UEFA-kupa

címke rss

A nap játékosa: Tomislav Erceg (Hajduk Split)

Sport2002.08.30, 09:33

A horvát Hajduk Split számára nem jelentett gondot a feröeri Gotu kiverése az UEFA-kupából, a splitiek idegenben is nyolc gólt rúgtak északi ellenfelüknek. A találkozón ismét betalált a Hajduk portása, Stipe Pletikosa, míg a csapat csatára, Tomislav Erceg mesterhármast ért el.

Átigazolási tűzijáték

Sport2002.08.30, 22:15

Meglehet, míg a BL és az UEFA-kupa védője csatázott a Szuperkupáért, a színfalak mögött sokkal izgalmasabb események zajlottak, mint a gyepen. A barcelonai Sport információi szerint egy fantasztikus négyes körcsere van kibontakozóban, amely némiképp átírhatja az európai erőviszonyokat, hiszen Ronaldót (mégis) a Realban, Morientest a Barelonában, Kily Gonzalest az Interben, Jardelt pedig a Valenciában láthatjuk a jövőben.

Nehéz sorsolás vár UEFA-csapatainkra

Sport2002.08.30, 12:30

Monacóban délután sorsolják a labdarúgó UEFA-kupa első fordulóját, amelyben három magyar együttes, a Zalaegerszeg, az Újpest és a Ferencváros is érdekelt. Az UEFA elkészítette a kiemelési erősorrendet, amely alapján a Megyeri útiak a feröeri Klaksvík után nagyon erős együttes kaphatnak.

A Fradi és az Újpest is továbbjutott az UEFA-kupában

Sport2002.08.30, 07:06

A Ferencváros labdarúgócsapata 2-1-es vereséget szenvedett a ciprusi AEL Limassol otthonában az UEFA-kupa selejtezőjének visszavágóján, de az első mérkőzésen elért 4-0-s győzelemnek köszönhetően 5-2-es összesítéssel továbbjutott. Az Újpest a feröer-szigeteki KI Klaksvik ellen hazai pályán 1-0-ra diadalmaskodott, s így (3-2-es összesítéssel) szintén felkerült az UEFA-kupa főtáblájára.

Mindig a BL-győztesen fog a monte-carlói átok

Sport2002.08.30, 09:59

Noha az európai kupaszezon már majd egy hónapja kezdetét vette, az igazi rajtot a Szuperkupa jelenti, amelyet a legújabb hagyományoknak megfelelően Monte-Carlóban rendeznek meg a Bajnokok Ligája és az UEFA-kupa győztese között. Az már a mérkőzés előtt biztos, hogy új név kerül a kupára, hiszen korábban sem a Feyenoord, sem pedig a Real Madrid nem tudta elhódítani a trófeát.

Csak a továbbjutás lehet a cél

Sport2002.08.29, 13:48

A Zalaegerszeg mellett újabb két magyar futballcsapat juthat be az UEFA-kupa következő körébe, ehhez a Ferencvárosnak - 4-0-s előnyről - a ciprusi AEL Limassolt, az Újpestnek, a feröeri 2-2 után, hazai pályán a Klaksvíkot kell felülmúlnia.

Új győztese lesz a Szuperkupának

Sport2002.08.29, 13:37

Pénteken este új győztest avatnak a labdarúgó európai Szuperkupában: a BL idei legjobbja, a Real Madrid harmadszor, míg az UEFA-kupát megnyerő Feyenoord először próbálkozik a trófea elhódításával. A monte-carlói összecsapás 20.45 órakor kezdődik.

UEFA-kupa: főtáblára juthat az FTC és az Újpest

Sport2002.08.28, 22:41

A Zalaegerszeg labdarúgócsapatának keddi, manchesteri BL-veresége azt jelenti, hogy a magyar bajnok az UEFA-kupa főtábláján folytathatja nemzetközi szereplését. Erre még két hazai együttesnek van esélye: az FTC és az Újpest a második számú európai sorozat selejtezőjének csütörtöki visszavágóján harcolhatja ki a továbbjutást.

A BBC is a ZTE-nek szurkol

Archívum2002.08.27, 15:33

Anglia a keddi Manchester United-ZTE meccs idejére két részre oszlik. Az országban nem túlságosan kedvelt MU szurkolói biztosak kedvenceik továbbjutásában a Bajnokok Ligájába, viszont számos ellendrukker is akad, akik szerint nem árt egy kis lecke az agyonsztárolt klubnak. Az "ellendrukkerek" közé tartozhat a BBC is, amely a vörös ördögök esetleges UEFA-kupa mérkőzéseinek közvetítésével jelentős bevételhez juthat - írja összeállításában a The Times.

Litmanen a Galatasarayba mehet

Sport2002.08.23, 15:05

Könnyen elképzelhető, hogy a néhány évvel ezelőtt még Európa legjobbjai közé tartozó Jari Litmanen a Galatasaray labdarúgója lesz.

Wakeboard-Eb Dunaharasztiban

Sport2002.08.22, 13:20

Látványos kunsztokra készülnek Európa legjobb wakeboardosai a hétvégi, dunaharaszti Európa-bajnokságon. A magyarok is jó eséllyel szállnak vízre, elkél tehát a szurkolás!

Huszonnégy edzőmeccs világszerte

Sport2002.08.20, 20:28

A Magyarország - Spanyolország találkozó mellett szerdán további 24 helyszínen rendeznek barátságos labdarúgó-mérkőzéseket Európában, Dél-Amerikában és Afrikában. A világbajnok brazilok a június 30-i döntő óta először lépnek pályára, Fortalezában - a távozó Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitány búcsúmeccsén - Paraguayt fogadják. A magyar válogatottal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő csapatok sem tétlenkednek: a kvalifikációs sorozatra való felkészülés jegyében a lettek Fehéroroszországot, a lengyelek Belgiumot látják vendégül, míg a svédek Moszkvába látogatnak.

A nap játékosa: Pablo Quattrocchi (VfL Wolfsburg)

Sport2002.08.20, 12:24

A Wolfsburg gárdája nagy tervekkel vágott neki a szezonnak, a csapat minimum az UEFA-kupába szeretné kvalifikálni magát, és ennek érdekében a játékoskeretet is alaposan megerősítették. Az elmúlt napokban két futballista is érkezett a Farkasokhoz, Stefan Effenberg mellett az argentin Quattrocchit is megvették, aki az Estudiantestől érkezett.

A nap játékosa: Todi Jönsson (FC Köbenhavn)

Sport2002.08.16, 07:37

Jó napja volt a feröeri labdarúgásnak augusztus 15-én: a KI Klaksvík együttese 2-2-es döntetlent ért el az Újpesttel szemben az UEFA-kupában, a jelenleg legtöbbre taksált feröeri futballista, Todi Jönsson pedig két gólt szerzett az FC Köbenhavn színeiben a Lokomotivi Tbiliszi ellen.

Zöld derű, lila ború az UEFA-kupában

Sport2002.08.16, 11:25

Garami József megelégedéssel, Molnár László bosszankodva értékelte csapata, a Ferencváros és az Újpest csütörtöki, UEFA-kupa szereplését. A zöld-fehérek hazai környezetben 4-0-ra verték a ciprusi AEL Limassolt, míg a kupagyőztes újpestiek szerény döntetlent értek el a gyenge feröeri ellenfél otthonában.

Ikszelt az Újpest Feröeren, kiütéssel nyert a Fradi

Sport2002.08.15, 23:16

Szerdán negyven mérkőzést rendeztek a labdarúgó UEFA-kupa selejtezőjében. Az Újpest 2-2-es döntetlent ért el feöreri Klaksvik otthonában, a Ferencváros viszont 4-0-ra verte ciprusi AEL Limassolt az Üllői úton.

Garami továbbjutást vár a Fraditól

Sport2002.08.15, 11:29

Érzik a Ferencváros szurkolói is, hogy csütörtök este, a ciprusi AEL Limasszol ellen nehéz UEFA-kupa mérkőzés vár kedvenceikre, hiszen eddig 12 ezer jegy fogyott az Üllői úti pénztárakban, amely szám a kezdésig még növekedhet. Garami József, a zöld-fehérek szakmai igazgatója is úgy véli, a drukkerek szimata jelzésértékű, s bizony el is kél majd a buzdításuk, ettől függetlenül a rutinos szakember továbbjutást vár együttesétől.

A feröeriek szerint nem erős az Újpest

Sport2002.08.14, 11:25

Szerda reggel Koppenhága érintésével elutazott az Újpest labdarúgócsapata a Feröer-szigetekre, ahol csütörtökön UEFA-kupa selejtezőt vív a KI Klaksvík ellen. Még nem tarthatott a csapattal a frissen igazolt Tóth Norbert és Léránt Péter. A hazaiak úgy vélik, legalább ötven százalék esélyük van a magyar kupagyőztes ellen.

Tököli játszik a Limasszol ellen

Sport2002.08.14, 13:09

Kisebb sérüléséből felépült és csütörtökön pályára lép az AEL Limasszol elleni UEFA-kupa mérkőzésen Tököli Attila. A Ferencváros centere számára egyébként ismerős lehet a vendég együttes, hiszen tavaly a Dunaferr éppen ciprusi csapat ellen búcsúzott a nemzetközi porondtól. Mint alábbi mondataiból kiderül, Tököli nem felejtette el ezt a kudarcot.

Egész Anglia az Arsenalra és a Manchesterre vadászik

Sport2002.08.14, 15:52

Az elmúlt idényben a Premier League-ben megszakadt egy nagy sorozat: a Manchester United ugyanis csak a harmadik helyet tudta megszerezni, márpedig arra utoljára 1991-ben volt példa, hogy a Vörös Ördögök nem végeztek legalább a második pozícióban. Túl nagy őrségváltás azonban nem történt, hiszen a bajnok az az Arsenal lett, amely az előző három idényben rendre második lett a MU mögött. A mostani bajnokság előtt tehát a legfőbb kérdés az, hogy sikerül-e valamelyik egyesületnek megtörnie a két klub1995 óta tartó aranyérem-monopóliumát.

Bundesliga: A Bayern a legesélyesebb, a Hertha lehet a meglepetés

Sport2002.08.08, 21:36

A német labdarúgás két évvel ezelőtt még története egyik legnagyobb krízisét élte át, amikor a válogatott alaposan leszerepelt az Európa-bajnokságon, majd a leendő szövetségi kapitány, Christophe Daum kábítószerbotrányba keveredett. A germán futball erejét jelzi azonban, hogy mindössze két évvel ezen események után a Nationalelf a második helyet szerezte meg a vébén, ami valószínűleg a Bundesligára is jó hatással lesz.

Már a VI. században sakkoztak Európában

Sport2002.07.30, 10:20

Európában feltehetően már a VI. században sakkoztak - fél évezreddel korábban, mint azt eddig feltételezték. Legalábbis erre utal az East England University egyik régésze szerint az, hogy Albánia déli részében sakkfigura került elő egy ásatás során.

Pénteken rajtol a balatoni Kékszalag

Sport2002.07.17, 14:03

Pénteken 9.30 órakor rajtol el Balatonfüredről a Kékszalag 300-350 vitorlást felvonultató mezőnye. Az 1934 óta megrendezésre kerülő esemény mára Európa egyik legnagyobb tavi versenyévé vált, az induló hajók összértéke becslések szerint meghaladja a 2,5 milliárd forintot.

Középhátvéd-börze Európában

Sport2002.07.08, 12:45

A világbajnokság után kezd kissé megélénkülni a játékospiac, és egyelőre úgy tűnik, hogy az elmúlt évekkel ellentétben a legkeresettebb poszt nem a csatároké vagy a támadó középpályásoké, hanem a középhátvédeké. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a Real Madrid erre a posztra akar igazolni egy focistát, de sokat hallani az utóbbi időben Rio Ferdinand vagy Fabio Cannavaro lehetséges transzferéről is.

UEFA-kupa: Hazai pályán kezd a Fradi

Sport2002.07.03, 13:56

Az Európai Labdarúgó Szövetség felcserélte a AEL Limasszol - Ferencváros UEFA-kupa selejtező mérkőzés pályaválasztói jogát, így a párharc első felvonására az Üllői úton kerül sor.

A ZTE a horvát bajnokkal meccselhet

Sport2002.06.21, 13:45

A Zalaegerszeg a horvát NK Zagrebbel találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában. Az első mérkőzést Magyarországon (várhatóan az Üllői úton) július 31-én rendezik. Az UEFA-kupában a Fradi a ciprusi AEL Limasszollal, az Újpest a feröeri KÍ Klaksvikkal küzd a továbbjutásért.

Szombaton rajtol az Intertotó-kupa

Sport2002.06.21, 11:37

Hét végén, szombaton és vasárnap egész Európában beindul a 2002/2003-as nemzetközi labdarúgóidény, amelynek első szakaszában az UEFA Intertotó-kupában lépnek pályára a csapatok. Köztük a Kispest-Honvéd is, amely litván ellenfelet fogad az Üllői úton.

Kiemeltként vár ellenfelet a Fradi és az Újpest

Sport2002.06.21, 08:13

Pénteken délben a genfi NOGA Hilton Hotel ad otthont az idei első nemzetközi kupasorsolásnak, amelyen három magyar csapat, a Bajnokok Ligájában szereplő Zalaegerszeg, valamint az UEFA-kupában kiemeltként ellenfélre váró Ferencváros és Újpest vesz részt.

Az Ipswich és az Olomouc indulhat az UEFA-kupában

Sport2002.05.29, 08:42

Nem sikerült bejutnia a labdarúgó UEFA-kupa selejtezőjébe a Debrecen együttesének, amely a kedd esti sorsoláson nem került a kedvezményezett két csapat közé. A fair play-verseny tizenhét jelöltje közül az angol Ipswichnek és a cseh Olomoucnak kedvezett a szerencse, így e két együttes szerepelhet a kisebbik európai kupasorozat előcsatározásaiban.

Az Ipswich és az Olomouc indulhat az UEFA-kupában

Sport2002.05.29, 08:57

Nem sikerült bejutnia a labdarúgó UEFA-kupa selejtezőjébe a Debrecen együttesének, amely a kedd esti sorsoláson nem került a kedvezményezett két csapat közé. A fair play-verseny tizenhét jelöltje közül az angol Ipswichnek és a cseh Olomoucnak kedvezett a szerencse, így e két együttes szerepelhet a kisebbik európai kupasorozat előcsatározásaiban.

UEFA-induló lehet a Debrecen

Sport2002.05.28, 13:06

Az Európai Labdarúgó Szövetség hivatalos honlapja szerint, amennyiben a sorsolás kedvez, úgy a Ferencváros és az Újpest mellett még egy csapat (a hírek szerint a Debrecen) is indulhat az UEFA-kupában. A lehetőség a magyar csapatok jó fair play-szereplése miatt adódott.

UEFA-induló lehet a Debrecen

Sport2002.05.28, 13:44

Az Európai Labdarúgó Szövetség hivatalos honlapja szerint, amennyiben a sorsolás kedvez, úgy a Ferencváros és az Újpest mellett még egy csapat (a hírek szerint a Debrecen) is indulhat az UEFA-kupában. A lehetőség a magyar csapatok jó fair play-szereplése miatt adódott.

Garami bravúrnak tartja a Fradi-ezüstöt

Sport2002.05.27, 17:06

Régen lehetett olyan boldognak látni Garami Józsefet, mint szombaton, miután a Ferencváros a második, azaz UEFA-kupa indulásra jogosító helyen végzett. A kiváló mesteredző ugyan sok sikert megélt már a kispadon, ám beszélgetésünk során kijelentette, ezt az ezüstérmet nagy bravúrnak tartja.

Garami bravúrnak tartja a Fradi-ezüstöt

Sport2002.05.27, 16:40

Régen lehetett olyan boldognak látni Garami Józsefet, mint szombaton, miután a Ferencváros a második, azaz UEFA-kupa indulásra jogosító helyen végzett. A kiváló mesteredző ugyan sok sikert megélt már a kispadon, ám beszélgetésünk során kijelentette, ezt az ezüstérmet nagy bravúrnak tartja.

Kikapott a BL-döntőben a Domino

Sport2002.05.25, 20:39

A tavalyi második helye után idén Európa legjobb klubcsapata lett az Olimpiakosz Pireusz, miután a budapesti BL-döntőben a szakemberek várakozásához képest meglepően magabiztosan, két góllal verte a Honvédot.

A Fradi indulhat az UEFA-kupában

Sport2002.05.25, 17:55

Alacsony színvonalú találkozón a helyzeteit könnyelműen elszórakozó Dunaferrel szemben a Ferencváros lényegében helyzet nélkül győzött, és mivel az MTK hazai pályán kikapott az Újpesttől kiharcolta az UEFA-kupaszereplésre jogosító második helyet.

Az Újpest kijuttatta az FTC-t Európába

Sport2002.05.25, 18:16

Az Újpest megérdemelten nyert az MTK ellen, a hazai csapat - bár az UEFA-kupa volt a tét a számára - teljesen szétesetten játszott a második félidőben.

A Fradi indulhat az UEFA-kupában

Sport2002.05.25, 22:11

Alacsony színvonalú találkozón a helyzeteit könnyelműen elszórakozó Dunaferrel szemben a Ferencváros lényegében helyzet nélkül győzött, és mivel az MTK hazai pályán kikapott az Újpesttől kiharcolta az UEFA-kupaszereplésre jogosító második helyet.

Kikapott a BL-döntőben a Domino

Sport2002.05.25, 20:29

A tavalyi második helye után idén Európa legjobb klubcsapata lett az Olimpiakosz Pireusz, miután a budapesti BL-döntőben a szakemberek várakozásához képest meglepően magabiztosan, két góllal verte a Honvédot.

Az Újpest kijuttatta az FTC-t Európába

Sport2002.05.25, 22:41

Az Újpest megérdemelten nyert az MTK ellen, a hazai csapat - bár az UEFA-kupa volt a tét a számára - teljesen szétesetten játszott a második félidőben.

Öt NB I-es futballistát igazolna a Ferencváros

Sport2002.05.24, 21:38

Hiába produkált remek szériát és lett tavaszi bajnok a Ferencváros, az elúszott aranyérem miatt nem a legjobb a hangulat az Üllői úton. Bár a zöldek házatáján még bizakodnak az UEFA-kupa indulásra jogosító második hely megszerzésében, ám abban már finoman szólva sem biztosak a ferencvárosiak, hogy az ősi rivális lilák képesek lesznek pontot szerezni az MTK ellen.

Öt NB I-es futballistát igazolna a Ferencváros

Sport2002.05.24, 21:38

Hiába produkált remek szériát és lett tavaszi bajnok a Ferencváros, az elúszott aranyérem miatt nem a legjobb a hangulat az Üllői úton. Bár a zöldek házatáján még bizakodnak az UEFA-kupa indulásra jogosító második hely megszerzésében, ám abban már finoman szólva sem biztosak a ferencvárosiak, hogy az ősi rivális lilák képesek lesznek pontot szerezni az MTK ellen.

Cselgáncsozóink Európa elitjében

Sport2002.05.21, 18:25

Az elmúlt tíz évben megingathatatlanul tarthatta magát az az álláspont, mely szerint cselgáncsozóink barcelonai olimpiai szereplése (1 arany, 2 ezüst, 1 bronz) egyszeri és megismételhetetlen, de a múlt heti maribori Eb történései legalábbis kételyeket ébreszthettek efelől. A szlovén városban ugyanis négy versenyzőnk mérkőzhetett a döntőbe jutásért, és az egy arany össze is jött (Ungvári Miklós, 66 kg). S az egy bronz is, bár a történtek ismeretében ennek a barcelonai olimpiai bajnok Kovács Antal (100 kg) nem örülhet tiszta szívből. 

A hét világválogatottja (2002. május 6-12.)

Sport2002.05.13, 23:20

Lassan véget ér a szezon az európai csapatok számára, az elmúlt héten a német és a francia bajnokságban már nem is léptek pályára a csapatok, míg Angliában és Spanyolországban az utolsó játéknapra került sor. A legjelentősebb esemény az UEFA-kupa döntője volt, a 90 perc alapján a két gólszerző tudta beverekedni magát az álomtizenegybe, amelyben ezúttak egy osztrák labdarúgó is helyet kapott.

Indulhat a BL-ben a Barcelona

Sport2002.05.12, 17:42

Azt már egy hete tudni lehetett, hogy a Valencia megnyerte a bajnoki címet Spanyolországban, valamint hogy a Zaragoza kiesett a legjobbak közül, a pénteki Deportivo-Real Madrid meccsen az is eldőlt, hogy ki lesz a második és a harmadik, de így is maradtak eldöntetlen kérdések az utolsó fordulóra. A Bajnokok Ligáját érő negyedik és az UEFA-kupát érő hetedik hely sorsa, valamint a másik két kieső kiléte is csak ekkor dőlt el.

A Parmáé az olasz kupa, kikapott a Real Madrid

Sport2002.05.11, 14:01

A Parma nyerte a labdarúgó olasz kupát, miután a döntő visszavágóján 1-0-ra legyőzte a scudettót minap elhódító Juventust. Az első mérkőzésen a torinóiak győztek 2-1-re, ám az idegenben lőtt gólok az UEFA-kupában induló Parmának kedveztek (bár Nakatáék mindenképpen kuparésztvevők lettek volna, ugyanis a Juventus a bajnoki arany elhódításával BL-indulási jogot szerzett.) A spanyol bajnokság utolsó fordulójában a némileg tartalékosan felálló - s BL-döntőre készülő - Real Madrid 3-0-s vereséget szenvedett a Deportivo otthonában.