Vegyépszer
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Vegyépszer Rt.
- pályázat
- közbeszerzés
- M3-as autópálya
- Magyar Hírlap
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nincs idő közbeszerzésre
Az ígéretekkel ellentétben mégsem közbeszerzési eljárással választják ki az M3-as és az M7-es következő szakaszainak építőjét. A közbeszerzést az autópálya-építésre is kötelezővé tevő jogszabály az ajánlatok leadási határideje után lép életbe.
Közbeszerzési eljárás az M7-es folytatására
A kormány közbeszerzési eljárással akarja kiválasztani az M7-es autópálya folytatását építő céget - tudta meg a Népszabadság. Így eleshet a megbízástól a Vegyépszer és a Betonút Rt. által alkotott konzorcium, mellyel az Orbán-kormány már előkészítette a szerződést.
Aláírták az M30-as autópálya szerződését
A Vegyépszer-Betonút sztrádaépítő páros szárnyalása folytatódik. A konzorcium már majdnem 300 milliárdos szerződést kötött út- és autópálya-építésekre. A Magyar Autópályaépítő Konzorcium aláírta az M30-as autópálya megépítéséről szóló szerződést - tudatta a Magyar Hírlappal Tímár Gyula, a Vegyépszer vezérigazgatója. A cég első embere szerint a 24 kilométeres szakasz azért kerül 44 milliárdba, mert a nyomvonal kivitelezési szempontból rendkívül nehéz terepen halad.
A sztrádakonzorcium szóvivőjét csalással vádolják
Csalás bűncselekményével gyanúsítják a Magyar Autópálya-építő Konzorcium szóvivőjét egy 1995-ös hitelfelvételi ügy miatt - értesült a Magyar Hírlap az érintettől. Turgyán Tamás szerint a magántulajdonban lévő Vegyépszer vezérigazgatóját munkába állása előtt tájékoztatta folyamatban lévő büntetőügyéről.
Felmentések sorozata az állami cégeknél
A titkoszolgálatoktól a bankokig minden, a politikától elvileg mentes területet érintenek a kormányváltás után azonnal megkezdődött és máig folytatódó vezetőcserék. A minisztériumok után most a három titkosszolgálat, a Vegyépszer, az MFB, a Magyar Posta, majd nem sokkal korábban a rendőrség, a Köztársasági Őrezred, az egészségbiztosító, az adóhivatal és az ÁPV Rt. élén volt változás.
A kormány ellenőrzi az autópálya-szerződéseket
Medgyessy Péter miniszterelnök szerint a kormány annak ellenére is megvalósítja 100 napos programját, hogy az államháztartás hiánya 175 milliárd forinttal több lesz, mint amire számítottak. A kormányfő a Magyar Rádió Krónika című műsorában péntek reggel azt mondta: szomorúan állapítja meg, hogy az előző kormány nem a valóságos helyzetet mutatta be, s kilátásba helyezte, hogy felülvizsgálják az előző kormány szerződéseit, közöttük az autópálya-beruházást végző Vegyépszer Rt-ét is. Medgyessy állítja: 30-40 milliárd forinttal olcsóbb lett voln az autópálya-építés, ha az előző kormány pályázatot írt volna ki.
Állami pénzből gazdagodtak meg a Vegyépszer vezetői
Újból kizárólag magántulajdonban és magánszemélyek irányításával működik a több százmilliárd forintos állami megrendelésekkel talpra állított Vegyépszer. A cég viszavásárolta a különleges jogokat biztosító aranyrészvényt az állami MFB-től. Az ügyben kizárólag a Vegyépszer jogosult nyilatkozni, amelynek vezérigazgatója jogszerűnek nevezte az ügyletet.
Állami pénzből gazdagodtak meg a Vegyépszer vezetői
Újból kizárólag magántulajdonban és magánszemélyek irányításával működik a több százmilliárd forintos állami megrendelésekkel talpra állított Vegyépszer. A cég viszavásárolta a különleges jogokat biztosító aranyrészvényt az állami MFB-től. Az ügyben kizárólag a Vegyépszer jogosult nyilatkozni, amelynek vezérigazgatója jogszerűnek nevezte az ügyletet.
A Vegyépszer nyerte a kaposvári stadiontendert
A Vegyépszer Rt. nyerte el, a kaposvári labdarugó stadion építésére kiírt, előminősítéssel indult nyílt közbeszerzési eljárást - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. A megbízás értéke 400 millió forint, pályázatot összesen hat cég adott be.
Monopolhelyzetű MÁV-céget vásárolna a Vegyépszer
A Fidesz-közeliként számon tartott Vegyépszer Rt.-nek értékesítené a Magyar Államvasutak Rt. egyik - stratégiai fontosságú - leányvállalatát, a MÁV Hídépítő Kft.-t - írja a Népszava.
Minőségellenőrző céggel vizsgáltatnák az autópálya-építést
Minőségellenőrző cégekkel vizsgáltatná meg a Vegyépszer által eddig elkészített autópályaszakaszok minőségét Keller László, az MSZP országgyűlési képviselője, aki azt is kéri, hogy hozzák végre nyilvánosságra az alvállalkozók listáját. A politikus nyílt levélben követeli mindezeket a cég vezetőjétől.
Orbán Győző bányájából nem szállítanak az autópálya-építésekhez
Az SZDSZ-es Bauer Tamás vezette ellenzéki részvizsgálóbizottság pénteken a Vegyépszer vezetőit hallgatta meg a cég beszállítói, alvállalkozói kapcsolatairól. Megállapították: a Vegyépszer nem szállíttat Orbán Győző bányáiból. Bár a gánti bányánál jelentős termelésnövekedés tapasztalható, azt nem tudni, hová kerül a kitermelt kő. Orbán Győző eddig nem volt hajlandó a részbizottság előtt megjelenni.
Hetvenmilliárd forintot költöttek eddig autópálya-építésre
Noha az Orbán-kormány kezdettől nagy autópálya-építéseket ígért, sőt mandátumának második felében egyenesen grandiózus útépítési terveket vázolt fel, a gyakorlatban eddig csak az M7-es 73 kilométeres szakaszának felújításával és kiszélesítésével írta be magát a sztrádaépítés történetébe. Folytak ugyan tárgyalások és előkészületek, de a kormányzati ciklus első felében sztrádaépítés nem folyt. Tavaly megkezdődtek a felmérések és a talajmunkák az M3-ason, s az idén már építkeztek is: az autópálya-építő konzorcium november végéig körülbelül 70 milliárd forintot használt fel a sztrádaépítésre.
A Vegyépszer tagadja, hogy beszakadnának az útjaik
Zárt ülésen hallgatta meg a Vegyépszer Rt. igazgatóját és igazgatóhelyettesét az Orbán-bányák ügyeit vizsgáló részbizottság. Az ülést követő oldott hangulatú sajtótájékoztatón kiderült: konkrétumokról még nem esett szó, de a bizottság elnöke reméli, hogy még ebben a ciklusban elkészül jelentésük.
Panasszal élt Keller az M3-as ügyben
Elutasították Keller vegyépszeres kezdeményezését
A közbeszerzések tanácsának döntőbizottsága megszüntette a Keller László kezdeményezte eljárást egy, a Vegyépszer Rt.-t érintő közbeszerzési ügyben. A rendőrség bűncselekmény alapos gyanújának hiányában szintén megtagadta a nyomozást.
Saját magukat ellenőrzik a vegyépszeres útépítők
Bár elvileg független kontroll működik az autópálya-építésnél, a gyakorlatban saját magukat ellenőrzik az útépítők - derítette ki a Magyar Hírlap. A cégbírósági iratok szerint ugyanis az útépítés minőségét ellenőrző cégben tulajdonosként szerepelnek a Vegyépszer alvállalkozói. Két alvállalkozó társaság is birtokolja a valamennyi autópálya és gyorsforgalmi úthálózat építésénél független mérnöki szerepet ellátó irodát.
A Vegyépszer tagadja, hogy kijátssza az előírásokat
Tagadja a Vegyépszert is magába foglaló Magyar Autópálya-építő Konzorcium, hogy az előírásokat kijátszva, közvetve a cég által épített utak minőségi ellenőrzését saját embereire bízná. A Magyar Hírlap szerint viszont nem független ellenőrök végzik a vizsgálatokat. Korábban mindenesetre előfordult, hogy az M3-as autópálya egy szakasza, silány minősége miatt, még átadása előtt beszakadt.
Még mindig hiányos a sztrádaépítők listája
Még mindig nem készült el az autópálya-építésekben részt vevő alvállalkozók és beszállítók teljes listája. Az építkezések fővállalkozója, a Betonút-Vegyépszer duóból álló Magyar Autópálya-építő Konzorcium két tagja közül ugyanis eddig csak a Vegyépszer hozta nyilvánosságra a vele szerződésben álló vállalkozók névsorát.
Viták a sztrádák minőségéről
Az épülő M3-as autópálya minőségével, illetve a kivitelezők cégkapcsolati rendszerének működésével kapcsolatban ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a minap Keller László szocialista országgyűlési képviselő. A Legfőbb Ügyészség Nyomozásfelügyeleti Főosztálya a honatya feljelentését a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségnek küldte meg azzal, hogy a feljelentés-kiegészítést végezze el.
- 1