wow
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hé, haver, van apród? F1-re kéne
A száguldó cirkusz a világ legdrágább sportjai közé tartozik. Irgalmatlan magas, emberi ésszel fel nem fogható összegekről van szó, melyet tényleg csak nagyon kevesen tudnak kifizetni. Az sem biztos, hogy ők képesek megvetni a lábukat, hiszen nem egy csapat nevezett a Forma-1-be, majd távozott egy év után anyagi csőd miatt.
Repülőből luxushotel: itt a földön is a fellegekben járhatsz
Ha Costa Ricába utazol, és el vagy eresztve anyagilag, mindenképp látogasd meg a Costa Verde buja dzsungelre és óceánpartra néző repülőlakosztályait!
- címkék:
- szabadidő
- érdekesség
- wow
- Címkefelhő »
A virsli királyai: Nathan hotdogevő versenye
A legtöbb sport egészséges, kalóriákat éget el, kiegyensúlyozza az emberi testet, elősegíti az emésztést, a szervezet működését. De persze létezik ennek a totális ellenkezője is, az amerikai evőverseny-garmada, ahol a résztvevőknek nagy a szája, de a gyomruk talán méginkább. Ezek közül talán Nathan hotdog evő versenye a leghíresebb produkció, ahol ráadásul egy ember (vagy inkább vadállat) évről évre dönti meg saját rekordjait.
Micsoda tenisz, Marci!
Fucsovics Márton fantasztikus tenisszel győzte le idei nagy mumusát, Andrej Rubljov-ot a wimbledoni tenisztorna legjobb 16 játékosa között, ezzel idei ötödik találkozójukat már meg tudta nyerni a magyar teniszező.
- címkék:
- Fucsovics Márton
- tenisz
- videó
- wow
- Wimbledon
- Címkefelhő »
Magyar Fair Play-díjak 2.rész
A Nemzetközi Fair Play Bizottság több kategóriában osztja ki a Fair Play-díjakat. Teljes szakmai karrier mellett, azokat a sportolókat is kitüntetik, akik valamilyen megsüvegelendő tettükkel szolgáltak rá arra, hogy elismerjék őket. Sorozatunk második állomásaként azokat vesszük sorra, akik a pályán vagy éppen azon kívül vittek véghez valami nem hétköznapit.
Tökéletes triász
Fokozódnak az izgalmak, közeledik a végjáték. Elérkeztünk az Európa-bajnokság legizgalmasabb szakaszához, már csak négy csapat van talpon. Az olaszok, a spanyolok, az angolok és a dánok is megérdemelten vannak az elődöntőben. Győzelmüket ráadásul olyan gólokkal érték el, amikre még sokáig emlékezni fogunk. Az előző hét, szám szerint 28 találatot hozott, mutatjuk a legszebb hármat.
- címkék:
- Paul Pogba
- foci
- videó
- gól
- wow
- Euro 2020
- Címkefelhő »
Lapkirályok a fociban: váratlan várandósság
Durva szabálytalanságért, szándékos kezezésért, esetleg időhúzásért, mezlevételért szokás a futballistákat sárga- vagy piros lappal büntetni. A labdarúgók fantáziája azonban páratlan, akik a játék hevében a legkreatívabb módokon próbálják kierőszakolni a bírók zsebéből a figyelmeztető kártyákat. Sorozatunkban megismerhetitek a legszínesebb lapok történetét a hóembertől a trombitásig.
- címkék:
- foci
- videó
- baba
- wow
- Hoppá
- extrém esetek
- Címkefelhő »
Lewis Hamilton bemutatja: Így kell divatcézárkodni!
Hétszeres világbajnok autóversenyző. Ezt szinte mindenki tudja róla. Meg azt is, hogy eléggé különc, igazi színfolt a Formula-1-, de talán az egész sportvilágban. Lewis Hamilton mellett képtelenség szó nélkül elmenni, pláne, ha megjelenik valahol. Mutatjuk, hogy miért!
Milyen parasportolónak lenni?
Bár csak virtuálisan, de 2021. június 24-től bárki kipróbálhatja, milyen egy parasportoló bőrébe bújni. Ugyanis ezen a napon, pontosan két hónappal a paralimpiai játékok nyitónapját megelőzően mutatták be a The Pegasus Dream Tour névre keresztelt videójátékot.
Amikor jó dolog lyukat rúgni
A footgolf is még egy gyerekcipőben járó sport, ha csak azt vesszük figyelembe, hogy 2008-ban indult el. Azonban, ha a népszerűségét nézzük – főleg Magyarországon -, akkor már most azt mondhatjuk, hódít a lábbal golfozás.
- címkék:
- szabadidő
- footgolf
- wow
- sportágak
- Címkefelhő »
Magyar Fair Play-díjak 1.rész
A Nemzetközi Fair Play Bizottság több kategóriában osztja ki a Fair Play-díjakat. Teljes szakmai karrier mellett, azokat a sportolókat is kitüntetik, akik valamilyen megsüvegelendő tettükkel szolgáltak rá arra, hogy elismerjék őket. Sorozatunk első állomásaként azokat vesszük sorra, akik a pályán vagy éppen azon kívül vittek véghez valami nem hétköznapit.
A 7 legérdekesebb wimbledoni tradíció
A wimbledoni Grand Slam-torna közel száznegyven éves múltja során rengeteg tradíció vagy hagyomány alakult ki. Most összeszedtük a legérdekesebbeket, amelyek biztosan meg fognak lepni!
Öngól továbbra is hasít az Eb-n
Olyan „játékos" vezeti jelenleg a góllövőlistát, akire nem biztos, hogy sokan számítottak az Eb kezdete előtt. És hogy mennyire veszélyes tud lenni egy szimpla labdás gyakorlat is? A belgák edzésén Dedryck Boyata mutatta ezt be, bár nem biztos, hogy szívesen vállalta a szerepet.
- címkék:
- öngól
- wow
- Euro 2020
- Címkefelhő »
Magyar találmány a jövő sportja
Mára egyre több ember tudja, miről van szó, amikor valaki azt mondja, teqball. Mindennaposak a híresebbnél híresebb játékosok és klubok által posztolt videók, ahogy megy a játék a speciális asztalon. A sportágnak pedig megvan minden esélye, hogy a közeljövőben akár az olimpiai programba is bekerüljön.
Az NBA 10 valaha volt legjobb játékosa 2. rész
Rengeteg világsztár pattogtatott már a parketten, most megpróbáltuk összeszedni a NBA történetének 10 legjobb játékosát. A 6-10. helyezettek után következzen a TOP5!
- címkék:
- sport
- kosarazás
- wow
- NBA
- Címkefelhő »
A Magyar Nemzeti Múzeum kapta az "Az Év Múzeuma 2021" díjat
„A Magyar Nemzeti Múzeum az elmúlt években köztudottan kimagasló gyűjteményi anyagának bemutatása, kutatása, gyarapítása érdekében hatékonyan építette határokon átnyúló és nemzetközi kapcsolatait, valamint a hazai közönségnek szóló ismeretátadási stratégiáját is eredményesen megújította"
- címkék:
- kultúra
- kult
- wow
- Magyar Nemzeti Múzeum
- Címkefelhő »
Fitt vagy, és ezt másoknak is megmutatnád? Nevezz a BioTechUSA idei szépségversenyére!
Idén ötödik alkalommal, immáron BioTechUSA Lifestyle Day néven rendezik meg az ország legigazibb, nem mindennapi szépség- és fitneszversenyét. Most is olyan jó értelemben vett átlagos hölgyeket keresnek, akik tudatosan élnek, igyekeznek egészségesen táplálkozni, sportolnak, és olyan történetük van, amely mások számára is motivációt jelenthet. Ismerd meg a tavalyi díjazottak történetét, és jelentkezz idén te is, hogy inspirálj másokat, te lehess 2021-ben a legfittebb lány, anyuka vagy fitneszversenyző!
Az NBA 10 valaha volt legjobb játékosa 1. rész
Rengeteg világsztár pattogtatott már a parketten, most megpróbáltuk összeszedni az NBA történetének 10 legjobb játékosát.
- címkék:
- NBA
- sport
- wow
- Címkefelhő »
Beindult az Eb-jósda, de nem egyértelmű a végkimenetel
Azt már megszokhattuk, hogy igen különböző módokon próbálják eltalálni egyes események végkimeneteleit. A 2010-es vb-n például népszerű volt, ahogyan egy polip „jósolta" meg a mérkőzések lehetséges győzteseit. Ezúttal van, aki tojásokat hívott segítségül, de előkerültek kisautók is, amelyek igen ádáz harcot vívtak a csúcsra kerülésért.
- címkék:
- videó
- jóslás
- wow
- Euro 2020
- Címkefelhő »
35 felett is a csúcson: Rafael Nadal
Június elején ünnepelte a 35-ik születésnapját, de a spanyol klasszis eredményei nem azt mutatják, hogy egy napot is öregedne. Legutóbb például májusban nyerte meg a Rómában rendezett salakpályás tornát, és úgy tűnik, nem unja a trófeák gyűjtögetését. Az elnyűhetetlen sztárokról szóló soroztatunkban ő is a toplistások közé tartozik.
- címkék:
- Rafael Nadal
- tenisz
- példakép
- wow
- ajánljuk
- Címkefelhő »
Nekik is szurkolhatunk Tokióban: Burián Katalin
A tokiói olimpiáról is masszív találgatás folyt az elmúlt egy évben, mint lényegében bármelyik rendezvénnyel kapcsolatban a járvány idején. 2020 márciusától szinte mindennapos kérdések: lesz, nem lesz, elhalasztják, nem lesznek nézők, csak nézők indulhatnak rajta, csak ufók nézhetik, és egyéb nehézségek. Sorozatunkban bemutatjuk a kvótás magyarokat, ha lesz olimpia, ha nem lesz.
Fura és vicces sportok a nagyvilágból: a vesszőparipázás
Amikor az ember először találkozik ezzel a nem mindennapi sportággal, valószínűleg elkezd zakatolni a fejében a gondolat, hogy ha már játéklovakkal nyargalásznak a kislányok és kisfiúk a pályán, miért nem teszik ugyanezt valódiakkal? Természetesen erre a kérdésre is létezik észszerű válasz.
- címkék:
- sport
- érdekesség
- vicces
- wow
- sportágak
- Címkefelhő »
Menő ruhákban veheti be Tokiót a Magyar Olimpiai Csapat - VIDEÓ
Javában zajlik a Magyar Olimpiai Csapat sport- és formaruha átadása, amelynek eredménye: őszinte mosoly. Nagyon fontos, hogy kvótás versenyzőink jól érezzék magukat a szerelésükben, és úgy tűnik, a szakértők által tervezett szettek sikert aratnak.
A történelem nagy elméi: Semmelweis Ignác
Semmelweis Ignác 1818-ban született Budán. Kilenc testvére közt akadtak mesteremberek, kereskedők és még egy római katolikus pap is.
- címkék:
- tudomány
- sztori
- wow
- Címkefelhő »
Na, ki mit szól? A győzelemmel felérő döntetlen
Realitás ide vagy oda, a magyar csapat felvette a kesztyűt a világ legjobbjaival szemben, erre pedig mindenki felkapta a fejét: szurkolók, celebek, sportolók. Íme néhány reakció a győzelemmel felérő döntetlen meccsről a franciák ellen.
Az NHL történetének 10 legjobb játékosa – 1. rész
Számtalan kiváló játékos korcsolyázott már a jégen ütővel a kezében, szórva a gólokat, osztogatva a gólpasszokat, zseniális védekezéseket bemutatva. Most megpróbáltuk összeszedni a valaha volt 10 legjobbat.
- címkék:
- NHL
- példakép
- wow
- Címkefelhő »
Átadták a novellaíró pályázat győzteseinek nyereményeiket
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Tanítsunk Magyarországért programjának és a Mediaworks Hungary Zrt. kiadó SuliLife.hu oktatási portáljának közös novellaíró pályázatára az ország több pontjáról érkeztek be pályaművek. A fődíjas alkotás a szuperhős kategóriába érkezett.
- címkék:
- pályázat
- novella
- díjkiosztó
- wow
- Címkefelhő »
Ezzel most Kuckáztatunk
Ne állj ott Tufan, inkább Witselj velem Sunyin a Pukkiról. Ha ez nem jön be, Schlagert írunk a Vydráról. Makról meg azt sem tudjuk, hogy eszik vagy Isak. Nem, nem ment el az eszünk, épp csak az Eb-n szereplő válogatottak kereteiben kutattunk beszédes nevek után.
Na, ki mit szól?
Mindenki átérezte a találkozó jelentőségét. Nem csak a stadionban, hanem a televízió előtt ülők is. Kis túlzással az egész ország drukkolt. Hogy hogyan? Összegyűjtöttünk néhányat magyar hírességek reakcióiból, illetve maguktól a főszereplőktől is.
Elbúcsúzott a hazai versenyzéstől a legenda - Exkluzív VIDEÓ!
"Olyanná vált a sport és a judo nekem, mint a mindennapi felkelés, vagy az evés az ember életében. Éppen ezért azt gondolom, hogy lesznek kisebb-nagyobb szünetek vagy hullámok, amikor kimarad egy hét, de judo nélkül élni, ennyi idő után nem lehet."
- címkék:
- Ungvári Miklós
- cselgáncs
- videó
- példakép
- wow
- Címkefelhő »
A baseball történetének 10 legjobb játékosa: 2. rész
Hihetetlenül pontos dobások, óriási ütések, ikonikus hazafutások, akrobatikus elkapások és szenzációs kiejtések. Ezek jelentik a baseball alapjait, és aki a valaha volt legjobbak közé akar kerülni, annak vagy mindenben jónak kell lennie, vagy igazán ki kell emelkednie például ütővel a kezében. Az NFL és az NBA legjobbjai után most összeszedtük az MLB, azaz az amerikai baseball liga történetének kiemelkedő alakjait.
Amikor a labda félpályáról eSchick be: Skócia – Csehország 0-2
A zsinórban hetedik Európa-bajnokságán szereplő Csehország egy fejessel és egy szépségdíjas találattal tudta legyőzni Skóciát. Patrik Schick a duplájával feljött Romelu Lukaku mellé a góllövőlista élére.
- címkék:
- Csehország
- Skócia
- foci
- eredmény
- gól
- Eb
- wow
- Címkefelhő »
Kifutóra, szépségeim!
Hosszas várakozás és egy év csúszás után elérkezett a várva várt pillanat: pénteken kezdetét vette a 16. labdarúgó Európa-bajnokság. A több helyszínen zajló kontinensviadalon ezidáig három meccsnapon vagyunk túl, de máris esett 19 találat. Heti gólszépségversenyünkben a top hármat mutatjuk be.
- címkék:
- Gianlugi Buffon
- Wales
- foci
- videó
- külföld
- gól
- Eb
- wow
- Címkefelhő »
Belga muzsika, Lukaku-parádé: Belgium-Oroszország 3-0
Halványan emlékszünk már csak azokra az időkre, amikor a csípős nyelvű Horti Gábor az „enyveslábú" és a „mulya" jelzőkkel illette Romelu Lukakut. A belga monstrum ezt már rég megcáfolta, az Európa-bajnokságon például 10 perc sem kellett neki, hogy betaláljon.
Öt szexi női parasportoló, akik bebizonyították, hogy a lehetetlen nem létezik
Öt olyan fiatal nőt mutatunk be nektek, akik a hátrányukat az előnyükre fordították. Parasportolók, akik amellet, hogy gyönyörűek, fantasztikus sporteredményekkel büszkélkedhetnek. Ismerjétek meg őket!
- címkék:
- wow
- Címkefelhő »
Az Eb-k története tele van magyar sztárokkal
Napjainkban Cristiano Ronaldo vagy éppen a szintén Budapestre látogató Kylian Mbappé a legnagyobb név, de néhány évtizeddel korábban még Bene Ferenc vagy Albert Flórián is a legmagasabb polcon foglalt helyet.
Valentino Rossi: Doktor motorsport
A MotoGP nagy öregje. Már negyvenkettő is elmúlt, ennek ellenére még mindig a legmagasabb szinten versenyez. Az elmúlt években már nem világbajnoki címekért csatázik, de nem is érdekes, a sportág élő legendája ő.
Menekülés az olimpiára
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság nyilvánosságra hozta, hogy az 55 fős NOB menekült sportolói ösztöndíjas listájáról mely sportolók képviselhetik a menekültekből álló olimpiai csapatot Tokióban.
Amikor a bronzéremért folyó csatát Magyarország nyerte az Eb-n
1964-ben, a második labdarúgó Európa-bajnokságon, amit akkoriban még Európai Nemzetek Kupájának hívtak, a magyar válogatott a dobogó legalsó fokára állhatott fel.
A világ legismertebb cégei készítik a csapatok mezét az Eb-re
Nike, Adidas és Puma, csak, hogy hármat említsünk azokból a világmárkákból, amelyek beálltak a kontinenstorna együtteseinek mezei mögé.
- címkék:
- foci
- Európa-bajnokság
- mez
- öltöző
- wow
- Tudtad?
- Címkefelhő »
Világcsúcs ez a lány!
Ekler Luca tarolt a bydgoszczi paraatlétikai Eb-n, hiszen két arannyal, két világrekorddal és egy ezüsttel zárt, Biacsi Ilona pedig bronzzal érkezik haza.
Ronaldo és Messi még mindig a többiek előtt járnak
Általában a 30 évnél idősebb focistákra azt mondják, hogy túl vannak a legjobb éveiken, és lassan a levezetés, például egy gyengébb bajnokságba igazolás ötlete kell, hogy gondolataik középpontjában legyen. Nos, mint minden szabály esetében, itt is vannak üdítő kivételek.
A sportvilág divatikonjai 1. rész
A sportolók a mindennapokban is meghatározó közszereplők lettek. Legalább ugyanakkora reklámértéke van a hétköznapi ruházati viseletüknek, mint a pályán hordott, saját nevüket viselő, logózott termékeiknek. A kiemelkedő stílusikonok több millió ember ruházkodási szokását képesek befolyásolni.
Az NFL történetének 10 legjobb játékosa 2.rész
Napestig lehetne sorolni azokat az NFL-játékosokat, akik beírták magukat a történelemkönyvekbe, és a valaha volt legjobbak közt emlegethetjük a neveiket. Most megpróbáltuk összeszedni a 10 legjobbat. Ezúttal a TOP5 következik.
- címkék:
- NFL
- videó
- történelem
- wow
- Hoppá
- MVP
- Címkefelhő »
Ezek a legszexibb férfifoglalkozások a nők szerint
A Tinder felmérései alapján a hölgyeknek bizony fontos kiszemeltjük professzionális pályafutása, és a jobbra húzások statisztikáiból egyértelműen kitűnik, kiket részesítenek előnyben a párkeresés során.
- címkék:
- karrier
- érdekesség
- wow
- Címkefelhő »
Minden idők egyik legnagyobbja a Puskás Arénában lép pályára
Az Európa-bajnokságok immár 60 éve íródó történelmében rengeteg kiváló focistát láthattunk a pályán, és kettő közülük Budapesten játszik majd.
Siker, fény, pénz, csillogás. Ennyi lenne a modellek élete?
Na igen, a csapból is ez folyik... És persze, hogy vonzó a fiataloknak! Ám a valóság ennél sokkal acélosabb. Nem elég szépnek, karcsúnak lenned, sok más tulajdonságra is szükséged van. Velem tartasz? Bemutatom neked ezt a csodás, de kemény világot!
- címkék:
- Gáll Franciska
- divat
- blog
- szakma
- modell
- kifutó
- wow
- Címkefelhő »
Világsztárok hozták össze az Eb hivatalos dalát
A 2021-re halasztott Európa-bajnokság daláról lehullt a lepel, és azt kell mondjuk, megérte várni a torna hivatalos himnuszára.
- címkék:
- foci
- Európa-bajnokság
- videó
- dal
- wow
- Tudtad?
- Hoppá
- Címkefelhő »
A labdarúgó Európa-bajnokság helyszínei: Hola, Sevilla
Sevilla eredetileg nem tartozott a rendező városok közé a foci Eb-n, de Bilbao kiesésével az andalúziai tartomány fővárosa vette át a szerepet. Mond valamit a „Derbi Sevillano" kifejezés? Nem? Akkor segítünk! Sorozatunkban bemutatjuk a labdarúgó Európa-bajnokság helyszíneit, ezúttal Spanyolországban nézünk szét.
- címkék:
- foci
- Európa-bajnokság
- csapat
- külföld
- wow
- Hoppá
- Címkefelhő »
Soha nem látott Európa-bajnokság előtt állunk
A tornák történelmében volt, hogy egy érmefeldobás döntött a győztesről, és az is előfordult, hogy 130 000 ember zsúfolódott össze egy meccsre a lelátókon.
- címkék:
- Európa-bajnokság
- foci
- wow
- Tudtad?
- Hoppá
- Címkefelhő »