vetélkedő

címke rss

A környező országok is rámozdultak a melegturizmusra

[origo] utazás2008.07.25, 09:13

San Francisco, Montreal, Barcelona, Párizs és Torontó csak néhány a világ legkeresettebb melegbarát úti céljai közül, ahová évente dollármilliókat visznek, és dollármilliókat költenek a meleg turisták. A régióban is érzik a lehetőségeket a melegturizmusban: Szlovéniában meleg turizmus fellendülését elősegítő beruházókkal tárgyalnak, Berlinben meleg szállodát nyitnak, Ankarában turisztikai irodák hálózatot építenek, és portált fejlesztenek, hogy még inkább vonzóbbá tegyék városukat a meleg párok számára. Magyarország ebben a versenyben egyelőre labdába sem rúghat.

Anyu a legerősebb gladiátornő

Tévé2008.07.23, 18:47

Bár a harmadik évezred tévézésére továbbra is a sorozatok a jellemzőek, és még mindig tart a valóságshow-k szárnyalása, azonban a vetélkedők műfaja kezd megváltozni és a műveltségi játékokat felváltják a szórakoztató jellegű, tudást nem igénylő műsorok, a táncolós-éneklős próbálkozások, valamint a fizikai erőt megkívánó játékok. Ez utóbbiak 2008-ban éledtek fel igazán, mégpedig a retró, erőre alapozó vonulattal, valamint az extrém, leginkább a japán játékokat honosító, utánzó filozófiával.

Óriásit zuhant a Tesco a márkaversenyben

Gazdaság2008.07.21, 11:05

A Google lett a legjobb brit márkanév, a tavalyi harmadik hely után - írja a Guardian. A keresőóriás ezzel a Microsoftot taszította a második helyre a "superbrandek" versenyében, amelyet a YouGov mért fel a szigetországban.

Minimálbérrel is van esély lakáshitelre

Ingatlan2008.07.21, 17:50

A kiélezett hitelpiaci versenyben egyes korábban elutasított igénylőknek is van esélyük ringbe szállni, többeknek azonban elképzelésük sincs a hitelfelvétel folyamatáról és a személyes jövedelmi helyzetükben elérhető hitelösszeg mértékéről. A bankok az ilyen típusú hiteleknél alapvetően a fedezetet és az igénylő ügyfelet vizsgálják elsősorban - áll a Duna House Hitel Centrum elemzésében.

Táncos tévés vetélkedő közeleg

Tévé2008.07.18, 13:42

Örömtánc néven indít új néptáncvetélkedőt augusztus 2-án a Magyar Televízió. A tradicionális táncokat modern interpretálásban bemutató műsorban a Magyar Állami Népi Együttes professzionális táncosai által alkotott csapatok hírességekkel egészülnek ki, míg a sorozat második szakaszába külföldi néptáncegyüttesek is bekapcsolódnak majd.

Veiszer Alinda: A jó és a rossz kritikát is örömmel veszem

Vendégszoba2008.07.02, 13:22

Eredetileg jogásznak, később színésznőnek készült, s amikor úgy érezte, ezekben nem lehetne a legjobb, akkor kezdett el foglalkozni a médiával. Már éppen ezt is feladta volna, amikor a Klubrádiónál "megtapadt", s itteni mentorai indíttatására indult el a Riporter kerestetik! című tehetségkutató versenyen, amelyen bár ötödik lett, valójában nyert: Veiszer Alinda azóta politikai és kulturális műsorok vezetőjeként napi rendszerességel adásban van, s nemrégiben megkapta a Nők a Médiában Egyesület 2007 legjobb női közszereplőjének járó díját. Akik a Vendégszobában jártak, persze nem csak erről kérdezték.

Gundel Takács, Hajdú B. - sportriporterek kedveltsége

Tévé2008.06.30, 14:05

Az elmúlt hetekben elég sokat hallhatta sportriporterek hangját mindenki, aki tévékészülékkel rendelkezik otthonában. Az [origo] szavazásán egy olyan kommentátor nyert, aki nem is dolgozott az Eb-n, a Gfk Hungária felmérésén pedig egy olyan személy győzött, akinek nem is annyira a sport, mint a vetélkedők hozták meg az országos ismertséget.

Hajdú Steve félt a Heti hetestől

Vendégszoba2008.06.23, 17:27

Igen gyakori vendég az RTL Klub vasárnap esti műsorában, de a döntés nem jött hamar: hosszú hónapokig folyt a huzavona, hogy menjen-e vagy sem, mert nagyon félt bekerülni a "fenevadak" közé. Mindazonáltal most nem arra a show-ra, hanem egy látványosabbra gondolt többet: indul a Nemzeti Vágtán. Gyerekkora óta lovagol, így neki aligha jelent majd problémát a verseny. A chaten válaszolt olvasóink kérdéseire.