Afrika

címke rss

Egy ország, ahol halálos harcok dúlnak az aranyért

Gazdaság2022.06.13, 13:56

Csád vezetése igyekszik visszaszerezni az ellenõrzést az ország jelentõs aranytartalékai felett, miután az afrikai országban kiújultak a halálos harcok a nemesfémért. A terület azonban már hosszú ideje súlyos konfliktusoktól terhelt.

Különös dologra bukkantak két szélességi kör kapcsán

Gazdaság2022.05.30, 23:38

Amikor a Föld legsûrûbben lakott térségeirõl esik szó, általában városok, országok vagy kontinensek kerülnek a vizsgálatok középpontjába. Egy kutatás azonban azt is megnézte, hol élnek a legtöbben a bolygón a szélességi körök szerint.

Sorosék embere képviselte Afrikát az uniós csúcson

Nagyvilág2022.06.01, 11:24

Alexander Sorossal találkozott május elején a szenegáli elnök, Macky Sall, aki az Afrikai Unió soros elnöki tisztségét betöltve részt vett a május 30. és 31. között tartott rendkívüli brüsszeli csúcson is - írja a Tûzfalcsoport. A portál arra is felhívja a figyelmet, hogy a Soros-Sall találkozóval a Soros-klán egy újabb baloldali szövetségese szólhatott bele az európai polgárok életébe. 

Szijjártó Péter: A migráció és a terrorizmus erõsödésére kell készülni Afrika irányából

Itthon2022.05.11, 15:44

Arra kell készülni, hogy az ukrajnai háború okozta élelmiszer-ellátási nehézségek miatt Afrika irányából jelentõsen erõsödni fog a migrációs nyomás, ezáltal pedig a terrorizmus terjedése is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Marokkóban.

Soha nem találná ki, melyik kontinens most az ökoturisták kedvence - képek

Gazdaság2022.05.06, 09:02

Egy 2021-es jelentés szerint a globális ökoturisztikai ipar 2019-ben 181,1 milliárd dollárt (65 ezer 477 milliárd forint) termelt, az elõrejelzések pedig azt mutatják, hogy ez az összeg 2027-re már 300 milliárdra (108 ezer 466 milliárd forint) is emelkedhet. Bár meglepõ lehet, de Afrika igen elõkelõ helyen áll az ökoparadicsomok tekintetében. A Big 7 Travel listáján, amely a világ legszebb ökodesztinációit rangsorolja a fekete kontinens két régiója is a dobogóra került. Galériás összeállításunkban többek közt  ezeket a díjazott és mesébe illõ tájakat is megmutatjuk.

Ugandába menekült a milliárdos csalásokért felelõ bûnözõ

Itthon2022.05.05, 15:43

Egy férfi egy bûnszervezet tagjaként két év alatt közel egymilliárdos költségvetési csalást követett el, majd Afrikába szökött a nyomozás alatt, ahol elfogatóparancs alapján kapták el.

Afrika, ahol egy tisztasági betét maga a megváltás

She2022.05.03, 19:47

Ma Zsófival találkozom, aki második missziójára indul Afrikába. Megiszunk egy kávét, elbúcsúzunk egymástól, átadok neki egy kis csomagot, és remélem, hogy egy hónap múlva épen, rengeteg mesélnivalóval tér majd haza.

Ismét felütötte a fejét az ebola Kongóban

Nagyvilág2022.04.23, 15:55

Ismét felütötte a fejét az ebola a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Az afrikai ország Nemzeti Orvosbiológiai Kutatóintézete szombaton jelentette be, hogy új fertõzöttet találtak az ország északnyugati részén.

Hatalmas fordulatot vehet a szegénység alakulása Afrikában

Gazdaság2022.04.11, 14:04

Noha az elmúlt évtizedekben csak lassan haladt a szegénység felszámolása Afrikában, a várakozások szerint komoly fordulat jöhet a következõ évtizedekben. Olyannyira, hogy negyven éven belül szinte teljesen eltûnhet az extrém szegénység a kontinensen.

Ezek most a világ legszegényebb országai

Gazdaság2022.03.11, 12:14

A világon jelenleg több mint 721 millió ember él a Világbank definíciója szerint extrém szegénységben, azaz naponta legfeljebb 1,90 dollárból (ez most kevesebb mint 700 forint). Bár az arány javult az elmúlt években, ez még mindig a Föld teljes lakosságának több mint 9 százalékát jelenti. Egy friss elemzés megvizsgálta, melyek a világ legszegényebb országai.

Koronavírus: Jóval magasabb a nem regisztrált fertõzöttek száma Afrikában, mint eddig feltételezték

Life.hu2022.04.08, 08:02

Afrikában a nem regisztrált koronavírus-fertõzöttek száma jóval magasabb, mint ami az eddigi becslésekben szerepelt. A regisztráltak számának százszorosát is megközelítheti - derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb felmérésébõl.

Így oszlik meg a megújuló források energiatermelése Afrikában

Gazdaság2022.04.07, 14:08

2020-ban az afrikai energiatermelés egészének 9 százaléka származott megújuló forrásokból, aminek a jelentõs része vízenergia volt. Egy friss kutatás megvizsgálta, hogy oszlik meg a megújuló energiaforrásokból származó termelés a kontinensen.

Lecsapott a kígyóra a sas, ami utána jött, az maga a nagybetûs horror

Tudomány2022.04.07, 12:35

Vérfagyasztó jelenetet rögzített egy turista a dél-afrikai Kruger Nemzeti Parkban: egy sas szó szerint kettészaggatott egy szerencsétlen kígyót. Ami megdöbbentõ, hogy a félbevágott test még megpróbál "menekülni" a ragadozó elõl, bár ez már vélhetõen csupán reflexszerû, és nem tudatos cselekvés. A kígyók reflexei akár egy órával a haláluk után is mûködhetnek még. Ez a furcsaság arra vezethetõ vissza, hogy az emlõsök és a hüllõk idegrendszere jelentõsen különbözik egymástól.

Akár 2 milliárd dollár kárt is okozhatott az évszázad tüze egy szakadár államban

Gazdaság2022.04.05, 13:00

Hatalmas tûz pusztította el a központi piacot a szakadár szomáliai régió, Szomáliföld fõvárosában. A hargeisai bazárban - amely a helyi gazdaság központja – kiütött tûzben körülbelül kéttucatnyi ember sérült meg, és több száz vállalkozás ment tönkre.

Elnök akar lenni a BL-gyõztes futballista

Sport2022.04.01, 15:06

Az elefántcsontparti labdarúgó-válogatott korábbi kapitánya, Didier Drogba szeretne az afrikai ország labdarúgó-szövetségének elnöke lenni.

A bambuszból préselt tüzelõanyag segíthet a klímaválság elleni küzdelemben

Gazdaság2022.03.29, 15:35

Uganda egyik legnagyobb környezeti kihívása a megfizethetõ, tiszta tüzelõanyaghoz való hozzáférés. Erre jelenthet megoldást egy helyi innováció, amely során bambuszból készítik el az éghetõ brikettet.

Emberkereskedelem, növekvõ prostitúció: ezek is a klímaváltozás súlyos hatásai lehetnek

Gazdaság2022.03.21, 11:50

Az emelkedõ hõmérséklet, a gyakoribbá váló aszályok és a mind szélsõségesebb idõjárás a világ jelentõs részén már az élelmezés- és vízbiztonságot is veszélyezteti, áll a Meteorológiai Világszervezet jelentésében. Az afrikai kontinensen azonban a káros hatások jóval túlmutatnak ezeken, az éghajlatváltozás ugyanis egyes régiókban már a társadalmi-gazdasági fejlõdés útjában áll, a terméketlen földek okozta munkanélküliség pedig fiatalok tömegeit tereli a veszélyes pénzkereseti források felé. Ezek közé tartozik a prostitúció, és az azzal járó kockázata, hogy emberkereskedõk áldozatai lesznek.

Kifogyott a repülõgép-üzemanyagból egy kontinens legnagyobb olajkitermelõje

Gazdaság2022.03.10, 16:07

Különös helyzet állt elõ a legnagyobb afrikai olajkitermelõ országnak számító Nigériában. Az állam ugyanis kifogyott a repülõgép-üzemanyagból, aminek következtében számos repülõjáratot törtöltek vagy elhalasztottak.

A portugálok Aranylabdás focistájának egyre sikeresebb a bányavállalata Afrikában

Sport2022.03.09, 08:02

A portugálok egykori világsztár focistája, Luis Figo egyre nagyobb sikereket ér el a bányavállalatával Afrikában, ahol a focisztár cégének munkásai aranyat, vasat, rezet, és bauxitot bányásznak.

Beomlott egy illegális aranybánya

Gazdaság2022.03.04, 14:43

Legalább 18 ember életét vesztette, amikor a héten összeomlott egy nem hivatalos aranybánya Guineában.

Szijjártó Péter: Magyarország és Törökország közös gazdaságfejlesztési programokat indít Afrikában

Gazdaság2022.03.03, 16:17

Magyarország és Törökország közös gazdaságfejlesztési programokat hajt végre Afrikában, amelyektõl a helyi életkörülmények javulását, ezáltal pedig a migrációs nyomás csökkentését várják - jelentette ki csütörtökön a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután fogadta Mehmet Mus török kereskedelmi minisztert Budapesten.

Ezek az afrikai kullancsok nyolc évet is túlélhetnek táplálék nélkül

Tudomány2022.02.24, 17:48

A Föld legszívósabb állatai gyakran mások, mint amire számítanánk. Kiváló példa erre a medveállatka, amely a szélsõséges meleget, a hideget, de még az ûrutazást is képes túlélni. Szinte vele vetekszik az Argas brumpti, egy kelet-afrikai kullancsfaj: a vérszívó akár nyolc évig is életben tud maradni táplálék nélkül, az élettartama pedig meghaladhatja a 27 évet. Ráadásul a nõstények négy évvel a környezetükben fellelhetõ utolsó hím pusztulása után is képesek petét rakni.

Soha nem találná ki, melyik kontinens lesz a videojátékok legnagyobb piaca

Gazdaság2022.02.22, 15:19

Az afrikai videojátékosok száma jelentõs gyarapodást mutatott az elmúlt öt évben. Kétségtelen, hogy a Covid-19 világjárvány is nagymértékben hozzájárult ehhez, hiszen a kötelezõ otthonmaradás miatt az ügyfelek több idõt és pénzt fordítottak a különféle játékokra és játékkonzolokra, ami így a játékpiac kereskedelmi szegmensének robbanásszerû növekedéséhez vezetett.

Felrobbant egy aranybánya Afrikában: rengeteg az áldozat

Life.hu2022.02.22, 20:55

Az afrikai Burkina Fasóban felrobbat egy aranybánya. A halottak száma eléri a hatvanat.

Gyerekbénulásos megbetegedést jelentettek Malawiból, évek óta ez az elsõ eset Afrikában

Itthon2022.02.18, 12:13

Gyermekbénulásos esetet jelentettek Malawiból, az Egészségügyi Világszervezet afrikai irodája felhívta a figyelmet arra, hogy több mint öt éve ez az elsõ igazolt megbetegedés a kontinensen - adta hírül pénteken a Le Monde címû francia lap.

DNS-elemzés leplezi le az illegális elefántcsont-kereskedelmet

Tudomány2022.02.15, 10:31

Mindössze három nagy bûnözõi csoport felelõs az elefántagyarak nagy részének kicsempészéséért Afrikából - állapította meg egy új kutatás, amelyben az elefántagyarakból vett DNS-mintákat elemeztek.

Hatalmas növekedés elõtt áll az afrikai pénzügyi szektor

Gazdaság2022.02.11, 14:24

Afrikában a technológiai cégekbe áramló befektetések növekedési üteme a világ élvonalában volt 2021-ben. A kontinens fejlõdése pedig a következõ években robbanásszerû növekedést hozhat a helyi pénzügyi technológiában.

Harminc év alatt 100 millió mangrovefát ültetnek Mozambikban

Tudomány2022.02.12, 12:11

Afrika legambiciózusabb mangrove-újraerdõsítési programját valósítja Mozambik, amelyneknek tengerpartját megviselték a közelmúlt heves trópusi viharai. A projekt során akkora területet telepítenek be mangrovéval, mint London, Párizs és Manhattan területe együttvéve.

Ezek a legélénkebb üzleti városok most a jövõ kontinensén

Gazdaság2022.02.09, 12:36

A Statista friss összesítése megvizsgálta, hogy a gyakran jövõ kontinensének tartott Afrikában melyek az üzletileg legfejlettebb városok. Az eredmények alapján néhány város nagy elõnnyel uralja a listát.

Így hódították meg Afrikát a kínai termékek

Gazdaság2022.01.26, 14:44

Húsz évvel ezelõtt Kína csupán néhány afrikai gazdaságban volt kiemelt jelentõségû exportõr ország. Mára azonban a helyzet jelentõsen megváltozott, és immár a kontinens 30 államában számít a legfontosabb külföldi beszállítónak a világ második legnagyobb gazdasága.

A tudósok szerint megvan a szuperélelmiszer, ami véget vethet az éhezésnek

Tudomány2022.01.23, 11:23

A tudósok szerint az enset, egy Etiópiában termõ banánféle lehet az új szuperélelmiszer, és életmentõ választ adhat az éghajlatváltozásra is - írta a BBC News.

Szijjártó Péter: Az EU-nak változtatnia kell eddigi elhibázott Afrika-politikáján

Nagyvilág2022.01.14, 12:21

Az Európai Uniónak változtatnia kell eddigi elhibázott Afrika-politikáján, és a migráció ösztönzése helyett végre arra kellene fókuszálnia, hogy hogyan segítse az afrikaiak helyben maradását - jelentette ki pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a franciaországi Brestben.

Egy egész kontinens tányérra kerül egy vállalkozó-mesterséf különleges éttermében

Gazdaság2022.01.05, 14:04

A különleges ötlettel elõálló vendéglátóhely tányérjain szinte az afrikai konyhamûvészet egésze ötvözõdik. A részletekrõl az Africanews számolt be.

Ki nem találja, melyik ország pályázik a nyári olimpiára

Sport2022.01.03, 14:05

Újabb országként Egyiptom jelentette be, hogy szeretne otthont adni a 2036-os nyári olimpiának.

Ezek Afrika legnagyobb gazdaságai

Gazdaság2021.12.20, 15:06

Nigéria 2020-ban Afrika legnagyobb gazdasága lett, megelõzve Dél-Afrikát. A kontinens ranglistájának elsõ öt helyezettje az elmúlt évtizedekben stabilan tartotta magát az élvonalban. Ha azonban a lista további országait nézzük, akkor már dinamikusabb átrendezõdés látható.

Ötvenezer évesek ezek a strucctojáshéjból készült gyöngyök

Tudomány2021.12.21, 12:10

Az emberek társas lények, ám a tudomány egyelõre keveset tud arról, hogy a különbözõ populációk mikor, hogyan és miért kapcsolódtak össze a múltban. Pedig a kérdések megválaszolása kulcsfontosságú lehet a mai emberi populációkban tapasztalható biológiai és kulturális sokféleség értelmezéséhez. A szakemberek szerint a DNS hatékony eszköz a populációk közötti genetikai kölcsönhatások tanulmányozására, de nem képes értelmezni semmilyen kulturális cserét ezeken az õsi találkozásokon belül. A kutatók ezért egy új módszert vetettek be.

Szijjártó Péter:A lakosság helyben maradásáról kell megállapodni Afrikával

Nagyvilág2021.12.13, 13:57

Az Európai Uniónak nem arról kellene megállapodást kötnie Afrikával, hogy a helyiek hogyan jöjjenek Európába, hanem arról, hogy miként maradhatnak a lakóhelyükön Afrikában - jelentette ki a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfõn Brüsszelben.

Szélsõséges vakcinadiszkrimináció sújtja Afrikát

Nagyvilág2021.12.06, 06:54

Szélsõséges vakcinadiszkrimináció sújtja az afrikai kontinenst, noha a földrésznek csak akkor van esélye felülkerekedni a koronavírus-járványon, ha a lakosság 70 százalékát a jövõ év végéig sikerül beoltani - derül ki a Mo Ibrahim Foundation hétfõn közzétett jelentésébõl.

Több millió ember életét teszik jobbá a magyar vízipari innovációk

Gazdaság2021.11.30, 13:13

A magyar vízügyi innovációk nemzetközi szinten is bizonyítanak – ezt mutatják be a Pureco Csoport szakemberei a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozón. A már elkészült és a két, még folyamatban lévõ ghánai szennyvíztisztítási beruházás közegészségügyi és környezetvédelmi problémákat segít orvosolni – több millió embernek az életét téve ezzel jobbá. A kiállítás látogatói mindezt maketten és virtuálisan, VR szemüvegen keresztül is megtekinthetik.

Elefántparadicsom lett Gabonból

Tudomány2021.11.19, 11:49

Az afrikai erdei elefánt az orvvadászat és élõhelyeinek elvesztése miatt veszélyeztetett faj, ám egy új kutatás szerint a Kongó-medence erdõségeiben a korábbi becsléseknél jóval több példány él belõlük.