beruházás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdaság
- devizapiac
- fejlesztés
- Szijjártó Péter
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Luxus szálloda és szórakoztatóközpont épül Sóstógyógyfürdõn
Ötcsillagos szállodai és szórakoztatóközpont jön létre a felújítás nyomán, amelyet az egykori Krúdy Szálló helyén terveznek.
Ötszörösére emelkedik a nagyvállalatok támogatása
Az idén ötszörösére emelkedik ez a pályázati forrás, azaz 15 milliárd forint lesz - jelentette be az állami televízón Marczinkó Zoltán István kiemelt vállalati kapcsolatokért felelõs helyettes államtitkár.
Hétfõn jelenik meg az OTP Társasházi Pályázata
Megújult tartalommal és megnövelt keretösszeggel indítja útjára a társasházak és lakásszövetkezetek korszerûsítését támogató idei pályázatát az OTP Bank. Február 22-étõl a résztvevõk három kategóriában összesen 10 millió forintos vissza nem térítendõ támogatási keretösszegre jelentkezhetnek. Van továbbá képzési lehetõség, folyóirat- és szoftver-elõfizetés, valamint szakmai tanácsadási szolgáltatás. Speciális eszköz ez a társasházaknak, amellyel olyan kisebb beruházásokat tudnak megvalósítani, amelyekre az állami és uniós pályázatok nem nyújtanak megoldást.
Új alapból turbózzuk fel a közlekedést
Újabb huszonhat közlekedésfejlesztési beruházással pályázik Magyarország az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz forrásaira. A kormány jóváhagyásával a második pályázati felhívás február közepi benyújtási határidejéig egyebek mellett a Budapest-Hatvan vasútvonal és a déli összekötõ Duna-híd korszerûsítéséhez, az M15-ös és az M70-es autóutak négysávúsításához kapcsolódó támogatási igényt jelentett be a fejlesztési tárca.
Milliárdos beruházás, amivel az egész szektor jól járhat
Bõvítette hulladékhasznosító innovációs bázisát a Jász-Plasztik Kft.. Mintegy 2,4 milliárd forintot fordított berendezésekre, amivel 63 új munkahelyet teremtett jászberényi székhelyén, valamint nyíregyházi, nagyrédei és jászapáti telephelyein - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelõs államtitkára.
Rekordév után még magasabban a léc
A hazai befektetésösztönzés rekordévet zárt. Tavaly 67 befektetést tárgyalt a Nemzeti Befektetési Ügynökség, ami majd 13 ezer új munkahelyet és 1,4 milliárd euró (435 milliárd forint) külföldi tõkét jelentett Magyarországnak.
Más épül a Dagály helyére
Javában épül az új Dagály uszoda, „a ház” szerkezete már áll, azonban a tervezés és a kivitelezés nem zökkenõmentes. Idõközben ugyanis módosultak a követelmények: a világbajnokság mellett már az olimpiai követelményeknek is meg kell felelnie az épülõ komplexumnak. Így át kellett variálni az eredeti terveket. Az Origo megszerezte és meg is mutatja a legújabb látványtervet. Igazi ékszerdoboz épül a Duna bal partján.
5 olcsó felújítás, amivel növelheted otthonod értékét
Nem mindenki engedheti meg magának, hogy eladásra szánt otthonán nagyobb volumenû felújításokat végezzen, ám néhány kisebb változtatással is jelentõsen lehet javítani az ingatlanok értékén. Íme, öt relatíve olcsó, mégis hasznos beruházás.
Felavatták a 400 millióból épült hûtõházat
Több mint 400 millió forintos beruházással megépült új hûtõházzal bõvítette nagyrédei logisztikai központját a gyorsfagyasztott zöldségeket és gyümölcsöket értékesítõ Jász-Tész Kft.
Minden második kkv tervez beruházást
A harmadik negyedévben elért mélypontot követõen megugrott a vállalkozások beruházási hajlandósága, idén a cégek közel fele tervez valamilyen fejlesztést – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból. A célokat tekintve újra az informatikai beruházások vannak az élen. Leginkább az ipari, építõipari szektorban, valamint a kis- és középvállalkozásoknál számíthatunk fejlesztésekre idén.
Eurómilliárdok jönnek, mûködik Juncker csodafegyvere
2015 végéig 7 és fél milliárd euró közpénzbõl nagyjából 50 milliárd eurónyi beruházást sikerült mobilizálnia az Európai Stratégiai Beruházási Alapnak, az EFSI-nek, amely 22 tagállamban finanszíroz különbözõ projekteket. Magyarország eddig 2,4 millió euró hitelhez jutott a K&H Bank közvetítésével. Ez a várakozások szerint 135 millió euró kölcsönt generálhat 1500 magyar kkv és startup számára – írja a Bruxinfo.
27 ezer vállalkozás kapott a 1425 milliárdból
A beruházási célú hitelek több mint felét nem vették volna fel a kis- és középvállalatok a növekedési hitelprogram nélkül, amely így jelentõsen hozzájárult a gazdaság hosszú távú növekedési potenciáljának erõsítéséhez - hangsúlyozta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezetõ igazgatója.
A tiszta energiába ömlik a tõke
A nap és a szél továbbra is dacol a gravitációval. A megújuló energiák ugyanis az általános energiapiaci árfolyamcsökkenésekkel szemben az elmúlt egy évben nemcsak rekord mértékû tõkét volt képes bevonni, de a kapacitásbõvülés is nagyobb volt, mint eddig bármikor.
A dízelbotrány miatt számolgat az Audi
A németországi Audi 2016-ban több mint 3 milliárd eurót költ majd beruházásokra, de ez alatta lehet a korábban várt összegnek - jelentette be az autógyártó.
- címkék:
- beruházás
- dízelbotrány
- Audi
- Címkefelhõ »
Növekedést vár a kormány, és tavaszra elkészül a 2017-es büdzsé
A stabilitás és kiszámíthatóság érdekében a kormány már tavasszal a parlament elé szeretné terjeszteni a költségvetést - mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelõs államtitkára a Magyar Idõknek.
Cáfolja a Greenpeace Aszódi állításait
A Greenpeace szerint az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése energiahatékonysági módszerekkel és megújuló energiaforrásokkal sokkal gyorsabb, olcsóbb és kisebb kockázattal jár, mintha az atomenergia is jelentõs szerepet kapna. Reagált a környezetvédõ szervezet az Origo Aszódi Attila-interjújára.
A vasárnapi boltzár rejtett drámája
Jelentõs visszaesésre és kibírhatatlan szombati tülekedésre számítottak a kiskereskedõk a vasárnapi boltzár után a bevásárlóközpontokban. Ehhez képest a számok nem mutatnak drámát. De attól még van baj bõven.
Tudatosabban figyelik a pályázatokat
Több mint egy éve jelentek meg a Széchenyi 2020 program elsõ, kis- és közepes vállalkozások számára elérhetõ pályázatai, ahol az ipari szegmensben tevékenykedõ vállalkozások voltak eddig a legaktívabbak: 10-bõl egy ipari vállalkozás már pályázott is – derült ki a Budapest Bank 2015 õszén elvégzett kutatásából.
- címkék:
- beruházás
- kkv
- Széchenyi terv
- Címkefelhõ »
Nincs beruházás, befékezett a magyar gazdaság
Az elõzõ hónaphoz képest nem változtatott gazdasági növekedési elõrejelzésén a GKI Gazdaságkutató Zrt.: idén a bruttó hazai termék (GDP) 2,7, jövõre 2 százalék körüli emelkedésére számít.
- címkék:
- beruházás
- gazdaság
- GKI
- Címkefelhõ »
Irán sok szeretettel várja a külföldi befektetõket
Irán 52 olaj- és gázipari beruházási projektet kínált fel külföldi befektetõknek az új ipari fejlesztési együttmûködési modell, az Integrated Petroleum Contract (IPC) megismertetésére Teheránban rendezett konferencián.
A menekültválság felpörgette a beruházásokat
2015 III. negyedévében a nemzetgazdasági beruházások volumene 3,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi magas bázishoz képest. A beruházási teljesítmény visszaesett – a nagyobb súlyú ágak közül – a feldolgozóipar, a szállítás, raktározás, valamint a kereskedelem területén. A határvédelmi intézkedések 64 százalékkal növelték a közigazgatási és védelmi beruházásokat.
- címkék:
- beruházás
- menekült
- KSH
- Címkefelhõ »
Eurómilliókat költ el a Masterplast Szerbiában
Elindult a Masterplast 8,4 millió eurós, 205 munkahelyet teremtõ szabadkai beruházásának második üteme. A kétmillió eurós szerb állami támogatással megvalósuló fejlesztés második szakasza várhatóan 2016 nyarára készül el - közölte a cég.
- címkék:
- beruházás
- építõipar
- Masterplast
- Címkefelhõ »
Hitelekhez segítik az agrárvállalkozásokat
Az agrárvállalkozások számos problémával küzdenek: nem elég tõkeerõsek, nem képesek elegendõ fedezetet vagy megfelelõ üzleti tervet felmutatni a hitelekhez. Az õket hitelekhez segítõ ösztönzõ csomagon dolgozik a kormány úgy, hogy az megfeleljen az uniós pénzügyi elõírásoknak is. Eközben több sikert tudhat maga mögött az ágazat 2015-ben, például a déli, illetvea keleti-nyitás stratégiában tokaji borok exportja indult Mexikóba.
- címkék:
- beruházás
- hitel
- agrárvállalkozások
- Címkefelhõ »
Válság-forgatókönyvek készülnek a kínai lassulásra
Várhatóan lanyha növekedési lendület jellemzi majd a következõ két évben a világgazdaságot, amelyre egyre nagyobb terhet ró Kína és a többi nagy feltörekvõ gazdaság lassulása - jósolta kedden Londonban ismertetett negyedéves globális elõrejelzésében a Moody's Investors Service. A Fitch hitelminõsítõ még súlyosabb helyzetre is próbál felkészülni.
Hiába van pénz, a legfontosabb helyekre mégsem jut
A válság utáni világ egyik legszomorúbb iróniája, hogy miközben a megtakarítások csúcsokat döntenek, a kamatszintek pedig rekord alacsonyak, a jövõ infrastruktúrájába – mint az energia, a közlekedés, az oktatás vagy az egészségügy – áramló befektetések messze elmaradnak az egyes földrészek szükségleteitõl – mondja Gordon Brown, korábbi brit miniszterelnök és gazdasági miniszter.
A kormány 6 milliárdot adott a gyõri Audinak
Újabb fejlesztést indít gyõri gyárában az Audi, a korszerûsítéssel takarékosabb és környezetkímélõbb motorokat készítenek. A beruházás 380 új munkahelyet teremt. A kormány 6 milliárd forinttal támogatja az Audi gyõri motorgyárának újabb 32 milliárd forintos fejlesztését - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az elsõ világrekordot nem az úszóktól várják 2017-ben
Ha minden jól megy, éppen elkészül a 2017-es vizes világbajnokságra a Dagály uszoda, ugyanis a tervezett átadás után két hónappal már a világ legjobbjai veszik birtokba a több mint 20 milliárd forintos komplexumot. A kivitelezõkön nem múlik semmi, és eddig az idõjárás is kegyes volt a munkásokkal, így óriási tempóban épül Magyarország jelenleg egyik legnagyobb beruházása. Fürjes Balázzsal, a kiemelt budapesti beruházásokért felelõs kormánybiztossal az Erdért SE egyik focipályáján felépített konténervárosban beszélgettünk arról, hogy állnak az építkezéssel.
Visszaüthetnek még az alacsony élelmiszerárak
A nemzetközi piacokon a mezõgazdasági termények ára folyamatosan csökken. Csak a váratlan külsõ sokkok, például az extrém idõjárás tehet be. Volt már olyan, hogy hasonllóan jó helyzetben elmaradtak a beruházások és emiatt szaladtak el késõbb az árak.
Szijjártóéknak mégis kell a presztízsberuházás
Nagyot fordult a világ Szijjártó Péter tárcájánál, ahol egyik napról a másikra kõkeményen beleálltak a Tesla-projektbe. Ráadásul a külügynél még a Jaguarról sem tettek le, és sportnyelven fogalmazva a lepattanóra várnak. A szakértõ szerint elméletileg van esély arra, hogy a Tesla Magyarországra jöjjön, de ennek az amerikai cég megkérné az árát.
Szimbolikus gigaberuházásokat szeretne Lázár János
Nemzeti infrastruktúra-fejlesztési program elindítását tartja szükségesnek Lázár János Miniszterelnökséget vezetõ miniszter, aki errõl a Budapesti gazdasági fórum 2015 címû rendezvényen beszélt.
Ilyen ma Hollókõ egy kétmilliárdos beruházás után
Kétmilliárd forintos turisztikai fejlesztést adtak át a világörökségi Hollókõn pénteken; a másfél évig tartó kiemelt beruházásban többek között felújították a középkori várat, emellett mesejátszótér és táncház is épült a Nógrád megyei faluban.
Negyvenmilliárdból újul meg a fehérvári állomás
Mintegy negyvenmilliárd forintból újul meg a székesfehérvári vasútállomás, ahol az utasok keddtõl már birtokba vehetik a megújult aluljárót - jelentette be a város polgármestere a hétfõn tartott helyszíni bejáráson.
- címkék:
- beruházás
- vasút
- Székesfehérvár
- Címkefelhõ »
Amerikai história zsé
Az amerikai cégvezetés, a Mohó Sapiens rászokott a cuccra: saját részvényekkel telik a buksza. Már rég nem a klasszikus tõkeáramlás határozza meg Amerikában a részvények értékeltségét, az árfolyamokat, hanem átvette a hatalmat a vállalatok saját akciója, mint a SkyNet a Terminátorban. Az elõzõ 10 évben a cégek több saját részvényt vásároltak vissza, mint amennyi pénzt a Fed eddig “nyomtatott”. Ez nagy baj, ugyanis torzítja a piaci viszonyokat, másrészt elégeti a vállalatok jövõbeli lehetõségét.
Csak a megtérülõ beruházásokra fókuszál a Mol
Csak olyan beruházásokat indít el a Mol, amelyek a jelenlegi és középtávra elõre jelzett olaj- és gázárakon megtérülnek; ha az alacsony áron nem éri meg a kitermelés, leállnak - írja a Világgazdaság hétfõi számában.
- címkék:
- tõzsde
- beruházás
- olaj
- Mol
- Címkefelhõ »
Átadták a 15 milliárdból megújult klinikát Pécsett
A Dél-dunántúli régió meghatározó, évente félmillió beteget fogadó egészségügyi központja a Janus Pannonius Klinikai Tömb, amelynek modernizációja három év alatt, európai uniós pályázati támogatásból valósult meg.
- címkék:
- beruházás
- klinika
- Címkefelhõ »
Több autópálya, kevesebb mezõgazdaság
2015 II. negyedévében a nemzetgazdasági beruházások volumene 5,7 százalékkal nõtt az elõzõ év azonos idõszakához viszonyítva. A nemzetgazdasági ágak közül kiemelkedõ a szállítás, raktározás és a villamosenergia-, gáz-, gõzellátás beruházásainak bõvülése. 2015 I. félévében a beruházási teljesítmény 1,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
- címkék:
- beruházás
- KSH
- Címkefelhõ »
Javul a hajlandóság, a kkv-k fele beruházna
Az év elején elért mélypontot követõen megugrott a hazai vállalkozások beruházási hajlandósága, jelenleg a cégek fele tervez valamilyen fejlesztést – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi adataiból.
- címkék:
- beruházás
- bizalmi index
- Címkefelhõ »
Lemaradtak a hazai kkv-k
A felhõszolgáltatások alkalmazása nem csak megkönnyíti a munkát, de növeli az alkalmazottak elégedettségét és a cégek hatékonyságát is. A Microsoft európai kkv felmérése szerint a hazai cégek jelentõsen lemaradtak a modern technológiák alkalmazásában.
Milliókat költ a mobilcég a virtuális valóságra
A HTC jó lóra tett a Vive nevû virtuális valóság sisakkal, a készülék azonban nem ér semmit megfelelõ tartalom nélkül. Így most újra bevásárolt a mobilcég.
További 220 vállalkozás kap uniós támogatást
A 2014-2020 közötti Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) tavaly októberben meghirdetett pályázatairól újabb döntés született, miszerint 221 vállalkozás 8,3 milliárd forintos uniós támogatást nyert.
- címkék:
- beruházás
- pályázat
- Címkefelhõ »
Minden eddiginél mélyebben a kkv-k beruházási kedve
A cégek kevesebb, mint fele gondolkodik fejlesztésben a következõ egy év során – derül ki a K&H kkv bizalmi indexbõl. Tehát a Növekedési Hitelprogram év végi kifutásával nagy beruházási hullámra már nem lehet számítani a kkv-szektorban.
- címkék:
- beruházás
- bizalmi index
- kkv
- Címkefelhõ »
Újabb nagyhatalom mehet szembe Amerikával
Alapító tagként száll be Ausztrália a Világbank konkurenciájának tartott, kínai vezetésû Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankba. A kontinensnyi méretû ország azt vállalta, hogy 930 millió ausztrál dollárt (200 milliárd forint) tesz a projektbe öt év alatt. Japán és az Egyesült Államok nem túl boldogok a kínaiak ötlete miatt.
- címkék:
- Ausztrália
- Kína
- beruházás
- bank
- gazdaság
- Címkefelhõ »
Új acélmûvet kap Miskolc
Új acélmû épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a tradicionális nehézipar Diósgyõrben, mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Miskolc Steel Mills Kft. és a DIGÉP MSM Kft. DIGÉP mini acél- és hengermû beruházásának alapkõletételén.
Vajon ettõl kijózanodik Amerika?
Kemény, de jogos kritikát fogalmazott meg Larry Summers korábbi amerikai pénzügyminiszter, aki szerint az USA eddig homokba dugta a fejét, rosszul reagált Kína növekvõ szerepére, és a most formálódó kínai kezdeményezés akár komoly csapást jelenthet az amerikai dominanciára.
- címkék:
- Kína
- USA
- beruházás
- gazdaság
- Címkefelhõ »
Gyakorlatilag eladhatatlan a gyõri stadion
A nyomozó hatóság a vagyon-visszaszerzési eljárásban a gyõri ETO Parkot és a stadiont is lefoglalta, mondta a fõvárosi fõügyész a Quaestor botránnyal kapcsolatban. A Magyar Fejlesztési Bank összesen 17 milliárd forintnyi hitelt adott a beruházásra. A lefoglalt vagyon értéke ugyanakkor kérdéses, mert például a stadion gyakorlatilag eladhatatlan.
Nagyon elõreszaladt az amerikai tõzsde?
Nagyon érdekes azt látni, hogy miközben az amerikai részvénypiacok szárnyaltak az elmúlt években, a vállalatok már egyre óvatosabbá váltak a beruházási költéseikkel.
- címkék:
- beruházás
- S&P 500
- Címkefelhõ »
Ötmilliárd forintot osztott szét a kormány
Több, mint ötmilliárd forint felhasználásáról döntött a kormány. Tizenöt olyan, uniós támogatású közbeszerzés kiírását engedélyezte a kabinet, amelyek idén év végéig meg is valósulnak.
Bajnai Gordon: Jó politikusokra van szükség
Az Európai Unióban a takarékosság és a szerkezeti reformok mellett beruházásokra van szükség, írja Bajnai Gordon volt miniszterelnök a Handelsblatt német üzleti lapban megjelent vendégkommentárjában. Csak ezekkel lehet ugyanis fellépni a populizmus ellen.
Nyolcmilliárdból újul meg a Várnegyed
Jövõ év végéig a kormány 7,9 milliárd forintot szán a Várnegyed rekonstrukciójára, közölte a Budai Vár megújítását célzó Nemzeti Hauszmann Terv társadalmi testületének ülése elõtt tartott sajtótájékoztatón a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.
Visszaesett a cégek beruházási hajlandósága
A cégek alig több mint fele tervez valamilyen fejlesztést az idén. A legtöbb pénzt az informatikai rendszerek korszerûsítésére költenék.
- címkék:
- beruházás
- hitel
- Címkefelhõ »
Bûnbakkergetés kezdõdött a brókerek miatt
Az MNB felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház mûködési engedélyét, elkezdõdött a bûnbakkeresés. A Sberbank kivonul. Brüsszelnek kifogásai lehetnek a paksi beruházás miatt, az atomerõmû-bõvítés anyagait valószínûleg 30 évre titkosítják. Kötelezettségszegési eljárás indult a pálinkafõzés miatt. A pickes dolgozók sztrájkoltak, a buszosok lehet, hogy fognak, a Tesco dolgozókat rúg ki, a vasárnapi boltzár sok fejfájást okoz. Csökkent a munkanélküliség, és nõttek a beruházások. A görögök maradhatnak az eurózónában. Ez volt a héten a gazdaságban.
Csökkentek az oktatásban a beruházások tavaly
2014-ben 14 százalékkal nõttek a beruházások, elsõsorban az autógyártáshoz kapcsolódóan a feldolgozóiparnak, valamint a vasút- és útépítéseknek köszönhetõen. Csökkenés csak az oktatásban és a bankszektorban volt.
Komáromnak nincs pénze az erõmûre
Komárom lemond a hõellátást biztosító geotermikus erõmû megvalósításáról és visszaadja a beruházásra elnyert 465 millió forintos támogatást, mert nem tudja biztosítani a projekt 700 millió forintos önrészét, errõl döntött a képviselõ-testület.
A legrosszabb az lesz, amikor hazamennek
Nem a kivándorlást, hanem a tömegek hazatérését tartja a nagyobb veszélynek Safet Gerxhaliu. A koszovói Gazdasági és Kereskedelmi Kamara elnöke az Origónak adott exkluzív interjúban úgy fogalmazott, az ország végét jelentheti a visszazúduló menekültáradat, hiszen Koszovóban nincs ipar, és halódik a magánszektor. Egyes becslések szerint eddig mintegy százezren hagyták el a nyugat-balkáni országot.
Nemzetközi céggel dicsekszik a jobbikos polgármester
Devecser történetének legnagyobb munkahelyteremtõ beruházásaként nevezi a Jobbik az Andreas Hörmann-nal kötött megállapodást.
- címkék:
- Devecser
- beruházás
- Jobbik
- Címkefelhõ »
Ötmilliárdos beruházás, 150 új munkahely Orosházán
Százötven új munkahely jön létre abban a most átadott üzemcsarnokban, ahol a kanadai érdekeltségû Linamar Hungary fog autóipari és mezõgazdasági gépekhez alkatrészeket gyártani. Az ötmilliárdos beruházásból az EU 1,6 milliárdot állt.
- címkék:
- beruházás
- munkahelyteremtés
- Címkefelhõ »
Megnevezték a kiemelt közúti beruházásokat
Meghatározta a kormány a költségvetésbõl finanszírozott kiemelt közúti beruházásokat, az errõl szóló határozat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg. Erre a célra 2020-ig összesen 750 milliárd forintot fordítanak.
- címkék:
- beruházás
- kiemelt beruházás
- Címkefelhõ »
Megtorpant az építõipar növekedése
A várakozásoknál rosszabbul teljesített az építõipar, szakértõk szerint a növekedés további lassulása várható.
- címkék:
- beruházás
- építõipar
- KSH
- Címkefelhõ »
A nagyvállalatok fele fejlesztene jövõre
Az állam és az autóipar húzta a beruházásokat
- címkék:
- beruházás
- Címkefelhõ »
A multik miatt lesz több munkahely
Látványos wellness-részleggel bõvült a Rudas Fürdõ
High-tech és retró egy épületen belül. Nos, ha ellátogatsz a felújított Rudas Fürdõbe, a wellness-élményen túl, szemet gyönyörködtetõ látványban is részed lehet.
Újra a nyilvánosság elé lépett Simicska
Félmilliárd forintból építettek díjugrató lovaspályát a sárvári Vadkert Majorban. Az ünnepélyes átadón megjelent Simicska Lajos milliárdos vállalkozó is, aki évek óta kerüli a nyilvánosságot. A sárvári major a Nyerges Zsolt vezette Mezort cégcsoporthoz tartozik.
Nem várható a beruházások bõvülése
- címkék:
- beruházás
- hitel
- uniós támogatás
- K&H
- Címkefelhõ »
Kiemelt lett egy sor sportberuházás
A csütörtöki Magyar Közlönyben olvasható határozatok szerint a kabinet az újpesti Szusza Ferenc Stadion, a Fehér úri lõtér fejlesztése és bõvítése, a Magyar Tenisz Szövetség Nemzeti Edzésközpontjának kialakítása és a Szombathelyen megvalósuló nyugat-magyarországi utánpótlás-nevelõ centrum beruházását nyilvánította kiemelt jelentõségû üggyé.
- címkék:
- beruházás
- sport
- sportberuházás
- Címkefelhõ »
Diákok festették le a liget padjait
A Liget Budapest projekt keretében jövõre megkezdõdik a Szépmûvészeti Múzeum Román csarnokának rekonstrukciója, az Országos Múzeumi Raktározási és Restaurálási Központ (OMRRK) felépítése, és folytatódnak a Városliget parkrendezési munkálatai.
- címkék:
- beruházás
- kultúra
- liget
- Címkefelhõ »
Szellemlakópark áll a Vár tövében
Hét éve üresen áll a budai szellemház: a Szalag utcai Corvinus Palace-t a fõváros harmadik legdrágább lakóparkjaként emlegették, luxusapartmanjai azonban máig nem találtak gazdára - a háttérben sértett lakók, megrongált házak állnak. A tulajdonos engedélyt próbál szerezni az épületekre, ehhez viszont az újbudai önkormányzat jóváhagyására lesz szükség.
Ha tartós lesz az ipari bõvülés, az új beruházásokhoz vezethet
Júniusban tovább növekedett az ipari termelés volumene, köszönhetõen a forint gyengülésének, az ipari befektetéseknek és a kedvezõ exportforrás-lehetõségeknek. Ha a trend tartós marad, az új beruházásokhoz vezethet, mert bõvíteni kell a termelõkapacitást.
- címkék:
- beruházás
- ipar
- kkv
- K&H
- Címkefelhõ »
Látnunk kell, hogy hisz a saját vállalkozásában
Az uniós forrás tökéletes, hogy javuljon a beruházás megtérülése, de semmiképpen nem helyettesítheti az önerõt, a fedezetet, véli Wolf László. Az OTP Bank vezérigazgató-helyettesével a magyar gazdaság növekedésérõl, a vállalatok hitelezésérõl és a Növekedési Hitelrõl beszélgettünk. Úgy látja, a lakosság által fölvett devizahitelek helyzetének rendezése a bankszektor számára indokolatlan veszteségeket is eredményez, ez azonban nem fogja korlátozni a legnagyobb hazai bank, az OTP jövõbeni hitelezési tevékenységét.
Július 1-jével megújul a támogatási térkép
A maival együtt 25 napjuk marad pályázni a vállalkozásoknak az eddig érvényes rendszerben. Budapesten, illetve néhány Pest megyei kisvárosban mindenképp érdemes még kihasználni ezt a három és fél hetet, hogy igénybe vegyék a Nemzetgazdasági Minisztériumban azt a kedvezményt, amelyet a ciklusforduló után már nem lehet.
- címkék:
- beruházás
- kkv
- pályázat
- Címkefelhõ »
Nõttek a beruházások a beruházások az elsõ negyedévben
- címkék:
- beruházás
- KSH
- Címkefelhõ »
Óriási orosz cég jön Magyarországra
Zöld utat kapott a Magnit magyarországi beruházása. Az orosz kereskedelmi cég igazgatósága a múlt héten döntött a logisztikai központot és fuvarozási részleget is magában foglaló vállalkozás elindításáról.
- címkék:
- beruházás
- logisztika
- HITA
- Magnit
- Címkefelhõ »
Kapkodnak saját maguk után a nagyvállalatok
Továbbra is jelentõs mértékben vásárolnak vissza saját részvényeikbõl az amerikai vállalatok, a Factset adatai szerint a lendület a tavalyi negyedik negyedévben sem tört meg. Sõt, ha az év egészét vizsgáljuk, akkor azt kapjuk, hogy a cégek utoljára a válságban költöttek ennyit visszavásárlásokra. Rövidtávon a jelenség tulajdonosi szemmel persze üdvözlendõ, hosszabb távra tekintve viszont kérdéseket ébreszt.
Az energiakereskedelem hajtja a Telekomot
80 milliárdos beruházást tervez a Mol Horvátországban
2 milliárd kunát, azaz mintegy 80 milliárd forintot költhet el idén beruházásokra az INA - mondta el Áldott Zoltán, az olajipari cég igazgatóságánal elnöke a Bloomberg szerint egy interjúban.
- címkék:
- Horvátország
- beruházás
- Mol
- INA
- Címkefelhõ »
Orbán: Az uniós forrás hiányzik, jöhetnek a kínai beruházások
Ha beruházásról van szó, a vállalkozók nem túl lelkesek
Bár 2012 júniusa óta folyamatosan növekedett a kkv-szektor beruházási hajlandósága, a tavalyi utolsó negyedévben ismét visszaesett: jelenleg a cégvezetõk 58 százaléka gondolkozik fejlesztésben. Az új beruházások között a legnépszerûbb terület az IT.
- címkék:
- beruházás
- kkv
- K&H
- Címkefelhõ »
620 millió jut a Normafa-projekt elõkészületeire
Népszavazás fog dönteni a Normafa-projektrõl, vagyis a Normafa környéki terület sportcentrummá alakításáról. Az önkormányzat 620 milliót kap az elõkészületekre, holott az év második felében a népszavazás még mondhat nemet az egészre.
- címkék:
- XII. kerület
- Normafa
- beruházás
- Címkefelhõ »
Óriási beruházás az IBM-nél
Több mint 1,2 milliárd dollárt fog beruházni az IBM, melynek keretében a cég 15 új adatközpontot fog létrehozni világszerte a felhõ alapú szolgáltatások piacán történõ terjeszkedéshez - tájékoztatott a Reuters.
- címkék:
- beruházás
- technológiai szektor
- IBM
- Címkefelhõ »
Több tízmillió eurót hoz a Continental
Az M0 bõvítése volt a legfontosabb közúti beruházás
Ennek a kormányzati ciklusnak a legjelentõsebb és az 55 milliárd forintos kivitelezési költségével a legnagyobb közúti beruházása volt a Budapestet elkerülõ M0-s autópálya déli szektorának a bõvítése, mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelõs államtitkára a helyszínen sajtótájékoztatón.
- címkék:
- beruházás
- autópálya
- M0
- Címkefelhõ »
Lassan hat a Matolcsy-szérum
Kismértékben aktívabbak lettek a vállalkozások a beruházástervezésben, de a K&H bank kutatása szerint elsõsorban azok a cégek pörögtek rá a fejlesztésekre a jegybanki hitelprogram idején, amelyek eleve gondolkodtak már beruházásban.
A kínaiak lába elõtt heverünk
Bukarestben Li Ko-csiang kínai miniszterelnök színe elé járult 16 kelet-európai ország vezetése. A diplomatikus hajlongások igazi tétje 10 milliárd dollár hitel szétosztása volt. Úgy tûnik, a házigazda románok mellett a szerbek, illetve a magyarok helyezkedtek eddig a legjobban.
Lelkes tervek kkv-fronton
A GfK Hungária Piackutató Intézet a Lindab megbízásából októberben készült, összesen háromszáz, 10-249 munkavállalót foglalkoztató vállalkozást megkérdezõ felmérése szerint pezseg a magyar kis- és középvállalati szektor beruházási kedve. A vállalkozások 57 százaléka tervez fejlesztést a következõ öt évben, 37 százalékuk akár új építésbe is belefogna a következõ egy év során.
A Bálna elnyelt 4 millió eurót
A Duna parti Bálna november elején nyílt meg, a körülötte lévõ bonyodalmaknak azonban még nincs vége. Olyan egyszerû beruházásnak indult, mint egy faék, majd üzleti szappanoperába torkollott. Veszekedés, pereskedés, egymásra mutogatás, mutyigyanú és offshore-ozás közben 6 év alatt 4 millió euró valahova eltûnt a rendszerbõl.
533 új munkahelyet teremt Cegléden az Infineon
65,6 Millió eurót fektet be ceglédi üzemébe a nagyteljesítményû félvezetõk gyártásával foglalkozó Infineon. A cég egyik legjelentõsebb európai bõvítése 533 munkahelyet teremt.
Széles Gábor 80 milliárdot költ el Zalában
Golfpálya, fürdõcentrum, hotel és villafalu építése szerepel Széles Gábor mintegy 80 milliárd forintos beruházást elõrevetítõ zalacsányi terveiben.
- címkék:
- Széles Gábor
- zalacsány
- beruházás
- Címkefelhõ »
Ötszáz új munkahely Budapesten
Több mint ötszáz új munkahelyet teremt a számítástechnikai cikkeket és alkatrészeket forgalmazó amerikai vállalat, a Systemax Budapesten létrehozott szolgáltatóközpontja - közölte Orbán Viktor miniszterelnök és Pim Dale, a Systemax EMEA Technology Group vezérigazgatója keddi megbeszélésük után az Országházban.
- címkék:
- beruházás
- céghírek
- Címkefelhõ »
Matolcsy fegyvere hosszútávú beruházásokat indíthat be
A K&H Bank szerint az MNB növekedési hitelprogramjának nemrég bejelentett folytatása egybeesik a cégek igényeivel, a kétezer milliárd forintos hitelkeretnek a korábbinál jelentõsebb pozitív hatásai lesznek.
- címkék:
- beruházás
- finanszírozás
- K&H Bank
- Címkefelhõ »
Nõni kezdtek a beruházások
Hét éve elõször fordult elõ az idén, hogy egy negyedévben több volt a beruházás, mint egy évvel korábban. Még az építési beruházások is nõttek, a feldolgozóiparban és a jármûgyártásban azonban egyelõre nincs itt a fordulat.
- címkék:
- beruházás
- magyar gazdaság
- Címkefelhõ »
Matolcsy most úgy vághat, mint senki más
Erõs nap lesz a kedd: unortodox 10 bázispontos kamatcsökkentés Matolcsy Györgytõl, banki javaslat a devizahiteles-mentésre, fontos bizalmi index Németországban. De az is kiderül a héten, hogy a második negyedévben tovább zuhantak-e a magyarországi beruházások, és megugrott-e az amerikai növekedés.
Gyõr a PannErgy új célpontja
Érdekes bejelentést tett a PannErgy a második negyedéves gyorsjelentésében, a társaság következõ projktjének célpontja ugyanis Gyõr lehet. Ennek ellenére az elemzõk egyelõre szkeptikusak, hiszen a finanszírozás területén lehetnek problémák, írja a KBC Securities részvényelemzõje. A Pannergy negyedéves jelentése a bejelentésen kívül nem sok érdemi információt tartalmaz befektetõi szempontból, a szokásos nyári uberkaszezon zajlik a távhõpiacon.
- címkék:
- beruházás
- gyorsjelentés
- Pannergy
- Címkefelhõ »
Tojóhibrid-keltetõ 2 milliárdért
A kft. mintegy 2 milliárd forint értékû beruházásához az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alap a Darányi Ignác Terv keretében 40 százalékos, azaz több mint 769 millió forintos támogatást nyújtott.
Munkához állhat a Közgép Gyõrben
A megyei kormányhivatal elutasította az egyik környezetvédelmi szervezet fellebbezését, így két héten belül elkezdõdhet a gyõri Dunakapu téren a rendezvénytér kialakítása - írja keddi számában a Kisalföld.
- címkék:
- Gyõr
- beruházás
- építkezés
- vár
- rom
- Közgép Zrt.
- Címkefelhõ »
Bátrabbak lettek a kisvállalkozók
A kkv cégvezetõk megkérdezésével végzett kutatás adatai szerint a vállalkozások beruházási szándéka egyértelmûen túljutott a mélyponton. A K&H által meghatározott index egy éve töretlenül növekszik, jelenleg a vállalkozások 59 százaléka tervez valamilyen fejlesztést.
Káposztásmegyerig vihetik a 3-as metrót
2019-re készülhetne le a 3-as metró meghosszabbítása, aminek új végállomása nem Újpest-Városközpont lenne, hanem Káposztásmegyer - írja a Napi Gazdaság.
- címkék:
- beruházás
- 3-as metró
- BKK
- Címkefelhõ »
Augusztusban kezdõdik az Olimpia park felújítása
Egyelõre csak a látványterv egy részlete nyilvános. A kiemelt beruházásnak nyilvánított V. kerületi projektre 1,8 milliárd forintot költenek majd.
Százmilliárdos szalagátvágásokat hoz a kampány
Csaknem százmilliárd forintnyi beruházás készül el jövõre a kampányidõszakban: történelmi belvárosok, fürdõk, kastélyok újulnak meg, stadionok épülnek országszerte, jön a Magyarság Háza, sõt még talán a négyes metrót is átadják a választások elõtt. És ha ez nem lenne elég, a csúcsra járatják majd az elõzõ ciklusokhoz kötõdõ emberek pereit és a rezsicsökkentést is.
- címkék:
- beruházás
- kampány
- felújítás
- Címkefelhõ »
Eurómilliárdos beruházások indulnak Európában
Több mint 22 milliárd eurót fog beruházásokra fordítani az Európai Bizottság számos európai nagyvállalattal együtt, hogy így segítsék elõ a gazdasági növekedés beindítását a régióban. Ebben állapodtak meg tegnap az EB, és egyes európai nagyvállalatok képviselõi, melynek eredményeként óriási fejlesztéseket fognak megvalósítani többek között a légiiparban, a bio-iparágban és a zöldenergia területén. A beruházások pedig új munkahelyeket teremtenek, amire rendkívül nagy szüksége van a rekordméretû munkanélküliséggel küzdõ eurózónának.