versenyképesség
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Magyarország
- Európai Unió
- adó
- gazdaság
- devizapiac
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A foglalkoztatás bővítésén van a hangsúly
A kormányzati programokban egyelőre a foglalkoztatás bővítésére helyeződik a hangsúly, a versenyképesség erősítése kevésbé érvényesül - mondta Erdős Gabriella, a PricewaterhouseCoopers adótanácsadó cég cégtársa pénteken Budapesten, a miniszterelnök által hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián ismertetett javaslatokról tartott sajtóbeszélgetésen.
Javult az agrárium versenyképessége
Magyarország európai uniós tagságát követően az agrárágazat versenyképessége folyamatosan emelkedett. A további cél, hogy a magyar gazdák a nyugati társaikhoz hasonló helyzetbe kerüljenek.
Az egyensúly javítja a versenyképességet
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerint az egyensúlyban lévő, szilárd államháztartás erősíti a gazdaságot, javítja az ország versenyképességét. Kovács Árpád ezt pénteken, Budapesten, a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola konferenciáján mondta, amelyet a főiskola névadója tiszteletére rendeztek.
Továbbra is válságban az élelmiszeripar
A mezőgazdasági nyersanyagpiacon bekövetkezett áremelkedéseknek az élelmiszerfeldolgozók az egyértelmű vesztesei és mivel a magas árszint tartósan fennmarad, a szektor eredménytermelő pozíciója, versenyképessége várhatóan tovább romlik - véli az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetsége.
Nem lesz hatósági gázár
Az országgyűlés tavaszi ülésszakára vonatkozó törvényalkotási programban szerepel a földgázellátásról szóló törvényjavaslat is, amelynek célja a teljes verseny megteremtése a gazdaság versenyképességének fokozása érdekében a hosszú távon fenntartható ellátásbiztonság szavatolása mellett. A törvény július elsejétől lépne életbe - derül ki a szerdai Napi Gazdaságból.
Romlott a magyar versenyképesség
Romlott a második negyedévben Magyarország versenyképessége, azonban hosszú távon nézve még mindig egy szinten vagyunk a többi visegrádi országgal, valamint Szlovéniával - derült ki a Gazdaságkutató Intézet (GKI) által negyedévente publikált versenyképességi indexből (VEX).
Karvalits: mostantól gyorsulni fog a magyar gazdaság
Nem az a kérdés, hogy mostantól a gazdaság gyorsulni fog-e, hanem az, hogy milyen ütemben és milyen szintig - mondta Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke szombaton a Magyarország gazdasági versenyképességéről rendezett budapesti konferencián.
Gyorsuló növekedést vár az OECD
Magyarországon szükség van az államháztartás reformjára ahhoz, hogy az ország visszanyerje elvesztett versenyképességét. Az OECD gyorsuló növekedést vár a következő években.
Bokros: Túl sok szerepet vállal az állam
A költségvetési újraelosztás közel 50 százalékos mértéke akadályozza a gazdasági növekedést és versenyképesség javulását Magyarországon - jelentette ki Bokros Lajos, a CEU vezérigazgatója csütörtökön Budapesten, a Pénzügykutató Zrt. konferenciáján, amelyet a Fordulat és reform 20 év után címmel rendeztek. A korábbi pénzügyminiszter, a tanulmány egyik szerkesztője előadásában megjegyezte: Szlovákiában 40-45 százalékos, Romániában 30-33 százalékos az újraelosztás.
Oppenheim néven ügyvédkednek tovább a Rein és Társai
Oppenheim néven, új struktúrában, független ügyvédi irodaként folytatják tevékenységüket a Rein és Társai Freshfields Bruckhaus Deringer munkatársai, 2007 novemberétől. Az új szervezeti formától versenyképességük javulását várják az iroda munkatársai - közölte közleményben a társaság az [origo]-val. .