államadósság

címke rss

40 év után kiderült, Szaúd-Arábia mennyivel finanszírozza Amerikát

Gazdaság2016.05.17, 13:13

Az amerikai pénzügyminisztérium 40 év után nyilvánosságra hozta, hogy az Egyesült Államok államadósságának mekkora része van Szaúd-Arábia kezében. Rijádnak 116,8 milliárd dollárnyi amerikai állampapírja volt márciusban, ezzel Szaúd-Arábia csak az Egyesült Államok 13. legnagyobb hitelezője, messze elmarad Kínától és Japántól, amelyek kezében több mint ezer milliárd dollárnyi adósság van. 

Nőtt az államadósság

Gazdaság2016.05.17, 10:40

Az államháztartás úgynevezett maastrichti adóssága március végére a bruttó hazai termék (GDP) 76,9 százalékára emelkedett a tavaly év végi 75,3 százalékról - jelentette kedden a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank.

Csökkennek a kamatkiadások - Uniós listavezető Magyarország

Gazdaság2016.05.13, 11:51

Az Európai Unióban a legmagasabb mértékben Magyarországon csökkennek az állami kamatkiadások. Mind a jegybanki kamatcsökkentések, mind az Önfinanszírozási program jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy 2015-ben mintegy 300 milliárd forinttal volt, 2017-ben pedig több mint 500 milliárd forinttal lehet alacsonyabb a kamatkiadás. A trend az Európai Bizottság előrejelzése szerint is tovább folytatódik - áll Kicsák Gergely, a Magyar Nemzeti Bank szakértője összefoglalójában.

Júliusban véget ér egy korszak az MNB-nél

Gazdaság2016.05.10, 16:39

Az idén februárban megkezdett csendes kivezetési szakaszt követően júliustól végleg lezárulnak az MNB kamatcseretenderei – jelentette be a monetáris tanács döntését kedden a jegybank. Ebben a jegybanki eszközben jelenleg közel 1500 milliárd forint van. Nagy Márton alelnök szerint a jelenlegi adósságszerkezet sokkal egészségesebb, mint korábban volt – a bankszektor részesedése az elmúlt időszakban közel megduplázódott. 

Megdicsérte a kormányt az IMF

Gazdaság2016.04.29, 16:10

Az eddig elért gazdaságpolitikai eredmények méltatása mellett az állam gazdasági szerepvállalásának mérséklését sürgeti a Nemzetközi Valutaalap.

16 százalékkal nőtt a forintban mért államadósság

Gazdaság2016.04.29, 15:31

A magyar gazdaság teljesítményének bővülése 2015-ben folytatódott, a bruttó hazai termék 2015-ben 2,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ezzel a gazdasági teljesítményváltozással az uniós rangsorban a középmezőnybe tartozik.

Csökkent az államadósság az Európai Unióban

Gazdaság2016.04.21, 17:16

Tavaly az államháztartási hiány, valamint az államadósság is csökkent a bruttó hazai termékhez, azaz a GDP-hez mérten az Európai Unióban és az euróövezetben.

Csökkent tavaly az államadósság

Gazdaság2016.03.31, 09:48

Az államháztartás úgynevezett maastrichti adóssága 2015. végén a GDP 75,3 százaléka, 25 394 milliárd forint volt - jelentette a pénzügyi számlák 2015. negyedik negyedéves adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank. Az adósság egy év alatt 0,9 százalékponttal csökkent a 2014. végi 76,2 százalékról.

Elmaradt a meglepetés, bóvliban maradt Magyarország

Gazdaság2016.03.05, 10:18

Nem vizsgálta a magyar államadós-osztályzatot a Moody's Investors Service a péntek éjszakára kitűzött időpontban. Így továbbra is mindhárom hitelminősítőnél a befektetésre ajánlott sáv alatt szerepel a magyar adósbesorolás. 

Késhet Magyarország felminősítése

Gazdaság2016.03.03, 19:10

Nem zárható ugyan ki, hogy a Moody's hitelminősítő pénteken befektetésre ajánlott kategóriába sorolja Magyarországot, magyar szakértők nagyobb esélyt láttak a későbbi felminősítésre.

Ismét keletre nyit Orbán Viktor

Nagyvilág2016.02.29, 17:14

Szűk négy év után ismét Azerbajdzsánba látogat Orbán Viktor. Nem egészen világos, miért van erre szükség, egy üzleti delegációt mindenesetre visz magával. Csakhogy az azeri gazdaság rég nem látott mélyponton van.

Jót tehet a menekültválság az európai növekedésnek

Gazdaság2016.02.29, 12:45

A menekültválság erősítheti az európai gazdaságot az Európai Unió gazdasági és pénzügyi biztosa szerint. Pierre Moscovici a hétvégén arról beszélt, hogy a különböző állami költekezések, amelyeket a migránsok fogadására indítottak az államok ösztönző hatással vannak a gazdaságra.

Kovács Árpád: Ha úgy vesszük, már meg is van a nullás büdzsé

Gazdaság2016.02.29, 10:52

A költségvetés már most nullszaldós, csak az adósságok miatt van hiánya, mondta Kovács Árpád. A Költségvetési Tanács elnöke szerint a magyar gazdaság utolérési pályán mozog.

A NAV egyik kezében fegyver, a másikban simogatás lesz

Gazdaság2016.02.21, 09:01

Budapest közgyűlése elfogadta a 2016-os költségvetést és a vizes vb-hez kapcsolódó beruházáscsomagot. A kormány az olimpiához szükséges fejlesztésekről adott ki rendeletet. Február 19. óta a helyszínen leszedhetik a rendszámot az engedély nélkül dolgozó Uber-sofőrök autóiról. A volános szakszervezetek és a Tesco-dolgozók sztrájkolni készülnek. Varga Mihály szerint a NAV-nak ügyfélbaráttá kell válnia, a helyettes államtitkár szerint jönnek a felfegyverzett pénzügyőrök. Nagy hajrával 75,5 százalék lett 2015 végére a GDP-arányos államadósság. 2015-ben 4,2 százalékkal nőttek az átlagkeresetek. Az IMF megdicsérte Magyarországot. A világ ...

Még mindig a Kádár-rendszer hiteleit nyögjük

Gazdaság2016.02.19, 15:41

A jelenlegi államadósság közel kétharmada még a rendszerváltás előtti idők öröksége. Ezért eddig leginkább a Kádár-rendszer túlfogyasztását okolták, egy tanulmány azonban új megvilágításba helyezi a kérdést: 1973–1989 között a bruttó adósság főként hibás jegybanki döntések és árfolyamveszteségek miatt ugrott 2 milliárdról 20 milliárd dollár fölé. Úgy járt az állam, ahogy néhány évtizeddel később a polgárai, a devizahitelesek. Ahhoz, hogy a tanulmány megállapításait alátámasztani vagy cáfolni lehessen, pontos, elektronikusan feldolgozható adatok kellenének. Ez erre az időszakra azonban egyelőre nem áll rendelkezésre. 

Kovács Árpád: Belefér, hogy manipulálják az államadósságot

Gazdaság2016.02.17, 16:18

Elérhető nullás költségvetés, sőt a kormánynak erre törekednie is kell, stabil államháztartást kell kialakítani azokra az évekre, amikor elapadnak az uniós támogatások. Kovács Árpád szerint amíg az államadósság év végi mértéke a fontos, addig ezt akarják majd beállítani, de az ingadozások nem jelentenek problémát.

Az államadósság nagyot változott 2015 végén

Gazdaság2016.02.17, 10:37

2015 harmadik negyedévében még 78 százalék volt a GDP-arányos államadósság, ez egy nagy hiteltörlesztéssel év végére 75,5 százalékra csökkent. 2015 egészében 1,8 százalék volt az államháztartás hiánya. A háztartások nettó megtakarítása 621 milliárd forintra nőtt 2015 végén, a hitelállomány pedig csökkent.

Rekordot döntött a lakossági állampapír-állomány

Gazdaság2016.02.16, 10:41

A lakossági állampapír piac dinamikusan növekszik, rekordot döntött januárban a lakossági állampapír-állomány, így az államadósság többségi tulajdona belföldi szereplők kezében van - mondta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az állami televízión.

Rekordot döntött januárban az ÁKK

Gazdaság2016.02.11, 12:44

190 milliárd forinttal emelkedett januárban a lakossági állampapírok állománya az ÁKK adatai szerint.

Ukrajnát fenyegeti az IMF

Gazdaság2016.02.10, 17:01

A Nemzetközi Valutaalap leállíthatja Ukrajna pénzügyi támogatását, amennyiben Kijev nem hajtja végre a beígért reformokat. Kijev utoljára márciusban kapott 1,7 milliárd dolláros IMF-hitelt.

Uniós szinten csökkent az államadósság

Gazdaság2016.01.22, 14:35

Mind az euróövezetben, mind az Európai Unió egészében csökkent a hazai össztermékhez viszonyított államháztartási hiány és államadósság tavaly a harmadik negyedévben - közölte az Európai Unió statisztikai hivatal.

A lakosság még soha nem kölcsönzött ennyit az államnak

Gazdaság2016.01.12, 11:13

181 milliárd forinttal emelkedett 2015. decemberben a lakossági állampapírok állománya. A forintban kibocsátott lakossági állampapírok teljes mennyisége ezzel 3517 milliárd forintot tett ki az év végén. Az euróban denominált államkötvénnyel, a PEMÁK-kal együtt a teljes mennyiség közel 4079 milliárd forint.

A kormány alábecsülte a magyar gazdaságot

Gazdaság2016.01.10, 21:23

Jobbak lettek a 2015-ös makrogazdasági számok és jobban alakult a költségvetés, mint ahogy a kormány tervezte. Varga Mihály kinevezte a NAV új vezetőit. Az állami Eximbank ad hitelt a Kopaszi-gát megvásárlására Garancsi István cégének. A cégbíróság bejegyezte Andy Vajna cégét a TV2 tulajdonosaként. Vannak olyan bankok, ahol már lehet kérni a csokot. Nemzetstratégiai célokra és az állammal ápolt jó viszonyra hivatkozva az FHB és a Takarékbank lehetővé teszi az államnak, hogy megőrizze részesedését az FHB-ban. Demján Sándor eladta a Gránit Bankban való részesedését, és ő lett a 2015-ös Év embere a Figyelőnél. Ez volt a héten a gazdaságban.

Nagy bejelentésre készülhet Varga

Gazdaság2016.01.06, 08:26

Csökkenő hiánypálya – kedvező államháztartási folyamatok címmel tájékoztatót hívott össze ma fél tízre a Nemzetgazdasági Minisztérium, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkár találkozik a sajtó képviselőivel.

Gyengül a forint, mi lesz az adóssággal?

Gazdaság2015.12.11, 19:13

A héten öt forintot gyengült a magyar fizetőeszköz az euróval szemben. Ha tovább esik a hazai deviza árfolyama, akkor veszélybe kerülhet az államadósság csökkenő pályája is. Elemzők az Origónak azt mondták, hogy a forint nem a magyar gazdaság miatt gyengült az elmúlt napokban.

Kevesebb privatizációt tervez Ciprasz, újabb recesszió jöhet

Gazdaság2015.11.20, 16:00

Beterjesztettk a görög parlamentben a jövő évi költségvetés végleges tervezetét. A korábban tervezetthez képest kevesebb közvagyont privatizálnának, pedig a finanszírozási helyzet folyamatosan romlik.

78 százalékon áll az államadósság

Gazdaság2015.11.17, 13:46

Az államháztartás névértéken számításba vett bruttó adóssága a harmadik negyedév végén 25 910 milliárd forint, a GDP 78,0 százaléka volt - jelentette a Magyar Nemzeti Bank.

Ukrajna nem törleszti tartozását Oroszországnak

Gazdaság2015.11.13, 16:49

Ukrajna moratóriumot mond ki tartozására, ha Oroszország nem hajlandó átütemezni egy decemberben lejáró orosz hitelt - mondta pénteken Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök.

Brüsszel elárulta, mit vár Magyarországtól

Gazdaság2015.11.05, 14:15

Az Európai Bizottság Magyarországnak idén 2,9, jövőre 2,2, 2017-ben pedig 2,5 százalékos gazdasági növekedést jósol az őszi gazdasági prognózisában. Brüsszel úgy látja, hogy a magyar költségvetés egyensúlya is tovább fog javulni és az államadósság is csökkenő pályán marad.

Amiről a Fed mélyen hallgat

Gazdaság2015.10.27, 09:08

Egyre több találgatás lengi körbe az amerikai jegybank kamatemelésének időzítését, mikorra is várható az első szigorítás, amire 2006 óta nem volt példa. Csak hogy a befektetők másra is nagyon kíváncsiak, mivel a Fed egyelőre nem adott értelmezhető iránymutatást arra, hogy mit kíván tenni a mérlegében roskadozó amerikai állampapírokkal. 

A fél EU nem tudja tartani az uniós kritériumot

Gazdaság2015.10.21, 16:51

Mind az euróövezetben, mind az Európai Unió egészében csökkent tavaly abszolút értékben a hazai össztermékhez (GDP) viszonyított államháztartási hiány, de az államadósság mindkét térségben nőtt, erősítette meg áprilisban ismertetett előzetes adatait szerdán az Eurostat. 

Kína folyamatosan osztja a pofonokat az amerikaiaknak

Gazdaság2015.10.20, 14:03

Kínának közel 200 milliárd dollárnyi forrást kellett előteremtenie, hogy belassult gazdaságát beindítsa, amihez főleg az amerikai állampapírjait áldozta be. Az USA legnagyobb hitelezője a teljes amerikai politikai vezetést kétségbe ejtette. Az amerikai alapkezelők azonban színre léptek, és kevertek egyet a kártyán.

A Szovjetunió már nem tartozik Kínának

Gazdaság2015.10.18, 11:26

Oroszország rendezte a Kínával szemben fennálló teljes, közel félmilliárd svájci frank összegű szovjet adósságot.

Magyarországnak reménye sincs a gyors felzárkózásra

Gazdaság2015.10.13, 14:08

A Kopint-Tárki gazdaságkutató szerint a magyar gazdaság valamivel lassabban fog nőni 2015-ben, mint korábban várták, 2016-ban viszont egy picivel jobban. Magyarországra lassú, fenntartható növekedés vár az intézmény szerint, a gyors felzárkózásra remény sincs. A költségvetési hiánycél tartható, az államadósság lassan csökken a Kopint-Tárki szerint. A Világgazdasági Fórum Globális Versenyképességi jelentése szerint a magyar versenyképességet legjobban az állami intézményrendszer hátráltatja.

20 másodperces videón a világgazdaság 35 éve

Gazdaság2015.10.09, 11:39

Sok minden történt az elmúlt 35 évben a globális gazdaságban. A liberalizáció, a globalizáció a multinacionális vállalatok térnyerése egyaránt rányomta a bélyegét a fejlődésre, amelytől egyes térségek szenvedtek, mások nyertek azokon. 

Erre ment el a 3000 milliárdnyi nyugdíjpénz

Gazdaság2015.10.08, 10:02

Eddig összesen 2500 milliárd forinttal mérséklődött az államadósság a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap tevékenysége által. 

A forint gyengülése miatt nőtt az államadósság

Gazdaság2015.10.01, 09:55

A bruttó adósság a GDP 79,6 százaléka volt félévkor, míg a hiány a GDP 1,1 százalékát tette ki.

Magyarország félmilliárd euró hitelt vesz föl

Gazdaság2015.09.28, 16:56

500 millió eurós hitelszerződést írt alá Baranyay László, az Európai Beruházási Bank alelnöke és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Adócsökkentéssel csalogat a francia kormány

Archívum2015.08.25, 09:01

Adócsökkentést jelentett be François Hollande francia elnök a jövő évtől, mindeközben az ország államadóssága a GDP 98 százalékához közelít.

Jelentősen javulhat a magyar államadósság szerkezete

Gazdaság2015.08.04, 16:06

Az év eleji 37-ről 32 százalékra csökkenhet idén a magyar államadósság devizaaránya, a reális távlati cél pedig a 25 százalék elérése - mondta  Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója a portfolio.hu-nak.

A vakok szigete és 40 ezer halott nyugdíjas

Gazdaság2015.07.09, 10:58

Az egyik város jó része vaknak tettette magát, hogy segélyt vehessenek fel, több ezren kaptak jogosulatlanul nyugdíjat, a leggazdagabbak között alig volt, aki nem csalt adót – egy frissen megjelent könyv szerint a görög államcsődben különböző csalások is közrejátszottak.

Jövőre lehetünk befektetésre ajánlott ország

Gazdaság2015.06.26, 11:43

A Morgan Stanley bankcsoport pénteken összeállított heti helyzetértékelésükben azt írják, hogy véleményük szerint a magyar gazdaság növekedési és külső fizetési mérőszámainak javulása, valamint a bankrendszer szintén javuló kilátásai nyomán Magyarország közelebb került a befektetési ajánlású hitelminősítői kategóriához. A ház londoni elemzőinek várakozása szerint a Moody's Investors Service hitelminősítő valószínűleg jövőre emeli vissza a befektetésre ajánlott sávba a magyar szuverén adósosztályzatot, de a besorolás kilátását már a jövő hónapban esedékes következő felülvizsgálaton pozitívra javíthatja a jelenlegi stabilról.

Vigyenek készpénzben is eurót, ha Görögországba mennek

Gazdaság2015.06.17, 12:16

Ha nem sikerül megegyezni a hitelezőkkel, június 30-án csődbe mehet Görögország. A nyaralni készülőknek azonban nincs mitől félniük, szálláshelyüket már valószínűleg rég kifizették. Költőpénzről viszont érdemes lehet kicsit bőségesebben gondoskodni.

Varga Mihály nem dönthet Vida Ildikóról

Gazdaság2015.06.13, 17:21

A kormány a Varga Mihály vezette nemzetgazdasági tárcához akarta vonni a NAV-elnök kinevezésének és leváltásának jogát, de nem sikerült. A Közgép közbeszerzést bukott, mert túl keveset kért a munkáért. Ellentétes lehet az uniós joggal, hogy csak kaszinókban lehetnek játékgépek. Szakképesítés nélkül is lehet vasárnap kisboltban árulni, sok Tesco már hajnalban kinyit, a Szentkirályi visszahívott 78 ezer palack ásványvizet. Ez volt a héten a gazdaságban.

A lakosság finanszírozza a költségvetés hiányát

Gazdaság2015.06.08, 10:18

Az éves költségvetési hiány uniós transzferekkel csökkentett mértékének, azaz 500 milliárd forintnak a 80 százalékát már megfinanszírozta a lakosság, nyilatkozta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója a Napi Gazdaságnak.

Titkok a költségvetésben

Itthon2015.05.30, 10:21

Tíz évre titkosítják „a központi költségvetés tervezése során keletkező adatokat” – derül ki a költségvetést megalapozó törvényből. Az államháztartás finanszírozásával és az államadósság kezelésével kapcsolatos adatok két évig lesznek titkosak. Az ellenzék szerint alaptörvény-ellenes és a közérdekű adatok átláthatóságát rontja a változtatás, hátterében a háttérszámítások hiánya állhat. Az ellenzéki frakciók vezérszónokai a pénzmosás könnyítését és a reklámpiac hatósági árszabályozását is kifogásolták. A vezérszónoki kör végéig követtük a vitát.

Átalakítaná Budapest közlekedését Varga Mihály

Gazdaság2015.05.11, 12:18

Újragondolná Budapest tömegközlekedését Varga Mihály, szerinte ha szétválasztják a kötöttpályás és a buszközlekedést, utóbbi akár nyereséges is lehet. A nemzetgazdasági miniszter arról is beszélt az Origónak, hogy a költségvetés összeállítása során mindegyik miniszterrel komoly vitái vannak. A politikus ellenzi a halálbüntetést, de úgy véli, vitázni lehet róla. 

Az alaptörvény szerint tönkre kéne vágni a gazdaságot

Gazdaság2015.05.11, 11:36

Teljesíthetetlen és káros követelménynek nevezte a Költségvetési Tanács elnöke az adósságszabály jelenlegi képlet szerinti betartását, amely szavai szerint túlzott növekedési áldozattal járna. Kovács Árpád az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy az államadósság aránya az uniós normáknak, valamint az alaptörvénynek megfelelően csökken jövőre. A Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn már azt közölte, hogy a kormány kezdeményezni fogja a stabilitási törvény módosítását.

Ránk mosolygott az IMF

Gazdaság2015.05.11, 12:10

Javultak a magyar gazdaság növekedési kilátásai a Nemzetközi Valutaalap hétfőn közzétett Közép- Kelet- és Délkelet-Európát vizsgáló regionális tanulmánya szerint. Reálértéken számolva az őszi jelentésben szereplő 2,3 százalék helyett idén 2,7 százalékos gazdasági növekedést vár az IMF, jövőre pedig 2,3 százalékos bővüléssel számol.

Brüsszel megjósolta, mi vár a magyar gazdaságra 2016-ig

Gazdaság2015.05.05, 14:28

Lassuló GDP-növekedést, emelkedő inflációt, csökkenő munkanélküliséget, alacsony költségvetési hiányt és csökkenő államadósságot vár az Európai Bizottság a magyar gazdaságtól a következő két évre.

Nőttek az állampapírok hozamai

Archívum2015.04.30, 12:47

Emelkedő hozamokon értékesített 3, 5 és 10 éves államkötvényeket a két távolabbi lejáratra megemelt összegben az Államadósság Kezelő Központ csütörtöki aukcióján.

Reménykedik az IMF a görögök kapcsán

Archívum2015.04.20, 13:32

Reménykeltően haladnak a tárgyalások az athéni vezetéssel a görög államadósság-válság kezelését szolgáló nemzetközi hitelprogram folytatásáról, mondta egy hétfői német lapinterjúban a Nemzetközi Valutaalap európai igazgatója, aki szerint a görög állam valószínűleg júniusig külső segítség nélkül is fizetőképes marad.

Már nem Kína az USA legnagyobb hitelezője

Gazdaság2015.04.16, 13:35

Japán megelőzte Kínát az USA legnagyobb hitelezőinek listáján. A gazdasági világválság óta mindig Kína kezében volt a legtöbb amerikai állampapír. Kína egy ideje már csökkenti amerikai állampapír-állományát, mert a jüan felértékelődését akarja elérni.

Görögország útja nem lesz könnyű

Gazdaság2015.02.25, 16:44

A német kancellár üdvözölte és a további tárgyalásokhoz megfelelő kiindulási alapnak nevezte szerdán, hogy az euróövezet pénzügyminiszterei elfogadták az athéni kormány javaslatait a görög államadósság-válság kezelésének folytatásáról.

Brüsszelben elfogadták a görögök javaslatait

Gazdaság2015.02.24, 16:10

Befejeződött az eurózóna pénzügyminisztereinek telefonos konferenciabeszélgetése, melynek során elfogadták az Athén által előterjesztett görög reformcsomagot, amely előfeltétele volt a Görögországnak nyújtott pénzügyi mentőcsomag meghosszabbításának.

A reklámadó miatt eszkalálódott a Simicska-Orbán háború

Gazdaság2015.02.07, 08:48

A kormány csökkenteni akarja a reklámadót, ugyanakkor kiterjesztenék. Simicska Lajos ezért totális médiaháborút hirdetett, az üzletemberhez köthető médiabirodalom vezetése viszont egy emberként állt fel. A Számvevőszék szerint 2007 óta a kormányok hatástanulmányok nélkül alakították a különadókat. Kétszer drágult az üzemanyag, a Mol Romániában terjeszkedik. A megszűnő Baumaxok és bezáró Tesco-üzletek nagyot akcióztak. Ez volt a héten a gazdaságban.

Banai is magyar modellről beszélt

Gazdaság2015.02.06, 10:44

A januári államháztartási adatok is azt mutatják, a magyar modell működik – mondta Banai Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára a köztévében.

Görögországban emelik a minimálbért

Nagyvilág2015.02.01, 14:12

Az új görög kormány vasárnap tervet jelentett be a minimálbér emelésére, hogy a 2012 óta futó EU/IMF-mentőprogrammal járó szigort tovább enyhítse, miközben szeretné, ha az euróövezeti partnerek hozzájárulnának az ország adósságának csökkentéséhez.

Kivégezné az all-inclusive nyaralást Görögország

Gazdaság2015.01.30, 14:51

Kritikusai már Putyin trójai falovának nevezik Alekszisz Cipraszt, a látszólag keleti nyitásra készülő görög kormányfőt. Koalíciós partnere nála is nagyobb Moszkva-barát lehet – azonban elemzők szerint az oroszok felé való tapogatózásokat inkább csak az EU-s egyezkedésre használhatja majd az elsősorban megszorításellenes kormány.

Európát is felforgathatja a szélsőbaloldali győzelem

Nagyvilág2015.01.25, 07:02

A pénzügyi válság 2009-es begyűrűzése óta a negyedik parlamenti választását tartja ma Görögország, és bárki is kerül ki belőle győztesen, ugyanazzal a feladattal kell megküzdenie, mint elődjének: a külső nyomásnak engedni úgy, hogy az ne idézzen elő társadalmi robbanást. A voksoláson a legtöbb mandátumot a szélsőbaloldali Sziriza szerezheti meg, de könnyen lehet, hogy nem tud majd kormányt alakítani. Az elhúzódó bizonytalanság nem jön jól az európai gazdaságoknak.

Csökkent az EU-ban a GDP-arányos államadósság

Gazdaság2015.01.22, 15:05

Az Európai Unió tagállamainak összesített GDP-arányos államadássága 86,6 százalékra csökkent 2014 harmadik negyedévében a 2014-es második negyedéves 87 százalékról, közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat.

Választani kell az euró és a drachma között?

Gazdaság2015.01.10, 17:23

Bár a német kormány felkészült a Sziriza győzelmére és Görögország kilépésére az euróövezetből, egyelőre bizonytalan, hogyan és milyen következményekkel járna a görög kivonulás. Az EU jogszabályai, szerződései semmilyen útmutatást nem adnak arra az esetre, ha egy tagország úgy dönt, az euró helyett saját valutát vezet be – pedig a szakértő szerint Görögország és az EU többi tagja is jól járhat azzal, ha a görögök visszahozzák a drahmát.

Varga Mihály az alacsony olajárban is bízik

Gazdaság2015.01.01, 16:17

Varga Mihály továbbra is úgy látja, hogy tartósan alacsony olajár mellett az idén akár fél százalékponttal is magasabb lehet a növekedés a kormányzati prognózisnál, az ukrán válság azonban kockázatot jelent, így a kabinet – hacsak nem történik rendkívüli esemény – legkorábban a konvergenciaprogram benyújtásakor dönt arról, hogy változtat-e az előrejelzésen.

Az MNB elárulta, mennyi az államadósság

Gazdaság2014.12.31, 16:15

Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága a bruttó hazai termék 80,3 százalékát tette ki 2014 harmadik negyedévének végén, 2,6 százalékponttal alacsonyabbat az előző negyedévinél, közölte a pénzügyi számlák második becslése alapján a Magyar Nemzeti Bank.

Kovács Árpád: A költségvetés kiváló teljesítményt mutat

Gazdaság2014.12.30, 10:39

Többek közt az uniós elszámolási rendszer változása, az adózási fegyelem javulása, az útdíjbevételek, a mezőgazdaság és az autóipar járultak hozzá a költségvetési mutatók kedvező alakulásához. Jövőre már nem lesznek ilyen jók az eredmények.

Fidesz: Magyarország Európa éltanulója

Gazdaság2014.12.29, 15:28

Magyarország 2015-ben is Európa éltanulója marad, az egyedi magyar gazdaságfejlesztési modelltől az életszínvonal is emelkedik – mondta Bánki Erik fideszes képviselő.

Leminősítette Franciaországot a Fitch

Nagyvilág2014.12.12, 23:24

Leminősítette Franciaország államadós-besorolásait pénteken a Fitch Ratings, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy érdemben romlottak a francia költségvetési, adósságdinamikai és növekedési kilátások.

Csökkent az államadósság, de még mindig túl magas

Gazdaság2014.12.05, 16:30

Még mindig kockázatos mértékű az államadósság, túlságosan az államra vannak utalva a magyar cégek – mondta a Quaestor Értékpapír Zrt. elemzője. A brókercég szerint problémás, hogy a magyar cégek nehezen tudnak elszakadni az állami beruházásoktól, és önálló fejlesztésekbe kezdeni.

Megerősítette Magyarország osztályzatait a Fitch

Gazdaság2014.11.29, 07:20

Megerősítette Magyarország államadós-osztályzatait a Fitch Ratings. A besorolások kilátása továbbra is stabil.

ÁSZ: Az elmúlt négy év legjobb költségvetése

Gazdaság2014.11.11, 13:00

A kormány nagy, 300 milliárdos ráhagyással tervezte a 2015-ös költségvetést. Az Állami Számvevőszék szerint a büdzsé a jogszabályoknak megfelel, teljesíthető, és nincsenek benne nagy kockázatok. Viszont egyelőre nem látszik, lesz-e annyi adóbevétel, amennyit a kabinet vár.

Sávos cafeteriaadó és sávos nyitva tartás

Gazdaság2014.11.08, 09:39

Sávos cafeteriaadót akar a kormány, amivel a kormánytisztviselők járnak jól. Sávos nyitva tartást akar a KDNP, amivel szerintük a családok járnak jól. Drágább lesz a kötelező biztosítás, Budapest törlesztett Brüsszelnek, a pornókirály a leggazdagabb magyar. Ez volt a héten a gazdaságban.

Mit törölnek el a netadó eltörlése miatt?

Gazdaság2014.10.31, 20:16

Az adótörvény beterjesztése óta a kormányoldalról több indokot mondtak arra, miért van szükség a netadóra. De mi lesz ezekkel a projektekkel most, hogy Orbán Viktor visszavonta, vagy legalábbis elhalasztotta az adó bevezetését? Szavazzon!

Orbán ellentmondott Matolcsynak

Gazdaság2014.10.31, 14:35

Orbán Viktor szerint a gazdasági növekedéssel minden rendben, a pénzügyi egyensúllyal viszont vannak problémák. Matolcsy György szerint a helyzet épp fordított. A 2015-ös költségvetésből nem látszik, hogy bármelyikük céljai megvalósulnának.

Matolcsy nem bánja, ha a külföldi bankok kivonulnak

Gazdaság2014.10.29, 12:46

A magyar bankrendszer átalakulását segíti, ha a külföldi bankok kivonulnak Magyarországról, és leányaik állami kézbe kerülnek, mondta Matolcsy György.

Nem nagyon jön össze nekünk ez az adósságcsökkentés

Gazdaság2014.09.30, 12:02

Egyáltalán nem beszélhetünk csökkenő államadósságról. Az MNB jelentése szerint a második negyedév végén 85 százalék volt az államháztartás konszolidált adóssága. Év végére ugyan 80 százalék alá süllyedhet ez a szám, de az sem lesz nagy eredmény a tavalyi 79,4 százalékhoz képest.  

Ha ez csomag lenne, nagyon fájna

Gazdaság2014.09.23, 18:35

Az állami kiadásokon 1700 milliárd forintot akar megspórolni Varga Mihály. Ekkora megtakarítást pedig csak reformokkal lehet elérni, megszorításokkal nem. A szerkezeti átalakításokat fokozatosan, a szakmai szervezetekkel és a társadalommal egyeztetve lehet végrehajtani, ráadásul kezdetben sok pénzbe kerülnek, de uniós támogatásokból biztosíthatják a szükséges forrásokat.

Egyre inkább magyarok állják az államadósságot

Gazdaság2014.08.22, 08:14

Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese szerint kedvező esetben már jövőre az államadósság nagyobb része lehet belföldi kézben.

NGM: Csökkenni fog az államadósság

Gazdaság2014.08.18, 17:19

Az év eddigi részében sok állampapírt bocsátott ki az Államadósság Kezelő, ezért dönt rekordokat az adósság. A pénzt viszont nem költötték el, abból az év második felében a lejáró hiteleket törlesztik majd, az adósság csökkenni fog.

A makacs kormány ismét csődbe vitte Argentínát

Archívum2014.07.31, 12:58

Az egyik legnagyobb hitelminősítő, az S&P kimondta: Argentínának nincs más hátra, mint a formális csőd. Az ország 13 éven belül másodszor vált fizetésképtelenné. Az adósságuk egy részét azért nem fizetik ki, mert nem akarják, a maradékot pedig emiatt nem is tudják: mivel nem voltak hajlandóak fizetni a fedezeti alapoknak, a korábban újratárgyalt hiteleiket sem törleszthetik tovább. Mi jöhet az újabb csőd után?

Nőtt az Unió adóssága

Gazdaság2014.07.22, 17:10

Nőtt az euróövezet és a teljes unió GDP-arányos államadóssága 2013 utolsó negyedévéhez viszonyítva. Ötszázalékos emelkedéssel Magyarország az élmezőnyben van.

A kormány szétteríti a megszorítást

Archívum2014.07.18, 15:34

Az államháztartás idei hiánya nem indokolja a csütörtökön bejelentett megszorító csomagot, a háromszázalékos deficit anélkül is tartható lett volna. A kormány célja sokkal inkább a magas és stagnáló államadósság csökkentése lehet. A kiigazítás a túl alacsony infláció miatt vált szükségessé.

2020-ig nem fog csökkenni az államadósság

Gazdaság2014.07.14, 12:12

83 százalék fölé emelkedett a GDP-arányos államadósság. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke szerint belátható időn belül nem is számíthatunk csökkenésre.

Mire készülhet Magyarország legnagyobb hitelezője?

Gazdaság2014.06.23, 14:36

Az ezermilliárd forintnyi magyar állampapír felett rendelkező Franklin Templeton továbbra is kitart a jól sikerült befektetés mellett, és kifejezetten pozitív hangvételben nyilatkozik a magyar kormány eredményeiről. Kicsit talán túlságosan: akár a hosszadalmas kivonulás előjele is lehet a nagy optimizmus.

IMF: Van előrelépés, de az államadósságot kellene csökkenteni

Gazdaság2014.06.07, 09:21

A magyar gazdaság kikerült a 2012-es recesszióból és főleg a kormányzati beruházásnak, fogyasztásnak és nettó exportnak köszönhetően tavaly 1,1 százalékos növekedést produkált, ám továbbra is jelentős kockázatot jelent a bizonytalan globális környezet, a még mindig magas államadósság, a nagy finanszírozási igény és a külföldi finanszírozásra való széleskörű támaszkodás - állapította meg a Nemzetközi Valutaalap az éves országjelentésében.

Brüsszel: Magyarország takarítson fel Matolcsy után

Gazdaság2014.06.03, 14:35

Brüsszel elkészítette az országspecifikus ajánlásait. Magyarország számára olyan hét pontot állítottak össze, amellyel szinte nulláznák a Matolcsy-féle unortodox gazdaságpolitikát.

Mi bajuk még mindig a hitelminősítőknek Magyarországgal?

Gazdaság2014.05.29, 10:42

A forint viszonylag erős, a kockázati mutató mélypontra esett, a gazdaság nő, a magyar állampapírokért sorban állnak – úgy látszik, minden rendben van a magyar gazdaságban. A hitelminősítők mégis bóvliban tartják jelenleg a magyar adósbesorolást.

Vékony jégre merészkedett a kormány

Archívum2014.05.22, 19:08

Március végére 84 százalék fölé nőtt az adósságráta, ami ugyan még kezelhető lenne, de az állam úgy döntött, még több hitelt vesz fel idén. Tavaly mesterségesen sikerült év végére leszorítani az adósságot, ez talán idén is működhet.

Rekord közelébe nőtt az államadósság az első negyedévben

Gazdaság2014.05.19, 11:55

Az államháztartás bruttó adóssága a GDP 84,6 százalékára nőtt, 24 904 milliárd forint volt március végén. Ezzel az érték megközelítette a valaha mért legnagyobb arányt, a 2010-es 85,5 százalékot. A tendencia egyértelműen növekvő, már az áprilisban közzétett adat sem volt rózsás, ráadásul a tavaly év véigi jobb érték is kissé kozmetikázott volt.

Orbán: Minden devizahitelest megmentünk

Itthon2014.05.16, 23:01

A miniszterelnök szeretné, ha ősszel már döntéseket tudna hozni a kormány a devizahitelesek megmentése ügyében. Orbán Viktor szerint az ukrán válság miatt nem lesz probléma a gázellátással, az alakuló kormány személyi kérdéseiről pedig még nem nyilatkozott konkrétan.

Brüsszel rázós időszakra figyelmezteti a kormányt

Gazdaság2014.05.05, 12:58

Az államadósság tavalyról idénre nőni fog, és jövőre is még a 2013-as szint fölött lesz az Európai Bizottság Magyarországra vonatkozó előrejelzése szerint. Brüsszel a választási osztogatást is okolja a megnövekvő költségvetési hiányért.