Pető Tamás

címke rss
Két korábbi nagy kedvenc is visszatért a MOL Vidhez

Két korábbi nagy kedvenc is visszatért a MOL Vidhez

Visszatért a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Mol Vidihez a portugál Filipe Oliveira, a klub korábbi focistája, de a címvédőnél öt és fél évet eltöltő támadón kívül a fehérváriakat korábban megbízott vezetőedzőként is segítő Pető Tamás is a csapat játékosmegfigyelője lett.

Nyilatkozatokban európai szintű volt a Vidi-Loki

Archívum2015.08.31, 09:47

A Videoton-Debrecen mérkőzés után mindkét csapat edzője érdekes nyilatkozatot tett. Illetve Kondás Elemér nem tett, de azt stílusosan. 

A bűnbakot már megtalálták a kiesőhelyen álló Vidinél

Archívum2015.08.24, 12:37

Mivel az NBI 6. fordulójában is kikapott a Videoton, a bajnoki címvédő egészen az utolsó előtti, már kiesést jelentő helyig csúszott vissza a tabellán. A csapat játékát, az eredményekhez vezető taktikát még nem, a bűnbakot már megtalálták Fehérváron. 

Mi még a 0-3-ban is látunk biztató jeleket

Archívum2015.08.21, 08:26

Pető Tamás szerint a Videoton idén most játszott a legjobban, de nem volt szerencséje, ezért kapott ki 3-0-ra az Európa Liga selejtezőjében a Lech Poznan otthonában. Ennyivel előrébb tart a Poznan. 

Pető Tamás is tagja lett a fociválogatott stábjának

Archívum2009.09.18, 09:21

Pető Tamás is csatlakozott a magyar labdarúgó-válogatott szakmai stábjához: a nemzeti csapatban 1998 és 2002 között 14-szer szerepelt középpályás játékosmegfigyelőként dolgozik majd Erwin Koeman mellett.

Pető Tamás családi okok miatt távozik Újpestről

Archívum2007.12.07, 17:57

Az Újpest FC közös megegyezéssel szerződést bontott Pető Tamással, az együttes 14-szeres válogatott labdarúgójával.

Válogatott középpályással erősített az Újpest

Archívum2007.06.15, 14:58

Két játékost szerződtetett az Újpest FC labdarúgócsapat: Pető Tamás és a bosnyák-ausztrál Szasa Radulovics is a középpályán jelent majd erősítést a következő szezontól. Előbbi 2009. júniusáig, utóbbi 2010. júniusáig írta alá szerződését.

Pető Tamás megunta a bredai tétlenséget

Archívum2005.09.13, 12:34

Pető Tamás, a NAC Breda magyar középpályása távozni szeretne a holland együttestől, mivel a csapat edzője, Ton Lokhoff ritkán veti be a 31 esztendős válogatott játékost.

Babosék parádéztak, Bodnár hosszabbított

Archívum2005.04.03, 23:46

Három magyar légiós is pályára lépett a holland labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának vasárnapi mérkőzésein. A Feyenoordban Babos Gábor végig védett, a Rodában Bodnár László nem jutott szóhoz, Bodor Boldizsár viszont a kezdőcsapatban kapott helyet, míg a Bredában Pető Tamás a 66. percben állt be.

Pető ki-, Böőr bekerült a Matthäus-keretbe

Archívum2005.03.20, 16:33

Pető Tamás helyett a jó formában futballozó DVSC-középpályás Böőr Zoltán került be Lothar Matthäus bővebb keretébe, amelyben helyet kapott egy másik debreceni játékos, Komlósi Ádám és az újpesti Vanczák Vilmos is. A magyar labdarúgó-válogatott kapitánya a hét végi Arany Ászok Liga-forduló után szűkíti a március 30-ai, Bulgária elleni vb-selejtezőre készülő keretét.

Előző
Következő