vasút
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MÁV
- vonat
- közlekedés
- baleset
- gazdaság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Vonatőrültek, ezt ki ne hagyjátok!
Étkezőkocsik is járnak majd a Balatonra
Helyreállították az Orient Express kocsijait, nyáron újra útnak indulhatnak – Fotók
Agatha Christie írónőt is megihlette a legendás Orient Express, amely most újra átszelheti Európát. A vasúti kocsikat most felújították, nyáron már akár útnak is indulhat a szerelvény.
Közel száz ember életét veszélyeztette egy öngyilkos-jelölt
Nemcsak a saját, de közel száz ember életét is veszélybe sodorta az a nő, aki februárban egy közeledő vonat elé vetette magát Somogy megyében.
Gyönyörűen újjávarázsolt vasúti kocsikban utazhatunk
A MÁV-Start alapvető feladatának tartja, hogy folyamatosan gondoskodjon a személykocsik karbantartásáról, felújításáról, valamint a járműflottája bővítéséről – ezzel kiváltva a régi, alacsonyabb komfortot biztosító járműveket. A jármű-felújítási program 2012-ben indult el, és mára több mint 750 személykocsiban emeltek az utazási komforton. Az utasterek megújításán, szépítésén kívül műszakilag is modernizálták a járműveket.
Félidőhöz érkezett a Keleti pályaudvar felújítása
Fontos a magyar vasút versenyhelyzetének erősítése
A kormány közlekedéspolitikájában kiemelten kezeli a magyar vasút versenyhelyzetének erősítését - mondta Tóth Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára Budapesten, a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület konferenciáján.
- címkék:
- fejlesztés
- vasút
- versenyképesség
- MÁV
- Címkefelhő »
Milánó légszűrő parkokat kreál a pályaudvaraiból
Ingyenes európai utazás 18 éveseknek
Újabb ingyenes utazási pályázatot hirdetett az Európai Bizottság az Európai Unió területén élő 18 éveseknek - közölte az uniós bizottság csütörtökön.
Évekre börtönbe kerülhet a vasúti tolvaj
Egy órán belül elfogták és bíróság elé állították azt a férfit, aki több kiló kávét lopott egy vasúti büféből. Később kirabolt egy nőt is.