bevándorló

címke rss

Beperlik New York demokrata vezetését, amiért szavazati jogot adtak több mint 800 ezer migránsnak

Nagyvilág2022.01.17, 10:17

New York demokrata többségû önkormányzati képviselõ-testülete az önkormányzati választásokra szavazati jogot adott a városban élõ, több mint 800 ezer legális tartózkodási engedéllyel rendelkezõ bevándorlónak. A republikánusok szerint ez azonban sérti a választások integritását, illetve több ponton ellentétes New York állam törvényeivel és az alkotmánnyal is. Ronna McDaniel, a Republikánus Párt egyik vezetõje éppen azért közölte, hogy a Republikánus Nemzeti Bizottság nevében bírósághoz fordult, követelve, hogy a bíróság mondja ki a bevándorlóbarát önkormányzati határozat alkotmányellenességét és tiltsa meg annak alkalmazását.

Ezt lehet tudni a világ másik végén lévõ Balatonról

Gazdaság2021.11.11, 16:34

Az Egyesült Államokban, Minnesota államban fekszik az a valamivel több mint 600 lelkes, tóparton fekvõ kis település, melynek neve nem más, mint Balaton. A helyiek szerint több feltevés is létezik a Balaton név eredetérõl.

Hatalmas megtiszteltetés érte Karikó Katalint: ezzel a címmel tüntették ki Amerikában

Life.hu2021.07.02, 10:24

Karikó Katalin Facebook-oldalán tette közzé, hogy az amerikai Carnegie alapitvány 33 bevándorló társával együtt a Great Immigrant/Great American 2021 címmel tüntette ki.

Egy pakisztáni férfi késsel ölte meg volt élettársa fiát Szardínián

Nagyvilág2021.05.12, 09:26

A Szardínia keleti részén fekvõ Tortolì településen késsel támadt egy 29 éves pakisztáni férfi expartnerére. 

A nyílt utcán sütött meg egy macskát egy migráns Olaszországban - videó

Nagyvilág2020.06.30, 20:30

Fényes nappal, a járdán sütött meg magának egy macskát egy illegális bevándorló Olaszországban. Az esetrõl videó is készült, amit Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek párt elnöke osztott meg közösségi oldalán. Az Olasz Testvérek a jobbközép pártszövetség része, Meloni Matteo Salvini szövetségese, az egyik legnépszerûbb olasz politikus. A felvétel borzalmas, csak az nézze meg, aki felkészült rá.

Nagy a nyomás a határokon

Itthon2020.01.13, 12:21

Az év elsõ két hete sok munkát adott a határokat védõ rendõröknek és katonáknak, nagy a nyomás a határokon - jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfõi sajtótájékoztatóján, Budapesten.

68 illegális migránst fogtak el Bács-Kiskun megyében kedd este

Itthon2019.11.12, 22:52

Hercegszántó közigazgatási területén, a határszakaszon 12 külföldit fogtak el, akik iraki, iráni, szíriai és afgán állampolgárnak vallották magukat. Kelebiánál a vasúti határátkelõhelyen a rendõrök egy Szerbia irányából belépõ vonat átkutatása során 56 külföldit tartóztattak fel, akik afgán állampolgárnak vallották magukat.

52 évi amerikai tartózkodás után kitoloncolás vár egy bevándorlóra

Nagyvilág2019.07.16, 10:40

Az Egyesült Államokban emigrációban töltött ötvenkét esztendõ után kitoloncolás vár a kubai Ramón Saúl Sánchezre, a kubai menekülteket segítõ Demokrácia Mozgalom (Movimiento Democracia) miami vezetõjére.

Egyetlen nyugati országban sem sikerült integrálni a muszlim migránsokat

Nagyvilág2019.03.12, 12:39

Ruud Koopmans holland szociológiaprofesszor 20 évig tanulmányozta az integráció és asszimiláció kérdéskörét, és arra jutott, hogy a muszlim migránsokat sokkal nehezebb integrálni a nyugati társadalmakba, mint bármely más csoportot. Sõt, odáig is elmegy végsõ következtetésképpen, hogy gyakorlatilag egyetlen nyugati országnak sem sikerült integrálnia a muszlim bevándorlókat.

A migránsok a legveszélyesebbek a svéd utakon

Nagyvilág2019.02.04, 11:00

Az észak-afrikai és közel-keleti bevándorlók 270 százalékkal nagyobb eséllyel lesznek részesei egy közlekedési balesetnek, mint a Svédországban születettek.

Megvalósul a Soros-terv Kanadában: több mint egymillió migránst terveznek befogadni

Nagyvilág2019.01.13, 18:32

Ahmed Hussen, az észak-amerikai ország bevándorlásügyi minisztere benyújtotta a parlamentnek a 2018-as, migrációval foglalkozó jelentését, amely finoman szólva is meredek terveket foglalt magában. A bevándorláspárti Justin Trudeau vezette liberális kormány a dokumentum szerint több mint egymillió bevándorló befogadását tervezi 2019 és 2021 között úgy, hogy az utolsó évben az ország jelenlegi lakosságszámának egy százalékát hívná be. Talán nem véletlen, hogy 2016-ban a kabinet kormányzati szintû megállapodást kötött Soros György alapítványával annak érdekében, hogy elõsegítsék a migránsok országba való magánszponzorált utaztatását éss ...

Négy nemi erõszak történt egy hétvége alatt Svédországban

Nagyvilág2018.11.01, 13:49

Egyre súlyosabb a helyzet Svédországban, egy hétvége alatt négy nemi erõszakot jelentettek a rendõrségnek – írja a Voice of Europe.

Berlinben az elõzetes letartóztatásban lévõk 75%-a külföldi állampolgár

Nagyvilág2018.10.03, 16:48

A börtönbüntetésüket töltõk 51%-a Berlinben nem rendelkezik német állampolgársággal. Az elõzetes letartóztatásban lévõ körében pedig ez az arány 75%. A külföldiek több mint 90 államból származnak.

Svédországban a nemi erõszakolók 58 százaléka nem svéd állampolgár

Nagyvilág2018.08.24, 10:31

Egy most nyilvánosságra hozott felmérés alapján a skandináv államban a nemi erõszak elkövetéséért és nemi erõszak kísérletért elítéltek több mint fele nem svéd állampolgár.

Tavaly egymillió migráns akart Európába jutni

Nagyvilág2018.06.30, 17:54

A Le Monde tudósítója szerint a Líbiában tartózkodó fekete-afrikai bevándorlók száma hétszázezer és egymillió közé tehetõ, akik csak arra várnak, hogy az embercsempészek és a velük összejátszó „mentõhajók” segítségével Európába juthassanak – írja a 888.hu a francia lapra hivatkozva.

Véres ruhák hevertek a földön a bécsi késelések után - videó

Nagyvilág2018.03.08, 11:55

A tegnap esti bécsi késelés után gyakorlatilag ellepték a Práter környékét a rendõrök. A nyomozók, helyszínelõk - ahogy fogalmaznak - hatalmas erõkkel érkeztek. Egy afgán bevándorlót már õrizetbe is vettek a rendõrök.

Markolóval fosztottak ki a migránsok Írországban egy bevásárlóközpontot

Nagyvilág2018.03.06, 09:14

Az ír fõváros, Dublin Tallaght nevû negyedében a hóvihar miatt megbénult egy egész városrész. A bevándorlóbûnözõk ezt kihasználva elloptak egy markolót, majd ezzel ledöntötték és kirabolták a helyi Lidlt.

Öt embert ölt meg egy kalapáccsal

Nagyvilág2017.12.13, 17:11

Még 2012 márciusában holtan találtak öt embert San Francisco Ingleside nevû városrészében. A gyilkos fegyver a mai napig nem került elõ, valószínûleg egy kalapács lehetett. Két nap múlva letartóztatták az akkor 35 éves Binh Thai Luc-ot, aki többször járt a házban és ismerte az áldozatokat. A feltételezett indíték az volt, hogy a vietnami származású gyanúsítottnak jelentõs szerencsejáték adósságai voltak.

Kamionban magukra hagyott közép-amerikai migránsokat találtak Mexikóban

Nagyvilág2017.07.30, 10:06

Közel kétszáz, magára hagyott közép-amerikai migránst találtak szombaton a kelet-mexikói Veracruz államban – közölték a szövetségi állam hatóságai. Egy kamion rakterében voltak, amikor az embercsempészek sorsukra hagyták õket.

A német belügyminiszter elutasította a migránsok befogadását

Nagyvilág2017.07.18, 14:16

A német belügyminiszter bírálja a civil szervezetek Földközi-tengeri tevékenységét és elutasította az Afrikából érkezõ gazdasági migránsok befogadását.

Egyre több a külföldi él Csehországban

Nagyvilág2017.07.17, 12:08

Idén már meghaladta a félmilliót a Csehországban élõ külföldi állampolgárok száma és a statisztikák szerint ez a szám egyre csak nõ - jelentette a Cseh Statisztikai Hivatal.

Iraki migránsokat fogtak el a magyar határnál

Itthon2017.07.01, 14:51

21 iraki migránst fogott el a román rendõrség a magyar határ közelében, Arad megyében. 

Közel száz embert találtak a Magyarországra tartó kamionban

Nagyvilág2017.06.29, 07:07

A román határrendészek közel száz embert találtak egy Magyarországra tartó kamionban. Az illegális bevándorlókat egy török teherautó rakterében buktatták le a Nagylak-Csanádpalota határátkelõnél.

Szembement az autópályán a migránsokat szállító teherautó

Nagyvilág2017.04.05, 08:02

Brüsszel közelében 45 kilométeren át üldöztek a rendõrök egy furgont, amely szembement a forgalommal. Mint kiderült, migránsokat szállított, és megpróbálta leszorítani az egyik rendõrautót. A teherautó felborult, 14 fõ megsérült. 

Migrációkutató: mindenáron Európába mennének a belgrádi migránsok

Nagyvilág2017.02.20, 16:27

A Migrációkutató Intézet munkatársai idén februárban a migrációs helyzetet vizsgálták Belgrádban. Migránsokkal, a területen dolgozó újságírókkal, valamint a civil szervezetek képviselõivel készítettekinterjúkkal a Nyugat-Európa felé tartó, ám Szerbiában feltartóztatott migránsok személyes motivációiról.

Boross Péter a migrációról: felháborító az 1956-os párhuzam

Itthon2016.12.16, 13:03

Újra kell fogalmaznia a humánum és a biztonság egymáshoz való viszonyát, mivel az utóbbi elvesztésével a humán is megszûnik – mondta Boross Péter volt miniszterelnök Földi László Migráció címû könyvének a bemutatóján. A biztonságpolitikai szakértõ szerint az európai országok egy része menthetetlen.

Nem úgy megy ám, hogy egyik napról a másikra magyarok leszünk

Unikornis2016.11.18, 13:39

Vranik Roland új filmje egy fekete-afrikai menekült beilleszkedését mutatja be Magyarországon. A férfi annak ellenére akarja megszerezni a magyar állampolgárságot, hogy nem éppen barátságosak és befogadóak vele szemben az itteniek. Kijött a film elõzetese.

Melania Trump: Bevándorló vagyok

Nagyvilág2016.11.03, 23:50

Bevándorlónak nevezte magát Donald Trump felesége egy pennsylvaniai kampánybeszédében. Melania Trump az ellenõrzött határok mellet érvelt, és azt is elmondta, hogy szerinte ma az amerikai kultúra túlságosan megengedõ. Elsõ kampánybeszédét mind a négy országos tévécsatorna élõben adta.

Szigorít az uniós bevándorlók szociális ellátásán Németország

Nagyvilág2016.10.12, 18:19

A német kormány szerdai ülésén elfogadta és a törvényhozás elé terjesztette törvényjavaslatát az uniós társállamokból érkezõ bevándorlók szociális ellátási jogosultságának korlátozásáról.

Két focicsapatnyi menekült szorongott a furgonban

Itthon2016.08.09, 14:01

Az M6-os autópályán kapcsolták le a lengyel rendszámú kisteherautót, a sofõr kisebb tömegnyi menekültet szállított illegálisan.

Lassulhat jövõre Európa gazdasága

Gazdaság2016.08.08, 16:48

A Businesseurope legfrissebb elemzése szerint 2016-ban az Európai Unióban 2,0 százalékos gazdasági növekedés várható, míg az eurozónában ennél alacsonyabb, 1,7 százalékos GDP emelkedéssel számolnak. 2017-ben ugyanakkor rosszabb adatokra számít már az európai munkaadókat tömörítõ szervezet. Fõ kihívásnak a migrációval kapcsolatos kérdések, Schengen, a beruházások alakulása és az EU és az USA közötti szabadkereskedelmi megállapodás ügye tûnik.

Orbán: Minden migráns terrorkockázat, nincs szükség bevándorlókra

Itthon2016.07.27, 10:57

Magyarországnak nincs szüksége bevándorlókra, már csak azért sem, mert "minden egyes migráns terrorkockázatot jelent" - ismertette a magyar álláspontot Orbán Viktor kormányfõ, miután Christian Kern osztrák kancellárral tárgyalt. Migránskérdésben van, amiben eltért az álláspontjuk, de Ausztria segít például a magyar-szerb határ védelmében. Abban egyetértettek, hogy erõsíteni kell a gazdasági együttmûködést.

A németországi törökök fele saríát szeretne

Nagyvilág2016.06.17, 10:31

Bár a németországi törökök 90 százaléka jól érzi magát választott hazájában, minden második jobban szeretne iszlám törvénykezést, és harmaduk szerint a vallásuk lenne a megoldás a társadalmi problémákra. 

Trump: Az illegális bevándorlókkal jobban bánnak, mint a veteránokkal

Nagyvilág2016.05.30, 06:25

Az amerikai republikánus pártiak várható elnökjelöltje, Donald Trump szerint az Egyesült Államokban jobb ellátást kapnak az illegális bevándorlók, mint a háborús veteránok. Adatokat, bizonyítékokat nem sorolt fel állításai alátámasztására. 

Ecclestone leszólta a nõi pilótákat, Putyint és Trumpot ajnározza

Gphírek2016.04.20, 14:39

A 85 esztendõs üzletember megbotránkozást keltett, amikor Londonban azt mondta, a nõi versenyzõket nem vennék komolyan az F1-ben, Vlagyimir Putyint és Donald Trumpot éltette, valamint kijelentette, hogy szerinte a bevándorlók semmi jót nem tettek az Egyesült Királysággal.

Bevándorlók nélkül koszban fürdene Bécs

Nagyvilág2016.03.25, 17:09

A Bécsi Egyetem Szociológiai Intézete megvizsgálta, milyen lenne az osztrák fõváros bevándorlók nélkül. Íme, az eredmény.

Angliába készül az a bevándorló, akinek az életét Diana hercegnõ mentette meg

Archívum2016.01.25, 18:57

20 évvel ezelõtt a hercegnõ végigizgulta a kisfiú mûtétjét, aki aztán visszatért a szegénységbe. Most szeretne az Egyesült Királyságban letelepedni.

Beszólt Európának az IMF-vezér

Gazdaság2016.01.21, 15:48

Az Európába érkezõ migránsok gyors munkaerõpiaci integrációját szorgalmazta az IMF friss jelentésében, amely szerint a múlt tapasztalatai nemigen igazolják azt az egyik leggyakrabban hangoztatott félelmet, hogy a bevándorlók elveszik a munkát a helyi lakosok elõl. 

Ez itt a Kánaán, Isten hozott

Itthon2015.10.16, 13:45

Sárcsúszdán át vezet az út Magyarországra, a fotel-Rambók hazájába. Több a menekült, de ezt kevésbé kommunikálják. Az étel az ablakon át érkezik a vonatokra. A sivatagban állítólag nincs vonatablak.

Francia lapban magyarázza a magyar lépéseket Trócsányi

Itthon2015.10.01, 11:01

Magyarország a vészhelyzetben kénytelen volt a jogrendszerét megváltoztatni ahhoz, hogy szembe tudjon nézni az Európai Uniót sújtó példa nélküli migrációs nyomással, de ezt a nemzetközi jogi normákkal összhangban tette, a határok védelmét elõíró schengeni és a menekültek regisztrálását szolgáló dublini szabályozás betartása érdekében - írta Trócsányi László igazságügyi miniszter a migrációs válság kapcsán Magyarországot ért bírálatokra reagálva, a Le Figaro címû francia napilap honlapján megjelent levelében.

Kiutasítják azokat, akik nem akarnak maradni

Gazdaság2015.09.25, 12:10

Sorra ítélik el az elfogott illegális bevándorlókat a Szegedi Járásbíróságon. A vádlott mindig bûnös, az ítélet mindig kiutasítás. Déjà vu tárgyalások, sajnálkozó bevándorlók, kimerült ügyvédek. Az Origo Szegeden járt.

Összeugrott Szerbia és Horvátország a határzár miatt

Nagyvilág2015.09.22, 07:40

Újabb vitát okozott Szerbia és Horvátország között, hogy Zágráb hétfõn lezárta a Szerbia és Horvátország közötti legforgalmasabb határátkelõhelyet a bejövõ teherforgalom elõtt: Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök a határ megnyitását kéri, míg Ranko Ostojic horvát belügyminiszter közölte, hogy a határ zárva marad mindaddig, amíg Szerbia nem változtat menekültügyi politikáján. A horvát belügyminiszter szerint a röszkei átkelõ újranyitása után nem kell Horvátországba küldeni a menekülteket.

Szlovénia nem tartja korrektnek Horvátország eljárását

Nagyvilág2015.09.20, 00:19

Szlovénia nem tartja korrektnek a horvát kormánynak a migrációs válság kezelésére tett lépését - mondta Miro Cerar szlovén miniszterelnök.

A menekültek inkább a baloldalt választanák

Nagyvilág2015.09.18, 10:16

A baloldali politikusok azért állnak ki a bevándorlók mellett, mert így szereznének újabb szavazatokat – állítják elemzõk és kormánypárti politikusok. A nyugat-európai országokban és az Egyesült Államokban a külföldön születettek valóban nagyobb arányban szavaznak a baloldalra, mint a jobboldalra, de ez éppen Magyarországon nem igaz.

Embercsempészeket tartóztattak fel Gyálon

Itthon2015.09.15, 15:18

Négy migránst akart pénzért Szegedrõl Budapestre vinni autójával egy szarvasi pár hétfõn, és egy mikrobuszban szíreket fuvarozó férfi is fennakadt az ellenõrzésen Gyálon. A gyanúsítottak ellen embercsempészet miatt indult eljárás - közölte a Pest Megyei Rendõr-fõkapitányság szóvivõje.

„Abban reménykedem, valahogy sikerül majd átjutnunk”

Nagyvilág2015.09.13, 18:46

Várhatóan hosszabb ideig tartózkodnak majd Szerbiában a migránsok szeptember 15-e után, amikor Magyarország szigorít határvédelmén. A határzár megrongálása és az illegális határátlépés mostantól börtönbüntetéssel is járhat.

Motortérben csempésztek egy férfit

Nagyvilág2015.09.01, 19:46

Meghökkentõ módszerrel próbáltak két guineai bevándorlót a Spanyolországhoz tartozó Ceutába csempészni. Egyikük közvetlenül az autó motorja mögött utazott, a másik a hátsó ülések mögött.

Tülekedés a salzburgi pályaudvaron is

Nagyvilág2015.09.01, 13:40

Nem csak a Keleti pályaudvaron kritikus a menekülthelyzet. A bécsi, a salzburgi és a müncheni vasútállomásokra is százával érkeztek menekültek, akik a pályaudvarokon éjszakáztak. Az osztrák kancellár külön kritikával illette a magyar miniszterelnököt a menekülthelyzet kezelése miatt.

Videón a kisteherautóba zsúfolt bevándorlók

Itthon2015.08.29, 12:51

Egy kisteherautóban találtak 21 illegális bevándorlót a Terrorelhárítási Központ munkatársai szombaton kora hajnalban Röszkénél. A román embercsempészeket elfogták. 

Molotov-koktéllal támadtak meg menekülteket Németországban

Itthon2015.08.28, 08:46

Hannovertõl délre, egy faluban dobtak be házi készítésû gyújtóbombát egy olyan lakás ablakán, amelyben menekültek laknak.

Lett katonákat vinnének az orosz határra

Nagyvilág2015.08.27, 11:56

Lettország az illegális bevándorlók növekvõ száma és az ukrán válság miatt megváltozott biztonsági helyzet miatt vette fontolóra a hadsereg bevetését az Oroszországgal közös határának védelmére.

Megdõlt a menekültrekord

Itthon2015.08.27, 10:18

Háromezernél is több menekültet tartóztattak fel a rendõrök az országban szerdán. A legtöbbször Csongrád megyében intézkedtek.

Csütörtökön is tömegesen érkeztek a menekültek

Itthon2015.08.21, 12:32

Csütörtökön is sok bevándorlót fogtak el Csongrád megyében, 1399 menekült lépte át a zöldhatárt Röszkénél. A rendõrök egy éjszaka alatt kilenc embercsempészt értek tetten.

Budapest helyett Röszke felé indult a béna embercsempész

Itthon2015.08.17, 11:23

Ausztriába vitt volna migránsokat egy szerb férfi, de eltévedt, és Röszke felé indult el. A határon kapták el, elõzetes letartóztatásba került. 

Oszlopnak hajtott a migránsokat szállító autó

Itthon2015.08.16, 20:54

Egy autós üldözést követõen négy szír állampolgárt találtak a rendõrök egy autóban Kiskunfélegyházánál. A jármû sofõrjét még keresik.

Egy település messzebbre küldené a befogadóállomást

Itthon2015.08.15, 16:17

Nincs megegyezés, de folyamatos az egyeztetés a Belügyminisztériummal a Sormásra tervezett ideiglenes befogadóállomás ügyében - közölte a zalai település polgármestere.

Rágyújtották a házat a menedékkérõkre Németországban

Nagyvilág2015.08.14, 20:03

Tûz ütött ki a németországi Rajna-vidék-Pfalz tartományban egy házban, amelyben menedékkérõk laknak, a helyi rendõrség szerint szándékos gyújtogatás történt. A menedékkérõk nem voltak otthon, egy tûzoltót fütmérgezés gyanúja miatt kellett ápolni.

Az ügyészséget is érdekli Toroczkai fegyvermutogatása

Itthon2015.08.06, 14:38

A Szegedi Járási Ügyészség már vizsgálja, közösség elleni uszításnak számít-e, hogy Ásotthalom jobbikos polgármestere fegyverhasználatra biztatott: a Facebookon egy puskát reklámozott, mint a kerítés mentén alkalmazható "objektumvédelmi eszközt".

Harrachnak a migránsokról is a liberálisok jutnak eszébe

Itthon2015.08.06, 11:12

A Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetõje szerint az európai vezetõk képtelenek kezelni az évszázad kihívását, "a népvándorlást", a multikulturális társadalom álma megbukott.

1500 embernek nincs ágya egy ausztriai menekülttáborban

Nagyvilág2015.08.05, 14:26

Egy múlt héten végzett egészségügyi vizsgálat eredményeire hivatkozva Alsó-Ausztria tartományi vezetése felvételi tilalmat léptetett életbe a Bécshez közeli traiskircheni menekülttáborban szerda éjféltõl.

Feszítik a drótakadályt Ásotthalomnál

Itthon2015.08.05, 14:08

A katonák szerda délelõtt elkezdték a gyors telepítésû drótakadály kifeszítését a magyar-szerb határon az Ásotthalom-Királyhalom határátkelõ közelében.

Németországban minden ötödik ember bevándorlók leszármazottja

Nagyvilág2015.08.03, 11:46

Németországban 16,4 millió olyan ember élt tavaly, aki bevándorló, vagy azok leszármazottja. Õk adják az ország lakosságának 20,3 százalékát – derült ki a német statisztikai hivatal hétfõn nyilvánosságra hozott adataiból.

Globális migrációs válságra figyelmeztetnek

Nagyvilág2015.08.02, 09:45

Franciaország, Nagy-Britannia és egész Európa globális migrációs válsággal áll szemben, amit hosszú távon csak az Afrikából Európába érkezõk számának csökkentésével lehet megoldani - közölte közös cikkében Theresa May brit és Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter.

A migránsok állítják, tanulóautóban csempészték át õket a határon

Itthon2015.08.01, 00:14

Három villogõ rendõrautó zárt körbe egy fekete BMW tipusú tanulóautót Szegeden. Migránsok egy csoportja ugyanis azt állította, hogy a Lele Autósiskola egyik gépkocsijában jutottak át a határon 500 euróért. Az oktatót és a tanulóvezetõt kihallgatták, és a menekülteket is bevitték a kapitányságra. 

Sokba fájhat, ha akadályozza a határzár építését

Itthon2015.07.31, 22:59

Akár 300 ezer forintos bírság is kiszabható arra, aki az ideiglenes biztonsági  határzár építését akadályozza - az errõl szóló kormányrendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.

Két új befogadóállomásról döntöttek

Itthon2015.07.31, 22:59

A Baranya megyei Martonfán és a Zala megyei Sormáson épülnek új ideiglenes befogadó állomások. Az errõl szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.

Szétverték a tábort a migránsok Csehországban

Nagyvilág2015.07.31, 19:21

Ismét fellázadtak az illegális bevándorlók a Prágától 70 kilométerre északra fekvõ Belá pod Bezdezemben lévõ táborban - jelentette a cseh rendõrség.

Salma Hayek kitálalt: Elárulta, kit utál a leginkább a sztárvilágból

Life.hu2015.07.31, 13:41

A hihetetlenül szexi hollywoodi színésznõ még a nevét sem hajlandó kiejteni Donald Trumpnak. 

A Fõvárosi Közgyûlés is tárgyalja a menekültkérdést

Itthon2015.07.31, 10:44

Intézkedési tervet készít a fõváros a naponta több ezrével érkezõ menekültek, illetve illegális bevándorlók miatt - közölte a fõpolgármester.

Közfoglalkoztatott is lehet a menekült

Itthon2015.07.31, 08:05

Augusztus 1-jétõl - azaz szombattól - hatályosak az új menekültügyi szabályok. Az eljárások lerövidítésérõl július elején döntött a parlament.

Román embercsempészt fogtak a rendõrök

Itthon2015.07.30, 12:29

Elõzetes letartóztatásba került egy 28 éves román állampolgár embercsempészés bûntettének gyanújával - közölte az Országos Rendõr-fõkapitányság. 

Különös figyelemmel fertõtlenítik a menekültek vagonjait

Itthon2015.07.29, 19:33

Egy átlagos napon mintegy ezer illegális bevándorlót szállít a magyarországi menekülttáborok felé a MÁV-Start.

A migránsok már Budapest közepén sátraznak

Itthon2015.08.03, 12:27

Hetek óta járõröznek a rendõrök és a közterület-felügyelõk a Józsefvárosban, mert állítólag sok volt a panasz a városrészben csoportosuló bevándorlókra. Most közösen fel is számolták a migránsok sátortáborát a II. János Pál pápa téren.

Ingyen buszbérletet kapnak a menekültek Svédországban

Nagyvilág2015.07.28, 12:14

Az egész megyére érvényes ingyen buszbérletet kapnak a dél-svédországi Kalmarban elhelyezett menekültek. Az intézkedés célja, hogy elõsegítse a mobilitást és az integrációt a helyi migránsközösségen belül.

A kormányszóvivõ háromszázezer menekültet vizionál

Itthon2015.07.28, 09:41

Akár 250-300 ezer migráns is érkezhetne Magyarországra az év végéig, ezért van szükség a déli biztonsági határzárra Kovács Zoltán kormányszóvivõ szerint.

Halálra késeltek egy bevándorlót a szerb-magyar határnál

Itthon2015.07.27, 12:30

Egy afganisztáni bevándorló meghalt, két másik pedig megsebesült hétfõn a szerb-magyar határ melletti Királyhalmon történt késelésben.

Mórahalom polgármestere szerint sokszor agresszívek a migránsok

Itthon2015.07.23, 10:26

A megerõsített rendõri jelenlétnek és a Mórahalmon mûködõ polgárõrségnek, civil közvédelmi egyesületeknek köszönhetõen a település belsejében csökkent a bevándorlók jelenléte, de a tanyákon élõk még mindig erõsen érzik a migrációs nyomást - mondta Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere csütörtök reggel.

Konténereket helyeznek ki a menekülteknek

Nagyvilág2015.07.22, 16:17

A menekültek elhelyezésére alkalmas konténereket helyeznek ki a szerb-magyar határ közelében fekvõ Magyarkanizsa rendõrõrsének udvarán. 

Jobb szállást követelnek a menekültek Ausztriában

Nagyvilág2015.07.21, 12:33

Jobb elhelyezési körülményekért és az emberi jogok tiszteletben tartásáért tüntettek csaknem háromszázan az ausztriai Traiskirchenben. A város polgármestere a tartományi menekültelhelyezés kudarcáról beszél. 

Éjfélkor csaptak le a rendõrök a menekültekre

Itthon2015.07.21, 12:04

1270 határsértõt - köztük 253 gyermeket - tartóztattak föl a rendõrök a polgárõrökkel együttmûködve Csongrád megye déli részén hétfõn – közölte a megyei rendõr-fõkapitányság szóvivõje. 

Komfortos táborhelyet ígér a menekülteknek a kormány

Itthon2015.07.21, 09:19

Nagybaracska és Nagyfa mellett épül meg hamarosan az elsõ olyan sátortábor, ahol a hazánkba illegálisan érkezõ migránsokat helyezik el. A bevándorlóknak komfortos körülményeket ígér a kormány.

Videóra vették, ahogy megverték a szegedi lányt

Archívum2015.07.21, 08:58

Hétfõn megmûtötték a Szegeden durván összevert lányt. A négy férfi azért bántalmazta Tímeát, mert bevándorlónak hitték a barátját, akinek a védelmére kelt. Kiderült, az esetrõl videó is készült. 

Baptisták: a menekültek többsége nem kér segítséget

Itthon2015.07.20, 08:36

Az utazók többsége, mintegy 80-90 százaléka 18-35 év közötti, pénzzel és kommunikációs eszközökkel felszerelt fiatal, aki nem kér és nem fogad el segítséget a Baptista Szeretetszolgálat szerint.

Több mint négyezer határsértõt fogtak a hétvégén

Itthon2015.07.20, 07:33

A korábbi hétvégéknél jóval több, összesen 4235 határsértõt fogtak el a rendõrök országszerte péntektõl vasárnapig.

Bevándorlónak hitt barátja miatt vertek meg egy nõt

Itthon2015.07.20, 08:02

Egy fekete ruhás kopasz férfi vert meg egy egyetemista lányt szombaton este Szegeden. A lány a barátját próbálta megvédeni, akit a támadó bevándorlónak hitt. 

Hõkamerákkal is védik a szerb-magyar határt

Itthon2015.07.18, 22:23

A lehetõ legmodernebb technikai eszközökkel, például hõkamerákkal is védi a rendõrség a magyar-szerb határszakaszt - mondta Balázs László az Országos Rendõr-fõkapitányság határrendészeti fõosztályának helyettes vezetõje. 

Ott bújik a migráns: hajtóvadászat Józsefvárosban

Itthon2015.07.17, 08:43

Részeges, hangoskodó bevándorlókat keresnek a józsefvárosi hatóságok, ha kell, kávézókban is igazoltatják õket. Az ellenõrzés inkább tûnik elrettentõ akciónak, komoly eredményeket még nem hozott.

Orbán Viktor azonnali vizsgálatot indított az Origo cikke után

Itthon2015.07.17, 17:51

Vizsgálatot rendelt el Orbán Viktor, hogy kiderüljön, igazak-e az Origón megjelent hírek, miszerint az ukrán határnál a cigarettacsempészésben a magyar határõrök is érdekeltek - többek között ez is kiderült a 17. Kormányinfón. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter azt is mondta: hiába marasztalta el Brüsszel Magyarországot az ágazati különadó miatt, a dohánygyárak így vagy úgy, de fizetni fognak.

Kerítés és körítés: így látják kommentelõink

Itthon2015.07.15, 21:07

Egy olvasónkat nem tudta becsapni a kormány, rájött ugyanis, hogy a kerítés a korábbi tervek szerint négy méter magas lesz, csak egy méter a föld alá kerül, nehogy a menekültek alagutat ássanak. Tippek, hajmeresztõ ötletek, összeesküvés-elméletek: a kerítés megmozgatta kommentelõink fantáziáját. 

Ingyen tanítják úszni a bevándorlókat Bécsben

Nagyvilág2015.07.15, 14:36

Ingyenes úszásoktatást szerveznek a migránsoknak Bécsben, mivel a végzetes vízi balesetek elszenvedõi leggyakrabban közülük kerülnek ki. Az osztrák fõvárosban önkéntesek segítenek a kiskorú menekülteknek szabadidejük hasznos eltöltésében és általában a beilleszkedésben.

Ha rájuk lõnénk, bevadulnának

Itthon2015.07.15, 09:06

Hogy halad a próbakerítés építése a magyar-szerb határon? Mit szólnak hozzá a környékbeliek Magyarországon és a Vajdaságban? Milyennek látják a bevándorlókat, akik találkoznak velük? Az Origo a határ mindkét oldalán járt.

Vonulásos demonstráció a migránsok mellett

Itthon2015.07.14, 21:51

A magyar-szerb határra tervezett kerítés és a menekültügyi jogszabályok szigorítása ellen tüntettek kedd este Budapesten a Migráns Szolidaritás Csoport szervezésében.

Románia migránsokat vesz át az olaszoktól és a görögöktõl

Nagyvilág2015.07.09, 13:58

Románia csaknem kétezer migráns befogadására vállalkozik: errõl Bukarest az Európai Tanács titkárságát is értesítette – közölte a Romániában piacvezetõ Europa FM kereskedelmi rádió csütörtökön.

Kamion hajtott át egy menekültön Hegyeshalomnál

Itthon2015.07.06, 19:27

Megsérült egy férfi szombaton az M1-es autópályán Hegyeshalom közelében, miután leesett egy kamion alvázáról. A Gyõr-Moson-Sopron Megyei Rendõr-fõkapitányság megbízott sajtószóvivõje, Tóth Gabriella hétfõn számolt be a történtekrõl. A férfi külföldi, személyazonosságát egyelõre nem ismerik.

Zárttá tenné a Jobbik a debreceni menekülttábort

Itthon2015.07.05, 22:32

A Jobbik politikusai szerint azonnal zárttá kell tenni a debreceni menekülttábort és az ország többi, bevándorlókat befogadó állomását. Apáti István, a Jobbik alelnöke vasárnap a debreceni tábor bejárata közelében tartott demonstráción mintegy 300 ember elõtt az önvédelemre való felkészülésre szólította fel támogatóikat.

Cipõkkel tüntettek a debreceni menekülttábornál

Itthon2015.07.05, 18:58

Az Együtt politikusai és aktivistái üres cipõket helyeztek el vasárnap délután a debreceni befogadóállomás bejáratánál, ezzel üzenve a Jobbiknak, amely este a tábor bezárását követelõ tüntetést tart a helyszínen.

Segítene az egyház a kormánynak menekültügyben

Nagyvilág2015.07.04, 21:38

Segítséget ajánlottak a cseh és morvaországi katolikus püspökök a cseh kormánynak a bevándorlók problémájának megoldásában.

Szijjártó: mihamarabb föl kell építeni a kerítést

Itthon2015.07.01, 23:14

Minél elõbb fel kell építeni a kerítést a magyar-szerb határon, mert láthatóan egyre növekszik az illegális bevándorlási nyomás - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Elõzõ
Következõ