wow
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
A két és fél hétnyi kaland a végéhez ért
Véget ért a tokiói ötkarikás játékok, ezen alkalomból pedig még utoljára összegyűjtöttünk pár érdekességet, amelyek az utolsó napokban történtek. Dani Alves például újabb sikert könyvelhetett el a már amúgy sem gyenge gyűjteményébe, de igen megható éremátadásnak is szemtanúi lehettünk.
Paralimpiai sportágbemutató - 2. rész
Az idei esztendőben a megszokottaknak megfelelően, nem csak olimpiai hanem paralimpiai játékokat is rendeznek. A versenyek augusztus 24-én kezdődnek és egészen szeptember 5-ig tartanak. A közelgő esemény kapcsán bemutatjuk mind a 22 sportágat.
Gyönyörű albínó állatok, melyeken azonnal megakad a tekintet
Amilyen különlegesek és szépek, genetikai jellegzetességeikből kifolyólag olyan esendőek lehetnek a pigmenthiánnyal született élőlények.
- címkék:
- állatok
- természet
- érdekesség
- wow
- Címkefelhő »
A székely „japán” az optika mögött - interjú Takeda Attilával 2. rész
Ugyan japánul tanulni a YouTube-ról kezdett, de az évek során a „szívügye" lett, és egy harmadik hazára is talált az ázsiai országban. Interjú Takeda Attila tolmáccsal és mozgóképgyártóval, aki a budapesti cselgáncs világbajnokságon a japán FUJI Tv munkatársaival igyekezett megtalálni az összhangot, na meg az összképet.
- címkék:
- interjú
- dzsúdó
- példakép
- cselgáncs-vb
- wow
- Címkefelhő »
Az öröknek hitt történet véget ért
Annak ellenére, hogy gyakorlatilag mindenki a jelenleg Tokióban zajló olimpiát követi, van valaki, aki egymaga képes volt magára irányítani a sportvilág figyelmét. Valószínűleg nem nagy titok, hogy egy igen nagynevű labdarúgóról van szó...
Az éremtartó csak a kezdet volt
Tom Daley gyakorlatilag egymaga elviszi a show-t Tokióban, mióta kiderült hobbija, a kötögetés. Korábban már láthattuk az éremtartót, amit az arany medáljának készített. Ezúttal keményebb fába vágta a kötőtűjét, de az eredmény ismét remek lett.
Vihar előtti csend és a maláj remények
Szép lassan a nemzeti bajnokságok is felélednek nyári álmukból. Kelet-Európában már javában zajlik az élet, ezen a hétvégén beindul a Ligue 1, jövő héttől pedig a topligák is becsatlakoznak az éves körforgásba, amely minden futballrajongó hétvégéit feldobja.
A székely „japán” az optika mögött - interjú Takeda Attilával 1. rész
Ugyan japánul tanulni a YouTube-ról kezdett, de az évek során a „szívügye" lett, és egy harmadik hazára is talált az ázsiai országban. Interjú Takeda Attila tolmáccsal és mozgóképgyártóval, aki a budapesti cselgáncs világbajnokságon a japán FUJI Tv munkatársaival igyekezett megtalálni az összhangot, na meg az összképet.
- címkék:
- interjú
- dzsúdó
- példakép
- cselgáncs-vb
- wow
- Címkefelhő »
Bokatöréstől az aranyéremig
Gianmarco Tamberi 2016-ban kénytelen volt kihagyni az akkor Rio de Janeiróban rendezett eseményt egy sérülés miatt. Most azonban a sors visszaadta neki, amit akkor elvett, ráadásul egy olyan plusz csavarral a történetben, ami nem hétköznapi az ötkarikás játékokon.
Lehetetlen küldetés - A Golden Slam nyomában
Golden Slamnek nevezzük, ha egy teniszező egy naptári éven belül megnyeri mind a négy Grand Slam-tornát (Australian Open, Roland Garros, Wimbledon, US Open) és az olimpiát is. Értelemszerűen erre négy évente van lehetősége az ütőt ragadóknak (idén persze ez a sorminta kissé felborult), és nem véletlen, hogy eddig mindössze egy valaki, Steffi Graf volt erre képes 1988-ban*. Ez kvázi a lehetetlen küldetés.
Tömegkarambol, dráma és francia győzelem a Hungaroringen
A 2021-es Magyar Nagydíj rég nem látott csodákat tartogatott, és eddig egyértelműen az év versenye volt a szakértők és a kommentátorok szerint is. Esteban Ocon győzelmével újabb versenyző élhette meg milyen érzés, amikor először nyersz F1-es futamot, míg Lewis Hamilton szó szerint szédelegve állt a dobogóra nagy hajráját követően.
Így készül: a bolti narancslé
A nagyüzemi gyártásban készült dobozos gyümölcslevek egészséges alternatívát kínálnak azok számára, akiknek nincs módjuk vagy idejük otthon sajtolni-facsarni a friss nektárokat.
- címkék:
- érdekesség
- wow
- Címkefelhő »
Roncsautóból vadiúj verda: így kelnek életre a kocsik profi kezek alatt
Van abban valami felemelő és szívmelengető, amikor lelkes autórajongók szinte a halálból hoznak vissza jobb sorsra abszolút érdemes, ám igen rozoga állapotban lévő járgányokat.
- címkék:
- érdekesség
- wow
- kerekek
- Címkefelhő »
Olimpikus dallamok, avagy klasszikusok a pálya széléről 1. rész
Sorozatunkban olyan komolyzenei darabokat idézünk fel, amelyek vagy a mindennapjaink részévé váltak vagy összefonódtak a sporttörténelem meghatározó pillanataival. Először az olimpiákról hozunk nektek három érdekességet.
Vasból van ez a lány!
Az idei évben a magyar kerékpársport sorra szállítja a nagyobbnál nagyobb meglepetéseket. Valter Attila a Giro d'Italián viselhette három napig is az összetett vezetőnek járó rózsaszín trikót, majd most a tokiói olimpián Vas Kata Blanka örvendeztette meg a hazai szurkolókat egy negyedik hellyel a hegyikerékpárosok futamában.
Fantasztikusan zajlott a BMX Freestyle országos bajnokság Debrecenben
Rendkívül látványos show-t, világszínvonalú trükköket mutattak be a Debrecenben rendezett BMX Freestyle országos bajnokság versenyzői. A verseny sztárjai a junior kategória győztes, 11 éves Polacsek Kende és a profi kategóriában ezüstérmet nyert 15 éves Krausz Kristóf voltak.
Olimpiai jósda: kiterítettük a kártyákat
Szilágyi Áron csodájával fejest ugrottunk a kéthetes sporttengerbe, elkezdődött a tokiói ötkarikás játékok. A sportslife.hu-n valamennyi játéknap előtt olimpiai jósdával jelentkezünk, amelyben megpróbáljuk megfejteni, milyen eredményekre, meglepetésekre számíthatunk a legrangosabb sporteseményen. Figyelem, a tippek pontosságáért (komolyságáért) garanciát nem vállalunk!
B-csapatos stadionavató
Az Európa Liga legutóbbi győztese, a Villarreal csapata elfogadta a Budapest Honvéd meghívását, és ellátogatott a Bozsik Aréna stadionavatójára. A dolog szépséghibája, hogy végül csak a B-csapatával állt ki a spanyol gárda. Az izgalom nem, a gólok viszont elmaradtak a nyitómeccsen.
Akik nyakába szinte már akaszthatjuk is az aranyat… 3. rész
Rendhagyó olimpiával nézünk szembe, hiszen nem lehet tudni, hogy a sportolókból mit vált ki a nézők nélküli versenyzés. Azonban még így is vannak olyan nevek, akikre nem lehet nem ráaggatni a legesélyesebb címkét.
A legszebb ötkarikás megnyitók
Minden olimpiai megnyitó ünnepség különleges a maga szempontjából. Mi most próbáltuk a legfényűzőbb, a legérdekesebb és a leglátványosabb ceremóniákat elhozni nektek.
Akik a modellszakmában is megállnák a helyüket 1. rész
Szexi sportolók, akik meg is mutatják szépségüket, jóképűségüket a közösségi oldalakon. Az olimpián azonban nem csak külsejükkel, hanem eredményeikkel is szeretnének kitűnni.
Akik nyakába szinte már akaszthatjuk is az aranyat… 2. rész
Rendhagyó olimpiával nézünk szembe, hiszen nem lehet tudni, hogy a sportolókból mit vált ki a nézők nélküli versenyzés. Azonban még így is vannak olyan nevek, akikre nem lehet nem ráaggatni a legesélyesebb címkét.
Akik nyakába szinte már akaszthatjuk is az aranyat... 1. rész
Rendhagyó olimpiával nézünk szembe, hiszen nem lehet tudni, hogy a sportolókból mit vált ki a nézők nélküli versenyzés. Azonban, még így is vannak olyan nevek, akikre nem lehet nem ráaggatni a legesélyesebb címkét.
Megnyílt a világ első ipari műhúsüzeme
Mostantól a húsról lemondani képtelen állatbarátok is tiszta lelkiismerettel haraphatnak egy-egy hamburgerbe vagy rántott szeletbe.
- címkék:
- érdekesség
- wow
- Címkefelhő »
Először történt az olimpián… 3. rész
Az elsőre mindenki emlékszik, tartja a mondás. Nincs ez másképp az olimpián történt első esetekkel, cselekményekkel és innovációkkal. Sorozatunkban bemutatjuk az ötkarikás játékok legfontosabb „elsőit". Ezúttal a magyarokra fókuszáltunk!
A legnagyobb rekordok az olimpián 3. rész
A rekordok azért születnek, hogy aztán valaki megdöntse őket. Kevés nagyobb siker van annál, mint mikor valaki az olimpián állít fel új csúcsot. Főleg, ha azt utána már szinte lehetetlen megdönteni. Cikksorozatunkban ezekből válogatunk.
A legnagyobb rekordok az olimpián 2. rész
A rekordok azért születnek, hogy aztán valaki megdöntse őket. Kevés nagyobb siker van annál, mint mikor valaki az olimpián állít fel új csúcsot. Főleg, ha azt utána már szinte lehetetlen megdönteni. Cikksorozatunkban ezekből válogatunk.
Az NHL történetének 4 legjobb edzője
Az NHL történetének legjobb játékosairól már írtunk listát, azonban a legjobb hokisok sem képesek nagy sikerek elérésére a megfelelő edzők nélkül. Ebből a kategóriából is rengeteg kiváló jelöltet lehetne említeni, most a valaha volt négy legnagyobbat próbáltuk összeszedni.
F1 sprintfutam: egy új korszak kezdete?
A Liberty Media a Forma-1 2016-os megvásárlása óta folyamatosan azon van, hogy „felpörgesse" a száguldó cirkuszt, ezzel egyre több rajongót szerezve magának. Ugyan már sok mindent megtettek ezért (még a Netflix kameráit is beengedték a színfalak mögé), lehetséges, hogy az áttörést a legújabb ötlete, az F1 sprintfutama hozza meg.
- címkék:
- Lewis Hamilton
- Max Verstappen
- F1
- Sprint
- wow
- Címkefelhő »
Engem kövess! Fucsovics Mártontól a francia óriásig
Az olimpián induló sportolók közül számos olyan kiemelkedő sztár van, aki a pályán kívül is meghatározó közszereplő. A közösségi média lehetővé teszi, hogy ne csak a versenyeken láthassuk őket, hanem betekintést nyerjünk olykor a hétköznapjaikba is. Sorozatunkban olyan bajnokok szerepelnek, akiknek óriási követőtábora van a social médiafelületeken.
Engem kövess! Az Iron Lady-től a tini gördeszkásig
Az olimpián induló sportolók közül számos olyan kiemelkedő sztár van, aki a pályán kívül is meghatározó közszereplő. A közösségi média lehetővé teszi, hogy ne csak a versenyeken láthassuk őket, hanem betekintést nyerjünk olykor a hétköznapjaikba is. Sorozatunkban olyan bajnokok szerepelnek, akiknek óriási követőtábora van a social médiafelületeken.
Így készül: a gumiabroncs
A gumiabroncs igen kalandos utat járt be a kezdetektől a mai közlekedési eszközökön való felhasználásig. Tégy virtuális sétát egy modern gyárban, és lesd meg, hogyan készülnek ezek a létfontosságú termékek!
- címkék:
- motor
- autó
- érdekesség
- wow
- Címkefelhő »
Lapkirályok a fociban: Intenzív nyelvtanfolyam
Durva szabálytalanságért, szándékos kezezésért, esetleg időhúzásért, mezlevételért szokás a futballistákat sárga- vagy piros lappal büntetni. A labdarúgók fantáziája azonban páratlan, akik a játék hevében a legkreatívabb módokon próbálják kierőszakolni a bírók zsebéből a figyelmeztető kártyákat. Sorozatunkban megismerhetitek a legszínesebb lapok történetét a hóembertől a trombitásig.
- címkék:
- foci
- videó
- wow
- Hoppá
- extrém esetek
- Címkefelhő »
Brit tudósok kimutatták…
A statisztikák egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a labdarúgás berkein belül. Tekintsük át a tegnap véget ért labdarúgó Európa-bajnokság rekordjait és legfontosabb adatait.
Jöhet a visszaszámlálás? 2. rész
Véget ért az Eb, ennek apropóján elkészítettünk nektek egy top 10-es listát a tornán esett gólokról. Az első részben a 10-6. helyezettet mutattuk meg, most jöjjenek a legszebbek. Gyönyörködésre fel!
- címkék:
- Luka Modric
- Paul Pogba
- foci
- gól
- wow
- Euro 2020
- Címkefelhő »
Nekik is szurkolhatunk Tokióban: Tóth Krisztián
Sokat vártunk rá, de már csak néhány nap választ el minket a 2020-as (vagy inkább 2021-es) tokiói olimpiától. Az ötkarikás játékok előtt bemutatjuk a magyar esélyeseket, akikért mindenképp szoríthatunk a televízió előtt. Tóth Krisztián, a dzsúdósok reménysége, éremesélyesként utazik a japán fővárosba.
Műgyantába zárt csodavilág: mi mindenre jó az epoxiművészet?
Bármilyen formába önthető, százféle színezővel, díszporral, flitterrel keverhető, és gyakorlatilag akármit megőrizhetünk vele az utókor számára: ez az epoxigyanta.
- címkék:
- kreatív
- érdekesség
- DIY
- wow
- Címkefelhő »
Ízeltlábú óriások: íme, a világ leghatalmasabb rovarjai és bogarai
Bármilyen meglepő, tenyérnyi lepkék és ujjnyi hosszú darazsak ma is léteznek.
- címkék:
- bogarak
- rovar
- természet
- érdekesség
- wow
- Címkefelhő »
Segítőkész sportolók 2. rész
Az átlagember számára már-már felfoghatatlan összegek kerülnek a legjobb sportolók bankszámlájára fizetés gyanánt. A kiváló sportteljesítményen túl pedig sokukban megvan az a szándék, hogy ebből a pénzből támogassák a rászorulókat és a jó ügyeket.
A pataki fejszámoló művész: José De Sousa
Fejszámolás, koncentráció – ezek a darts sportág elsőszámú szükségletei. A portugál dobógépből, José De Sousából pont ezt a kettőt spórolták ki, mégis a világ egyik legjobb játékosa.
- címkék:
- sport
- verseny
- darts
- vicces
- fejszámoló
- wow
- Tudtad?
- Címkefelhő »
Hé, haver, van apród? F1-re kéne
A száguldó cirkusz a világ legdrágább sportjai közé tartozik. Irgalmatlan magas, emberi ésszel fel nem fogható összegekről van szó, melyet tényleg csak nagyon kevesen tudnak kifizetni. Az sem biztos, hogy ők képesek megvetni a lábukat, hiszen nem egy csapat nevezett a Forma-1-be, majd távozott egy év után anyagi csőd miatt.
Repülőből luxushotel: itt a földön is a fellegekben járhatsz
Ha Costa Ricába utazol, és el vagy eresztve anyagilag, mindenképp látogasd meg a Costa Verde buja dzsungelre és óceánpartra néző repülőlakosztályait!
- címkék:
- szabadidő
- érdekesség
- wow
- Címkefelhő »
A virsli királyai: Nathan hotdogevő versenye
A legtöbb sport egészséges, kalóriákat éget el, kiegyensúlyozza az emberi testet, elősegíti az emésztést, a szervezet működését. De persze létezik ennek a totális ellenkezője is, az amerikai evőverseny-garmada, ahol a résztvevőknek nagy a szája, de a gyomruk talán méginkább. Ezek közül talán Nathan hotdog evő versenye a leghíresebb produkció, ahol ráadásul egy ember (vagy inkább vadállat) évről évre dönti meg saját rekordjait.
Micsoda tenisz, Marci!
Fucsovics Márton fantasztikus tenisszel győzte le idei nagy mumusát, Andrej Rubljov-ot a wimbledoni tenisztorna legjobb 16 játékosa között, ezzel idei ötödik találkozójukat már meg tudta nyerni a magyar teniszező.
- címkék:
- Fucsovics Márton
- tenisz
- videó
- wow
- Wimbledon
- Címkefelhő »
Magyar Fair Play-díjak 2.rész
A Nemzetközi Fair Play Bizottság több kategóriában osztja ki a Fair Play-díjakat. Teljes szakmai karrier mellett, azokat a sportolókat is kitüntetik, akik valamilyen megsüvegelendő tettükkel szolgáltak rá arra, hogy elismerjék őket. Sorozatunk második állomásaként azokat vesszük sorra, akik a pályán vagy éppen azon kívül vittek véghez valami nem hétköznapit.
Tökéletes triász
Fokozódnak az izgalmak, közeledik a végjáték. Elérkeztünk az Európa-bajnokság legizgalmasabb szakaszához, már csak négy csapat van talpon. Az olaszok, a spanyolok, az angolok és a dánok is megérdemelten vannak az elődöntőben. Győzelmüket ráadásul olyan gólokkal érték el, amikre még sokáig emlékezni fogunk. Az előző hét, szám szerint 28 találatot hozott, mutatjuk a legszebb hármat.
- címkék:
- Paul Pogba
- foci
- videó
- gól
- wow
- Euro 2020
- Címkefelhő »
Lewis Hamilton bemutatja: Így kell divatcézárkodni!
Hétszeres világbajnok autóversenyző. Ezt szinte mindenki tudja róla. Meg azt is, hogy eléggé különc, igazi színfolt a Formula-1-, de talán az egész sportvilágban. Lewis Hamilton mellett képtelenség szó nélkül elmenni, pláne, ha megjelenik valahol. Mutatjuk, hogy miért!
Lapkirályok a fociban: váratlan várandósság
Durva szabálytalanságért, szándékos kezezésért, esetleg időhúzásért, mezlevételért szokás a futballistákat sárga- vagy piros lappal büntetni. A labdarúgók fantáziája azonban páratlan, akik a játék hevében a legkreatívabb módokon próbálják kierőszakolni a bírók zsebéből a figyelmeztető kártyákat. Sorozatunkban megismerhetitek a legszínesebb lapok történetét a hóembertől a trombitásig.
- címkék:
- foci
- videó
- baba
- wow
- Hoppá
- extrém esetek
- Címkefelhő »
Milyen parasportolónak lenni?
Bár csak virtuálisan, de 2021. június 24-től bárki kipróbálhatja, milyen egy parasportoló bőrébe bújni. Ugyanis ezen a napon, pontosan két hónappal a paralimpiai játékok nyitónapját megelőzően mutatták be a The Pegasus Dream Tour névre keresztelt videójátékot.
Amikor jó dolog lyukat rúgni
A footgolf is még egy gyerekcipőben járó sport, ha csak azt vesszük figyelembe, hogy 2008-ban indult el. Azonban, ha a népszerűségét nézzük – főleg Magyarországon -, akkor már most azt mondhatjuk, hódít a lábbal golfozás.
- címkék:
- szabadidő
- footgolf
- wow
- sportágak
- Címkefelhő »