túra

címke rss

Szét akarta szórni apja hamvait a sivatagban, meghalt

Nagyvilág2023.08.09, 09:46

Hõguta miatt meghalt egy apja hamvainak szétszórására készülõ férfi a utah-i Arches Nemzeti Parkban, az Egyesült Államokban - közölte a texasi férfi családja helyi idõ szerint kedden.

Mintha a Marson jártunk volna, pedig el sem hagytuk Magyarországot - képek

[origo] utazás2023.08.05, 18:39

Már az utolsókat rúgta a tél, a tavasz pedig csak lassan közeledett, amikor idén felkerekedtünk, és kicsit körbenéztünk a Vértesben, Csákvár és Gánt környékén, írja az Origónak Pénzes Gyöngyvér. Az idõjárás javulásával és a természet „berobbanásával" azonban az itteni programok még sokkal színesebbek lehetnek, így érdemes erre kanyarodva akár rövidebb sétákat is tenni.

Kísérteties: alig néhány méterre egy elhagyatott hajóroncstól található egy pár bungaló

Gazdaság2023.07.26, 12:45

A Salamon-szigetek egyik strandján egymás mellett elhelyezett három bungaló lakói több szempontból is igazán exkluzív környezetben érezhetik magukat. Egészen közel hozzájuk ugyanis felfedezhetõ a hatalmas MS World Discoverer tengerjáró hajó roncsa, továbbá több második világháborús repülõgép és hajók maradványai is. 

Ide utazz, ha csodát látnál! A bakonyi Gyilkos-tó

Travelo2023.07.24, 07:42

A tavak valami olyan vonzerõvel bírnak, ami a hétvégi henyélés mestereként ismert leglustább embert is képes rábírni a túrázásra. Ha Budapestrõl indulunk, körülbelül 2 óra alatt elérjük a Bakony egyik legérdekesebb természeti látványosságát, a Hubertlaki tavat, vagy népies nevén a Gyilkos-tavat.

Döbrönte - Egy mesebeli falu a Bakony szívében

Travelo2023.07.16, 23:56

Közel áll az igazsághoz, ha azt mondom, megtaláltam a szívemnek egyik legkedvesebb települést hazánkban, ami nem csak csendes, nyugodt, de egy kis idõutazást is nyújt az odalátogatók számára. A régimódi, tájház jellegû épületek, az illatos erdõ, a hatalmas, rendszeresen karbantartott földeken pihenõ tehenek, a lovaskocsival közlekedõ emberek mind-mind visszahozzák az életünkbe azt a nyugalmat, amit a rohanós hétköznapokban már elfelejtettünk.

Börzsönyi csúcsok, amik akár fél nap alatt is meghódíthatók - Túrára fel!

Travelo2023.07.10, 09:34

A Börzsöny egy vadregényes vidék, és a megközelítése sem egyszerû, buszos és vonatos kapcsolódásokat is nézni kell hozzá. De ha már régóta tervezünk ide egy túrát, és nem rettenünk meg egy kis kihívástól, akkor érdemes lehet végigjárni a Sas-hegy, Só-hegy, Kopasz-hegy útvonalat. 

Feri bácsi és Forint, a kutya legyûrték az Országos Kéktúrát

Travelo2023.07.07, 10:45

Az egész ország drukkolt Soós Ferencnek és kutyájának, Forintnak, hogy sikeresen teljesíteni tudják a céljukat, vagyis legyûrjék az Országos Kéktúra útvonalát. A próbatételre április 24-én indultak el, és végül 1172,5 kilométert tettek meg együtt.

Most már körbe lehet kerékpározni a Balatont

Gazdaság2023.07.06, 11:25

Több mint félezer kölcsönözhetõ kerékpárral, telt házas kerékpáros túravezetõi tanfolyamokkal, hetven tematikus túraútvonallal és négyezer partnerszolgáltatóval várja az idei évben a BalatonBike365 projekt a kerékpározni vágyókat a magyar tengernél. Az európai uniós támogatásból létrehozott nonprofit adatbázisra épülõ applikációt több mint 20 ezren töltötték már le.

Hármas vulkántúra a Börzsönyben - Ezeket a csúcsokat fél nap alatt bejárhatod

Life.hu2023.06.30, 21:16

A Börzsöny hazánk egyik legvadregényesebb vidéke. Ennek oka lehet, hogy tömegközlekedéssel többnyire nehezebben megközelíthetõek a túrák kiindulópontjául szolgáló települések.Az oda- és visszaúthoz is komoly logisztika szükséges, így sokan inkább a Pilist választják kirándulási helyszínül, ahol gyakran csak vonathoz vagyunk kötve, buszkapcsolódást nem kell néznünk. A Börzsöny déli részének egyik leglátványosabb túráját, a Sas-hegy, Só-hegy, Kopasz-hegy hármas csúcsának megmászását mégsem érdemes kihagynunk, ami ráadásul könnyen megközelíhetõ, például Márianosztráról, ahová vissza is térhetünk, ha körtúrában gondolkozunk. 

A világ legmélyebb szállásán igazán mélyen lehet aludni - képek

[origo] utazás2023.06.12, 07:29

A világ legmélyebb szállása nyílt meg a walesi Snowdonia hegyei alatt, egy bezárt palabányában. Az eljutás oda nem egyszerû, ráadásul olcsónak sem mondható, a kalandvágyóknak azonban biztosan megéri.

Túrázni indulsz? - Ezeket a holmikat mindenképp pakold bele a hátizsákodba

Life.hu2023.06.09, 19:12

Túra és túra között hatalmas különbség lehet, de annyi azonos mindegyikben, hogy jól át kell gondolni, mi kerüljön a hátizsákodba. Pár órás kirándulásra természetesen nem kell magaddal vinni a fél háztartás, de már egy egész (pláne több-) napos kirándulásra is érdemes jól felkészülni. Nézzük, mik azok, amiket semmiképp ne hagyj otthon!

Hívogató sziklaszirt Epölben - Ismerd meg Komárom-Esztergom vármegye 7 csodájának egyikét!

Life.hu2023.06.05, 14:22

A Keleti-Gerecsében kirándulva szinte elkerülhetetlen, hogy valamely kilátópontról ne pillantsuk meg az Epöl határában fekvõ sziklaformációt. Tehát, aki szeret sziklákon üldögélni vagy "megmászni" azokat, biztosan elsõ látásra beleszeret. Nemcsak felmenni élmény, de a tetején elüldögélni is jó idõtöltés. 

Kirándulástipp: Lenyûgözõ tájra láthatunk rá a Keleti-Mecsek egyik szemébõl

Travelo2023.05.29, 10:13

A Keleti-Mecsek egyetlen központi helyzetû kilátója, az 524 méter magas, környezetébõl éppencsak kimagasló Cigány-hegyen található. Az épülethez vezetõ jelzetlen sétány meglehetõsen meredek, de rövid. A kaptatás végén pedig ott díszeleg a terméskõ alapú, fémszerkezetes torony. Ha egy kellemes túrát terveztetek, akkor ezt a helyet is érdemes számításba venni.

Egy nap alatt próbált megtenni egy nagyobb túrát a Grand Canyonban egy nõ, meghalt

Nagyvilág2023.05.25, 12:17

A hatóságok szerint egy indianai nõ meghalt miután egy nagyobb túrát próbált teljesíteni a Grand Canyon Nemzeti Parkban.

Megmentettük a világot! Idõfutár Kalandsétán jártunk

Travelo2023.05.23, 13:46

Csodás idõnk volt mikor felkerekedtünk a Harcsa utca 2-es szám alatt lévõ Pagony könyvesboltból, hogy bejárjuk a budai oldal legszebb részeit. A hangulatos kis boltban megkaptuk a kalandsétához szükséges térképeket, útmutatókat és feladványokat, majd útnak is indultunk, hogy teljesítsük a küldetésünket, amit a múltból bíztak ránk, a jövõ védelmében. 

Könnyû, változatos tanösvény-túrák Budapest közelében

Travelo2023.05.15, 15:56

A fõvároshoz közeli könnyû, de mégis izgalmas, természetközeli túrát keresel? Mutatunk most 5 rövid tanösvényt, amelyek tökéletesek lehetnek egy tavaszi hétvégére az egész család számára.

Kellemesen lefárasztanád a családot? Irány az Írott-kõ!

Travelo2023.05.10, 13:59

Tudtátok, hogy az Írott-kõ kilátóját, amely 1913-ban épült, konkrétan kettévágták a történelmi változások? Még ma is a közepén húzódik az osztrák-magyar határ, így a bejárata az osztrák oldalon van, de ma már szabadon látogathatjuk, és nemzetiségtõl függetlenül csodálhatjuk a tetejérõl a kilátást.

Egy õrségi csoda: Bemutatjuk a Chernel-kertet

Travelo2023.04.27, 14:28

Szerintünk tavasszal a legjobb nemzeti parkokat felfedezni. Ilynekor a színek, az illatok is mások, a szellõ kellemes, és a még a napsugarak sem olyan izzasztóak. Attól függ melyikhez lakunk közelebb, felkereshetünk 194 nemzeti park igazgatósági tanösvényt, vagy csodás természetvédelem alatt álló kerteket is. Tartsatok velünk most az Õrségbe! 

Igazi vadregényes kirándulásra vágysz? Irány a Dera-szurdok!

Travelo2023.04.25, 12:27

Budapesttõl nem messze található a népszerû kirándulóhelyként ismert pilisszentkereszti Dera-szurdok, ami nemcsak lenyûgözõ látványt nyújt, de oda-vissza körülbelül csupán 3 kilométer, így kiváló de mégis izgalmas túracélpont az egész család számára. 

Hogyan lehet túlélni egy katasztrófát? Készüljetek rá az erdõben!

Travelo2023.04.25, 12:06

Világszerte egyre több közösség vonul ki az erdõkbe, hogy civilizáció elõtti túlélési készségeket gyakoroljanak. Az otthonról vitt sátor helyett az erdõben talált rönkökbõl építik fel az éjszakai menedéküket, a vizet a patakról hozzák, a táplálékukat az erdõben talált gombák képezik. Ez a bushcraft.

Ahol arany csillog a folyók homokpadján: Muraköz

Travelo2023.04.23, 10:30

Fenntartható és felelõs turizmusáért kapta meg a Green Destinations (Zöld Desztinációk) nemzetközi szervezet ezüst fokozatú díját Muraköz a március elején megrendezett berlini turisztikai vásáron. A díj kapcsán ismerjük meg ezt a kevésbé ismert, ám annál több kincset rejtõ észak-horvátországi régiót!

5 lenyûgözõ vár- és templomrom szerte az országban! Induljunk túrázni!

Travelo2023.04.12, 11:14

Felérünk a hegy vagy domb tetejére, esetleg leereszkedünk a völgy mélyére és ott találjuk rég letûnt korok hatalmas kövekbõl épített emlékeit. Erõdítményeket, várakat, kolostorak, templomokat tátongó rózsablakokkal, megkopott oszlopfõkkel, de mégis büszkén vetekedve az idõvel. Besétálunk az ódon falak közé, behunyjuk a szemünket, és már érezzük is a történelem szelét. Tatár, török, kuruc, labanc és építõanyagra utazó helybéliek történeteit. Tartsatok velünk az úton!

A legjobb tavaszi kirándulóhelyek - Csodálatos látvány és varázslatos élmények

Travelo2023.04.09, 21:00

A hosszú sötét és hideg hónapok után (amiknek reméljük nemsokára vége), alig várjuk, hogy tavasszal végre kiszabaduljunk a szabadba, és a napsütés, lágy szellõ simogassa a bõrünket. Merre induljunk? Adunk néhány tippet!

Feladta a leckét a hidegben a Zagyva, de a hangulat mindenért kárpótolt - képek

[origo] utazás2023.04.10, 14:27

Túrázni hûvösebb idõben is lehet, sõt, ilyenkor kevesebb az ember és több a természet. Igaz ez az evezõs kirándulásokra is. Egy évvel korábban az Öreg-Túrra látogattunk el, legutóbb viszont egy kevésbé felkapott célpontot választottunk az évadzáró evezésünkre, amelyet három napba sûrítettünk. Ezúttal sem csalódtunk, bár voltak akadályok, amelyekkel meg kellett küzdenünk.

Bárkit odaengednek, pedig ott sokan meghalnak - hihetetlen felvételek

Gazdaság2023.04.03, 09:29

A következõ felvételeken láthatjuk a világ legveszélyesebb túraútvonalait. Ezek az ösvények bár legálisan látogathatóak, mégis csupán a legbátrabb és legrátermettebb túrázóknak valók, hiszen még egy apró hiba, vagy elvétett lépés is életveszélyes balesetekkel végzõdhet. És közismert: végzõdik is. Egyik-másik helyszínen már többen meghaltak, úgymond túrázás közben.

Legurultunk az Avasi pincesoron és haltepertõt is ropogtattunk

Travelo2023.05.23, 14:03

Ha Miskolcra gondolunk, érdekes, hogy elsõre olyan látványosságok jutnak az eszünkbe, melyek Miskolc városához tartoznak, körülötte vannak, de nem a szûkebb értelmeben vett város részei. Ilyen Lillafüred, a palotaszálló, a tó és a libegõpark, vagy éppen a Miskolctapolcai Barlangfürdõ és az erdei vasút. De közben csak két-három utca, és a villamos mellõl máris az erdõben, Miskolc belvárosának hegyén, az Avason sétálhatunk. 

A legjobb térkép applikációk egy kellemes tavaszi túrához

Techbázis2023.03.07, 10:56

Néha nem úgy tûnik ugyan, de a tavasz erõsen közeledik és ezzel indul a kirándulószezon is. Egy jó túra megszervezésében pedig nagy segítséget nyújthatnak a természetjáró, kirándulós telefonos alkalmazások, térkép applikációk. Mutatunk ezek közül néhány igen hasznosat.

Várunk, amit a törökök sosem tudtak bevenni

Travelo2023.02.20, 11:35

Bárhonnan közeledünk Szigliget felé, a régi vár mindenhonnan a szemünk elé tárul. Délen a Balaton partja mossa, északon pedig a tapolcai tõzeges mezõség és hegyek határolják. A 750 éves múlttal rendelkezõ szigligeti vár egyike azon kevés várainknak, amely a török idõkben sohasem hordozta tornyain az oszmán felségjelvényeket.

Titkos helyek Barcelonában, ha letérnénk a kitaposott útról

Travelo2023.02.14, 16:11

Barcelona méltán népszerû úti cél. Az óváros gótikus negyedétõl Gaudí excentrikus épületein keresztül az eldugott tereken felcsendülõ spanyol gitár hangjáig az utazási magazinok top10-es listái elég meggyõzõ indokokat sorolnak fel, amiért érdemes felkeresnünk ezt a várost. Mi most a kevésbé ismert, ám annál izgalmasabb rejtett szépségeket mutatjuk nektek. Titkos helyeket, amelyekrõl azok, akik mindig csak a kitaposott úton járnak, nem is tudnak.

Tedd próbára a bátorságodat a Holdvilág-árokban!

Travelo2023.01.28, 14:54

A Holdvilág-árok sokkal többet rejt egy hosszú, függõleges létránál, persze ez az egyik ismérve,  de találunk itt szép erdõt, forrásokat, patakot, nagy sziklákat, barlangokat és szûk átjárókat. Figyeljünk oda az idõjárási viszonyokra, de ha minden kedvezõ, és csapadék mentes idõt jósolnak, akkor az egyik februári hétvégén ide is érdemes elkirándulni.

Hótalpakat fel! Mutatjuk a legjobb 2023-as téli túrákat

Travelo2023.01.24, 16:38

A hótalpazás könnyen megtanulható, felszabadítja a felesleges energiákat, jókedvre derít és remek csapatépítõ program. Mivel az utóbbi napokban hazánkban és a környezõ országokban is egyre több hó esett, így összeválogattuk, hol tudtok hódolni ennek a különleges téli kikapcsolódásnak.

Mini Grand Canyon Csillaghegyen - Barangolj az egykori kõfejtõ bizarr sziklaformációi között!

Life.hu2023.01.19, 22:23

Budapest Grand Canyonjának is nevezik a harmadik kerületi Róka-hegyen álló kõfejtõt. A már nem mûködõ bánya valóban igazi látványosság, ráadásul a fõvárosiaknak vagy a környéken élõknek villámgyorsan megközelíthetõ, így akkor is szuper kirándulóhely, ha csak fél napod van arra - vagy nem akarod rommá fárasztani magad -, hogy a természetben legyél. 

Túrázás közben eltûnt az ismert színész, lassan egy hete nem találja a mentõcsapat

Life.hu2023.01.19, 15:03

A Szoba kilátással sztárjának eltûnését múlt pénteken jelentette a családja, ám azóta sem leltek Julian Sands nyomára.

A Mikulás váró téli futástól az osztrák alpaka túrákig - Megérkezett a december!

Travelo2022.12.01, 08:14

Egyrészrõl gondoltunk azokra, akik nem tudnak most neki indulni a hegyeknek, de szívesen részt vennének egy-két közösségi téli túrán vagy futáson; másrészt kerestünk pár olyan csodás, alpakákkal is bejárható túraútvonalat, ami pár óra alatt elérhetõ, ha van lehetõségünk arra, hogy felfedezzük az osztrák hegyek és völgyek szépségét. 

Megfagyott egy nõ egy éjszakai túra alatt a Zion Nemzeti Parkban

Nagyvilág2022.11.25, 16:33

Holtan találtak egy túrázó nõt a Utah állambeli Zion Nemzeti Park egyik ösvényén. A férje hiába indult el segítségért, túl késõn érek vissza - írja az nbcnews.

Elõzõ
Következõ