vesztegetés
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
50 ezer forinton bukott le a NAV-os
Pénz ellenében adott ki adóhatósági okiratokat a NAV egyik munkatársa, de elkapták. A rendőrség vesztegetés miatt gyorsított bírósági eljárást javasolt.
- címkék:
- adózás
- vesztegetés
- NAV
- Címkefelhő »
Portik állhatott a Kósa Lajos elleni lejárató kampány mögött
Az M1 Híradó birtokába került három évvel ezelőtti rendőrségi dokumentumból az derül ki, hogy a Kósa Lajos elleni lejárató kampány mögött Portik Tamás állhat. A 2010-es választások előtt egy férfi vesztegetéssel vádolta meg Debrecen polgármesterét. Később viszont a férfi azt mondta, hogy az NBH kényszerítette a szöveg felolvasására.
Vesztegetéssel vádolnak egy fideszes politikust
Egészségháznak vásárolt volna meg egy lakóházat 2010-ben a hajdúsámsoni önkormányzat. A vételárból kétmilliót kért volna vissza a tulajoktól a polgármester, hogy legyen pénze a kampányra. Akkor feljelentették, most vádat emeltek ellene.
Azt akarták, hogy bemártsam Demszkyt, Hagyót
A repülőtéri vesztegetési ügy elsőrendű vádlottja szerint Demszky Gábor volt főpolgármester, szocialista helyettese, Hagyó Miklós és Kocsis István volt BKV-vezér ellen szóló vallomásokat vártak tőle a rendőrök a nyomozás során, a 2010-es választások előtt nem sokkal - és cserébe a szabadlábra helyezését ígérték.
Milliárdos krimi az olasz bankszektorban
A Nomura Holdings olasz bankjának 1,8 milliárd euró értékű eszközállományát fagyasztotta be az olasz rendőrség. A lépés része a Monte dei Paschi bankkal szemben folytatott szélesebb körű bűnügyi vizsgálatnak. A vádak szerint a Monte dei Paschi több millió euró értékű veszteséget próbált meg elrejteni a részvényesek elől és állítólagosan ebben segédkezhetett a Nomura.
Háromszázezer forintért árulták a középfokú nyelvvizsgákat
Az évek óta működő szervezet a nyelvvizsgaközpontoknak fizetetett azért, hogy a kuncsaftjaik tudás nélkül is nyelvvizsga-bizonyítványt kapjanak. A középfokú vizsgáért 300 ezer, a felsőfokúért félmillió forintot kértek. Az ügyészség több millió forintot lefoglalt, négy gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyeztek, négyen házi őrizetbe kerültek.
- címkék:
- vesztegetés
- nyelvvizsga
- Címkefelhő »
Már nem katona a tábornokper vádlottja
Áder János felmentette szolgálati viszonyából a tábornokok vesztegetési perének első számú vádlottját. Lévai István Attilát első fokon felmentették a vesztegetési ügyben.
- címkék:
- vesztegetés
- tábornokper
- Címkefelhő »
Vesztegetéssel gyanúsítanak két győri ügyvédet
Az egyik ügyvédnek a közeli hozzátartozója érintett a győri színesfémügyben folyó eljárásban. Az ügyvédek a gyanú szerint pénzért vettek információt egy hatósági tiszttől.
- címkék:
- Győr
- vesztegetés
- színesfémtolvaj
- Címkefelhő »
Másodfokon a Hunvald-ügy
Legkésőbb májusban megkezdődhet a Hunvald-per másodfokú tárgyalása a Fővárosi Ítélőtáblán. Az ügyészség benyújtotta a fellebbezést a Fővárosi Ítélőtáblára.
Megkezdődött a vesztegetéssel vádolt bíró pere
Vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel vádolnak egy korábban felszámolási ügyekkel foglalkozó nyíregyházi bírót, akinek a büntetőpere hétfőn kezdődött a Debreceni Törvényszéken.
- címkék:
- Nyíregyháza
- Debrecen
- vesztegetés
- bíró
- Címkefelhő »
Két év börtönt kapott Pálháza polgármestere
Vesztegetés miatt két év börtönbüntetést kapott Moravszki Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Pálháza független polgármestere, aki egy önkormányzati megrendelésért cserébe kenőpénzt fogadott el egy vállalkozótól.
Átverhették Vizoviczkit a korrupt rendőrök
Kitalált rendőrségi akciók elhárításával bizonyították hűségüket azok a főtisztek, akik a gyanú szerint rendőri védelmet nyújtottak a vesztegetéssel gyanúsított Vizoviczki László érdekeltségeinek. A rendőrség a nyomozás során több olyan hangfelvételt is lefoglalt, amelyen a főrendőrök a valóban nem létező akciók részleteiről egyeztetnek.
Felmentették a Gripen-lobbista grófot
Nem találták bűnösnek pénzmosásban a vadászgép-beszerzések ügyében Alfons Mensdorff-Pouilly osztrák üzletembert csütörtökön Bécsben.
Négy év börtönt kapott a korrupt EP-képviselő
Közel 30 millió forintért nyújtott volna be egy törvénymódosítást Ernst Strasser, akit egy újság buktatott le.
Vesztegetésről is szó volt a Gripenek eladásakor
Elkezdődött a Gripeneket gyártó svéd cég lobbistája elleni per Bécsben, aki a gyanú szerint kenőpénzt fizetett a vadászgép-megrendelések érdekében. A tárgyalás második napján a férfi tagadta a vádakat, de bevallotta, hogy a vesztegetés is szóba került, mikor a Gripenekről tárgyaltak.
Vesztegetéssel gyanúsítanak egy rendőri vezetőt
Az ügyészség szerint vesztegetésen kaptak egy vezető beosztású Heves megyei rendőrt, aki felmentést ígért egy vádlottnak A férfi tagadja, hogy ilyet tett volna.
Szabadlábon a pécsi egyetemi vesztegetés elsőrendű vádlottja
Az egykori gazdasági főigazgatóra lakhelyelhagyási tilalmat szabott ki a bíróság.
- címkék:
- Pécs
- vesztegetés
- bírósági ítélet
- Címkefelhő »
Vesztegetéssel vádolnak egy nyíregyházi bírót
A vád szerint két éven át különböző jogtalan előnyöket fogadott el egy felszámolótól.
- címkék:
- Nyíregyháza
- vesztegetés
- bíró
- vádemelés
- Címkefelhő »
Két év börtönt kapott Pálháza volt polgármestere
Moravszki Zsoltot vesztegetéssel vádolták. A két év börtönbüntetés mellett vagyonelkobzásra és közügyektől való eltiltásra is ítélték első fokon.
Ingyen tömte volna a rendőrök fogát az ittas sofőr
Egy fogorvos ittasan az árokba hajtott Esztergomnál szombat este, majd az intézkedő rendőröknek 50 ezer forintot és ingyen orvosi ellátást kínált, ha elengedik. Vesztegetés miatt feljelentették.
Húzzák az időt a pécsi vesztegetési ügyben
Novemberre halasztották a pert, mert a harmadrendű vádlott védőváltást jelentett be. A bíró szerint teljesen egyértelmű az időhúzás.
80 milliós büntetés három gyógyszercégnek
Még a büntetéssel együtt is megéri a gyógyszercégeknek arra ösztönözni az orvost, hogy egy adott terméket ajánljon a betegeknek - írja a Népszabadság. A vesztegetés ugyanakkor nagyon nehezen bizonyítható.
Orosz ügyészeket fizethetett le a HP
Több mint 7,5 millió eurónyi kenőpénzt fizetett ki a Hewlett-Packard három vezetője, hogy a cég nyerje el az orosz ügyészi hivatal által kiírt beszerzési pályázatot a német ügyészség szerint. A HP pénzbüntetést kaphat.
Nem tudták elkezdeni a pécsi egyetemi vesztegetési ügy tárgyalását
Az elsőfokú vádlottnak korábban három ügyvéde is volt, de az első tárgyalásra egy sem maradt, így pedig nem tudták elkezdeni a pécsi egyetemi vesztegetési ügy tárgyalását. A több tucatnyi vádlottat azzal gyanúsítják, hogy bűnszervezet alkottak, és csúszópénzek fejében kötöttek beszállítói és szolgáltatási szerződéseket, és ezzel több mint százmillió forint kárt okoztak a pécsi egyetemnek.
Előzetesben a honvédség egyik főtisztje
A debreceni főtiszt a gyanú szerint azt állította, hogy meg tud szüntetni folyamatban lévő büntetőeljárásokat. Ezért motorkerékpárt és készpénzt kért.
Két év börtönt kapott a korrupt helyszínelő
Jogerősen kétéves letöltendő börtönre ítélte a Győri Ítélőtábla kedden azt a volt baleseti helyszínelőt, aki pénzért részesített előnyben egy céget a roncsok elszállításakor.
Újabb rendőrtisztet gyanúsítanak V. László ügyében
Háromra emelkedett azoknak a magas rangú rendőrtiszteknek a száma, akiket maffiabűncselekménnyel gyanúsítanak V. László vesztegetési ügyében - írja a Magyar Nemzet. Az újabb gyanúsított is osztályvezető volt az NNI-ben, de tagadja a bűnösségét.
APEH-es bűnszervezet ellen emelt vádat az ügyészség
Négy volt osztályvezető is van a között a 14 adóhatósági tisztviselő között, akik ellen hivatali visszaélés és vesztegetés miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség. Az ügynek összesen 66 vádlottja van.
Családtagjai nevén van V. László vagyona
Egyelőre nem tudták zár alá venni a rendőrségi korrupciós ügyben meggyanúsított V. László vagyonát, miután az a vállalkozó családtagjainak a nevén van - írja a hétfői Magyar Nemzet.
Kollégáira vallott a főtiszt a rendőri korrupciós ügyben
K. Tamás kezdeményezte a felettesei bevonását a büntetőeljárásba. Közben a Blikk arról ír, hogy V. László nevén egyetlen autó vagy ingatlan sincs, ezért a Központi Nyomozó Ügyészség nem tudta bűnügyi zár alá venni a rendőri korrupciós botrány civil főszereplőjének ingó- és ingatlanvagyonát.
Harminc rendőrre tett vallomást a korrupciós ügy egyik szereplője
Több olyan rendőrt is kihallgat az ügyészség, akiknek a nevét Kalmár Tamás összefüggésbe hozta rendőri korrupciós botránnyal. Kalmár harminc olyan rendőri vezetőt sorolt fel, akinek befolyása volt arra, hogyan ellenőrizzenek szórakozóhelyeket.
Súlyosbították a V. László elleni gyanút
Dupla akkora büntetést kaphat a Hajógyári-szigeten működő szórakozóhelyek tulajdonosa, miután az ügyészség bűnszervezetben elkövetett vesztegetésre módosította a vele szemben felmerült gyanút.
Korrupciós ügy miatt mentett fel egy tábornokot az államfő
Méltatlanság miatt megszüntette Oláh János dandártábornok szolgálati viszonyát a köztársasági elnök. Oláh egyike annak a három tábornoknak, akiket vesztegetéssel vádolnak a Kaposvári Törvényszéken. Rajtuk kívül még hat ezredes, két alezredes, egy őrnagy és négy polgári személy ellen zajlik eljárás.
Földesi-Szabó: A nagypolitika is tudott a pénzlenyúlásról
Az Egymásért Alapítvány csempészet és sikkasztás miatt börtönben ülő volt vezetője vallomásában elmondta, hogy az ötletgazda Jakubinyi Róbert volt és az alapítvány kapcsolatban állt Szilvásy György akkori titokminiszterrel is.
Nem függesztik fel a Hagyó-pert
A volt szocialista főpolgármester-helyettes és társainak védői azért nyújtottak be alkotmányjogi panaszt, mert a per Kecskemétre helyezése ellen nem fellebbezhettek. Az elbírálás idejére a per felfüggesztését kérték, de ezt jogerősen elutasította a Szegedi Ítélőtábla.
Őrizetbe vették Földesi-Szabó László egyik társát
Hazaszállították és őrizetbe vették Jakubinyi Lászlót, akit az Egymásért alapítvány volt vezetője, Földesi-Szabó László vallomásai alapján vesztegetéssel gyanúsítanak.
Visszautasított félmillió forintot egy rendőr
Vesztegetőkkel szemben kezdeményezett eljárást a rendőrség Miskolcon. Egy közúti ellenőrzés során jelentős pénzt és arany ékszereket ajánlott fel a sofőr és utasa a járőröknek, ha azok eltekintenek a további rendőri intézkedéstől - közölte a rendőrség a Police.hu honlapon.
- címkék:
- Miskolc
- kékfény
- vesztegetés
- Címkefelhő »
Falakba ütköztek a Hajógyári-szigetről eltűnt fiúk szülei
A Hajógyári-szigeten található mulatók közelében az elmúlt években több ember is eltűnt, de nyomozás eddig egyik ügyben sem indult, pedig az egyik eltűnt fiú apja az [origo]-nak azt mondta, mindent megtettek, hogy rábírják a rendőrséget a nyomozásra. Az egyik aktát most elővették, és a rendőrség emberölés gyanújával megindította a nyomozást.
Emberölési gyanút hozott felszínre a rendőrbotrány
Emberölés megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a Hajógyári-szigetről tavaly eltűnt fiatalember ügyében. Erre a múlt héten kirobbant rendőri korrupciós ügy világított rá - mondta az ORFK szóvivője a Magyar Nemzetnek.
Példaképnek tűnő rendőröket söpör el a korrupciós botrány
Egyikük az év rendőre volt, egy másikat bravúros túsztárgyalóként léptették elő a BRFK-n azok közül a magas beosztású rendőrök közül, akiket a számos budapesti diszkót tulajdonló Vizoviczki László körül kirobbant korrupciós ügyben letartóztattak. A rendőrök a gyanú szerint rendszeresen hagyták lefizetni magukat - ketten a Nemzeti Nyomozó Irodánál vezetők, de az [origo] információi szerint akkor válhattak az ügy érintettjeivé, amikor még a BRFK szervezett bűnözés elleni főosztályának élén dolgoztak.
Bors: Egy tanú indította el a lavinát a diszkókirály alatt
Egy másik ügyben őrizetbe vett vállalkozó vallomása után tartóztatták le a számos budapesti szórakozóhelyet üzemeltető Vizoviczki Lászlót és a vele a gyanú szerint együttműködő befolyásos rendőröket - írja forrásainak megnevezése nélkül a Bors. A Bors szerint Vizoviczki ügyében régóta folyik nyomozás, de az összegyűjtött adatok nem voltak elegendőek a meggyanúsításához.
A diszkóbirodalom ura körül forog a rendőrkorrupciós botrány
Megkerülhetetlen volt az éjszakai életben, de rejtőzködő életmódot folytatott az a vállalkozó, akit a rendőrkorrupciós ügyekben nyomozó hatóságok vettek őrizetbe múlt héten. Vizoviczki László évek alatt építette fel a legfelkapottabb budapesti klubokból álló birodalmát, az utóbbi években pedig már a politikával is kereste a kapcsolatot.
Előzetesbe került két rendőri vezető
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság vasárnap azt a két vezető beosztású rendőrt és két civilt, akiket a hét második felében korrupció gyanújával vettek őrizetbe.
Az alvilág pénzelhette az őrizetbe vett rendőri vezetőket
Az éjszakai élet egyik ismert figurája vesztegethette meg a két őrizetbe vett főrendőrt. V. László a Magyar Nemzet információi szerint a kétes ügyeinek a leplezése érdekében korrumpálhatta az alezredest és az őrnagyot.
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik házába fészekrakós családok költöztek 2005 után, egy nagyszabású szocpolcsalási ügy keretében. A lakótelep furcsa kettősséget mutat: míg az egyik házból csendes nyugalom árad, a másikban kiirthatatlan csótányok és összeférhetetlen szomszédok keserítik az - állításuk szerint - idegösszeomlás szélén álló lakók mindennapjait.
Elfogultság miatt dobták vissza a pécsi egyetemi vesztegetési ügyet
Három bíróság is elfogultnak tartja magát a pécsi egyetemi vesztegetési ügyben. Bár 27 gyanúsított ellen már vádat emeltek, egyelőre nem tudni, hol folytatják le az eljárást.
Pénzkötegekkel tömte ki a házát a korrupció nagy ellensége
Kapzsi politikai ellenfeleit ostorozta és patyolattisztaságát hangoztatta éveken át David Rath, az egyik legismertebb cseh ellenzéki politikus, egykori egészségügyi miniszter, mégis rajtakapták egy tízmilliókkal kitömött dobozzal. Házában még a padló alatt is pénzkötegeket találtak, lebukása megpecsételheti a cseh szociáldemokraták sorsát, és rávilágít arra, hogyan rohasztja a cseh politikát a korrupció.
Vesztegetés a gyanú nyolc határőr ellen
A nyolc ártándi határőrt még április 30-án vették őrizetbe, három nap után viszont elengedték őket, vesztegetés miatt nyomoznak ellenük.
- címkék:
- Ártánd
- kékfény
- vesztegetés
- határőr
- Címkefelhő »
Hatalmával való visszaéléssel gyanúsítják a martfűi jegyzőt
Az ügyészség közleménye szerint a jegyző egy ismerősének segített nyerni a Szolnok-Martfű bicikliút egyik szakaszára kiírt városi pályázaton, majd a nyertes ezért visszajuttatott kétmillió forintot a jegyzőnek. Balogh Edith vallomásában beismerte a bűncselekmények elkövetését.
Politikai támadást emleget a vesztegetéssel vádolt Wieszt János
A volt szocialista politikus ellen vesztegetés miatt még idén januárban emeltek vádat. A perének első tárgyalási napján vallomást nem tett, újságíróknak azt mondta: politikai jellegű támadás áll a közel két éve kirobbant ügye mögött.