Veres János

címke rss

Blöffnek tartják Veres győzködését

Itthon2006.04.21, 13:41

Bár Veres János pénzügyminiszter azzal a tanáccsal - a Fidesz szerint fenyegetéssel - fordult több szabolcsi polgármesterhez, hogy ha a térségnek kevés kormánypárti képviselője lesz, akkor kevésbé lesz esélyük a támogatásokra, az [origo] által megkérdezett szakértő szerint ezzel kicsit túlértékelte saját szerepét.  Az uniós forrásoknál ugyanis ilyen szempontok nem játszhatnak szerepet, és az utóbbi években egyébként is a magánberuházások váltak fontosabbá.

Fideszes jogászok vizsgálják Veres mondatait

Itthon2006.04.19, 18:13

A Fidesz jogi szakértői vizsgálják Veres János nyilatkozatát, amelyben a pénzügyminiszter arról beszélt, hogy a választási eredménytől függően kapnak támogatást szabolcsi települések. A Fidesz szerint felmerülhet a választási eljárási törvény megsértésének gyanúja. Veres ugyanakkor azt állítja, hogy ő csupán azt mondta: egy kormánypárti képviselő több eredményt tud elérni a térségének, mint egy ellenzéki.

Támogatások ígéretével győzködött Veres

Itthon2006.04.18, 18:01

A Fidesz szerint Veres János szocialista pénzügyminiszter politikai zsarolást és fenyegetést követett el, mikor állítólag arról beszélt, hogy a választási eredménytől függően kapnak támogatást szabolcsi települések. Az ellenzéki párt szóvivője Verest egy hangfelvétel alapján idézte, amelyet a Fidesz-honlapján tettek közzé. Veres János utólag azt mondja, ő arról beszélt, hogy egy kormánypárti képviselő több eredményt tud elérni a térségének, mint egy ellenzéki képviselő.

Veres: a költségvetés rendben alakul

Gazdaság2006.03.27, 10:39

A forint árfolyamának változása az elmúlt hetekben külső okokkal magyarázható, és nem volt olyan mértékű, ami nyugtalanságra vagy beavatkozásra adna okot -  véli Veres János pénzügyminiszter, aki szerint nincs szükség pótköltségvetésre.

Veres és Varga sem támogatja az egykulcsos adót

Archívum2006.03.08, 08:31

A jelenlegi és a volt pénzügyminiszter, Veres János és Varga Mihály egy kedd esti televíziós műsorban elmondták, hogy nem támogatják az egykulcsos adórendszer bevezetését. Mindketten lehetségesnek tartják a 2010-es eurót, a munkanélküliek számáról ugyanakkor eltér a véleményük.

Zavaros pártügyekről is ír Medgyessy

Itthon2006.02.09, 12:16

Medgyessy Péter volt miniszterelnök Polgár a pályán címmel könyvet írt. Hamarosan megjelenő kötetével kapcsolatban az [origo]-nak azt mondta: az írásból kiderül, miket tart a pártok zavaros ügyeinek, de beszámol Kovács Lászlóval és Fodor Gáborral kapcsolatos konfliktusairól, továbbá kémelhárító múltjáról is. Elmondása szerint Gyurcsány Ferenc mellett Veres Jánost, Vadai Ágnest, Molnár Gyulát, Botka Lászlót és Kóka Jánost tartja a baloldalon kiemelkedő politikusnak.

Büszke a csökkenő inflációra az MSZP

Itthon2006.01.29, 17:31

Történelmi eredménynek tartja az MSZP, hogy 3,6 százalékra csökkent az infláció. A nagyobbik kormánypárt elnöke, Hiller István és Veres János pénzügyminiszter Orbán Viktor ellenzéki vezető évértékelő beszédével nagyjából egy időben értékelte a magyar gazdaság állapotát.

Vitára hívta a pénzügyminiszter Orbánt

Itthon2006.01.25, 15:53

Veres János pénzügyminiszter nyilvános vitára hívta Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, hogy a tb-járulék tízszázalékos csökkentésének és más ígéreteknek a fedezetéről beszéljenek. A Fidesz korábban azzal érvelt, hogy a járulékcsökkentés révén új munkahelyek jönnének létre, és ez fedezné a kieső költségvetési bevételt.

Az infláció 3,6 százalék volt tavaly

Gazdaság2006.01.17, 16:22

A fogyasztói árak 3,6 százalékkal emelkedtek 2005-ben. Decemberben 3,3 százalékos volt az infláció, éves összevetésben. Legnagyobb mértékű áremelkedés a háztartási energiánál volt megfigyelhető, de átlag felett nőttek a szolgáltatások, valamint az egyéb cikkek, üzemanyagok éves átlagárai is. Veres János pénzügyminiszter 2006-ra két százalék alatti inflációt jósol.

Haladékot kaptunk Brüsszeltől

Gazdaság2006.01.11, 17:39

Szeptemberig hagyott időt az európai bizottság a konvergenciaprogram átalakítására. A bizottság konkrét kiadáscsökkentéseket követel a kormányzattól. A módosított magyar konvergenciaprogram szerint 2006-ban 4,7 százalékos hiány várható - ezt Brüsszel túlzott mértékűnek tartja.