veronai buszbaleset

címke rss

Veronai buszbaleset: megszüntették a nyomozást a busztársaság ellen

Archívum2019.06.28, 12:01

A busztársaság felelősségét illetően lezárták a nyomozást: nem találtak olyan műszaki hibát a járműnél, amely szerepet játszhatott volna a tragédia bekövetkeztében. 

Fordulat a veronai buszbaleset perében, új vádlottak is lehetnek

Nagyvilág2019.03.01, 18:08

Fordulat történt a veronai buszbaleset perében az olaszországi tárgyaláson. A bíró ugyanis elfogadta azt az ügyészi indítványt, amelyben több szervezettel, illetve az őket képviselő emberekkel bővítik azok körét, akiket meg akarnak hallgatni a veronai városi bíróságon. Ma váratlanul megjelent a biztosítótársaság ügyvédje, és az is kiderült, hogy az ügyész miért nem foglalkozott a 2017. január 20-i, 17 halálos áldozatot követelő tragédiában érintett busztársaság vezetőjével. A tárgyaláson megjelent szülők győzelemként értékelik a fordulatot.

Veronai buszbaleset: délben folytatódik a per a veronai bíróságon

Itthon2019.03.01, 11:03

Délben folytatódik a két évvel ezelőtti, 17 halálos áldozatot követelő buszbaleset pere a veronai városi bíróságon. Eddig még nem jelent meg a tárgyalóteremben az ügy elsőrendű vádlottja, pedig az áldozatok rokonainak egy része szeretne a szemébe nézni a buszt vezető V. Jánosnak. Hamarosan kiderül, ma megtehetik-e. A helyszínről tudósítunk. 

Megható esten emlékeztek a veronai buszbaleset áldozataira

Itthon2019.02.01, 08:20

Január 31-én rendezték a veronai buszbaleset áldozatainak emlékestjét az Újpesti Rendezvénytéren. Az estnek Bornai Tibor zeneszerző-dalszövegíró volt a házigazdája, aki több saját szerzeménye mellett  az áldozatok emlékére írt dalát is bemutatta. Ezt a fellépők közösen énekeltek el. Hauser Adrienne zongoraművész, Sudár Gyöngyvér operaénekes és Karinthy Vera mellett a Waldorf Diákkórus is színpadra lépett.

Alvászavarral kezelték a veronai buszbaleset sofőrjét a tragédiakor

Archívum2019.01.05, 08:48

Lassan két éve történt a veronai buszbaleset. Nemrégiben kiderült, hogy a busz sofőrje, V. János kezelés alatt árt a tragédiakor. Így a nyomozóknak azt is meg kellett vizsgálniuk, hogy orvosai esetleg követtek-e el valamilyen mulasztást. 

Veronai buszbaleset: új szakértőket kérne fel a szülők egy része

Itthon2019.01.04, 20:19

Több kérdésre is szeretnének még választ kapni a szülők, beleértve azt is, hogyan kapott lángra a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait és tanárait szállító busz két évvel ezelőtt, és köze lehetett-e a tragédiához annak, hogy a buszban volt egy illegális pót-üzemanyagtartály. Úgy vélik, ha egy szakértő tisztázná ezeket, újabb gyanúsítottja is lehet még a magyar nyomozásnak. December közepén ugyanis foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával már kihallgattak egy embert a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának munkatársai.

Veronai buszbaleset: a sofőr orvosa az első gyanúsított

Itthon2019.01.04, 17:34

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával hallgattak ki egy embert a veronai buszbaleset ügyében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának munkatársai december közepén. A Ripost megírta, hogy a sofőr háziorvosáról, D. Antalról van szó, aki panasszal élt a gyanúsítás ellen. Szabadlábon védekezhet.

Veronai buszbaleset: a magyar nyomozóknak is van gyanúsítottja

Itthon2019.01.03, 15:45

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával hallgattak ki valakit a veronai buszbaleset ügyében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának munkatársai még december közepén. Az információt megerősítették az Origónak a rendőrök. Azt nem tudni, kiről van szó, de az biztos, hogy a kihallgatás után nem vették őrizetbe. 

Veronai buszbaleset: a magyar nyomozásnak is van gyanúsítottja

Life.hu2019.01.03, 10:50

Két évvel ezelőtt történt a tragikus veronai buszbaleset, de a magyar hatóságoknak eddig nem volt gyanúsítottjuk. A legfrissebb információk szerint azonban ez megváltozott. 

Veronai buszbaleset: európai elfogatóparancsot is kiadhatnak a sofőr ellen

Itthon2018.11.24, 15:13

A tavalyi, 17 halálos áldozatot követelő veronai buszbaleset perének első napján nem jelent meg az olasz tárgyalóteremben az elsőrendű vádlott, a buszt vezető V. János. Azóta sem állt a szülők elé. Mindössze egy levelet küldött az iskolának, amelyben bocsánatot kér. A szülők egyértelműen kimondták, hogy ez nekik nem elég, ők szeretnének szembenézi a férfivel. Attól tartanak, egyáltalán nem akar részt venni saját perének tárgyalásán. Az Origónak nyilatkozó Dr. Antal Kadosa ügyvéd szerint nem jó taktika, ha egy vádlott nem jelenik meg a vádlottak padján. Azt mondja, ha valaki végighallgatja a perbeszédeket, tud rájuk reagálni, megérthheti, ...