V4

címke rss

Babis: Ezek gazdasági migránsok, nem a háború elől menekülnek

Nagyvilág2018.08.28, 11:52

A migránskvótákról folytatott vitával Európa feleslegesen elvesztegetett négy évet, és ez idő alatt a kontinensen megváltozott a közhangulat, amely ma már bevándorlásellenes - minderről Andrej Babis cseh kormányfő beszélt, mielőtt elutazott volna Rómába. A politikus kijelentette, a határokat le kell zárni a gazdasági migránsok előtt.

Bulgária sem hajlandó migránsokat visszafogadni

Nagyvilág2018.07.23, 14:46

A V4-ekhez hasonlóan Bulgária is visszautasítja azt a kétoldalú megállapodást, amely szerint az EU arra kötelezné a tagállamokat, hogy fogadjanak vissza minden olyan migránst, akik az adott országban lettek először regisztrálva.

Az EU-nak is érdekében áll az erős visegrádi hang

Itthon2018.07.09, 13:35

Az erős visegrádi hang megjelenése az Európa jövőjéről szóló vitában az Európai Unió (EU) érdeke is - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

Egyiptom sem akar EU-s migránstábort a területén

Nagyvilág2018.07.02, 12:43

Egyiptom is elutasította Brüsszel azon elképzelését, hogy az Európai Unió határai mentén lévő államokban kialakítandó befogadóközpontokba nyújthassák be a migránsok a menedékkérelmüket, illetve oda majd ki is lehessen toloncolni azokat, akik nem jogosultak menekültstátuszra.

A V4 álláspontját képviseli az EU-csúcs zárónyilatkozata

Itthon2018.06.30, 10:23

Az Alapjogokért Központ kutatója szerint az EU-csúcs zárónyilatkozata a visegrádi négyek álláspontját képviseli.

Meggyőzték: Macron már nem akar kvótát erőltetni a visegrádiakra

Nagyvilág2018.06.29, 07:55

Cseh diplomáciai források azt közölték csütörtök este, hogy Emmanuel Macron megértést mutatott a visegrádi országok migrációs álláspontja iránt. Orbán Viktor hívta össze a Visegrádi Négyeket (V4), ahol fogadták a francia államfőt az uniós tagországok vezetőinek kétnapos csúcsértekezlete előtt. Macron szavakban alkalmazkodott a visegrádiakhoz, ami jól mutatja a bevándorlásellenes álláspontot képviselő országok erejét.

Soha nem volt ilyen erős a V4-ek együttműködése

Itthon2018.06.27, 09:33

A visegrádi négyeket támogatók tábora folyamatosan bővül, így a tagok egyre erősödnek. Ennek köszönhetően például a kötelező betelepítési kvótát már évek óta sikerül megakadályozni - mondta Deák Dániel politológus, a Figyelő munkatársa szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

V4-francia csúcs lesz csütörtökön Brüsszelben

Itthon2018.06.26, 14:49

Külön megbeszélést folytatnak Emmanuel Macron francia államfővel csütörtökön Brüsszelben, az Európai Tanács ülését megelőzően a visegrádi országok miniszterelnökei, Orbán Viktor magyar, Andrej Babis cseh, Peter Pellegrini szlovák és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár kedden az MTI-vel.

Az Európai Unió legsikeresebb térsége Közép-Európa

Nagyvilág2018.06.25, 14:29

Az Európai Unió legsikeresebb térsége jelenleg Közép-Európa - közölte Szijjártó Péter Londonban.

Orbán Viktor: A brüsszeli támadások mögött a V4-ek sikerei állnak

Itthon2018.06.25, 08:25

Orbán Viktor miniszterelnök szerint Brüsszel alapvetően azért támadja őt, mert határozottan képviseli a magyar kormányzat és a visegrádi országok (V4) politikáját, amely ma sikeresebb, mint Európa nyugati felének politikája.

V4-Ausztria csúcs lesz Budapesten

Itthon2018.06.19, 14:34

Csúcstalálkozót tartanak csütörtökön Budapesten a visegrádi országok miniszterelnökei és Ausztria kancellárja.

Más nyelvezettel, más köntösbe csomagolva ugyanaz a célja Sorosnak

Itthon2018.06.10, 08:58

Az amerikai pénzember továbbra is ráerőltetné a bevándorlást a kelet-európai államokra is, csak más nyelvezettel, más köntösbe csomagolva igyekszik eladni tervét - mondta Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa az M1 stúdiójában. Az elemző szerint a milliárdos spekuláns továbbra is legalizálná a migrációt, terveivel pedig befolyásolná az Európai Unió politikáját, és beavatkozna a kelet-európai államok életébe is, csak a módszerei változtak. Kommunikációs irányváltás Sorostól.

Megjelent az első közép-európai irodalmi antológia Thaiföldön

Kultúra2018.06.01, 15:02

Közép-európai irodalom Thaiföldön – ez a címe annak az úttörő antológiának, amely a V4-es országok nagyköveteinek kezdeményezésére, thaiföldi fordítók, egyetemi oktatók és hallgatók közreműködésével jelent meg. 

Brüsszel megint megpróbálja megosztani a V4-eket

Nagyvilág2018.05.27, 11:46

Divide et impera!, azaz oszd meg és uralkodj! – a kulisszák mögött ismételten ezt a politikát készíti elő az Európai Bizottság a visegrádi négyek leszerelésére a Politico brüsszeli hírportál értesülései szerint – írja a Magyar Idők. A portál szerint, ha bejön Brüsszel megosztási kísérlete, Magyarország és Lengyelország még jobban elszigetelődhet, de könnyen ellenkező hatást is kiválthat az akció. A Nézőpont Intézet elemzője szerint ezúttal sem jár majd sikerrel a próbálkozás.

Václav Klaus: Brüsszel új kommunista embertípust akar létrehozni

Itthon2018.05.26, 12:39

Václav Klaus, Csehország volt államfője és miniszterelnöke interjút adott az Origónak a kétnapos „Európa jövője” című V4-es konferencián, amelyet a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány és a Századvég Alapítvány rendezett. A volt államfő beszélt az Európai Unióról, azon belül is a V4-ekről. Elmondta továbbá, hogy szerinte mi lehet a migrációs válság megoldása, és hosszasan méltatta a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor tevékenységét.

Václav Klaus volt cseh államfő szerint a V4-nek bátrabbnak kellene lennie

Nagyvilág2018.05.24, 11:49

A visegrádi csoportnak több bátorságra, nagyobb elkötelezettségre lenne szüksége a geopolitikai kérdésekben - mondta Václav Klaus, Csehország egykori elnöke és volt kormányfője a budapesti Európa jövője elnevezésű nemzetközi konferencián.

Az osztrák parlament elnökét fogadta Orbán Viktor

Nagyvilág2018.05.24, 11:28

A magyar-osztrák kétoldalú kapcsolatok áttekintése mellett a Nyugat-Balkán európai integrációjáról is szó volt Orbán Viktor miniszterelnök és Wolfgang Sobotka, az osztrák Nemzeti Tanács elnökének budapesti megbeszélésén - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

Európa Jövője konferencia: Az európai vezetők nem érzékelik a valóságot

Itthon2018.05.24, 02:26

A Várkert Bazárban rendezik az Európa jövője nemzetközi konferenciát, amelynek apropóját Magyarország V4 elnöksége adta. Ezt a szerepet Magyarország most ötödik alkalommal tölti be. A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, valamint a Századvég Alapítvány szervezte rangos konferencián felszólalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Mellettük olyan neves előadók is beszéltek a V4 országok és Európa jövőjéről, mint Frank Füredi és Douglas Murray. Az Európa furcsa halála című nagysikerű könyv szerzője, Douglas Murray azt mondta: a ...

Európa déli és délkeleti határai védtelenek

Nagyvilág2018.05.11, 15:26

Ugyanott tartunk, mint 2015-ben, az Európai Unió dél irányból védtelen, a határ tárva-nyitva áll – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a visegrádi és a balkáni országok külügyminiszteri találkozóján, Athénban.

Magyarországon zárul a V4 kerékpárverseny-sorozat

Sport2018.05.08, 19:05

Nem csak a rekordlétszámú nemzetközi mezőny miatt az év legnagyobb egynapos bringás eseménye a V4 Kerékpárverseny, hanem a rengeteg kiegészítő program miatt is, amivel az egész családot szeretnék szórakoztatni a rendezők a Várkert Bazárban május 12-én, szombaton. A Külügyminisztérium védnöksége alatt szervezett nemzetközi verseny Várkertbazárban tartott sajtótájékoztatójára a vendégek stílszerűen tekerve érkeztek elektromos, hagyományos és országúti kerékpárokon.

Kiválasztották a legjobb cseh, lengyel, szlovák és magyar bort

[origo] Gasztro2018.04.10, 07:11

Összecsaptak a V4-borok a térség legnagyobb borszakmai találkozóján. A zsűri 3 órán át kóstolta a 20 tételt, ám végül megszületett az eredmény: kiválasztották a legjobb cseh, lengyel, szlovák és magyar bort.

Kóstolja meg ön is a V4-borokat a VinCE Budapest Wine Show-n!

[origo] Gasztro2018.04.03, 16:01

Április elején összecsapnak a V4-borok a térség legnagyobb borszakmai találkozóján. Ám nemcsak a szakértők, hanem a látogatók is megkóstolhatják a cseh, lengyel és szlovák italokat.

Balog: A gazdasági növekedés mellett a családok erősítése is fontos

Itthon2018.03.28, 17:05

A gazdasági növekedés fenntartása és a családok erősítése két olyan cél, amelyet egyidejűleg kell elérni, hiszen a családok folyamatosan erőforrást jelentenek a gazdaságnak is - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten, a V4-es családügyi konferencián.

Fokozzák védelmi együttműködésüket a V4-ek

Itthon2018.03.27, 19:21

Fokozzák védelmi, katonai együttműködésüket a Visegrádi Együttműködés országai – mondta Simicskó István honvédelmi miniszter cseh, szlovák és lengyel kollégájával tartott tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón.

Novák Katalin: Közép-Európa tehetségekben az egyik leggazdagabb régió

Itthon2018.03.23, 14:27

Közép-Európa tehetségekben az egyik leggazdagabb régió, és fontos a felismerésük, gondozásuk kibontakoztatása – mondta a család- és ifjúsági ügyekért felelős államtitkár pénteken a Parlamentben, a V4-országokkal közösen rendezett tehetségkonferencián.

A V4-ek nem értenek egyet a kiküldetési irányelv kiterjesztésével

Gazdaság2018.03.22, 16:39

A V4-országok kormányai nem értenek egyet az Európai Bizottság azon javaslatával, amely a kiküldetésről szóló irányelv módosítását célozza, nevezetesen azzal, hogy azt terjesszék ki a nemzetközi közúti közlekedésre, a szállítmányozási ágazatra – mondta Varga Mihály nemzetgazdaság miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón, a V4-államok munkaügyi miniszteri találkozóját követően.

Magyarország szorosan együtt akar működni Ausztriával és Olaszországgal

Nagyvilág2018.03.12, 21:47

Magyarországnak az a szándéka, hogy szorosabban együttműködjön Ausztriával és Olaszországgal a menekültügyben – közölte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter

A V4-nél nincs szorosabb és hatékonyabb együttműködés az EU-ban

Itthon2018.03.02, 13:46

Az Európai Unióban nincs szorosabb és hatékonyabb szövetség a közép-európai országok együttműködésénél, a V4-nél – értékelt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az Országházban.

Ingyenes V4 koncertek a Várkert Bazárban

Travelo2018.02.26, 13:42

Többek között Szokolay Dongó Balázs, a Dresch Vonós Quartet, Szabó Balázs és bandája várja a szórakozni vágyókat péntektől május 11-ig a Várkert Bazár Nagytermében és a Bazaar Eclecticában a 2017-2018. évi magyar V4 elnökség alkalmából rendezett ingyenes koncerteken.

Orbán Viktor hívta fel a figyelmet a schengeni határok védelmére

Itthon2018.02.25, 18:11

Orbán Viktor magyar kormányfő politikájának érdeme, hogy ráirányította a figyelmet a schengeni határok védelmének szükségességére – jelentette ki Martin Stropnicky cseh külügyminiszter vasárnap a közszolgálati Cseh Televízió politikai vitaműsorában.

Németh Szilárd: A V4-ek egyetértenek a migráció kérdésében

Itthon2018.02.23, 08:31

A visegrádi országok (V4) azonos álláspontot képviselnek a migráció kérdésében és mind a négy tagállamnak legfőbb célja a régió nyugalmának és stabilitásának megőrzése – jelentette ki Németh Szilárd, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában.

Erősítik hadfelszerelési és fejlesztési együttműködésüket a V4-ek

Itthon2018.02.22, 19:35

A haditechnikai fejlesztések, képzések, illetve a kutatás és fejlesztés területén is erősítik együttműködésüket a V4-országok – többek között erről tárgyaltak a négy ország nemzeti fegyverzeti igazgatói Budapesten.

Tovább erősítik a védelmi együttműködést a visegrádi négyek

Itthon2018.02.22, 14:30

A visegrádi országok (V4) védelmi együttműködésének további erősítéséről írtak alá közös nyilatkozatot Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország parlamentjeinek védelmi bizottsági elnökei csütörtökön Budapesten, az Országházban.

Czerván György: A közös agrárpolitika szerepét továbbra is igazolni kell

Itthon2018.02.15, 11:15

A közös agrárpolitika (kap) a legrégebbi uniós politika, amelynek jelentős szerepe volt az egységes közös piac létrejöttében, létjogosultságát pedig 2020 után is igazolnia kell, és egyértelmű hasznot jelentő eredményt kell felmutatnia az európai állampolgárok számára – mondta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön, a V4 országok parlamentjei mezőgazdasági bizottságainak találkozóján az Országházban.

Startup vállalkozása van? Jelentkezzen erre a rendezvénysorozatra!

Gazdaság2018.02.07, 17:04

Az Enterprise Hungary 2018 februárjában elindítja a Startup Campus V4 Global Tour elnevezésű rendezvénysorozatot, melyen a V4-es országok innovatív vállalkozásai kapnak lehetőséget a bemutatkozásra, befektetők és nagyvállalati partnerek előtt.

Klasszikusokkal jön a V4filmfeszt az Urániában

Film2018.02.07, 10:44

A Visegrádi Csoport országainak filmjeiből rendez vetítéssorozatot Előhívás - #V4filmfeszt címmel február 14. és 17. között az Uránia Nemzeti Filmszínház.

Szijjártó: A visegrádi négyek a legsikeresebb csoport Európában

Itthon2018.02.06, 19:38

A visegrádi négyek - Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország - a legsikeresebb csoport Európában, Szlovákia pedig Magyarország barátja és fontos szövetségese - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Magyarország pozsonyi nagykövetsége új épületének átadásán.

Frank Füredi: Önbizalomhiányos baloldal

Itthon2018.02.02, 19:25

Önbizalmát vesztette a magyar baloldali ellenzék Frank Füredi szerint. A magyar származású világhírű szociológus professzor a Figyelőnek adott exkluzív interjújában elmondta, a magyar baloldal elveszítette a kapcsolatot a néppel, ezért kénytelen külföldről ötleteket importálni.

Orbán-Kurz csúcstalálkozó: A V4-ek szövetségesre találtak Ausztriában

Itthon2018.01.31, 10:03

Ausztria alkalmas arra, hogy közvetítsen a szigorúbb bevándorláspolitikát szorgalmazó közép-európai és a megengedőbb állásponton lévő nyugat-európai országok között - mondta az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója a közmédiában.

Orbán Viktor: Babis új színt hoz a V4-együttműködésbe

Itthon2018.01.26, 19:47

Andrej Babis új színt és új lehetőséget hoz a visegrádi tagállamok együttműködésébe - mondta Orbán Viktor kormányfő a cseh ügyvivő miniszterelnökkel folytatott péntek esti budapesti tárgyalása utáni sajtótájékoztatón, a Parlamentben. Babis nagyon jónak nevezte a két ország közötti együttműködést, szerinte Csehország és Magyarország sok kérdésben hasonlóan gondolkodik.

Szijjártó: A V4-ek erejét mutatja az együttműködés Ausztráliával

Itthon2018.01.19, 15:50

Komoly versenyelőnyt jelent a visegrádi csoportnak az együttműködés Ausztráliával – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A történelem vihara emelte fel és törte ketté Csehszlovákiát

Tudomány2018.01.01, 19:03

Negyedszázada, 1993. január 1-jén jött létre Csehszlovákia felbomlásával az önálló Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság. 1992. december 31-i hatállyal az Osztrák-Magyar Monarchia romjain 1918-ban létrehozott Csehszlovákiát, amelynek 1990-től Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság volt a hivatalos neve, végérvényesen megszüntették.

Budapestre jön Trump egyik legnagyobb támogatója

Itthon2017.12.29, 15:13

Erősen kezdődik majd az új év, január végén ugyanis Budapestre látogat Milo Yiannopoulos világhírű újságíró, Donald Trump amerikai elnök egyik legnagyobb támogatója.

Helytelen a szolidaritást a kvótarendszerre szűkítve értelmezni

Itthon2017.12.16, 12:45

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Deutschlandfunk, német országos közszolgálati rádiónak adott interjújában kiemelte, hogy a tagállamoknak megfelelő szolidaritásra van szükség az Európai Unióban a migrációs válság ügyében, és helytelen a szolidaritást a kvótarendszerre szűkítve értelmezni. A beszélgetésen szóba került a V4-ek politikai, gazdasági szerepe, Martin Schulz európai egyesült államok megalakításával kapcsolatos nyilatkozata és az Európai Unió kioktató stílusa.

Kovács Zoltán: A tagállamok egyetértésére kell építeni az EU jövőjét

Itthon2017.12.07, 16:56

A különösen Európa nyugati részéről érkező "kinyilatkoztatások és tanítások" helyett a tagállamok közötti egyetértésre kell felépíteni az Európai Unió jövőjét - hangsúlyozta Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtökön Berlinben egy nemzetközi tanácskozáson.

Nincs erős EU erős Közép- és Délkelet-Európa nélkül

Itthon2017.12.04, 16:42

Nem lehetséges erős Európai Unió erős Közép- és Délkelet-Európa nélkül - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

Budapest lesz a startupok fővárosa

Gazdaság2017.11.28, 16:12

Az év egyik legfontosabb régiós startup eseményének ad otthont Budapest,  Magyarország 2017-es V4 soros elnökség hivatalos programjaként 2017. november 30-a és december 1-je között a magyar fővárosban találkoznak a kelet-közép-európai térség startup és innovációs ökoszisztémájának legmeghatározóbb szereplői, írja az MTI.

A V4 országok válhatnak Kína új éléskamrájává

Itthon2017.11.28, 10:27

Tóth Gábor, az Európa Kapuja V4-Kína egyesület elnöke az M1 csatornán, kedden reggel azt mondta, hogy a visegrádi együttműködés (V4) válhat az új selyemút nyugati pillérévé, illetve Kína éléskamrájává.

A V4-ek agrárkutatási intézményei együttműködési megállapodást kötöttek

Nagyvilág2017.11.09, 11:17

Partnerségi együttműködési megállapodást kötöttek a mezőgazdasági kutatások és tudományos tevékenységek összehangolására a visegrádi országok (V4) agrárkutatási intézményei csütörtökön, Budapesten.