visszatérés

címke rss

Visszatért a Fradi problémás focistája: az edző és a sportigazgató is megszólalt

Sport2021.10.12, 17:08

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencváros elefántcsontparti válogatott támadója, Franck Boli szeptember elején került ki a bajnoki címvédő keretéből, azóta az NB III-ban szereplő második számú csapatban edzett és játszott. A 27 esztendős csatár most újra lehetőséget kap Peter Stögertől a bizonyításra.

Közel két év kihagyás után visszatér az aranylabdás focista

Sport2021.10.05, 12:39

Az Olympique Lyon női labdarúgócsapatába 21 hónappal a sérülését követően kedden visszatérhet a 2018-as aranylabdás Ada Hegerberg.

Májusi szülése után máris visszatért az olimpiai bajnok sportolónő

Sport2021.10.03, 13:10

Májusban szült, egy ideje pedig már újra a vívótermet látogatja Jana Jegorjan, az örmény születésű, kétszeres olimpiai bajnok orosz kardvívó - jelentette a TASZSZ.

Visszavonul a hármasikrekkel várandós Rúzsa Magdi - ekkor térhet vissza a színpadra

Life.hu2021.09.29, 09:09

A szülés előtt utoljára lépett színpadra Rúzsa Magdi, akit óriási ovációval fogadott a közönség. Az énekesnő négy hónapos terhesen vonul vissza, de már most tudja, mikor szeretne ismét színpadra állni.

A visszatérések nyara

Sportslife.hu2021.09.27, 15:12

Az idei átigazolási szezon a nagy visszatérések nyara volt. A La Ligától elkezdve, az NB1-en át, mindenhol történt olyan transzfer, ahol egy korábbi közönségkedvenc tért vissza egykori együtteséhez, mi pedig ezekből válogattunk.

Egy hónappal sztrókja után órát tartott Schobert Norbi - Fotó

Life.hu2021.09.27, 18:53

Négy hét telt el azóta, hogy Schobert Norbert otthonában rosszul lett és mentőhelikopter szállította kórházba. Később kiderült: a fitneszguru enyhe sztrókon esett át. Kétszer is megműtötték, majd otthon lábadozott, a minap pedig újra színpadra állhatott, amelyről képet is posztolt a közösségi oldalán. 

Ez az én klubom: így tért vissza a Fradiba Muhamed Besic - videó, fotók

Sport2021.09.23, 12:19

A bajnoki címvédő vendég Ferencváros 1-0-ra legyőzte a MOL Fehérvár FC-t szerdán, a labdarúgó OTP Bank Liga 2. fordulójából elhalasztott mérkőzésen. A Fradi szurkolóknak a siker mellett is volt okuk az örömre, ugyanis újra pályára lépett a zöld-fehér csapatban a korábbi közönségkedvenc, Muhamed Besic.

Több mint kilenc hónap után játszott újra a Telekom Veszprém sztárja

Sport2021.09.19, 09:30

A Telekom Veszprém csak nagy küzdelemben tudott győzni a Ferencváros otthonában a férfi kézilabda NB I szombati játéknapján, ám ennek ellenére is volt okuk az örömre a veszprémi szurkolóknak. A csapat világ- és Európa-bajnok dán irányítója, Rasmus Lauge Schmidt ugyanis hosszú idő után léphetett újra pályára.

"Kell a sz*r a népnek!" - Nem mindenki örült, hogy visszatért az RTL sztárja

Life.hu2021.09.16, 11:05

Ahogy megírtuk, a Survivor versenyzője, Gábor feladta a játékot, és egy korábban kiesett játékos, Zsófi tér vissza a helyére.

Visszatérés a Bundesligába? Megszólalt a Fradi focicsapatának edzője

Sport2021.09.15, 09:28

Peter Stöger, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője nem foglalkozik azzal, hogy visszatérjen a Bundesligába.

Kétéves kényszerpihenő után ismét visszatér a Grand Slam-bajnok teniszező

Sport2021.09.08, 11:24

Kétéves kényszerpihenő után, jövőre ismét visszatér Juan Martin Del Potro, az argentinok Grand Slam-bajnok teniszezője.

Kicsúsztál az időből a diplomád megszerzésével? Ez a következménye - Állami ösztöndíjasként a magyar felsőoktatásban II.

Unilife.hu2021.09.06, 16:10

Egy korábbi cikkünkben már kifejtettük, milyen szigorú feltételrendszernek kell megfelelniük az állami ösztöndíjas hallgatóknak. A riogatásotokat és informálásotokat tovább folytatva most pedig a következő kérdésre keressük a választ: Mi történik, ha nem vagy pusztán túl hosszú idő alatt szerzed meg a diplomád/okleveled?

Óriási az öröm: közel 40 év kihagyás után visszatér az ABBA együttes

Life.hu2021.08.29, 08:45

Bátran kijelenthetjük, hogy az ABBA a mai napig a világ egyik legnépszerűbb együttese. Örülhetnek a rajongók, ugyanis a legendák nemsokára visszatérnek.

Közel egy év kihagyás után ismét edzésbe állt a Barcelona csodatinije

Sport2021.08.24, 14:45

Több mint kilenc hónapnyi, sérüléssel töltött időszak után kedden ismét edzésbe állt Ansu Fati, az FC Barcelona történetének legfiatalabb gólszerzője.

Visszavonulása után aláírt egy hatodosztályú csapathoz az Inter korábbi focistája

Sport2021.08.19, 16:38

Annak ellenére, hogy júniusban bejelentette visszavonulását az Internazionale és a Fiorentina korábbi labdarúgója, Borja Valero aláírt egy amatőr klubhoz. 17 év profifutballt követően egy olasz hatodosztályú csapatban fog játszani.

Villám csapott a magyar nőbe, amit azóta tapasztal, az több mint félelmetes

Life.hu2021.08.14, 15:25

Négy évvel ezelőtt a kétgyermekes édesanyát, Földi Katust villámcsapás érte a csongrádi strandon. A csodával határos módon túlélte, azóta azonban megmagyarázhatatlan, már-már misztikus dolgok történnek vele, amelyekről most be is számolt. 

Visszatért a férjem, aki évekkel ezelőtt elhagyott minket

She2021.07.19, 07:23

A férjem elhagyott és mostanáig nem keresett sem engem, sem a két közös gyermekünket. Az egyik reggel munkába indulás előtt valaki megállt a házunk előtt. A gyerekeim apja volt. Teljesen lesokkolódtam, a fejemben kérdések kavarogtak: Vajon miért jött vissza? Meg tudja magyarázni, miért hagyott el minket?

Usain Boltot az edzője lebeszélte a visszatérésről, a pelenkázás nagymestere lett

Sport2021.07.18, 14:44

Saját edzője beszélte le a visszatérésről a nyolcszoros olimpiai bajnok Usain Boltot.

23 percen keresztül volt halott a férfi: sokkoló részleteket mesélt el a pokolban töltött időről

Life.hu2021.07.14, 09:13

Bill Wiese nem mindennapi élményeit még 1998-ban élte át, amikor 23 percen keresztül volt halott és biztos benne, hogy ez idő alatt a megjárta a poklot. 

Demjén Ferenc fájdalmas vallomása: "Csendben, magamban gyászoltam"

Life.hu2021.06.28, 16:13

Demjén Ferenc nehéz időszakon van túl: a koronavírusnak köszönhetően tavaly ő sem tudott dolgozni, ráadásul több ismerősét és barátját el kellett gyászolnia. 

Csűrös Karola feladta? Már nem reméli, hogy meggyógyulhat

Life.hu2021.06.26, 12:43

Csűrös Karolának 2020 tavaszán egy a lábában kialakult vérrög miatt lett trombózisa, életveszélyes állapotban szállították kórházba. Azóta ritkán hallani felőle, de nemrég még a visszatérést tervezte.

Húsz év után visszatért Buffon az első klubjához, különleges videóval jelentették be

Sport2021.06.17, 13:36

Minden idők egyik legjobb olasz labdarúgókapusa, Gianluigi Buffon visszatér első klubjához, a Parmához, vagyis a Serie B-ben folytatja pályafutását.

Botrány! Teljesen kiakadtak a színészek Eszenyi Enikő visszatérése miatt

Life.hu2021.06.17, 09:32

Hatalmas botrány övezte tavaly Eszenyi Enikőt, több, mint 70 színész is verbális erőszakkal és a hatalommal való visszaéléssel vádolta meg. 

A holland edzőlegenda egy mérkőzésre visszatér a kispadra

Sport2021.06.16, 16:27

Az Ajax Amsterdammal Bajnokok Ligája-győztes, a hollandokkal világbajnoki bronzérmes edző, Louis van Gaal egy mérkőzésre visszatér a kispadra.

Esztergályos Cecília vallomása: "Ki akarom élni magam, mindent, ami van bennem"

Life.hu2021.06.11, 18:45

Esztergályos Cecília végre visszatérhetett a színpadra a hosszú kényszerpihenő után és most ki akarja élni magát, esze ágában sincs pihenni. 

Második visszatérésére készül Mike Tyson

Sport2021.06.10, 11:59

Szeptemberben második visszatérésére készül a legendás amerikai nehézsúlyú bokszoló, Mike Tyson.

Itt az első videó Várkonyi Andrea visszatéréséről - most mindent elárult

Life.hu2021.05.26, 18:49

A Neked Énekelek műsorvezetője, Várkonyi Andrea hosszú idő után tér vissza a TV2 képernyőjére, és most üzent a nézőknek. 

Hatalmas örömhírt jelentett be Majka: ez várható a nyáron

Life.hu2021.05.23, 11:06

Orbán Viktor a tegnap nap folyamán bejelentette, hogy megvan az 5 millió beoltott és ezáltal újabb enyhítések következnek, melyek a zeneipart is érintik. 

Ibrahimovic összevissza beszél, játszik-e, vagy sem - videó

Sport2021.05.20, 09:43

Zlatan Ibrahimovic legfrissebb bejegyzése arra enged következtetni, hogy térdsérülése ellenére sem mondott még le arról, hogy ott legyen a nyári labdarúgó Európa-bajnokságon.

Müller és Hummels is bekerült a német fociválogatott Eb-keretébe

Sport2021.05.19, 14:52

A német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Joachim Löw szerdán kora délután kihirdette a Nationalelf 26 fős Európa-bajnoki keretét. Az előzetes német sajtóhíreknek megfelelően meghívót kapott Thomas Müller és Mats Hummels is. 

Először játszott a koronavírusos megbetegedése után Babos Tímea

Sport2021.05.11, 13:04

Vereséggel tért vissza koronavírusos megbetegedése után Babos Tímea, a női tenisz-világranglista 108. helyezettje.

Hatalmas meglepetés! Visszatér Janics Natasa

Life.hu2021.05.04, 11:31

Két évvel ezelőtt még 90 százalék esélyt adott rá, hogy befejezte a pályafutását a 39 éves olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa, most csütörtökön pedig rajthoz áll a kajak 200 méteres szegedi olimpiai válogatón.

Emlékszel még rá? Visszatér a képernyőre Brunner Márta, a Mindent vagy semmit! műsorvezetője

Life.hu2021.05.04, 12:01

A Jóban Rosszban című sorozatban láthatjuk viszont Brunner Márta színésznőt, aki Amanda karakterével tért vissza a képernyőre.

Egyelőre nem tudni, hol fog becsapódni a visszatérő kínai rakéta

Tudomány2021.05.04, 11:48

Kína múlt csütörtökön juttatta a világűrbe leendő állandó űrállomásának főmodulját a Hosszú Menetelés 5B nevű rakétával. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a visszatérő rakéta darabjai hol landolnak, de szakértők szerint félő, hogy lakott területre eshetnek - számolt be róla a The Guardian brit napilap online kiadása.

José Mourinho nem kapkodja el a visszatérését

Sport2021.05.01, 13:16

A jövőre vonatkozóan egyelőre nincsenek konkrét tervei José Mourinhónak, a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatától múlt hétfőn menesztett edző saját bevallása szerint nem kapkodja el a visszatérését.

Hosszú idő után visszatért a képernyőre Marsi Anikó

Life.hu2021.04.15, 07:42

Marsi Anikó 2020 végén egyik pillanatról a másikra tűnt el a képernyőről. Sokan megijedtek, mi történhetett a népszerű műsorvezetővel, a sajtóosztály azonban mindenkit megnyugtatott, hogy nincs semmi baj, Anikó csak a jól megérdemelt szabadságát tölti.

Evander Holyfield tíz év után visszatér, de nem Mike Tyson ellen

Sport2021.04.12, 13:01

Tíz év után visszatér a ringbe Evander Holyfield korábbi világbajnok profi ökölvívó, de ellenfele a közelmúltbeli tervekkel ellentétben nem Mike Tyson lesz.

Újra bevethető az Everton sztárfocistája

Sport2021.04.03, 13:08

James Rodriguez több mint egy hónapos kényszerpihenő után hétfőn ismét az Everton labdarúgócsapatának rendelkezésére áll.

Kétszer is megpróbált visszatérni a trónra az utolsó magyar király

Tudomány2021.03.27, 12:28

1921. március 26-án kísérelte meg először az utolsó magyar király, Boldog IV. Károly a magyar trón visszaszerzését: ez volt az első "királypuccs". Miután az osztrák parlament kimondta a trónfosztást, és Ausztria köztársaság lett, a Habsburg családot száműzték az országból. 1921-ben Magyarország viszont még mindig királyság volt, és IV. Károly trónfosztása sem lett "de jure" kimondva. 

Régi barátságát élesztette újra Gregor Bernadett - így találtak újra egymásra

Life.hu2021.03.26, 16:55

Gregor Bernadett és Xantus Barbara fiatal diákok voltak, amikor megismerkedtek egymással, később az élet más utakra terelte őket, de nemrég újra visszataláltak egymáshoz.

Megvan, mikor térhet vissza Szoboszlai Dominik

Sport2021.03.19, 21:00

Szoboszlai Dominik, az RB Leipzig magyar válogatott labdarúgója várhatóan májusban végezhet ismét teljes értékű edzésmunkát.

Öt év után visszatér a svéd fociválogatottba Zlatan Ibrahimovic

Sport2021.03.16, 15:50

Csaknem öt év szünet után visszatér a svéd labdarúgó-válogatottba Zlatan Ibrahimovic, az AC Milan 39 éves csatára.

Stollár Fanny őszintén elárulta, milyen Tusuppal együtt dolgozni

Life.hu2021.03.01, 17:08

Az ifjúsági olimpiai bronzérmes, párosban junior-Wimbledon-győztes magyar teniszező, Stollár Fanny közel fél évet hagyott ki sérülése és a koronavírus miatt. Elárulta, hogy most hogyan érzi magát és milyen volt a Shane Tusuppal közös felkészülés.

Visszatérhettek a válogatotthoz a korábban felfüggesztett magyar birkózók

Sport2021.03.01, 10:08

Rendezték viszonyukat a szövetségi kapitánnyal és a magyar szövetséggel (MBSZ) azok a birkózók, akiket szeptemberben felfüggesztettek, így visszatérhettek a szabadfogású válogatotthoz és Ukrajnában már együtt készülnek társaikkal.

Koponyatörése után már újra edz a Wolverhampton csatára

Sport2021.02.18, 21:32

Újra edzésbe állt Raul Jimenez, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Wolverhampton Wanderers csatára, aki november végén szenvedett koponyatörést.

A szurkolók hamarosan visszakaphatják a valódi Premier League-et

Sport2021.02.18, 16:21

Richard Masters, az angol labdarúgó Premier League vezérigazgatója reményét fejezte ki, hogy a szurkolók már a tavaszi idényben visszatérhetnek a stadionokba.

Egy hónap után visszatérhet a Manchester City karmestere

Sport2021.02.16, 15:59

Csaknem egyhónapos kényszerpihenő után az Everton elleni szerdai mérkőzésen visszatérhet Kevin de Bruyne, a Manchester City labdarúgója.

Kulka János és Csűrös Karola a járvány alatt is támogatják egymást: "Hetente többször is beszélünk"

Life.hu2021.02.13, 09:00

A Szomszédok című magyar sorozat Etusa, Csűrös Karola nagyon nehezen viseli a koronavírus miatti bezártságot, azonban régi jó barátja, Kulka János ebben az időben sem hagyja cserben.

25 év után, a legnagyobb slágerével tér vissza Császár Előd

Life.hu2021.02.12, 10:31

1996 legendás szerelmes dala új köntöst kapott. Császár Előd ikonikus trackje vadonatúj formában, Nikával és Lotfi Begivel robbantja a szerelembombát Valentin-nap előtt.

Szoboszlai Dominik már elkezdte az edzéseket

Sport2021.02.10, 16:59

Továbbra is a felépülés szakaszában van Szoboszlai Dominik, az RB Leipzig magyar válogatott futballistája, aki combsérülése miatt még nem mutatkozhatott be új csapatában.

Lefogyott és készül a visszatérésre a Joshuát kiütő mexikói sztárbokszoló

Sport2021.02.09, 15:41

Egyik edzője, Jorge Capetillo szerint a 2019-ben néhány hónapig a nehézsúlyú világbajnoki öveket uraló Andy Ruiz Jr. ismét megtalálta motivációját és körülbelül 12 kilót le is fogyott, hogy megfelelő formába tudja majd megkezdeni a felkészülését egy visszatérő mérkőzésre.

Siklósi Örs, az Aws frontembere halála előtt a visszatérésre készült

Life.hu2021.02.08, 09:10

Ahogy azt a Life.hu is megírta, Siklósi Örs néhány nappal ezelőtt, 29 évesen elhunyt. Az Aws frontembere bízott a felépülésében és abban is, hogy visszatérhet a színpadra.

Közel egy év kihagyás után tornagyőzelemmel tért vissza a világelső teniszező

Sport2021.02.07, 10:46

A világelső ausztrál Ashleigh Barty majdnem egy év után tornagyőzelemmel tért vissza a Yarra Valley Classic elnevezésű melbourne-i, 448 ezer dollár (137 millió forint) összdíjazású keménypályás női versenyen.

Váratlan dolog derült ki Harry hercegről: visszatáncolna

Life.hu2021.02.03, 16:22

Úgy tűnik, Harry herceg "visszatáncolna", ismét több időt szeretne Angliában tölteni - írja a Mirror egy Harry-hez közeli forrásra hivatkozva.

Kiderült, mikor tér vissza Roger Federer

Sport2021.02.02, 11:22

Roger Federer korábbi világelső teniszező a március 8-án kezdődő dohai tornán tér vissza a két térdműtéte miatti több mint egyéves kihagyását követően.

Mészáros Anett győzelemmel tért vissza a tatamira

Sport2021.02.01, 08:39

Több, mint másfél éves kihagyás után győzelemmel tért vissza Mészáros Anett Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes cselgáncsozó.

Háromgyermekes anyaként térne vissza a kétszeres olimpiai bajnok sportoló

Sport2021.01.28, 21:25

Helen Glover kétszeres olimpiai bajnok brit evezős négyéves kihagyás után, immár háromgyermekes anyukaként szeretne részt venni az idénre halasztott, tokiói ötkarikás játékokon.

Conor McGregor ismét felforgathatja a UFC világát

Sport2021.01.23, 06:59

Conor McGregor legutóbb 2020. január 19-én harcolt a UFC-ben, igaz, akkor gyors TKO-s győzelmet aratott, és mint év végén kiderült, egyúttal a legnézettebb gálát hozta a szervezetnek 2020-ban. Az ír sztár júniusban pályafutása során harmadszor is visszavonult, hogy aztán ősszel újra bejelentse a visszatérését, amelyre magyar idő szerint vasárnap éjjel kerül sor. A UFC 257-es rendezvényén a fő kártyán négy kiváló könnyűsúlyú bunyós is összecsap, miközben a háttérből potenciális ellenfelet keresve figyel majd a veretlen legenda, Khabib Nurmagomedov is.

Visszatért a Schalke 04 focicsapatához a legendás holland támadó

Sport2021.01.19, 20:17

Klaas-Jan Huntelaar elfogadta volt klubja, a német labdarúgó-bajnokságban sereghajtó Schalke 04 ajánlatát, és visszaigazolt a gelsenkircheni csapathoz.

Fontos bejelentést tett a UFC veretlen világbajnoka a visszatérését illetően

Sport2021.01.17, 09:45

Még október végén jelentette be a sikeres címvédése után Khabib Nurmagomedov, hogy édesapja halálát követően végleg visszavonul. A könnyűsúly veretlen világbajnoka 29-0-s, hibátlan mérleggel a háta mögött akasztotta szögre a kesztyűit.

Visszatér Kovács Áron és Kisó, itt lesznek hallhatóak

Life.hu2021.01.08, 17:47

Kovács Áron és Kisó egy igazán összeszokott páros, több, mint egy évtizede dolgoznak együtt. A rajongóknak nem kell sokáig nélkülözniük őt, ugyanis nemsokára 95.8 frekvencián lesznek hallhatóak.

Igazi csoda! Visszatért a halálból a koronavírusos szépségkirálynő

Life.hu2021.01.08, 14:24

December 22-én közölték az orvosok Barbara Guthrie Lay családjával, hogy az egykori szépségkirálynő elhunyt, majd később újabb hívást kaptak, amiben az orvosok tévedésükről tájékoztatták a gyászolókat.

Nyolc év után tért vissza gazdáihoz egy elveszett kutya

Nagyvilág2021.01.04, 13:10

Jól kezdődik az év egy walesi család számára, nyolc éve eltűnt Si-cu kutyájuk ugyanis visszatért hozzájuk.

Floyd Mayweather: A bokszlegenda, aki már csak bohóckodni jár a ringbe

Sport2021.01.03, 06:31

Floyd Mayweather minden idők egyik legnagyobb bokszolója, ez nem is lehet kérdés az eredményei alapján. Profi pályafutását veretlenül fejezte be, öt különböző súlycsoportban lett világbajnok, a ringben mutatott védekezése egyedülálló volt a sportág történetében. Az amerikai ikon legendaként vonulhatott vissza 2015-ben, azonban 2017 óta újra és újra láthatjuk a szorítóban. Igaz, inkább már csak bohóckodni, de azt legalább óriási pénzekért.

Conor McGregor egy magyar ketrecharcosról posztolt - videó

Sport2021.01.02, 19:16

Az ír szupersztár január 23-án tér vissza a UFC 257-es gáláján az oktagonba. A 32 éves sportoló az edzések mellett most az Instagram-oldalára tett fel egy videót, amelyen a 2012-es harca látható a felvidéki magyar harcossal, Buchinger Ivánnal.

Az olimpiai bajnok Vesznyina visszatér a versenyteniszbe

Sport2021.01.01, 18:05

A női párosban olimpiai bajnok orosz teniszező, Jelena Vesznyina bejelentette, hogy folytatja pályafutását.

Szexuális zaklatás, tragédia és visszaadott bajnoki öv: a ketrecharc legjobb 2020-as történetei

Sport2020.12.31, 21:20

A globális koronavírus-járvány miatti átszervezések, zárt kapus gálák mellett a UFC 28 éves történetének egyik legkülönlegesebb szezonja lett az idei. Volt itt látványos visszatérés a sportág legbalhésabb sztárjától, óriási botrány a harcosok fizetése miatt, egy váratlan haláleset és utána minden idők egyik legjobb ketrecharcosának a korai visszavonulása.

A UFC legendája ellen visszatérne a veretlen világbajnok - videó

Sport2020.12.27, 16:44

Daniel Cormier, a világ legnagyobb ketrecharc-szervezetének korábbi félnehéz- és nehézsúlyú világbajnoka azt mondta, szerinte a veretlen, nemrég visszavonult Khabib Nurmagomedov egy ember kedvéért visszatérne az oktagonba.

A teniszsztár, aki a cipőjét sem tudta befűzni, majd a világranglista 839. helyére zuhant

Sport2020.12.10, 07:49

A korábbi világelső teniszező, a háromszoros Grand Slam-győztes, kétszeres olimpiai bajnok, Andy Murray nehéz időszakon van túl. A 2018-ban és 2019-ben is csípőműtéten átesett játékos igazi visszatérése a 2021-es nyári olimpia lehet. Ő a címvédője a férfi egyesnek teniszben, legutóbb Rióban és előtte Londonban is megnyerte ezt a számot, és Tokióban újra győzni szeretne. 

Sergio Ramos kiváló formában tért vissza - videó

Sport2020.12.09, 16:42

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid világklasszis védőjét, Sergio Ramost a sérülését követően Zinadine Zidane nevezte a Borussia Mönchengladbach elleni BL-meccsre. A madridi klub honlapja pedig a közösségi oldalán mutatta be, hogy a kihagyás már a múlté, a védő kirobbanó formában van.

Conor McGregor kemény földharcedzésen vett részt - fotók

Sport2020.12.04, 12:05

A UFC január 23-ai gáláján láthatjuk újra a korábban már háromszor is visszavonult ír sportolót a ketrecben.

Újrakezdi a pályafutását a Győri Audi ETO női kézicsapatnának korábbi klasszisa

Sport2020.11.21, 19:34

Visszatért a kézilabdapályára a holland Yvette Broch, a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC női csapatának korábbi kiváló játékosa.

Csűrös Karola örülne, ha Kulka Jánossal játszhatna: "Nagy visszatérés lenne mindkettőnknek"

Life.hu2020.11.21, 12:02

Felavatták Horváth Ádám emléktábláját újlipótvárosi otthonánál. Az eseményen a vírus miatt csak néhányan vehettek részt, Csűrös Karola és Kulka János együtt élték át a megható pillanatokat.

Visszatér a ketrecharc legnagyobb sztárja

Sport2020.11.20, 09:16

Ismét meggondolta magát Conor McGregor, a kevert harcművészet egyik legnagyobb sztárja és harmadik alkalommal is visszatér.

Mégis visszatér minden idők egyik legjobbja a UFC-be?

Sport2020.11.18, 18:08

Khabib Nurmagomedov utoljára október végén lépett a ketrecbe, és ahogy korábban, akkor is sikeresen megvédte a könnyűsúlyú világbajnoki övét. A Justin Gaethje elleni fojtásos győzelmét követően a dagesztáni bunyós bejelentette, visszavonul és nem harcol többé az oktagonban.

Usain Bolt utál edzeni, így az olimpia miatt sem tér vissza

Sport2020.11.17, 07:45

Usain Bolt nyolcszoros olimpiai bajnok síkfutó szerint a jelenlegi mezőnyben nincs olyan atléta, aki valós veszélyt jelentene világcsúcsaira.

Conor McGregor a gyerekkoráról posztolt - képek

Sport2020.11.08, 13:40

Conor McGregor még júniusban jelentette be, hogy visszavonul, pályafutása során harmadszor. Azóta kiderült, hogy a balhés ír sztár 2021. január 23-án lép a UFC-nél újra ketrecbe Dustin Poirier ellen.

Visszatért sérülése után az olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar vízilabdázó

Sport2020.11.08, 10:51

Súlyos térdsérülését követően pénteken a Tatabánya ellen tért vissza Varga Dénes, az FTC-Telekom Waterpolo olimpia- világ- és Európa-bajnok vízilabdázója.

Conor McGregor megmutatta, hogyan kell fordulatból fejbe rúgni valakit - fotók

Sport2020.11.07, 09:04

2021. január 23-án rendezi a UFC a 257-es gáláját, amelyen visszatér a ketrecbe a júniusban pályafutása során már harmadszor visszavonult Conor McGregor.

Hamarosan visszatérhet az Újpest focicsapatának vezetőedzője

Sport2020.11.06, 18:53

Hétfőn talán már visszatérhet a pályára a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank liga) szereplő Újpest FC koronavírussal küzdő vezetőedzője, Predrag Rogan. A szerb szakember a klub hivatalos honlapjának beszélt arról, hogyan érzi magát. 

Visszatér a ringbe a korábban letartóztatott világbajnok bokszoló

Sport2020.11.05, 13:22

Csaknem öt évvel legutóbbi mérkőzése után újra ringbe száll Felix Sturm, a németek világbajnok profi ökölvívója.

Conor McGregor a rúgásokat gyakorolta edzésen - képek

Sport2020.11.05, 08:53

A UFC 257-es gáláján tér vissza az oktagonba a júniusban visszavonult ír ketrecharcos.

Visszatér a pályára: újra az Újpest színeiben fog játszani Curtis - Fotó

Life.hu2020.11.04, 17:13

Az Újpest Futsal Club kerete új taggal bővült, méghozzá nem mással, mint Curtissel. 

Conor McGregor jó formában készül a következő meccsére - fotó

Sport2020.11.04, 15:33

Conor McGregor még júniusban jelentette be, hogy pályafutása során harmadszor visszavonul. Nos, ezúttal sem tartott sokáig az önkéntes nyugdíj, január 23-án a korábbi két súlycsoportos világbajnok ismét visszatér az oktagonba.

A koronavírusból kigyógyult Pély Barna lett a Sztárban sztár kiesője - Videó

Life.hu2020.10.06, 06:13

A Sztárban sztár versenyzője, Pély Barna az elmúlt heteket karanténban, TV2 színpadától távolt töltötte, mivel megfertőzödött a koronavírussal. A betegség után a tegnapi adásban láthattuk először újra a műsorban az énekest, ahol Ed Sheeran bőrébe bújva tért vissza a Sztárban sztár színpadára. Bár Barna úgy érezte jól teljesített, mégis neki kellett távoznia a műsorból. A Life.hu-nak mesélt arról, hogyan élte meg, hogy a  visszatérése napján esett ki és őszintén beszélt arról is, hogy milyen érzésekkel távozik a Sztárban sztárból.

Conor McGregor a botránya után visszatérhet a UFC-be

Sport2020.09.20, 18:25

Conor McGregor júniusban visszavonult a ketrecharctól, igaz, kijelentésének komolyságát némileg beárnyékolta, hogy az akkor 31 éves ír sztár ezt már harmadszorra tette meg karrierje során.

Rómában tér vissza a pályára a korábbi top 10-es teniszező

Sport2020.09.06, 11:20

Andrea Petkovic német teniszező a szeptember 14-én kezdődő római salakpályás tornán tér vissza makacs térdsérülése után.

Két játékos visszatért a magyar fociválogatotthoz, Fiola megsérült

Sport2020.09.05, 10:11

Bese Barnabás és Bolla Bendegúz egészséges, így ők is a szakmai stáb rendelkezésére állnak az oroszok elleni mérkőzésre. A férfi válogatott Törökországból hazatérve már túl van az első koronavírus-teszten és a pénteki edzésen is.

Visszatérhetnének a lelátókra a szurkolók a Serie A-ban

Sport2020.09.01, 22:48

Egyelőre csak korlátozott számban, de a következő idény rajtján, szeptember 19-én visszatérhetnek az olasz futballszurkolók a stadionokba az olasz kormány előtt lévő javaslat szerint.

Így tért vissza a képernyőre Király Viktor gyönyörű felesége, Anita - Fotó

Life.hu2020.08.25, 20:06

Király Viktor gyönyörű felesége, Anita három hónappal kisfia születése után újra munkába állt. 

Hosszú kényszerpihenő után Siófokon adott először koncertet Demjén Ferenc

Life.hu2020.08.24, 08:33

Hosszú pihenő után újra színpadon állt a legendás énekes, Demjén Ferenc. A szünet utáni koncertjének első helyszíne Siófok volt. 

Conor McGregor mégis visszatér a UFC-be?

Sport2020.08.21, 09:07

Június elején jelentette be Conor McGregor, hogy felhagy a bunyóval és befejezi a pályafutását a UFC-nél. A korábbi két súlycsoportos bajnok Instagram-oldalán posztolt egy érdekes üzenetet ezzel kapcsolatban.

Több életmentő műtét után újra játszhat az NFL-sztár

Sport2020.08.16, 21:15

Alex Smith, a tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Washington Football Team irányítója 2018 novemberében szenvedett súlyos lábtörése után először lekerült a sérültlistáról.

Rendkívül nehéz felkészülés előtt áll a UFC veretlen bajnoka

Sport2020.08.03, 15:26

A világ legnagyobb ketrecharcszervezetének egyik legnagyobb alakja Khabib Nurmagomedov. A 28-0-s, veretlen mérleggel rendelkező könnyűsúlyú világbajnok október végén védheti meg a címét az ideiglenes bajnok, Justin Gaethje ellen.

A PSG sztárja mégis ott lehet az Atalanta elleni BL-meccsen?

Sport2020.08.03, 11:15

Kylian Mbappé még a július 24-i Francia Kupa döntőjében sérült meg egy becsúszást követően. A világbajnok játékos könnyek között hagyta el akkor a pályát, és úgy nézett ki, a bokarándulása miatt nem biztos, hogy bevethető lesz a Bajnokok Ligája (BL) negyeddöntőjében.

A Bayern München játékosa kilenc hónapos kihagyás után lépett újra pályára

Sport2020.07.31, 22:01

Niklas Süle, a Bayern München válogatott labdarúgója kilenc hónapos kihagyás után lépett újra pályára.

Három és fél év kihagyás után újra versenyezni fog az olimpiai bajnok kenus

Sport2020.07.30, 23:01

A Magyar Nemzetnek nyilatkozott Peking olimpiai aranyérmes kenusa, aki 37 évesen több mint három és fél év kihagyás után rajthoz állna az országos bajnokságon.

Már augusztusban visszatér a ketrecbe a UFC leendő sztárja

Sport2020.07.29, 18:01

Khamzat Chimaev azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy júliusban alig két hét alatt két gálán is ketrecbe lépett, és ezeket a meccseket idő előtt meg is nyerte.

Kiderült, hogy mikor láthatjuk újra a UFC veretlen világbajnokát harcolni

Sport2020.07.28, 16:26

Khabib Nurmagomedov napjaink egyik legjobb ketrecharcosa, jelenleg a veretlen bunyós a UFC könnyűsúlyú világbajnoka. A 31 éves sportolót július elején szörnyű tragédia érte, édesapja, aki egyben egyik fő edzője és mentora volt, a koronavírus okozta szövődményekben meghalt.