Vas megye

címke rss

Tízezer magyar ingázik Ausztriába

Archívum2008.10.03, 15:57

Az Ausztriában dolgozó magyarok jogsegélyszolgálata szervezésében szakszervezetisek számlálták az ingázókat Győr-Moson-Sopron és Vas megyében a Burgenlanddal határos utaknál. A részösszesítés szerint több mint 9 ezer ingázó ment át Ausztriába csütörtök reggel.

Mentőautó karambolozott a 8-ason

Archívum2008.09.05, 20:14

Egy baleset sérültjeit ellátó mentőautóba rohant egy személygépkocsi pénteken délután a 8-as számú főúton a Vas megyei Szemenye község határában, a két balesetben négyen sérültek meg.

Százharmincmilliárd forint útépítésre

Archívum2008.05.31, 12:39

A főutak fejlesztésére 80 milliárd, az M8-as autópálya Körmend és országhatár közötti szakaszára 52 milliárd forintot fordítanak 2013-ig Vas megyében - közölte Boros Péter, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási igazgatója.

Ellenszavazat nélkül jelölték Kókát Vasban

Archívum2008.05.21, 22:34

Ellenszavazat nélkül jelölte Kóka Jánost az SZDSZ elnökének szerdán a liberális párt Vas megyei választmánya - nyilatkozta Német Kálmán, az SZDSZ megye szervezetének elnöke.

Gyerekeket szállító román busz fordult árokba

Archívum2008.03.28, 11:18

Egy ember életveszélyesen megsérült, amikor egy romániai kisbusz árokba borult Vas megyében péntek reggel. A balesetnek összesen 17 sérültje van, közülük három súlyos, egyikük gyerek. A buszon sok középiskolás korú fiatal utazott, közülük 13-an sérültek meg. Lehet, hogy a sofőr fáradtsága okozta a balesetet.

Halálos balesetet okozott egy olajfolt

Archívum2008.03.08, 09:17

Egy ember meghalt, hárman pedig súlyosan megsérültek, amikor egy kisbusz frontálisan összeütközött a vele szemben haladó személygépkocsival szombaton reggel a 8-as főúton a Vas megyei Hosszúperesztegnél. A balesetet az útra kifolyt olaj okozta - közölte a rendőrség.

A Fidelitas képviselője otthagyta a tandíjvitát

Archívum2008.02.19, 21:19

Kivonult egy, a tandíjról, illetve a március 9-i népszavazásról az SZDSZ Új Generáció képviselőjével rendezett politikai vitáról Szakály Gábor, a Fidelitas Vas megyei elnöke kedden Szombathelyen. A vitát a két párt ifjúsági szervezete egyeztetett feltételek mellett tartotta volna, a Fidelitas megyei elnökének vitapartnere Léderer András, az SZDSZ Új Generáció elnöke volt.

Kommandósok lestek a rendőrvesztegető drogfutárra

Archívum2008.01.29, 14:19

Több napja figyelték a rendőrök a Jánosháza közelében elcsípett drogfutárt, csak arra nem számítottak, hogy megvesztegeti a szabálysértés miatt őt megállító budapesti járőröket. Az előkészített akció ettől eltekintve sikerrel járt, egy teljes vadkenderültetvényre bukkantak, fegyvereket és kábítószert foglaltak le.

Kéményeket, tetőket bontott meg a szél

Archívum2008.01.27, 23:34

Győr, Fejér és Vas megyében okozta a legtöbb kárt a szombat óta tomboló szélvihar. A főként fakidölések okozta balesetekhez országszerte kétszáz alkalommal hívták ki a tűzoltókat. Tartós áramkimaradás vagy közúti fennakadás sehol nem történt, a viharban nem sérült meg senki. A vihar miatt két és fél órát késett egy intercity, egy személyvonat pedig három órát.

Megölte lányát és anyját egy rátóti nő

Archívum2008.01.08, 13:55

Holtan találta feleségét, lányát és a nagymamát egy munkából hazatérő férfi a Vas megyei Rátóton. A rendőrség azt feltételezi: a középkorú anya követhette el a bűncselekményt, majd magával is végzett. Az asszony két búcsúlevelet hagyott hátra, melyben anyagi gondokkal magyarázta tettét.

Kutyák támadtak egy mozgássérültre

Archívum2007.12.06, 16:32

Három nagytestű kutya megtámadott egy mozgássérült férfit egy Vas megyei településen. A vérző férfi csaknem három kilómétert gyalogolt, mire segítséget tudott kérni. Az állatok állítólag eddig soha senkit nem bántottak.

Fiókot nyitott Kőszegen a Sopron Bank

Archívum2007.11.22, 17:35

A Sopron Bank Zrt.  csütörtökön fiókot nyitott Kőszegen, amely Magyarországon már a tizenegyedik, Vas megyében pedig a második fiókja.

Az áramszolgáltatók is sztrájkolnak

Archívum2007.11.14, 12:45

A villamosenergia-ipari dolgozók is csatlakoznak a jövő heti sztrájkhoz. Szerdán így nem járnak majd a vonatok, Vas és Békés megyében a Volán buszok, helyenként leállhat a tanítás és drágán, importból kell pótolni a sztrájk miatt kieső áram-mennyiséget.

Két megyében a buszok is megállnak

Archívum2007.11.13, 15:26

A Vasi Volán és a Békés Volán szakszervezetei kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak november 21-én reggel 6 és 8 óra között a Liga Szakszervezetek által az egészségbiztosítási reform és a nyugdíjazási szabályok miatt kezdeményezett országos tiltakozó napon - jelentette be Hoffmann Antal, a Békés megyei Közlekedési Szakszervezet és Németh Károly, a Vas megyei Közúti Közlekedés Független Szakszervezet képviseletében kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Halálos baleset történt egy építkezésen

Archívum2007.11.04, 10:37

Egy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült Vas megyében, amikor egy ház tetőszerkezetének bontása közben lezuhantak. A rendőrség gondatlan veszélyeztetés miatt indított vizsgálatot.

Téveszmék miatt arathatott a kullancsos tej

Archívum2007.08.30, 14:25

Lecsengőben van az agyhártyagyulladás-járvány, amelyet a Zala és Vas megyében többek által elfogyasztott fertőzött kecsketej okozott - közölte az ÁNTSZ. Agyhártyagyulladás miatt jelenleg húszan vannak kórházban, a többségük állapota javult. A megbetegedéseket az okozta, hogy a vásárlók forralás nélkül itták meg a kullancsok által megfertőzött tejet. Az élelmiszer-biztonsági intézet munkatársa szerint állati eredetű élelmiszert tilos hőkezelés nélkül fogyasztani.

Fákat csavart ki és pincéket öntött el a vihar

Archívum2007.08.20, 22:55

A Dunántúlon és Budapesten is károkat okozott az országon végigvonuló vihar, amely hétfő este elérte az északi országrészt. A viharos szél fékat döntött ki, az esővíz pincéket öntött el, több helyen pedig jégeső esett. A Vas megyei Kenyeriben házakat veszélyeztetett az özönvízszerű felhőszakadás.

Orvvadász határőrt kaptak el a rendőrök

Archívum2007.08.01, 14:55

Betörőket és orvvadászokat fogtak el a rendőrök a Vas megyei Körmenden. A gyanúsítottak között van egy hivatásos határőr is.

Eloltották a Vas megyei erdőtüzeket

Archívum2007.07.23, 07:40

Éjszaka három órára sikerült eloltani a Vas megyei Porpác melletti erdőtüzet. Az éjszaka folyamán további öt tűzhöz riasztották a tűzoltókat.

Áramütés végzett egy hajléktalannal

Archívum2007.06.02, 11:47

Halálos áramütés ért egy hajléktalan férfit, aki a rendőri igazoltatás elől felmászott egy villanyoszlopra a Vas megyei Vásárosmiskén - közölte az MTI-vel a rendőrség szombaton. Vizsgálják, hogy történt-e az ügyben rendőri mulasztás.

Kamion ütközött személyautóval Celldömölk és Tokorcs között

Archívum2007.05.30, 21:08

Egy ember meghalt, egy pedig megsérült, amikor egy személygépkocsi és egy kamion frontálisan összeütközött Vas megyében Celldömölk és Tokorcs között, egy alsórendű úton szerdán este.

Földrengés volt Vas megyében

Archívum2007.03.04, 09:02

Több helyen érezhető volt a szombat esti földrengés Vas megyében, ahol a Richter-skála szerint 2,9-es erősségű volt a földmozgás. Károk nem keletkeztek, de a helyiek több helyre telefonáltak, hogy jelezzék az eseményeket.

Vas megyében már szakad a hó

Archívum2007.01.24, 17:44

Intenzíven havazik Vas megye szinte egész területén. A közútkezelő 17 géppel kezdte meg a főutak sózását, takarítását.

Holttestet találtak egy leégett veleméri házban

Archívum2007.01.07, 11:38

Lakástűzben hunyt el a vasárnapra virradó éjszaka egy férfi Vas megye Velemér településén - közölte a rendőrség.

SZDSZ-esek bírálják Persányi tárcáját

Archívum2006.12.07, 15:56

Nem értenek egyet a Vas megyei szabad demokraták sem a nyugat-dunántúli környezetvédelmi felügyelőség szombathelyi laboratóriumának, sem az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának az SZDSZ-es Persányi Miklós vezette környezetvédelmi tárca által tervezett megszüntetésével. Korábban már az ombudsman is kifogásolta a tervezett intézkedéseket, amelyeket a tárca azzal indokolt, hogy csak a felesleges kapacitásokat és a párhuzamosságokat számolják fel.

Tömegverekedés volt a büki búcsúban

Archívum2006.11.26, 21:34

Egy ember súlyosan, hat pedig könnyebben megsérült, amikor tömegverekedés tört ki a Vas megyei Bükön vasárnap egy búcsúban.

Kazánrobbanás ölt meg egy sorkifaludi férfit

Archívum2006.10.18, 21:16

Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült, amikor szerdán délután felrobbant egy családi ház vegyes tüzelésű kazánja a Vas megyei Sorkifalud községben. A rendőrség gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt nyomoz.

Már négy halottja van szalmonella-fertőzésnek

Archívum2006.08.29, 12:25

Négyre emelkedett a szombathelyi szalmonella-fertőzés halálos áldozatainak száma. Keddre meghalt a Vas megyei kórházban egy idős nő, akit más betegségei mellett ezzel is kezeltek.

Több súlyos betege is van a szalmonellafertőzésnek

Archívum2006.08.25, 13:49

Újabb idős beteg jelentkezett csütörtök este a szombathelyi kórházban szalmonellafertőzés tüneteivel. Az új beteg állapota súlyos, de rajta kívül is van még néhány idős beteg, akik rossz állapotban vannak - tudtuk meg a Vas megyei tisztifőorvostól. A szombathelyi szalmonellafertőzést kétszáznál is többen kapták el, a kórházba került betegek közül csütörtök este hárman meghaltak.

Halálos baleset a rali előtt

Archívum2006.06.23, 16:02

Baleset történt egy raliverseny előkészítése közben Vas megyében. A pályaépítési feladatokat végző műszakimentő-kocsi felborult, a vezetője meghalt, hárman pedig megsérültek.

Halálos baleset a Szombathely-ralin

Archívum2006.06.23, 16:13

Halálos balesetet szenvedett egy helyszínbejárást és pályaépítést végző műszakimentő-gépkocsi vezetője, míg az autó egyik utasa súlyos, másik kettő pedig könnyebb sérüléseket szenvedett a Szombathely-rali forgalomtól elzárt útszakaszán, a Vas megyei Dozmat közelében  - közölte az MTI-vel a rendőrség. A versenyen amúgy ifj. Tóth János (Peugeot 307 WRC) vezet.

Súlyos balesetekkel indult a hosszú hétvége

Archívum2006.04.30, 13:27

Jobban van az a turista, aki súlyosan megsérült, mikor felborult egy lengyel busz Vas megyében. A buszon 68 utas és két sofőr tartózkodott, az utasoknak közel a felét kórházba kellett szállítani. Szombaton a lengyel busz balesetén kívül is több súlyos karambol történt, ezekben legalább hét ember vesztette életét.

Vas megye - második forduló

Archívum2006.04.24, 01:03

Az alábbi összeállításból megismerheti a Vas megyei választási eredményeket. Cikkünk első oldalán találja a második forduló eredményeit. A második oldalon összegyűjtöttük a megye azon körzeteinek az adatait, ahol már az első fordulóban eldőlt a verseny.

Meghalt egy motoros a Pannónia Ringen

Archívum2006.04.14, 21:44

Halálos balesetet szenvedett egy motoros pénteken Vas megyében az ostffyasszonyfai Pannónia Ringen - közölte a rendőrség.

Vas megye

Archívum2006.04.10, 04:05

Az alábbi összeállításból megismerheti Vas megye választási eredményeit, legyen szó a területi listákról és az egyéni körzetekről.

Kampány kicsiben - Sárvár, 2006

Archívum2006.02.02, 13:53

Az [origo] úgy döntött, hogy a választási kampányt többek között egy konkrét választókerületet kiszemelve, annak eseményeit nagyítóval megfigyelve is követi, hogy hétről hétre bemutassa, hová fejlődik a választási kampány - kicsiben. Kisorsoltunk egyet az ország 176 egyéni választókerületéből (a random.org oldal véletlenszám-generátorát használva) és a véletlen választása a sárvári körzetre esett. Sorozatunk első részéből megtudhatja: a Vas megyei Sárvár hamarosan Lego-nagyhatalom lesz, hogy útjain évente tizenkétezer kamion dübörög keresztül, és azt is, hogy egy fogadós és egy banktisztviselő verseng majd a két nagy párt jelöltjekéént ...

Nem állt meg a határon egy Ausztriából érkező autós

Archívum2006.01.26, 21:32

Megállás nélkül továbbhajtott egy Ausztriából érkező magyar rendszámú személygépkocsi csütörtökön este a Vas megyei bucsui határátkelőhelyen - közölte a rendőrség.

Sztrádaparkolókból is jelentettek kátyúkat

Archívum2006.01.16, 13:27

Budapestről és Pest megyéből jelentették be a legtöbb a kátyút az országos kátyúvonalra. A legjobb minőségű utak pedig Tolna és Vas megyében találhatóak - innen érkezett szombat óta a legkevesebb bejelentés.

Katonák szállítanák az elzárt falu kismamáját

Archívum2005.12.31, 13:48

Veszprém megyében nyolc, a szomszédos Fejér megyében pedig két települést zárt el a külvilágtól a havazás, és Vas megyében is vannak ilyen falvak. A Fejér megyei Vértesbogláron nincs súlyos beteg, van viszont egy szülés előtt álló kismama, akit szükség esetén katonai járművel visznek majd kórházba. A településnek pár napra elegendő élelmiszertartaléka van. A Veszprém megyei Bakonynánán szintén a háziorvos hiánya okozhat gondot.

Már nem nyomoznak a fiktív MSZP-tagok után

Archívum2005.12.27, 13:32

Bűncselekmény, illetve bizonyítékok hiányában megszüntették a nyomozást a Vas megyei állítólagos fiktív MSZP-tagok ügyében, két érintett pedig ügyészi megrovást kapott. A szocialista párt történetének egyik legnagyobb botránya így jogi következmények nélkül sikkad el.

Társát lőtte meg egy osztrák vadász

Archívum2005.12.18, 18:22

Egy, a vadon áthaladó lövedék sebesítette meg súlyosan azt az osztrák vadászt, aki vasárnap szenvedett vadászbalesetet a Vas megyei Nemesmedves közelében.

Késnek a BKV járatai a hó miatt

Archívum2005.12.13, 12:04

A nyugati megyékben 5-6, keleten pedig 1-2 centiméteres hó hullott kedd reggelre. Győr-Moson-Sopron megyében több baleset történt a csúszos utakon, Vas megyében pedig ónos eső esett. A fővárosban, a havazás miatt késnek a BKV buszai.

Bolyongó mentők miatt számoztak újra egy falut

Archívum2005.12.02, 17:28

Éveken át tanácstalanul bolyongtak a hivatalos személyek, postások, mentősök a 42 négyzetkilométeres, ám mindössze csak 670 lakosú, Vas megyei Felsőszölnökön, mert a faluban egyetlen utca kanyargott a házak között. A község vezetése ezt megelégelve feldarabolta azt, és kialakított 11 új utcát. Ilyenre még nem volt példa a magyar településtörténetben.

Húsz centis hó Nyugat-Magyarországon

Archívum2005.11.26, 11:31

Havazás lassítja a közlekedést Győr-Moson-Sopron és Vas megyében, a látótávolság 100 méter körülire csökkent. A 74-es főúton Egervárnár három kamion nem tud felmenni az emelkedőn és elzárja a fél útpályát - közölte szombaton az Útinform.

A Bakonyban esett a legtöbb hó

Archívum2005.11.21, 13:12

Éjféltől havazik a fővárosban, az utak járhatók, a Közterület-fenntartó Rt. óvatos közlekedésre szólított fel. Havazott Veszprém és Vas megyében is, de fennakadásra csak utóbbiban kell számítani. A 8-as főúton a városlődi emelkedőnél ugyanis baleset történt. A legtöbb hó a Bakonyban esett, Zirc környékén 7-8 centi vastag a hótakaró.

Magyar-osztrák gazdasági klub alakult

Archívum2005.10.21, 12:11

Közös gazdasági klubot hozott létre Vas megye és Dél-Burgenland Ipari és Kereskedelmi Kamarája, hogy a térség vállalkozásainak lendületet adjanak, és hogy elősegítsék új kapcsolatok kiépítését.

Több falut öntött el a víz országszerte

Archívum2005.08.22, 21:55

Főleg Veszprém, Somogy és Zala megyében okozott súlyos károkat a hétfői esőzés. Házakat és pincéket öntött el a víz Vas megyében, és több települést Tolna megyében. Veszprém megyében lakásokat árasztott el a víz, hatvan ház veszélybe került. Győr környékén pincéket, családi házak alagsorait árasztotta el az egész éjjel zuhogó eső. A nagy esőzések várhatóan holnap is folytatódnak.

Házakat fenyeget a belvíz Vas megyében

Archívum2005.08.21, 13:03

Több lakóházat elöntéssel fenyeget Rábatótfalun az a nagy mennyiségű eső, ami az éjjel zúdult le a Vas megyei településre. Közben a Hernád teljes szakaszán megszüntették az árvízvédelmi készültséget.

Hátbaszúrással akart rendezni egy vitát egy nő

Archívum2005.06.14, 12:14

Hátbaszúrta vitapartnerét egy vashosszúfalui asszony hétfőn. Az áldozat túlélte a támadást, de állapota súlyos.

Pert nyertek a vasi rendőrök a főkapitányság ellen

Archívum2005.04.14, 12:24

Első fokon pert nyertek munkáltatójukkal szemben azok a Vas megyei rendőrök, akik 13. havi járandóságuk kifizetetlenül maradt részének megítélését kérték a Szombathelyi Munkaügyi Bíróságtól. Az ítélet nem jogerős. 

Tovább nyomoznak a roma kárpótlások ügyében

Archívum2005.03.31, 19:27

2003 szeptemberében Vas megyében indult az első büntetőeljárás a roma kárpótlási ügyben, Győr-Moson-Sopron megyében tavaly novemberben helyeztek előzetes letartóztatásba két roma férfit a roma kárpótlásokkal kapcsolatos visszaélések ügyében, Bács-Kiskun megyében pedig az idén februárban már 24 gyanúsítottja volt az Osztrák Megbékélési Alap által nyújtott kárpótlással történt visszaélések miatt indított bűnügynek. Legutóbb Veszprém megyében zárult vádemelési javaslattal harmincöt gyanúsított ellen a rendőrségi vizsgálat.

Újjáalakult az MSZP Vas megyében

Archívum2005.03.05, 16:56

A belső botrányok miatt feloszlatott 26 megyei MSZP-szervezet alakult újjá Vas megyében szombaton.

Heves szél okozott károkat a hétvégén

Archívum2005.02.28, 07:52

Hófúvások és szél adott munkát a hétvégén a tűzoltóknak három megyében. A hóátfúvások a Vas megyei közlekedők dolgát nehezítették meg, az erős szél pedig Borsod és Hajdú-Bihar megyében tört le ágakat, döntött ki fákat, szaggatott fel tetőket.

Hasba szúrtak egy kocsmárost

Archívum2005.02.20, 13:24

Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy kocsmáros, akit hasba szúrt az italbolt egyik vendége a Vas megyei Rábahídvégen. A tettest elfogta a rendőrség.

A föld alatt maradhat a lignitvagyon

Archívum2005.02.14, 17:48

Valószínűleg nem valósul meg az a bányaterv, amely szerint Magyarország legnagyobb lignitkincsét hoznák felszínre Vas megyében. Hiába bólintott rá a beruházásra a Geológiai Szolgálat, a bányát ellenző települések valószínűleg megtopedózzák a komoly környezetvédelmi kockázattal járó tervet. A beruházó bizakodik, és teljes rekultivációt ígér.

Erősen havazik Vas megyében

Archívum2005.02.03, 07:48

Erősen havazik Vas megyében, a hajnal óta lehullott hó vastagsága eléri a 10 centimétert. Minden főút és mellékút járható a megyében, a mellékutak csúszósak.

Feloszlatták a vasi MSZP-t

Archívum2005.01.22, 15:49

Az MSZP etikai bizottságának kezdeményezésére a párt elnöksége feloszlatja Vas megyei szervezeteit - jelentette be az MSZP elnöke, Hiller István. A drasztikus lépést a vasi szocialisták sorozatos botrányaival indokolták. A különböző helyi érdekcsoportok fiktív tagtoborzással, nemi erőszakkal, rágalmazással vádolták egymást, több vezetőjük ellen a rendőrség is nyomoz.

Megszólalt a megerőszakolt politikus

Archívum2005.01.21, 17:28

Szabó Bálint, a Fiatal Baloldal Vas megyei elnöke sajtótájékoztatót tartott megverésével és megerőszakolásával kapcsolatban. Korábban Horváth Csaba, az Országos Cigány Önkormányzat megyei elnöke azzal vádolta Tóth Csaba Vas megyei szocialista elnököt és társait, hogy MSZP-tagokat vásároltak több kistelepülésen. A vádat később visszavonták, ennek ellenére Szabó Bálint feljelentést tett Horváthék ellen rágalmazás miatt. Szabó azt állítja, hogy a rágalmazási per tárgyalásának előestéjén azért támadták meg, hogy ne tudjon elmenni a tárgyalásra. Támadói közül kettőt felismerni vélt, akik érintettek a rágalmazási ügyben.

Annus Adrián belépett az MSZP-be

Archívum2005.01.14, 14:09

A doppingvétség miatt olimpiai címétől megfosztott Annus Adrián belépett az MSZP-be. Az indoklása szerint lakóhelyén, a Vas megyei Jákon élő emberek kérték meg, hogy lépjen be a helyi szervezetbe, és ő pedig azért lépett be, hogy segítsen nekik. A visszavonult kalapácsvető korábban is szocialista közelinek számított: az önkormányzati választáson az MSZP-s polgármesterjelölt mellett kampányolt.

Fantomok és megvásárolt romák a vasi MSZP-ben

Archívum2005.01.14, 15:30

Fantomszervezetek a kis falvakban, pénzért párttaggá lett cigányok, megerőszakolt fiatal szocialista: ezek a vádak két év alatt gyűltek össze a Vas megyei MSZP-szervezettel kapcsolatban. Tóth Csaba megyei elnököt pénteken magánokirat-hamisítással gyanúsította meg a rendőrség. A párt etikai bizottsága  idén januárban újra vizsgálni kezdte a helyi perpatvart, bár ősszel már a megyei elnök mellé állt a testület.

Zuschlag nem tett vallomást

Archívum2005.01.07, 13:03

Zuschlag Jánost magánokirat-hamisításban való bűnrészességgel gyanúsította meg és hallgatta ki a rendőrség, de a politikus nem tett vallomást. Az MSZP volt országgyűlési képviselője tagadja a vádat, és azt állítja, hogy nem követte el a bűncselekményt.

Az MSZP vasi elnöke még nem vett át rendőrségi idézést

Archívum2005.01.07, 22:05

Tóth Csaba, az MSZP Vas megyei szervezetének elnöke eddig azért nem jelent meg a rendőrségen, mert még nem vett át idézést, és egyelőre csak a sajtóból értesült arról, hogy a rendőrség gyanúsítottként kívánja kihallgatni a fiktív baloldali ifjúsági szervezetek alapítása ügyében. Ezt a politikus jelentette be pénteken.

Magánokirat-hamisítással vádolnak több vasi szocialistát

Archívum2005.01.04, 17:36

Több Vas megyei szocialista politikus meghallgatását tervezte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kedden, az idézettek azonban nem jelentek meg. A politikusokat magánokirat-hamisításban való bűnsegédlettel gyanúsítják.

Zuschlagék nem mentek el a rendőrségi kihallgatásukra

Archívum2005.01.04, 18:09

Elmaradt a magánokirat-hamisítással gyanúsított fiatal szocialista politikusok meghallgatása a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságon kedden, mert a beidézettek nem jelentek meg. Köztük volt Zuschlag János is, aki nemrég kényszerült lemondani képviselői mandátumáról, amiért a holokauszt áldozatain viccelődött.

Van, ahol már újraszámolják a szavazatokat

Archívum2004.12.16, 15:45

Csütörtökön megkezdték Pécs 36 szavazókörében, valamint a Vas megyei Acsádon leadott szavazatok újraszámolását. Bács-Kiskun megyében 19 szavazókörben kell újraszámolni a szavazatokat, ezt a tervek szerint a hét végéig megteszik.

Visszavette az MSZP vesztegetéssel vádolt vezetőit

Archívum2004.12.01, 15:52

Az MSZP országos etikai bizottsága felmentette a vádak alól azt a három Vas megyei szocialista politikust, akiket korábban a párt megyei etikai bizottsága fegyelmi vétség miatt kizárt - jelentett be a párt megyei elnöke, aki maga is érintett volt az ügyben. A három politikust azzal a váddal zárták ki, hogy pénzért toboroztak a romákat az MSZP-be.

Rendőrt gázolt halálra egy tűzoltóautó

Archívum2004.09.23, 17:49

Egy rendőr meghalt, hárman pedig megsérültek, amikor egy tűzoltóautó a mentést végző rendőrök és mentők közé hajtott a Vas megyei Tormásliget és Iklaberény között. A tűzoltóautó vezetője a baleset után fékhibára hivatkozott.

Gyurcsány az esélyesebb jelölt

Archívum2004.08.24, 20:35

A megyei pártszervezetek és a különböző platformok, tagozatok hétfőn és kedden sorra állást foglaltak, melyik jelöltet támogatják. Gyurcsány Ferenc pártján Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Nógrád, Somogy és Tolna megye áll. Kiss Pétert pedig Heves, Komárom-Esztergom és Vas megye támogatta a hivatalos nyilatkozatok szerint. A többi megye nem foglalt állást határozottan egyik jelölt mellett sem. Az MSZP miniszterelnök-jelöltjét a párt 657 tagú kongresszusa állítja szerdára összehívott rendkívüli ülésén egyszerű többséggel.

Hamisítás miatt nyomoznak egy Fibisz-vezető ellen

Archívum2004.08.18, 17:02

Magánokirat-hamisítással gyanúsítják a Fiatal Baloldal (Fibisz) Vas megyei elnökét, mert a rendőrség feltételezése szerint nem létező Fibisz-szervezeteknek írt fiktív jegyzőkönyveket. A rendőrség azt vizsgálja, hogy a szervezetek léteznek-e a valóságban is. A szervezetek létrehozásának célja állítólag az volt, hogy a megyei elnök így jusson tisztségét megerősítő fiktív szavazatokhoz.

Kisebb földrengés volt Vas megyében

Archívum2004.06.26, 13:16

A Richter-skála szerinti 2,4 erősségű földrengést észleltek péntek este a Vas megyei Vasegerszeg térségében - közölte az MTA Szeizmológiai Obszervatóriuma. A földmozgás a lakosság körében kisebb riadalmat okozott, de károkról nem érkezett jelentés.

Három falu be akarja perelni a magyar államot

Archívum2004.06.19, 21:48

Három Vas megyei falu, Rádóckölked, Nagykölked és Harasztifalu be akarja perelni a magyar államot, mert egy kormányhatározat miatt kizárják őket szennyvízkezelési pályázatokból. Így nem juthatnak hozzá az erre a célra szolgáló uniós támogatásokhoz, és a szennyvízkezelés továbbra is megoldatlan probléma marad.     

Kisebb földrengés volt Nyugat-Magyarországon

Archívum2004.05.25, 13:30

Megmozdultak a bútorok, itt-ott megrepedtek a falak, ledőlt egy kémény abban a kisebb erejű földrengésben, amit Nyugat-Magyarország három megyéjében észleltek kedd délelőtt. A Richter-skála szerinti 3,7-es erősségű földmozgás az eddigi jelentések szerint nem okozott személyi sérülést.

Felborult egy mentő Pornóapátinál

Archívum2004.03.25, 19:32

Felborult egy mentő Pornóapáti és Horvátlövő között Vas megyében. Három mentős könnyebben megsérült.

Influenzajárvány van Magyarországon

Archívum2004.02.04, 16:35

Fokozódott az influenza aktivitása, valószínűleg a járvány elején járunk - közölte az Országos Epidemiológiai központ vezetője. Borsod, Békés és Vas megyében csak a múlt héten 15 ezer ember fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, és a fővárosban is jelentősen nőtt a betegek száma. A kórházak látogatási tilalom elrendelésével védekeznek, a gyógyszertárak pedig az oltóanyagok, lázcsillapítók felhalmozásával készülnek a járványra.

Orvvadászat miatt elítélték Hegyhátszentjakab polgármesterét

Archívum2004.01.28, 21:21

Nem jogerősen kétévi szabadságvesztésre ítélte szerdán a Körmendi Városi Bíróság Horváth Zsoltot, a Vas megyei Hegyhátszentjakab polgármesterét - közölte az érintett a távirati irodával. A 321 lakosú község első emberét vadak eltulajdonításával, vagyis orvvadászattal, valamint lőfegyverrel való visszaéléssel vádolja az ügyészség.

Somogyban jön az influenzajárvány

Archívum2004.01.14, 13:45

Akár egy-két héten belül is kitörhet az influenzajárvány Somogy megyében. Két településről is tömeges - influenzaszerű tünetekkel járó - megbetegedést jelentettek, a kórokozót egyelőre még vizsgálják. Egy Vas megyei település általános iskolájában is sok diák hiányzik betegség miatt, a megyei tisztifőorvos helyettese szerint ugyanakkor ők nem tudnak tömeges megbetegedésekről, és a szombathelyi kórházban is sikerült megállítani az influenza terjedését.

Műszaki hiba okozott halálos balesetet Vas megyében

Archívum2003.12.25, 21:37

Két ember meghalt, egy kisgyerek pedig súlyosan megsérült egy autóbalesetben a Vas megyei Kám és Szemenye között csütörtökön. A tragédia körülményeit a rendőrség vizsgálja, a helyszínelés idejére a 8-as főutat teljes szélességében lezárják.

Az egész országot bejárja a vatikáni roma kereszt

Archívum2003.12.04, 08:08

Jelenleg Vas megyében őrzik azt a feszületet, amelyet a közelmúltban tartott cigány zarándoklaton II. János Pál pápa áldott meg a Vatikánban. A fakeresztet legközelebb vasárnap, a szombathelyi nagytemplomban nézhetik meg a hívek, később elviszik az összes megyeszékhelyre és roma zarándokhelyekre - írja a Népszabadság.

Hó borítja az ország több megyéjét

Archívum2003.10.24, 10:24

Téli útviszonyokra kell számítaniuk az autósoknak Vas megyében, miután csütörtök éjjel 12 centiméteres hó esett. Fennakadásokat okoz a közlekedésben, hogy a megyében 60 helyen dőltek az utakra fák és törtek le nagy ágak. Hó fedi egész Északkelet-Magyarországot is. A Mátra útjai reggel csak hólánccal voltak járhatóak. A havazás miatt késnek a vonatok.

A Mátrában és a Bükkben már szánkóznak

Archívum2003.10.24, 14:20

Hó borítja a Dunántúl nagy részét és Északkelet-Magyarországot, sok helyen pénteken is esett a hó. Több mint száz riasztás érkezett a tűzoltókhoz, elsősorban az úttestre, a felső vezetékekre dőlt fákat kellett eltávolítaniuk. Elzárt település nincs az országban, de a havazás miatt lelassult a közlekedés, és késnek a vonatok. A hó sízésre nem alkalmas, de a hegyekben már sokan szánkóznak.

A lignitbánya ellen tüntetők mellé állt Persányi

Archívum2003.08.30, 22:52

Minden rendelkezésére álló törvényes eszközt fel kíván használni a környezetvédelmi miniszter annak érdekében, hogy ne építhessenek a Vas megyei Toronyba lignitbányát. A szombati demonstráción ismert közéleti személyiségek, művészek, sportolók, tudományos kutatók is részt vettek.

Száz hektáron ég az avar

Archívum2003.08.27, 20:33

Száz hektáron ég az avar a Vas megyei Egervölgy határában. A tűzben nem sérült meg senki, a keletkezési oka és a kár nagysága még nem ismert.

Terjed az erdő- és bozóttűz Vas megyében

Archívum2003.08.27, 19:29

Száz hektárnyi erdő, fenyves és tölgyes égett le szerdán délután a Vas megyei Egervölgy község határában - nyilatkozta a megyei katasztrófavédelem ügyeletese.

Halálos balesetek az utakon

Archívum2003.08.23, 22:18

Gyalogosokat gázolt egy szabályosan közlekedő személygépkocsi a 4-es számú főúton Szajolnál, egyikük a helyszínen meghalt. A Vas megyei Őriszentpéter és Ivánc között szombat délután történt balesetben is egy ember vesztette életét.

Földrengés okozott riadalmat Körmenden

Archívum2003.08.10, 10:08

Földrengés okozott riadalmat vasárnap kora hajnalban a Vas megyei Körmenden. A kisvárosban az emberek morajlást hallottak, a magasabb épületekből az utcára szaladtak. A képek, csillárok megmozdultak a falakon, a tányérok és poharak pedig összeütődtek több lakásban is. Személyi sérülésekről nem érkezett bejelentés. A földmozgás a Richter-skála szerint 3,97 erősségű volt.

A lakókat győzködi a szénerőmű építője

Archívum2003.07.28, 15:07

A Vas megyében bányanyitást és szénerőmű-üzemeltetést tervező Nógrádszén Kft. magyar és német nyelvű ismertetőkkel akarja meggyőzni a lakosságot arról, hogy alaptalanok a félelmeik. A szénerőmű ellen a környéken lakókon kívül a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet és régészek is tiltakoznak. A környezetvédők szerint a széntüzelésű erőmű jelentős légszennyezettséggel járna.

Szénerőmű ellen tiltakoznak a környezetvédők és a régészek

Archívum2003.07.24, 11:45

A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet tiltakozik egy Szombathely közelébe tervezett szénerőmű ellen. A környezetvédők szerint az erőműhöz kapcsolódó lignitbánya komoly kárt okozna az őrségi tájban és a széntüzelésű erőmű jelentős légszennyezéssel is járna. A régészek pedig arra hivatkozva tiltakoznak az erőmű ellen, hogy a bánya, illetve az erőmű építkezései nagy jelentőségű régészeti lelőhelyeket semmisíthetnek meg.

Két halott egy vonatbalesetben

Archívum2003.05.19, 17:24

InterCity vonattal karambolozott egy autó a Vas megyei Répcelak közelében. A kocsi két utasa a helyszínen meghalt. Az autó a tilos jelzés ellenére ment a sínekre.

Hátba lőttek egy diáklányt Szombathelyen

Archívum2003.05.07, 20:43

Tornaóraközben légpuskával hátba lőttek egy diáklányt kedden Szombathelyen, a kislány könnyű sérülést szenvedett. A gyermeket a Vas megyei Markusovszky kórház baleseti ambulanciáján látták el.

Kerékpárost gázolt halálra egy rendőrautó

Archívum2003.03.27, 14:46

Rendőrautó ütött el egy kerékpárost csütörtökön dél körül, a Vas megyei Lukácsházán. A balesetben a kerékpáros, egy 63 éves nő, a helyszínen meghalt.

Avartűzben égett egy idős asszony

Archívum2003.03.26, 23:10

Halálát lelte Vas megyében egy idős nő a saját maga által felelőtlenül felgyújtott száraz fű és avar tüzében szerdán délután.

Megölte hat hónapos gyermekét egy férfi

Archívum2003.03.19, 21:19

Egy férfi megölte hat hónapos gyermekét a Vas megyei Duka községben, majd öngyilkosságot kísérelt meg.

Agykutatási program - Vas megye is bekapcsolódott

Archívum2003.03.11, 11:48

A Vas Megyei Markusovszky Kórház és a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola (BDF) is bekapcsolódik a budapesti Semmelweis Egyetem Anatómiai Intézetében zajló tudományos agykutatási programba.

Országos méretű lehet a hamisbélyeg-botrány

Archívum2003.03.04, 15:11

Nemcsak Baranya megyét, hanem az ország más területeit is érinti a január végén kirobbant illetékbélyeg-hamisítási botrány. Miután Vas megyében egyes bírósági perekben a rendőrség véleménye szerint hamis illetékbélyegeket használtak, azt gyanítják, hogy az országban több bíróság is érintett lehet az ügyben.