Adolf Hitler

címke rss

Bonyodalmat okozott egy Hitler-szobor Berlinben

Nagyvilág2004.03.19, 21:48

Eltávolítottak egy Adolf Hitlert ábrázoló, nagy vihart kavart viaszszobrot egy berlini kiállítóteremből pénteken. A műalkotás tiltakozást keltett külföldön is, ezért a szobor tulajdonosa végül úgy döntött, hogy ki kell azt venni a tárlatból. A galéria bérleti szerződését is felmondták.

Belgiumban betiltanák Hitler borát

Nagyvilág2003.12.05, 20:28

Belgium jogi lépéseket tervez egy olasz borgyártó cég ellen. A cég borospalackjain Adolf Hitler képe látható. Az olasz cég indoklása szerint a bort eredetileg a német piacra szánták.   

Ku-klux-klanos csuklyában vallatott egy brit rendőr

Nagyvilág2003.10.22, 14:08

Több brit rendőrt is felfüggesztettek az állásából egy BBC-dokumentumfilm miatt. A brit közszolgálati adó egyik álcázott riportere a rendőrségen belüli rasszizmusról forgatott filmet. Ebben egyebek mellett ku-klux-klanos csuklyában parádézó és Hitler tevékenységét magasztaló rendőröket mutatnak be. A film nyomán a rendőrség belső vizsgálatot rendelt el.

Vizsgálat indul a cigányozással vádolt aljegyző ellen

Itthon2003.10.21, 16:52

Fegyelmi eljárás indul a piliscsabai aljegyző ellen. Toldi Noémit azzal vádolják, hogy a cigányság létszámával kapcsolatban kijelentette: "Úristen, ennyien vannak? Kár, hogy Hitler nem velük kezdte!". A hivatal munkatársai állítják: nem lehet együtt dolgozni Toldival, ezért ők is vizsgálatot kértek az önkormányzattól. Az aljegyzőt a vizsgálat idejére felfüggesztik.

Schwarzi tagadja, hogy csodálná Hitlert

Nagyvilág2003.10.03, 14:16

A legutóbbi amerikai közvélemény-kutatások szerint Arnold Schwarzenegger a legesélyesebb a közül a 130 jelölt közül, akik a kaliforniai kormányzóságra törnek. A politikus-színész előnye azonban elveszhet, ha a szavazókra hatnak az ellene irányuló legújabb támadások. Hat nő szexuális zaklatással vádolta meg, emiatt nyilvánosan kért bocsánatot, egy televízió pedig Hitlert favorizáló kifejezéseket tulajdonított neki, amit viszont tagadott Schwarzenegger.

Elkapkodják a németek a hitleres borokat Olaszországban

Nagyvilág2003.09.09, 13:42

Újabb diplomáciai botrány van kialakulóban Németország és Olaszország között, ám ezúttal politikusok helyett egy borosüvegcímke áll a középpontban. A Hitler arcképével díszített olasz borokat úgy viszik a német turisták, mint a cukrot, ami nem tetszik az otthoni hatóságoknak. A német igazságügy-miniszter olasz kollégáját kérte, hogy tegyen valamint az ügyben, egy német ügyész pedig büntetőeljárással fenyegeti a bor forgalmazóját.

Pszichológusok kritizálják Busht és a konzervativizmust

Nagyvilág2003.08.13, 13:34

Nagy felháborodást váltott ki az amerikai republikánusok körében egy állami pénzen készült pszichológiai tanulmány, amely szerint a konzervativizmus többek között a félelemben és az agresszióban gyökeredzik. A szerzők hasonlóságot fedeztek fel Hitler, Mussolini és Reagan között is, továbbá foglalkoztak a jelenlegi amerikai elnökkel, akinek árnyalatoktól tartózkodó beszédmódja iskolapéldának számít.

A magyar tinik szeretik Hitlert

Itthon2003.06.25, 12:34

Közel harmincezer diákot kérdeztek meg arról, ki a kedvenc történelmi személyisége, kedvenc írója és melyik a kedvenc irodalmi műve. A válaszok legtöbbször szorosan illeszkedtek az éppen aktuális tananyaghoz. A rendőrnek vagy katonának készülők ötöde Hitlert tartja kedvenc történelmi személyiségének, összesítésben a hatodik lett. A kedvencek: Mátyás király, Petőfi Sándor és a Rómeó és Júlia.

Hitler hétköznapjai színpadon

Szórakozás2003.05.19, 09:04

Rudolf Zollner napokban Esslingenben bemutatott Obersalzberg című színdarabjában Hitler az Oroszország elleni hadjárat tervein dolgozik és tükör előtt gyakorolja elmondandó beszédeit.

Botrány és dicséret a Hitler-sorozat miatt

Tévé2003.05.06, 15:07

Teljes fordulatot vett a Hitler életét bemutató új amerikai sorozat körüli vita. A náci vezér életéről készített miniszéria korábbi bírálói közleményt jelentettek meg, amelyben az alkotást a fiatalok számára különösen hasznos tévéműsorként ajánlják.

Végsőkig küzdenek az iraki elit katonák - Irak-szakértő a Társalgóban

Vendégszoba2003.04.01, 16:27

Az iraki elit csapatok a végsőkig fognak küzdeni, de ezzel legfeljebb csak a rezsim agóniáját hosszabbíthatják meg - mondta az [origo] Társalgójában Wagner Péter Irak-szakértő. Wagner szerint Szaddám Huszein rendszere Hitler és Sztálin diktatúrájához hasonlítható, az irakiak közül senki nem érezheti magát biztonságban. A szakértő úgy véli, Magyarországot nem érheti terrortámadás az iraki háború miatt. "Kicsi és jelentéktelen célpontok lennénk. Talán még a CNN-be se kerülnénk be" - mondta Wagner.

Brit-német vita a háborús bombatámadásokról

Tudomány2002.12.27, 17:24

A brit-német viszony legérzékenyebb pontja ma is a II. világháború. A nemzedékről nemzedékre öröklődő sztereotíp nézetek makacsságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a brit fiataloknak a "német" szó hallatán elsőként Hitler, másodjára pedig a világháború jut az eszükbe. Az egyoldalú szemléletmód nem csak az ifjabb korosztály sajátja. Jól mutatja ezt a londoni könyvesboltok kínálata: a történelmi tárgyú, német vonatkozású művek között kizárólag a II. világháborúval foglalkozó kötetek találhatók.

Svédország: nyolc hónap antiszemita propagandáért

Nagyvilág2002.12.17, 22:00

Náci propaganda miatt nyolc hónapi börtönbüntetésre ítélte egy svéd bíróság Björn Björkvistet a Svéd Nemzeti Szocialista Front egyik vezetőjét - jelentette kedden a svéd Expressen című lap elektronikus kiadása.

A Bertelsmann beismerte náci múltját

Archívum2002.10.08, 09:34

A német Bertelsmann kiadóvállalat beismerte, hogy korábban nem mondott igazat a társaság náci múltját illetően, és valójában hatalmas profitra tett szert Hitler uralma alatt sok esetben zsidó származású foglyok dolgoztatásával - írja a BBC News Online.

Felmentették a Mein Kampf kiadóját Csehországban

Nagyvilág2002.10.10, 11:02

A cseh legfelsőbb bíróság szerint nem lehet elítélni Adolf Hitler Mein Kampf című könyvének prágai kiadóját a fasizmus vagy a nácizmus népszerűsítése címén, mert ezek a mozgalmak már halottak. Ugyanakkor az ügyet visszautalták az alsóbb, a prágai városi bíróság hatáskörébe, hogy vizsgálja meg, nem létezik-e valamiféle újnáci vagy rasszista mozgalom, amely a Mein Kampfot ideológiai forrásként használja.

Schröder bizalmat szavaz Däubler-Gmelinnek

Nagyvilág2002.09.20, 20:08

Gerhard Schröder német kancellár nem kételkedik igazságügy-miniszterének szavában, nem tudja elképzelni, hogy Herta Däubler-Gmelin egy beszélgetés során George Bush amerikai elnök Irak-politikáját Adolf Hitler módszereivel vetette volna egybe.

Hitler rakétái Sztálin rendeletében

Tudomány2002.08.21, 14:31

A Szovjetunió Minisztertanácsa 1946. május 13-án törvényerejű rendeletet adott ki a katonai rakétatechnikai kutatás és fejlesztés témakörében. A rendeletet annak idején titkosították, és titkosságát csak négy évvel a Szovjetunió megszűnése után, 1995 elején oldották fel.

Schumi: "Egyre jobban kedvelem Montoyát!"

Gphírek2002.08.16, 13:53

Csütörtök este a hotel Kempinskiben tartott sajtótájékoztatót a Ferrari üzem- és kenőanyagszállítója, a Shell. Az eseményen Michael Schumacher is megjelent - az ötszörös világbajnok és az újságírók érdekes kérdezz-felekkel szórakoztatták egymást. Ami pedig az olajtársaságot illeti: lassan már annyira sikeres a Forma-1-ben, hogy szinte maga se tudja, hogyan érte ezt el. Persze, az okokról lekerült a lepel.

Új film Hitler kedvenc filmesétől

Tudomány2002.08.01, 15:22

Leni Riefenstahl új alkotását 100. születésnapján mutatják be.

XII. Pius támogatta a Hitler elleni terveket

Tudomány2002.07.26, 14:41

XII. Pius pápa az 1940-es évek elején hiába próbált tárgyalni az angol kormánnyal német katonatiszteknek Hitler megdöntésére irányuló tervéről.

Feltárják Szálasi rejtekhelyét

Itthon2002.07.03, 16:32

Megkezdődött Szálasi Ferenc nyilas nemzetvezető bunkerének feltárása a Kőszeg környéki hegyekben. A föld alatti erődítményt Szálasi és a Nyilaskeresztes Párt vezetői használták 1945-ben. A II. világháborúban mindössze két hasonló erődrendszer épült Európában, mindkettő Adolf Hitler titkos föld alatti főhadiszállása volt.

Ravatalraktár Hitler gyermekkori házában

Nagyvilág2002.07.03, 17:08

Ravatalok és koporsók tárolására használják a jövőben azt a lakóházat, amelyben Hitler gyermekkorában élt. A Linz melletti község vezetői hosszú vita után hozták meg az erről szóló döntést.

Hitleri szlogennel az euró ellen

Gazdaság2002.07.03, 13:53

Heves vádak érték az euró elleni brit kampány szervezőit, miután egy reklámfilmen az euró támogatóit Adolf Hitlerhez hasonlították. A filmet a szervezők mozikban akarják vetíteni Nagy Britannia-szerte. A brit zsidó közösség és a német nagykövet is nyilatkozatban tiltakozott.

Oroszországban aggódnak a bőrfejűek támadásai miatt

Nagyvilág2002.05.19, 21:41

A külföldieket ért támadások elszaporodása miatt találkozott Igor Ivanov orosz külügyminiszter az országban élő diplomatákkal.

Tüntetés a Waffen-SS-t védő történész ellen

Nagyvilág2002.05.10, 15:50

Szélsőjobb ellenes tüntetést tart ma este az osztrák baloldal. Az indulatokat Claus Nordbruch német származású dél-afrikai történész nyilatkozata keltette. Nordbruch szerint a Waffen-SS - Hitler rettegett osztaga - nem náci alegység, hanem az antibolsevisták önkéntes mozgalma volt. Az osztrák sajtó szerint rég nem volt olyan kiélezett a politikai hangulat Ausztriában, mint mostanában.

Pokolgépes merénylet egy szibériai zsinagóga ellen

Nagyvilág2002.04.19, 19:40

Kis hatóerejű, házi készítésű pokolgépet robbantottak fel pénteken egy zsinagóga mellett a szibériai Krasznojarszkban. A merénylet valószínűleg összefüggésben van Hitler születésnapjával.

Biztonsági intézkedések Hitler születésnapjára

Nagyvilág2002.04.16, 13:42

Moszkvában Hitler szombati születésnapjára fokozott biztonsági intézkedésekkel készül a rendőrség. Oroszország nagyvárosaiban rendszeresek az idegenek elleni támadások, az utóbbi hetekben már a nagykövetségek munkatársai is fenyegető e-maileket kaptak.

A "kínai Schindler"

Tudomány2002.03.11, 13:17

Azt követően, hogy a náci Németország bekebelezte Ausztriát és Bécs utcáin Hitlert ünnepelték, zsidók ezrei álltak sorban a külföldi konzulátusok előtt kivándorlási vízumért.

Zeman ismét bírálta a volt szudétanémeteket

Nagyvilág2002.03.03, 15:36

Milos Zeman cseh kormányfő vasárnap megismételte azt az állítását, hogy a szudétanémetek a II. világháború idején elárulták Csehszlovákiát és Hitler ötödik hadoszlopa voltak. Ugyanakkor leszögezte, hogy kijelentéseivel nem kívánta kollektív módon elítélni a szudétanémeteket.

Hitler utolsó rezidenciája

Tudomány2002.02.28, 12:16

Poznan városának központjában áll II. Vilmos német császár egykori várkastélya, amely egyben Adolf Hitler, a harmadik birodalom vezérének utolsó olyan rezidenciája, amely mindmáig épen maradt.

Az Arab Liga tiltakozott a Zeman-nyilatkozat miatt

Nagyvilág2002.02.20, 23:17

Az Arab Liga hivatalosan tiltakozott a cseh kormánynál amiatt, hogy Milos Zeman miniszterelnök egy izraeli lapnak adott interjújában Hitlerhez hasonlította Jasszer Arafat palesztin vezetőt.

Zeman Arafatot Hitlerhez hasonlította

Nagyvilág2002.02.18, 23:12

Milos Zeman cseh kormányfő egy izraeli napilapban Adolf Hitler náci diktátorral összehasonlíthatónak nevezte Jasszer Arafat palesztin vezetőt. A politikus később hiába hivatkozott arra, hogy a Háárec pontatlanul adta vissza szavait, addigra már magára vonta az Európai Unió, Ausztria és a palesztinok vezetésének bírálatát, haragját.

Meghalt Hitler titkárnője

Nagyvilág2002.02.14, 11:21

Meghalt Adolf Hitler titkárnője, aki Hitler mellett volt a háború idején. A 81 éves nő hétfőn halt meg, nem sokkal azután, hogy bemutatták az életéről készült dokumentumfilmet a Berlini Filmfesztiválon.

Hamis Hitler-útlevél került nyilvánosságra

Nagyvilág2002.02.08, 12:46

Nyilvánosságra hozták azt a hamis útlevelet, amelyet állítólag a brit titkosszolgálat készített Adolf Hitlernek. A dokumentum a brit kormány titkos iratainak részét képezte eddig.  A dokumentumokat Londonban állítják ki.

Hitler és ördögűzés

Tudomány2002.01.24, 09:34

XII. Pius pápa egy neves vatikáni teológus történész szerint a II. világháború idején többször is megpróbálta megszabadítani Adolf Hitlert az ördögtől.

Elítélték Rudolf Hess unokáját

Nagyvilág2002.01.24, 18:37

Egy müncheni bíróság csütörtökön izgatásért 1350 euró pénzbüntetésre ítélte Rudolf Hessnek, Adolf Hitler helyettesének unokáját.

Merénylet a Führer ellen

Tudomány2002.01.23, 12:24

Megoldódott a Hitler elleni varsói merényletkísérlet rejtélye.

Spektrum TV: Az Atlantisz-legenda

Tudomány2001.10.26, 15:39

E titokzatos, legendás sziget évszázadok óta foglalkoztatja az emberi képzeletet.

Hitler homoszexuális volt

Tudomány2001.10.16, 18:24

Hitler homoszexuális volt, és gyilkolt, hogy ezt leplezze - állítja a "Hitler titka: egy diktátor kettős élete" című könyvben egy német történész.

Nürnberg - a győztesek ítélkeztek

Tudomány2001.10.01, 14:31

Ötvenöt évvel ezelőtt, 1946. október 1-jén zárult az észak-bajorországi Nürnbergben, az egykori náci pártrendezvények második világháborús romhalmazzá vált színhelyén a háború elsőrendű német bűnöseinek pere, precedens értékű nemzetközi felelősségre vonása.

Manhattant Hitler is le akarta rombolni

Nagyvilág2001.09.17, 15:39

Egy német történész szerint Hitlernek 1941-ben kész tervei voltak Manhattan lerombolására. Külön ehhez a támadáshoz óriási teljesítményű bombázógépet építettek Németországban.

Thomas Mann: Hitler egy rongyos lumpenkirály

Tudomány2001.08.21, 17:32

Thomas Mann már 1933-ban szót emelt a náci rezsim ellen egy mindeddig ismeretlen levél tanúsága szerint, amelyet kedden tett közzé a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Klónozás: náci téboly

Tudomány2001.08.08, 14:24

Az olasz orvosi kamara beidézte Antinorit nagy port kavaró bejelentésével kapcsolatban. A Vatikán egyik bíborosa Hitlerhez hasonlítja az olasz szakembert.

A klónozás típusai

Tudomány2001.07.23, 19:13

Mi a klónozás? Erre a kérdésre a legtöbb embernek egy teljes emberi szervezet mesterséges létrehozása jut eszébe, s igen sokan arról is meg vannak győződve, hogy a klón nem csupán genetikailag lesz azonos a klónozott személlyel, de pszichikailag, érzelmileg és mentálisan is (lásd például a kis Hitler felnevelését). A dolog azonban ennél jóval összetettebb, s dossziénk első fejezetében arra vállalkozunk, hogy közérthető nyelven mutassuk be a klónozás különféle típusait.

Amerika és Anglia tudott Hitler népirtó terveiről

Tudomány2001.07.23, 14:58

Olyan dokumentumokat hozott nyilvánosságra a washingtoni nemzeti archívum, amelyekből egyértelműen kiderül: az Egyesült Államok és Nagy-Britannia már jóval régebben tudott Adolf Hitler tervéről az európai zsidóság kiirtására, mint azt eddig gondolni lehetett.

Előző
Következő