Zuschlag János
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Zuschlag-ügy
- Zuschlag-per
- ügyészség
- pályázat
- legfrissebb
- legrégebbi
Egyelőre csalás miatt nyomoznak a Zuschlag-ügyben
Változatlanul különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsítja az ügyészség Zuschlag Jánost, az MSZP Bács-Kiskun megyei ügyvezető elnökét és társait. A pénteki Magyar Nemzetben megjelent az ifjúsági tárca egykori helyettes államtitkárának állítólagos vallomása, amivel kapcsolatban az ügyészség szóvivője közölte: azt csak a tanúként kihallgatott férfi hozhatta nyilvánosságra.
Bíznak még Jánosban a tartózkodó MSZP-sek
Nincs semmiféle támogatni valója az MSZP-nek a Zuschlag-ügyben - állítják a párt képviselői, akik szerint "ha lopott, csukják be" politikustársukat. Többségük azért még bízik az ex-képviselő ártatlanságában, mint mondják: nem maffiózónak ismerték meg a Jánost.
Őrizetbe vették Zuschlag Jánost
Őrizetbe vette a kecskeméti ügyészség az eredetileg kihallgatásra behívott Zuschlag János szocialista politikust. Az ügyészség ugyanis most már a korábbinál súlyosabb bűncselekménnyel gyanúsítja, amelyért akár 20 éves börtönbüntetés is járhat. Zuschlag jelenleg a kecskeméti rendőrkapitányság fogdájában ül. A politikus ügyvédje meglepőnek és indokolatlannak nevezte az őrizetbe vételt.
- címkék:
- Zuschlag János
- Ferenc
- kékfény
- ügyészség
- MSZP
- Címkefelhő »
"Aki jégen jár, az megcsúszhat" - politikusok értékelése a Zuschlag-ügyről
Nyilván nem tesz jót a párt megítélésének, hogy a szocialista Zuschlag Jánost szerdán őrizetbe vette az ügyészség bűnszervezetben elkövetett csalás gyanúja miatt, viszont az igazságszolgáltatásnak működnie kell - ez volt az [origo] által megkérdezett kormánypárti politikusok véleménye Zuschlag szerdai letartóztatásáról. Szerintük az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, viszont tudomásul kell venni - egyik nyilatkozó képviselő szavai szerint -, hogy aki jégen jár, az elcsúszhat.
Párttagsága felfüggesztését kérik Zuschlagtól
Az MSZP azt kéri a szerdán csalás gyanúja miatt őrizetbe vett Zuschlag Jánostól, hogy függessze fel párttagságát.A bíróság pénteken dönt a bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsított Zuschlag letartóztatásának ügyében. A letartóztatásról elfogultság miatt Szegeden döntenek.
Elrendelték Zuschlag János letartóztatását
Elrendelte a bíróság Zuschlag János előzetes letartóztatást - közölte az [origo]-val Szabó Ferenc főügyész-helyettes. A volt szocialista parlamenti képviselő Zuschlag Jánost bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsítják.
- címkék:
- Zuschlag János
- csalás
- ügyészség
- bíróság
- MSZP
- Címkefelhő »
Gyurcsányt is meghallgathatják a Zuschlag-ügyben
Az egykori ifjúsági minisztereket, köztük Gyurcsány Ferenc jelenlegi miniszterelnököt is meghallgatná tanúként a Zuschlag-ügyben nyomozó ügyészség - írta meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Népszabadság. A lap szerint a volt miniszterek elsősorban a pályázatok rendszeréről - amelyekkel a gyanú szerint Zuschlag és társai visszaéltek - tudnának részleteket mondani.
Előzetesben marad Zuschlag
Helybenhagyta a szegedi bíróság pénteki döntését a megyei fellebbviteli bíróság, így előzetes letartóztatásban marad a bűnszövetségben elkövetett csalással gyanúsított szocialista politikus, Zuschlag János. A bíróság szerint az előzetes indokolt, mert fennáll a veszélye, hogy Zuschlag elrejtőzik vagy bizonyítékokat manipulál.
- címkék:
- Zuschlag János
- csalás
- ügyészség
- bíróság
- MSZP
- Címkefelhő »
Gyurcsány megy tanúskodni, ha kérik
Bár az ügyészség egyelőre nyilvánosan nem jelezte, hogy a Zuschlag-ügyben meg akarja hallgatni Gyurcsány Ferencet, a miniszterelnök jelezte, ha szükség van rá, áll a hatóságok rendelkezésére. A csalással gyanúsított Zuschlag János egyelőre nem tett vallomást, amivel az ügyész szerint elszalasztott egy lehetőséget arra, hogy megvédje magát.