Videoton

címke rss

A nagy menetelés - Kovács Ferenc emlékei a legnagyobb sikerrõl

Sport2018.05.30, 20:10

„Szarajevó? 2-0-ra vezetett a Zeljeznicar, ültem a kispadon, mondtam magamban, itt a vége a nagy menetelésnek. Kicsit szomorú voltam, hogy ha már kivertük a Paris St. Germaint, meg a Manchester Unitedet, akkor épp ezek a jugoszlávok ütnek ki bennünket. De aztán jött Csuhay Jóska, bevágta, én meg azt sem tudtam, hol vagyok. Késõbb tudatosult csak bennem, hogy bejutottunk az UEFA Kupa döntõjébe."

Élõ adásban kapott pezsgõfürdõt a bajnok Videoton edzõje

Sport2018.05.27, 22:27

Megszerezte története harmadik bajnoki címét a Videoton azzal, hogy az OTP Bank Liga vasárnapi, 32. fordulójának záró mérkõzésén 2-0-ra legyõzte az elõzõ idényben elsõ Budapest Honvédot. A lefújás után a székesfehérvári csapat edzõje, Marko Nikolic nyilatkozott az M4 Sportnak, amikor egyszer csak mögé lopózott a zöld-foki szigeteki Stopira, és élõ adásban nyakon öntötte pezsgõvel.

Itt a vége: története során harmadszor bajnok a Videoton

Sport2018.05.27, 21:57

Stefan Scepovic és Boban Nikolov góljával a Videoton hazai pályán 2-0-ra gyõzött a Budapest Honvéd ellen az NB I 32. fordulójában, így matematikailag is bebiztosította bajnoki címét. A vereséggel a Honvéd visszacsúszott az ötödik helyre.

Simán nyert a Videoton, utolsó helyen a Vasas

Sport2018.05.20, 08:09

Az OTP Bank Liga 31. fordulójában a listavezetõ Videoton idegenben 3-0-ra gyõzött a Vasas ellen, ezzel eredménykényszerbe hozva a Ferencvárost. Mivel nyert a Diósgyõr és a Balmazújváros is, a Vasas visszacsúszott az utolsó helyre a tabellán.

Döntõ az FA-kupában, képernyõn a Fradi, a Bayern és a Juventus

Sport2018.05.19, 08:07

Szombaton érdemes lesz elõre bekészíteni ételt-italt, mivel szinte egész nap fantasztikus mérkõzéseket lehet nézni. Az angol FA-kupa döntõjében Chelsea-Manchester United mérkõzést rendeznek, az NB I-ben képernyõre került a Ferencváros és a Videoton is, de a Juventus és a Bayern München játékát is lehet csodálni, utóbbi a Német Kupáért száll harcba. De nem csak labdarúgás lesz a programban, az FTC 18 év után lehet bajnok a férfi vízilabdában, illetve tenisz, jégkorong, autósport és kajak-kenu is közvetítés is lesz.

A bajnoki címrõl dönthet a Videoton-Fradi

Sport2018.05.05, 09:34

Bár ezúttal nem egy "egymeccses" bajnoki döntõrõl van szó, de a listavezetõ Ferencváros és a második Videoton összecsapása könnyen eldöntheti az aranyérem sorsát az OTP Bank Liga szombati, 29. fordulójában.

Százmilliós aranycsata lesz a Videoton-Fradi focimeccs

Sport2018.05.04, 10:53

Szombaton este 19.30-kor Felcsúton rendezik meg a labdarúgó NB I "aranyrangadóját", a Videoton-Ferencváros bajnoki mérkõzést. Sokan máris a bajnokság döntõjének nevezik a meccset, ami nem áll távol az igazságtól, bár mindent ez a találkozó sem dönt majd el. A Fradi jelenleg egy ponttal vezet a második Videoton elõtt, vendéggyõzelem esetén a budapesti csapat nagyon közel kerülhet a harmincadik bajnoki címéhez.

Legendák nyomában: tényleg tömegével gyulladtak ki a Videoton Color Star tévék?

Techbázis2018.05.02, 10:48

Ha valami, akkor a Videoton Color Star története egy igazi Magyar Városi Legenda. Ez az a tévékészülék, amelyet egy ország csak robbanós televízióként ismer, és amelyrõl sokan úgy tudják, hogy lakások tömkelegét gyújtotta fel, ráadásul egyesek szerint több ember halálát is okozta. De vajon mindebbõl mi igaz? Ennek jártunk utána!

Hibázás kizárva, a gyõztes mindent visz: Fradi-Vidi csata az aranyért

Sport2018.04.14, 06:25

Már az õszi szezon végén is biztosnak látszott, hogy a Ferencváros és a Videoton között dõlhet el a bajnoki cím sorsa. Mára annyi változott, hogy csak ennek a két csapatnak van esélye a végsõ gyõzelemre a labdarúgó NB I-ben, ugyanis a mögöttük lévõ szakadék kisebb kanyonná változott. A két együttes azonos teljesítménnyel – a Fradinak hárommal jobb a gólkülönbsége –, 18 ponttal elõzi meg a még dobogós Debrecent. Innentõl kezdve csak az a kérdés, hogy nyolc fordulóval a vége elõtt mi dönthet az egyik vagy a másik csapat javára.

A magyar futball újra olyan sikeres lehet, mint Puskásék idejében volt

Sport2018.03.02, 10:47

A Videoton 47-szeres szerb válogatott csatára, Danko Lazovics szerint a magyar futball néhány éven belül ugyanolyan sikeres lehet, mint az Aranycsapat idejében volt.

A Fradi és a Videoton gyilkos csatáját hozhatja az NB I tavaszi idénye

Sport2018.02.24, 10:31

Bár a Magyar Kupa nyolcaddöntõinek hétközi küzdelmeivel hivatalosan is megkezdõdött a hazai futballtavasz, az NB I hosszú téli pihenõt követõen szombaton folytatódik, nem is akármilyen mérkõzésekkel. A bajnoki címvédõ Honvéd a listavezetõ Ferencváros otthonába látogat, a Videoton a Vasast fogadja, míg a sereghajtó Mezõkövesdnek Pintér Attila csapata, a Puskás Akadémia ellen kell megkezdenie a felzárkózást. Milyen volt az átigazolási és a felkészülési idõszak, illetve mik az esélyek a tavasszal? Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat.

Pintér Attila a Videoton egyik legjobbjával erõsített

Sport2018.02.13, 17:02

Ezekiel Henty a Videotontól fél évre kölcsönbe került a Puskás Akadémiához. A nigériai csatár – aki megfordult az AC Milan és az FK Lokomotiv Moszkva csapatánál is – 2018 június 30-ig tartó kölcsönszerzõdést írt alá kedden.

Huszti: Nem azért jöttem haza, hogy válogatott lehessek

Sport2018.01.12, 15:16

"Nem azért jöttem haza, hogy válogatott lehessek, az a történet számomra már befejezõdött" - jelentette ki a Videoton FC pénteki sajtótájékoztatóján Huszti Szabolcs, aki 13 év után tért vissza Magyarországra, és két és féléves szerzõdést kötött a székesfehérvári klubbal.

Huszti 13 év után visszatérhet az NB I-be

Sport2018.01.11, 07:58

A Nemzeti Sport értesülései szerint Huszti Szabolcs a Videotonba igazol.

Kis falumból Monacóba mentem, nagyherceggel teqballozni kezdtem

Sport2018.01.02, 07:17

Az Origo sportrovatának nyolc munkatársa emlékezik vissza a 2017-es évre - szubjektíven. A történeteket sajtó alá rendezte, a kilencedik tag, Lantos Gábor.

Lõw Zsolt tartott edzést a Videotonnál

Sport2017.12.14, 18:44

Az UEFA PRO licences edzõi képzés keretében szerda este a Vidi II bemutató edzésen vett részt Telkiben, melyet a Bundesligában szereplõ RB Leipzig másodedzõje, Lõw Zsolt vezényelt.

Áramszünetek, edzõváltások, WC-tetõ a pályán, potyák - elsõ a Fradi

Sport2017.12.13, 05:49

Ismét eljött a pillanat, amikor a magyar futball hosszú téli pihenõre vonul. December 9-én, szombaton rendezték az utolsó õszi fordulót, legközelebb 2018. február 24-én láthatunk NB I-es mérkõzéseket. A 2017/18-as idényének (több mint) elsõ fele megannyi emlékezetes pillanatot hozott, ezeket szedtük most csokorba a teljesség igénye nélkül.

Fiola sokáig emlékezni fog Paintsilre, így ünnepelt a Fradi

Sport2017.12.03, 10:51

Mint arról beszámoltunk, az NB I 18. fordulójának rangadóján a Ferencváros 3–1-re gyõzött a Videoton ellen a Groupama Arénában, ezzel pontszámban beérte a székesfehérváriakat. A Fradi középpályásának, Joseph Paintsilnek a gólját pedig nem csak Fiola Attila fogja sokáig emlegetni.

A Fradi gálázva verte a Videotont az õsz legfontosabb meccsén

Sport2017.12.02, 22:49

Az NB I 18. fordulójának rangadóján a Ferencváros 3–1-re gyõzött a Videoton ellen a Groupama Arénában, ezzel pontszámban beérte az ezen a meccsen kiscsapatként futballozó székesfehérváriakat.

A magyar támadó duplázott a Borussia Mönchengladbachban

Sport2017.11.16, 11:11

A Videoton fiatal támadója, Torvund Alexander meghívást kapott a Bundesligában szereplõ Borussia Mönchengladbach csapatától próbajátékra. Négy napig készült a német klub U19-es csapatával, sõt edzõmeccsen is pályára lépett a ghánai Bechem United FC ellen, melyet 4-1-re megnyert a Borussia, a magyar labdarúgó pedig kétszer is eredményes volt.

A Videoton csatára szétrúgta az újpesti öltözõ ajtaját

Sport2017.10.28, 22:27

Az OTP Bank Liga 14. fordulójában az Újpest FC 2-2-es döntetlent játszott a Videotonnal a Szusza Ferenc Stadionban. A székesfehérváriaktól két játékost is kiállított Solymosi Péter játékvezetõ, így a vendégek felfokozott idegállapotban, kettõs emberhátrányban fejezték be a mérkõzést. A parázs jelenetek az öltözõfolyosón is folytatódtak, a Nemzeti Sport információja szerint a nigériai Ezekiel Henty szétrúgta az öltözõ ajtaját az újpesti stadionban.

Az NB I vándorcirkuszának nézõi a világ végére is elkísérik csapatukat

Sport2017.10.01, 13:37

A Debrecen Újpesten játszik bajnokit az NB I 11. fordulójában, de a Nagyerdei Stadionnál mindenki piros-fehér szettben szaladgál. Nyüzsgés van, az emberek jönnek-mennek, van, aki egyedül, van, aki a haverjával, van, aki a családjával. De mi készül itt? A diósgyõriek fogadják a Videotont, 50 kilométerre az otthonuktól. Akiknek a stadionépítés miatt minden hazai meccsük is idegenbeli. A szurkolókat azonban ez nem zavarja, Debrecenben is olyan hangulatot csinálnak, mintha a saját stadionjukban lennének. 

A Videoton nem tudott visszavágni a Honvédnak

Sport2017.09.23, 22:34

A tavalyi ezüstérmes, most listavezetõ Videoton és a bajnok Honvéd 1-1-es döntetlent játszott szombaton, a felcsúti Pancho Arénában a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának zárómérkõzésén.

MK: Szarvaspörkölt várja Szarvaskenden a Haladást

Sport2017.09.20, 09:45

Szerdán délutántól 60 mérkõzést rendeznek a Magyar Kupa 6. fordulójában. A tavalyi kiírásban ezüstérmes Vasas a megye I-es Nyíradony vendégként kezd, míg a Szombathelyi Haladás Vas megyei rangadóval indít, Szarvaskendre látogat Pacsi Bálint csapata.

Továbbra is veretlen a Videoton

Sport2017.09.06, 22:03

A Videoton 4-1-re gyõzött Pakson az OTP Bank Liga hatodik fordulójából elhalasztott mérkõzésen, így megerõsítette elsõ helyét a tabellán.

Juhász Roland: Ezen a szinten ilyen hibák nem férnek bele

Sport2017.08.24, 23:40

A Videoton az Európa-liga negyedik fordulójának visszavágóján annak a tudatában léphetett pályára a felcsúti Pancho Arénában, hogy a Belgrádban elért gól nélküli döntetlen után akármilyen különbségû gyõzelmet arat, bejut a második számú európai kupasorozat csoportkörébe. Ám hiába dolgozott ki számtalan helyzetet a magyar csapat az elsõ félidõben, a gólokat - hármat - a Partizan lõtte. A második félidõben a Juhász Roland korai kiállítása miatt emberhátrányban játszó Nikolic-legénység a hajrában kapott még egyet, így végül 4-0-ra kikapott, és búcsúzott az európai futballszíntértõl.

Ráfizetett a bátor támadójátékra a Videoton

Sport2017.08.24, 23:25

Az idegenbeli 0-0 után a Videoton hazai pályán 4-0-s vereséget szenvedett a Partizan Beograd együttesétõl, így nem lesz ott az Európa Liga fõtábláján. Marko Nikolics csapata nem tudott mit kezdeni a szerbek kontratámadásaival.

Az év meccsét játssza este a Videoton

Sport2017.08.24, 13:58

A Videoton az elsõ mérkõzésen Belgrádban elért 0-0-s döntetlent követõen kedvezõ helyzetben várja a csütörtöki (Pancho Aréna, 20.00) Európa Liga-selejtezõ visszavágóját a szerb Partizan Beograd ellen. Ez már most óriási siker, és egy még nagyobb kapujában van a székesfehérvári csapat. Bármilyen arányú magyar gyõzelem az EL csoportkörét hozza el a Videotonnak.

Eddig csak bajt hozott a magyarokra a Premier League-bõl érkezõ bíró

Sport2017.08.23, 13:13

Csütörtök este nyolctól a Videoton FC a szerb Partizan Beográdot fogadja a felcsúti Pancho Arénában, az Európa Liga-selejtezõ negyedik fordulójának visszavágó mérkõzésén. A székesfehérvári csapat egy lépésre van attól, hogy 2012 után újra kiharcolja a fõtáblára jutást. Az összecsapás játékvezetõje, a 46 éves angol Ande Marriner lesz.

Fél évet csúszik a székesfehérvári stadion elkészülése

Sport2017.08.18, 12:09

A fõépület súlyos statikai problémái miatt január helyett csak jövõ júniusban készül el Székesfehérváron az új Sóstói Stadion.

A döntetlen siker - egy lépéssel közelebb az álomhoz a Vidi

Sport2017.08.18, 04:11

A Videoton 0–0-s döntetlent játszott a Partizan Beograd vendégeként az Európa Liga-selejtezõ negyedik fordulójának elsõ mérkõzésén, így kedvezõ helyzetbõl várhatja a jövõ heti felcsúti visszavágót.

Zárt kapus lesz a Partizan-Videoton El-meccs

Sport2017.08.04, 21:15

Szerb sajtóhírek szerint a Partizan Beograd következõ két hazai európai kupameccsét zárt kapussá nyilvánította az UEFA. Ráadásul a szerb bajnoknak 130 ezer eurós büntetést is fizetnie kell az Európai Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága által hozott döntés értelmében.

A csodálatosan focizó Videoton az álom kapujában

Sport2017.08.04, 09:51

A Videoton-Bordeaux Európa Liga-selejtezõ visszavágója elõtt azt írtuk, hogy olyan bravúrra van szüksége a székesfehérvári csapatnak, amelyet 7 éve nem produkált egyetlen magyar induló sem a nemzetközi kupák selejtezõjében. 2010-ben a Gyõr a Montpellier ellen, 2017-ben a Videoton a Bordeaux ellen csinált csodát. Jöhet az EL Playoff-sorsolás, most szurkoljunk azért, hogy ne verhetetlen ellenfelet kapjon a Vidi.

Hét éve nem látott bravúr kell a Videotontól a Bordeaux ellen

Sport2017.08.03, 15:39

Az Európa-liga 3. selejtezõkörének az elsõ mérkõzésén a Videoton 2-1-es vereséget szenvedett a francia Bordeaux otthonában, így a felcsúti visszavágón nagy bravúrral meglepetést is elérhet, esetleg tovább is juthat. Ennek apropóján arra kerestük a választ, hogy ez elmúlt 20 évben vajon hány magyar klubnak sikerült a bravúr, azaz hátrányból megfordítani a párharcot a nála magasabban jegyzett csapat ellen.

A Videoton vezetõedzõje szerint tökéletes taktika kell a visszavágón

Sport2017.08.02, 17:08

A Videoton FC szerb vezetõedzõje szerint a továbbjutáshoz taktikailag tökéletes meccsre lesz szükségük csütörtökön, a francia Girondins Bordeaux elleni visszavágón az Európa Liga-selejtezõ harmadik fordulójában.

Kinyílt a ferencvárosi gólzsák, az Újpest kétgólos elõnyt adott le

Sport2017.07.30, 20:27

A labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójának vasárnapi mérkõzésein az eddig nyeretlen Ferencváros 5-0-ra legyõzte a Mezõkövesdet, a tavalyi bronzérmes Vasas az újonc Puskás Akadémia ellen nyert 2-0-ra, míg a Videoton Felcsúton játszott 2-2-s döntetlent az Újpesttel.

Villámgyors fiatal szélsõk rohamozzák a Videoton kapuját

Sport2017.07.27, 19:32

Csütörtök este (20.30) a Videoton a Girondins Bordeaux csapatával játszik az Európa Liga-selejtezõ harmadik fordulójának elsõ mérkõzésén. A francia klub nem épp legjobb idõszakát éli, de még így is toronymagas esélyesnek számít.

El: Kijelölték a Videoton-Bordeaux párharc idõpontjait

Sport2017.07.21, 10:05

Kijelölték a Videoton FC és a Girondins Bordeaux labdarúgó Európa Liga-selejtezõ párharcának idõpontjait.

EL: Egy percig sem forgott veszélyben a Vidi továbbjutása

Sport2017.07.20, 22:57

A Videoton FC 1-1-s döntetlent játszott az észt Nömme Kaljuval a felcsúti Pancho Arénában az Európa Liga-selejtezõ 2. fordulójának visszavágó mérkõzésén, így 4-1-s összesítéssel jutott a következõ körbe, ahol a francia Girondins Bordeaux lesz az ellenfele.

A Vasas és a Vidi is pontokat vesztett a nyitófordulóban

Sport2017.07.16, 19:25

A Diósgyõr 2-0-ra nyert a Vasas vendégeként a Szusza Ferenc Stadionban vasárnap, míg a Videoton 1-1-es döntetlent játszott a vendég Balmaz Kamilla Gyógyfürdõ együttesével a labdarúgó OTP Bank Liga 2017/18-as szezonjának nyitófordulójában.

Rajtol az NB I - kiszámíthatatlanabb, mint valaha

Sport2017.07.14, 19:09

Pár hét pihenõ után – május 27-én még a bajnoki címért és a kiesés elkerüléséért is folyt a küzdelem –, szombaton újra a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságtól lesz hangos a hazai futballvilág. Kupacsapataink - a Vasas kivételével - még harcban állnak, de a Ferencvárosnak nagyon nehéz, míg a Honvédnak csak nehéz a helyzete. A Videoton nemzetközi páholyban ül, miközben szombaton három mérkõzéssel indul a 2017-18-as pontvadászat.

Megmagyarázhatatlan a Vasas totális összeomlása

Sport2017.07.10, 17:24

A Ferencváros és a Videoton továbbjutott, a Vasas viszont elvérzett a labdarúgó Európa Liga selejtezõ elsõ fordulójában. A Vasas totális összeomlása azért is megmagyarázhatatlan, mert az elsõ, idegenbeli mérkõzés 85. percében 3-1-re az angyalföldi csapat vezetett a Beitar Jeruzsálem ellen. A Szpíker Korner 24. részében Gundel Takács Gábor Hegedûs Henrikkel, az MLSZ kommunikációs munkatársával és Koppányi Gergely labdarúgó szakíróval kutatta az okokat és elemezte a helyzetet.

A Fradinak dán, a Vidinek észt ellenfele lesz az EL-ben

Sport2017.07.06, 22:55

A Ferencvárosnak a Korcsmár Zsoltot és Rafael Van der Vaartot foglalkoztató dán FC Midtjylland, míg a Videotonnak az észt Nomme Kalju lesz az ellenfele a labdarúgó Európa Liga-selejtezõ második fordulójában.

Az európai vizsgán már júniusban osztályozzák az NB I-et

Sport2017.06.22, 06:17

Június 29-én megkezdik szereplésüket az Európa Ligában érdekelt magyar csapatok. A Videoton a máltai Balzan FC ellen kezd Felcsúton, az angyalföldiek a Beitar Jerusalem otthonában nyitnak, míg a zöld-fehérek a Groupama Arénában fogadják elõször a lett FK Jelgavát. A rövid pihenõ után gõzerõvel készülnek az együttesek, ám nincs sok idõ, hamarosan ismét beárazódik az NB I.

A Videotonnál eggyel több az ezüstérem, mint kellene

Sport2017.06.08, 09:29

A kedden szerzõdtetett új vezetõedzõvel, Marko Nikoliccsal is a bajnoki cím a cél a legutóbb második Videoton FC labdarúgócsapatánál.

Honvéd-Celtic? Fradi-Partizani? Tessék választani!

Sport2017.06.02, 07:45

Megint a sorsolás lesz a legizgalmasabb? A magyar klubcsapatok közül a bajnok Budapest Honvéd a Bajnokok Ligája 2. selejtezõkörében kapcsolódik be, az Európa Ligában érdekelt Videoton, Ferencváros, Vasas hármasra már az elsõ fordulóban feladat vár. Megnéztük, kik lehetnek a magyar együttesek ellenfelei Európában. Az elmúlt évek eredményeit figyelembe véve igazán csoda lenne, ha egy csapatunk megérné a szeptembert, azaz csoportkörbe jutna valamelyik kupában.

Milliós büntetések rasszista megnyilvánulások és pirotechnika miatt

Sport2017.06.01, 16:43

Három NB I-es labdarúgóklubot is milliós nagyságrendû büntetéssel sújtott az MLSZ fegyelmi bizottsága csütörtökön.

Elindult a nemzetközi siker útján a Vidi-csatár Oscar-díjas vergõdése

Sport2017.05.28, 19:24

Ki ne tudná, szombat este 24 évnyi szünet után bajnoki címet nyert a Budapest Honvéd focicsapata, miután hazai pályán 1-0-ra megnyerte a Videoton elleni bajnoki döntõt. A gólkirály, Eppel Márton gyõztes találata mellett a mérkõzés egyik legemlékezetesebb jelenete a videotonos Danko Lazovic kínos vergõdése volt egy kispesti szabálytalanság után.

Õrült ünneplés a Budapest Honvéd öltözõjében - videó

Sport2017.05.27, 23:10

A Budapest Honvéd a Videoton 1-0-s legyõzésével megnyerte az OTP Bank Liga bajnoki címét a 2016–2017-es szezonban, így 24 évnyi szünet után ismét aranyérmet ünnepelhet az élvonalban. Tekintse meg, hogyan ünnepeltek a kispesti futballisták az öltözõben a lefújás és a bajnoki trófea átadása után. 

A Honvéd legyõzte a Videotont, 24 év után újra bajnok

Sport2017.05.27, 23:05

A Budapest Honvéd 24 év után újra aranyérmes lett az NB I-ben, miután a bajnoki döntõn 1-0-ra legyõzte a Videotont a Bozsik Stadionban. A kiesés elleni harcból az MTK Budapest jött ki vesztesen, mivel 1-1-es döntetlent játszott Pakson, és bár pontszámban beérte a Debrecentõl vereséget szenvedõ DVTK-t, de kevesebb gyõzelme miatt búcsúzni kényszerült az elsõ osztálytól. A Ferencváros kétgólos gyõzelmet aratott az Újpest ellen, azonban a Vasas ikszelt a Mezõkövesddel, így a piros-kékeké a bronzérem.

Repkedtek az MLSZ-büntetések a Vidi-Fradi rangadó után

Sport2017.05.23, 17:52

A Videotont, a Ferencvárost és a Diósgyõrt sújtotta pénzbüntetéssel a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága kedden.

Távozhat az NB I egyik legjobbja

Sport2017.05.22, 13:58

A szombati Bp. Honvéd-Videoton NB I-es összecsapás nem csak a bajnoki címrõl dönt majd, hanem a székesfehérvári klub egyik legjobb játékosának a jövõjérõl is.

Szakadékba taszíthatja a Honvéd a Mezõkövesdet

Sport2017.05.06, 06:37

Már csak négy forduló van hátra a labdarúgó NB I 2016/17-es idényébõl. Annyit máris kijelenthetünk, hogy ez a bajnokság régen látott izgalmakat tartogat. A bajnoki aranyéremért a Honvéd és a Videoton vív ádáz csatát, míg az alsóházban a már kiesett Gyirmótot még négy csapat is követheti, A Debrecen, az MTK, a Diósgyõr és a Mezõkövesd közül az egyik egészen biztosan búcsúzik az NB I-tõl a hónap végén. 

Nem hagyja magát lerázni a Videoton

Sport2017.04.29, 22:48

A második Videoton szombaton 3-2-es gyõzelmet aratott Felcsúton a bennmaradásért küzdõ Debreceni VSC felett a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában.

Gera mesterhármast lõtt 38. születésnapján, botlott a Videoton

Sport2017.04.22, 20:52

A születésnapját szombaton ünneplõ Gera Zoltán három góljával nyert 3-2-re a Ferencváros Gyirmóton az NB I 28. fordulójában.

Visszavette az elsõ helyet a Honvéd

Sport2017.04.15, 21:08

A hétközi fordulóban a Ferencváros ellen remeklõ Paksot magabiztosan küldte haza Marco Rossi Honvédja, ezzel a kispestiek újra a tabella élére verekedték magukat. Ehhez a Videoton Mezõkövesd elleni pontvesztése is kellett. 

Paksi vereségével elúszóban a Fradi bajnoki címe

Sport2017.04.13, 09:50

A Groupama Arénában aratott gyõzelme után hazai pályán is legyõzte a Paks a Ferencvárost, ezúttal 3-1-re a labdarúgó NB I-ben, így Thomas Doll együttese gyakorlatilag elköszönhet a címvédés lehetõségétõl az NB I-ben, miután hét fordulóval a vége elõtt kilenc pont a hátránya a listavezetõvel szemben.

A Vasas 9 emberrel, a 93. percben nyert Felcsúton a Vidi ellen

Sport2017.04.08, 20:19

A Vasas kilenc emberrel, Murka Benedek 93. percben szerzett góljával gyõzte le 2-1-re a találkozó elõtt még éllovas Videotont az NB I 25. fordulójának rangadóján. A mérkõzés hajrájában három piros lap is villant, ebbõl kettõt a Vasas, egyet a Videoton kapott. A Honvéd is idegenben nyert és a tabella élére állt. 

A Videoton nem lassít, a Vasas viszont kifulladt

Sport2017.03.11, 17:48

A Videoton hazai pályán 2-0-ra legyõzte a immár Bódog Tamás irányította DVTK-t, és saját gyõzelme mellett annak is örülhet, hogy az MTK a Hidegkuti-stadionban egy góllal legyûrte a Vasast, akik így talán ki is szálltak a bajnoki címért zajló versenyfutásból. A DVSC egyre nehezebb helyzetbe navigálja magát. 

Magyar sikerek a Bundesligában és a kézipályákon

Sport2017.02.26, 00:49

Dárdai Pál csapata, a Hertha 2-0-ra nyert a Bundesligában, ezzel éppen a legyõzött Frankfurtot elõzte meg. Korábban nyert a Leipzig is, amely egyre közelebb kerül a Bajnokok Ligája-szerepléshez. Kézilabdában BL-meccset nyert a Fradi nõi csapata, és a Veszprém is. Ez történt szombat délután.

Fradi-Vidi rangadó szombaton

Sport2017.02.24, 09:58

A bajnoki cím szempontjából is döntõ jelentõséggel bírhat a szombati Ferencváros-Videoton rangadó, amely a labdarúgó OTP Bank liga 21. fordulójának zárómérkõzése lesz.

A Videoton BL-klubtól igazolt válogatott csatárt

Sport2017.02.13, 13:46

A labdarúgó NB I-ben listavezetõ Videoton FC szerzõdtette a Dinamo Zagreb 21 éves támadóját, Mirko Maricot.

Távozott a Vidi portugál középpályása

Sport2017.01.31, 16:37

Távozott a Videoton labdarúgócsapatának portugál középpályása, Filipe Oliveira.

Feczesin Róbert Dél-Koreába szerzõdött

Sport2017.01.06, 19:00

Feczesin Róbert, a Videoton csatára írásban jelezte klubjának, hogy távozni szeretne, és már meg is van új csapata, a dél-koreai Jeonnam Dragonsban folytatja pályafutását. 

Kikapott Pakson a Vasas, a Videoton vezeti a tabellát

Sport2016.12.10, 18:58

Nem hozott gólzáport az OTP Bank Liga 19. fordulójának öt délutáni mérkõzése, de az eredményeknek köszönhetõen hihetetlenül összesûrûsödött az élmezõny. Ehhez kellett a listavezetõ vereség, a második helyezett döntetlenje és a harmadik helyzett sikere. Jöjjenek a részletek! 

Volt Vidi-edzõt nevezett ki a Hajduk Split

Archívum2016.12.05, 18:36

A Videotonnal tavaly bajnoki címet nyerõ spanyol Joan Carrillót nevezték ki hétfõn a Futács Márkót is foglalkoztató horvát Hajduk Split labdarúgócsapatának vezetõedzõjévé.

Tapad a Videoton a Vasasra

Sport2016.12.03, 20:11

Idegenben, a DVSC otthonában szerezte meg a három pontot a Videoton a labdarúgó OTP Bank Liga tizennyolcadik fordulójának szombat esti mérkõzésén.

Lazovic-duplával nyert a Videoton

Archívum2016.11.26, 20:21

A Videoton Danko Lazovics két góljával legyõzte a vendég MTK-t szombaton a felcsúti Pancho Arénában a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának zárómérkõzésén.

A Videoton négy góllal nyert Felcsúton

Archívum2016.11.05, 17:41

A Videoton Feczesin és Scepovic duplájával 4-0-ra legyõzte az újonc Gyirmótot szombaton a felcsúti Pancho Arénában a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójában.

Utolsó villanyoltás a Vasas-stadionban: múlt, jelen és jövõ ünnepe

Sport2016.10.29, 23:32

A labdarúgó NB I-ben listavezetõ Vasas majdnem tökéletes estével búcsúztatta az Illovszky Rudolf Stadiont, csak négy percen múlt, hogy nem gyõzte le a szezonban másodszor a második helyezett Videotont. Az angyalföldi klub telt ház elõtt, remek hangulatban köszönt el lebontásra kerülõ otthonától: a lefújás után a nézõsereg a pályára vonult, egy szerencsés szurkoló utolsóként lekapcsolta a reflektorokat, tûzijáték borította be az eget, közben pedig zúgott a „Hajrá, Vasas!”

Lazovic a 91. percben varázsolt az NB I szuperrangadóján

Sport2016.10.29, 22:50

A listavezetõ Vasas otthona, az Illovszky-stadion búcsúztatóján 1–1-es döntetlent játszott az egyik legkomolyabb üldözõ Videotonnal a labdarúgó-OTP Bank Liga 14. fordulójában, szombaton.

A Bozsik Stadionban nyert a Videoton

Sport2016.09.24, 20:20

A Videoton 2-1-es gyõzelmet aratott a Bozsik Stadionban a Budapest Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 11. fordulójában. Henning Berg együttese már öt bajnoki mérkõzés óta veretlen, s ezek közül négyet megnyert.

Nagy verést kapott a Loki Felcsúton

Sport2016.08.21, 22:09

A Videoton 5-1-re legyõzte Felcsúton a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga vasárnapi, hetedik fordulójában. A siker fõ letéteményese az egyaránt két gólig jutó Lang Ádám és Feczesin Róbert volt.

Torghelle szállította az elsõ gyõzelmet az MTK-nak

Sport2016.08.16, 21:06

Az MTK Budapest 1-0-ra legyõzte Dunaújvárosban a vendég Videotont a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának keddi nyitómérkõzésén.

Elõször nyert a Videoton és a Haladás

Sport2016.08.07, 20:34

A futball NB I. negyedik fordulójában megszerezte elsõ gyõzelmét a Videoton és Haladás, az MTK azonban továbbra is nyeretlen, sõt gólt sem tud szerezni. 

Csak hosszabbítást ért a Videoton bravúrja az EL-ben

Sport2016.08.04, 21:25

Utolsó magyar csapatként a Videoton FC is búcsúzott a nemzetközi kupáktól: a székesfehérváriak a múlt heti egygólos hazai vereséget követõen 1-0-ra vezettek a rendes játékidõ után a dán Midtjylland vendégeként az Európa Liga-selejtezõ harmadik fordulójának visszavágóján, de a hazaiak hosszabbításban szerzett egyenlítése a kiesést jelentette.

Az utolsó magyar csapat is búcsúzhat Európától

Archívum2016.08.04, 12:32

Utolsó magyar csapatként csütörtökön a Videoton FC is búcsúzhat a nemzetközi kupaporondtól, ugyanis a dán Midtjylland ellen egygólos hátrányból várja az idegenbeli visszavágót a labdarúgó Európa Liga-selejtezõ harmadik fordulójában.

A Videotonnal is elbánt az El-ben a MU tavalyi legyõzõje

Sport2016.07.29, 08:04

A Videoton hazai pályán 1-0-ra kikapott a dán Midtjyllandtól az Európa-liga 3. selejtezõkörének elsõ mérkõzésén. A dánok túl mély benyomást nem hagytak senkiben, azonban míg a Videoton kihagyta a helyzeteit, õk a kevés lehetõségükbõl egyet értékesítettek. Azt viszont kijelenthetjük, hogy ezúttal még a Cukaricki elleni döntetlennél is nagyobb bravúrra lenne szükség a továbbjutáshoz.

Most kell megmenteni a magyar foci becsületét

Sport2016.07.27, 11:53

A Videotonnak a dán Midtjylland ellen is házigazdaként kellene elõnyt szereznie a labdarúgó Európa Liga-selejtezõben, a harmadik forduló csütörtöki játéknapján.

A Puskás Akadémia termelte a legnagyobb profitot az NB I-ben

Sport2016.07.26, 14:57

Összesen négy NB I-es futballklub volt nyereséges tavaly, 2009 óta pedig csak kettõ nem halmozott fel veszteséget. A mezõny bevételeinek mindössze kétharmada üzleti jellegû, az akadémiai rendszer túlméretezett. És végre van egy becslés arról, mennyi a magyar focisták átlagfizetése.

A Videoton döntetlennel jutott tovább az Európa-ligában

Sport2016.07.21, 22:35

A fehérváriak gyenge elsõ és egy legalább értékelhetõ második félidõ után 1-1-es döntetlent értek el Belgrádban a szerb Cukaricki otthonában, ezzel 3-1-es összesítéssel továbbjutottak az Európa-liga második selejtezõkörébõl – egyetlen magyar csapatként.

Hajszálra volt az égéstõl a Videoton

Sport2016.07.07, 23:24

A Videoton a csütörtöki visszavágón 2-0-ra kikapott a moldovai Zaria Balti vendégeként, ám az elsõ meccsen elért 3-0-s sikerének köszönhetõen továbbjutott a labdarúgó Európa Liga-selejtezõ elsõ fordulójából.

Szerb csapattal játszhat a Videoton

Sport2016.07.07, 16:57

A szerb FK Cukaricki lesz a Videoton FC ellenfele a labdarúgó Európa Liga selejtezõjének második fordulójában, ha a magyar együttes továbbjut.

Feczesin a továbbjutás küszöbére lõtte a Videotont

Sport2016.06.30, 20:08

A Videoton 3-0-ra legyõzte a moldovai FC Zaria Balti együttesét a labdarúgó Európa Liga-selejtezõ elsõ fordulójának elsõ mérkõzésén, csütörtökön. Ez volt Henning Bergnek, a Videoton norvég vezetõedzõjének bemutatkozása.

230 milliót kap a Videoton

Gazdaság2016.05.02, 13:22

230 millió forintot biztosít a kaposvári Videoton Elektro-Plast Kft. számára a kormány Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezésére.

Egykori BL-gyõztes ManUnited-sztár veheti át a Videotont

Sport2016.04.21, 15:01

A Manchester Uniteddel Bajnokok Ligáját nyerõ Henning Berget is esélyesnek tartják a Videoton edzõi posztjára. 

Az utolsó pontot rabolt a címvédõtõl

Sport2016.03.12, 17:54

A sereghajtó Békéscsaba szombaton 1-1-es döntetlent ért el a címvédõ Videoton vendégeként Felcsúton a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójában.

Már a magyar bajnokság is az Eb-rõl szól

Sport2016.02.12, 16:43

Bár a Ferencvárost már valószínûleg nem lehet megfogni, mögötte nagy harc várható az európai kupahelyekért, illetve a kiesés elkerüléséért is. Válogatott játékosok tértek vissza az NB I-be, és szükség is van rájuk, mert õsszel átlagosan alig háromezren voltak kint a stadionokban. Indul a magyar futballtavasz.

Egy üzlet, ami veszteséges, de Orbán barátainak bejött

Gazdaság2016.01.10, 18:45

Valamiért megéri ma Magyarországon olyan futballcsapatokat mûködtetni, amelyek nemhogy profitot nem hoznak a tulajdonosoknak, de veszteséget termelnek. Orbán Viktor miniszterelnök több jó barátjának is megéri, hogy évente öntik a százmilliókat a klubjaikba. Úgy tûnik, nekik van igazuk. De miért?

Hajrágóllal nyert a Videoton

Sport2015.12.12, 18:28

A bajnok címvédõ Videoton 1-0-ra legyõzte a vendég Paksot szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 19., idei utolsó fordulójában.

A Videoton legyõzése sem okozott gondot a Fradinak

Archívum2015.12.02, 20:54

Az éllovas Ferencváros hazai pályán 1-0-ra legyõzte a címvédõ Videotont a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának szerdai rangadóján. Az FTC 31 összecsapás óta veretlen a Groupama Arénában, ahol a szerdai találkozó elõtt külön köszöntötték Thomas Doll vezetõedzõt, akinek ez volt a 100. tétmérkõzése a fõvárosi zöld-fehérek trénereként.

Doll már a Videoton elleni meccs elõtt ünnepelhet

Sport2015.12.02, 11:17

Thomas Doll a Videoton ellen ül századik mérkõzésén a Ferencváros kispadján.

Gumihangú, de gyors, és végre mi is rúghatjuk

Archívum2015.11.30, 20:14

Hamarosan megkapják az Eb-labdát a résztvevõ válogatottak, hogy ismerkedjenek vele. Nekünk már megvan, Fehérváron le is teszteltük a Videoton játékosaival. Mit gondol, kinek tetszett jobban, a csatárnak vagy a kapusnak?

Spanyol csapatot vezet a Vidi exedzõje

Sport2015.10.20, 09:43

A Videoton FC labdarúgócsapatának korábbi vezetõedzõje, Joan Carrillo vette át a spanyol másodosztályú Almería irányítását.

A Videoton átlépett a Honvédon

Archívum2015.10.17, 20:58

A címvédõ Videoton hazai pályán háromgólos gyõzelmet aratott a Budapest Honvéd ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában.

Juhász Roland 2018-ig hosszabbított a Vidivel

Sport2015.09.20, 13:28

A Videoton a honlapján jelentette be, hogy újabb három évre, 2018-ig meghosszabbította csapatkapitánya, Juhász Roland szerzõdését.  

Nyilatkozatokban európai szintû volt a Vidi-Loki

Sport2015.08.31, 09:47

A Videoton-Debrecen mérkõzés után mindkét csapat edzõje érdekes nyilatkozatot tett. Illetve Kondás Elemér nem tett, de azt stílusosan. 

A Loki ellen szerezte meg második gyõzelmét a Videoton

Sport2015.08.30, 21:15

A címvédõ Videoton a hajrában szerzett góllal 1-0-ra legyõzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának vasárnapi zárómérkõzésén.

A játékosokat és az utódját gyalázza a kirúgott Vidi-edzõ

Sport2015.08.29, 10:05

Bernard Casoni indulatosan válaszolt a sportnapilap megkeresésére, a Videotontól két hónap után kirúgott francia edzõ a játékosoknak és utódjának is odaszúrt egy keményet. A tíz meccsbõl kettõt nyerõ szakember szerint könnyû az edzõt hibáztatni. 

Elõzõ
Következõ