WHO

címke rss

H1N1: több mint 11.500 halálos áldozat eddig

Life Network2009.12.24, 10:03

Immár meghaladja a 11.500-at szerte a világon a bizonyíthatóan az új influenzában elhunyt betegek száma - közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet.

H1N1: több mint 11 ezer halálos áldozat világszerte

Nagyvilág2009.12.23, 20:45

Már több mint 11 500 halálos áldozatot követelt a H1N1 az Egészségügyi Világszervezet legfrissebb összesítése alapján. A jelentés szerint Magyarországon még nem érte el tetőpontját a járvány, így várhatóan tovább fog emelkedni a megbetegedések száma.

Megduplázódhat az AIDS-túlélők száma

Life Network2009.11.30, 14:58

A korábban megkezdett kezelés jelentősen megnövelheti a vírussal fertőzöttek túlélési esélyeit. Ezt az elmúlt három évben több tanulmány is igazolt, az Egészségügyi Világszervezet ezért a múlt héten új ajánlást tett közzé a betegség kezelésére vonatkozóan. A nemzetközi AIDS-világnap előtt a WHO 4 millióra becsüli azoknak a számát, akiket különféle gyógyszerekkel kezelnek, míg további ötmillióan várnak a terápiára.

Lelassult az AIDS terjedése

Nagyvilág2009.11.25, 11:16

A HIV-vírus terjedése lelassult - jelentette be a világ legnagyobb egészségügyi szervezetei közé tartozó UNAIDS és a WHO. A járvány csúcspontjához, az 1990-es évek közepéhez képest harmadával csökkent a megbetegedések száma, de még mindig 33 millió AIDS-es él a világon, akiknek több mint fele nem jut hozzá a korszerű gyógyszerekhez.

Alkohollal csökkenthető a szívbetegség kockázata férfiaknál

Life Network2009.11.19, 16:06

Harmadával csökken a koszorúér-betegség kialakulásának esélye azoknál a férfiaknál, akik minden nap isznak alkoholt. A kutatási eredmények azonban rámutatnak, hogy a gyakori iszogatás egyéb módon károsítja a szervezetet, s jelentősen megrövidítheti a várható élettartamot.

Még a dohányosok is támogatják a munkahelyi füstölési tilalmat

Life Network2009.11.19, 10:30

Tizennégy országban mintegy ötezer ember megkérdezéséből derült ki, hogy 1400 munkaadó 87 százaléka, 3500 dohányos munkavállalónak pedig 74 százaléka egyetért munkahelye füstmentesítésével.

Biztosan a H1N1 fertőz Ukrajnában

Nagyvilág2009.11.07, 21:37

Egy londoni referencialabor vizsgálatai alapján kimutatták, hogy a H1N1 típusú újinfluenza vírusa fertőz Ukrajnában - mondta a szervezet magyar irodájának vezetője. Szerinte a hagyományos influenzát is teljesen kiszorítja majd az új vírustörzs.

A hasmenés a vártnál háromszor több ember halálát okozta

Life Network2009.11.02, 13:53

Az Egészségügyi Világszervezet pénteken közölte, hogy a hasmenés a vártnál legalább háromszor annyi ember halálát okozta, így a legfrissebb adatok szerint 1,1 millióan vesztik életüket a betegség következtében évente.  

H1N1-gyanús járvány van Nyugat-Ukrajnában

Nagyvilág2009.10.30, 22:50

Súlyos légúti megbetegedéses járvány tört ki Ukrajna nyugati részén, egyes esetekben kimutatták a H1N1-es típusú új influenza jelenlétét is a beteg szervezetében. Eddig harmincan haltak bele a betegségbe Ukrajnában, ezen belül ketten Kárpátalján. Közben Németországban négyre emelkedett az új vírus halálos áldozatainak száma.

A WHO megkérdőjelezi a homeopátia hatásosságát

Life Network2009.10.20, 13:44

Felzaklatta a világ homeopátiás szervezeteit, hogy a WHO egy angol és afrikai orvosokból álló civil szervezet kérdésére úgy nyilatkozott, hogy a malária, a HIV-fertőzés vagy a gyerekkori hasmenés kezelésében nincs bizonyíték a homeopátiás szerek hatásásosságára vonatkozóan.

WHO: H1N1-oltás nélkül maradnak a szegény országok

Nagyvilág2009.09.25, 14:01

Nem lesz elég H1N1-védőoltás minden ország számára - jelentette be pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely szerint a vártnál jóval kisebb a vakcinagyártó cégek termelési kapacitása. Főleg a szegény, fejlődő országok maradhatnak oltás nélkül eleinte, mert egyszerűen nem lesz pénzük a hiánycikknek számító oltásokra.

ENSZ: 900 millió font kell a H1N1-katasztrófa megállítására

Nagyvilág2009.09.20, 17:58

Egy kiszivárgott ENSZ-jelentés szerint milliók halhatnak meg a szegény országokban, ha nem sikerül 900 millió fontot összegyűjteni a járvány megállítására. Lehet, hogy a pénz fele sem jön össze a világválság miatt.

A WHO szerint újabb H1N1-hullám jöhet

Nagyvilág2009.08.21, 10:48

A WHO nyugat-csendes-óceáni regionális vezetője szerint a H1N1  újabb robbanására lehet számítani. A szervezet vezetője nem tudta megmondani, túlvagyunk-e már a járvány legrosszabb részén.

WHO: Eleinte nem lesz elég H1N1-vakcina

Nagyvilág2009.08.18, 22:14

A WHO szerint a nagy kereslet miatt hiány lehet a H1N1 elleni oltóanyagból. A hiányok a járvány egy sokkal nagyobb és veszélyesebb hullámát is okozhatják.

Nem győzi számolni az influenzásokat a WHO

Nagyvilág2009.07.17, 12:43

Olyan gyorsan terjed az új influenza, hogy már nincs értelme világméretű statisztikát vezetni a megbetegedések számáról. Az WHO a jövőben csak azoktól az országoktól vár jelentést, amelyekben újonnan jelenik meg a vírus.

Még hónapokat kell várni a H1N1-vakcinára

Nagyvilág2009.07.15, 07:45

Bár az Egészségügyi Világszervezet (WHO) korábban augusztusra ígérte, hogy elérhető lesz a H1N1-vakcina, a szervezet vezetője szerint erre még hónapokat kell várni. A WHO ajánlása szerint minden országban szükség elérhetővé kell tenni a védőoltást.

WHO: Mindenhol szükség lesz a H1N1-vakcinára

Nagyvilág2009.07.14, 10:03

Ajánlást tett közzé a H1N1-vakcina jövőbeni felhasználásáról az Egészségügyi Világszervezet, amely szerint minden országban szükség lesz a védőoltásra, a járvány ugyanis megállíthatatlan. Egy amerikai kutatás szerint az új vírus jobban károsítja a tüdőt, mint a hagyományos influenza. Közben Dániában és a Távol-Keleten olyan eseteket is találtak, amelyek ellenállnak az eddig használt víruselleni gyógyszereknek.

WHO: Megállíthatatlan a H1N1 terjedése

Nagyvilág2009.07.02, 21:09

Nem lehet megállítani az új típusú influenzavírus terjedését a világban, a betegség azonban legnagyobb részben enyhe lefolyású - közölte a WHO, amely nemrégen a legmagasabb, hatos fokozatú risztást adta ki a járvány miatt. Már 80 ezernél tart a betegek száma, Magyarországon eddig 11 eset fordult elő.

Kínában 30 iskolást fertőzött meg az új influenza

Nagyvilág2009.06.22, 14:30

A dél-kínai Kanton tartományban karanténba helyeztek mindenkit, aki érintkezhetett azzal a 30 gyerekkel, akik mindannyian az új típusú influenza vírusával fertőződtek meg. A hatóságok attól tartanak, hogy tömeges járvány alakul ki a tartományban, ahol eddig 111 fertőzést regisztráltak. Közben Iránban is megjelent az új vírus.

H1N1: Argentínában is van áldozata a járványnak

Nagyvilág2009.06.16, 06:16

Világszerte majdnem 36 ezer embert fertőzött meg az új típusú influenzavírus, közülük 165-en haltak meg. A legújabb áldozatot Argentínából jelentették, ahol egy csecsemő halt bele a betegségbe.

H1N1-vakcinával állt elő egy svájci cég

Nagyvilág2009.06.15, 13:53

Egy svájci cég állt elő az első H1N1-védőoltással, amelyet a hagyományostól eltérő technológiával fejlesztettek ki Németországban. Az oltást még tesztelni kell, ezért emberen nem alkalmazható, teljesen megbízható vakcinát pedig csak szeptemberre várnak a szakemberek.

Világjárvánnyá nyilvánította az új influenzát a WHO

Nagyvilág2009.06.12, 15:09

A maximálisra emelte a készültségi szintet az Egészségügyi Világszervezet az új típusú influenza miatt. Negyven éve most először hirdettek világjárványt. Hongkongban csütörtökön 12 gyerek megbetegedése miatt bezárták az óvodákat, bölcsődéket és általános iskolákat. Az Egészségügyi Minisztérium hangsúlyozza, hogy Magyarországon továbbra sincs járványveszély.

H1N1: karantén egy amerikai utasszállító hajón

Nagyvilág2009.06.09, 11:50

Meghalt egy kanadai nő az új típusú influenza miatt, ő a vírus negyedik kanadai áldozata. Egy amerikai utasszállító hajón öten betegedtek meg, karantén alá helyezték őket a kabinjukban egy alaszkai kikötőben. Világszerte már több mint 25 ezer ember betegedett meg a H1N1 miatt.

WHO: 22 ezer embert fertőzött meg a H1N1

Nagyvilág2009.06.05, 21:36

Több mint 2600-zal nőtt a H1N1-megbetegedések száma világszerte az Egészségügyi Világszervezet pénteki jelentése szerint. A legfrissebb összesítés szerint már csaknem 22 ezer embert fertőzött meg az új típusú influenza. Ausztriában ötre nőtt a fertőzöttek száma, a betegség pénteken megjelent Ukrajnában is. 

Ráérősen fejlesztik a magyar H1N1-vakcinát

Itthon2009.06.04, 09:44

Nem kell sietni az új típusú influenza elleni védőoltás kifejlesztésével, mivel a vírus nem váltotta be a félelmeket, és nem okozott gyilkos járványt az északi féltekén - állítja Bujdosó László, a pandémiás bizottság elnöke. Bujdosó korábban azzal büszkélkedett, hogy mindenkinél előbb lesz magyar vakcina, ez azonban szerinte már nem szempont. A dühöngő világjárvány elmaradásával mindenkinek lesz ideje megcsinálni a maga biztonságos védőoltását.

Meggyógyult a budapesti H1N1-es fertőzött

Itthon2009.06.03, 14:59

Szerda délben gyógyultnak nyilvánították azt a férfit, akinél másodikként mutatták ki a H1N1 vírust Magyarországon - mondta Falus Ferenc országos tisztifőorvos. A magyar férfi május 30-án érkezett haza New Yorkból, tünetei már itthon jelentkeztek. Kórházi kezelésre nem volt szükség, a férfi csak gyógyszert kapott, környezete nem fertőződött meg a vírussal. A férfit hazaengedték, de tíz napig megfigyelés alatt tartják.

Magyarországon is megjelent az új influenzavírus

Itthon2009.05.29, 23:01

Magyarországon kimutatták az új típusú influenzavírust egy brazil állampolgárnál - jelentette be Székely Tamás egészségügyi miniszter pénteken. A brazil férfi Egerben lett rosszul, először nem sikerült kimutatni szervezetében a vírust, de a megismételt vizsgálat pozitív lett. Már jól van és még Magyarországon tartózkodik a férfi. A tisztifőorvos szerint azok, akikkel kapcsolatba került, mind egészségesek, de a hatóságok folyamatosan figyelik majd az egészségi állapotukat.

Megvan a vakcina a madárinfluenza ellen

Nagyvilág2009.05.28, 16:28

Sikerült előállítani a madárinfluenzát okozó H5N1 vírus elleni oltóanyag alapját. Az előállított vírustörzset elérhetővé tették más laboratóriumok és a gyógyszeripar számára is.

Meghalt a H1N1 századik áldozata

Nagyvilág2009.05.27, 21:28

Meghalt a H1N1 századik áldozata is az Egyesült Államokban, New York városában. Közben viszont újranyitottak 20 New York-i iskolát. Szingapúrban is van már fertőzött, az amerikai nagyvárosból érkező járaton hurcolta be a betegséget. Egy ausztrál kirándulóhajó pedig karantén alá került egy hétre.

Már 93 halottja van az új influenzának

Nagyvilág2009.05.26, 12:50

Kilencvenháromra nőtt az új típusú influenzavírus halálos áldozatainak száma, a legutóbbi megbetegedést az Egyesült Államokból jelentették. A betegek száma világszerte kedden reggel még valamivel 13 ezer alatt volt, azóta azonban 439 betegről bizonyosodott be, hogy a H1N1-vírustól fertőződött meg. Európában a legújabb megbetegedéseket spanyolokon, oroszokon és briteken fedezték fel.

Közel 10 ezer embert fertőzött meg az új típusú influenza

Nagyvilág2009.05.20, 12:40

Egy nap alatt több mint ezerrel, 9830-ra nőtt az új típusú influenzás megbetegedések száma világszerte. Az új fertőzések többségét Japánból jelentették, ahol már 228 ember kapta el a vírust.

Dél-Koreában állították elő az új influenza-védőoltást

Nagyvilág2009.05.19, 10:26

Előállították az új típusú influenza elleni védőoltást - jelentették be dél-koreai kutatók. A vakcina hatékonyságát emberi és majomsejteken végzett kísérletekkel bizonyítják. A kutatók közölték, ingyen hozzáférhetővé teszik adataikat, hogy mihamarabb megkezdődhessen a szérum gyártása.

Oltás nélkül utaznak a bátor magyarok

[origo] utazás2009.05.19, 09:34

Egy felmérés szerint a magyar utazók felelőtlennek számítanak, mert nem tartanak eléggé a fertőzésektől, kevésbé népszerűek körükben a védőoltások, és nem ismerkednek meg behatóbban az esetleges betegségek elleni védekezési módszerekkel sem. Pedig Európában is egyre gyakoribbak a hepatitis járványok - állapítja meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely felhívást közölt a járványos betegség elleni védekezés fontosságáról.

8500-hoz közelít a H1N1-es esetek száma

Nagyvilág2009.05.17, 19:19

40 országban közel 8500 H1N1 influenzás megbetegedést regisztráltak vasárnap reggelig az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint. A szám alig harminccal nőtt szombat óta, mivel az Egyesült Államok nem közölt új adatot a betegek számáról. Az egészségügyi hatóságok utazási korlátozást továbbra sem javasolnak a vírus miatt.

Mexikó kártérítést követel a világtól a H1N1 miatt

Nagyvilág2009.05.15, 16:58

Az új típusú influenza által a mexikói gazdaságnak okozott károkat kompenzáltatná az ország egészségügyi minisztere a világgal. Az Egészségügyi Világszervezetnek benyújtandó kérelem arra hivatkozik, hogy Mexikó mentette meg a világot a járvány kitörésétől, mert időben riasztott. Mexikóban már 66 halálos áldozatot követelt a fertőzés. Közben egyes dél-amerikai országok feloldották a mexikói repülőjáratokra vonatkozó korlátozásaikat. Peruban is van már egy új influenzás fertőzött. Ő az Egyesült Államokból hurcolta be a megbetegedést.

Kubába is behurcolták az új típusú influenzát

Nagyvilág2009.05.12, 11:11

Hiába vezettek be repülési korlátozást és szigorú ellenőrzést, hétfőn Kubát is elérte az új típusú influenzajárvány: egy mexikói diák hurcolta be a vírust a szigetországba. Új típusú influenzás megbetegedést jelentettek Thaiföldön és Finnországban is. Közben Mexikó azzal számol, hogy legjobb esetben is elbukja idegenforgalmi bevételeinek harmadát az ország ellen bevezetett utazási korlátozások miatt. A világban már több mint 5000 fertőzöttet tartanak számon.

H1N1: Csúsztatná a mekkai zarándoklatot a főmufti

Nagyvilág2009.05.11, 17:15

Mexikó lebeszéli polgárait a kínai utazásról, mert Kína az új típusú influenza miatt karantén alatt tart több mexikóit, miközben törölte a két ország közti repülőjáratokat. Közben az amerikai betegek száma már több százzal meghaladja a mexikói fertőzöttekét. A járványt a Közel-Keleten is megpróbálják megelőzni, a dubaji főmufti a mekkai zarándoklat elhalasztását javasolta. Boszniában ál-gyógyszertárak próbálják meglovagolni a járványtól való félelmet.

Braziliát is elérte az új típusú influenza

Nagyvilág2009.05.08, 19:19

Braziliában és Argentínában is találtak új típusú influenzával fertőzött betegeket, Kanadában pedig az új vírus okozhatta egy idős nő halálát. Kétezer-ötszázra emelkedett világszerte a bizonyított újinfluenzás esetek száma, és 44 ember halálát okozta biztosan a fertőzés. Amerikai kutatók közben arra figyelmeztetnek, hogy újfajta, állatokról emberre terjedő vírusok bukkanhatnak fel.

Már Lengyelországban is megjelent az új influenza

Nagyvilág2009.05.06, 20:28

Egy közelmúltban az Egyesült Államokban járt nőről állapították meg Svédországban, hogy H1N1 vírussal fertőződött meg. Az új típusú influenza Lengyelországban is megjelent, szintén egy Amerikából hazatért nő szervezetében mutatták ki. Mexikóban negyvenkettőre nőtt a bizonyított halálesetek száma. Afganisztánban karanténba zárták az ország egyetlen sertését.

A frissített WHO-listán sincs magyar influenzalabor

Itthon2009.05.05, 16:24

Nem került vissza az új típusú influenza kimutatására képes országok listájára Magyarország, noha az ÁNTSZ szerint csak nyomdahiba miatt hiányoznak a magyar laborok az Egészségügyi Világszervezet (WHO) összesítéséből. A WHO kedden frissítette a listát, amelyen harmadik világbeli országok is szerepelnek, Magyarország azonban nem.

Sertéstenyésztők csaptak össze a rendőrökkel Kairóban

Nagyvilág2009.05.04, 01:08

Zavargásokba torkollt az egyiptomi hatóságok kísérlete, hogy begyűjtsék és levágják a kairói nyomornegyedekben szemétben turkáló sertéseket. A WHO szerint a világ 17 országában 787 ember betegedett meg igazoltan az új típusú influenzavírustól, a halálos áldozatok száma 20. Az Egyesült Államokban már 30 állam érintett, összesen 226 amerikai betegedett meg. Mexikóban a miniszter szerint visszavonulóban van a járvány.

Ötösre emelte a vírusriasztás szintjét a WHO

Nagyvilág2009.04.30, 02:49

A sertésinfluenza további terjedése miatt az eddigi 4-ről 5-re emelte a riasztási szintet szerda este az Egészségügyi Világszervezet. A második legmagasabb, 5-ös fokozatú riasztás azt jelenti, hogy küszöbön áll egy világjárvány. Az Európai Bizottság szerint jól felkészültek a sertésinfluenza elleni védekezésre, a várható világjárványnak azonban így is lesznek halálos áldozatai Európában.

Amit az új influenzavírusról tudni kell

Nagyvilág2009.04.30, 17:14

Világméretű járványtól tart az ENSZ egészségügyi világszervezete a Mexikóban kitört új típusú influenza terjedése miatt. A sertésinfluenzából kialakult vírus terjedésének szakértők szerint nem nagyon lehet gátat szabni, a betegségre utaló tünetek megjelentek már Dél-Amerikában, Kanadában, Európában, a Közel-Keleten és Új-Zélandon is. Mit kell tudni a járványról? Mennyire veszélyes a vírus? A World Health Organization, az Amerikai Járványügyi Központ  és a BBC tájékoztató anyagai alapján összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.

Már több országban is megjelent a mexikói influenza

Nagyvilág2009.04.30, 18:16

A sertésinfluenzából kialakult új betegség gyors, akár világszintű terjedésétől tart az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A szervezet egyik igazgatója szerint ugyanakkor az országok jól fel vannak készülve egy világméretű járványra. Eddig 81 ember halt meg a Mexikóból kiindult vírus miatt. Az USA-ban 20 hasonló esetről tudnak, de Kanadából, Új-Zélandról és több európai országból is jelentettek gyanús eseteket. Az USA-ban közegészségügyi szükségállapotot rendeltek el, a magyar külügy nagyfokú óvatosságot kér a Mexikóba utazóktól.

Amerikát fenyegeti a mexikói mutáns influenzavírus

Nagyvilág2009.04.25, 01:04

Egy eddig ismeretlen, emberről emberre terjedő mutáns influenzavírus fertőz Mexikóban és az Egyesült Államok déli részén. A sertésinfluenzából mutálódott vírus Mexikóban eddig 60 áldozatot szedett, az USA 8 beteget tart eddig nyilván. Mexikóban a járvány miatt bezárták az iskolákat és még a kézfogástól is óva intik az embereket, az USA járványügyi központja pedig országos méretű járványtól tart.

Kincs, ami van

Babalapozó2009.03.27, 16:15

A szoptatás fontosságát számos helyen hangsúlyozzák, népszerűsítik. A kismamák természetesen tudják, hogy gyermekük legértékesebb tápláléka az anyatej, de a megfelelő egészségügyi tájékoztatáson kívül az is fontos, hogy minden lehetséges segítséget megkapjanak ahhoz, hogy gyermekeiket minél tovább szoptathassák, és ne ütközzenek nehézségekbe akkor sem, ha ezt nem csak az otthonuk falai között kívánják tenni.

WHO: Semmi nem vet gátat a zimbabwei kolerának

Nagyvilág2009.01.27, 20:22

Csaknem háromezer halálos áldozata van már a tavaly augusztus óta pusztító kolerajárványnak Zimbabwéban - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Eddig mintegy 56 ezren betegedtek meg, és a járvány terjedésének még mindig semmi nem vet gátat.

Négy mítosz a nők csonttöréséről

Egészség új2008.12.19, 22:08

A túl korai és túl kései gyógyszerezés is árthat a csontritkulásban szenvedő nőknek, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új tesztje segít meghatározni, hogy mikor optimális megkezdeni a kezelést.

Fizetésemelés a nemdohányzó dolgozóknak

Állás 20112008.07.30, 12:00

Fizetésemeléssel honorálhatják a jövőben a nemdohányzókat a Szamarai terület munkáltatói. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO adatai szerint Oroszország a "legfüstösebb" országok egyike, ahol a férfiak 65 százaléka és a nők 30 százaléka dohányzik, a gyerekek pedig az első cigarettájukat 8 éves koruk körül szívják el - írja az MTI.