választás 2010

címke rss

Mennyit érnek az LMP-s szavazatok?

Itthon2010.04.26, 00:24

Cikkünkben azoknak a választókerületnek az eredményéről olvashat, ahol az első fordulóban jól szerepelt az LMP jelöltje, de nem jutott tovább a második fordulóba. Az második forduló eredményeiből kiderült, hogy sehol nem sikerült megszorítani a Fideszt, ezért tulajdonképpen mindegy volt, hogy a LMP szimpatizánsai kire szavaztak, ha egyáltalán elmentek voksolni.  

Orbán felesége szerint a családnak könnyebb lesz a második kormányzás

Itthon2010.04.25, 22:44

Könnyebb lesz most az Orbán-család élete, mint Orbán Viktor legutóbbi miniszterelnöksége idején, mert azóta sokat nőttek a gyerekek - mondta Lévai Anikó, a  Fidesz elnökének felesége az [origo]-nak vasárnap este a Vörösmarty téren. Lévai szerint mindig figyeltek arra, hogy különválasszák a családot és a politikát, ő maga pedig a politikai ügyekbe nem szól bele.

Csók és sör Ózdon, zárkózottság Pesten - a Jobbik választási estéje

Itthon2010.04.27, 09:37

A szimpatizánsoknak ígértnél gyengébb eredmény magyarázásával töltötte a második forduló estéjét a Jobbik, amelynek politikusai ezúttal zárt körben figyellték az eseményeket. Az [origo] tudósítója ott volt a Jobbik egyik reménységének tartott ózdi jelölt kocsmai rendezvényén is, ahol a vártnál rosszabb eredmény miatt először csalódottság lett úrrá az embereken, később azonban visszatért a lelkesedésük. Olvassa el, hogyan alakult a választás második fordulója a Jobbik budapesti és ózdi eredményváróján!

Szonda-becslés: 264 mandátuma lesz a Fidesznek

Archívum2010.04.25, 19:49

A Szonda-Ipsos mandátumbecslése szerint 264 mandátuma lesz a Fidesznek, így bőven meglesz a kétharmados többségük az Országgyűlésben.

Lévai Anikó kézcsókot kapott, az MSZP-seket lehülyézték - a Fidesz választási rendezvénye

Itthon2010.04.25, 23:58

A nyárias idő is kedvezett a szabadtéri örömködésnek a Fidesz választási rendezvényén a budapesti Vörösmarty téren. Az ünneplő emberek táncoltak, vonatoztak, jól fogyott a magyar zászló, és az üres üvegeket gyűjtögetők is jól jártak. A tömeg az MSZP-s beszédeket is követte kivetítőn, kifütyülték és lehülyézték Lendvai Ildikót, de a lemondásának bejelentését óriási tapssal jutalmazták. Orbán Viktor pártelnök kilenc óra előtt állt ki a színpadra, és azt mondta: vasárnap forradalom történt a szavazófülkékben. Tapssal búcsúztatták a hazainduló politikusokat, köztük Kövér László választmányi elnököt is, akinek vasárnap késő este még hossszú ...

Szijjártó: Szeretnék másfél órával idősebb lenni

Archívum2010.04.25, 19:24

Másként, de izgul a Fidesz vezetése a második fordulóban is - ismerte el az MTV-nek Szijjártó Péter, aki szeretne már másfél órával idősebb lenni. A párt elnöki stábjának vezetője szerint a második forduló tétje, hogy milyen gyors lesz a kilábalás a válságból: kétharmaddal állítólag könnyebb lesz, a nélkül lassabb és fájdalmasabb.

Szervezetten szállított szavazók miatt tettek feljelentést Ózdon

Archívum2010.04.25, 18:11

Feljelentést tett a rendőrségen az egyik párt, amely szerint Ózd több szavazóköréhez szervezetten szállítanak voksolókat - közölte Gaskó Bertalan, a Borsod megyei rendőrség szóvivője.

Húsz éve voltak utoljára ilyen kedvetlenek a szavazók

Itthon2010.04.25, 23:33

Negatív rekord közelében lesz a választási részvétel vasárnap. A választási részvétel alig haladta meg az 1990-es negatív rekordot, amikor a második fordulóban csak a választók alig több mint 45 százaléka ment el szavazni. A rendszerváltás óta megrendezett országgyűlési választások alapján nem igazán mozgatja meg a választókat, hogy mekkora a tét.

Orbán hétfőn megnevezi pénzügy- és belügyminiszterét

Itthon2010.04.25, 21:28

A Fidesz jogi igazgatója szerint Orbán Viktor pártelnök hétfőn megnevezi kormányának pénzügy- és belügyminiszterét. Orbán eddig egyetlen minisztert, a külügyi tárcát irányító Martonyi Jánost nevezte meg, a többi találgatást szamárságnak minősítette. A kiszivárgott hírek szerint a gazdasági csúcstártcát Matolcsy György, a Belügyminisztériumot Pintér Sándor vezetheti.

Mennyit érnek a jobbikos szavazatok?

Itthon2010.04.26, 00:18

Cikkünkben azoknak a választókerületnek az eredményéről olvashat, ahol az első fordulóban jól szerepelt a Jobbik jelöltje, de nem jutott tovább a második fordulóba. A második forduló végeredményhez közeli részeredményei arra utalnak, hogy az első fordulóban a Jobbikot választó szavazók a másodikban a fideszes jelölt mellé álltak, kivétel a borsodi 8. számú választókerület, ahol a Fideszből kizárt, a második fordulóban a Jobbik támogatását élvező Molnár Oszkár független jelölt állt nyerésre közel 100 százalékos feldolgozottságnál.  

Szimbolikus lépésekkel indítja a kormányzást a Fidesz

Itthon2010.04.25, 23:24

Várhatóan jelképes ügyekhez nyúl hozzá először a választásokat megnyerő Fidesz, amely már a kormány felállása előtt neki akar állni a a parlament és az önkormányzatok karcsúsításának. Gyors rendteremtést is ígért Orbán Viktor, a kampány talán legfontosabb kérdésének számító gazdaság rendbetételéhez azonban csak nyáron kezdenek hozzá.

Csak Lendvai távozása biztos, az elnökség kihúzhatja őszig

Archívum2010.04.25, 22:32

Nem fogalmazott egyértelműen az MSZP elnökségének lemondásáról a párt vereségét beismerő Lendvai Ildikó. Ő biztosan távozik posztjáról, a kongresszus májusban vagy júniusban új elnököt választ, de az elnökséget lehet, hogy csak az önkormányzati választások után újítják meg. Kovács László korábbi pártelnök szerint az elnökség hivatalbn marad, csak akkor cserélik le, "ha megvan rá az akarat".

Ahol az MSZP feladta

Itthon2010.04.26, 00:26

Négy budapesti kerületben az MSZP önkényesen visszaléptette jelöltjeit "az LMP javára", a lépés nem érte el célját. A végeredményhez közeli részeredményekből a fideszes fölény egyértelműen látszik, ami arra utalhat, hogy a jobbikos szavazók a Fidesz jelöltjét választották, a szocialista szavazók pedig nem mentek el szavazni vagy az LMP jelöltjét támogatták, de ez kevés volt a győzelemhez.

Vona: A Jobbik meglepetést fog okozni

Archívum2010.04.25, 21:07

Meglepetést ígért a Jobbik országgyűlési munkájában Vona Gábor pártelnök, aki szerint parlamenti pártként sem fognak megváltozni. Vona négy támakört nevezett meg, amelyel szerinte az új kormánynak azonnal foglalkoznia kell. Azt ígérte, ha a Fidesz-kormány megpróbálná elsumákolni ezeket, ők kikényszerítik a megoldást.

"Inkább lehetőségként élik meg, nem veszélyként" - a Fidesz kétharmados győzelmén spekulál az MSZP

Itthon2010.04.23, 15:00

Ígéretével ellentétben nem kapcsolt rá a második forduló előtt a kampányra az MSZP vezetése - ebben egyetértettek az [origo]-nak nyilatkozó szocialista vezetők és képviselőjelöltek. Van, aki szerint becsületből még megtették, amit kellett, de már a saját híveiknek sem tudnak mit mondani. A versenyben maradt jelöltek szerint kemény volt az elmúlt két hét, de többen inkább saját magukat próbálták eladni, az MSZP-vel csak óvatosan közösködtek.

Orbán: Magyarország ráérzett a siker ízére

Itthon2010.04.23, 06:42

A Magyar Nemzetnek adott interjúban Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azt mondta: biztos abban, hogy a Fidesz-szavazók a második fordulóban is elmennek majd szavazni, mert szerinte az ország ráérzett a siker ízére. Orbán kijelentette, hogy egyáltalán nem nyomasztja a kétharmaddal járó felelősség, és tudja, hogy ha nem teljesíti ígéreteit, a választók ugyanúgy "lapátra teszik majd", mint most a szocialistákat.

"125 kilóval lettem országgyűlési képviselő" - így búcsúzik a legtöbbet beszélő képviselő

Itthon2010.04.23, 10:30

"A cél az lett volna, hogy mire az új választásoknak meglesz a végeredménye, visszamenjek 125-re" - mondta az [origo]-nak Pettkó András korábban MDF-es, most független képviselő, aki ebben a ciklusban a legtöbbször szólalt fel és a legtöbbet beszélt az Országgyűlésben. Pettkó a választások után távozik az országgyűlésből. Mesélt arról, hogyan készülnek legendás karácsonyi videóüzenetei, hogyan tetvetlenítette a parlamenti növényeket és hogy az MDF jelképe valójában nem is tulipán. Ígéretek földje Bárdos Andrással.

Nem kell sorban állók miatt várni az eredményekre vasárnap

Itthon2010.04.23, 13:32

Vasárnap este hét órakor mindenképpen elindítja a tájékoztatási rendszert az Országos Választási Iroda, legfeljebb annak a néhány választókerületnek az eredményére kell majd várni, ahol nem fejeződik be idejében a voksolás. Az első fordulóban káoszt okozott, hogy az OVB az elhúzódó szavazásra hivatkozva nem engedte megkezdeni az adatok közlését. A testület még az adatvédelmi biztossal szemben is megvédte a sokat bírált döntést.

Nyugdíjba vonul Gizi, az SZDSZ kutyája

Itthon2010.04.23, 15:58

Egy Pest-környéki ház kertjében tölti majd nyugdíjas éveit Gizi, az SZDSZ-székház őrkutyája. A Figyelőnet csütörtökön írt arról, hogy a nagytestű, fehér kutya gazdát keres, amire a párt az eb nevében kiadott közleményben reagált. Az SZDSZ a jövő héten kezdi meg a költözködést, a jövő hónap végéig el kell hagyniuk a Gizella úti ingatlant.

Kamionról kampányol Vona Gábor az ózdi éjszakában

Itthon2010.04.24, 00:02

A kampánycsend előtti utolsó órákban tartott kampányrendezvényt a Borsod megyei Ózdon Vona Gábor, a Jobbik elnöke, aki a párt egyik legsikeresebb egyéni jelöltje, a 32 százalékot elérő Kisgergely András mellett kampányolt egy nyitott kamionból. A pártelnök azt állította a még versenyben lévő MSZP-s jelöltről, hogy "kiszállt a játékból", és beszéde nagyobbik részében a Fideszt kritizálta, azt kérve, hogy vasárnap legyen Ózd Magyarország fővárosa.

Akkor fordult a kocka, ha volt visszalépés - második fordulós győzelmek a korábbi választásokon

Itthon2010.04.23, 23:28

A visszalépő jelöltek szavazói döntötték el a nyitva maradt kerületek sorsát az előző két választásban az eredmények és az [origo]-nak nyilatkozó indulók szerint. Nyolc éve 24, négy éve már csak 16 olyan körzet volt, ahol a két forduló között a második helyen álló jelöltnek sikerült fordítania. A siklósi körzetben induló szocialista jelölt azzal nyert 2006-ban, hogy egy ügyes kampánytrükkel sikerült magához vonzania a második fordulóban már nem induló MDF-es jelölt szavazóit.

Kérdőjelek vannak Orbán szűkszavú adóígérete mögött

Itthon2010.04.23, 14:38

Az idei adócsökkentésről lemondó Kövér-nyilatkozat óta Orbán Viktor minden kampányeseményen közölte ugyan, hogy még 2010-ben faragnak a közterhekből, de a részletek továbbra sem világosak. A Fidesz gazdaságpolitikusa, Varga Mihály az [origo]-nak pénteken is azt mondta, hogy csak a kormányzati átadás-átvétel után fognak tisztán látni, és egyelőre a párton belül sincs döntés a pontos ütemezésről.

Az LMP logóját utánzó szórólapokkal riogatják az MSZP-s szavazókat Zuglóban

Itthon2010.04.23, 13:36

Az LMP nevében és logójával olyan szórólapokat terjesztenek Zuglóban, amely a szocialista szavazókat is felelőssé teszi az elmúlt nyolc évért. Ez az egyik körzet, ahol az MSZP visszaléptette jelöltjét, így a második fordulóban a fideszes és az LMP-s jelölt között dől el a mandátum sorsa. Az LMP az OVB-hez fordul.

Medián: A választók 78 százaléka mondta biztosra a második fordulós szavazást

Itthon2010.04.23, 10:28

Csupán a megkérdezettek 29 százaléka tudta pontosan, mely pártok jelöltjei indulnak az ő választókerületében a második fordulóban, ugyanakkor több mint háromnegyedük mondta, hogy biztosan elmegy szavazni - derül ki a Medián két forduló között végzett közvélemény-kutatásából, melyet a pénteki Népszabadság ismertet. Azokban a válaszókerületekben, ahol az MSZP, az LMP és a Fidesz jelöltjei küzdenek meg egymással, a felmérés szerint a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint két riválisáé együttvéve.

Pokorni szerint Orbán alá kerülhet egy ügyvezető a Fideszben

Itthon2010.04.23, 15:49

Orbán Viktor marad a pártelnök, de lehetséges, hogy egy ügyvezető irányítja majd helyette a mindennapokban a Fideszt - mondta Pokorni Zoltán, a párt alelnöke az MTV reggeli műsorában. Az első Orbán-kormányban az oktatási minisztériumot vezető Pokorni közölte, hogy az új Fidesz-kormányban nem vállal kulcspozíciót.

Petőfi, a márkanév

Vélemény2010.04.23, 11:15

A Fidesz és a Jobbik is szlogenként használta fel Petőfi egy-egy gondolatát a kampányban. Mit értett Petőfi "nép" alatt, és mit értenek alatta 2010-ben a szavazók, illetve a kampányoló pártok?  

Már csak pár napig tart Orbán türelemjátéka

Itthon2010.04.23, 13:02

Orbán Viktor a jövő héten előállhat az új kormány névsorával - mondta az [origo]-nak a párt egyik meghatározó politikusa. Az MTI szerint Orbán hétfőn több leendő miniszterének a nevét bejelentheti, egy fideszes forrásunk szerint azonban lehet pár nap csúszás, mert néhány egyeztetés még hátravan. Orbán eddig csak azt árulta el, ki lesz a külügyminiszter, a többi névről hallgatott.

Megtévesztő szórólap miatt tett feljelentést a Fidesz és az MSZP Szegeden

Archívum2010.04.23, 18:18

Nyomozást rendelt el a rendőrség a szegedi Fidesz és az MSZP feljelentése alapján választás elleni bűntett megalapozott gyanúja miatt. A szórólapokon az áll, hogy ne szavazzanak a két párt jelöltjeire, mert ők már bejutottak a parlamentbe.

Nem próbálta betörni a radikálisokat a Jobbik sikerkörzetébe látogató Pokorni

Itthon2010.04.23, 11:17

Aktuálpolitikától mentes, szigorúan az oktatásról szóló lakossági fórumot tartott Pokorni Zoltán, a Fidesz politikusa Tiszavasváriban. A szabolcsi választókerületben szerepelt legjobban a Jobbik, Pokorni azonban úgy látta, hogy már nem tudja megváltoztatni a jobbikosok és az MSZP-sek véleményét.

Hogyan ért szót egy jobbikos és egy LMP-s?

Itthon2010.04.29, 18:37

"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.

Orbán: Július 1-jén hatályba léphetnek a legfontosabb döntések

Itthon2010.04.23, 23:19

Orbán Viktor szerint az új kormány legfontosabb intézkedéseiről szóló döntések már július 1-jén hatályba léphetnek. A politikus a Hír TV Péntek8 című műsorában azt mondta, lesz adócsökkentés még ebben az évben, az azonban majd a feltárt helyzettől függ, hogy milyen mértékű.

Nyílt háború tört ki az OVB és az ombudsman között

Itthon2010.04.23, 15:52

Az első fordulós szavazási zűrzavarról kialakult jogi vita személyeskedéstől sem mentes konfliktussá fajult az Országos Választási Bizottság és az adatvédelmi ombudsman között. Utóbbi bírálta az OVB-t, amiért a szavazások elhúzódása miatt késve kezdődött az eredmények ismertetése, amire a bizottság egy kioktató hangnemű levéllel válaszolt. A biztos erre közölte, hogy fenntartja álláspontját.

Gyurcsány: Naponta számon fogjuk kérni a Fidesz választási ígéretét

Itthon2010.04.22, 21:53

Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő szerint a Fidesznek a GDP két százalékának megfelelő mértékű adócsökkentést kellene végrehajtania ahhoz, hogy be tudja tartani választási ígéretét. A Kőbányán tartott lakossági fórumon azt mondta, minden nap számon fogják kérni a Fidesz nagy arányú adócsökkentésre vonatkozó ígéretét.

Máshova mehetnek a multik, ha késik az adócsökkentés

Gazdaság2010.05.07, 09:20

Tucatnyi multinacionlis cég tervezi, hogy szolgáltatóközpontot nyitna Magyarországon, de könnyen más ország mellett dönthetnek, ha valóban 2014-re tolódik az adócsökkentés - derül ki egy friss elemzésből.

"Drámaírók sem találnak ki ilyet" - Edelényben kampányolt Orbán Viktor

Itthon2010.04.22, 17:53

Tervezett programját felborítva csupán helyi papokkal találkozott Edelényben Orbán Viktor, aki az egyik legkiélezettebb választókörzetbe ment kampányolni csütörtök délután. A Fidesz elnöke zárt körben beszélgetett hat pappal a hitoktatás fontosságáról és a cigányok jövőjéről, majd rövid beszédet tartott a templom előtt összeverődött tömegnek. A pártelnök azt mondta, bár drámaírók sem találnak ki az edelényinél bonyolultabb helyzetet, egyszerű döntést kell hozni a választások második fordulójában.

"Zöld vagyok meg kutyám is van" - így kampányol az LMP ott, ahol az MSZP feladta

Itthon2010.04.22, 10:47

Az MSZP szurkálása és a Fidesz enyhe bírálata mellett főként bicikliutakról és tömegközlekedésről volt szó az LMP csepeli fórumán, ahol az új párt most a szocialistáktól kapott kéretlen támogatás birtokában indul a második fordulóban. A papírforma ugyan nem kedvez az LMP újonc jelöltjének, de a fórumon még egy ős-MSZP-s és egy gárdistaruhás nő is megjelent, többen pedig azt próbálták belőni, mit is akar ez az alig egy éve alakult párt. Riport az LMP szerda esti, csepeli kampányrendezvényéről.

Meghússzorozódtak a Jobbik kiadásai 2009-ben

Itthon2010.04.22, 15:41

Egy év alatt megsokszorozódtak a Jobbik bevételei és kiadásai. A párt a 2009-es EP-választások kampányát és a választásokra való tavaly őszi felkészülést több mint 41 millió forintból finanszírozta, pedig az azt megelőző években alig pár millióból gazdálkodott. A párt jól keresett a négy évvel ezelőtti MIÉP-es választási szövetséggel, működési költségeit pedig minimális összegből fedezte.

Visszautasította az ombudsman vádjait az OVB

Archívum2010.04.22, 21:46

Az OVB szerint fontosabb, hogy a választók szavazati jogukat befolyásmentesen tudják gyakorolni, mint hogy eltérő feldolgozottsági szinteken alapuló választási adatok kerüljenek nyilvánosságra. Az ombudsman szerint sérült a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jog azzal, hogy az első forduló előzetes választási eredményeit nem tették közzé már este hét órától.

Törvényt sértett Kiss Péter a helyi választási bizottság szerint, amikor szavazóturistákról írt

Itthon2010.04.22, 14:05

Elmarasztalta az Újpesten parlamenti mandátumért induló MSZP-s Kiss Pétert a helyi választási bizottság, mert kampánykiadványában azt állította: "a szavazóturisták mintegy ezer szavazata a Fideszt és a Jobbikot erősítette". Kiss Péter fellebbez.

"Akkor sem tudnék már kampányolni, ha akarnék" - interjú a Jobbik visszaléptetett jelöltjével

Itthon2010.04.22, 12:20

A Jobbik szerdán este bejelentette, hogy Miklós Árpádot, edelényi egyéni jelöltjét visszalépteti a második fordulótól. Miklós az első fordulóban 19 százalékot szerzett, körzetében a Fideszből kizárt, szélsőséges kijelentései miatt sokat támadott Molnár Oszkár edelényi polgármester szorongatja a Fidesz jelöltjét. Miklós az [origo]-nak azt mondta, emberileg nincs problémája Molnárral, a mellette szervezett szimpátiatüntetésen is részt vett, mégsem érti, miért nem indulhat a második fordulóban.

Hűtlen kezelés miatt feljelentést tett egy angyalföldi fideszes képviselő

Itthon2010.04.22, 17:53

Egy ingatlaneladási ügy miatt hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést az ügyészségen az angyalföldi önkormányzat egyik Fidesz-KDNP-s képviselője. A politikus szerint a kerület szocialista polgármestere és alpolgármesterei a képviselő-testület megkerülésével adtak el 2008-ban egy telket a Hídépítő Zrt.-nek. A polgármesteri hivatal szerint kitalációról van szó, amit leghatározottabban visszautasítanak.

Bevetik Orbánt a Jobbik által támogatott exfideszes ellen

Itthon2010.04.22, 16:02

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke csütörtökön Edelénybe látogat. A településen független jelöltként elindult a korábban több cikluson át a Fideszben politizáló, majd a pártból kizárt polgármester, Molnár Oszkár is. Molnár javára szerdán visszalépett a Jobbik jelöltje. Az [origo] információi szerint a Fidesz vezetése döntötte el, hogy ahol bekeményítenek az ellenfelek, oda a Fidesz is a nagyágyúit küldi.

Húszéves Fidesz-uralommal ijesztgette Kis Moszkvát Mesterházy

Itthon2010.04.22, 10:20

A Fidesznek azért kell a kétharmad, hogy saját érdekei szerint írja át az alapvető törvényeket, hogy végrehajtsa, amiről Orbán Kötcsén beszélt: 15-20 évre rendezkedjen be - állította az egykor MSZP-s erősségnek számító Salgótarjában tartott szerda esti fórumán Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Mesterházy szerint ellenfeleik már az MSZP megsemmisülésére számítanak, és felemlegette azt is, hogy az első választási forduló éjszakáján letegezte őt Orbán Viktor.

Senki nem szavazott kétszer az első fordulóban

Archívum2010.04.22, 19:36

Kétszer vagy többször senki nem szavazott a választások első fordulójában - közölte a szavazóköri jegyzőkönyvek ellenőrzése után a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala. Jogtalan szavazást egyetlen esetben állapítottak meg.

Félretette a cigánybűnözős gúnyáját a Jobbik

Itthon2010.04.21, 18:13

A Jobbik 2009-es EP-kampányának slágertémája, a cigánybűnözés, mára szinte teljesen kiveszett a párt nyílt retorikájából. A Jobbik egyik alelnöke szerint ez tudatos, mert a politikusbűnözéssel több embert lehet megszólítani, a párt egy másik vezetője szerint pedig félremagyarázása miatt veszik elő kevesebbszer a témát.

Kisebb hisztiket vár a Fidesz a félbevágott parlamentből kihulló képviselőitől

Itthon2010.04.21, 15:04

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a választások előtt több beszélgetésen is felkészítette a párt képviselőjelöltjeit, hogy komoly áldozatot kell majd meghozniuk, amikor megszavazzák a parlamenti képviselők létszámának csökkentését. Az [origo]-nak nyilatkozó képviselők szerint a pártvezetés még nem döntötte el, hogy kiket akar megtartani, illetve kiktől akar megválni. A kibukó fideszesek okozhatnak ugyan kisebb konfliktusokat a pártban, forrásaink szerint Orbán pozícióját azonban nem fogják kikezdeni.

Megtévesztő szórólap miatt tett feljelentést a kiskunhalasi Fidesz

Archívum2010.04.21, 19:53

Feljelentést tett a kiskunhalasi Fidesz, mert megtévesztő szórólapokat helyezett el valaki a kiskunhalasi postaládákba. A szórólapok szerint az első fordulóban már eldőlt a választások eredménye, ezért a második fordulóban már nem kell szavazni.

Az MDF a Fidesz támogatására buzdítja székesfehérvári szavazóit

Archívum2010.04.21, 18:25

Arra bíztatja szimpatizánsait a székesfehérvári MDF, hogy a választás második fordulójában a Fidesz-KDNP jelöltjére, Cser-Palkovics Andrásra szavazzanak. Viniczai Tibor MDF-es alpolgármester szerint a két pártnak vannak közös érdekeik.

Ön is problémás szavazó? Könnyítse meg a saját dolgát!

Itthon2010.04.21, 13:55

A lassú, kézi adminisztráció helyett a második fordulóban már elég lesz kipipálni a lakóhelyüktől távol szavazók nevét és aláiratni velük a névjegyzéket. Az első forduló hatalmas soraiból tanulva az önkormányzati miniszter rendeletben intézkedett arról, hogy vasárnap már legyen külön, előre nyomtatott lista az igazolással szavazókról. Budapest néhány szavazókörében így is kialakulhatnak sorok, bár az átjelentkező szavazók megkönnyíthetik a saját dolgukat is.

Belegabalyodott egyik legnagyobb ígéretébe a Fidesz

Itthon2010.04.21, 14:19

Bár Orbán Viktor tavaly év végén még "egyszeri, nagy arányú" adócsökkentést ígért 2010-re, és néhány hete is arról beszélt, hogy még idén szeretne lefaragni a közterhekből, mostanra úgy tűnik, hogy ebből nem lesz semmi. A gazdasági fellendülés szempontjából kulcsfontosságúnak tartott ígéret idei megvalósításából kissé zavarosan hátrált ki a Fidesz, amely most már inkább azt hangoztatja, hogy túl nagy bajban van az ország ahhoz, hogy az adócsökkentést gyorsan végre lehessen hajtani.

Nézőpont: Még az MSZP-sek negyede is elégedett az első forduló eredményével

Itthon2010.04.21, 16:36

A választók több mint fele úgy gondolja, hogy az ország szempontjából jó, ha a Fidesz kétharmados többséget szerez az országgyűlési választások második fordulójában. A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint a megkérdezettek negyede csak jobb híján választott pártot, ugyanakkor túlnyomó többségben vannak azok, akik örülnek az első forduló eredményének.

Elgyávult rendőröket bátorítanának a vasmarkú Pintérrel

Itthon2010.04.21, 11:18

Bár a Fidesz politikusai nem erősítették meg az erről szóló híreket, több jel is arra utal, hogy Pintér Sándor korábbi belügyminiszter az új kormányban is szerepet kaphat. Az [origo]-nak nyilatkozó jelenlegi és egykori rendőrök szerint Pintért mindenki vasmarkú vezetőnek ismeri, de az állomány örülne a keménykezű vezetőnek, mert a rendőrség "elgyávult". A rendőrségen már most is téma forrásaink szerint, hogy milyen személycserék jöhetnek, ha Pintér lesz a belügyminiszter.

Hamisnak tűnő cédula miatt vizsgálják az LMP zalai ajánlószelvényeit

Itthon2010.04.21, 13:24

Azonos név, de eltérő aláírás szerepelt két ajánlószelvényen, amelyet az LMP zalaegerszegi jelöltje adott le. Az ügyben választás rendje elleni bűncselekmény miatt nyomoz a rendőrség március óta. Schiffer András, a párt listavezetője szerint nem történt törvénysértés, és felháborítónak nevezte, hogy a nyomozás során zaklatják aktivistáikat és támogatóikat.

Jobbikos elnököt szeretne a külügyi bizottság élére Vona

Itthon2010.04.21, 11:03

Saját pártjának szeretné a külügyi és a határon táli magyarok bizottsági elnöki posztját Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Vona közölte, legalább 50 fős frakciót akarnak, hogy javasolhassák köztársasági elnöknek Morvai Krisztinát.

Orbán Viktor: "Bízzanak bennem, lesz adócsökkentés"

Itthon2010.04.21, 17:39

Orbán Viktor szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rakamazon azt mondta, "lesz adócsökkentés". A Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltje szerint az új kormány egyik legfontosabb feladata a közbiztonság javítása, a bűnözés visszaszorítása lesz.

Üres fejjel megy neki több párt a korrupciónak

Archívum2010.04.21, 20:49

Bár a korrupció elleni harc volt a kampány egyik legfontosabb témája, a pártok alig álltak elő konkrét ötletekkel a visszaélések felszámolására. A korrupció visszaszorításáért küzdő Transparency International nevű szervezet kielemezte a pártok programját, az ennek során talált ellentmondásokra és hiányosságokra pedig alig érekztek valódi válaszok.

Megúszhatják a gárdaegyenruhás belépőt a jobbikos képviselők

Archívum2010.04.21, 07:16

Nem lehet majd megakadályozni, hogy gárdaegyenruhában vegyenek részt az új parlament ülésén a jobbikos képviselők - írja a Népszabadság. A lap szerint a Fidesz gőzerővel dolgozik azon, hogy ezt valahogy meg tudja akadályozni, de megoldást még nem találtak.

Támadást indítana a laza erkölcs ellen a Fidesz

Itthon2010.04.21, 09:33

Kötelező házastársi hűség, körülményesebb válás, törvényben szabályozott jegyesség és orvos-beteg viszony, a melegek bejegyzett élettársi kapcsolatának eltörlése - többek között ezek az ötletek bukkannak fel az új Polgári Törvénykönyvhöz korábban benyújtott fideszes és KDNP-s módosító javaslatokban. A Fidesz többször bejelentette, hogy visszavonja a részben május 1-jén életbe lépő új Ptk.-t, mert szeretné átdolgozni. A Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója szerint a fentiekhez hasonló javaslatokat szeretnének viszontlátni a Ptk.-ban.

Valódi változások ígéretét hozza-e a Fidesz-kormány?

Vélemény2010.04.21, 11:01

Kétharmados többségével a Fidesznek lehetősége nyílik arra, hogy valódi változásokat indítson el. Miért tévednek azok, akik szerint ez érdeke az új kormánynak, és meg is fogja valósítani?

Orbán továbbra is a Fidesz elnöke akar maradni

Archívum2010.04.20, 16:09

Orbán Viktor a parlamenti választás második fordulója után is a Fidesz elnöke kíván maradni.  A párt elnöke erről kedden Facebook-oldalán írt. Hétfőn az RTL Klub közölte azt, hogy a kormányfői feladatokra koncentráló Orbán helyett Pokorni Zoltán vagy Kövér László lehet a Fidesz elnöke.

Nem csak csontvázakat találhat a Fidesz a szekrényben

Archívum2010.04.20, 16:38

A Varga Mihály Fidesz-alelnök vezette tényfeltáró bizottságnak június közepére kell letennie Orbán Viktor asztalára a magyar gazdaság valós helyzetéről szóló jelentést. A Fidesz szétvert gazdaságról beszél, a távozó kabinet pedig kilábalásról: a borúlátást a költségvetési kockázatok és a munkaerőpiac számai indokolhatják, a derűlátásra pedig a külső egyensúly, az ipari teljesítmény és a kamatszint adhat okot.

"Még nem csináltam kasszát" - interjú Schiffer Andrással, az LMP listavezetőjével

Itthon2010.04.20, 11:09

Nem támogatja a Fidesz kisebb parlementről szóló elképzeléseit és bár szerinte pártja jól vizsgázott a problémás helyzetekben, még nem gondolkozott el azon, hogy az országgyűlési választások első fordulójában a parlamentbe bejutó LMP-t megkörnyékezték-e a politikai szerencselovagok. Nem tudja még, hogy a parlamentben hogyan működhet az LMP elnök nélküli vezetési modellje, de nem tartja a pártot a Fidesznél és az MSZP-nél kevésbé megfoghatónak. Interjú Schiffer Andrással, az LMP listavezetőjével.

Sok terhet levenne az önkormányzatokról a Fidesz

Itthon2010.04.20, 09:51

Az új Fidesz-kormány a tervek szerint megerősíti a megyéket, az önkormányzatoktól pedig elvonja az államigazgatási feladatokat - írja a Népszabadság. A lap szerint az állam például az okmányirodákat, az építési engedélyezési eljárásokat vehetné át az önkormányzatoktól.

Nem palástolta volna a Fidesz a közmédia politikai felügyeletét

Itthon2010.04.20, 16:04

A Fidesz módosítaná a médiatörvényt, ha kétharmados többséget szerez - jelentette be hétfőn Kövér László, a párt országos választmányának elnöke. A párt illetékese ugyan nem nyilatkozik, de készült már egy olyan, ötpárti egyeztetéseken kidolgozott javaslat az elavult médiatörvény lecserélésére, amelynek több elemét a tárgyalásokon résztvevő politikusok szerint a Fidesz is támogatta. A tervezet őszintébbé tette volna a közmédiumok politikai felügyeletét és elválasztotta volna egymástól a büntetéseket kiszabó médiahatóságot és a pénzosztó feladatokat.

Nevét és passzív tagjait is eldobja az SZDSZ

Itthon2010.04.20, 15:03

Feladja régi nevét, kiköltözik székházából, és tagjainak jelentős részét is elhagyhatja az SZDSZ a következő hónapokban - jelentette be a választási vereséget értékelő sajtótájékozatóján Retkes Attila pártelnök. A politikus szerint pártja új alapokon, hangsúlyozottan kispártként próbál majd újjászerveződni, és tagdíjakból, adományokból igyekszik majd ledolgozni 30 milliós adósságát.

Szamárság Orbán szerint a helyetteseiről szóló hír

Itthon2010.04.20, 15:57

Szamárságnak nevezte a helyetteseivel kapcsolatos találgatásokat Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kedden az [origo]-nak. Munkatársunk a képviselői irodaház hetedik emeletén csípte el a pártelnököt.

Külföldön ragadhat 900 voks a légtérzár miatt

Itthon2010.04.20, 16:49

Bizonytalanná vált a külföldön leadott voksok egy részének hazahozatala az európai légtérzár miatt - közölte az Országos Választási Iroda vezetője. Mintegy 900, az amerikai kontinensen és a Távol-Keleten leadott szavazattal lehet gond, a többi helyszínről autóval szállítják a voksokat.

Gazdaságpolitikai fordulat a Fideszben?

Vélemény2010.04.21, 17:25

A nagyarányú adócsökkentés, a megszorítások nélküli szociális biztonság és a csökkenő költségvetési hiány hármas célja azonnal vagy akár rövidtávon, megvalósíthatatlan az új kormány számára. Márpedig az ellenzéki Fidesz gazdasági retorikája sokáig e háromszögre épült. Milyen jelek utalnak arra, hogy a választásokon győztes párt tisztában van a realitásokkal, és új utakra tér?

Az OVB elutasította az LMP MSZP-plakátra vonatkozó kifogását

Archívum2010.04.20, 01:04

Az Országos Választási Bizottság elutasította a Lehet Más a Politika kampányfőnökének kifogását, az MSZP "lehet más" szövegű plakátja miatt. Az OVB szerint a plakát nem jogsértő.

A Népszabadság szerint a nevét is lecserélheti az MSZP

Archívum2010.04.19, 07:27

Az MSZP nevének és lógójának lecserélése is felmerülhet a pártban még az önkormányzati választások előtt - írja meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Népszabadság. A lap szerint Lendvai Ildikó pártelnök a választások második fordulója után lemond a posztjáról, utóda Mesterházy Attila lehet.

"Kádár el tudta intézni az országot" - riport Sajókazáról, ahol 40 százalékot szerzett a Jobbik

Itthon2010.04.19, 10:24

Sajókazán volt olyan szavazókör, ahol a választók 40 százaléka a jobbikos jelöltre, Endrésik Zsoltra voksolt. A település lényegében két részre, a falura és az attól távolabb lévő cigánytelepre szakadt. Egy helyi férfi szerint csendőrség és halálbüntetés kéne, azzal lehetne rendet tenni. A cigánytelepen élők azt mondják, ők biztos nem szavaztak a Jobbikra, és segély helyett jobban örülnének valami munkának, mert amikor volt munka nem jártak lopni és kukázni a férfiak. Bárdos András visszatér az Ígéretek földjére.

A sorban állás miatt nem hosszabbítható meg a kampánycsend az adatvédelmi biztos szerint

Itthon2010.04.19, 17:11

Az adatvédelmi biztos szerint a szavazás és a kampánycsend akkor is véget ér este hét órakor, ha egyes szavazókörökben még sorban állnak a választók. Ők ugyan a törvény szerint még leadhatják a szavazatukat, de az OVB és a választási iroda erre hivatkozva nem hosszabbíthatja meg a kampánycsendet, el kell kezdeniük a hivatalos adatszolgáltatást.

Nem örül a visszaléptetés ötletének az edelényi jobbikos jelölt

Itthon2010.04.19, 13:08

A Jobbik megyei elnöke visszaléptetné, de a helyi jelölt tovább küzdene, a pártvezetés pedig még vizsgálja, milyen stratégiát kövessen a Jobbik a választások második fordulóján Edelényben. Vona Gábor pártelnök a múlt héten vetette fel, hogy jelöltjük visszaléphetne a függetlenként induló edelényi polgármester, Molnár Oszkár javára, mert Molnár és a Jobbik együtt talán le tudná győzni a Fidesz jelöltjét is. A helyi jobbikos jelölt szerint azonban a történet nem ilyen egyszerű.

OVI: Gondot okozhat a szavazatok hazaszállításában a légtérzár

Itthon2010.04.19, 19:16

Nehézségekbe ütközhet a szavazóurnák hazaszállítása a választás második fordulója után a légtérzárak miatt. A külképviseleti szavazáshoz szükséges eszközök kiszállításával nem, csak a hazaszállításával lesz gond az Országos Választási Bizottság szerint.

Repetáztak a fideszes jelölt 200 forintos csomagjából a VI. kerületiek

Itthon2010.04.19, 11:46

Lisztet, cukrot és olajat osztott Illés Zoltán fideszes képviselőjelölt a VI. kerületben. Az élelmiszercsomagokat nem ingyen adta, de a kétszáz forintos egységár olyan kedvező volt, hogy sokan többször is végigállták a sort. Illés szerint ez nem szavazatvásárlás, mert ő korábban is osztott éllmiszert, és nem érdekli, ki kire szavaz, a lényeg, hogy mindenki menjen el a 25-i második fordulóra.

Meghúzta az 5 százalékos határt az OVB

Archívum2010.04.19, 19:28

Meghatározta az országgyűlési választások területi listáinak 5, illetve - közös lista esetén - 10 százalékos szavazathatárát az Országos Választási Bizottság hétfőn. Az előírt küszöböt a Fidesz-KDNP, az MSZP, a Jobbik és az LMP érte el.

Az APEH szerint rendben volt a fideszes lisztosztás

Itthon2010.04.19, 18:05

Magánszemélyként nem áfaalany, ezért az adóhatóság szerint nem kell nyugtát adnia a kedvezményes áron kiosztott élelmiszerről Illés Zoltán fideszes képviselőjelötnek. A nyugták hiányát a kerület szocialista polgármestere kifogásolta, aki szerint ők sokkal több élelmiszert osztottak ki a rászorulóknak, mint Illés. Aggasztónak tartja Illés akcióját az LMP is, amelynek jelöltje a fideszes politikus egyetlen ellenfele lesz vasárnap.

Félni kell-e a kétharmadtól?

Vélemény2010.04.19, 16:37

Az amúgy álmosan csordogáló kampány az első fordulós eredmények ismeretében élénkebbé vált annyiban, hogy heves vita alakult ki a Fidesz-KDNP kétharmados többségének kívánatosságáról. Kell-e félnünk egy legalább 258 fős kormánytöbbségtől?

A Sólyom-dilemma megoldása is vár Orbánra

Itthon2010.04.19, 20:03

Bár Orbán Viktor viszonylag sokat beszél az adócsökkentésre, a kisebb parlamentre és áramvonalasabb önkormányzatokra vonatkozó tervekről, a választások után a Fideszre vár egy kényes belpolitikai ügy, az államfőválasztás megoldása is. A párton belül állítólag még nem téma az ügy, és Sólyom hivatala is azt állítja, hogy még puhatolózások sincsenek. Az államfő ugyan sok ziccert adott Orbánéknak az elmúlt négy évben, önjáró személyisége miatt azonban lehet, hogy mást keres helyette a Fidesz.

Elcsakliznák a kisebb pártok szavazóit az MSZP versenyben maradt jelöltjei

Itthon2010.04.19, 16:56

Eldugva jelennek meg az országgyűlési választások vasárnapi második fordulójába bejutott MSZP-s egyéni jelöltek kampányplakátjain a szocialista párt szimbólumai. Van olyan MSZP-s választási hirdetés is, amelyik más pártok üzeneteit is felhasználja, például azzal biztatja a szavazókat, hogy lehet más a politika. Az MSZP budapesti kampányfőnöke szerint a jelölteknek nagyobb mozgásteret adtak, és már nem az a fontos, hogy ki MSZP-s, hanem hogy ki akadályozza meg a Fidesz kétharmados többségét.

Nem örülnek a párt vezetői az új MSZP-ről szóló pletykáknak

Itthon2010.04.19, 18:08

Az MSZP több elnökségi tagja is azt állítja, nem esett még szó a párt elnökségének ülésein arról, hogy lemond-e a választások után Lendvai Ildikó pártelnök és hogy valóban lecserélik-e az MSZP nevét. Az egyik alelnök szerint azok, akik ilyen pletykákat terjesztenek, nincsenek tekintettel a párt még versenyben lévő jelöltjeire. Lendvai Ildikó pártelnök ugyanakkor egy hétfői sajtótájékoztatóján nem tagadta egyértelműen, hogy távozna a választások után.

Megtagadott ostya miatt panaszkodik egy MSZP-s

Itthon2010.04.19, 09:53

A budapesti 23-as választókerület szocialista képviselőjelöltjét nem engedte áldozni a káplán a lakóhelyéhez legközelebb eső templomban - írta közleményben vasárnap az MSZP. A jelölt állítása szerint nem kapott ostyát a káplántól. A káplán annyit mondott: az ügyben az érsekség fog nyilatkozni.

"A szavazópolgárok szándékaival konformabb" - hogyan lesz jó döntésekből teljes káosz?

Itthon2010.04.18, 00:03

Lassan kapcsoltak, az utolsó fél órában szembesültek vele, hogy milyen nagy problémát jelentenek a sorban álló szavazók, és nem voltak információik arról, hogy mi folyik a túlzsúfolt szavazókörökben - az [origo] végighallgatta az OVB vasárnapi üléseinek hangfelvételét, hogy megtudjuk, mi okozta az eredmények visszatartásához vezető 3 órás káoszt. Választói konform és káoszt okozó jó döntések - olvassa el, hogyan működik a demokrácia Magyarországon!

A fideszmentes Orbántól az alkoholmentes MDF-ig - a 2010-es választási plakátok

Itthon2010.04.17, 18:16

A Fidesz öt, az MSZP négy óriásplakát-sorozattal bombázta a választókat a kampányban, de megmutatta magát a Jobbik, az LMP, és kifejezetten aktív volt a parlamentből végül kiesett MDF is. A választási plakátok szinte mindent uraltak az elmúlt 1,5-2 hónapban. Az MDF a szavakkal zsonglőrködött, Orbán Viktor levetette fideszes gúnyáját, a Jobbik pedig börtönráccsal üzent. Önnek melyik tetszett a legjobban?

Kampánycsendet sértettek a Szekerest támogató sms-ek

Itthon2010.04.17, 21:01

Az első fokú határozatot megváltoztatva kampánycsendsértőnek nyilvánította a területi választási bizottság azokat az sms-eket és emaileket, amelyek a választás napján arra buzdították a szavazókat, hogy az MSZP-s Szekres Imrére szavazzanak Jászapátiban. Az MSZP szerint provokációról van szó, és valaki a külföldről küldött üzenetekkel akarta lejáratni a szocialista jelöltet. Szekeres körzetében a Fidesz jelöltje már az első fordulóban mandátumot szerzett.

"Maga alatt vágja a fát, láncfűrésszel" - választási riport a 13. kerületből

Itthon2010.04.18, 08:38

Angyalföld az egyetlen kerület, ahol a választás első fordulójában a szocialista jelölt nyerni tudott. A helyi szocialista polgármestert még a Jobbik szavazói is imádják, de az MSZP-t errefelé sem szeretik. Egy elszánt helyi szocialista szerint megpróbálnak majd mindent, hogy megtartsák a vörös fellegvárat. A helyi fideszes aktivisták azt mondják, nehéz a dolguk, sokszor még a házak kapuján sem engedik be őket. Annak azért örülnek, hogy a másik helyi MSZP-s jelölt, az alig 500 szavazattal a második helyre szoruló Szanyi Tibor saját dolgát nehezítette meg a második fordulóra.

A Fidesz megtartja az evát és az ekhót

Itthon2010.04.16, 15:33

A Fidesz nem törli el az evát, az ekhót és az őstermelői adózás lehetőségét - közölte a kormányzásra készülő párt szóvivője, Szijjártó Péter. A Fidesz egy MSZP-s sajtótájékoztatóra reagált, azt a korábbi ígéretét is megismételve, hogy csökkenteni fogja az adókat, és egyszerűsíti az adórendszert.