választás

címke rss

Az ellenzéki szavazók Gyurcsánynét látnák legszívesebben miniszterelnök-jelöltként

Archívum2020.12.22, 12:54

A Gyurcsány Ferenc vezette baloldali pártok december 20-án közös közleményben tették egyértelművé, hogy a 2022-es országgyűlési választásoknak közös képviselőjelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel, valamint közös listával vágnak neki. A Századvég a formálódó ellenzéki összefogás kapcsán megvizsgálta a baloldali tömb és a kormánypártok támogatottságát, illetve a lehetséges baloldali kormányfőjelöltek népszerűségét. A kutatás tükrében kijelenthető, hogy Gyurcsány Ferenc stratégiája a balliberális pártok, illetve szavazóik bekebelezésére sikeresnek tekinthető, az ellenzéki szavazók legszívesebben Gyurcsánynét látnák miniszterelnök ...

A koszovói parlament illegálisan választott új kormányt júniusban

Archívum2020.12.22, 00:55

A koszovói parlament illegálisan választott új kormányt júniusban, emiatt előre hozott választásokat kell tartani az országban - mondta ki hétfőn a koszovói legfelsőbb bíróság, és felszólította az államfőt, hogy jelölje ki a választások napját.

Biztos az RMDSZ parlamenti bejutása majdnem teljes feldolgozottságnál

Archívum2020.12.07, 10:48

Közel 100 százalékos feldolgozottságnál a Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte a romániai választásokat, második a Nemzeti Liberális Párt, harmadik pedig az USR–PLUS választási szövetség. Az RMDSZ-re a jelenlegi adatok szerint a választáson részt vevők 6 százaléka szavazott, mely azt jelenti, hogy bejutnak a képviselőházba.

Mind a szociáldemokraták, mind a liberálisok győztesnek tekintik magukat a román választáson

Archívum2020.12.06, 21:54

Mind a román Szociáldemokrata Párt (PSD), mind a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a romániai parlamenti választások győztesének tekinti magát a pártelnökök első nyilatkozatai szerint, miután az exit poll eredmények szerint a két politikai erő fej-fej mellett küzd a győzelemért.

Este hétig a választók kevesebb mint harmada szavazott Romániában

Archívum2020.12.06, 19:27

A koronavírus-járvánnyal összefüggésbe hozható, soha nem tapasztalt érdektelenség övezi Romániában a parlamenti választásokat, amelyeken képviselőket és szenátorokat választ a következő négy évre az ország mintegy 19 millió szavazópolgára a kétkamarás bukaresti parlamentbe.

Gulyás Gergely is az RMDSZ támogatására kéri az erdélyi magyarságot

Archívum2020.12.04, 15:11

A vasárnapi romániai parlamenti választáson való részvételre és az RMDSZ listájának támogatására kérte az erdélyi magyarságot Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken.

Az RMDSZ támogatására buzdítja az erdélyi magyarokat Semjén Zsolt

Archívum2020.12.04, 14:06

A vasárnapi romániai parlamenti választáson való részvételre és az RMDSZ támogatására kéri a nem Románia területén élő erdélyi magyarokat Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a közösségi oldalán közzétett üzenetében.

Kelemen Hunor: Otthon maradással nem lehet megbüntetni a kormány buta döntéseit

Archívum2020.12.04, 11:57

A Krónika napilap pénteki számában közölt interjúban Kelemen Hunor arról beszélt, hogy érzékelik a választók dühét a kormány elhibázott járványellenes intézkedései miatt, de otthon maradással nem lehet megbüntetni a kormány buta döntéseit.

Romániában gyorsan terjed a vírus, de még a vesztegzár alá vont településeken is lehet szavazni

Archívum2020.11.30, 15:20

Nem korlátozzák a román polgárok választási szabadságát a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések, a vesztegzár alá vont települések lakói is akadálytalanul leadhatják voksukat a december 6-i parlamenti választásokon - jelentette ki hétfőn Klaus Iohannis államfő.

Gulyás Gergely: Érdemes megjutalmazni az erdélyi magyar összefogást

Archívum2020.11.29, 20:47

Gulyás Gergely szerint az erdélyi magyarságnak a jövő vasárnapi parlamenti választásokon való részvétellel lesz érdemes megjutalmaznia politikai szervezetei összefogását. A Miniszterelnökséget vezető miniszter Nagyváradon beszélt erről vasárnap este a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, Kelemen Hunorral közösen tartott sajtótájékoztatón.

Ha dönteni kéne, a Peller-nővérek egymást választanák férjeik helyett

Archívum2020.11.21, 12:36

Friderikusz Sándor műsorában vasárnap nem egy szerelmespár, hanem hazánk egyik legismertebb testvérpárja, Peller Mariann és Peller Anna lesz látható.

Ha Joe Biden nyer, mind veszítünk

Archívum2020.11.17, 18:59

Joe Biden volt amerikai alelnöknél nehezen lehetne elképzelni unalmasabb jelöltet, a politikai elit pedig éppen egy ilyen elnököt akar az Egyesült Államok élére, hiszen míg Donald Trump őszinte volt, autentikus és visszaadta a politikát az embereknek, addig Biden ellenforradalma a politikát visszaadná az elitnek, az emberek szerepe pedig csak annyi lenne, hogy hagyják kormányozni magukat - írta a spiked-online-on Brendan O'Neill ismert brit elemző. Sorai különösen érdekesek és tanulságosak, ha figyelembe vesszük, hogy néhány nappal az amerikai választás előtt írta. 

Szabó Tündét választották az európai úszó szövetség alelnökének

Archívum2020.11.08, 13:47

Budapest helyett a világhálón tartották meg az Európai Úszó Szövetség (LEN) választókongresszusát a koronavírus-járvány miatt, amelyen a LEN alelnökévé választották meg dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt, egykori olimpiai ezüstérmes úszót.

A baloldali újságíró több barátjától "megszabadult", mert Trumpot támogatják, és ezzel szerinte "túl messzire mentek"

Archívum2020.11.06, 15:47

Komoly feszültségek közepette érkezett el a választások napja az Egyesült Államokban. Ahogy érkeztek az eredmények a választás éjjelén, a vezetést hol Joe Biden, hol Donald Trump szerezte meg, és a szavazatszámlálás igencsak elhúzódott több csatatérállamban. E sorok írásakor a szavazatszámlálás még mindig tart, és bár Biden-előny mutatkozik, nem tudni biztosan, ki nyerte a választásokat. Pillanatképek az amerikai választásokról – az Alapjogokért Központ gyűjtése.

Öt hónapja nem volt ilyen: a fogadóirodáknál már Trump az esélyes

Archívum2020.11.04, 07:37

Donald Trump jelenleg a választások esélyese a legnagyobb nemzetközi fogadóirodáknál, ráadásul nem is kevéssel.

A republikánusok történelmi mozgósítási sikerről beszélnek Floridában

Archívum2020.11.04, 07:47

Donald Trump kampánystábja bejelentette, hogy az elnökválasztás szempontjából az egyik legfontosabb államban, Floridában történelmi részvételi arányt értek el, vagyis még soha ennyi republikánus nem ment el szavazni. Különösen nagy arányban sikerült mozgósítani a spanyolajkú és a fekete szavazókat, tették hozzá.

Otthagyta a tévéinterjút Donald Trump az elfogult kérdések miatt

Archívum2020.10.26, 22:21

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke nemrég az ország egyik legismertebb műsorában, a 60 Minutes-ben szerepelt, azonban az interjú félbe szakadt, miután megelégelte a riporternő felkészületlenségét és támadó kérdéseit. A csatorna szerint ők nem hibáztak, az interjúból viszont egyértelműen látszik, hogy a baloldali médium mindent megtett annak érdekében, hogy lejárassák Trumpot. A szakértők szerint ez nem sikerült, sőt az elnök még új szavazókat is szerezhetett a műsort követően. A Newsmax értékelése szerint az elnök részéről helyes és jó lépés volt, hogy közzétette a vágatlan interjút.

Szijjártó Péter: Ne dönthessenek a kárpátaljai magyarokról a kárpátaljai magyarok nélkül

Archívum2020.10.25, 11:57

A határon túli magyaroknak minél többen ott kell lenniük az ukrajnai önkormányzati választáson, hogy ne dönthessenek a kárpátaljai magyarokról a kárpátaljai magyarok nélkül - írta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap reggel közösségi oldalán.

Válóok: Az anyósom nem hagyott élni bennünket!

Archívum2020.10.15, 08:31

Ha előre tudom, hogy ilyen anyóst kapok nászajándékba, jobban meggondoltam volna, hogy elvegyem-e a lányát...

Nem kell feleségnek lenned, hogy értékes és boldog légy!

Archívum2020.10.15, 08:31

Hagyományos családmodellben élek. Férjhez mentem, feleségként és anyaként működöm - mindamellett, hogy elsősorban önmagam vagyok. Én ezt az életet választottam, így vagyok boldog. De nem hiszem, hogy ez az egyetlen járható út.

A baloldal megpróbált egy rágalmat elhitetni Borsodban

Archívum2020.10.11, 17:50

Egy zsák krumplira a fideszes jelölt, Koncz Zsófia nevét írták rá, mintha a kormánypártok osztogatnák a csomagot a szavazatokért - írja a Mandiner.

Kicsoda a baloldal saját munkavállalóit lelövéssel fenyegető borsodi jelöltje?

Archívum2020.10.10, 09:25

Október 11-én időközi választásokat tartanak Szerencsen, ahol a közös baloldali jelölt az a Bíró László, aki az utóbbi időben több felháborító ügy főszereplője volt. Először rasszista, antiszemita megnyilvánulásai kerültek elő, majd kiderült, saját dolgozóit agyonlövetéssel fenyegette. A baloldali pártok közösen jelölték Bírót, és annak ellenére sem voltak hajlandóak visszavonni támogatásukat, hogy erre több baloldali értelmiségi is felszólította őket. 

Karácsony Gergely Borsodba megy, hogy a baloldal Budapestet Judapestnek nevező antiszemita jelöltje mellett kampányoljon

Archívum2020.10.09, 08:01

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere szombaton Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe utazik, hogy a baloldal helyi jelöltje, Bíró László mellett kampányoljon. Karácsony támogatása azért is megdöbbentő, mert azok után áll ki személyesen Bíró mellett, hogy az antiszemita jelölt Budapestet egyszerűen Judapestként emlegette.

Fürjes Balázs: Karácsony egy náci jelöltet támogat Borsodban

Archívum2020.10.07, 13:05

Átlépett egy határt Karácsony Gergely főpolgármester, amikor egy olyan jelöltet állított, más ellenzéki pártok vezetőivel együtt a borsodi időközi választáson, aki náci - mondta Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Semjén Zsolt gratulált Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek

Archívum2020.09.28, 09:18

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes gratulált Kelemen Hunornak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének a romániai önkormányzati választásokon elért eredményekhez. Az elkövetkező ciklusban négy erdélyi megyét vezethet a párt színeiben megválasztott tanácselnök.

A hat nagy tartományban 4-2 arányban jobboldali győzelemre lehet számítani Olaszországban

Archívum2020.09.20, 22:14

Hét tartományban vasárnap megkezdődtek a helyhatósági választások és a parlamenti létszámcsökkentésről szóló népszavazás.

Helyhatósági választásokat tartanak és a parlament létszámcsökkentéséről is szavaznak Olaszországban

Archívum2020.09.20, 08:19

Olaszországban megnyíltak a szavazóhelyiségek a helyhatósági választásokon és a népszavazáson. A baloldali kormánypártok és a jobboldali ellenzék hét tartományban és több mint ezer önkormányzatban méri össze erejét a járványhelyzet miatt két napon át, vasárnap és hétfőn zajló helyhatósági választáson, amellyel egy időben népszavazást is tartanak a parlament létszámcsökkentéséről.

Szakértő: Magyar szavazó magyar jelöltre szavazzon a romániai választásokon!

Archívum2020.09.13, 12:32

Szavazásra buzdította az országban élő magyarokat a közelgő romániai önkormányzati választásokon Pászkán Zsolt külpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában. Azt mondta: ha lehet, a magyarok magyar jelöltre szavazzanak.

Egy terrorszervezet irányítja Libanont, az új választás sem hoz békét

Archívum2020.09.06, 14:56

A libanoni kormány az elmúlt hetekben beismerte, hogy teljes kudarcot vallott az ország irányításában, Hasszán Diab miniszterelnök akkor arról tájékoztatta az állampolgárokat, hogy előrehozott választások kitűzését javasolja, ez viszont már kevésnek bizonyult az indulatok megfékezésére. Libanonban továbbra is káosz uralkodik, rendszeresek az összecsapások az utcákon, és egyre nagyobb a valószínűsége annak is, hogy nemzetközi beavatkozásra lesz szükség a helyzet rendezéséhez. 

Az ellenzék bejelentette győzelmét a montenegrói parlamenti választáson

Archívum2020.08.31, 10:32

Bejelentette győzelmét az ellenzék a montenegrói parlamenti választáson a nem végleges eredmények ismeretében, amelyekből arra lehet következtetni, hogy a szerbbarát ellenzéki pártoknak közösen eggyel több parlamenti képviselőjük lesz, mint a harminc éve kormányzó szocialistáknak.

Magas volt a részvétel a montenegrói választáson

Archívum2020.08.30, 20:53

Befejeződött a parlamenti választás Montenegróban, vasárnap este nyolc órakor bezártak a szavazóhelyiségek. A részvételi arány magas volt, a legfrissebb adatok szerint 19 óráig a szavazásra jogosultak 74,2 százaléka adta le voksát.

Meglepően magas a részvétel a montenegrói választáson

Archívum2020.08.30, 14:14

A várttól jelentősen magasabb a részvétel a montenegrói parlamenti választáson, a választási bizottság adatai szerint 13 óráig a szavazásra jogosultak 54,1 százaléka adta le voksát.

Tízezernél is többen tüntettek a kormány ellen Thaiföldön

Archívum2020.08.16, 19:04

Több mint tízezren tüntettek a diktatórikus kormányzás ellen vasárnap Bangkokban, elemzők szerint messze ez volt a legnagyobb demonstráció Thaiföldön a 2014-es katonai puccs óta..

Legalább ezer embert vettek őrizetbe a fehérorosz tüntetéseken

Archívum2020.08.12, 13:37

Folytatódtak a tüntetések a vasárnapi elnökválasztás eredményei miatt Fehéroroszországban. A kedd éjjeli összecsapásban ötvenegy tüntető és tizennégy rendőr sérült meg. A harmadik napja tartó demonstrációk miatt eddig több mint ezer embert vettek őrizetbe.

Radikális baloldali, afroamerikai szenátornő lesz Joe Biden alelnökjelöltje

Archívum2020.08.12, 11:08

Kamala Harris kaliforniai szenátor lesz Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltjének alelnökjelöltje - jelentette be kedden délután Delaware-ben kiadott közleményében Biden kampánycsapata. A radikális baloldali, szélsőségesen bevándorláspárti Kamala Harris elindult az előválasztáson, de olyan gyenge volt a támogatottsága, hogy két hónappal az első előválasztás előtt vissza kellett lépnie. 

November 3-án tartják a választásokat az Egyesült Államokban

Archívum2020.08.02, 21:56

Az elnökválasztást november 3-án tartják - jelentette ki Mark Meadows, Donald Trump amerikai elnök kabinetfőnöke vasárnap a CBS televíziónak adott interjújában.

A Fidelitas jelöltje lett a néppárt hallgatói szervezetének alelnöke

Archívum2020.07.27, 14:35

Újra a Fidelitas jelöltjét választotta alelnökének az Európai Néppárt hivatalos hallgatói szervezete. A július végén tartott kétnapos ülés során a magyar delegáció igazságtalan támadásokkal szemben is helyt kellett álljon.

Bezártak a szavazóhelyiségek Észak-Macedóniában

Archívum2020.07.15, 22:40

Befejeződött az előrehozott parlamenti választás Észak-Macedóniában, szerda este 9 órakor bezártak a szavazóhelyiségek. A részvételi arány délelőtt még magasnak volt mondható, ám délután kevesen járultak az urnák elé, így 19 óráig a választási bizottság adatai szerint a szavazásra jogosultak 45,74 százaléka adta le voksát.

Oroszországban háromnapos választásokat tartanának

Archívum2020.07.15, 22:08

Második olvasatban szavazta meg az orosz parlament alsóháza szerdán azt a törvénymódosítást, amely lehetővé tenné, hogy az országban a parlamenti és egyéb választásokat, valamint a népszavazást három nap alatt bonyolítsák le.

A férjem azt akarja, hogy válasszak közte és a hivatásom között!

Archívum2020.07.09, 17:37

Ne foglalkozz azzal, mások mit mondanak! Ezt sulykolják mostanában mindenhol, hogy ha ezt betartod, akkor sokkal jobb lesz az életed. Ez is olyan "nesze semmi, fogd meg jól", tanács. Mert ez nem ilyen egyszerű!

Új választás lesz Mohácson, feloszlatta magát a testület

Archívum2020.07.07, 11:23

Mohácson feloszlott a képviselő-testület, ezzel a kormánypárti vetélytársa halála miatt egyetlen jelöltként befutóvá vált baloldali Csorbai Ferenc polgármestersége is véget ér. Ősszel új választás jöhet a hagyományosan jobboldali elkötelezettségű városban - írta a Magyar Nemzet. 

Szijjártó Péter gratulált a Horvát Demokratikus Közösségnek

Archívum2020.07.06, 11:51

Gratulált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Horvát Demokratikus Közösségnek (HDZ), amely megnyerte a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokat Horvátországban.

A konzervatívok győztek a horvát választásokon

Archívum2020.07.06, 10:21

A szinte véglegesnek mondható hivatalos részeredmények alapján - 99 százalékos feldolgozottságnál - a jelenleg kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) nyerte meg a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokat.

A hivatalos végeredmény is a Szerb Haladó Párt elsöprő győzelmét erősítette meg

Archívum2020.07.05, 19:52

A Szerb Haladó Párt (SNS) szerezte meg a legtöbb mandátumot a június 21-i parlamenti választáson a köztársasági választási bizottság vasárnapi hivatalos és végleges eredményei szerint.

Exit poll: a HDZ nyert a horvátországi választásokon

Archívum2020.07.05, 20:45

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) nyert a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki az urnazárás után nyilvánosságra hozott, a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló felmérésből.

Eddig kevesebben szavaztak Horvátországban, mint négy éve

Archívum2020.07.05, 14:44

A horvát országos választási bizottság adatai szerint vasárnap délig valamivel kevesebben mentek el szavazni, mint a négy évvel ezelőtti parlamenti választásokon.

Elkezdődött az előrehozott parlamenti választás Horvátországban

Archívum2020.07.05, 10:01

Előrehozott parlamenti választást tartanak Horvátországban, miután a horvát parlament május 18-án feloszlatta magát. A kormány szerint a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet most kedvez a választások megtartásának, őszre pedig sokkal nagyobb kihívásokkal kell szembenéznie az országnak. A szavazóhelyiségek este hét óráig lesznek nyitva, a voksolás vasárnap reggel hétkor kezdődött.

Elsöprő győzelmet aratott a Szerb Haladó Párt a vasárnapi választáson

Archívum2020.06.22, 22:46

A Szerb Haladó Párt (SNS) minden korábbinál nagyobb támogatottságot kapott a vasárnapi szerbiai parlamenti választáson - ezt erősítik meg a köztársasági választási bizottság előzetes eredményei is, amelyeket 70,57 százalékos feldolgozottság mellett közöltek hétfőn.

Pásztor István: Történelmi eredményt ért el a VMSZ

Archívum2020.06.21, 23:59

Történelmi eredményt ért el a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a vasárnapi szerbiai választásokon: a parlamenti, a vajdasági tartományi és az önkormányzati választáson is a korábbinál nagyobb támogatottságot szerzett - hangsúlyozta Pásztor István, a VMSZ elnöke vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján Szabadkán.

Fölényesen győzött a Szerb Haladó Párt a szerb parlamenti választáson

Archívum2020.06.21, 23:57

Fölényesen győzött az Aleksandar Vucic államfő vezette jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) a Szerbiában vasárnap tartott parlamenti választáson, amelyen az első becslések szerint a szavazatok mintegy 63,4 százalékát szerezte meg.

Továbbra is Kulcsár Krisztián vezeti a MOB-ot

Archívum2020.06.20, 14:00

Újabb négy évre Kulcsár Krisztiánt választották meg elnöknek a Magyar Olimpiai Bizottság szombati tisztújító közgyűlésén.

Július 15-én tartják az előrehozott választásokat Észak-Macedóniában

Archívum2020.06.15, 18:31

Július 15-én tartják a korábban áprilisra tervezett, majd a koronavírus-járvány miatt elhalasztott előrehozott választásokat Észak-Macedóniában - állapodott meg a legnagyobb kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki párt vezetése hétfőn Szkopjéban.

Feláldoznád az igaz szerelem lehetőségét álmaid munkájáért?

Archívum2020.06.12, 14:20

Munka és szerelem - életünk során bármikor szemben találhatjuk magunkat a nagy lehetőséggel. Van, amikor ezt tudatosan, lépésről lépésre teremtjük meg magunknak, máskor viszont teljesen váratlanul ér bennünket.

Hiába vagy menő cégvezető, ha nőként sikertelen az életed!

Archívum2020.06.08, 07:51

Petra gőzerővel lapozgatta a határidőnaplóját, amiben mindent precízen vezetett. Lejegyezte a napjainak szinte minden mozzanatát. Időkorlátot szabott saját magának, amiket aztán kénytelen volt betartani.

Magamat választom helyetted - ne rabold tovább az időm!

Archívum2020.06.05, 10:16

Nem sokkal múlt este fél nyolc. Képtelen vagyok az üres lakásban maradni, fojtogat a tehetetlenség. Kibotorkálok az utcára, nem tudom, pontosan milyen irányba menjek, csak kóválygok öntudatlan állapotban, mint egy alvajáró.

Június 28-án tarthatják a lengyel elnökválasztás első fordulóját

Archívum2020.06.02, 06:29

Lengyelországban az ellenzéki többségű szenátus módosító javaslatokkal hétfőn éjjel visszaküldte a szejmbe a választási törvénynek az idei elnökválasztásra vonatkozó előírásait. Ez újabb lépés a koronavírus-járvány és a politikai konszenzus hiánya miatt korábban elhalasztott, június 28-ig megrendezendő választás előkészítéséhez.

Álehándró, Felhő, Moána és Eritrit - Avagy mi legyen a gyerek neve?

Archívum2020.05.08, 11:36

Babát tervezünk. Na, de nem ám csak úgy, egy olyan akármilyen babát - hanem egy ütős nevű babát! Pontosan tudjuk, hogy nomen est omen, úgyhogy nagy a nyomás. A vezetékneve kötőjeles lesz, és mivel mindketten hoztunk egy-egy burzsoá cz-t a buliba, van egy kis stratégiai előnyünk a - sértődés ne történjék! - Horváthokkal és Kissekkel szemben.

Választanom kell közted és az álmom között...

Archívum2020.04.30, 13:43

Mindig is tudtam, hogy vándor vagyok, nyughatatlan, aki csak ideig-óráig tud egy helyben meglenni. Pár nap, maximum két hét, és máris bizsergett a talpam, hogy indulnom kell, új helyeket felfedezni, új embereket megismerni.

A boldogságot választottuk az szülői elvárások helyett!

Archívum2020.04.29, 15:16

A falu egyik főúthoz közeli, ám mégis rejtett, csendes zsákutcájában nőttünk fel. Összesen csak kilenc ház volt az egész utcában. Ennek ellenére minden nyáron, ahogy vége lett a tanításnak, zsongott az utca a gyerekseregtől - árkot ugrottunk és fára másztunk nemtől, kortól függetlenül.

A lengyel egészségügyi miniszter elhalasztaná a májusi elnökválasztást

Archívum2020.04.25, 15:03

A május 10-re kiírt elnökválasztás elhalasztása mellett érvelt Lukasz Szumowski lengyel egészségügyi miniszter a Polsat lengyel tévécsatornán. Szerinte a jelenlegi járványhelyzetben az egyetlen biztonságos megoldást az jelenti, ha 2022-ig elhalasztják a következő hónapban esedékes voksolást.

A jövő nagy sztárja lehet az NFL első kiválasztottja - videó

Archívum2020.04.24, 15:12

Az Egyesült Államokban április 23-án kezdődött az év egyik legfontosabb eseménye, a profi amerikaifutball-liga (NFL) játékosbörzéje, azaz a draft, amelyet a történelem során először - a koronavírus-járványra való tekintettel - online rendeztek meg.

Elhalasztják az előrehozott választást Észak-Macedóniában

Archívum2020.03.17, 16:11

Elhalasztják az április 12-re tervezett előrehozott választást Észak-Macedóniában az új típusú koronavírus-járvány miatt - közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál kedden.

Anyádékat választottad a házasságunk helyett!

Archívum2020.03.17, 14:57

Nagy szerelem volt a miénk. Azt mondtad, még soha senkit nem szerettél ennyire. A tenyereden hordoztál, ahogy a kisfiunkat is. Mégis az alkoholista szüleid és a beteg nagyszüleid kerültek az első helyre végül, tőlünk pedig elbúcsúztál...

Te a szeretődet választottad, ő viszont a feleségét...

Archívum2020.03.06, 10:52

Tegnapelőtt találkoztam Évával, egy régi jó ismerősömmel, aki - nincs mit szépíteni - évek óta csalja a férjét. A mostani viszonya már nem az első. Megemésztett több szeretőt is az évek alatt, de azok közül egyikhez sem fűződtek érzelmei.

Április 26-án lesznek a választások Szerbiában

Archívum2020.03.04, 12:45

Április 26-ára írta ki Aleksandar Vucic szerb elnök a parlamenti választást, amellyel egy időben önkormányzati és tartományi parlamenti voksolást is tartanak.

Kiírták a vajdasági parlamenti választásokat

Archívum2020.03.03, 19:13

Április 26-ra kiírta a vajdasági parlamenti választásokat Pásztor István, a Szerbia északi részén fekvő tartomány képviselőházának elnöke Újvidéken.

Magas a részvétel az izraeli választáson

Archívum2020.03.02, 15:58

Már a reggeli órákban leadták szavazatukat a pártvezetők hétfőn az izraeli parlamenti választásokon, és erre buzdították híveiket is. Az országban egy éven belül harmadszor rendeznek parlamenti választásokat.

Véget ért a kampány, szombaton már voksolnak Szlovákiában

Archívum2020.02.27, 13:39

Véget ért a sorrendben nyolcadik szlovákiai parlamenti választás hivatalos kampánya csütörtökön, és kezdetét vette a 48 órás tájékoztatási moratórium. A választást szombaton tartják.

Amikor végleg ledobta álarcát a lopakodó diktatúra

Archívum2020.02.26, 00:01

Hetvenhárom éve, 1947. február 25-én este, a Magyar Államrendőrség kommunista irányítás alatt álló hírhedt szervezete, az Államvédelmi Osztály (ÁVO) Andrássy út 60. alatti központjában a szovjet titkosszolgálat ügynökei rajtaütésszerűen letartóztatták a Független Kisgazdapárt főtitkárát, Kovács Béla országgyűlési képviselőt, akit a mentelmi valamint a nemzetközi jog durva megsértésével a Szovjetunióba hurcoltak, és egy titkos perben koholt vádak alapján húszévi kényszermunkára illetve börtönbüntetésre ítéltek. Kovács Béla gyalázatos elhurcolására úgy tekinthetünk, mint az 1945 után kiépülő kommunista diktatúra leplezetlen színrelépéésének ...

A Fidesz nyerte a polgármester-választást Harsányban

Archívum2020.02.24, 07:57

A kormánypártok jelöltjét, Bihari Lajosnét választották meg Harsány új polgármesterévé vasárnap - mondta a voksok összeszámlálását követően Kántor János, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település jegyzője.

A republikánusok iowai jelölőgyűlésein Donald Trump 96,6 százalékkal nyert

Archívum2020.02.04, 10:40

Az Egyesült Államokban a Republikánus párt iowai hétfői jelölőgyűlésein (caucus) Donald Trump elnök lett a győztes a szavazatok 96,6 százalékával.

Teljes káoszba fulladt a demokrata előválasztás, nem mondják meg, ki nyert

Archívum2020.02.04, 10:35

Teljes káoszba fulladt a demokrata előválasztás, a Demokrata Párt még mindig nem hozta nyilvánosságra az iowai eredményeket.  

Sorsdöntő lehet a jövő heti olasz tartományi választás

Archívum2020.01.19, 11:55

Sorsdöntő lehet az olasz belpolitikában az Emilia Romagna-i tartományi választás - mondta Szomráky Béla Olaszország-szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.

Megkezdődött az elnökválasztás Horvátországban

Archívum2019.12.22, 07:38

Elnökválasztás kezdődött vasárnap Horvátországban: reggel hét órakor kinyitottak a szavazóhelyiségek, ahova valamivel több mint 3,8 millió szavazásra jogosult állampolgárt várnak.

Exit poll: Óriási győzelem, abszolút többséget szerzett a Konzervatív Párt

Archívum2019.12.13, 04:22

A brit Konzervatív Párt valószínűleg abszolút többséget szerzett az előrehozott nagy-britanniai parlamenti választásokon a választóhelyiségek zárásának pillanatában, csütörtök este közzétett exit poll eredménye szerint.

Megválasztották az Év Szupermodelljét - Videó

Archívum2019.12.06, 15:52

Idén is megválasztották az Év Szupermodelljét. 10 lány egy budapesti szórakozóhelyen mérkőzött meg az ismert emberekből álló zsűri előtt. Az ítészek között helyet foglalt Hajdu Péter is, aki a Life.hu-nak elmondta, ő mi alapján pontozza a modelleket. Az est során a lányok egyöntetűen azt vallották, számukra a felkészülésben a sportedzések okozták a legnagyobb kihívást. Edzőjük az Európa Játékok aranyérmes sportolója, Farkas Balázs volt, aki azt is elmondta, mit gondol a lányok sportfelkészültségükről. A nyertes pedig Kapusi Kira lett, aki nem számított arra, hogy ő lesz az első. 

Megszavazta a boszniai parlament az új miniszterelnököt

Archívum2019.12.05, 16:05

A boszniai parlament csütörtökön támogatta a háromtagú államelnökség javaslatát, hogy Zoran Tegeltija szerb politikus legyen az ország új miniszterelnöke.

Egy álompasi felesége lehetnék, de a karrierem fontosabb!

Archívum2019.12.02, 15:27

Csörgött a telefonom, a főnököm azt kérte, minél hamarabb érjek be az irodába. Épphogy beestem az ajtón, a kezembe nyomott egy halom papírt, mondván, anyagok a következő SOS interjúhoz.

A Ferencváros korábbi sztárja új szerepben

Archívum2019.11.29, 19:49

A Magyar Footgolf Szövetség csütörtökön tartott közgyűlésén leköszönt elnöki posztjáról az alapító, Gelencsér Gábor. A küldöttgyűlés Hrutka Jánost választotta meg a szövetség új elnökének.

Tüntetők élőlánccal zárták körül a georgiai parlamentet

Archívum2019.11.25, 22:19

Élőláncot alkotva körülzárták hétfőn a georgiai parlamentet a kormány lemondását és előrehozott választást követelő tüntetők, az eseményeket élőben közvetíti a Rusztavi-2 televíziócsatorna.

Még karácsony előtt ismét a parlament elé kerül a brexit-megállapodás

Archívum2019.11.24, 00:05

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint még karácsony előtt ismét a parlament elé kerül a brit EU-tagság megszűnésének feltételeit rögzítő megállapodás, ha a kormányzó Konzervatív Párt megnyeri a december 12-ére kiírt előre hozott választást.

Újra Kiss Antalt választották a Magyar Rögbi Szövetség elnökének

Archívum2019.11.22, 18:54

Kiss Antal maradt a Magyar Rögbi Szövetség elnöke, erről a Kincsem Parkban megtartott tisztújító közgyűlésen a klubok nyílt szavazással döntöttek.

Kitűzték az elnökválasztás időpontját Horvátországban

Archívum2019.11.14, 11:58

December 22-re tűzte ki a horvát elnökválasztás első fordulóját csütörtökön a zágrábi kormány - közölte a horvát közszolgálati rádió.

Spanyol választás: a szocialisták elveszítették a többségüket a felsőházban

Archívum2019.11.11, 06:28

A spanyol parlament felsőházában (szenátus) elveszítette korábbi abszolút többségét a vasárnap rendezett választáson győztes Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE).

A harmadik legnagyobb párttá erősödött a bevándorlásellenes VOX Spanyolországban

Archívum2019.11.11, 10:22

Spanyolországban a kormányalakítási patthelyzet fennmaradását mutatja a GAD3 közvélemény-kutató intézet felmérése, amelyet az urnazárást követően közölt a spanyol közszolgálati televízió (RTVE) vasárnap este. A parlamenti választás legnagyobb nyertese a bevándorlásellenes VOX nevű párt.

Elkezdődött a spanyol parlamenti választás

Archívum2019.11.10, 09:32

Megnyíltak a szavazóhelyiségek reggel 9 órakor és megkezdődött a voksolás a parlamenti választáson vasárnap Spanyolországban. A választók 22 800 helyszínen adhatják le szavazatukat az ország 8131 településén este 8 óráig.

Súlyos vereséget szenvedett Merkel pártja

Archívum2019.10.28, 09:53

Jelentős előnnyel a legnagyobb eddigi kormánypárt, a posztkommunista Baloldal (Die Linke) nyerte meg a németországi Türingia tartományban tartott helyi törvényhozási (Landtag-) választást. A jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) pedig megelőzte a Kereszténydemokrata Uniót (CDU) a hétfő hajnalban közzétett hivatalos előzetes végeredmény szerint.

Lengyel választások: A végeredmény szerint is alsóházi többséget szerzett a jobboldali lengyel kormánypárt

Archívum2019.10.15, 07:04

A lengyel parlamenti választások hétfő este közölt hivatalos végeredménye szerint is győzött a Jog és Igazságosság (PiS) párt, amely a szavazatok 43,59 százalékával 235 mandátumra, vagyis önálló többségre tett szert a 460 fős alsóházban.

Kórházban fekszik Takáts Tamás

Archívum2019.10.13, 18:49

Mozgó urna segítségével szeretett volna szavazni Takáts Tamás, a Karthago és az East és a Takáts Tamás Blues Band frontembere, ugyanis mélyvénás trombózis miatt feküdnie kell, de nem sikerült leadnia a voksát. Azt nyilatkozta, hogy ha egyetlen szavazaton múlik majd, hogy ki a polgármester, akkor az az ő szavazata.

A momentumos Soproni megint hazudott, a választási iroda lebuktatta

Archívum2019.10.13, 17:05

Soproni Tamás ellenzéki polgármesterjelölt azt állította, hogy az ellenzék legerősebb szavazóköreiben duplán osztották 150 választópolgárnak a szavazólapot, ezért ezeket meg kell semmisíteni. A helyi választási iroda cáfolta ezt az állítást: nyolc választópolgár kapott rosszul szavazólapot, s közülük háromnál még időben észrevették a hibát.

Több mint 8 millióan vehetnek részt az önkormányzati választáson

Archívum2019.10.12, 10:47

A pénteken lezárt hivatalos névjegyzékben 8 millió 25 ezer 372 választópolgár szerepel, vagyis ennyien vehetnek részt a vasárnapi önkormányzati választáson. Öt évvel ezelőtt a lezárt névjegyzékben 8 millió 170 ezer választópolgár szerepelt.

Ne cipelj olyan terheket, amik csak megnehezítik az utad!

Archívum2019.10.11, 11:59

Nemrég kirándulni voltam, és az erdő közepén megnéztem egy kolostor romjait. Hirtelen elkezdett zuhogni az eső, így tető alá menekültem a kolostor közelében: szerencsére volt egy fedett pihenőhely, és ott ragadtam egy időre.

Elismerte választási vereségét a vezető koszovói kormánypárt

Archívum2019.10.07, 00:02

Elismerte parlamenti választási vereségét a vezető koszovói kormánypárt a voksok több mint háromnegyedének összeszámlálása után, vasárnap késő este. Kadri Veseli, a Koszovói Demokrata Párt (PDK) elnöke bejelentette, hogy ellenzékbe vonulnak.

Véget ért Portugáliában a parlamenti választás

Archívum2019.10.06, 23:18

Véget ért Portugáliában a vasárnapi parlamenti választás, mind az anyaországban, mind az Azori-szigeteken, ahol 21 órakor zártak az urnák.

A Jog és Igazságosság nyerte a hagyományos lengyelországi próbaválasztást

Archívum2019.10.06, 22:30

A Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt nyerte a jövő heti parlamenti választásokat megelőző próbaválasztást, amelyet hagyományosan a közép-lengyelországi, mintegy tizenöt ezer lakosú Wieruszówban tartottak vasárnap.

A kormánypárt győzelme várható a lengyel parlamenti választáson

Archívum2019.10.06, 12:04

A jelenlegi kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) győzelme várható az október 13-ai lengyel parlamenti választáson az előrejelzések szerint - mondta Rosonczy-Kovács Mihály, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Parlamenti választásokat tartanak Tunéziában

Archívum2019.10.06, 06:23

Parlamenti választásokat tartanak ma Tunéziában, nem sokkal az elnökválasztások második fordulója előtt.

Varga Judit: Október 13-án meg kell védeni az eredményeinket

Archívum2019.10.05, 10:34

Az elmúlt években elért eredmények védelmére hívta fel hallgatóságát Varga Judit igazságügyi miniszter pénteken a Fidesz-KDNP országjárásának berettyóújfalui állomásán. Nem lehet azokra bízni a jövőt, akik egyszer már tönkretették az országot.

Megkezdődtek az izraeli előrehozott választások

Archívum2019.09.17, 17:06

Az áprilisinál magasabb részvétel mellett zajlik az izraeli parlamenti választás - jelentette a helyi média kedden.

Pártokon felüli magyar államfőjelöltet szeretne az Erdélyi Magyar Néppárt

Archívum2019.08.28, 16:59

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetői azt kezdeményezték egy szerdán Aradon tartott sajtótájékoztatón, hogy az erdélyi magyarság politikai szervezetei egy pártokon felüli, a nemzeti konszenzust megjelenítő magyar jelöltet állítsanak a novemberben tartandó romániai elnökválasztásra.