Kékkői Zoltán

címke rss

Akkor fordult a kocka, ha volt visszalépés - második fordulós győzelmek a korábbi választásokon

A visszalépő jelöltek szavazói döntötték el a nyitva maradt kerületek sorsát az előző két választásban az eredmények és az [origo]-nak nyilatkozó indulók szerint. Nyolc éve 24, négy éve már csak 16 olyan körzet volt, ahol a két forduló között a második helyen álló jelöltnek sikerült fordítania. A siklósi körzetben induló szocialista jelölt azzal nyert 2006-ban, hogy egy ügyes kampánytrükkel sikerült magához vonzania a második fordulóban már nem induló MDF-es jelölt szavazóit.

Ötvenmilliárdba kerülhet a külső üzletrészek felvásárlása

Archívum2002.01.30, 16:09

Kevesebb mint 50 milliárd forintból megoldható a külső üzletrészek, illetve a nyugdíjasok által birtokolt papírok megvásárlása - közölte Kékkői Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) politikai államtitkára szerdán az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának ülésén. Az államtitkár elmondta, hogy január 25-ig 150 ezer külső üzletrész-vásárlást bonyolítottak le, mintegy 20 milliárd forint értékben.

Feljelentették az új agrárállamtitkárt

Itthon2001.09.19, 07:05

Napokon belül kiderül, elrendelnek-e nyomozást az agrártárca nemrégiben kinevezett politikai államtitkára, Kékkői Zoltán ellen, aki Szabadi Bélát váltotta fel. Azt próbálják tisztázni, vállalt-e szerepet a politikus egy többmilliós agrárpályázat dokumentumainak utólagos eltüntetésében - értesült a Magyar Hírlap. Kékkői komolytalannak tartja az ellene tett bejelentést, s nem zárta ki, hogy hamis vád miatt eljárást kezdeményez.

Előző
  • 1
Következő