Világgazdaság

címke rss

Hipermarket-ellenesség a régióban

Archívum2005.11.07, 07:56

Nemkívánatosnak nyilvánította a Tesco által megtestesített kereskedelmi kultúrát az új lengyel pénzügyminiszter. A hipermarketeket az utóbbi hónapokban Csehországban is egyre több kritika éri - olvasható a Világgazdaság összeállításában.

Megállt a lakáspiac bővülése

Archívum2005.11.04, 08:39

A fővárosban nagy számban épülnek a kis alapterületű lakásokból álló társasházak, az év közepére mégis csúcsra ért a kiadott használatbavételi engedélyek száma. A harmadik negyedévben már kevesebb lakást vettek át, mint egy évvel korábban.

Bealkonyulhat a napenergia-hasznosításnak

Archívum2005.10.27, 08:50

Az idén várhatóan csökken a Magyarországon értékesített napkollektorok és napelemek száma, elsősorban a pályázati lehetőségek beszűkülése miatt. Ezzel szemben nemzetközi viszonylatban dinamikusan növekszik a napenergia-hasznosítás mértéke, igaz, erre több helyen komoly támogatásokkal segítenek rá - írja a Világgazdaság.

Emelkednek a közbeszerzési értékhatárok

Archívum2005.10.25, 07:41

A közbeszerzési törvény módosítását a közeljövőben tárgyalja a kormány, a nemzeti, valamint az úgynevezett egyszerű közbeszerzési értékhatárok kérdése azonban már a parlament előtt szerepel. Ezeket ugyanis jövőre és azt követően az éves költségvetési törvény állapítja meg. Az értékhatárok mindkét eljárásban emelkednek - számol be a Világgazdaság.

Botswanánál is korruptabb Magyarország

Archívum2005.10.19, 08:10

Negyvenedik helyre jött fel Magyarország a Transparency International (TI) korrupció listáján. A tízes skálán az ország 5 pontot kapott. Még a legtisztábbnak számító Izland is csak 9,7 pontot kapott a korrupcióskálán. A TI szerint a korrupció megfékezése nélkül nem lehet visszaszorítani a szegénységet - írja a Világgazdaság.

A jó adózókról is listát vezet az APEH

Archívum2005.10.17, 07:56

Eddig csak a legnagyobb adócsalók nevét hozta nyilvánosságra az APEH, január elsejétől azonban az adóhatóság "dicsőségtáblát" vezet, ahová azok kerülhetnek fel, akik adókötelezettségeiket hosszú időn keresztül kifogástalanul teljesítik. Adószakértők szerint a listára felkerüléshez meghatározott kategóriák nem megfelelők, így az torzított lesz.

Változatlanul hagyják a büdzsét

Archívum2005.10.13, 09:51

Változatlanul hagyják a képviselők a költségvetési törvényt. A kormányfő már korábban figyelmeztette a lobbicsoportokat, hogy ne számítsanak arra, hogy újabb tételeket adhatnak hozzá a büdzséhez. Szokatlan módon inkábba a bevételi oldalhoz próbálnak hozzátenni a módosításokkal - írja a Világgazdaság.

GM mentes város maradna Hódmezővásárhely

Archívum2005.10.12, 09:10

Genetikailag módosított (GM) termékektől mentes város szeretne lenni Hódmezővásárhely. A város törekvése azonban ellentétes lehet az Európai Unió irányelveivel, mert diszkriminálja a GM-et használó termelőket.

Almunia drámainak tartja a büdzsé helyzetét

Archívum2005.10.12, 08:11

Drámainak tartja a magyar államháztartás változásait az EU gazdasági biztosa. Joaquín Almunia szerint a gazdasági bizottság elmarasztalhatja az országot a magas hiány miatt - írja a Világgazdaság. Elemzők szerint ha a parlament nem változtat a költségvetésen, elbúcsúzhatunk a 2010-es eurótól.

Ehóval növelik az adóterhet

Gazdaság2005.10.05, 14:31

Mégis ehót kell fizetniük azoknak, akik havi 222 ezer forintnál kevesebb jövedelem után adózóknak. A 2006-tól érvényes új sarcról szerdán dönt a parlament - írja a Világgazdaság.

Még mindig alulbecsült a hiány?

Archívum2005.10.04, 08:10

A kormány által tervezett 1583 milliárd forintnál is jócskán magasabb lehet a jövő évi államháztartási hiány elemzői vélemények és a Világgazdaság számításai szerint. Ezzel párhuzamosan az eurócsatlakozás szempontjából releváns mutató, a GDP-arányos eredményszemléletű hiányszám is jelentősen túllépheti a felfelé módosított célt.

Több pénz a profi lobbizás érdekében

Archívum2005.09.27, 08:14

Várhatóan több pénzből lobbizhatnak majd a munkaadói és a munkavállalói képviseletek, így akár a kormány elképzeléseivel szemben is profibb módon érvényesíthetik érdekeiket. Kedden tárgyalja ugyanis a szociális párbeszédről szóló törvényjavaslat koncepcióját az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), amely így saját sorsáról és bevételéről dönthet - írja a Világgazdaság.

Probléma az áfa csökkentés a benzinkutaknál

Archívum2005.09.23, 08:08

Gondot jelenthet a benzinkutaknál az október elsejétől életbe lépő negyedik 20 százalékos áfa, a pénztárgépek ugyanis csak három különböző számot tudnak kezelni. A megoldást már keresik a szakértők, és a közeljövőben várható az Apeh állásfoglalása is - értesült a Világgazdaság.

Sármellékre érkezhet a Ryanair

Archívum2005.09.22, 10:36

A sármelléki reptérrel tárgyal Európa legnagyobb fapadosa, a Ryanair. Emellett Négy magyarországi reptér pályázik komolyabb fapados forgalomra. A repterek mindenütt jelentős bővítésekkel és fejlesztésekkel szeretnék odacsalni a fapadosokat - írja a Világgazdaság.

Már most borul a 2006-os büdzsé

Archívum2005.09.21, 08:13

A miniszterelnök hamarosan bejelenti, hogy a 2006-os költségvetési hiány nagyobb lesz a konvergencia-programban vállaltnál - értesült a Világgazdaság. A bejelentés mögött a választási büdzsé készítése állhat, de az is valószínű, hogy az Eurostat nem csupán az autópálya-finanszírozási konstrukció eddig ismert részét, hanem több más könyvelési tételt is megvétózott.

Jövőre az RTL Klub közvetíti a focivébét

Sport2005.09.20, 10:11

Magyarországon első alkalommal fordulhat elő, hogy nem a közszolgálati televízió, hanem az egyik kereskedelmi csatorna közvetíti a labdarúgó-világbajnokság mérkőzéseit. A Világgazdaság információja szerint ugyanis az RTL Klub nyerte el a 2006-os németországi esemény közvetítési jogát.

Reszkess Hollywood! - felfut a hazai filmezés

Archívum2005.09.20, 08:30

Háromszor annyi pénzt költöttek filmgyártásra Magyarországon az év eddig eltelt időszakában, mint 2004 egészében. Az alacsony árak miatt ugyanakkor egyelőre nem nagyon nő a filmgyártás profittermelő képessége - írja a Világgazdaság.

Elszállhat a költségvetési hiány

Gazdaság2005.09.16, 12:33

Az Eurostat nem fogadja el az autópályák kiszervezése nyomán az idei büdzsébe befizetett bevételeket az eredményszemléletű egyenleget javító tételként. Lehetnek még meglepetések a tavalyi és tavalyelőtti hiányszámok tekintetében is. Elemzők szerint így nullára csökkenne a 2010-es euróbevezetés esélye.

Brüsszel elnézi a jogsértő áfacsökkentést

Gazdaság2005.09.15, 09:28

Úgy tűnik, Brüsszel elnézően fogadja a kormány benzináfa-csökkentését. Az Unió elvileg tiltja a kormány által alkalmazott lépést, azonban Brüsszel csak az után tudna lépni az ügyben, hogy az áfa-rendszer teljes módosításával megszűnik a jogsértés - írja a Világgazdaság.

Árfolyamnyereség-adó csak 2007-től

Archívum2005.09.14, 09:04

Elvetették a kamatadót, a tőzsdei árfolyamnyereség adóját pedig jövőre még nem vezetik be. Ez is kiolvasható a kormány öt évre szóló adójogszabály-tervezetéből, amelyet a szerdai ülésen tárgyalnak a Világgazdaság értesülése szerint. A lap úgy tudja, hogy a korábbi terveknek megfelelően 2007-től vezetnék be a tőzsdei árfolyamnyereség adóját, amelynek mértéke 10 százalék lenne.

A 2003-as hiány is tovább emelkedett

Archívum2005.09.14, 09:30

A korábban ismert 6,2 százaléknál nagyobb, 6,4 százalékos GDP-arányos hiány képződött 2003-ban az államháztartásban - ez derül ki az Állami Számvevőszék egyik tagjának kijelentéséből, amely a 2004. évi költségvetés zárszámadásával kapcsolatos gazdasági bizottsági ülésen hangzott el - írja a Világgazdaság.

Több minden hiányzik a kínai gabonaüzlethez

Archívum2005.09.13, 09:26

Az uniós támogatáspolitikai rendszer megváltoztatására lenne szükség ahhoz, hogy Magyarország jelentős mennyiségű gabonát szállíthasson Kínába - írja a Világgazdaság hazai ágazati szakértőkre hivatkozva.

Tízezer lakást terhel a luxusadó

Gazdaság2005.09.09, 12:41

Jövőre már egymilliárd forint bevételt vár a kormány a nagy értékű lakásokat, családi házakat, nyaralókat terhelő új adótól, melynek keretében mintegy tízezer lakásra és üdülőre vetnék ki az önkormányzatok az ingatlanadót. A luxusadó nem érintené a vállalkozási célú ingatlanokat - értesült a Világgazdaság.

Nő a Fészekrakó program korhatára

Gazdaság2005.09.06, 11:23

Szigorú, fegyelmezett költségvetést készít a kormány - jelentette ki a Világgazdaság információi szerint Gyurcsány Ferenc hétfőn, az MSZP-frakció zárt ülésén. Szavai alapján egyéb változások mellett október elsejétől felemelik a Fészekrakó program életkorhatárát.

Sok a hamis jövedelemigazolás

Archívum2005.09.06, 08:06

Az év első hét hónapjában jelentősen nőtt az adóhatóság által tett büntetőfeljelentések száma. Elszaporodtak az olyan adócsalások, amikor az adózó a végrehajtást ingóságának vagy ingatlanának értékesítésével akadályozta. Nőtt a közokirat-hamisítások száma: többnyire hamis jövedelemigazolásokkal próbáltak az adózók banki kölcsönhöz jutni - írja a Világgazdaság.

Kétmilliárd magyar dollár Szlovákiában

Archívum2005.09.05, 08:03

Hozzávetőleg 1,9 milliárd dollárra rúg a magyar működőtőke-kihelyezések szerződéses állománya Szlovákiában. Tavaly az elsőszámú külföldi befektető Magyarország volt. A magyar cégek működési és költségbeli előnyök miatt telepednek le a szomszédos országban. Emellett egyre több cég viszi oda tőkéjét piacszerzési céllal - írja hétfőn a Világgazdaság.

Újabb rekordözön zúdult a BÉT-re

Archívum2005.09.05, 09:02

Az amerikai Katrina hurrikán következményeként két nap alatt közel 10 százalékot drágult a Mol árfolyama, ami történelmi csúcsra repítette a BUX-ot is. Az országba áramló forró tőke azonban túlzott árfolyam-növekedést indukált, így jelentősebb korrekció várható - olvasható a Világgazdaságban.

Pozitív is, negatív is az EU-egyenleg

Archívum2005.09.02, 08:14

A költségvetés pénzforgalmi szemléletű adatai szerint tavaly Magyarország nettó pénzügyi egyenlege mínusz 27 milliárd forint volt - állapította meg az Állami Számvevőszék. A Pénzügyminisztérium korábban az uniós módszertan szerint számolva 76,5 milliárdos többletről számolt be. Csaba László közgazdász szerint mind a két szám hiteles lehet - írja a Világgazdaság.

Bőséges szüret a tőzsdéken

Archívum2005.09.01, 09:49

Nyugodt nyaruk volt és gazdag őszük lesz azoknak, akik a tőzsdét választották megtakarításaik célpontjául. A kelet-közép-európai börzék ez év nyarán újabb rekordokat döntöttek, a BUX például 36,39 százalékot emelkedett május közepe óta - írja a Világgazdaság.

Jóval nagyobb a 2004-es deficit

Archívum2005.09.01, 08:06

Tavaly az államháztartás eredményszemléletű hiánya a GDP 5,8 százalékát tette ki - derül ki az augusztus 31-éig az Országgyűlésnek benyújtandó zárszámadási törvényjavaslatból, mely csütörtökön rövid időre megjelent a Pénzügyminisztérium honlapján, majd eltűnt - értesült a Világgazdaság. A deficit jóval meghaladja a 4,5 százalékos előirányzatot, de az ez év elején közölt 5,4 százaléknál is jelentősen magasabb.

Drágulnak a természetbeni juttatások

Archívum2005.08.31, 08:25

Szeptember elsejétől számos, a vállalkozásoknak többletkiadást jelentő változás lép életbe. 17 százalékkal drágulnak a szeptember elseje után juttatott adóköteles természetbeni juttatások. Ennek oka, hogy nem a juttatás összegére, hanem annak 44 százalékos személyi jövedelemadóval növelt értéke után kell a 29 százalékos társadalombiztosítási járulékot megfizetni - számol be a Világgazdaság szerdai száma.

Behajtják az iparűzési adót

Gazdaság2005.08.31, 09:21

Az iparűzési adó befizetése ellen 180 cég nyújtott be fellebbezést Budapesten, ami 15 milliárd forint kiesést jelenthet a fővárosnak. Ha a cégek nem fizetnek, az önkormányzati adóhatóság szeptember 20-a után megindítja a behajtásokat - olvasható a Világgazdaságban szerdán.

Kamatemelést okozhat a sok devizahitel

Archívum2005.08.30, 08:33

Könnyen lehet forintgyengülés, esetleg kamatemelési hullám a következménye a jelenlegi devizahitelezési láznak. A devizahitelezés miatti tőkebeáramlás kiesésével ugyanis megismétlődhet a kamatkülönbözet hajtotta spekuláció - írja a Világgazdaság.

Begyűjtik a lejárt gyógyszereket

Archívum2005.08.29, 08:12

Decemberben kezdik meg a lakosságnál keletkezett gyógyszerhulladék összegyűjtését a patikákban. A gyűjtés és elszállítás évi 150-200 millió forintos költségét a gyógyszergyártóknak kell megfizetni - írja a Világgazdaság.

Vállalkozók is választhatnák az ekhót

Gazdaság2005.08.24, 13:14

Az eredeti elképzelésekkel szemben mégis választhatnák az egyéni vállalkozók és a társas vállalkozások az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás (ekho) szerinti adózást - tudta meg a Világgazdaság. A törvénytervezet értelmében 15-féle foglalkozást végzők ekhózhatnak majd.

Százmilliós eltitkolt jövedelmek nyomában az APEH

Gazdaság2005.08.24, 14:01

Jelentősen növekedett a vagyongyarapodásos vizsgálatok hatékonysága az év első hat hónapjában. Az egyes esetekben átlagosan csaknem tízmillió forintot tett ki a revizorok által feltárt nettó adókülönbözet, míg tavaly ennél jóval kevesebbet. Idén még 300 magánszemély számíthat ilyen típusú vizsgálódásra - számol be a Világgazdaság.

Kevesebben ekhózhatnak majd

Archívum2005.08.23, 08:52

A korábbi tervekhez képest kevesebb szakma képviselői választhatják az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) szerinti adózást - értesült a Világgazdaság. Az informatikusok kimaradnának a kedvezményezetti körből.

Vágtat a nyugat-európai mobilpiac

Archívum2005.08.22, 08:55

Húsz százalékkal, 37,6 millióra nőtt a Nyugat-Európában értékesített mobiltelefonok száma a második negyedévben az előző év hasonló időszakához képest, derül ki az IDC piackutató cég tanulmányából. A növekedésben az alsóbb kategóriájú telefonok iránti nagy kereslet mellett komoly szerepet játszott a legújabb technológiai megoldásokat kínáló készülékek népszerűsége - írja hétfőn a Világgazdaság.

Idén már nem drágul a gáz

Gazdaság2005.08.18, 09:47

2005-ben már nem lesz gázáremelés, a következő árfelülvizsgálatra várhatóan csak januárban kerül sor. A lakossági kompenzációs rendszert viszont jövő év első felében átalakítják, és a jelenleg alanyi jogon járó támogatást rászorultsági alapon folyósítják - írja a Világgazdaság csütörtökön, a gazdasági tárcára hivatkozva.

14 területen vizsgálódik majd a PSZÁF

Archívum2005.08.17, 09:50

Összesen tizennégy területen kezd vizsgálatokat a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). A felügyelet elsősorban a lakossági hitelezésre és az életbiztosítások elkülönítésére koncentrál majd - írja a Világgazdaság.

Európába jöhetnek az USA tőzsdéi

Archívum2005.08.16, 07:59

Egyre több nemzetközi tőzsde vezeti be saját részvényeit a nyilvánosan jegyzett nemzetközi forgalomba. Ez az első lépés ahhoz, hogy a börze fúzióval bővülhessen. Eddig az európai tőzsdék jártak élen a folyamatban - írja a Világgazdaság.

Tovább drágulhatnak a repülőjegyek

[origo] utazás2005.08.15, 10:10

Hosszú távon akár a 100 dollárt is elérheti a repülőgépek szén-dioxid kibocsátásának szankcionálására szolgáló uniós pótdíj, amelynek bevezetését szeptemberre tervezi az Európai Bizottság - írja a Világgazdaság.

Átalakítják a munka törvénykönyvét

Gazdaság2005.08.12, 08:40

Bonyolultabb lesz a felmondás, lehetővé válik a négyhavi munkaidőkeret, szigorodik a teljesítménykövetelmények megállapítása, a munkaadóknak munkaköri leírást kell adniuk dolgozóiknak - többek között ezek a módosítások kerülnek be a munka törvénykönyvébe, ha a jelenlegi javaslatokat elfogadja ősszel a kormány - értesült a Világgazdaság.

Gázolajhiány fenyeget Európában

Gazdaság2005.08.11, 11:56

Elemzők szerint hiánycikk lesz a gázolaj Európában. Az elégtelen finomítói kapacitás miatt tíz év múlva ötvenmillió tonnás gázolajhiánnyal küzdhet az öreg kontinens - írja a Világgazdaság.

Az áfacsökkentés már idén hat a lakáspiacra

Archívum2005.08.11, 10:37

Sokak szerint nem hoz átütő változást az ingatlanpiacon az általános forgalmi adó csökkentése. A legtöbben csak közvetett előnyöket várnak; a vásárlások elhalasztása azonban már most érezteti hatását. Az értékesítések csúszása kedvezmények bevetésére, vagy áraik befagyasztására sarkallhatja a fejlesztőket - olvasható a Világgazdaságban.

Nem szigorítanak a bankok

Archívum2005.08.10, 09:08

Növekedett a problémás minősítésű banki hitelek aránya az idén. A bankok többsége azonban nem tervezi a feltételek szigorításását - értesült a Világgazdaság. A lakáshiteleknél a feltételek további enyhítése várható.

Százmilliárd forint az áfahiány

Gazdaság2005.08.09, 09:59

Drámaian megnőtt az áfával kapcsolatos szabálytalanságok száma az év első hat hónapjában: 96,5 milliárd forint nettó áfahiányt tártak fel az első félévben a revizorok. A megállapított szabálytalanságok elsősorban nem szándékos jogsértésekből erednek - értesült a Világgazdaság.

Megnyugodhatnak a devizaadósok

Gazdaság2005.08.08, 14:21

Kedvez az európai és a svájci jegybank kamatpolitikája a devizában eladósodottaknak, a közeljövőben ugyanis nem várható kamatemelés. A forintalapú hitelek csak a lakáskölcsönöknél versenyképesek- írja a Világgazdaság.

Az USA-n múlik a mezőgazdasági liberalizáció sikere

Archívum2005.08.08, 09:53

Radikálisan új, konszenzuskereső hangulat kell ahhoz, hogy sikerrel járjanak az WTO (Világkereskedelmi Szervezet) keretében zajló őszi liberalizációs tárgyalások - írja a Világgazdaság. A fő probléma még mindig az exporttámogatások rendszere.

Hitellel szépítik az államháztartás egyenlegét

Archívum2005.08.05, 09:11

Hitelfelvétellel fedezik a minisztériumokhoz tartozó gazdasági társaságok kiadásaik egy részét. Az intézkedés növeli az idei eredményszemléletű hiányt, és csökkenti az államháztartás átláthatóságát - írja a Világgazdaság.