boldogság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- szerelem
- párkapcsolat
- házasság
- kibeszélõ
- magazin
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ezzel nem számoltak: elhúzódott Molnár Andi válása
Idén tavasszal jelentette be hivatalos közösségi oldalán Molnár Andi, hogy véget ért a házassága, amit sajnos nem tudnak megmenteni a férjével. Azóta külön élt a pár, viszont a válás véglegesítése eléggé elhúzódott, ami megnehezítette a felek dolgát.
Néha legszívesebben csak ordítanék, hogy tényleg ennyi az élet?
Szeretem azt a pillanatot, amikor reggel felébredek, mert akkor még tisztán érzékelem a világot, még nem kúsznak be a gondolatok a fejembe, és nem érzem a bánatot és a szomorúságot. Pár percig elhiszem, hogy minden rendben van és ez a mai nap más lesz, mint a többi, aztán bekúszik a valóság, én pedig elkezdek szorongani, hogy miért nem tudok változtatni az életemen.
Gesztesi Károly haláláig nem tudott elszakadni Liptai Claudiától: eltéphetetlen kötelék volt közöttük
Önbizalomhiányos kislányból önbizalomhiányos felnõtt lett Liptai Claudia, aki sosem tartotta magát szépnek, ezért inkább a sajátos humorára támaszkodott.
A rózsaszín történetek margójára: amikor elmúlik az eufória
Kate és Leopold története szellemes, egyedi és tündérmesébe illõ. Röviden arról szól, hogy Leopold herceg egy véletlen megnyitott idõportálon át a jövõbeli New Yorkba kerül. Ott menetrendszerûen összeismerkedik a karrierista Kate-tel, akivel természetesen egymásba szeretnek.
Sokszor a tudatalattid akadályoz meg abban, hogy megtaláld az igazit
Nagyon sok ember küzd azzal, hogy évek óta egyedül él, és bár jár ismerkedõs rendezvényekre, már fenn volt az összes társkeresõ oldalon, mégsem talált rá a szerelem. Ilyenkor jön az elkeseredés és a tanácstalanság, hogy „mégis mi a baj velem?"
Vajon te fel tudod mérni, hogy milyen férfi képes boldoggá tenni?
A héten voltam egy Almási Kitti elõadáson, ahol elhangzott egy nagyon érdekes gondolat. A pszichológus szerint azért is hiúsul meg sok párkapcsolati kísérlet, mert mi magunk sem ismerjük saját magunkat, így fogalmunk sincs arról, ki az az ember, aki igazán boldoggá tudna minket tenni.
"Életem egyik legszebb pillanata" - Csodás felvételek készültek Agárdi Szilvirõl és kedvesérõl
Agárdi Szilvire ismét rátalált a szerelem: szíve választottját nemrég közösségi oldalán mutatta meg.
Bámulatos pillanatok: a világ elé tárta mindenét a gyönyörû Kapás Boglárka - videó
Az olimpiai bronzérmes, világbajnok és hétszeres Európa-bajnok Telegdy-Kapás Boglárka nemrég kötötte össze az életét a szintén olimpikon úszóval, Telegdy Ádámmal. Nem csoda, hogy a magyar sportolónõ élete legboldogabb napjait éli.
- címkék:
- Kapás Boglárka
- boldogság
- úszás
- Címkefelhõ »
"De hát te veszed túl komolyan, én csak vicceltem" - Elegem van az örömgyilkos kapcsolatokból!
Mindenütt ott vannak. Mindenre van egy odaszúrásuk. Egy de. Egy szarkasztikus, viccnek álcázott megjegyzés. S van hozzá ártatlan képük: "de hát te veszed túl komolyan, én csak vicceltem." Pedig nem.
Nem teheted attól függõvé a boldogságod, hogy épp van-e párkapcsolatod
Az egész eddigi életem szinte arról szólt, hogy hajkurásztam a nagybetûs férfit, az igazi szerelmet. Ezzel keltem, ezzel feküdtem, szinte ez adott értelmet az életemnek, miközben rengeteg energiát is elvett tõlem. Ma már úgy gondolom, nem szabad függõvé tenném a boldogságomat attól, van-e épp valaki az életemben.
Megszólalt egy közeli barát: Berki Mazsi mély lelki tisztuláson ment keresztül Balin
Berki Krisztián öt hónappal ezelõtt hunyt el, özvegye, Berki Mazsi pedig az utóbbi idõben egyre boldogabbnak és kiegyensúlyozottabbnak tûnik. Hiába éri sok támadás, ezek nincsenek rá hatással.
- címkék:
- Berki Mazsi
- jóga
- boldogság
- gyász
- támadás
- Címkefelhõ »
Mit tehet egy gyerek, ha tudja, hogy rossz ember van az anyja mellett?
Még általános iskolás voltam, amikor anya és apa benyögték egy családi vacsora közben, hogy elválnak. Akkoriban nem volt divat a válás, sõt, kifejezetten ciki volt, és ördögtõl való, hogy egy gyerek szülei nem maradnak együtt. Én is azt éreztem akkor, hogy vége az életemnek, és emlékszem, milyen keservesen sírtam tele a párnám.
- címkék:
- család
- konfliktus
- rossz
- kibeszélõ
- boldogság
- Címkefelhõ »
Férfivélemény: „Én is vágyom egy komoly kapcsolatra, de semmi kedvem szenvedni az ismerkedéssel”
Mit tehet az ember akkor, ha ott van benne az igény egy igazán komoly kapcsolatra, sõt akár a megállapodásra is, de az ismerkedéshez és az ezzel együtt járó nyûgökhöz semmi kedve?
Berki Mazsi újra megtalálta a boldogságot: "Csókolgatták, ölelgették egymást"
Berki Renátára ismét rátalálhatott a szerelem. Bár néhai férje, Berki Krisztián csak néhány hónapja hunyt el, úgy tûnik, Mazsi újra szerelmes, legalábbis szemtanúk ezt állítják.
Nem a te hibád, ha valaki nem tudja elviselni a boldogságodat!
Megdöbbentõ, mennyire naiv és jóhiszemû vagyok még így, 32 évesen is, pedig jó párszor csalódtam már a körülöttem lévõkben. Legutóbb azzal kellett szembesülnöm, hogy valaki, aki elvileg (szinte) mindennél jobban szeret, képtelen örülni a boldogságomnak.
Nem a jó szexen múlik, hogy tartós lesz-e a kapcsolatod!
Rengetegen beszóltak - hol vicces, hol aggódó, hol bántó formában -, amiért egészen fiatalon "hagytam" bekötni a fejem. Nem mondom, hogy nekem nem voltak kétségeim, de nem engedtem, hogy lebeszéljenek róla.
A szingliség nem betegség: 7 tipp, hogy egyedül is jól érezd magad
Egyedül lenni nehéz, nem véletlenül maradnak benne sokan inkább egy rossz párkapcsolatban vagy kötnek inkább kompromisszumot. Azonban csak azért, mert jelenleg nincs párod, még nem kell otthon kuksolnod a négy fal között. Egy csomó lehetõséged van arra, hogy jól érezd magad, amíg újra be nem toppan a szerelem az életedbe.
Bármelyik pillanatban szülhet a TV2 sztárjának szerelme
Bármelyik pillanatban megszülethet a Sztárban Sztár leszek! döntõsének, Gábor Márkónak és kedvesének elsõ közös gyermeke.
Már nem tudom, hogyan kell boldognak lenni...
Egyik szabad percemben arra gondoltam, hogy idejét sem tudom, mikor voltam utoljára boldog. Nem tudok egyetlen olyan emléket sem felidézni, amikor a párommal közösen eltöltött percek közben szívem szerint egy hatalmas igent kiáltottam volna a világba.
Van az a pont, amikor annyira kínzó a magány, hogy szinte fáj
Már egy ideje kerülgettem az „Ahol a folyami rákok énekelnek" címû könyvet, de amikor megtudtam, hogy hamarosan mûsorra tûzik a filmváltozatot a moziban, azonnal el akartam olvasni. Egy percig sem bántam meg: úgy magával ragadott a magányos Kya története, hogy alig bírtam letenni a könyvet és a film sem okozott csalódást.
Sári Évi elárulta, miért nincs se férje, se gyereke
Az énekesnõ nem szereti, ha nyomás alá helyezik: ha valamire nagyon rá akarják venni, annak az ellenkezõjét csinálja. Így van a családalapítással is.
Tudom, hogy ez a normális, mégis nehezen engedem el a fiam kezét
Sokszor írtam már arról, milyen érzés tudni, hogy hamarosan kirepül a gyerekem. Azt hiszem, nagyon szerencsés vagyok. Sokan mondják, ez csak nevelés kérdése, amiben hiszek én is, de abban is, hogy nagyon számít, milyen az alaptermészete egy gyereknek.
Gondoltad volna? Ez a boldog párkapcsolat titka
Csók, kézfogás és szex - ezek a legfontosabb összetevõi a hosszú és boldog párkapcsolatnak, legalábbis az '50-'60-as évek szülöttei szerint.
A tánc számomra nem csupán mozgás, hanem gyógyír, éltetõ erõ
Milyen érdekes és egyedülálló módon tudja az élet rendezni a dolgokat. Mindig rácsodálkozom, ha elengedem az irányítást, akkor a helyükre kerülnek a dolgok. Ha nem akarok mindent kontrollálni, csak áramlok, minden rendezõdik.
Jennifer Lopez elsõ férje meglepõ kijelentést tett: "Kétlem, hogy valaha is végleg megállapodna"
Ojani Noa, Lopez elsõ férje ma távol él a hollywoodi csillogástól, de egykor neki is azt mondta J Lo, hogy õ az a férfi, akivel örökké együtt akar lenni, ehhez képest „három férje és öt eljegyzése volt" -meséli a világsztár elsõ házastársa.
Az Operettszínház sztárjára rátalált a boldogság - választottja az egyik szomszédja
Az Operettszínház mûvésznõje, Fischl Mónika két évvel ezelõtt, 19 év házasság után vált el akkori férjétõl, Vadász Dánieltõl. Új szerelme nem szakmabeli.
Curtis élete rendezõdni látszik - ilyen boldogan már rég kapták lencsevégre
Az utóbbi hetekben attól volt hangos a sajtó, hogy a 32 éves rapper fellépései sorra maradtak el különbözõ okok miatt. Ez igencsak aggasztotta rajongóit, mivel a múltban többször is elõfordult, hogy magánéleti problémái miatt hagyott ki koncerteket.
- címkék:
- Curtis
- boldogság
- labdarúgás
- Újpest FC
- Címkefelhõ »
Nádai Anikó gyermekének édesapja elõtte-utána fotót mutatott
Nádai Anikó és Hajmásy Péter tegnap jelentette be a hatalmas örömhírt, miszerint megszületett elsõ közös kisbabájuk.
Különleges eljegyzésérõl mutatott képeket Nagy Bogi
A Csináljuk a fesztivált! fiatal zsûritagja nem gondolta volna, hogy ilyen fiatalon bekötik a fejét, majd kedvese nagy meglepetést okozott neki a legutóbbi utazásuk alkalmával.
Ez a boldog nyugdíjas évek titka a kutatások szerint
Egy közelmúltban lezajlott felmérés keretében 60 év felettieket kérdeztek meg arról, hogy miként lehet a boldogságot a nyugdíjas esztendõkbe csempészni nap mint nap.
Ha boldog akarsz lenni, mondj le a szerelemrõl!
"És akkor te nem is vagy szerelmes a võlegényedbe?" - kapott el két akta között a gyakornokunk. Vettem egy nagy levegõt, és a legmeggyõzõbb "hagyjál már" mosolyommal próbáltam jelezni, hogy már a kérdést sem értem.
- címkék:
- boldogság
- lemondás
- kibeszélõ
- szerelem
- Címkefelhõ »
Csak úgy repül az idõ! Sáfrány Emese kisfia, Nolen 1 éves lett
Szinte hihetetlen, de már egy éve, hogy megszületett Sáfrány Emese kisfia, Nolen. Az édesanya nem is lehetne büszkébb csemetéjére.
Óriási örömhírt jelentett be Michael Schumacher családja
A Forma-1 legendájának hivatalos közösségi oldalain jelent meg a nagy hír.
Szerepet játszottam, hátha úgy majd kellek valakinek...
30 éves vagyok. Ketyeg az óra, és az idõ bizony sosem halad visszafelé, így nem marad más, csak a tapasztalataim a múltból.
Örömhír! Eljegyezték a TV2 sztárját
A tizenháromszoros showtánc világbajnok és fitness Európa-bajnok igent mondott Marques-Airosa Patriknak.
Valaki tenyerébe letenni a lelkünket - ez az igazi boldogság
„Gyönyörû vagy" – nyílt rá a férje szeme a nõre. Felfénylett a tekintete, ahogy figyelte. A felesége megállt a nappali közepén és vihogott, mint egy kamaszlány. Hogyne vihogott volna, mikor az elõbb nézett tükörbe.
Ez Szabó Zsófi reakciója arra, hogy Shane Tusupnak új barátnõje van
Vége a nagy és igaz szerelemnek Szabó Zsófi és Shane Tusup között. Igaz, a férfi még egy héttel ezelõtt is üzengetett volt párjának, de úgy látszik, megelégelte a viszonzatlan közeledést, ugyanis egy szemfüles civil lefotózta, ahogy egy másik nõvel került intim helyzetbe.
Így fejleszd a rezilienciaszinted, hogy ne õrülj meg a problémák tengerében
Betegség, családi tragédia, kapcsolati válság, munkanélküliség, háború - életkrízisek, melyekkel idõnként mindannyiunknak meg kell küzdenünk. A kérdés hogyan, milyen feltételekkel indulunk harcba a túlélésért. A reziliencia a megküzdés képessége, melyet több tényezõ határoz meg, és ami nagyon fontos, fejleszthetõ.
Nádai Anikó ragyog a boldogságtól: "Megyünk megnézni a kisbabát"
Nádai Anikó és Hajmásy Péter csak úgy ragyognak a boldogságtól legutóbbi fotójukon.
Boldog párkapcsolatban élek, mégis az exemre vágyom, aki összetörte a szívemet
A legtöbb nõ normális férfira vágyik, aki kedves, megbízható, õszinte, és aki mellett megállapodhat a sok hülye pasi után. S amikor ezt megkapja, ahelyett hogy összetenné a két kezét, elkezd azután az exe után vágyakozni, aki összetörte a szívét. Akkor most, hogy is van ez?
70 évesen lett nagymama Oszvald Marika: repes az örömtõl az operett sztárja
Az Operettszínház sztárja áprilisban ünnepelte hetvenedik születésnapját. Oszvald Marika talán nem is tudott volna csodásabb ajándékot elképzelni egy unokánál.
Caramel boldog, hogy ismét apa lesz: "Már nagyon várjuk a babát"
Molnár Ferenc Caramel és felesége, Szilágyi Szilvi egy hete úszik a boldogságban.
Dér Heni különleges felvételt osztott meg az esküvõjükrõl
Dér Heni és Bakos Gergely tavaly polgári esküvõn mondta ki a boldogító igent, nemrég pedig sor került a templomi ceremóniára is. Ezúttal az énekesnõ a nyitótáncukról töltött fel egy videót, és elárulta, hogy teltek a próbák.
- címkék:
- Dér Heni
- boldogság
- ceremónia
- esküvõ
- Címkefelhõ »
Új párjával közös fotót mutatott Horváth Gréta
Az év elején nagy port kavart válásán már túl is tette magát Horváth Gréta, aki nemrég árulta el rajongói kérdésekre felelve, hogy újra megtalálta a boldogságot, de akkor még nem mondott többet.
Nem biztos, hogy mindenki megérdemli a jóságod
Általános iskolában annak ellenére, hogy menõ lánynak számítottam az osztályban, mindig az elesettek mellé álltam. Jóban voltam Magdival, akit kapásnak csúfoltak a többiek, mivel a szülei mezõgazdászok voltak, és Roli is jó barátom volt, akit azért bántottak, mert elváltak a szülei.
"Nagyon nem vagyok egyedül..." - Horváth Grétára rátalált a szerelem
Horváth Gréta a hangos válás után úgy tûnik, újra szerelmes.
Sarka Katát Egyiptomban fotózták, itt vannak a képek
Sarka Kata és családja épp Egyiptomban tartózkodnak, ahonnan az üzletasszony több fotót is mutatott a követõinek.
Megtört a jég? Kulcsár Edina és Csuti együtt töltötték a húsvétot
Csuti és Kulcsár Edina nagyon úgy fest, hogy elásták a csatabárdot, az egykori sztárpár ugyanis családjaik és gyermekeik társaságában töltötték a húsvétot.
Szabad-e mulatni a Kárpátok alatt, miközben a szomszédban dúl a háború?
Amióta zajlik az orosz-ukrán háború, olyan emberi drámáknak vagyunk szemtanúi, melyeknek fájdalmát külsõ szemlélõként elképzelni sem tudjuk. Emberek halnak meg, családok szakadnak szét, tömegek menekülnek... Életek mennek tönkre. Próbálunk segíteni, miközben éljük az életünket, benne szülinapokkal, ballagásokkal, esküvõkkel, évfordulókkal. Örömünnepekkel. És közben mindannyiunkat gyötör a lelkiismeret, amiért merünk boldogok lenni.
A boldogságot nem lehet eredményekkel megvásárolni
Aki benne él, tudja, a vállalkozói lét kegyetlen, a talpon maradás maximális odafigyelést, teljes embert kíván. Így könnyen megeshet, hogy a munka olyan szinten hajtja uralma alá egy ember életét, hogy minden más terület kiszorulni kényszerül belõle. A számos szerep közül, amelyek összessége alkotja énünket, egyetlenegy marad, amelyik azt szajkózza folyvást: csinálni, csinálni! Azonban az így elért siker instant, hosszú távon a pofon elkerülhetetlen. Vicsápi Natália tudatosságtanító, változásnagykövet, a Nati Method megalkotója azt a küldetést vállalta, hogy saját életútjának tapasztalatait felhasználva segít megtalálni az emberekneek ...
- címkék:
- vezetõ
- boldogság
- Címkefelhõ »
Olyan férfit érdemelsz, aki mellett minden nap boldogan ébredsz fel
Az élet nem adhat meg nekünk mindent, amit csak akarunk, és ez rendben is van. Nem sikerülhet mindig, minden az elvárásaink szerint. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy értékeljük azokat a dolgokat, amelyekkel rendelkezünk, és igyekezzünk mindenbõl a legtöbbet kihozni.
Végre újra mosolyog Tóth Andi: sikerült túllendülnie a mélyponton?
Az idei év nem úgy indult Tóth Andi számára, mint várta, és nemrég õ maga beszélt arról, hogy nagyon nehéz idõszakot kellett átélnie.
Stana Alexandra sugárzik a boldogságtól Meggyes Dávid oldalán
A Dancing With The Stars táncosnõje le sem tagadhatná milyen boldog, mióta Meggyes Dáviddal – Horváth Gréta volt férjével – alkotnak egy párt.
Õk ma a világ legboldogabb emberei
Idén tizedik éve ünnepeljük a boldogság világnapját. A világ boldogságindexét elemzõ World Happiness Report most fényt tárt fel a sötét idõkben. Az elmúlt idõszakban kitört járvány nemcsak fájdalmat és szenvedést, hanem társadalmi támogatást és a jóindulat növekedését is magával hozta. Miközben a betegségek és a háborúk bajaival küzdünk, elengedhetetlen emlékeznünk a boldogság utáni egyetemes vágyra, és az emberek azon képességére, hogy egymást támogatva gyûlnek össze a nagy szükség idején.
Kulcsár Edina elárulta, boldogabb-e G.w.M. oldalán, mint két évvel ezelõtt
Kulcsár Edina egy kérdezz-felelek játékot játszott követõivel, és a kétgyermekes anyuka többek között párkapcsolatáról is vallott.
Férfivélemény: Kapcsolatgyilkos elvárásokkal nyomasztjuk egymást
Meglehet, hogy genetikailag belénk van kódolva a párkapcsolati kudarc. Vegyük csak azt, hogy az õsember várható élettartama elenyészõ volt az általunk remélhetõ évekhez képest. Hogy milyen következtetésre lehet jutni ebbõl?
Az elmúlt években világszerte kedvesebbé váltak az emberek
A világjárvány és más nehéz küzdelmek közepette a remény néhány fényes foltja is fellelhetõ világszerte – legalábbis a kutatók és szakértõk által nemrég közzétett 2022-es világboldogság-jelentése (World Happiness Report) szerint. A dokumentumot az Egyesült Nemzetek Fenntartható Fejlõdési Megoldások Hálózata állította össze a Gallup World Poll adatai alapján. Az idei jelentés mintegy ezer válaszadó válaszait gyûjtötte össze a résztvevõ 156 ország mindegyikébõl.
Lágyan simogatja Stana Alexandrát a válófélben lévõ Meggyes Dávid - fotó
Az új pár egyre bátrabban használja a közösségi médiát és úgy tûnik, hogy egyre gyakrabban osztanak meg közös képeket az együtt töltött idõrõl.
A boldogság bennünk lakozik, és olykor egy fa tetején
Az utóbbi pár napban egymást érték a jeles dátumok, és képzeljétek, olyan jól sikerült idõzítenem, hogy engem is utolért a tízmilliószoros nap, a szuperhold és a boldogság. Méghozzá egy fa tetején. Ráadásul, ma ünnepeljük a boldogság világnapját, így ennek apropójából készültem egy képes beszámolóval a Nászház a fán nevû lombházban szerzett élményeimrõl. Fogadjátok szeretettel!
Szabó Ádám megmutatta szerelmét - ez a lány rabolta el az énekes szívét
Szabó Ádám és kedvese, Berni már közel egy éve alkotnak egy párt. Az énekes Instagramján mutatta meg kedvesét, akivel eddig sehol nem mutatkozott.
Hatalmas a szerelem: Gáspár Evelin közös képet posztolt párjával
Mióta Gáspár Evelinre rátalált a szerelem, csak úgy ragyog a boldogságtól.
Jóval idõsebb párja eljegyezte a dögös színésznõt
Amint korábban mi is megírtuk, Joey King színésznõ és párja, az egzotikus Costa Ricára utaztak vakációzni, ahonnan a színésznõ elég merész fotókat is posztolt Instagram oldalára.
Rengõ mellekkel ugrál a havazás miatt Tóth Andi - videó
Tóth Andi szinte megõrült, amikor észrevette a ma kora délutáni hóvihart, örömében ugrálni és kiabálni kezdett, amit meg is örökített telefonja kamerájának segítségével.
Tom Cruise volt menedzsere aggódik a színészért, szerinte magányos
A 86 éves Eileen Berlin korábban olyan sztárok menedzsere volt, mint Tom Cruise. Közös munkájuk 1983-ban kezdõdött, a Kockázatos üzlet címû film kapcsán.
Nem félénk a férjem, és fõleg nem antiszociális! Csupán introvertált...
Talán kívülrõl nézve furcsa, hogy extrovertált nõként egy introvertált férfit választottam férjnek, pedig jobban nem is dönthettem volna. Nem mondom, hogy mindig könnyû vele, hiszen sok mindenben különbözünk, de a fontos dolgokban nagyon is egyformák vagyunk.
Shane Tusup három hónapig titkolózott Szabó Zsófi elõtt
Hónapokon át titokban tervezte az eljegyzést Shane Tusup. Szerelme, Szabó Zsófi annak ellenére sem sejtett semmit, hogy úszóedzõ mindkét örömanyát beavatta tervébe.
Mi értelme az életnek, ha nincs melletted senki?
Az emberben sokszor felmerülhet a gondolat, hogy mi tenné õt igazán boldoggá. Mit kellene elérni, megszerezni, mit kellene elmondania magáról ahhoz, hogy azt érezze, tényleg boldog?
Ezek a világ legboldogabb országai egy friss kutatás szerint
A boldogságot nehéz számokban mérni, de egy brit székhelyû, rászorulók gyógyszerellátását segítõ szervezet, a NiceRx kidolgozott egy kritériumrendszert 50 ország összehasonlítására.
Esküvõi fotózással lepték meg a hajléktalan párt: elképesztõ átalakuláson mentek keresztül - Fotók
Az alábbi fotókon szereplõ Fülöp-szigeteki házaspár megmutatta, hogy egy esküvõnek az igazi, önzetlen szeretetrõl kellene szólnia.
Megható sorokkal emlékezik édesapjára Rubint Réka
Míg mások önfeledten ünnepeltek párjukkal a szerelmesek világnapján, addig Rubint Réka boldogságát a gyász árnyékolta be.
Éld meg a jelent, és ne mindig a holnapot várd, az isten szerelmére!
Egészen kiskorom óta a péntekeket várom. Ahogy oly sokan megénekelték már, ez az egyik legjobb nap a héten. Sõt, talán a legjobb, hiszen általában idõben végzünk a munkahelyen, és utána jobb esetben van még két teljes napunk pihenni, töltõdni, bulizni, kirándulni, utazni, és magasról letojni a munkát. De érdemes úgy leélni egy életet, hogy mindig a pénteket várjuk?
Képes vagy hagyni, hogy szeressenek?
Idõnként végignézek magamon, magamban, és elgondolkozom: ki vagyok, mi lettem, és miért vagyok az, aki? A közel 34 évem alatt sikerült elég jól megbarátkoznom magammal.
Igenis lehet boldog párkapcsolatod a XXI. században!
27 éves vagyok, több mint nyolc éve élek párkapcsolatban, sõt, hamarosan férjhez megyek. Olyan ez 2021-ben, mintha egy ufótámadás egyetlen túlélõje lennék, hiszen az emberek nagy többsége a XXI. században válik, és ahelyett, hogy engedne a saját elvárásaiból, reggeltõl estig szidja az ellenkezõ nemet..
"Nem vagyok egyedül" - Szulák Andreára rátalált a szerelem
A Mága Jennifer - Sztárok az életembõl címû mûsorban hazai sztárok, zenészek, színészek, híres emberek engednek bepillantást nyerni az életükbe. Többek között Szulák Andrea is betekintést engedett a magánéletébe, és elárulta: rátalált a szerelem.
"Úgy érzem, megtaláltam, akit kerestem" - Gáspár Evelin újra szerelmes
Gáspár Evelin elárulta, van valaki, aki különleges az életében. Párkapcsolatuk már nem is olyan friss: nyár óta tart a szerelem.
Hatalmas boldogság! Megszületett a TV2 sztárjának gyermeke
Ahogy már mi is megírtuk, Sebestyén Katya augusztusban jelentette be, hogy harmadik gyermekével várandós.
- címkék:
- Sebestyén Katja
- gyerek
- boldogság
- szülés
- Címkefelhõ »
Kiderült, mikor és hol mondja ki Szegedi Fecsó és Bea a boldogító igent
Terveik szerint a következõ télen házasodik össze Szegedi Fecsó és szerelme, Bea.
Kötelezõ a szerelem?
Volt már olyan haverod, vagy barátnõd, akinek próbáltál partnert szerezni, de sehogy sem akart sikerülni? Az eszedbe jutott már, hogy talán azért nem, mert igazából nem is akar magának senkit? Elképzelhetetlen, ugye?
Megmutatjuk, mi a boldogság kulcsa. Négy is van belõle!
Mindenki szeret boldog lenni, ám mindenki más dolgoktól válik boldoggá. Egy azonban biztos, ha örömöt érzünk, az bizonyos hormonok számlájára is írható.
Boldog szingli vagy...? Biztos?
Volt egy ismerõsöm, aki évekig egyedül élt, de akárhányszor találkoztunk, mindig kiemelte, hogy õ bizony boldog szingli. Engem a szingliség soha nem tett boldoggá, de gondoltam, ha õ mondja, biztos úgy van.
Tóth Vera megható posztban írta le, mit jelent számára az ujján csillogó jegygyûrû
Tóth Vera végre megkapta a végleges jegygyûrûjét, és a csillogó ékszer kapcsán megosztotta követõivel, mit jelent számára a gyûrû, amit leendõ férjétõl kapott.
Házasságok régen és most
Gyerekkoromban a barátnõm és én imádtunk idõs nénikkel beszélgetni. Meséltek a fiatalságukról, a háborúról, nehéz és szép pillanatokról. Egyszerû, falusi asszonyok voltak, nem hallgatták el elõlünk a nyomasztó emlékeiket sem.
Régen bõven elég volt a boldogságomhoz az, hogy süt a nap
Régen még bõven elég volt a boldogságomhoz az, hogy süt a nap, de ma már egyre gyakrabban kell emlékeztetnem magamat arra, hogy az élet szép.
Berki Mazsi közösségi oldalán vallotta be: így érzi magát valójában
Berki Krisztián és felesége, Mazsi decemberben vallották be, hogy válságban van a házasságuk. Úgy tûnik, hogy az elmúlt hetekben rendezõdtek a dolgok kettejük között és az újdonsült kismama is egyre jobban érzi magát a bõrében.
- címkék:
- Berki Mazsi
- boldogság
- vallomás
- házasság
- Címkefelhõ »
Ez nem szerelem, ez már csak szánalom!
Szívedben és lelkedben teljes nyugalom, csend és béke. Csak a szép, csak az öröm... A gondok mintha sosem lettek volna. Hónapok vagy évek óta talán most elõször fogalmad sincs, hol a telefonod, nincs kényszeres szelfi posztolás a Facebookra.
Sok idõt kellett várnia, de végre megtörtént: óriási öröm érte Peter Srámeket
Peter Srámek utoljára nyáron látogatott haza szüleihez Szlovákiába, most azonban az ünnepeket is velük töltötte.
Bemesélték neked, hogy csak a pénz tehet boldoggá...
Szinte mindenki szeretne több pénzt keresni, hogy szebb házban élhessen, többet utazzon, több dolgot vegyen. De valóban szükséged van ezekre? Gondold végig, máris mennyi felesleges cuccod van, amit nem is használsz!
Mindig másoktól vártam, hogy boldoggá tegyenek!
Úgy döntöttem, szünetet tartok a szomorú hétköznapokban, és kinevezem a mai szerdát örömteli napnak, ami kincseket és lehetõségeket rejt. Egyszerûen elegem van abból, hogy évek óta folyton bánatos és reménytelen vagyok.
A szerelem nem elég a boldogsághoz!
Ha segítségre, támaszra van szükséged, akkor fordulj szakemberhez - ne egy párkapcsolattól várd, hogy összerakjon és egésszé tegyen! Mindenkivel elõfordulhat, hogy kicsúszik a talaj a lába alól, és elveszti az irányítást az élete felett...
Müller Péter: " A legnagyobb áldás a jó kedv"
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló Müller Pétertõl.
Kulcsár Edina szívszorító vallomása: "Nem feltétlenül vagyok boldog jelenleg abban, amiben élek” - Videó
Kulcsár Edina és Szabó András Csuti házassága már több mélyponton van túl, bár úgy tûnik, hogy a szerelmük mindennél erõsebb, a kétgyermekes édesanya nemrég könnyek között vallotta be, hogy nem érzi magát boldognak.
Nekem miért nem adatik meg a boldogság?
Állok a villamosmegállóban és nézek ki a fejembõl. A reggeli csúcs már lement és csak azok vesztegelnek most velem együtt a sínek mentén, akik nem dolgoznak, vagy akiknek késõbb kell beérniük a munkahelyükre, az iskolába. Mellettem egy anyuka gügyög a babakocsiban gurgulázó gyermekének, elõttem pedig egy szerelmespár nevetgél. Mindenki boldog, csak én nem?
Idén nem rejtette el családja Michael Schumachert: "Egy ajándék, amely betölti a szívet"
A Schumacher család különleges képeslapot küldött kedvenc olasz éttermüknek, amelyrõl természetesen Michael sem hiányozhat.
Müller Péter: "Egy arcon látom, hogy szeretik-e vagy nem"
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló Müller Pétertõl.
Ezért érzi nehezebben boldognak magát néhány ember
Az önsegítõ ipar virágzik, és úgy tûnik, hogy a pozitív pszichológia kutatása is fûti. Ugyanakkor a statisztikák szerint a szorongás, a depresszió és az önkárosítás aránya világszerte továbbra is szárnyal. Tehát a pszichológia fejlõdése ellenére boldogtalanságra vagyunk ítélve? Erre a kérdésre keresték a választ a kutatók.
A boldogságnak semmi köze sincs ahhoz, hogy nézel ki
Az emberek hajlamosak azt hinni, hogy aki szép és csinos, annak sokkal könnyebb az élete és a boldogságot is tálcán nyújtják neki - piros masnival átkötve. Elárulom nektek, ez egyáltalán nem így van! A külsõdnek az égvilágon semmi köze nincs ahhoz, van-e párkapcsolatod, szeret-e pasid és úgy általánosságban véve, boldog vagy-e.
A boldogság egy félbetört kockacukor egy keserû kávéban...
Amikor fiatalabb voltam, azt hittem, lesz majd egy olyan szakasz az életemben, amikor csak úgy boldog leszek. Mint egy tavaszi reggelen a napsugár, ami felmelegít, és te csak bárgyún vigyorogsz bele a világba.
Ragyog a boldogságtól: összebújós, szerelmes fotót posztolt Szinetár Dóra - Fotó
Szinetár Dóra és férje, Makranczi Zalán 2015-ben házasodtak össze, de még mindig dúl köztük a szerelem.
Ha soha nem lehetek anya, azt is el kell fogadnom!
Születésemkor komplikációk léptek fel, olyan súlyosak, hogy mindenki összefutott az osztályon, hogy megmentsék az életemet. Megmaradtam. Talán azért, mert látni akartam édesanyám arcát, hiszen a kedves hangját már ismertem.