Zalaegerszegi TE
címke rss- kapcsolódó címkék:
- magyar foci
- foci
- Csuti-Hydrocomp Zalaegerszeg SK
- kosárlabda
- Újpest FC
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Az Újpesté a Szuperkupa
Negyedik alkalommal mérkőzött meg a bajnokcsapat illetve a kupagyőztes a Szuperkupáért. A ZTE és az Újpest összecsapásán sem szakadt meg a hagyomány: ahogyan az eddigi három alkalommal, ezúttal is a kupagyőztes szerezte meg a trófeát.
Meghiúsult Waltner argentin kalandja
Szombaton indult el Argentínába, az arrafelé rendkívül népszerű Boca Juniors együtteséhez próbajátékra, ám kedden már indult is vissza Magyarországra Waltner Róbert, a ZTE csatára. Mindezt Lang Józseftől, a zalai egyesület elnökétől tudtuk meg, a közkedvelt sportvezető ugyanis beszélt a csatárral, Waltner pedig jelezte, hogy hamarosan hazatér.
Ilicre, Némethre és Waltnerre vár a ZTE
Sokat futnak mostanában a bajnok ZTE labdarúgói, ám rohangálnak a zalai vezetők is rendesen, hogy alaposan megerősítsék a horvát NK Zagreb elleni, Bajnokok Ligája selejtezőre készülő együttest. Érkezhet Horváth Ferenc, Németh Norbert Kispestről, Szasa Ilic a Premier League-ből, és egyelőre Waltner Róbert sem állapodott meg a Boca Juniorsszal.
Waltner nemet mondott a Boca Juniorsnak
Diego Maradona egykori együttese, a Boca Juniors washingtoni próbajátékra hívta a bajnoki címvédő ZTE csatárát, ő azonban nem tartja magát Boca-szintű játékosnak, így nem fogadta el a megtisztelő ajánlatot.
A Sport1 közvetítheti a Szuperkupa-döntőt
Egy héttel a bajnoki rajt előtt, július 20-án Siófokon rendezik meg a labdarúgó Szuperkupa-döntőt, ahol a bajnok ZTE a Magyar Kupa-győztes Újpesttel mérkőzik. Először a magyar Szuperkupa történetében - negyedszer vezeti fel az új évadot ilyen mérkőzés -, ha a rendes játékidő döntetlennel végződik, a hosszabbításban aranygól dönthet a serlegről és a pénzdíjról. Az összecsapást a Sport1 televíziós csatorna közvetítheti.
Hrutka külföldre szerződne
Bár az a ZTE és az Újpest is szívesen leigazolná, még mindig a Ferencváros labdarúgócsapatával edz Hrutka János. A válogatott védő elmondása szerint rosszul nézne ki, ha zöld-fehér nevelésként a Megyeri útra szerződne, szerinte a legjobb megoldást a külföld jelentené.
Hatszázmilliót kereshet a ZTE a BL-ben
Nyilvánosságra hozta az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a tavalyi szezon során a Bajnokok Ligájában és az UEFA Kupában szerepelt csapatok között szétosztott pénzösszeg pontos nagyságát. A tizedik szezonját élő BL-ben összesen 768 millió, a kupasorozatban résztvevő szövetségek között pedig több mint 8 millió svájci frank került szétosztásra. Magyarországnak mindössze 770 ezer frank, azaz 128 millió forint jutott.
Bozsik méltóbb ellenfelet várt Brazília mellé
Az már korábban is kitűnt, hogy Bozsik Péter, a bajnok ZTE vezetőedzője nem igazán kedveli a német stílust, s már csak ezért is érdekes, miként értékeli a finálét és a vb végkifejletét a szakember.
Hét külföldi labdarúgót tesztel a ZTE
Jelenleg hét külföldi van próbajátékon a Zalaegerszeg futballcsapatánál, ahol az aranyérmes együttes már gőzerővel készül a BL-előselejtező második körére, ahol a horvát bajnok NK Zagreb vár rájuk.
Öt NB I-es játékos a ZTE kívánságlistáján
Noha több külföldi labdarúgó is próbajátékon van a bajnok ZTE együttesénél, az igazi erősítés minden bizonnyal a hazai piacról érkezik a zalaiakhoz. A kék-fehérek legfőbb kiszemeltje Juhár Tamás és Simek Péter a Vasasból (utóbbit az Újpest is vinné), valamint Németh Norbert a Kispest együtteséből.
A ZTE a horvát bajnokkal meccselhet
A Zalaegerszeg a horvát NK Zagrebbel találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában. Az első mérkőzést Magyarországon (várhatóan az Üllői úton) július 31-én rendezik. Az UEFA-kupában a Fradi a ciprusi AEL Limasszollal, az Újpest a feröeri KÍ Klaksvikkal küzd a továbbjutásért.
Kenesei: aranyérem után, esküvő előtt
Nem vitás, hogy Kenesei Krisztián remek, talán pályafutása legjobb idényét tudhatja maga mögött. A Zete csatára, noha akadtak "lazább" meccsei is, huszonegy találatával és gyakorta kiismerhetetlen játékával döntő mértékben hozzájárult a ZTE bajnoki címéhez.
Bozsik Péter a játékosait magasztalja
Bozsik Péter, a ZTE vezetőedzője, csapatával együtt bevonult a futballtörténelembe, hiszen a klub történetében nemhogy a bajnoki cím, még a dobogós helyek elérése sem sikerült mostanáig. (A Zete eddigi legjobb szereplése a 4. hely volt.) A legendás jobbfedezet, Bozsik József fia több napos ünneplést követően is szerényen, ám szemmel láthatóan boldogan és büszkén válaszolt kérdéseinkre.
Bozsik Péter a játékosait magasztalja
Bozsik Péter, a ZTE vezetőedzője, csapatával együtt bevonult a futballtörténelembe, hiszen a klub történetében nemhogy a bajnoki cím, még a dobogós helyek elérése sem sikerült mostanáig. (A Zete eddigi legjobb szereplése a 4. hely volt.) A legendás jobbfedezet, Bozsik József fia több napos ünneplést követően is szerényen, ám szemmel láthatóan boldogan és büszkén válaszolt kérdéseinkre.
Kikapott, mégsem szomorkodik a ZTE
A tét nélküli mérkőzésen a pályaválasztói jogot feladó Videoton megérdemelten győzte le a bajnokot.
Kikapott, mégsem szomorkodik a ZTE
A tét nélküli mérkőzésen a pályaválasztói jogot feladó Videoton megérdemelten győzte le a bajnokot.
Tűzijáték, asztaltánc és pezsgőfürdő Zalaegerszegen
Ha hiszik, ha nem, csütörtökön fél Zalaegerszeg nem dolgozott, sok gyerek iskolába sem ment, hiszen a város apraja-nagyja hajnalig ünnepelte a ZTE történetének első futballbajnoki aranyérmét. Már szerda délután, a Fradi elleni meccs előtt érezni lehetett, hogy hatalmas ünneplés készülődik, ami arrafelé sohasem látott össznépi karneválba torkollott.
Tűzijáték, asztaltánc és pezsgőfürdő Zalaegerszegen
Ha hiszik, ha nem, csütörtökön fél Zalaegerszeg nem dolgozott, sok gyerek iskolába sem ment, hiszen a város apraja-nagyja hajnalig ünnepelte a ZTE történetének első futballbajnoki aranyérmét. Már szerda délután, a Fradi elleni meccs előtt érezni lehetett, hogy hatalmas ünneplés készülődik, ami arrafelé sohasem látott össznépi karneválba torkollott.
Már ki sem nyitnak a ZTE-stadion pénztárai
Zala megye futball-lázban ég. Mindez nem csoda, hiszen a ZTE fennállása első bajnoki címét szerezheti meg szerda délután a Ferencváros elleni rangadón.
Bozsik nem szeretné, ha az Inter sorsára jutna a ZTE
Nem kétséges: a presztízs, de főként az elúszott aranyálmok miatt alaposan megviselte a ferencvárosi labdarúgókat az újpesti vereség (2-3). Matematikailag ugyan van még esélye a zöldeknek a bajnoki címre, ám reálisan nem igazán bíznak már ebben az Üllői úton, mivel a második helyen álló MTK éppen leendő edzője (Egervári Sándor) csapatához, a Dunaferrhez utazik, majd a zárófordulóban az Újpestet fogadja míg az éllovas Zete a Fradi elleni fellépés után a Videoton otthonában ünnepelhet.
Tovább növelte előnyét a ZTE
Az éllovas ZTE hatalmas akarással játszott ezen a találkozón is: a zalaiak főleg a második félidőben bizonyították, hogy megérdemelten állnak a tabella élén, amikor emberhátrányban biztosították be győzelmüket. Keneseiék előnye így három pont az MTK, és öt pont a Ferencvárossal szemben.
Újpesten folytathatja menetelését a Fradi
Várhatóan telt ház előtt kerül sor a Borsodi Liga 36. fordulójának csúcsrangadójára, az Újpest-Ferencváros mérkőzésre. Amennyiben a Ferencváros nyerne, megmaradna az esélye a bajnoki címre. A listavezető ZTE a Dunaferrel, az MTK a Videotonnal mérkőzik.
Juhárt és Simeket csábítja a ZTE
Az első számú bajnokesélyes Zalaegerszeg elöljárói komolyan tervezik a jövőt, és a a csapat megerősítésén törik a fejüket. Ennek érdekében felmerült a Vasas két válogatott játékosának, Juhár Tamásnak és Simek Péternek a megszerzése.
Juhárt és Simeket csábítja a ZTE
Az első számú bajnokesélyes Zalaegerszeg elöljárói komolyan tervezik a jövőt, és a a csapat megerősítésén törik a fejüket. Ennek érdekében felmerült a Vasas két válogatott játékosának, Juhár Tamásnak és Simek Péternek a megszerzése.
Újabb rangadót nyert a ZTE
Az első játékrészben az MTK sokkal jobban játszott ellenfelénél, de fölényét nem tudta gólra váltani. A Zalaegerszeg második félidei teljesítményével teljesen megérdemelten nyert, ráadásul a kiállítást követően akár nagyobb különbséggel is nyerhetett volna.
Már nem vezet az MTK
Egy héten belül a második örökrangatót is megnyerte a Ferencváros. Geráék ismét egy nullra győztek, Illésék megint pocsékul játszottak, ezúttal az Üllői úton. Vereségével a magyar futball történetében példátlan zuhanórepülést produkáló MTK lecsúszott az első helyről, az Újpesten diadalmaskodó ZTE jobb gólkülönbsége miatt átvette a vezetést. A héten szavazásra bocsájtott kérdésünk alapján az [origo] olvasóinak többsége jól tippelt az örökrangadó végeredményére.
Újpesten nyert a ZTE
Álmos első félidőt követően a szünet után a zalaegerszegiek jó helyzetkihasználásuknak köszönhetően fordítani tudtak, és legyőzték az Újpestet.
Már csak négy pont a ZTE hátránya
A Dunaferr gyors vezetését követően a vendégek ritmust váltottak, és nemcsak mezőnyfölényben játszottak, hanem pontos támadásaikkal még az első játékrészben megérdemelten szerezték meg a vezetést. A folytatásban mindent megpróbált a hazai együttes, ám egyenlítenie nem sikerült. A ZTE győzelmével négy pontra megközelítette a listavezető MTK-t.
Kapaszkodik a Zete
Ellentétes félidőket láthattak a nézők. Az első játékrészben egyértelműen a ZTE uralta a játékot, fordulás után viszont feljavult a fehérvári csapat. Jobb helyzetkihasználásuknak köszönhetően a hazaiak megérdemelten nyertek.
Telek András a foci helyett újságot ír
Ősszel még a ZTE védelmének közepét irányította Telek András, a Ferencváros egykori válogatott labdarúgója, ám télen már el is köszönt a zalaiaktól, mivel a szakvezetés nem sok lehetőséget biztosított számára a bizonyításra. Ennek ellenére a védő megtalálta számításait, igaz, nem a futballban. Ezentúl nem művelni fogja a futballt, hanem írni fog róla.
A ZTE az MTK helyett a Fradihoz közelít
Tokody gyors vezetése ráült az eredményre az Újpest, s erre majdnem rá is fázott. A 60. percben Molnár Balázs egyenlített, majd Nagy Lajos révén egy kapufát is lőttek a zalaegerszegiek, többször pedig csak Posza bravúrjai segítettek a hajrában tíz főre fogyatkozó lilákon.
Bognár György szerint nyílt lett a bajnokság
Az őszi remeklést követően tavasszal "beragadt" a listavezető MTK az élvonalbeli labdarúgó bajnokságban. A csapat az elmúlt öt fordulóban egy-egy győzelmet és döntetlent, valamint három vereséget könyvelhetett el, tíz pontos előnye pedig ötre fogyatkozott az üldöző ZTE-vel szemben. Nem csoda, hogy már Bognár Gyögy sem biztos abban, hogy csapata megnyeri a bajnokságot.
Összeomlott a Loki
A legutóbbi két fordulóban négy pontot szerző debreceniek csak az első félidőben voltak méltó ellenfelei a tabella második helyén álló vendégcsapatnak. A második játékrészben a ZTE tetszés szerint érte el góljait, és ilyen arányban is megérdemelten nyert.
ZTE: Lőtávolon belül az MTK
Küzdelmes iramú, de közepes színvonalú mérkőzésen a győzelmet jobban akaró hazai csapat megérdemelten nyert a második és az első helyezett rangadóján. A két csapat közötti különbség a tabellán hét pontra csökkent.
Kenesei Ausztriába vagy Izraelbe szerződne
Egy döntetlent és egy vereséget követően a tavaszi harmadik fordulóban a ZTE megszerezte első győzelmét. A zalaiak a nyitányon az Üllői úton szenvedtek 2-0-s vereséget, de talán még fájóbb volt a Vasas elleni, otthoni 2-2-es döntetlen. Aztán múlt pénteken Kenesei Krisztián beindult: mesterhármasával nyert 3-1-re a ZTE Győrben.
Nem nyilatkozhat a Vasas futballedzője
Mester és tanítványa találkozott szombaton Zalaegerszegen, ahol nem mindennapi produkció után hagyott két pontot a Vasas. A tanítvány nem más, mint Bozsik Péter, a ZTE fiatal vezetőedzője, aki hajdanán annak a Kiss Lászlónak a játékosa volt a Pénzügyőrnél, aki most az angyalföldi együtteset vezeti. Ráadásul Bozsik éppen a Fáy utcából szerződött Zalába. A látottak alapján ezúttal a tanítómester készítette fel jobban labdarúgóit, hiszen a Vasas Gyánó találatával már a tizenhatodik percben vezetéshez jutott, ám az öröm mellé döbbenet is társult.
Parkolópályán a magyar foci légiósai
Pénteken a Ferencváros-Zalaegerszeg mérkőzéssel kezdődik a labdarúgó Borsodi Liga 23. fordulója, egyben tavaszi idénye. Az MTK bajnoki címe valószínűsíthető, hiszen Bognár György csapata 11 ponttal vezet a második ZTE, valamint 17-tel a harmadik Dunaferr előtt, de a további sorrendet nehéz megtippelni. Egyrészt azért, mert hatalmas mozgás volt az átigazolási piacon, másrészt pedig azért, mert a télen szerződtetett két csapatnyi külföldi közül 18 még nem rendelkezik a magyarországi munkavállaláshoz szükséges papírokkal, így kérdéses, ők mikor mutatkozhatnak be.
Telek már a civil életét tervezi
Telek András nem kapkod, már a civil életét is tervezi. Nem történt semmi rendkívüli, csak elváltak csendben, mármint Telek András és a ZTE.
Nyert a Szolnok, a Paks és a Szeged férfikosárban
A férfikosárlabda-NB I-ben hazai pályán kikapott a bajnoki címvédő Kaposvár a Szolnok együttesétől. A listavezető Paks legyőzten a Körmendet, a Szeged pedig Sorrendben harmadik alsóházi rangadóján diadalmaskodott, ezúttal a ZTE ellen.
Krejci a ZTE helyett Győrbe igazolt
Szóbeli megállapodása ellenére nem Zalaegerszegen, hanem Győrött folytatja pályafutását a szlovák utánpótlás-válogatott csatár, Marek Krejci. A labdarúgó három és fél évre szerződött a Rába partjára, ahol Herczeg Miklós megszerzését is tervezik.
Szlovák utánpótlás-válogatottal erősít a ZTE
A február végén startoló magyar labdarúgó-bajnokság csapatai a felkészülés derekához érkezve többnyire külföldön, pontosabban Cipruson edzenek. A játékoskeretek megerősítése során természetes, hogy mindenhol a külföldi labdarúgók igazolása is előtérbe kerül, így előfordulhat, hogy hamarosan újabb légiósok kapnak szerződést.
Bozsik Péter bízik a ZTE sikerében
A szombaton Zalaegerszegen folytatódó terembajnokság meccsei közül kiemelkedik a dunántúli ősi riválisok rangadója, a házigazda ZTE és a Haladás párharca, persze a végeredményt illetően a másodosztályú Celldömölk és a Pécs is beleszólhat a szomszédvárak csatájába. Vasárnap aztán az MTK, a Sopron és szintén két NB I/B-s együttes, a Kaposvár és a Marcali lép parkettre.
Juhár Tamást egy orosz klub teszteli
A korábbi tervekkel ellentétben - miszerint Juhár Tamásért a ZTE Telek Andrást, Radu Sabót és Udvari Tamást adta volna a Vasasnak - a Fáy utcában úgy döntöttek: most már semmiképpen sem adják el a válogatott védőt. Egészen pontosan Kiss László vezetőedző kardoskodott Juhár megtartása mellett, ettől függetlenül megeshet, hogy a piros-kékek saját nevelésű labdarúgója mégis továbbáll.
Juhár a ZTE-nél, Telek, Udvari és Radu Sabo a Vasasnál
Mivel a klubvezetők már megállapodtak, szinte biztosra vehető, hogy Juhár Tamás, a Vasas válogatott középhátvédje a ZTE-hez igazol. Az angyalföldiek saját nevelésű játékosáért cserébe a zalaiak Telek Andrást és a román csatárt, Radu Sabót adják, míg a tehetséges utánpótlás-válogatott védőért, Udvari Tamásért fizet a Vasas.
Telek András a Vasasba tart
Sokan hitték, maga Telek András is - akit a Ferencvárosnál röviden csak Mancinak becéztek -, hogy ő bizony a zöld-fehérektől vonul vissza. Onnan, ahol elkezdte futballkarrierjét is. Aztán a Varga Zoltánnal való összezördülése után a válogatott középhátvéd nehezen talált magára, többek között játszott a szlovákiai Kassán, aztán Kínában is, majd hazatért, és tavaly a ZTE-hez szerződött.
Bozsik Péter örül és bizakodik
Mivel a sajtónak komoly befolyása lehet a sportág hangulatára, ezért a futballisták és az edzők is adnak az újságírók véleményére. Pontosabban kénytelenek adni, ám az úgynevezett szakma, azaz az edzők és a játékosok szavazata mindenkor fontosabb az érintettek számára. Ezt valaki vagy beismeri nyilvánosan, vagy nem, de a magyar futballban ez még mindig erősen domináns. Mindezt csak azért jelezzük elöljáróban, mert így év vége felé se szeri, se száma a különféle voksolásoknak, legutóbb például a labdarúgással foglalkozó tollforgatók szavaztak az idei legjobbakról. Az edzőknél Bozsik Péter, a ZTE negyvenéves szakvezetője lett a befutó.
Szerencsés ZTE-siker a szomszédvári rangadón
A Haladás a kilencven perc során végig mezőnyfölényben játszott, és helyzetek sokaságát dolgozta ki. A ZTE nagy szerencsével szerezte meg a három pontot.
Az őszi ezüstéremért mérkőzik a ZTE és a Dunaferr
Zalaegerszegre koncentrál a magyar labdarúgás élvonala, hiszen a 21. forduló rangadóját a zalai megyeszékhelyen játsszák. A hazai kedvencek a Dunaferrt fogadják, és győzelmükkel bebiztosíthatják őszi "ezüstérmüket".
Reszeli igazságtalannak tartja az eltiltását
Öt meccs óta veretlen a Sopron együttese, amely szerda délután a második helyezett ZTE otthonában lép pályára az NB I 19. fordulójában.
Kisteleki szerint reális az Újpest helyezése
Egy hét alatt két vereség, 1-7-es gólkülönbség, nem csoda, ha Kisteleki István az Újpest vezetőedzője nincs rózsás kedvében. A lilák az MTK-tól elszenvedett múlt heti 0-3 után vasárnap hazai pályán 4-1-re kaptak ki a ZTE-től, s a szurkolók egyre türelmetlenebbül kérik számon a trénertől az eredményeket.
Újra lendületben a ZTE
A Waltner Róbert, Kenesei Krisztián, Egressy Gábor csatártrió azt a formáját hozza, amit az idény előtt mindenki elvárt tőle. Az Újpest ellen 4-1-re megnyert mérkőzésen Kenesei és Waltner is betalált, összességében pedig így állnak: Egressy 11 gól, Waltner 9, Kenesei 8. Mindez ahhoz is hozzájárul, hogy a góllövésben csak a ZTE tartja a lépést az MTK-val (37-37 gól), továbbá saját csapatuk góljainak 76 százalékát is ők szerezték.
Tokody és Böőr boldogsága
Gellei Imre szövetségi kapitánysága első "igazi" mérkőzésén, a macedónok elleni szerdai, 5-0-ra megnyert válogatott mérkőzésen egyszerre négy újoncnak, az újpesti Tokody Tibornak és Dvéri Zsoltnak, a debreceni Böőr Zoltánnak, s az MTK által a ZTE-nek kölcsönadott Szamosi Tamásnak is bizalmat szavazott.
Sowunmi duplával törte meg az átkot
Az elmúlt fordulóban három játékos is két gólt szerzett. A kispesti Borgulya István a ZTE ellen, Füzi Ákos az Újpest, míg Sowunmi a Fradi ellen volt kétszer eredményes. Utóbbi nagyon boldog volt, hiszen a 23 éves csatár tizenhat forduló elteltével lőtt bajnoki gólt, s egyből duplázott is.
ZTE - Kispest 2-2
A Borsodi Liga 17. fordulójában a második ZTE a mérkőzés elején lebecsülte tizedik helyezett ellenfelét. Ezt kihasználva a kispestiek húsz perc alatt kétgólos előnyre tettek szert. A hátralévő időben mezőnyfölényben játszottak a hazaiak, de a vendégek hősiesen védekezve elvittek egy pontot.
Egressy: "Most tényleg jól ment a játék"
A remek rajt, négy sorozatban megszerzett győzelem után komoly hullámvölgybe került a ZTE, ám mostanság újra beindultak a zalai kék-fehérek, s a rendületlenül menetelő MTK mögött tartják második helyüket a tabellán. A "Zete" legutóbbi, Debrecen elleni sikerébôl a 2 gólt szerzett Egressy Gábor alaposan kivette a részét, ráadásul a balszélső az utóbbi hetekben remek formát mutat.
Egressy és Waltner: egy páratlan páros
Újra Egressy, újra Waltner - újra nyert a ZTE. A csatárpáros mindkét tagja a Zalaegerszeg legutóbbi öt meccséből négyen gólt szerzett, a Győr, a Vasas és Haladás után a DVSC sem tudta megállítani a duót. Megemlítendő, hogy Egressy Gábor kétszer is betalált, míg a szokásos Waltner-gólra 92 percet vártak a hazai szurkolók.
A rangadó meglepetése: Bognár kifogásol, Bozsik dicsér
Azért tizenöt bajnoki mérkőzés után már bátran kijelenthető: Bognár Görgy remek edző. Az MTK fiatal trénere ugyanis a ZTE elleni tegnap esti rangadón is, ahogy berkeken belül mondani szokás, előre cserélt, azaz ezúttal sem elégedett meg a döntetlennel, hanem győzelemre tört.
Bajban a Győr
Az első félidőben a ZTE vezető góljáig még tartotta magát a Győr, utána viszont a hazaiak szemre is tetszetősen játszva, kiütéses vereséget mértek a vendégekre. A Győri ETO ezzel a vereségével visszaesett a tabella utolsó helyére.
Szűcs Lajos mégis védhet az Újpest ellen
A csütörtöki fellebbviteli tárgyaláson a Magyar Labdarúgó Liga (MLL) fegyelmi bizottsága két mérkőzésről egyre mérsékelte a Ferencváros kapusának, Szűcs Lajosnak a büntetését. Mint ismeretes, a zöld-fehérek hálóőrét a ZTE elleni múlt heti bajnoki mérkőzésen állította ki Hanacsek Attila játékvezető, aki szerint Szűcs szándékosan rúgta meg Waltnert, a zalaiak csatárát.
Szűcs nem védhet az Újpest ellen
Az MLL fegyelmi bizottságának ülésén többek között Szűcs Lajos, a Ferencváros kapusának ügyét is tárgyalták. A zöld-fehérek hálóőrét Hanacsek Attila játékvezető a ZTE elleni idegenbeli mérkőzésen kiállította, a válogatott játékos pedig saját akaratából elment az ülésre. A grémium - miután megnézte az ominózus szabálytalanságról készült tévéfelvételt, majd meghallgatta Szűcsöt is - úgy határozott, hogy a Fradi kapusa két mérkőzést kénytelen kihagyni, vagyis a Kispest elleni haza fellépés után Újpesten sem ő áll a "franzstadtiak" hálója előtt.
Williams-parádé Fehérvárott
A férfikosárlabda-bajnokság 2. fordulójában az Albacomp otthonában simán verte a Debreceni Vadkakasokat, ahogy az Atomerőmű a ZTE-t, a Szolnok a Dombóvárt, valamivel szorosabban - de szintén érvényesítve a hazai pálya előnyét - a Körmend a MAFC, a Falco a Szeged gárdáját.
Elmaradt a csetepaté
Nagyobb volt a füstje, mint a lángja, szokták ilyenkor mondani, ám a ZTE és a Haladás szurkolótáborának elmaradt összecsapására gondolva hozzátehetjük: szerencsére.
Szomszédvárak küzdelme az NB I 11. fordulójának nyitányán
A magyar labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában az MTK-FTC találkozó lesz a slágermérkőzés, amelyen a két Várszegi-csapat, ráadásul a tabella első két helyezettje feszül egymásnak. Az örökrangadó mellett izgalmas lehet az Újpest - Videoton és a ZTE - Haladás összecsapás is.
Négy vereség után nyert a ZTE
A négy vereség után rendkívül görcsösen játszó ZTE jobb helyzetkihasználásának köszönhette hazai győzelmét a Haladás ellen a labdarúgó Borsodi Liga 11. fordulójának pénteki mérkőzésén.
A ZTE-játékosok szokják meg a győzelmi kényszert!
A bajnokságot pazarul kezdő, s az NB I-es tabellát sokáig vezető ZTE labdarúgócsapata az utóbbi hetekben "megrogyott". Mindezt három, egymást követő vereség jelzi, hiszen a zalaiak hazai pályán az Újpesttől és a Videotontól, idegenben pedig a Soprontól kaptak ki.
Zuhan a Zete
A mérkőzésen mindkét csapat támadó szellemben futballozott, így magyar szinten viszonylag jó iramú mérkőzést láthattak a nézők. A ZTE előtt több lehetőség adódott, a Videoton kontrái a sokat hibázó hazai védelemmel szemben remekül érvényesültek, így a fehérváriak megérdemelten vitték el a három pontot.
Ismét vesztett a ZTE
Változatos, nagy iramú, fordulatos meccsen a határtalan lelkesedéssel küzdő, és a helyzeteit jobban kihasználó Sopron megérdemelten nyert.
ZTE - Újpest 0-3
Bár a Zalaegerszeg az egész mérkőzésen mezőnyfölényben játszott, az Újpest taktikus játékkal magabiztos győzelmet aratott, ami azt jelenti, hogy immár nincsen veretlen csapat a Borsodi Ligában.
Ez nem barátságos meccs lesz
Tegnap négy játékossal vonult a dunavarsányi edzőtáborba a Németország elleni szerdai találkozóra készülő labdarúgó-válogatott. A külföldön játszók folyamatosan érkeznek, Tököli Attila és Thomas Sowunmi (Dunaferr), valamint Waltner Róbert (ZTE) este még bajnokin szerepelt. A Népstadionnál a két újonc, Győri János (MTK) és Gera Zoltán (FTC), valamint Horváth Ferenc (Maccabi) szállt fel a buszra. Hrutka János (FTC) is ott volt, akivel már a táborban beszélgettünk.
Debrecen - Zalaegerszeg 1-1
A magyar átlagnál jóval színvonalasabb, élvezetesebb mérkőzésen osztozkodtak meg a pontokon a labdarúgó NB I ötödik fordulójában a DVSC és a ZTE labdarúgói. A Debrecenben megrendezett találkozón már a félidőben kialakult az 1-1-es végeredmény.
Waltner-duplával robog a ZTE
Az NB I negyedik fordulójának rangadóján, az eddigi hibátlanok csatájában Waltner duplájával 2-0-ra verte a házigazda Zalaegerszeg az MTK-t, remek meccsen, teltház előtt. Bozsik Péter együttese négyből négyet nyert, s persze a tabella tetejéről várhatja a folytatást.
Kenesei: a gólok maradtak
Kenesei Krisztián a tavalyi évet Győrött töltötte és játéka, na meg góljai révén hamar az ETO-szurkolók kedvencévé vált. Az új idényre azonban Zalaegerszegre költözött, ahol továbbra is megőrizte góllövő cipőjét. A dolog pikantériája, hogy pénteken este éppen "Kenő" csodálatos szabadrúgásgóljával győzött Győrött a ZTE.
Tovább száguld a ZTE
A labdarúgó NB I. harmadik fordulójának nyitómérkőzésén a ZTE idegenben 1-0 arányban győzte le a Győri ETO gárdáját. A nyáron remekül erősítő egerszegiek százszázalékos teljesítménnyel vezetik a bajnoki tabellát, míg Varga Zoltán együttese továbbra is pont nélkül áll.
Ferenczi két góljával nyert az MTK
Az NB I második fordulójának vasárnap esti záró mérkőzésén az MTK hazai pályán simán, 3-0-ra verte a Győrt. Újabb győzelmével a Hungária körúti csapat felzárkózott az éllovas ZTE mögé, a sereghajtó ETO kapujába kétszer betaláló Ferenczi három góljával vezeti a mesterlövészek listáját.
Vasast vert és vezet ZTE
Az NB I második fordulójában hazai pályán 4-1-re verte a Vasast a ZTE, debreceni győzemével (0-1) szintén pontveszteség nélküli a Videoton. Nem bírt az Újpest a Haladással a Megyeri úton (1-1).
Hitelből erősíthet a Ferencváros
A Ferencváros labdarúgócsapata a 2000-2001-es bajnoki idény első fordulójában az alaposan megerősödött ZTE együttesét fogadja az Üllői úton. A két csapat legutóbb Budapesten, június 16-án lépett a pályára, amikor is a Fradi 3-2-re nyert. Az Üllői úton 1972 óta rendeznek FTC-ZTE összecsapásokat.
Légiósok nélkül a ZTE ellen
Bár hivatalosan ma megkezdődik a centenáriumi labdarúgó-bajnokság, a Bajnokok Ligája-résztvevő Ferencváros kerete még mindig nem alakult ki teljesen. A kiszemelt szlovákiai légiósok közül ugyanis egyelőre senki sem szerepelhet a Zalaegerszeg elleni találkozón.