Vízkereszt
címke rss- kapcsolódó címkék:
- karácsony
- ünnep
- Jézus
- háromkirályok
- fenyőfa
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Fürdőnadrágos háromkirályok és lóverseny vízkeresztkor
Vízkereszt a karácsonyi ünnepek záróakkordja, ezután veszi kezdetét a farsangi időszak. A katolikus egyház egyik legfontosabb és legősibb ünnepe, amely Jézus Krisztus megjelenésének, kinyilvánulásának eseményeit kapcsolja egybe, mint például a napkeleti királyok imádása, Jézus megkeresztelkedése a Jordánban, és Jézus első csodája, amikor a vizet borrá változtatta a kánai menyegzőn. A világon sokféleképp ünnepelnek január 6-án; lóversennyel, a háromkirályok tiszteletére rendezett felvonulással vagy éppen jeges vízben úszással az egy évig tartó egészségért.
- címkék:
- Jézus
- Vízkereszt
- háromkirályok
- Címkefelhő »
Pestisként terjed a szerelem
Június 17-én, az idei POSZT utolsó versenynapján még két előadás szerepelt a programban. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a Vízkereszt, vagy amire vágytok című előadással került be a legjobb 16 közé. A darabot eredetileg a Gyulai Shakespeare Fesztiválon, a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban mutatták be. A POSZT programjában ma szakmai beszélgetésen vitatták meg a látottakat az alkotók, a szakma képviselői és a nézők.
A tizenkét napkeleti bölcs meséje
Vízkereszt idején nem csak a karácsonyfát illik leszedni – bár itthon kevésbé elterjedt, de ekkor emlékezünk a napkeleti bölcsekre is, akik meglátogatták a gyermek Jézust, és a keresztény kultúrkör szerint ajándékokat vittek neki. Csakhogy a mindenki által ismert forgatókönyvből szinte semmi sem igaz: a napkeleti bölcsek nem hárman voltak, a Biblia nem említi a nevüket sem, és nem a kisded Jézust látogatták meg, hiszen akkor érkeztek Betlehembe, amikor a megváltó már egy-két éves lehetett.
Vízkereszt
Vízkereszt a karácsonyi ünnepek zárónapja, utána kezdődik a farsangi időszak. Az ünnepi liturgiában használatos elnevezése a görög Epiphania Domini, azaz Urunk megjelenése, a magyar vízkereszt elnevezés a víz megszentelésének szertartásából származik. Vízkereszt ünnepének három jelentése a napkeleti bölcsek eljövetele, Jézus megkereszteltetése, valamint csodatétele a kánai menyegzőn. Képösszeállításunk a Gergely-naptár szerint ünneplő keresztény hívek liturgiáját mutatja be. A keleti kereszténység a Julián-naptár alapján 13 nap múlva ünnepel, hasonlóan nyugati társaikhoz.
- címkék:
- Vízkereszt
- Címkefelhő »
Vége a karácsonynak, jön a farsang - Vízkereszt van
Január 6-a Vízkereszt napja. Ez a karácsonyi ünnepkör utolsó napja és a farsang kezdete. Sokan ilyenkor szedik le a díszeket a karácsonyfáról. Összeszedtük, milyen szokások kapcsolódtak ehhez a naphoz.
Eláruljuk, hol tudod leadni a használt karácsonyfákat az ünnepek után
Karácsony után a vágott fenyőket ezekre a gyűjtőhelyekre tudod leadni.
Mit keres egy bárány Ferenc pápa nyakában?
A katolikus egyházfő január 6-án, Vízkereszt napján látogatott egy olasz plébániára, ahol bárányt ültettek a nyakába.
Boszorkányok eveztek végig a velencei Canal Grandén
Vízkereszt napja Olaszországban nem a háromkirályok, sokkal inkább egy boszorkány, a La Befana, miatt különleges nap. A hagyomány szerint a seprűjén lovagoló boszorka január 5-én éjjel a jó gyerekeknek cukrot, a rosszaknak pedig szenet visz. Egyes olasz városokban tűzijátékkal ünnepelnek, Velencében pedig rút boszorkánynak öltözött nők és férfiak részvételével evezős versenyt tartanak a Canal Grandén.
- címkék:
- Olaszország
- Velence
- ünnep
- Vízkereszt
- Címkefelhő »
Karácsonyfa-hajító világbajnokság Németországban
Hagyományosan január 6-án, vagyis vízkeresztkor szoktunk megszabadulni az ünnepi dekorációtól és a karácsonyfánktól. Vannak, akik diszkréten a kuka mellé helyezik, mások izomból kihajítják a panelablakon, megint mások pedig vicces sporteseményt szerveznek az össznépi hajigálás örömére.
- címkék:
- Németország
- ünnep
- Vízkereszt
- Címkefelhő »
XVI. Benedek: Ellen kell állnia az egyháznak
Szembe kell helyezkednie a világban uralkodó gondolkodásmóddal az egyháznak - hirdette vízkereszti szentmiséjében XVI. Benedek pápa.
- címkék:
- XVI. Benedek pápa
- Vízkereszt
- mise
- Címkefelhő »
Meddig lehet a lakásban az élő karácsonyfa?
Minél kevesebb időt tölt a meleg szobában, annál inkább elviseli a kiültetést az élő fenyő. A luc jobban néz ki csemeteként, mint a normand, és sokan esküsznek rá, hogy az ezüsfenyő a legillatosabb.
Ne mossunk, ne seperjünk, itt a tizenketted!
A karácsony és az újév közötti napokat egyfajta átmeneti időszakként éljük meg - se alapos munkavégzésre, se felszabadult pihenésre nem alkalmas ez az egy hét. Két ünnep közötti vákuum ez manapság, pedig egykor a karácsonyi tizenketted része volt ez is, ami programokat, szokásokat és hiedelmeket is bőséggel kínált.
Harry Potter és a heroinista szerelmesek
A Lennon-szemüveges varázslótanonc a héten ötödször is meghódítja a mozivásznakat. Akinek Potter nem kenyere, nézhet heroinista ausztrál szerelmeseket vagy a Franco-diktatúra ellen harcoló spanyol fiatalokat.
Natalie Portman kasszát is robbant
A Wachowski testvérek által írt V mint vérbosszú vezeti az amerikai mozibevételi listát. A fasiszta Angliában játszódó negatív utópiát nálunk április 20-án mutatják be.
Angol rózsák, tövisekkel
Köztudott, hogy Hollywood a legjobb színésznőinek nagy részét Angliából importálja, különösen ha kosztümös, történelmi eposzokról van szó. Soha nem állhat olyan jól egy viktoriánus köpenyeg Nicole Kidmanen, mint Kate Winsleten, de az angol rózsák számtalanszor bizonyították, hogy ha kell, kimutatják a tüskéiket pénzbehajtóként, boszorkányként, vagy vámpírvadászként is. Összeállításunk lefejti a fűzőt Anglia legszebb rózsáiról, köztük a friss Oscar-jelölt Keira Knightleyról és Rachel Weiszről is.
- címkék:
- Kate Winslet
- Rachel Weisz
- Emma Thompson
- Keira Knightley
- Nicole Kidman
- Helena Bonham Carter
- Szentek és álszentek
- Sade márki játékai
- A napfény íze
- Wartime Romance
- Angyalok Amerikában
- A fiók
- Szörnyek keringője
- A majmok bolygója
- I Heart Huckabees - Multik haza!
- Csillagok háborúja
- A múmia
- A hálószobában
- Domino
- Csavard be, mint Beckham
- Lopott szépség
- Sok hűhó semmiért
- Titanic
- Láncreakció
- Hamlet
- Tim Burton: A halott menyasszony
- Vízkereszt
- A Karib-tenger kalózai
- Az ítélet eladó
- adaptáció
- Nanny McPhee - A varázsdada
- Rekviem egy álomért
- Apám nevében
- Egy makulátlan elme örök ragyogása
- Ellenség a kapuknál
- Nagy hal
- V. Henrik
- klub
- Szoba kilátással
- Harcosok klubja
- A nemzet színe-java
- Büszkeség és balítélet
- Lidércfény
- Mennyei teremtmények
- Holiday
- Értelem és érzelem
- Vad Iris
- Az elszánt diplomata
- Címkefelhő »
A Quimby és Shakespeare
Rendhagyó Shakespeare-feldolgozást játszik a Vidám Színpad társulata, ugyanis a Vízkereszt, vagy amit akartok ez alkalommal a Quimby zenéivel és dalszövegeivel tarkítva elevenedik meg a színpadon. Nézd meg a próbán készült videoriportot!
Vízkereszt és népi időjóslás
Január 6-án vízkereszt vagy más nevén a háromkirályok napjával fejeződik be a karácsonyi ünnepkör, és kezdődik a farsang. Egykor e nap időjárásából következtettek az új év szerencséjére, időjárási viszonyaira, a várható termésre csakúgy, mint az emberek egészségi állapotára.
- 1