, gazdasági és adminisztratív területen dolgozó, és az aktív fekvőbeteg-ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók főigazgatói és gazdasági igazgatói is jogosultak a juttatásra - mondta Kásler Miklós.
- címkék:
- Kásler Miklós
- egészségügy
- Címkefelhő »
Nicaraguai vakációt nyerhetnek az egészségügyi dolgozók
- címkék:
- Nicaragua
- egészségügy
- Vakáció
- nyeremény
- Címkefelhő »
Titkolózni kezdett a svéd járványügyi hatóság, miután megbuktak a baloldali kormány járványügyi intézkedései
Ahogy a svéd védekezési modell kudarca egyre nyilvánvalóbbá vált, egyre nagyobb titoktartás övezte az állami intézkedéseket, és folyamatosan csökkent az átláthatóság. A statisztikák azonban annál árulkodóbbak: az országban már 4500 közelében van a halottak száma, a fővárosban pedig az előző évi halálozások dupláját mérték a járvány alatt - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Kedden 775 új fertőzöttet regisztráltak, utoljára április 30-án volt ennél több.
Javult a járványügyi helyzet, így tovább bővülnek az egészségügyi ellátások
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a veszélyhelyzet alatt meghozott szükségszerű intézkedések eredményeként, az egészségügyben dolgozók áldozatos munkájával, valamint az emberek fegyelmezett magatartásával kedvezőbbé vált a járványügyi helyzet Magyarországon.
Több műanyagot használtunk fel a járványban
Az élelmiszeripar és az egészségügy megnövekedett igénye okozta, hogy az élelmiszeripari csomagolóanyag-előállító, az egészségügynek gyártó, illetve a védőfelszereléseket készítő cégek szinte kivétel nélkül növelték teljesítményüket a koronavírus-válságban - írja a Világgazdaság.
Maratoni egészségügyi procedúrák jöhetnek egyes reptereken
Hátat fordítottak a belga liberális miniszterelnöknek egy brüsszeli kórház dolgozói – videó
Meglehetősen hűvös fogadtatásban részesítették a brüsszeli Szent Péter Kórházban Sophie Wilmès belga miniszterelnököt. A liberális politikus szombat délután kereste fel az egészségügyi létesítményt, amely a belga járványkezelésben kiemelt szerepet tölt be, itt ápolták az első belgiumi koronavírusos esetet is. Amint a miniszterelnöki konvoj feltűnt a kórház udvarán, az ott sorfalat álló személyzet hátat fordított, így „köszöntve" a miniszterelnököt – írja a Magyar Nemzet.
Az egészségügy fokozatos újraindításán van a hangsúly
Európában egyedülállóan sikeresen kezeljük az új koronavírus-járványt, köszönhetőn az időben meghozott kormányzati korlátozó intézkedéseknek, a kórházak és az Emberi Erőforrások Minisztériuma közötti folyamatos együttműködésnek, valamint a magyar lakosság fegyelmezettségének - mondta a kórházak főigazgatóinak tartott videokonferencián Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Ennek köszönhetően csökken az aktív és a kórházban ápolt fertőzettek száma, így a kórházi ellátás újraindításának hétfőtől újabb üteme következhet, a koronavírusos betegek ellátásra felkészített kórházi ágyak harmada újra feltölthető más betegekkel - olvvasható ...
Müller Cecília: újabb enyhítések jönnek, de a vírus még köztünk van
Fokozatosan nő a gyógyult betegek száma, az új fertőzötteké pedig egyre kevesebb. Az operatív törzs szerint lassan fellélegezhetünk, de továbbra is óvatosnak kell lennünk, és betartani az óvintézkedéseket.
Kásler Miklós: Több milliárd forintból megújulnak a központi régió orvostechnikai eszközei
Az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében 8,3 milliárd forintból megújulnak a központi régió kórházaiban és szakrendelőiben az orvostechnikai és informatikai eszközök - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Kásler Miklós: A lehető legrosszabb forgatókönyvre készültünk
Az egészségügyi rendszer felkészítésével indokolta a kórházi ágyak kiürítését Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, aki a Magyar Nemzetnek adott interjúban arról is beszélt, hogy a járvány nagyon sok hasznos tanulsággal is szolgál.
Május 4-től új szabályok vonatkoznak a fogászatokra
Rengeteg változás lépett életbe május 4-én, amelyek komolyan érintették az egészségügyet is. Hétfőtől ismét igénybe vehető a védőnői, a járóbeteg, a diagnosztikai, a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogászati ellátás. Utóbbi mind a közfinanszírozott, mind pedig a magán-fogorvosi ellátó rendszerben újraindítható a megfelelő óvintézkedések betartása mellett.
A Nike több tízezer pár cipőt adományoz az egészségügyi dolgozóknak
A Nike nemrég bejelentette, hogy az Egyesült Államokban 32 ezer cipőt adományoznak az egészségügyi dolgozóknak. A vállalat szerint ezeket a lábbeliket külön nekik tervezték annak érdekében, hogy a lehető legkomfortosabban tudják végigcsinálni a hosszú műszakok.
- címkék:
- egészségügy
- cipő
- adomány
- Nike
- Címkefelhő »
Fogászati ellátás járványhelyzetben
A koronavírus-járvány nem csupán a mindennapi életünket forgatta fel, de az egészségügyi rendszer szokásos eljárásrendjeit is. Megváltozott a betegfogadás módja, de bizony maga az igénybe vehető ellátások köre is, ennek fényében pedig a legtöbb helyen csak a halaszthatatlan vizsgálatokat és beavatkozásokat végzik el. Nincs ez másképp a fogászat területén sem.
Szentkirályi Alexandra: Az egészségügyet sikerült felkészíteni a járvány tetőzésére
Számítások szerint legkorábban május 3-án érheti el csúcsát a járvány, utána viszont már az a cél, hogy az élet egy szigorú menetrend szerint, de minél hamarabb visszatérjen a rendes kerékvágásba, az emberek újra élhessék mindennapjaikat és dolgozhassanak - mondta a kormányszóvívő.
Svédország szinte teljesen leépítette az egészségügyi védelmi rendszerét
A svéd járványkezelés problémáira mutatott rá egy konzervatív volt védelmi miniszter. Anders Björck szerint az ország egyáltalán nem volt felkészülve a koronavírusra, ami többek között annak a számlájára is írható, hogy a 90-es évek elején leépítették minden védelmi felszerelésüket, mert azt hitték, nem lesz már szükség rájuk, hiszen véget értek a nagy háborúk, járványokkal meg nem számoltak - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség az Expressen információi alapján.
- címkék:
- Svédország
- egészségügy
- koronavírus
- V4NA
- Címkefelhő »
Kásler Miklós: Magyarország sikeresen védekezik a járvány ellen
Magyarország eddig sikeresen védekezik a járvány ellen, más országokkal összehasonlítva kimagaslóan jól áll a fertőzések számát és a fajlagos halálozási arányt tekintve - közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Több mint 25 millió fontot gyűjtött a brit egészségügy számára egy 100 éves veterán, Tom Moore
Vasárnapra már átlépte a 25 millió fontot (10 milliárd forintot) azoknak az adományoknak az értéke, amiket egy 100 éves veterán gyűjtött a brit egészségügynek.
- címkék:
- egészségügy
- font
- veterán
- Címkefelhő »
Figyelmeztették szakértők a járványra a holland kormányt, mégsem tettek semmit
Arról ír a legolvasottabb angol nyelvű holland lap, az NL Times, hogy a Mark Rutte (Szabaddemokrata Néppárt, a Momentum testvérpártja-szerk.) vezette liberális kormányokat szakértők az utóbbi években már három alkalommal is arra figyelmeztették, hogy készüljenek fel egy esetleges hollandiai járványhelyzetre, utalva a 2014-2015-ös nyugat-afrikai Ebola-járvány tapasztalataira. Mindezek ellenére Rutte semmit sem tett a felkészülés érdekében, a külügyi és az egészségügyi tárca most egymásra próbálja hárítani a felelősséget, Rutte pedig meg sem szólal az ügyben, helyette az európai szolidaritást ássa alá, a koronakötvények elszabotálásávval. ...
Megalázták Macront egy párizsi kórházlátogatáson, majd úgy tett, mint aki nem veszi észre, az Elnöki Hivatal pedig később meghamisította a felvételt - videó
Emmanuel Macron francia elnök gyors látogatásra érkezett Párizs egyik elővárosába, Kremlin-Bicétre-be. Az egyetemi kórház víruskutató csoportjánál tett látogatása nem sikerült túl jól, az egyik szakápolónő ugyanis szembesítette azzal, hogy tette tönkre kormánya a francia egészségügyet. Az erről készült videóból kiderül, hogy a koronavírusos betegeket kezelő francia ápolóknak még védőruhát sem biztosítanak, ráadásul kezdetben szájmaszkjuk sem volt. Az egyik ápoló szerint Macron elnöksége alatt az egészségügyben dolgozók elszegényedtek. Az egyetemi kórházban a védőfelszerelések hiánya miatt eddig 144 dolgozó fertőződött meg koronavíruussal. ...
Az egészségügyi intézmények állománya erőn felül teljesít
Az egészségügyi intézmények állománya erőn felül teljesíti feladatait - mondta Halmosi Zsolt, a koronavírus-járvány miatt kinevezett országos kórházfőparancsnok az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának csütörtöki ülésén.
Magyarországon a kórházak felkészülnek a járvány új szakaszára
A kórházak országszerte felkészülnek a koronavírus-járvány miatti tömeges megbetegedésekre; április 19-ig országosan 32 900, azaz a kórházi ágyak 50 százalékát kell szabaddá tenniük az intézményeknek - közölte a koronavirus.gov.hu weboldal.
- címkék:
- kórház
- egészségügy
- koronavírus
- Címkefelhő »
Zacher Gábor teljes erőbedobással küzd a koronavírus ellen
Zacher Gábor rengeteget dolgozik, ám ezúttal egy vidéki kórházat erősít.
A koronavírus miatti korlátozó intézkedések az influenzajárványt is csökkentik
Mivel a SARS-CoV- 2 vírusfertőzés súlyos akut légzőszervi szindrómának számít, az ellene bevezetett intézkedések hatékonyságuk esetén más fertőző betegségek, például a szezonális influenza terjedését is komolyan csökkenthetik, ami további életeket menthet. Ennek illusztrálására japán tudósok összehasonlították a heti influenza-aktivitást a COVID-19 járvány kitörésével egyidejű 2019-2020-as influenzaszezonban az előző öt évszakkal.
Az egyetemi klinikákra is megérkeztek a védőeszközök Kínából
A budapesti, a debreceni, a pécsi és a szegedi orvosi és egészségtudományi felsőoktatási intézményekbe is megérkeztek azok az egészségügyi védőeszközök, amelyeket az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízása alapján a Semmelweis Egyetem szerzett be Kínából.
Szlovákiában szigorítanak az óvintézkedéseken húsvétra
A koronavírus terjedésével összefüggésben április 8-tól 13-ig, vagyis a húsvéti ünnepek idejére utazási korlátozásokat és részleges kijárási tilalmat vezetnek be Szlovákiában, ahol a schengeni belső határokon ideiglenesen visszaállítják a határellenőrzést is, április 8-tól 17-ig - jelentette be Igor Matovic vezette új kormány.
- címkék:
- Szlovákia
- egészségügy
- járvány
- kormány
- Címkefelhő »
Nagyon sok ápoló és orvos fertőződött meg Európában
Magyarországon az uniós átlagnál kedvezőbb a statisztika: kevesebb egészségügyi dolgozó fertőződött meg a koronavírussal. Világszerte nagyon rossz a helyzet: Olaszországban már 80 orvos halt meg, Spanyolországban tízezernél is több beteg egészségügyi dolgozó van, és a számuk a hivatalos statisztikához képest tovább nőtt. Drámai a helyzet Írországban, ahol minden negyedik beteg orvos vagy ápoló. Romániában az egészségügyi miniszter belebukott abba, hogy a suceavai kórház lett a fertőzés gócpontja, orvosok, ápolók és betegek tömege fertőződött meg koronavírussal.
- címkék:
- egészségügy
- koronavírus
- Címkefelhő »
85 egészségügyi dolgozó fertőződött meg eddig Magyarországon
Gulyás Gergely, a Miniszterelnőkség vezetője a szombati Kormányinfón tájékoztatott az egészségügyben dolgozók megfertőződési arányáról.
- címkék:
- egészségügy
- koronavírus
- Címkefelhő »
Kompenzálják a kórházak járvány miatt kieső bevételeit
Új finanszírozási szabályok lépnek életbe az egészségügyi dolgozók bérezésének biztosítása miatt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
Gazdaságmentő intézkedések jönnek a Nyugat-Balkánon
Koszovóban és Boszniában már megkezdték a gazdasági mentőcsomag összeállítását, Montenegró pedig bejelentette, hogy mintegy 17 tonna egészségügyi felszerelést vásárolt 2 millió euró értékben.
A kormány megbecsüli az egészségügyi dolgozókat
A kormány megbecsüléssel tekint az egészségügyi dolgozókra, amit jelez az 500 ezer forint pluszjuttatás - mondta Erdélyi Rezső Krisztián, a Nézőpont Intézet elemzője szombat reggel az M1 aktuális csatornáján.
Századvég: Elismerés övezi a magyar egészségügyben dolgozókat
A koronavírus-járvány terjedésének lassításában kulcsszerepe van az egészségügyi rendszer helytállásának, az orvosok, ápolók és mentősök áldozatos munkájának. A Századvég megvizsgálta, hogy a magyarok hogyan vélekednek a hazai egészségügy járványhelyzetben nyújtott teljesítményéről.
- címkék:
- egészségügy
- koronavírus
- Századvég
- Címkefelhő »
Több vállalat segíti felajánlásokkal az egészségügyi dolgozókat
Több magyarországi élelmiszeripari vállalat és áruházlánc segíti felajánlásokkal a koronavírus-járvány idején az egészségügyi dolgozók étkeztetését, de a Magyar Bocuse d'Or Akadémia séfjei is főznek az egészségügyieknek - közölték az MTI-vel az érintett szervezetek.
Ingyen Airbnb szállást ajánlanak a brit egészségügyi dolgozóknak
Ezek voltak ma a koronavírushoz köthető legfontosabb hírek és fejlemények a pénz világában.
- címkék:
- egészségügy
- IPO
- koronavírus
- brit
- Airbnb
- Címkefelhő »
Károly herceg is megköszönte az egészségügyben dolgozók munkáját
Az angol királyi család nem győzi kifejezte háláját az orvosok és ápolók felé.
Különleges rajz jelent meg Magyarország felett a radarképen
Arnold Schwarzenegger egymillió dollárral támogatja a koronavírus elleni küzdelmet!
A sztár rengeteg pénzt adományozott az egészségügynek, ezzel támogatva a járvány elleni harcot. Meglepő dologgal indokolta aranyszívűségét.
Nyílt levél az egészségügyi dolgozóknak: Ti vagytok a védőangyalaink!
Alap, hogy átlagos körülmények között is hálás lehet nektek az emberiség, mert ti vagytok, akik éjt nappallá téve őrzitek az elesett, beteg embereket. Nem kímélitek magatokat, mindig ott vagytok, ahol kell.
Koronavírus: 15 szívszorító kép a kórházi dolgozókról - Galéria
A koronavírus egyre több megbetegedést és áldozatot követel világszerte, az orvosok és ápolok, pedig folyamatosan harcolnak.
- címkék:
- egészségügy
- fertőzés
- koronavírus
- Címkefelhő »
Képzeletbeli DVTK-FTC meccset rendeznek a koronavírus ellen küzdőkért
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő DVTK vezetése szeretné nagyrabecsülését kifejezni a klub szurkolóinak, akik gyűjtést kezdeményeztek és arra buzdítják a szurkolókat, hogy egy „képzeletbeli" DVTK - FTC mérkőzés 1500 forintos belépőjegyeinek árával támogassák az egészségügyben dolgozókat.
Oroszországból szeretettel: megérkezett Rómába a segítség
„Oroszországból szeretettel"" ezt a feliratot viselik olasz, orosz és angol nyelven azok a ládák, amelyeket kilenc teherszállító gép juttatott el egy Róma melletti katonai bázisra, a koronavírus-járvány sújtotta Olaszország megsegítésre egészségügyi ápolószemélyzettel és orvosokkal együtt.
Egyre népszerűbb az egészségügyben dolgozók megtapsolása
Mindössze másfél nap alatt közel háromezren csatlakoztak ahhoz a kezdeményezéshez a közösségi oldalon, ahol az egészségügyi és szociális ágazatban dolgozók munkáját lehet megköszöni. A Szívünk és tapsunk oldal azért jött létre, hogy nekik köszönje meg, hogy mindenki más otthon maradhat azért, mert ők dolgoznak. A köszönetnyilvánítás lényege, hogy az emberek este nyolckor kiállnak az erkélyre, vagy folyosóra, és tapsolnak. Rengetegen készítettek videót is, amelyet aztán feltöltenek az internetre.
- címkék:
- egészségügy
- maradjunk otthon
- Címkefelhő »
65 ezer nyugdíjas orvost és szakápolót hívtak munkába Nagy-Britanniában
Több tízezer nyugdíjas orvost és szakképzett kórházi ápolót kért fel pénteken a brit egészségügyi minisztérium arra, hogy álljanak ismét munkába és kapcsolódjanak be az új koronavírus okozta járvány elleni küzdelembe.
Ha nem maradunk otthon, rengeteg ember kerül majd súlyos veszélybe a koronavírus miatt
Sem felnőtt, sem gyermek nem immunis az új koronavírusra. Ennek megvan a nagyon egyszerű oka: ahogy a neve is mutatja új, tehát eddig nem találkozott vele az emberiség. Kiszámíthatatlansága és ismeretlensége, valamint a hatékony terápia hiánya különösen veszélyessé teszi. Az orvosok mellett mi magunk tehetjük a legtöbbet azért, hogy ezt a tomboló kórokozót megállítsuk. Hatalmas lemondással jár, de meg kell tennünk, különben tömegek halhatnak meg.
Az ország biztonságos működése érdekében eddig 140 olyan céget választottak ki, ahol csütörtöktől megjelennek a honvédelmi irányítók
Csütörtök reggel jelennek meg az érintett vállalatoknál a honvédelmi irányító csoportok - jelentette be a honvédelmi miniszter, a koronavírus-járvánnyal összefüggésben létrehozott, létfontosságú magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport vezetője az M1 aktuális csatornán szerda este. Benkő Tibor arról is beszélt, hogy péntek reggeltől katonák is lesznek az utcákon.
Szlovéniában gyakorlatilag leállították a koronavírus-tesztelést
Az egyik legjelentősebb szlovén lap arról számolt be, hogy a koronavírus-járvány új szintre lépett, ezért további óvintézkedéseket tesznek az állampolgárok védelme érdekében. Ezek közé tartozik az is, hogy kevesebb tesztet végeznek, valamint azok eredményeit már nem fogják közölni, mivel a hatóságok szerint a megbetegedések száma miatt már lehetetlen a kontaktok felderítése. Sok szakértő szerint viszont a lépés rendkívül veszélyes, mivel a teszt továbbra is az egyik legjobb módszer a vírus visszaszorítására.
Spanyolnátha: a tömegek mozgása miatt pusztított az első világjárvány
Az 1918-as spanyolnátha-világjárvány borzalmas méretét még ma is nehéz felfogni. A vírus a Föld lakosságának nagyjából 3-5 százalékát betegítette meg, mintegy 500 millió embert megfertőzve. A pandémia óvatos becslések szerint 20-50 millió vagy esetleg még ennél is több áldozatot követelt, többet, mint az egész első világháború. A betegség az influenza A típusának egyik legelső formája volt: villámgyorsan terjedt, rendkívül gyors lefolyással rendelkezett és látszólag véletlenszerűen „választotta ki" áldozatait. De mit tudunk még erről a járványról, és vajon hasonlít-e bármiben a most rohamosan terjedő koronavírus kórhoz?
Koronavírus - "A legfontosabb, hogy drasztikusan csökkentsük az orvos beteg-találkozásokat"
Az új típusú koronavírus az idősekre, a legyengült immunrendszerűekre és a krónikus betegségben szenvedőkre a legveszélyesebb. Emellett kiemelt figyelmet kell fordítani az egészségügyi dolgozók élet- és egészségvédelmére, különös tekintettel az idősebb kollégákra. Ennek érdekében az Emberi Erőforrások Minisztériuma arra utasította valamennyi ellátó intézmény vezetőjét, hogy hétfőtől úgy szervezzék át az egészségügyi tevékenységüket, hogy a 65 év feletti egészségügyi dolgozók ne találkozzanak közvetlenül a betegekkel, és kollégáikkal is csak telefonon konzultáljanak.
- címkék:
- egészségügy
- orvos
- ápoló
- beteg
- idős
- koronavírus
- Emmi
- Címkefelhő »
Koronavírus: A Honvédkórház hétfőtől elővizsgálati pontot működtet
Hétfőtől - a koronavírus miatt kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel - elővizsgálati pontot működtet a budapesti Honvédkórház Róbert Károly körúti székhelyén.
Ez az ország példamutatóan kezelte a koronavírust
Az EU 25 milliárd euró értékű befektetési alapot hoz létre a gazdasági károk enyhítésére
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt közölte, hogy a javasolt befektetési alap az egészségügyi rendszerekre és a kisvállalkozások támogatására irányul - hangzott el a sajtótájékoztatón.
Szigorú szabályokat kell betartani a kórházakban a járvány megelőzéséért
A magyarországi koronavírus-helyzetről tartott tájékoztatót Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a kórházak vezetőinek.
Ezt tanácsolják a koronavírus miatt a szociális intézményeknek
A Nemzeti Népegészségügyi Központ gyakorlati tanácsokat osztott meg a szociális intézmények részére – olvasható a koronavírusról tájékoztató oldalon.
A nagyobb városok polgármesterei ezentúl végezhetnek egészségügyi tevékenységet
Az Országgyűlés keddi döntése alapján változik a háromezernél több lakosú települések főállású polgármestereire vonatkozó összeférhetetlenségi szabályozás, így ők - az alapellátás kivételével - a jövőben létesíthetnek egészségügyi tevékenységre irányuló jogviszonyt.
Mit tegyen, ha koronavírus-fertőzöttnek érzi magát? - videó
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője egy videóban foglalta össze, mi a teendő, ha a koronavírusra utaló tüneteket észlelünk magunkon.
- címkék:
- egészségügy
- koronavírus
- Címkefelhő »
Újbuda nem kap a Gyurcsány-vezette fővárostól egészségügyi fejlesztésre pénzt, de ez a Gyurcsány-párti polgármestert nem zavarja
Budapest egyik legnagyobb kerülete nem kap abból a nyolcmilliárd forintból, amit a hivatalosan Karácsony Gergely, a gyakorlatban a Demokratikus Koalíció vezette fővárosi önkormányzat ebben az évben a kerületek között oszt szét a járóbeteg-ellátás színvonalának emelésére – írja a Tisztaujbuda.blogstar.hu. A helyzet azért is érdekes, mert a kerületet a szocializmusban katonaorvosként, a rendszerváltás után kórházigazgatóként dolgozó László Imre vezeti, aki a szuperkórház megépítését sem támogatta. A volt kórházigazgatónak azonban a Gyurcsány-kormány vizitdíja ellen nem volt kivetnivalója annak idején.
- címkék:
- László Imre
- fejlesztés
- egészségügy
- Címkefelhő »
Erősíteni kell az innovációt az egészségügyi kutatás-fejlesztésben
Közös érdeknek nevezte az innováció erősítését az egészségügyi kutatás-fejlesztésben Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Egészségügyi innovációs fórum budapesti ülése után újságíróknak kedden.
- címkék:
- Palkovics László
- egészségügy
- Címkefelhő »
Megtörtént az 5000. veseátültetés a Semmelweis Egyetemen
Újra teljes életet élhet az az ötvenkét éves férfi, aki veseátültetésen esett át a közelmúltban. Betegségét magas vérnyomás okozta veseelégtelenség okozta. A Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikán ez volt az 5000. elvégzett vesetranszplantáció. A jubileum alkalmával sajtótájékoztatót is tartottak, melyen ismertették a friss európai transzplantációs adatokat is. Ezek alapján a Semmelweis Egyetem három szerv vonatkozásában is a második helyen áll az összesen nyolcvan transzplantációs centrumot tömörítő Eurotransplanton belül.
Magyarországon a legkisebb gyanú esetén elrendelik a kórházi karantént
Magyarországon a koronavírus-fertőzés legkisebb gyanúja esetén is elrendelik a kórházi karantént - emelte ki Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa az M1 aktuális csatornán szerdán.
Kossuth Lajos legfiatalabb húga, akinek híre még Amerikába is eljutott
A Kossuth család életébe már jóval a szabadságharc előtt beleszólt a történelem és noha Kossuth Lajos legkisebb húgának a neve nem olyan ismert, mint bátyjáé, Zsuzsanna a testvére révén igen fiatalon megismerkedett korának égető problémáival. Miközben más fiatal lányok báloztak, ő inkább bátyja „titoknokaként" szorgoskodott. 1817. február 19-én, 203 éve született Kossuth Zsuzsanna, aki saját korát megelőzve, elsőként hívta fel a sebesült katonák ápolásának kötelességére a civilizált világ figyelmét.
Rákkeltő szert vonnak ki a forgalomból
Önként kivonja az amerikai piacról az Egyesült Államokban Belviq márkanéven forgalmazott, a túlsúly gyógyszeres kezelésére rendelt lorcaserin nevű gyógyszert japán gyártója, az Eisai, miután a szövetségi gyógyszerhatóság (FDA) arra figyelmeztetett, hogy a szer növelheti a rák kialakulásának kockázatát - jelentették be.
A napokban kapják meg emelt alapbérüket az egészségügyi szakdolgozók
A napokban kapják kézhez januári, emelt alapbérüket az egészségügyi szakdolgozók - mondta el Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár.
- címkék:
- Horváth Ildikó
- egészségügy
- Címkefelhő »
Hazatért minden magyar, aki el akarta hagyni Hupej tartományt
Nyolc olyan magyar állampolgárról tudott a Külgazdasági és Külügyminisztérium, aki eddig a koronavírus-járvány sújtotta kínai Hupej tartományban tartózkodott. Közülük heten jelezték, hogy szeretnének hazatérni, ők tegnap este megérkeztek Budapestre - mondta Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Visszavonták a budaörsi szemészeti sebészet működési engedélyét
Visszavonta a Pest Megyei Kormányhivatal a volt SZDSZ-es Wittinghoff Tamás polgármesterhez közel álló személy érdekeltségébe tartozó Budaörsi Egészségügyi Központ egynapos szemészeti sebészetének működési engedélyét, mert a tavaly decemberben ott végzett szürkehályogműtétek után fertőzések miatt tizenkét betegen utólagos szemműtétet kellett végrehajtani az állami Szent János Kórházban - mondta a kormányhivatal vezetője a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
Horváth Ildikó: Kiemelten odafigyelünk a megelőző intézkedésekre
Ma Magyarországon nincs koronavírusos beteg – jelentette ki Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Hongkongban egészségügyi vészhelyzetet hirdettek a koronavírus miatt
Egészségügyi vészhelyzetet hirdetett ki Hongkongban szombaton Carrie Lam, a különleges közigazgatású kínai terület kormányzója a koronavírus terjedése miatt. Ez egyebek között azt jelenti, hogy korlátozzák a terület fizikai kapcsolatát az anyaországgal, ahol már 41-en haltak meg a koronavírus okozta tüdőgyulladásban, és csaknem 1300-an megfertőződtek.
- címkék:
- Kína
- Hongkong
- egészségügy
- koronavírus
- Címkefelhő »
Magyarországon nincs koronavírusos beteg
Magyarországon nincs koronavírusos beteg, és kevés az esélye a járványnak – írja a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
- címkék:
- egészségügy
- járvány
- koronavírus
- Címkefelhő »
Eljárás indult a budaörsi horrorrendelő ügyében
Az Érdi Járási Hivatal eljárást indít a fertőzéseket okozó budaörsi szakrendelő, egynapos szemészeti sebészet működési engedélyének ügyében - közölte a Pest Megyei Kormányhivatal. A súlyos higiéniai mulasztást elkövető intézmény fenntartója nem az állam, hanem a balliberális vezetésű önkormányzat, működtetője pedig egy magáncég, amelynek alapítójához Wittinghoff Tamás polgármestert rokoni szálak fűzik.
Szentkirályi Alexandra: Béremelés és intézményfejlesztés az egészségügyben
Januárban és novemberben is emelkednek az ápolói alapbérek, valamint az ügyeleti és a túlmunkáért kapott díj – jelentette be Szentkirályi Alexandra közösségi oldalán. A kormányszóvivő azt is elmondta, hogy a kormány terveiben szerepel a nővérszállók építése, illetve a meglévők felújítása, valamint az egészségügyi intézmények épületeinek további fejlesztését ígérik.
Újabb újpesti ellenzéki kampányhazugság: nem akarják megvalósítani az egynapos sebészetet
Szinte eldugva jelent meg egy interjú Ungár Klárával, az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet új vezetőjével, amelyből kiderül, könnyen lehet, hogy az új baloldali városvezetés elkaszálja az újpesti egynapos sebészet megvalósítását.
Fenyegetik, leköpik és rasszista szajhának nevezik a svéd ápolónőket a migránsok
Belefáradtak a svédországi Växjö kórházának ápolói abba, hogy sok beteg és a hozzátartozóik egyszerűen szolgának tekintik és különböző sértő jelzőkkel illetik őket. A kórházból több ápolónő is arról számolt be, hogy egyes betegek erőszakoskodnak velük, szajhának nevezik és rasszizmussal vádolják őket - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Januártól 14 százalékkal emelkednek az egészségügyi szakdolgozói alapbérek
Januártól 14 százalékkal emelkednek az egészségügyi szakdolgozói alapbérek - mondta Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
- címkék:
- egészségügy
- béremelés
- Címkefelhő »
Megengedhetetlen a fedezet nélküli kötelezettségvállalás az egészségügyben
A Magyar Nemzetnek adott interjút Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke. Itt az egészségügy finanszírozási problémáiról, az átláthatatlanságról, és a sorozatos visszaélésekről beszélt.
36,6 milliárdból kezdődött meg az egészségügy átalakítása
17,7 milliárd forintból a kormány azokat a kórházakat támogatja, amelyek finanszírozási keretük felett látták el a speciálisabb, bonyolultabb eseteket, és ezek több forrást igényeltek, míg 15,7 milliárd forintot a járóbeteg-szakellátás finanszírozására fordítanak - minderről Kásler Miklós beszélt egy sajtótájékoztatón.
Közel 80 milliárd forintos kormányzati támogatást kapnak a kórházak
Ahogy a legutóbbi Kormányinfón elhangzott: jelentős, közel 80 milliárd forintos kormányzati támogatást kapnak a kórházak. A kormány célja az egészségügyi ellátás hatékonyságának növelése és emellett a közpénzek védelme, ezért nem egyszerűen az adósságrendezéséről született döntés, hanem a kórházak pénzügyi stabilitásának erősítése érdekében az adósság újratermelődésének megakadályozásáról is - írja közleményében az EMMI.
- címkék:
- kórház
- egészségügy
- támogatás
- Emmi
- Címkefelhő »
Január 1-től ingyenesek a meddőségkezeléshez szükséges gyógyszerek
Január elsejétől ingyenessé válnak a meddőségkezelésben használt, jelenleg is finanszírozott gyógyszerek és meddőségi beavatkozások - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Az ellenzék csak veszekedést akar
Óriási tétje lesz a január végi győri polgármester választásnak, az a fő kérdés, hogy folytatódik-e a fejlesztő munka vagy örökös vita és veszekedés költözik városba - mondta Kara Ákos az Origónak. A Fidesz térségi országgyűlési képviselője szerint az ellenzék szüntelen vitát, veszekedést, csatát akar a 2022-es országgyűlési választásig.
Nő az állami fenntartású meddőségkezelési centrumok száma
Nő az állami fenntartású meddőségkezelési centrumok száma, ingyenessé válik a meddőségi diagnosztika és a meddőségkezelésben használt gyógyszerek is – közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
- címkék:
- Kásler Miklós
- egészségügy
- meddőség
- Címkefelhő »
Kormányinfó: törvénymódosítás jöhet a győri gyerekgyilkosság után
Súlyos hibát követtek el mind az első, mind a másodfokú eljárásban azok, akik a győri gyerekgyilkosság elkövetőjének korábbi büntetése alóli feltételes szabadságáról döntöttek - jelentette ki a csütörtöki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely szerint, ha a bíróság nem a legenyhébb büntetést szabta volna ki rá, akkor még mindig börtönben ülne. Éppen ezért törvénymódosításra lehet szükség.
Újabb pluszforrás a gyerekek egészségügyi ellátására
Újabb pluszforrást, mintegy 3 milliárd forintot kapnak az egészségügyi intézmények és szolgáltatók az év utolsó hónapjában. A gyermekek ellátása érdekében jelentős támogatás érkezik az iskola-egészségügyi szolgálatokhoz, és részesülnek a pluszforrásból a betegszállítók, valamint az otthonápolásban résztvevők is - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán.
- címkék:
- egészségügy
- pluszforrás
- Emmi
- Címkefelhő »
Áder János: Indokolatlan a félelemkeltés
Az Országgyűlés december 11-én fogadta el a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló törvényt. Az elmúlt napokban élénk vita alakult ki az új rendelkezések társadalmi hatásáról - olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján szerdán megjelent közleményben.
Még nincs influenzajárvány az országban
Az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozóknak is érdemes még kérni az influenza elleni védőoltást – mondta Müller Cecília, az országos tisztifőorvos szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
- címkék:
- influenza
- egészségügy
- járvány
- Címkefelhő »
Elektronikus meghatalmazás segíti a betegeket és családjukat
Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térnek köszönhetően még könnyebb lesz a betegek hozzátartozóiknak kiváltania a recepteket – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.