vállalat

címke rss

Ezek a legvonzóbb cégek a fiatal munkavállalók számára 2021-ben

Gazdaság2021.06.17, 12:47

A Zyntern.com 2021-es kutatása szerint a fiatal munkavállalók szemében a legvonzóbb munkáltatók idén az Audi, a Telekom, a Bosch, az OTP és a MOL. Az is kiderült, iparáganként melyik cégek végeztek az élvonalban. Agrár területen például a KITE vitte a pálmát, de a gyógyszergyártók és kereskedelmi cégek népszerűsége is nagyot ugrott a korábbi évekhez képest. A munkaadók típusát illetően a válaszadók 54 százaléka multinál dolgozna, de 43 százalék saját vállalkozás indításán is gondolkozik. A pontos listából most kiderül melyik cégek a legnépszerűbbek a közgazdászok és melyek a mérnökök számára.

A magyar vállalatok ismerik és reálisan ítélik meg a klímacélokat

Gazdaság2021.06.17, 12:11

Az Európai Unió vezetése 2019-ben fogadta el új, Tiszta energia minden európainak című szabályozási csomagját, aminek fókuszába az energiaszektor dekarbonizációja került. A közösség ambiciózus kibocsátáscsökkentési céljainak elérésében kulcsszerepük lesz a vállalatoknak, így a tagországok szakpolitikai érdeke megismerni a területükön működő gazdasági társaságok éghajlatvédelemmel összefüggő törekvéseit. A Századvég egy 2020-as kutatás keretében mérte föl a magyar vállalatok klímatudatossággal, karbonsemlegességgel és energiahatékonysággal kapcsolatos általános attitűdjét, valamint terveit.

Ezért kezdtek szárnyalásba a kínai pelenka- és játékgyártó cégek részvényei

Gazdaság2021.06.02, 12:35

A kínai játékgyártók, pelenkagyártók és csecsemőtápszereket gyártó vállalatok részvényei immár a második napja szárnyalnak, köszönhetően annak, hogy a háromgyerekes politika bevezetésével a befektetők a haszonszerzés érdekében ilyen kategóriájú részvények tömegébe kezdtek invesztálni. A részleteket a Reuters hírügynökség közölte.

A vállalati munkaerő-támogatási programmal a kormány 60 ezer ember elhelyezkedését segíti

Gazdaság2021.06.02, 11:52

A kormány a június elsején indult kibővített vállalati munkaerő-támogatási programban 60 ezer regisztrált álláskereső elhelyezkedését segíti mintegy 35 milliárd forint támogatással a következő hónapokban - hangsúlyozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Így változott meg az üzleti etikett a covid alatt

Unilife.hu2021.06.02, 09:51

Az üzleti és magánéletben is használt protokoll egyébként is gyengülő szabályait a környezeti hatások alaposan felforgatták az utóbbi időben. Összeszedtük, hogyan változtak meg az üzleti élet magatartási szokásai a koronavírus hatására.

Tízezrek elhelyezkedését segítheti a kibővített Vállalatok munkaerő támogatása program

Gazdaság2021.06.01, 10:17

Május 31-én igényelhették utoljára az ágazati bértámogatást a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került szektorok vállalkozásai. Tavaly november óta mintegy 30 ezer cég kért kormányzati segítséget 180 ezer munkavállalója megtartásához – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette, mától már bármelyik, legalább egy hónapja regisztrált álláskeresőt munkához juttathatja a kibővített Vállalatok munkaerő támogatása program.

3 dolog, amit eddig biztosan te sem úgy csináltál, ahogy illik

Unilife.hu2021.05.29, 11:11

A hétköznapi élet protokoll szabályainak lazulása mellett vannak olyan élethelyzetek, amikor tisztában kell lenned azzal, hogyan illik viselkedni, mit lehet mondani, vagy mit kerülj el mindenképp. A legtöbb munkahelyen nem bújhatsz ki az üzleti etikai kódex szabályai alól. Most összegyűjtöttük nektek a 3 legfontosabb dolgot, amit már az egyetemen is gyakorolhatsz, az állásinterjún pedig egyenesen kötelező!

Ezek most a világ legnagyobb olajvállalatai

Gazdaság2021.05.21, 17:10

Két kínai vállalat vezeti a világ legnagyobb olaj- és gázvállalatainak listáját. A két cég együtt több mint 500 milliárd dolláros bevételt produkált 2020-ban, megelőzve olyan óriásokat, mint a Saudi Aramco vagy a BP.

Ezek a világ legnyereségesebb vállalatai

Gazdaság2021.05.21, 12:23

Az óriásvállalatok nyereségeit is megrázta a koronavírus-járvány, aminek következtében jól látható, hogy azok a cégek tudtak az élre kerülni, melyek olyan árukat vagy szolgáltatásokat kínálnak, melyekre egyébként is komoly igény volt a járvány alatt. Most kiderül, melyek voltak tavaly a világ legnagyobb profitot bezsebelő cégei.

Húsz cég felel a globális műanyagszennyezés több mint feléért

Gazdaság2021.05.18, 12:14

Mindössze húsz nagyvállalat felelős a teljes globális műanyaghulladék-kibocsátás 55 százalékáért – derül ki egy friss kutatásból. A jelentés arra is rámutatott, melyek a legnagyobb műanyagszennyező országok.