Borgulya István

címke rss

Hét Loki-gól és edzőváltás a Magyar Kupa-döntőben

A Debrecen gyakorlatilag az első mérkőzésen eldöntötte a Magyar Kupa-döntőt, miután 7-0-ra győzött a tavasszal gyengélkedő, címvédő Budapest Honvéd vendégeként. Ez a különbség két csapat között rekorddöntés a Magyar Kupa fináléjában: idegenben még soha egyetlen csapat sem győzte le ekkora különbséggel a vetélytársát. A sorozat történetének legnagyobb különbségű sikerét a Ferencváros aratta, miután 1933-ban 11-1-re nyert az ősi rivális Újpest ellen. A találkozó után a kispestiek azonnal menesztették Vass László vezetőedzőt, a szezon végéig Borgulya István lesz a Honvéd-kispadon.

Supka felállt a kispesti kispadról

Sport2008.05.20, 15:27

Benyújtotta lemondását Supka Attila, a labdarúgó Soproni Ligában szereplő Budapest Honvéd vezetőedzője. A klubtól származó információ szerint a vezetőség elfogadta a lemondást. A szezon végéig Vass László pályaedző és Borgulya István, az U19-es együttes trénere irányítja a csapatot.

Mégis Gálhidi marad a Honvéd edzője

Sport2004.07.02, 00:41

Noha szerdán még úgy tűnt, Gál László ügyvezető igazgató után Gálhidi György vezetőedző is távozik a kupadöntős és a másodosztályból bajnokként élvonalba jutott Budapest Honvédtól, csütörtökön mégis sikerült megállapodniuk a feleknek, így további egy évig az eddigi tréner irányítja a klub szakmai munkáját.

Borgulya 35 perc alatt 400 ezret keresett

Sport2003.03.27, 16:41

Borgulya István, a Kispest-Honvéd futballistája csapata utolsó négy bajnoki meccsének 360 percéből harmincötöt töltött a pályán, s ezért 400 ezer forintot (plusz áfa) kap. Mindez abból az úttörő, mondhatni forradalmi kezdeményezésből derült ki, amelynek keretében a kispesti klub nyilvánosságra hozta kereseti listáját.

Fitos József fiatalításba kezd Kispesten

Sport2002.08.12, 21:03

Hiába, senki sem tud kibújni a bőréből, hisz amilyen futballista volt valaki, edzőként is hasonló mentalitással tevékenykedik. Mindez pontosan illik Fitos Józsefre, a Kispest A licenc híján vezetőedzőből pályaedzővé visszaminősített mesterére is. A piros-feketék trénere a Ferencváros elleni meccs szünetében Tóth József kapussal, a hét végi, Siófok elleni bajnoki után pedig a csatár Borgulya Istvánnal szólalkozott össze, ráadásul a játékvezető elküldte a kispadról a reklamáló szakvezetőt.

Sowunmi duplával törte meg az átkot

Sport2001.11.14, 11:48

Az elmúlt fordulóban három játékos is két gólt szerzett. A kispesti Borgulya István a ZTE ellen, Füzi Ákos az Újpest, míg Sowunmi a Fradi ellen volt kétszer eredményes. Utóbbi nagyon boldog volt, hiszen a 23 éves csatár tizenhat forduló elteltével lőtt bajnoki gólt, s egyből duplázott is.

Előző
  • 1
Következő