tüntetés

címke rss

Kik tüntettek a Fidesz-székháznál?

Itthon2013.03.08, 15:50

A Fidesz szerint Bajnai Gordon emberei, magukat civilnek mondják, az LMP volt sajtófőnökén keresztül riadóztatták a médiát. Bajnai szerint neki semmi köze hozzájuk, Gyurcsány pedig hiába akarta, hogy köze legyen hozzájuk. A székházas akciót egy sötét pincében szervezték nagy titkokban, de egyáltalán nem úgy tervezék a csütörtöki napjukat, mint ahogy alakult.

Az Alkotmánybíróság elé vonult a tüntetés

Itthon2013.03.07, 23:09

Csütörtökön reggel többtucat tüntető az alkotmány negyedeik módosítása ellen tiltakozva megpróbált behatolni a Fidesz Lendvai utcai székházába, de csak a kertig jutottak. Este nyolckor a többszáz fős tömeg célba vette az Alkotmánybíróság épületét. Átszelték a várost, majd egy rövid beszéd után feloszlottak. Szombaton folytatják.

Ez nem őstermészet, ez rommá van klórozva

Itthon2013.03.02, 20:23

A gát mellett és ellen demonstrált a Római-parton félszáz helyi és többször annyi természetvédő. Az előbbiek szerint az árvíz pusztítja a partot, az utóbbiak a tulajdonosok telkein húznának fel gátat.

Diktatúrákat támogató gyártók ellen tüntettek a mobilexpón

Techbázis2013.02.27, 13:52

A világ legnagyobb mobilexpója előtt mindennaposak a tüntetések: a barcelonai tüntetők egy része a diktátorokat támogató mobilgyártók, mások a helyi telekommunikációs szektort érintő elbocsátások miatt tiltakoznak. A szabadságukért fellépő hackerek célját nem sikerült megfejteni.

Tízezrek tüntettek a megszorítások ellen Madridban

Nagyvilág2013.02.23, 20:47

Több tízezer spanyol vonult az utcákra Madridban szombaton, hogy tiltakozzon a kormány megszorító intézkedései ellen. Főleg az egészségügyre fordított pénz csökkentését fájlalták.

A bolgár rezsiforradalom első áldozata

Archívum2013.02.20, 08:04

A magas energiaárak miatt távozni kényszerült a kormányból a költségvetési szigor zálogaként ismert Szimeon Gyankov bolgár pénzügyminiszter. A néhány napja rezsiszámlákat égető tömegtüntetők szemében ő a felelős azért, mert az életszínvonal jottányit sem javul az unió legszegényebb államában.

Felgyújtotta magát a magas áramár miatt

Nagyvilág2013.02.19, 12:46

Már halálos áldozatuk is van Bulgáriában az áramár csökkentéséért folytatott tüntetéseknek. Egy férfi az egyik tüntetésen felgyújtotta magát.

A magas rezsi ellen tüntettek Bulgáriában

Nagyvilág2013.02.17, 20:38

A külföldi tulajdonban levő áramszolgáltatók magas díjai ellen tüntettek Bulgária több nagyvárosában, ahol a demonstrálók a cégek államosítását és a díjak csökkentését követelték. Szófiában a tüntetők összecsaptak a rendőrökkel, amikor be akartak törni az egyik cseh tulajdonú szolgáltató székházába.

Ezrek tüntettek a kilakoltatás ellen Spanyolországban

Nagyvilág2013.02.16, 23:43

Spanyolországszerte szinte minden városban tüntettek a kilakoltatások ellen. A tüntetők a kilakoltatásokkal foglalkozó képviselőkre akarnak hatni.

Tüntetők fogadták a zsidólistázó Jobbikost

Itthon2013.02.15, 22:50

Háromszázötven tüntető várta veszprémi előadásának színhelyén a "zsidólistázó" parlamenti felszólalásáról elhíresült jobbikos Gyöngyösi Mártont. A képviselő ennek ellenére ismét arról beszélt, hogy a Jobbik szerint milyen veszélyeket rejt magában a kettős állampolgárság, és hogy a kettős állampolgárok közül miért emelik ki az izraeli kettős állampolgárokat.

70 középiskolás tüntetett a belvárosban

Itthon2013.02.15, 19:29

Kevesen voltak a középiskolások a Deák térre szervezett tüntetésén, a diákok az este a parlament előtt szimbolikusan eltemették a közoktatást.

Negyven diák állította le az oktatást az ELTE-n

Itthon2013.02.11, 12:54

Az egyetemet érintő pénzelvonás miatt az ELTE Múzeum körúti épületében mintegy negyven hallgató leállította az oktatást több teremben. A diákok ezután fórumot és blokádot hirdettek meg az egyetemen.

Megint tömegmozgás lesz - újra tüntetnek a diákok

Itthon2013.02.11, 11:54

Megint vonul majd a tömeg, megint fórumon vitatnák meg a következő lépést, de az is lehet, hogy nem lesz nagy durranás a mai hallgatói demonstráció. A Facebookon közel háromezren jelezték a részvételüket.

Vonuló tüntetőket kerülgethetünk hétfőn Pesten

Itthon2013.02.11, 08:08

Forgalomkorlátozásokra lehet számítani hétfőn Budapesten vonulásos tüntetések miatt. Két demonstráció is lesz, az egyik a külső kerületekből érkezik a belvárosba, a másik a városközpontban masíroz majd ide-oda.

Újra utcára vonulnak hétfőn a diákok

Itthon2013.02.08, 12:46

Négy vidéki városban és a fővárosban is tüntetést rendez hétfőn a Hallgatói Hálózat.

Két tüzes erőfitogtatás kíséri a Fidesz-ülést

Itthon2013.02.02, 18:06

Fáklyákat és gyertyákat kérnek a leendő résztvevőktől mind a szocialista kormányellenes tüntetés, mind a kormánypárti békemenet szervezői. Gyulán tart kihelyezett frakcióülést a Fidesz, oda készül a két tüntető csoport is.

Felmentették Debrecenben a gárdistákat

Itthon2013.01.22, 18:50

Első fokon bűncselekmény hiányában felmentette az egyesülési jog megsértésével vádolt gárdistákat a Debreceni Járásbíróság.

Tömegtüntetés a melegházasság ellen Párizsban

Itthon2013.01.13, 16:56

Tízezrek részvételével megkezdődtek vasárnap Párizsban a Francois Hollande szocialista francia köztársasági elnök melegházasságot engedélyező törvényjavaslata elleni felvonulások. A kormány kitart a törvény mellett.

Bayer miatt tüntettek a Fidesz-székháznál

Itthon2013.01.13, 17:53

A Demokratikus Koalíció, az MSZP, a Szolidaritás és több más kisebb szervezet tüntetett a rasszizmus ellen a Fidesz-székháznál Bayer Zsolt cigányozó cikke miatt. A tüntetésen Gyurcsány Ferenc mellett több szocialista politikus is megjelent. A Fidesz egy molinóval várta a tüntetőket, amelyen arra szólítják fel a tüntetőket, hogy ne álljanak a gyilkosok pártjára, és ne hallgassanak Ron Werberre. A tüntetésre Gyurcsány Ferenc Én is cigány vagyok feliratú táblával a nyakában érkezett.

A pápa előtt vetkőztek le a tüntető nők

Nagyvilág2013.01.13, 17:36

Miközben vasárnap XVI. Benedek pápa az Úrangyala-imádságot mondta a dolgozószobája ablakából, négy nő félmeztelenre vetkőzve tüntetett a melegek jogaiért. A nők azt írták a csupasz testükre: In Gay We Trust (Mi a melegekben hiszünk). A Szent Péter téren lévő csendőrök kisebb dulakodás után elvitték őket a térről.

A ló nem bírja a szegényszagot

[origo] utazás2013.01.11, 14:11

Miközben az argentin középosztály az utcán veri a fazekat, tiltakozva a kormány politikája ellen, az elit máshol tölti az idejét. A lovaspóló Argentínában jóval több, mint sport: életforma és társadalmi státusz.

Bayer Zsolt összehozta az MSZP-t Gyurcsánnyal

Itthon2013.01.09, 18:02

Együtt fog tüntetni vasárnap a Fidesz székháza előtt az MSZP a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióval. A két párt szerint a Fidesznek erkölcsi kötelessége lenne kizárni tagjai közül Bayer Zsoltot a szombaton közölt publicisztikája miatt.

Tilos tüntetni Újdelhi belvárosában

Nagyvilág2012.12.23, 08:30

Újdelhiben egy diáklány megerőszakolása miatt tüntetők megpróbáltak betörni az elnöki palotába, ezt követően a rendőrség betiltotta a tüntetéseket a város központjában.

Dopeman: Orbán egy szolga

Itthon2012.12.21, 17:56

Nagyjából 250-en tüntettek pénteken délután a Kossuth téren a hajléktalan emberekért. A demonstráción a diákokat képviselő Hallgatói Hálózat is megjelent. A demonstrálók egy csoportja átvonult a Széll Kálmán térre, ahol a hallgatói szerződésnek a Felvi.hu oldalról letöltött mintapéldányait égetik el. Az eseményen Dopeman is felszólalt, és azt mondta: Orbán egy komornyik, akinek már csengetett a Mylord, azaz a nép.

Elengedték az előállított diákokat

Itthon2012.12.20, 06:18

Mindhárom a diáktüntetésen előállított diákot elengedte csütörtökre virradóra a rendőrség. A háromból kettő fiatalnál kést találtak a rendőrök, ellenük feljelentést tesznek.

Miért higgyen egy diák ennek a kormánynak?

Itthon2012.12.20, 10:42

Három diákot is előállított a rendőrség a szerdai tüntetésen, mert a rendőrök szerint a Lánchíd elfoglalásával megsértették a gyülekezési törvényt. Több ezren demonstráltak délután a kormány felsőoktatási politikája és kapkodása ellen a Magyar Tudományos Akadémia előtt, majd vonultak a Margit hídhoz ezután. Este viszont már csak pár száz diák ment elfoglalni a Lánchidat. Ők viszont kitartóak voltak, éjfél után is az V. kerületi rendőrség előtt várakoztak, és közben jót ettek, ittak és gitároztak.

Biztonságiak zargatták az MTVA-nál tüntetőket

Itthon2012.12.20, 15:05

Lebontotta több tucat biztonsági őr csütörtök hajnalban a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda utcai székháza előtt demonstrálók több sátrát. A rendőrség viszont közbelépett, több mint harminc biztonsági őrt előállítottak.

Elvittek a rendőrök három tüntető diákot - percről percre

Itthon2012.12.20, 01:14

Délután négy óra után kezdődött a diákok Téli Rózsás forradalomnak nevezett tüntetése, amelyen több ezer diák a kormány kapkodását kritizálta. A diákok ezután megint meneteltek a városban, és kormányellenes rigmusokat skandálva a Margit hídhoz vonultak, majd később a Lánchidat is elfoglalták. Itt este nyolc óra után a rendőrök előállítottak három diákot a gyülekezési törvény megsértése miatt, ezért a tüntetők az V. kerületi kapitányságnál folytatták a tüntetést késő este, és hajnalig maradtak. A kormány megelőző csapással próbálta elvenni a diákok kedvét az esti tüntetéstől, a kormányszóvivő bejelentette, hogy legalább 55 ezren tanuulhatnak ...

Miért haragszanak a kormányra a tüntetők?

Itthon2012.12.20, 09:31

Több ezren gyűltek össze a diáktüntetésen a Magyar Tudományos Akadémia előtt szerda délután. A résztvevők, főleg diákok és egyetemi hallgatók, a kormány kapkodását, világos információk hiányát és a hallgatói szerződést kritizálták. A megkérdezettek szerint a kormány túlment egy határon a diákokkal szemben.

Csak a bátor tanárok órái maradnak el szerdán

Itthon2012.12.19, 13:52

A diákok nem mennek be óráikra, a vakmerő tanárok pedig megtagadják a tananyag leadását - így készülnek a szerdai sztrájkra a kormány intézkedései ellen lázadó diákok. Több fronton is támadnak holnap: a középiskolások az MTA előtt gyülekeznek, a HÖOK a parlamentnél ülősztrájkol, az ország több pontján pedig az iskolák előtt állnak néma csendben.

Négy kérdés, egy esély Orbánnak

Itthon2012.12.18, 10:59

Történelmet is írtak, meg nem is, el is foglaltak egy egyetemet, meg nem is, be is jutottak a rádióba, meg nem is, el is döntöttek valamit, meg nem is. Több száz diák éjszakázott a Színművészeti Egyetemen, hogy a kormány felsőoktatási tervei ellen tiltakozzon. Orbán Viktornak levelet írtak, Hoffmann Rózsát nem siratták, és elég sokat izgultak amiatt, hogy milyen messze hallatszik el a hangjuk. Diáklázadás belülről.

Beolvasták a diákok pontjait

Itthon2012.12.17, 23:42

Nagyjából kétezer ember gyűlt össze hétfőn délután az oktatási államtitkárnál, hogy újra a kormány felsőoktatási tervei ellen tiltakozzanak. Szapulták a kormány kultúrpolitikáját, szó volt arról, hogy miért hasonlítunk Fehéroroszországra, és hogy a középiskolás szlengben mit jelent az unortodox. A Parlament mellől a Nagykörúton keresztül a Rádió épületéhez vonuló tömeg menet közben több mint négyezresre duzzadt. A Rádió az esti hírekben beolvasta a követeléseiket. Estére átvonultak a Színművészetire, ahol munkacsoportokat alkotva kezdték megtervezni a következő lépéseket.

Fekete lufikkal a tandíj ellen

Itthon2012.12.17, 12:10

Flashmobot tartottak hétfőn délelőtt a budapesti Vörösmarty Gimnázium diákjai, hogy a tandíj ellen tiltakozzanak. A diákok fekete lufikat eregettek, amelyekre egyetemek nevét kötötték, arra utalva, hogy a lufikhoz hasonlóan az ő továbbtanulási álmaik is elszálltak. Egy diák szerint az ő generációjuknak meg kell tanulnia tüntetni, hogy a céljait elérje. Hétfőre és keddre sok más gimnázium diákjai is tüntetéseket, sztrájkokat hirdettek, hétfőn délután ötkor pedig újabb budapesti tömegtüntetésben tetőzik az egy hete tartó tiltakozás. Nézze meg videónkat és képeinket a fekete lufit eregető diákokról!

Csak Orbán Viktor kerülte ki a forrongó diákokat

Itthon2012.12.16, 20:53

Bokros Lajos beégette magát, Horn Gyula taktikus volt, de még Gyurcsány Ferenc is kimerészkedett a dühös diákok közé - amikor magukra haragították őket azzal, hogy megpróbáltak tandíjat bevezetni. Hogyan lehetett megszervezni egy többezres diáktüntetést, amikor Facebook még nem volt, és mobiltelefon sem sok? Diákvezérek a rendszerváltás utáni tüntetésekről.

A fegyverek ellen tüntettek Washingtonban

Nagyvilág2012.12.15, 09:51

Negyven tüntető gyűlt össze a connecticuti iskolai lövöldözés után a Fehér Ház előtt. Az amerikai fegyvertartási szabályok szigorítását követelték, de a Fehér Ház egyik szóvivőjének nyilatkozata is kiverte náluk a biztosítékot.

A Margit hídon vonulnak a tüntető diákok

Itthon2012.12.13, 18:50

Újabb diáktüntetés kezdődött Budapesten, a Széll Kálmán téren gyülekező gimnazisták a Margit hídon át elindultak az Emberi Erőforrások Minisztériumához. A tiltakozó diákok sárga szalagot választottak jelképüknek.

Napirenden a szegedi egyetemisták javaslata

Itthon2012.12.13, 18:34

A szegedi közgyűlés valamennyi tagja támogatta csütörtökön, hogy a testület december 21-én napirendre tűzze a hallgatói sztrájkbizottságnak a Szegedi Tudományegyetem támogatását kérő javaslatát.

Ülősztrájkoltak a pécsi gimnazisták

Itthon2012.12.13, 17:18

A pécsi diákok már csütörtök kora reggel folytatták a tandíjellenes tüntetést. Több középiskolában és az utcán is tiltakoztak a diákok.

Tárgyalásra hívták a HÖOK-ot

Itthon2012.12.13, 14:25

Újabb egyeztetésre hívta csütörtökön délutánra a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökségét az emberi erőforrások minisztere. A HÖOK elnöke közölte: az egyeztetésre egyelőre nem mennek el, csak az után, ha minden érintettel találkoztak. A szervezet elnöke december 18-át javasolja.

Országszerte tüntettek a tandíj ellen

Itthon2012.12.13, 20:55

Több nagyvárosban is folytatódtak csütörtökön a felsőoktatás átalakítása elleni demonstrációk, a tiltakozáshoz középiskolások is csatlakoztak.

Bizsergő diákok várják Orbánt

Itthon2012.12.12, 18:06

Szerdán újabb tiltakozásra készülnek a hétfőn két hidat lezáró egyetemisták. A kormány által letagadott tandíj ellen tüntetők Orbán Viktort is várják. A hétfői akció a résztvevők szerint felemelő volt, sokan spontán csatlakoztak, de volt olyan is, aki a hídfoglalás előtt még lezavart egy zárthelyi dolgozatot. Mindenki érzi, hogy a jövőjéről van szó, délután visszatérnek a mérges egyetemisták.

Befejeződött a diáktüntetés

Itthon2012.12.13, 15:40

Kevéssel kilenc óra előtt elhagyták a Kossuth teret a keretszámcsökkentés miatt tüntető diákok, akik korábban több helyen is dugót okoztak a városban. A diákok Hoffmann Rózsát és Orbán Viktor is többször élesen bírálták, de sokszor tanácstalannak tűntek, és a hideg miatt fokozatosan lemorzsolódtak. Az este komolyabb összetűzések nélkül zajlott, néhány százan a Corvinuson lévő hallgatói fórumra mentek, de onnan - épp a HÖK képviselői - elzavarták őket.

Nincsen Rózsa tandíj nélkül

Itthon2012.12.13, 10:13

A Parlament főbejáratánál rendőrsorfallal nézett szembe több ezer diák, aki a keretszámok csökkentése és a felsőoktatás átalakítása ellen tüntetett szerda este. A hallgatók egy másfél órás, rektorokkal és szakszervezetisekkel közösen tartott fórum után lendültek bele igazán: leállították a forgalmat az Erzsébet hídon és több budapesti főútvonalon, majd beözönlöttek az Országház amúgy lezárt parkolójába. A diákok úgy gondolják, ez továbbra is csak a kezdet - ha a kormány nem vonja vissza a döntését.

Maszkos támadók lőttek a tüntetőkre a Tahrír téren

Nagyvilág2012.12.11, 14:06

Ismét robbanásig feszült a helyzet Egyiptomban, miután kedden utcára vonultak az új elnök hatalma ellen tiltakozó világi tüntetők. A forradalom eltérítésétől tartó tüntetőket iszlamista ellentüntetők várják, az emblematikus Tahrír téren pedig már lövések is eldördültek.

Meg sem hökkentek a fideszesek a hídlezáró diákokon

Itthon2012.12.11, 11:21

Tüntessenek csak, a vélemény szabad, a gyülekezés is szabad - ilyesmit ismételgettek azok a fideszes képviselők, akiket arról kérdeztünk, mit gondolnak a kormány döntései miatt hidakat lezáró és utakat eltorlaszoló diákokról. A tiltakozás jogosságáról nem voltak hajlandók beszélni, egyikük annyit jegyzett meg ingerülten: "Nincs tandíj, ne kelljen elmondanom ugyanazt."

Tandíj kell!

Vélemény2012.12.11, 13:37

A kormány a diákhitel jelentette eladósodást ajánlja a diákoknak, miközben nemes küzdelmet vív az eladósodás ellen. A hallgatók joggal rettegnek a számukra kínált illúziótól, és ezt felismerve dühösen vonulnak fel egy másik illúzió, az ingyenesség látszatába kapaszkodva. A háború elkerülhető lenne egy egyszerű szemléletváltással: hitel helyett a megtakarítás törhetné ki a tandíj két évtizede rettegett méregfogát.

Szegeden abbahagyják az ülősztrájkot

Itthon2012.12.11, 09:56

Éjszaka a kormánymegbízott ígéretet tett arra, hogy kéréseiket tolmácsolja, ezért a szegedi egyetem hallgatói befejezik ülősztrájkjukat. A többi akcióban ugyanakkor részt vesznek.

Miskolci egyetemisták foglaltak el egy kormányhivatalt

Itthon2012.12.11, 13:37

Elfoglalták a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal miskolci épületét a felsőoktatást érintő változtatások ellen tiltakozó hallgatók kedden reggel. Több mint hetven egyetemista vár az épületben arra, hogy petíciójukat átadják Demeter Ervin kormánymegbízottnak, de ő éppen a Parlamentben van.

Gyülekeznek a tüntetők Kairóban

Nagyvilág2012.12.11, 20:35

Gyülekeznek a tüntetők a kairói elnöki palotánál a szombaton szavazásra bocsájtandó új alkotmány miatt. Este erőszakos összecsapásokra számítanak a városban, délután már lőttek is.

Orbán Viktort várják a hallgatók

Itthon2012.12.11, 10:00

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) nyílt levélben hívta meg Orbán Viktor kormányfőt szerdára a Műegyetemre, a felsőoktatási intézkedések ellen tervezett tiltakozó hallgatói rendezvényre.