Veszprém megye

címke rss

Magánokirat-hamisítással vádolnak több vasi szocialistát

Itthon2005.01.04, 17:36

Több Vas megyei szocialista politikus meghallgatását tervezte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kedden, az idézettek azonban nem jelentek meg. A politikusokat magánokirat-hamisításban való bűnsegédlettel gyanúsítják.

Visszavette az MSZP vesztegetéssel vádolt vezetőit

Itthon2004.12.01, 15:52

Az MSZP országos etikai bizottsága felmentette a vádak alól azt a három Vas megyei szocialista politikust, akiket korábban a párt megyei etikai bizottsága fegyelmi vétség miatt kizárt - jelentett be a párt megyei elnöke, aki maga is érintett volt az ügyben. A három politikust azzal a váddal zárták ki, hogy pénzért toboroztak a romákat az MSZP-be.

Vírustól hánytak a nemesgulácsiak

Itthon2004.11.22, 15:01

Vírus okozta a múlt héten a gyomor- és bélpanaszokat Nemesgulácson. A Veszprém megyei tiszti főorvos szerint a szennyezett vízben fürdeni már lehet, egyelőre azonban inni még nem lehet belőle.

Fertőzött víztől betegedhettek meg két faluban

Itthon2004.11.19, 13:09

Lajtoskocsik szállítják az ivóvizet két Balaton-felvidéki faluba, mert egy nap alatt körülbelül 50 hányás-hasmenéses beteg jelentkezett a háziorvosnál. A megyei ÁNTSZ kórokozóra gyanakszik, amely egy csőtöréskor mosódhatott be a vízvezetékekbe.

Kórokozó kerülhetett Nemesgulács ivóvizébe

Itthon2004.11.18, 20:57

Kórokozó kerülhetett az ivóvízbe Nemesgulácson, ahol csütörtökön hajnaltól délig hányási és hasmenéses tünetekkel huszonegyen jelentkeztek a háziorvosnál - jelentette be Szeder Mária, Veszprém megyei tisztifőorvos. A közelmúltban csőtörés volt a község vízhálózatában.

Bomba miatt ürítenek ki házakat Veszprémben

Itthon2004.11.18, 17:51

Világháborús bombát találtak Veszprémben. A környéket lezárták, a szomszédos házakat kiürítik.

Pisztrángok a Vas megyei patakokban

Sport2004.10.07, 12:38

Száz év óta először alakítottak ki Magyarországon új élőhelyet pisztrángok számára.  Vas megyében az új ebergényi Kastélyszálló ősparkján keresztül hatalmas platán fák között kanyargó Gyöngyös-patak egy kilométer hosszúságú szakaszát tették alkalmassá, hogy ott természetes környezetükben éljenek és szaporodjanak a pisztrángok, nem utolsósorban azért, hogy odavonzzák a horgászni vágyó turistákat.

Rendőrt gázolt halálra egy tűzoltóautó

Itthon2004.09.23, 17:49

Egy rendőr meghalt, hárman pedig megsérültek, amikor egy tűzoltóautó a mentést végző rendőrök és mentők közé hajtott a Vas megyei Tormásliget és Iklaberény között. A tűzoltóautó vezetője a baleset után fékhibára hivatkozott.

Átadták az első magántőkéből épült kollégiumot

Itthon2004.09.05, 19:55

Az ország első magántőkéből épült egyetemi diákszállóját adta át vasárnap Debrecenben az oktatási miniszter. Hamarosan Miskolcon és Veszprémben is lesz magánkollégium, majd további 15 helyszínen épülhetnek a magánkollégiumok, amelyek összesen 17 ezer tanuló számára biztosítanak szállást.

Gyurcsány az esélyesebb jelölt

Itthon2004.08.24, 20:35

A megyei pártszervezetek és a különböző platformok, tagozatok hétfőn és kedden sorra állást foglaltak, melyik jelöltet támogatják. Gyurcsány Ferenc pártján Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Nógrád, Somogy és Tolna megye áll. Kiss Pétert pedig Heves, Komárom-Esztergom és Vas megye támogatta a hivatalos nyilatkozatok szerint. A többi megye nem foglalt állást határozottan egyik jelölt mellett sem. Az MSZP miniszterelnök-jelöltjét a párt 657 tagú kongresszusa állítja szerdára összehívott rendkívüli ülésén egyszerű többséggel.

Hamisítás miatt nyomoznak egy Fibisz-vezető ellen

Itthon2004.08.18, 17:02

Magánokirat-hamisítással gyanúsítják a Fiatal Baloldal (Fibisz) Vas megyei elnökét, mert a rendőrség feltételezése szerint nem létező Fibisz-szervezeteknek írt fiktív jegyzőkönyveket. A rendőrség azt vizsgálja, hogy a szervezetek léteznek-e a valóságban is. A szervezetek létrehozásának célja állítólag az volt, hogy a megyei elnök így jusson tisztségét megerősítő fiktív szavazatokhoz.

Jutalmat kapnak, büntetést nem a polgármesterek

Itthon2004.07.20, 08:56

A megyei közgyűlési elnökökhöz hasonlóan a nagyobb városok polgármesterei is rendszeresen kapnak milliós összegű jutalmat több százezer forintos fizetésük mellé. Büntetést viszont már nem szokás fizettetni, legalábbis az általunk megkeresett önkormányzatok túlnyomó többségében még soha nem bírságolták meg a polgármestert. Több város nem reagált az [origo] körkérdésére, és elzárkóztak az egyébként nyilvános adatok közlésétől.

Közzétették a környezetszennyező magyar cégek listáját

Itthon2004.07.06, 12:32

Az Európai Unió kérésére a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közzétette a leginkább környezetszennyező magyarországi ipari és mezőgazdasági cégek listáját. A levegőt és a vizet is közvetlen módon szennyező telephelyek között a Borsodchem, a Dunaferr és a MOL. Rt. üzemei is szerepelnek. A régiónkénti megoszlásból kiderül, hogy a legszennyezetebb megyék Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest, Komárom-Esztergom és Veszprém.

Három falu be akarja perelni a magyar államot

Itthon2004.06.19, 21:48

Három Vas megyei falu, Rádóckölked, Nagykölked és Harasztifalu be akarja perelni a magyar államot, mert egy kormányhatározat miatt kizárják őket szennyvízkezelési pályázatokból. Így nem juthatnak hozzá az erre a célra szolgáló uniós támogatásokhoz, és a szennyvízkezelés továbbra is megoldatlan probléma marad.     

Balaton-parti bunkerparty

Partytár2004.06.01, 01:35

Az idióta időjárás ezúttal is próbált minket megtréfálni, de lógathatta az eső a lábát, május elseje után úgy tűnik, egész Veszprém megyében Balatonalmádi az egyetlen hely, ahonnan a Syrup crew és a lelkes közönség kedvéért igyekszik távol tartania magát az égiháború.

Érvénytelen veszprémi népszavazás egy beruházásról

Itthon2004.05.02, 22:15

Érvénytelennek és eredménytelennek bizonyult vasárnap Veszprémben az a helyi népszavazás, amelyet egy tervezett beruházás kapcsán írtak ki: a választópolgároknak csupán 22,7 százaléka ment el szavazni - mondta a veszprémi önkormányzat jegyzője. A névjegyzékre felvett 47.473 veszprémi választópolgár közül 10.788 adta le voksát arra a kérdésre: "Egyetért-e ön azzal, hogy a Séd Filmszínház épülete és a mellette lévő terület értékesítésével, a park egy részének beépítésével konferenciaközpont és szálloda épüljön?"

Halálos lakástűz Veszhprém megyében

Itthon2004.04.10, 18:36

Meghalt egy 38 éves asszony lakástűz miatt a Veszprém megyei Ukk községben. A tűz oka egyelőre ismeretlen, az asszony halálát valószínűleg füstmérgezés okozta.

Hófúvások nehezítik a közlekedést Veszprém megyében

Itthon2004.02.29, 19:06

Az erős, helyenként viharos szél miatt romlott a közlekedési helyzet Veszprém megyében. Több települést nehezen lehet megközelíteni a hófúvások miatt. A megye útjain 35 hómaró és hóeke dolgozik.

Veszprém megyét is elérte az influenzajárvány

Itthon2004.02.05, 14:39

Már Veszprém megyét is elérte az influenzajárvány. Korábban Borsod, Békés, Vas és Győr-Moson-Sopron megyéből jelentettek tömeges megbetegedéseket. A kórházak látogatási tilalom elrendelésével védekeznek, a gyógyszertárak pedig az oltóanyagok, lázcsillapítók felhalmozásával készülnek a járványra.

Pajszerral és baltával támadtak a romákra Ősin

Itthon2004.01.28, 10:38

Botokkal, pajszervassal, baltával támadott rá a napokban egy hatfős társaság a Veszprém megyei  Ősi cigánytelepének lakóira - ketten súlyos sérülést szenvedtek. A támadás egy vélt lopás megtorlására indult, a rendőrség szerint azonban nem valószínű, hogy a roma családok voltak a tettesek. A rendőrség hamar elfogta a támadókat, akik azóta szabadlábon várják a csoportosan elkövetett garázdaság gyanújával indított eljárás végét.

Somogyban jön az influenzajárvány

Itthon2004.01.14, 13:45

Akár egy-két héten belül is kitörhet az influenzajárvány Somogy megyében. Két településről is tömeges - influenzaszerű tünetekkel járó - megbetegedést jelentettek, a kórokozót egyelőre még vizsgálják. Egy Vas megyei település általános iskolájában is sok diák hiányzik betegség miatt, a megyei tisztifőorvos helyettese szerint ugyanakkor ők nem tudnak tömeges megbetegedésekről, és a szombathelyi kórházban is sikerült megállítani az influenza terjedését.

Veszprém és Tolna megyében erősödött fel a havazás

Itthon2004.01.05, 15:46

Az országos havazás hétfő délután Veszprém és Tolna megyében erősödött fel, a Bakonyban és Pápa térségében már 6-7 centiméternyi hó esett. Egyelőre minden út járható, a közlekedésben nincs fennakadás. A fővárosban egész nap szállingózott a hó, de a meteorológiai előrejelzés szerint 1-2 centiméternél több hóra nem kell számítani.

Műszaki hiba okozott halálos balesetet Vas megyében

Itthon2003.12.25, 21:37

Két ember meghalt, egy kisgyerek pedig súlyosan megsérült egy autóbalesetben a Vas megyei Kám és Szemenye között csütörtökön. A tragédia körülményeit a rendőrség vizsgálja, a helyszínelés idejére a 8-as főutat teljes szélességében lezárják.

Hóátfúvások a Bakonyban

Itthon2003.12.17, 08:39

Veszprém megye főútjai sótól nedvesek, helyenként szárazak, hóátfúvások nehezítik a közlekedést a mellékutakon és a Bakonyban, ahol kedden tíz centiméter hó hullott. A Bakonyban a mellékutakon lefagyott a hó, de téli gumival járhatók az utak.

Havazás lassítja a forgalmat Veszprém megyében

Itthon2003.12.16, 13:46

A havazás miatt több koccanás is történt Veszprém megye útjain. A havas úton keresztbe fordult egy kamion az ajkarendeki emelkedőnél, emiatt több kilométeren át torlódtak a járművek.

Horváth Balázs átül a Veszprém megyei Fidesz-frakcióba

Itthon2003.12.11, 10:10

Horváth Balázs szerdán jelentette be, hogy december 15-től átül a Veszprém Megyei Közgyűlés Fidesz-frakciójába. Az egykori belügyminiszter, az MDF egyik vezetője független képviselőként vett részt a testület munkájában.

Hó borítja az ország több megyéjét

Itthon2003.10.24, 10:24

Téli útviszonyokra kell számítaniuk az autósoknak Vas megyében, miután csütörtök éjjel 12 centiméteres hó esett. Fennakadásokat okoz a közlekedésben, hogy a megyében 60 helyen dőltek az utakra fák és törtek le nagy ágak. Hó fedi egész Északkelet-Magyarországot is. A Mátra útjai reggel csak hólánccal voltak járhatóak. A havazás miatt késnek a vonatok.

Kevesebb vendég, több szabálytalanság a Balatonnál

Gazdaság2003.10.03, 09:24

Az évről évre egyre csökkenő balatoni vendégforgalom ellenére változatlanul nagy gyakorisággal fordulnak elő fogyasztóvédelmi hiányosságok, szabályszegések. Átlagosan közel három szabálytalanság esik minden egyes ellenőrzött egységre - mondta Somogyi István, a Veszprém megyei felügyelőség vezetője.

Járványok, terrorakciók elhárítását gyakorolja az ország

Itthon2003.10.01, 16:17

Terrortámadások, járványok, közlekedési katasztrófák elhárítását gyakorolják az elkövetkezendő hetekben a megyei védelmi szervek. Heves megyében a száj- és körömfájás járványának megállítását modellezik majd, Veszprém környékén pedig a vegyipari cégek elleni szimulált terrortámadást próbálják elhárítani. Mindez a Védelem 2003 program keretében zajlik, amely mellett a honvédségen belül elindult az Acélos Akarat 2003 nevet viselő gyakorlat is.

A lignitbánya ellen tüntetők mellé állt Persányi

Itthon2003.08.30, 22:52

Minden rendelkezésére álló törvényes eszközt fel kíván használni a környezetvédelmi miniszter annak érdekében, hogy ne építhessenek a Vas megyei Toronyba lignitbányát. A szombati demonstráción ismert közéleti személyiségek, művészek, sportolók, tudományos kutatók is részt vettek.

Halálos balesetek az utakon

Itthon2003.08.23, 22:18

Gyalogosokat gázolt egy szabályosan közlekedő személygépkocsi a 4-es számú főúton Szajolnál, egyikük a helyszínen meghalt. A Vas megyei Őriszentpéter és Ivánc között szombat délután történt balesetben is egy ember vesztette életét.

Földrengés okozott riadalmat Körmenden

Itthon2003.08.10, 10:08

Földrengés okozott riadalmat vasárnap kora hajnalban a Vas megyei Körmenden. A kisvárosban az emberek morajlást hallottak, a magasabb épületekből az utcára szaladtak. A képek, csillárok megmozdultak a falakon, a tányérok és poharak pedig összeütődtek több lakásban is. Személyi sérülésekről nem érkezett bejelentés. A földmozgás a Richter-skála szerint 3,97 erősségű volt.

Lakodalomból hazafelé tartó nő halálos balesete

Itthon2003.07.27, 10:22

A helyszínen életét vesztette az a nő, aki egy lakodalomból hazafelé tartva balesetet szenvedett a 71-es úton. Az éjszaka folyamán halálos baleset történt Püspökladány közelében is, szombat este pedig Veszprém megyében ütközött fának egy műszaki engedéllyel nem rendelkező autó.

Fiatalok szenvedtek súlyos autóbalesetet

Itthon2003.07.26, 22:58

Egy fiatalember életét vesztette, társai közül többen életveszélyesen megsérültek Veszprém megyében, amikor autójukkal szinte felcsavarodtak egy fára. A műszaki engedéllyel nem rendelkező autóban hatan utaztak és jóval gyorsabban mentek a megengedettnél.

Erdőtüzeket okoz a kánikula országszerte

Itthon2003.07.02, 20:36

Nagyobb kiterjedésű erdőtüzeket kellett leküzdeniük a tűzoltóknak szerdán az országban két helyen, Dabas és Veszprém térségében.

Meghalt a fejbelőtt postás

Itthon2003.06.26, 11:41

Belehalt sérüléseibe csütörtökön az a veszprémi postás, akire kedden egy ismeretlen három lövést adott le Veszprémben. A férfi súlyos agykárosodást szenvedett a támadáskor. A nyomravezetői díjat a Magyar Posta egymillióról másfél millió forintra emelte.

Továbbra is életveszélyes állapotban a fejbelőtt postás

Itthon2003.06.25, 16:19

Továbbra is súlyos, életveszélyes az állapota a Veszprémben meglőtt postásnak. A rendőrök egyelőre nem jutottak közelebb a megoldáshoz, bár nagy erőkkel keresik a tettest.

Helikopterrel Győrbe vitték a meglőtt postást

Itthon2003.06.24, 19:14

Helikopterrel Győrbe szállították azt a postást, akit kedd délelőtt fejbe lőttek és kiraboltak Veszprémben. A férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, a győri kórházban megoperálják. A rendőrség és a posta is jutalmat ígért annak, aki érdemben segíti a tettes utáni nyomozást, így összesen másfélmillió forinthoz juthat a nyomravezető.

Két fiatal halt meg az M7-esen

Itthon2003.06.21, 13:25

Ketten vesztették életüket szombaton nem sokkal 12:00 óra előtt az M7-es Veszprém megyei szakaszán.

Összeütközött 10 motoros és két autó

Itthon2003.06.05, 15:12

Egy ember a helyszínen életét vesztette és több személy súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett, amikor 10 motorkerékpár és két személyautó összeütközött a Veszprém megyei Balatonakaliban csütörtökön.

Terjed a laktanyalakás-botrány

Itthon2003.04.01, 07:20

Esztergomon kívül több települést is érint - például Veszprémet - a laktanyalakások körül kipattant botrány. Az APEH ugyanis kamatostul követeli vissza a lakóktól a 2000-ben adott áfa-visszatérítést és szociálpolitikai támogatást, mert álláspontja szerint ezekre a lakásokra nem lehetett volna ezeket a kedvezményeket igénybe venni.

Kerékpárost gázolt halálra egy rendőrautó

Itthon2003.03.27, 14:46

Rendőrautó ütött el egy kerékpárost csütörtökön dél körül, a Vas megyei Lukácsházán. A balesetben a kerékpáros, egy 63 éves nő, a helyszínen meghalt.

Megölte hat hónapos gyermekét egy férfi

Itthon2003.03.19, 21:19

Egy férfi megölte hat hónapos gyermekét a Vas megyei Duka községben, majd öngyilkosságot kísérelt meg.

Hamis okmánybélyegek Veszprém megyében is

Itthon2003.03.12, 16:35

Hamis okmánybélyegeket találtak a Veszprém Megyei Bíróságon is, így a hamisítási ügyben már nyolc megye érintett. A hamisított bélyegeket használó csalók 4 millió forintos kárt okoztak a veszprémi bíróságnak.

Még csak egy falu van elzárva a külvilágtól

Itthon2003.02.08, 14:47

Már csak egy Veszprém megyei falu van a hó által elzárva Magyarországon, de már csak órák kérdése a hóakadály eltakarítása. Az ország területén egyre kevesebb a járhatatlan út.

Újabb települések a hó fogságában

Itthon2003.02.07, 11:52

Veszprém megyében ismét több települést elzártak a járműforgalomtól a hóakadályok, jelenleg 16 község megközelíthetetlen. A hótorlaszok helyenként 300-400 méter hosszúak, magasságuk a 2-3 métert is eléri. Fejér megyében a felerősödött szél zárta el ismét azokat a településeket, melyeket korábban már kiszabadítottak.  

Már 180 települést zár el a hó a külvilágtól

Itthon2003.02.06, 19:15

Csütörtök délutánra országszerte 180 települést zárt el a hó a külvilágtól, a hótorlaszok hossza a 300, magasságuk a másfél-két métert is eléri. A közlekedést a hótorlaszokon kívül elakadt járművek is akadályozzák, több helyütt hosszú kocsisorok várnak az út felszabadítására. Fejér megyében viharos szél fúj, a mellékutak nem járhatók, Veszprém megyében a diákok 30-50 százaléka hiányzott az órákról.

Egyre több út járhatatlan

Itthon2003.02.05, 12:05

Országszerte esik a hó és a felerősödő szél gyakran hóátfúvásokat okoz. Több megyében elakadtak a mentők és a buszok. A Jászságban, Hevesben és Veszprém megyében több út járhatatlan. A BKV minden járata rendben elindult, de késések előfordulhatnak. Szabolcsban halálra gázolt egy autóból kiszálló embert egy hókotró. Jégtelenítési munkálatok miatt 10-15 perces késéssel indulnak a repülőgépek a Ferihegyi repülőtérről.  

Új elnöke van a Veszprém megyei MDF-nek

Itthon2003.01.13, 13:37

Hermann Istvánt, az MDF eddigi pápai elnökét választották meg - három jelölt közül - a párt Veszprém megyei választmánya új elnökévé a hét végén.

Országszerte sok út járhatatlan a hó miatt

Itthon2003.01.08, 08:27

Több települést csak szerda reggelre szabadítottak ki a hó fogságából. 54 alsóbbrendű út még járhatatlan főleg Borsodban, Győr térségében, Veszprém és Vas megyében. A legtöbb helyen elállt a havazás és csökkent a szél. A vonatok mindenhol elindultak, de késésekre kell számítani. A Volán-járatok már nem mindenhova tudnak eljutni. Sok helyen újabb havazásra lehet számítani.

Frontális karambol Tüskevárnál

Itthon2003.01.06, 22:13

Két személymeghalt, ketten megsérültek abban a közúti balesetben, amely Veszprém megyében történt hétfőn este.

Feldarabolt holttestre bukkantak a vadászok

Itthon2002.12.28, 20:36

Feldarabolt holttestre bukkantak egy Vas megyei erdőben a vadászok szombat délelőtt. A rendőrség szerint az ismeretlen személy gyilkosság áldozata lett, majd testét gyilkosai feldarabolták és a maradványokat szétszórták az erdőben.

MDF-MSZP-SZDSZ egyeztetés a II.kerületben

Itthon2002.12.06, 18:06

MDF-es képviselőt kért fel az MSZP-s polgármester alpolgármesternek a II. kerületben. Az MDF együttműködése a kormánypártokkal Veszprém megyében is gondot okozott, ezért a fővárosi MDF és Fidesz vezetés is egyeztetni fog az ügyben.

Kuti Csaba lemondott Veszprém megyei elnöki tisztségéről

Itthon2002.11.29, 00:23

Az MDF Veszprém megyei választmányának csütörtök esti rendkívüli ülésén Kuti Csaba, a testület elnöke bejelentette a tisztségről való lemondását. A választmány tudomásul vette az elnök döntését.

Hozzájárultak az ellenzők az M7-es folytatásához

Itthon2002.11.26, 08:31

Lezárult az M7-es folytatásának vitája, miután az eddig ellenálló Kőröshegy hozzájárul az új szakasz megépítéséhez. Nem született még döntés a 2008-ig megépíteni tervezett M8-as autópálya nyomvonaláról. Hétfőn a Veszprém Dunaújváros közötti szakaszról egyeztettek

Nincs MSZP - MDF koalíció Veszprém megyében

Itthon2002.11.25, 21:41

Veszprém megyében nem jött létre koalíció az MSZP és az MDF között, személyes döntés született a patthelyzet feloldására - jelentette ki Dávid Ibolya újságírók előtt hétfőn este Budapesten.

Viszály az MDF-MSZP-SZDSZ együttműködés miatt

Itthon2002.11.22, 17:10

Az MDF Veszprém megyei választmánya várhatóan visszahívja a megyei közgyűlés MDF-es elnökét, aki MSZP-SZDSZ támogatással került az elnöki posztra. A párt elnöke előzetes támogatásáról biztosította az ily módon elnöki székbe került politikust. Az országos elnökségi ülésen nem került szóba a kérdés.

MSZP-SZDSZ-MDF koalícióról tárgyalnak Veszprémben

Itthon2002.11.15, 16:43

A Veszprém megyei MDF-választmány jövő hét kedden dönt arról, beleegyezik-e, hogy MSZP-SZDSZ-MDF koalíció alakuljon a megyei közgyűlésben. Horváth Balázs egykori MDF-es miniszter kiszáll a frakcióból, ha ilyen megállapodást kötnek.

Közép-Dunántúl

Itthon2002.11.08, 15:57

Ebbe a régióba Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megye tartozik. A nagyarányú turizmusnak köszönhetően a térség gazdaságilag az országos élmezőnyhöz tartozik. Meghaladja az országos átlagot az egy főre jutó GDP, illetve bruttó jövedelem, és nagy a közép-dunántúli térség tőkevonzó ereje is. Fejlett a térség infrastruktúrája és úthálózata. A legnagyobb problémát a rossz egészségügyi ellátás és a kedvezőtlen foglalkoztatási helyzet jelenti.

Patthelyzet Veszprém megyében

Itthon2002.10.21, 07:32

A bal- és a jobboldal is 20 mandátumot szerzett a Veszprém megyei közgyűlésben. Korábban a Fidesz és szövetségesei az FKGP-vel együtt többségben voltak.

A jobboldal győzött Vas megyében

Itthon2002.10.21, 02:55

A Fidesz-MDF-MKDSZ jelöltjei szereztek többséget a Vas megyei közgyűlésben. Szombathely polgármesteri tisztségét ennek ellenére az MSZP-SZDSZ jelöltje, Ipkovich György szerezte meg. Sárvár kivételével a megye többi nagyvárosában is változás történt.

Kitiltották a belügyminisztert a veszprémi színházból

Itthon2002.10.01, 08:46

Nem engedélyezték Veszprémben, hogy Lamperth Mónika sajtótájékoztatót tartson a helyi Petőfi Színházban - írja a Népszabadság. Kuti Csaba, a megyei közgyűlés MDF-es elnöke szerint ugyanis nincs helye kampányeseményeknek az intézményben.

Fidesz: véglegesített jelöltlista

Itthon2002.08.22, 11:28

A Fidesz és az MDF Budapesten és tizenkét megyében tudott megállapodni közös választási lista összeállításáról. Veszprém megyében külön indul, Szegeden közös polgármesterjelöltet állít a Fidesz és az MDF. Több városban már korábban eldőlt, hogy kit indítanak a polgári pártok a polgármesteri tisztségért. A Fidesz Országos Választmánya szerdán véglegesítette az októberi önkormányzati választásokon induló fővárosi és megyei jelöltjeinek névsorát.

Ma nyitja kapuit a Művészetek Völgye

Szórakozás2002.07.26, 12:00

A 14. Művészetek Völgye elnevezésű összművészeti fesztivál ma délután öt órakor nyitja meg kapuit a Veszprém megyei Kapolcson, az augusztus 4-ig tartó kulturális programsorozatnak az idén hat település - Kapolcs, Öcse, Taliándörögd, Monostorapáti, Vigántpetend és Pula - ad otthont.

Focikapu ütött agyon egy gyermeket

Itthon2002.05.27, 20:16

Egy 13 éves fiú meghalt, mikor rádőlt egy focikapu a Vas megyei Toronyban. A fiú hintázott a focikapun, amikor az maga alá temette.

Focikapu ütött agyon egy gyermeket

Itthon2002.05.27, 20:16

Egy 13 éves fiú meghalt, mikor rádőlt egy focikapu a Vas megyei Toronyban. A fiú hintázott a focikapun, amikor az maga alá temette.

Kikapcsolták a kemenesmihályfai önkormányzat telefonját

Itthon2002.02.01, 08:23

A Vas megyei Kemensemihályfa polgármesteri hivatalában, általános iskolájában és az óvodában is kikapcsolták a telefonvonalakat tartozás miatt. Az önkormányzatnak azonban gondjai vannak a vízdíj- és a villamos-energia számlák kifizetésével is.

Két halott egy buszbalesetben

Itthon2002.01.25, 12:16

Egy munkásokat szállító busz súlyos balesetet szenvedett Vas megyében. Ketten meghaltak és öten súlyosan megsérültek, amikor a busz az árokba borult.

A Fidesz és az MDF a jelenlegi képviselőket indítja Vas megyében

Itthon2002.01.09, 15:55

Vas megye mind az öt egyéni választókörzetében a jelenleg hivatalban lévő országgyűlési képviselőt indítja közös jelöltjeként a Fidesz és a Magyar Demokrata Fórum.

Pusztai Gyula (1945, Olaszfa) - MSZP

Itthon2002.01.08, 12:32

A Vas megyei MSZP-lista éléről mandátumot szerző képviselő ritkán vesz részt a parlamenti vitákban. A területfejlesztési bizottság tagjaként hozzászólt ugyan a területfejlesztési támogatásokról szóló vitához, de egyébként a passzív képviselők közé tartozik.

Tánczos marad a vádlott a körmendi gyilkosságban

Itthon2001.12.27, 11:22

A rendőrség tagadja a Blikk információit, miszerint egy fajtalankodásért letartóztatott körmendi férfi beismerte, hogy ő gyilkolta meg három és fél évvel ezelőtt H. Zsófikát. A kislány meggyilkolásával Tánczos Gábort vádolják. A rendőrség az [origo]-nak azt mondta: a fajtalankodó férfi nem tett beismerő vallomást a körmendi gyerekgyilkosság ügyében.

Közeledik Medgyessy és Orbán álláspontja a parlamentről

Itthon2001.08.07, 12:50

Magyarország kis ország, nincs szüksége akkora parlamentre, mint a jelenlegi, ezért örülök annak, hogy Orbán Viktor elfogadta az álláspontomat, és ugyanazt mondta, amit én - jelentette ki Medgyessy Péter szerdán Veszprémben.

Egy férfi sorozatosan megerőszakolta nevelt lányait

Itthon2001.07.31, 17:24

Három éven keresztül sorozatosan erőszakot követett el kiskorú nevelt lányain egy Veszprém megyei férfi. A két, most 14 és 15 éves lány még anyjának sem merte elmondani, mit tesz velük a nevelőapa. A férfit felesége azután jelentette fel, hogy őt is be akarta vonni perverz játékaiba.

Tűzvészek Vas megyében

Itthon2001.07.22, 12:33

Vas megyében több helyütt is tűz pusztított, többnyire gabonatáblák és fenyvesek égtek le, és egy falu is veszélybe került. A kár meghaladja a 18 millió forintot. A tűzoltóság a rendkívüli helyzet miatt több szabadnapos tűzoltót is behívott, és a katonaságtól is kért segítséget.

Előző
Következő