UD Las Palmas

címke rss

Ki megy ma? - Heinz, Dacourt

Az RC Deportivo leigazolta a másodosztályú UD Las Palmas fiatal középpályását, Momót. Az angol élvonal újonca, a Norwich City megegyezett a Coventry Cityvel a marokkói Juszef Szafri leigazolásáról.

BL-indulásért küzd a Betis és a Celta

Sport2002.04.29, 09:59

Szombaton a bajnoki cím sorsa szempontjából rendeztek fontos mérkőzéseket a spanyol bajnokságban, a vasárnapi összecsapások pedig a kiesés kérdését voltak hivatottak eldönteni, és bár matematikailag még semmi sem dőlt el, az szinte teljesen biztosnak látszik, hogy a Tenerife és a Zaragoza búcsúzni fog az élvonalból, míg a harmadik kieső hely a Las Palmas és a Mallorca között fog eldőlni. Ami a Bajnokok Ligáját érő negyedik helyet illeti, itt továbbra is rendkívül éles a verseny, hiszen az erre hajtó Betis és Vigo is nyerni tudott.

A Barca és a Depor is botlott

Sport2002.03.31, 14:27

Úgy tűnik, végképp kétszemélyessé válik a bajnoki aranyért zajló küzdelem a spanyol bajnokságban, hiszen míg a két éllovas, a Valencia és a Real Madrid begyűjtötte a három pontot, addig a mögöttük álló Deportivo csak döntetlent játszott a Real Sociedad otthonában, és így hátránya immár négy pontra nőtt. A Barcelona a Las Palmas elleni hazai döntetlenjével meglehetősen messzire került a Bajnokok Ligáját érő helyektől.

Nyert a Deportivo és a Real, ikszelt a Barca

Sport2001.11.18, 16:52

Az első hely volt a tét a spanyol bajnokság tizenharmadik fordulójának szombati mérkőzésein, és az ezen a napon pályára lépő együttesek közül csak a Barcelona nem tudta begyűjteni a három pontot. A katalánok erejéből csak egy sovány gól nélküli döntetlenre futotta Las Palmason, míg a Real Madrid és a Deportivo begyűjtötte a három pontot hazai pályán. Utóbbi ezzel megerősítette helyét a tabella élén.

Figo góllal ünnepelte születésnapját

Sport2001.11.04, 23:06

Vasárnap a spanyol bajnokságban a Real Madrid kétgólos győzelmet aratott az FC Barcelona ellen a labdarúgóvilág egyik legjelentősebb rangadóján. A Bajnokok Ligája legutóbbi két kiírásának döntőse, a Valencia csak nehezen nyert 2-1-re a Rayo Vallecano ellen. A Celta Vigo nagy meglepetésre kikapott a Las Palmas vendégeként, így már csak az FC Valencia őrzi veretlenségét ebben a szezonban.

Jön az Alavés

Sport2001.10.28, 22:07

Otthonában csupán ikszelt a Celta a Valladoliddal, így maradt a Deportivo az élen. A Valencia sem tudott nyerni Sevillában - mindennek talán - a többi "esélyleső" mellett - az Alavés-tábor örülhet, mert nyert a tavalyi szezon UEFA-hőse a Las Palmas ellen, s már negyedik.

Válságban a Real

Sport2001.10.04, 22:18

Teljes tanácstalanság uralkodik a Real Madrid háza táján a Las Palmastól elszenvedett 4-2-es vereség után. A fővárosi csapat öt ponttal csak a 14. a tabellán, a klub 100 éves történetében - hat fordulót követően - még soha nem állt ilyen rosszul.

A nap játékosa: Juan Carlos Valerón

Sport2001.09.19, 12:08

Az RC Deportivo szurkolói biztos győzelmet vártak csapatuktól a görög Olympiakosz elleni hazai találkozón, de a spanyolok kis híján vereséget szenvedtek, csak az utolsó percben tudtak kiegyenlíteni. A pontmentést jelentő találatot a csapat középpályása, Juan Carlos Valerón szerezte, aki csak pár perccel korábban állt be.

Albelda döntött Valenciában

Sport2001.09.16, 23:09

Ha nehezen is, de nyert a Valencia a Primera Division 3. fordulójában, hazai pályán 1-0-ra a Las Palmas ellen. Ezzel pedig harmadik, a pontszámot tekintve holtversenyben első - a Celtával és az Alavés gárdájával. A címvédő Real meg kiesésre áll.

Előző
  • 1
  • 2
Következő