tüntetés

címke rss

Felfüggesztettet kapott egy kővel dobáló tüntető

Archívum2008.07.17, 13:17

Nem jogerősen másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság csütörtökön az egyik olyan tüntetőt, aki a melegfelvonuláson kővel dobálta meg a rendőröket. Egy másik férfi ellen tovább nyomoznak, de őt is azzal vádolják, hogy kővel, füstgránáttal és székkel hajigálta a rendőröket.

Szigorítana az ombudsman az egyidejű tüntetéseknél

Archívum2008.07.15, 22:49

Külön szabályokat kell alkotni az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint az olyan esetekre, amikor azonos helyszínre, útvonalra, illetve időpontra demonstrációt és ellendemonstrációt is bejelentenek. Szabó Máté a júliusi melegfelvonulásról készített jelentésében javasolta, hogy a jövőben világos kereteket szabjanak az ilyen versengő gyülekezésekre. Az ombudsman rendőrség munkáját megfelelőnek, a rendbontókat pedig a korábbinál erőszakosabbnak találta.

Horvátországban is tilos a diszkrimináció

Archívum2008.07.09, 18:56

Az egyházak tiltakozása dacára a horvát parlament elfogadta a hátrányos megkülönböztetés megelőzését célzó törvényt.

Az Intercityért aggódnak Tokajban

Archívum2008.07.09, 10:48

Az észak-magyarországiak aggódnak amiatt, hogy a MÁV egyes értesülések szerint meg akarja szüntetni a Kör-Intercityket. A tokaji polgármester levelet írt a vasúttársaságnak.

Melegeket ütöttek meg a Rudasban

Archívum2008.07.09, 10:11

Két meleg férfit megtámadtak hétfőn a Rudas Fürdőben. Az eset két nappal azután történt, hogy tüntetők megdobálták szombati melegfelvonulás résztvevőit.

Tibet miatt magyarázkodik a Coca-Cola

Archívum2008.07.08, 11:13

Megvédte cége olimpiai szponzorációs szerepvállalását Pekingben a Coca-Cola elnöke, mégpedig a kínai hatalom Tibet-politikája ellen tüntetőkkel szemben. A szponzori szerződés az előtt köttetetett, hogy a helyszín ismertté vált volna - mondta a vezető.

Ombudsman: a tojásdobálás nem véleményszabadság

Archívum2008.07.07, 17:28

Nem tartozik a véleményszabadság körébe a tojással, kövekkel és más tárgyakkal való dobálózás, amelyet a melegfelvonulás ellen tüntetők folytattak az ombudsman szerint. Az állampolgári jogok biztosa megállapította: a rendőrség megfelelően biztosította a rendezvényt. Az ombudsman szerint minden politikusnak fel kellene szólalni a kirekesztés ellen, hogy elszigeteljék a hasonló erőszakos magatartást.

Tojászáporban és könnygázban vonultak a melegek

Archívum2008.07.06, 11:14

12 rendőr megsérült, 57 embert előállítottak, több politikust pedig megtámadtak a szombati melegfelvonulás valamint az ellene szervezett tiltakozások alatt. A meleg büszkeség napja alkalmából az Andrássy úton vonulókat rájuk vigyázó rendőrök és őket tojásokkal, üvegekkel dobáló ellentüntetők kísérték. A rendőröknek többször kellett könnygázt bevetniük a dühöngő tiltakozók ellen, akik miatt végül a kisföldalattival kellett kimenekíteni a melegeket a Hősök tere környékéről.

Vizsgálják a szombati tüntetők rejtélyes arzenálját

Archívum2008.07.06, 19:41

Hétfőn kezdik el vizsgálni azokat az egyelőre ismeretlen vegyi anyagokat, savakat tartalmazó üvegeket, amelyeket a szombati melegfelvonulás előtt foglaltak le a rendőrök egy Andrássy úti lakásban. A felvonulás idején történt összecsapásokban 12 rendőr és 7 civil sérült meg. A melegfelvonulás résztvevőit ért támadásokat elítélték a parlamenti pártok.

"Az egész a pisiléssel kezdődött"

Archívum2008.07.04, 09:20

A mongolok nem szoktak hozzá a véres tömegmegmozdulásokhoz, mégsem idegeskednek az öt ember halálát követelő hét eleji zavargások miatt. Csak a kormánypárti politikusok ijedtek meg nagyon - rendkívüli állapotot hirdettek, miután porig égett a székházuk. Bár egy Mongólában tartózkodó magyar szerint az ellenzék által emlegetett választási csalásoknak van köze a tüntetésekhez, a gyújtogató és a rendőrökkel összecsapó tüntetőket nem annyira a politika, inkább a randalírozás vágya mozgatta.

Meggyosztás volt a Kossuth téren

Archívum2008.07.03, 17:35

Ezúttal az ingyen meggy miatt gyűlt a nép a Kossuth téren. A termelők az alacsony felvásárlási árak miatt tüntettek, ezért figyelemfelhívásként egy tonnányi meggyet osztottak ki a Nádor utca 32. előtt, egy pár láda gyümölcsöt pedig kiborítottak a Kossuth téren a parkolóba. Az érdeklődés nagy volt, a meggyet nejlonzacskókban osztogatták, de volt, aki kosárral érkezett. A megjelentek a tüntetőkkel voltak, felbukkant néhány magyar zászló, és kisebb balhé is volt.

Öt halott a mongol zavargásokban

Archívum2008.07.02, 12:17

Öten meghaltak, és több százan megsebesültek a mongol fővárosban a kedden este kitört zavargásokban. A tüntetők a kormányzó párt választási győzelmével kapcsolatban az eredmények meghamisítását gyanítják. A tüntetők este megtámadták a választásokon győztes kormánypárt székházát, és felgyújtották. Mongóliában rendkívüli állapotot hirdettek ki.

Lemondott a megfenyegetett szentesi igazgató

Archívum2008.07.02, 11:45

Nem jelent meg első munkanapján egyik új szentesi iskolaigazgató sem. A két igazgatót a szülők és a tanárok akarata ellenére nevezték ki - a döntés ellen tüntetés is volt Szentesen, és az újonnan kinevezett igazgatók egyikét meg is fenyegették - írja a Délmagyarország.

Rendőrökkel csaptak össze a tüntetők Mongóliában

Archívum2008.07.01, 18:02

Összecsaptak a rendőrökkel a mongol parlamenti választások eredménye ellen tüntető ellenzékiek Ulánbátorban. A tüntetők megtámadták a választásokon győztes kormánypárt székházát, és felgyújtották. A választási győzelem tétje zsíros bányászati megállapodások tető alá hozása, amiből a pártok ígérete szerint minden mongolnak jut készpénz.

Marhahús miatt tüntettek Dél-Koreában

Archívum2008.06.29, 09:56

Dél-Koreában ezrek tüntettek vasárnapra virradóra amiatt, hogy a kormány feloldotta az amerikai marhahús importjára korábban bevezetett tilalmat. Többszázan megsérültek, amikor a tüntetők összecsaptak a rendőrséggel.

Szélsőjobbosok támadtak a brünni melegfelvonulásra

Archívum2008.06.28, 15:51

Petárdákkal támadtak szélsőjobboldali tüntetők egy melegfelvonulás gyülekező résztvevőire a csehországi Brünnben. A rendőrség három támadót előállított.

Nem tett le a kormány az internetadóról

Archívum2008.06.26, 12:53

Továbbra is a kormány tervei között szerepel az internetadó bevezetése, ami része a kormány második féléves jogalkotási tervének. Az internetszolgáltatások után fizetendő 0,8 százalékos járulék a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvénybe kerülne. Az új adó ötlete áprilisban élénk tiltakozást váltott ki.

Dobálásbiztos utcakő kerül a Szónokok Hordója köré

Archívum2008.06.25, 10:24

Szeptemberben kezdik építeni a Szónokok Hordóját a Városligetben - a területre állandó tüntetési engedélyt kér majd a főváros. A biztonság kedvéért olyan utcaköveket helyeznek a környékre, amelyeket nem lehet dobálásra felhasználni - írja a tv2.hu.

Hétszáz tibeti tüntetőt vettek őrizetbe Nepálban

Archívum2008.06.19, 17:50

A kínai nagykövetség előtt tüntető tibeti emigránsokat vettek őrizetbe csütörtökön Katmanduban. Előállították a száműzetésben élő tibetiek három vezetőjét is.

Nem akarjuk növelni a heti munkaidőt

Archívum2008.06.17, 08:45

A magyar kormány és a hazai munkavállalói szervezetek körében is tiltakozást váltott ki az Európai Unió szakminisztereinek múlt heti többségi határozattal hozott megállapodása a munkaidő-irányelvről és a kölcsönmunka szabályozásáról. Elsősorban a munkaidő megnövelésének könnyítésével nem értenek egyet, hiszen így 60 órát is dolgozhatnak a munkavállalók.

Bush ellen tüntetőket vettek őrizetbe Londonban

Archívum2008.06.16, 09:24

Összecsaptak a rendőrök a George Bush amerikai elnök ellen tüntetőkkel Londonban vasárnap este, mikor a brit fővárosba érkezett az európai búcsúkörutat tartó politikus. A tiltakozók megpróbáltak áthatolni a kordonon, többeket őrizetbe vettek.

Fél tízre fogyott ki a szufla a tüntetőkből

Archívum2008.06.12, 13:06

Fél tízig vonultak a Belvárosban a tüntetők, akik eredetileg a Hollán Ernő utcai jegyirodához szerveztek demonstrációt péntek délután. A bejelentett rendezvény után átvonultak a Kossuth térre, majd több más helyszín érintésével a Lánchídon át Budára mentek, ahol a rendőrök végül útjukat állták. A főszervezőket elvitték, a vezér nélkül maradt tömeg így végül szétoszlott. Olvassa el az [origo] tudósítását!

Lemondana a dél-koreai kormány a húsbotrány miatt

Archívum2008.06.10, 16:45

Dél-Koreában rendszeressé váltak a tüntetések amiatt, hogy feloldották az amerikai marhahús importjára vonatkozó tilalmat. A tiltakozók attól félnek, a hús nem biztonságos, és szerintük az államfő csak amerikai nyomásnak engedett. Kedden a teljes kormány felajánlotta távozását, de az elnök várhatóan nem fogadja el az összes miniszter lemondását.

Kamera tört a Magyar Gárda elleni tüntetésen

Archívum2008.06.08, 19:58

Összetört egy ellentüntető kamerája, amikor vitába keveredett a Magyar Gárda demonstrációjának résztvevőivel Nyíregyházán. A szélsőjobboldali szervezet gyűlése közelében zajló ellentüntetés résztvevője a másik gyűlést kamerázta. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást rongálás miatt. A két demonstráció egymástól alig 80 méterre volt, a vita elfajulását rendőrök akadályozták meg. A gárda gyűlésén egy helyi fideszes önkormányzati képviselő is szavalt verset.

Aggódnak a szlovákok a Trianon-tüntetések miatt

Archívum2008.06.07, 16:45

Nyugtalanságának adott hangot a trianoni békeszerződés 88. évfordulójára rendezett budapesti tüntetések miatt a szlovák külügyminisztérium. Egyben sajnálatosnak nevezte a tárca, hogy ezeken az akciókon a magyar ellenzék képviselői is részt vettek, és provokatív kijelentéseket tettek.

Randalírozás lett a halászok brüsszeli tüntetéséből

Archívum2008.06.04, 15:59

Összecsaptak a rendőrökkel a Brüsszelben tüntető halászok, a demonstrációjukat a hatóságok könnygázzal oszlatták fel. A tüntetők azután kezdtek randalírozni, hogy az uniós illetékesek elutasították követelésüket, miszerint adjanak ártámogatást számukra a magas olajárak miatt.

Rághatja a gumicsontot a spontán tüntetéseken a rendőrség

Archívum2008.06.02, 14:21

Gondolkodik az ORFK, hogyan értelmezze az Alkotmánybíróság spontán tüntetéseket engedélyező határozatát. Bár a kérdésről Bencze József országos főkapitány elvileg már pénteken vezetői utasítást adott ki, az [origo]-nak a rendőrségnél még a vezetői utasítás bejelentése után is azt mondták: még tanulmányozzák az Ab határozatát. A tüntetések sorsa eddig is nagyban azon múlt, hogy értelmezik a rendőrök a gyülekezési törvény megengedő szabályait. Ez most sem változik majd.

"Több, mint dühös, haver" - így lett független Koszovó

Archívum2008.05.29, 15:28

Február 17-én, vasárnap Koszovó egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét. Az EU-t megosztotta, a befolyásos államok többségét hezitálásra kényszerítette a lépés, amelyre hónapok óta számítani lehetett. Néhány nappal később elszabadult a pokol Belgrádban, ahol a Koszovó függetlensége ellen tiltakozó tüntetők egy gyűlés után az utcán randalíroztak, boltokat és autókat gyújtottak fel. A zavargásokban megsérült az [origo] fotóriportere is.

Ab: Megtarthatók a be nem jelentett békés tüntetések

Archívum2008.05.27, 16:40

A késedelmes bejelentésre hivatkozva nem oszlathatja fel a rendőrség a jövőben azokat a békés rendezvényeket, amelyeket a gyülekezési törvény szerint három nappal korábban be kellett jelenteni. Az Alkotmánybíróság ugyanis megsemmisítette a jogszabálynak ezt a részét.

Több ezer tüntető a neonáci párt kongresszusa ellen

Archívum2008.05.24, 15:13

Több ezren tüntettek Bambergben szombaton a neonáci Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) kongresszusa ellen, amely délelőtt kezdődött a bajorországi városban. A kétnapos kongresszus kapcsán a szélsőjobboldal elleni tüntetésekre került sor több más német városban is. Bambergben a rendőrség nagy erőket vont össze az esetleges összecsapások megakadályozására, értesülések szerint más tartományokból is érkeztek kisegítő erők.

Csalást emleget a Szaakasvili ellenzéke

Archívum2008.05.22, 06:51

Az első részeredmények szerint nagyarányú győzelmet aratott a grúziai parlamenti választásokon Mihail Szaakasvili elnök pártja. Az államfő már be is jelentette győzelmét, miközben az ellenzék csalással vádolja a hatóságokat, és tüntetésekbe kezdett.

Kihirdették Szaakasvili pártjának győzelmét

Archívum2008.05.22, 12:19

Nagyarányú győzelmet aratott a grúz parlamenti választásokon Mihail Szaakasvili pártja a választási bizottság előzetes végeredménye szerint. Az ellenzék azt állítja, csalás történt, és tüntetésekre szólított fel. Nemzetközi megfigyelők szerint voltak hiányosságok, de azok nem befolyásolták érdemben az eredményt.

Leállítják a Kína-ellenes tüntetéseket a földrengés miatt

Archívum2008.05.21, 08:57

Leállíttatná a Kína-ellenes tüntetéseket a tibeti emigráns kormány. A dalai láma vezette indiai száműzetésben működő kabinet a pusztító földrengés több tízezer áldozatára tekintettel kérte a tüntetések szüneteltetését híveitől.

A német turistákat óvják a tüntetésektől

Archívum2008.05.20, 11:09

A német külügyminisztérium figyelmeztette a Magyarországra látogató turistákat, hogy március 15-én Budapesten tüntetések várhatók. Az utazók figyelmét felhívják, hogy kerüljék a nagy tömeget, illetve a biztonsági erők felvonulásának helyszíneit.

Hatszáz tibeti tüntető nőt vettek őrizetbe

Archívum2008.05.11, 13:56

Nepálban vasárnap hatszáz tibeti nőt vettek őrizetbe tüntetéseken. A Kína-Tibet politikája elleni nepáli demonstrációk kezdete óta nem vettek még őrizetbe ilyen sok tüntetőt egyetlen napon.

Segélyek helyett a népszavazással törődik a mianmari junta

Archívum2008.05.11, 00:33

Útnak indult a nemzetközi vöröskereszt első segélyszállítmánya a Nargis ciklon által végigpusztított mianmari területekre. Az ENSZ két teherautója is bejutott az országban, amelynek katonai vezetése eddig nehezítette a külföldi segítség célba érését. Közben szombaton a tiltakozások ellenére megtartották a népszavazást az új alkotmányról.

Gyurcsány: Szakítani kell a Magyar Gárdával

Archívum2008.05.13, 07:17

Mindenki szakítsa meg kapcsolatát azokkal, akiknek közük van a Magyar Gárdához, szakítsa meg kapcsolatát a Jobbikkal, a polgármesterek pedig ne adjanak helyet a Magyar Gárda felvonulásainak - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke, a szocialista párt Békenap című rendezvényén pénteken Budapesten. A békenappal párhuzamosan Gonda László vezetésével mintegy 30-40 ellentüntető gyűlt össze a Batthyány téren pénteken kora este.

Demonstrálókat állítottak elő

Archívum2008.05.09, 20:31

Hat embert állított elő a rendőrség pénteken Budapesten, mert be nem jelentett demonstrációt tartottak a Belvárosban. A  távirati iroda szerint a tüntetők az emberi jogok tibeti helyzetére akarták felhívni a figyelmet.

"A globalizációval megmenthető lenne Tibet kultúrája"

Archívum2008.05.08, 15:38

Egy hajdan volt kis független államban kitört felkelés brutális leverése, és az olimpiai bojkott kínos válaszút elé állította Kínát. A tibeti szimpatizánsok tüntetései miatt eloltották az olimpiai lángot. Az elmúlt hetek eseményei nagyban befolyásolhatják a békeszerető népéről ismert Tibetet. Ezekről, és a jelenleg kínai megszállás alatt álló tartomány jövőjéről beszélgettek olvasóink a Tibetet Segítő Társaság munkatársával. A Vendégszobában ezúttal Hendrey Tibornak tehettek fel kérdéseket.

A magyar antiszemitizmusról írt a NY Times

Archívum2008.05.07, 11:36

A Hollán Ernő utcai tüntetések kapcsán cikket jelentetett meg szerdán az amerikai The New York Times a magyarországi antiszemitizmusról. Az újságíró szerint ellenlépésként a liberálisok aktívabb szerepvállalására lenne szükség.

Autókat gyújtottak fel a tüntetők Hamburgban

Archívum2008.05.02, 15:02

Közel 7 ezer szélsőbaloldali tüntető csapott össze csütörtökön a rendőrökkel Hamburgban, miután a május 1-re szervezett neonáci demonstráció ellen tüntető fiataloknak nem sikerült áttörniük a hatóság kordonjait. A demonstrálók autókat - köztük egy rendőrségit is -, és egy gumiraktárat is felgyújtottak. A zavargások során 250 tüntetőt vettek őrizetbe, és húsz rendőr sérült meg.

Az IRM módosítaná a gyülekezési törvényt

Archívum2008.05.02, 09:45

Hosszú távon elkerülhetetlennek tartja a gyülekezési törvény reformját az igazságügyi tárca. A módosítás előkészítése már elkezdődött - közölte a minisztérium sajtóosztálya. A tárca szerint a rendőrség már most is ahhoz tartja magát, hogy pusztán az, hogy spontán, még nem elég ok egy tüntetés feloszlatására.

Tüntetéseket hozott világszerte május elseje

Archívum2008.05.01, 23:39

Több tízezres tömegek vettek részt a világ számos országában csütörtökön a május 1-jei megmozdulásokon. Isztambulban és német városokban összecsapások voltak, Oroszországban az áremelkedés ellen tüntettek, ahogy Délkelet-Ázsiában is az élelmiszerválság jegyében telt a nap.

Tüntetők törtek be egy új-zélandi megfigyelő központba

Archívum2008.04.30, 06:35

Az Egyesült Államok terrorellenes háborúja ellen kívánt tiltakozni az a csoport, amely Új-Zélandon behatolt egy elektronikus megfigyelő központba. A tiltakozók szerint a központ az Echelon globális megfigyelő rendszer része, a kormány szerint azonban a műholdas távközlést felügyeli.

A Parlament elé vonulnak az SZDSZ-székház előtt tüntetők

Archívum2008.04.30, 21:37

A Magyar Önvédelmi Mozgalom felhívására mintegy ötven fő jelent meg szerda délután az SZDSZ budapesti székháza előtt. A rendezvényt a rendőrség nagy erőkkel biztosítja. A tüntetők ezt követően a Parlament elé vonulnak át. A tüntetés miatt - az ott dolgozók biztonsága érdekében - szerdán kora délután kiürítették az SZDSZ budapesti pártszékházát - közölte a párt sajtóosztálya.

Tüntetésért életfogytiglant kaptak tibetiek

Archívum2008.04.29, 09:34

17 tibetit ítéltek el Kínában a lhászai zavargások miatt. A tüntetők három évtől életfogytiglanog terjedő börtönbüntetést kaptak - ők voltak az elsők, akiket elítéltek a márciusi zavargások miatt. Közben Kína-ellenes tüntetőket fogtak el Vietnamban.

Tiltakozás az MVM darabolása ellen

Archívum2008.04.29, 16:37

Villamosipari szakértők tiltakoznak a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) feldarabolása, a Mavir leválasztása és a privatizáció ellen, a kormányhoz és a parlamenti pártokhoz fordultak nyílt levélben.

Jogellenesen kamerázott a BRFK az ombudsman szerint

Archívum2008.04.29, 17:55

Egy előállított tüntetőnek kamera előtt, kezében sorszámmal kellett azonosítania magát a rendőrségen. A tüntető az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordult, aki megállapította: az eljárás jogellenes, megfélemlítő és sérti az emberi méltóságot. Az ombudsman levélben szólította fel a BRFK-t, hogy hagyjon fel ezzel a gyakorlattal.

Pénzért sem dobják fel társaikat a tüntetők

Archívum2008.04.26, 08:11

Összetartanak a zavargások miatt a rendőrség által keresett emberek, még a félmilliós nyomravezetői díj sem elég arra, hogy feldobják egymást. A rendőrség ennyit fizet a március 15-ei rendbontókért - az összeg azonban inkább a zavargók nézeteivel nem rokonszenvező szomszédokat, ismerősöket vagy kollégákat motiválja.

Kína- és Tibet-párti tüntetők verekedtek össze Japánban

Archívum2008.04.26, 10:58

A japán rendőrségnek kellett szétválasztania a kínai szurkolókat és a Tibet függetlenségéért tüntetőket Naganóban, az olimpiai láng váltófutásán. A szigorú biztonsági intézkedések mellett megrendezett futás során három férfit vettek őrizetbe, akik megpróbáltak rátámadni a fáklyavivőre.

Botrányba fulladt a turul miatt a közgyűlés

Archívum2008.04.25, 12:03

Benyújtotta a négyes metró európai uniós pályázatát a fővárosi közgyűlés csütörtöki ülésén. Elhalasztották a döntést a Schöpf-Merei kórház végleges megszüntetéséről, és nem szavazták meg a kórházholding létrehozását sem. A képviselők tárgyaltak a XII. kerületi turul jövőjéről is, de a szobor fennmaradásáért tüntetők belefojtották a szót Demszky Gáborba, ezért berekesztették az ülést.

Tüntetők verekszenek a dús mezőkön túl

Archívum2008.04.24, 17:59

A gyerekek többsége szép dolgokat gondol az emberi jogokról: különböző bőrszínű emberek ölelik át a Földet, ismeretlen jótevők segítenek a hajléktalanoknak, dús mezőn játszanak gyerekek, kerekesszékesekkel labdáznak társaik - derül ki az ombudsmani hivatal rajzpályázatából. Bőven akadnak viszont olyan általános iskolások is, akik kevésbé látják vidámnak a helyzetet: az ő képeiken korbácsoló vagy vedelő felnőttek, brutális tüntetők, pártpolitika, punkok és agresszív ficsúrok tűnnek fel.

Kártérítést fizet egy elfogott tüntetőnek a rendőrség

Archívum2008.04.22, 15:59

Hatszázötvenezer forintos kártérítés megfizetésére kötelezte a Fővárosi Bíróság első fokon kedden a rendőrséget, mert 2006. október 23-án jogtalanul fogtak el és tartottak három napig őrizetben egy tüntetőt. A bíróság szerint ugyanakkor a fiatalember is hibás volt valamennyire, mert meg sem próbált eleget tenni a helyszín elhagyására vonatkozó felszólításnak.

Bánya ellen tüntetőkre lőttek Kínában

Archívum2008.04.22, 08:03

Földjeik előnytelen kisajátítása miatt támadtak kínai parasztok egy bánya alkalmazottjaira. A rendőrök rálőttek a tiltakozókra, ketten meghaltak, húszan megsebesültek.

A rektorok elfogadták a tandíjról szóló javaslatot

Archívum2008.04.22, 16:21

Biztosítanák az átjárást a költségtérítéses és az államilag finanszírozott oktatás között, és a tandíjat a teljesítménytől tennék függővé - erről döntött kedden a Magyar Rektori Konferencia. A hallgatók újból tüntetést fontolgatnak a javaslat kapcsán.

Bírálta a rendőrséget az ombudsman a gyülekezési jog miatt

Archívum2008.04.20, 17:17

Aggályosnak tartja az ombudsman, ahogy a rendőrség a gyülekezési jogot, a 72 órás bejelentési határidőt helyzettől függően különbözőképpen értelmezi. Egy hónapon belül elkészülhet Szabó Máté országgyűlési biztos jelentése a Hollán Ernő utcai tüntetésekről és a Clark Ádám téri előállításokról.

Tüntetésekkel vágtak vissza a Kína-barátok

Archívum2008.04.20, 15:10

A világ több nagyvárosában Kína mellett tüntettek szombaton. A demonstrálók a nyugati sajtó Tibettel kapcsolatos híradásai miatt tiltakoztak. Miközben a párizsi főpolgármester azt tervezi, hogy díszpolgári címet adat a dalai lámának, kulturális helyettese egy vasárnapi interjúban reakciósnak nevezte a spirituális vezetőt. A hétvégén több kínai városban is nyugatellenes tüntetések voltak egy francia hipermarketlánc üzletei előtt.

Az USÁ-ban is tüntettek a Benes-dekrétumok ellen

Archívum2008.04.20, 01:07

Az Egyesült Államokban is tüntettek a szlovák nagykövetségek épületei előtt a Benes-dekrétumok ellen. A New Yorki-i és a Los Angelesben lévő konzulástusok épületei előtt mintegy 50-60 fő demonstrált. A Magyarországon szervezett megmozduláson kétszázan vettek részt, és a tüntetés alatt nem került sor renőrségi intézkedésre.

Semmit nem ért a zimbabwei ellenzék bojkottja

Archívum2008.04.15, 14:58

Noha általános bojkottot hirdetett keddre a zimbabwei ellenzék, a demostrációhoz nem sokan csatlakoztak, a többség ugyanis nem értesült róla. A BBC tudósítója szerint - annak ellenére, hogy az ellenzék egyre hangosabban követeli a március 29-i elnökválasztás eredményeinek kihirdetését - nem valószínű, hogy lázadás törne ki. Az eredményeket még mindig nem közölték, és szombatig nem is fogják.

Hétfőn is szavazhatnak az olaszok

Archívum2008.04.14, 01:49

Vasárnap este véget ért az előrehozott parlamenti választások első napja Olaszországban, a szavazás hétfőn folytatódik. A választóknak arról kell dönteniük, hogy a jobboldalt irányító, korábbi kormányfő Silvio Berlusconi, vagy Róma egykori polgármestere, a baloldalt vezető Walter Veltroni kerüljön-e hatalomra. Egy olasz férfi tiltakozásul megette szavazócéduláját, egy másik pedig lefényképezte szavazólapját.

Vizsgálja az ombudsman a péntek esti oszlatást

Archívum2008.04.14, 17:56

Hivatalból vizsgálatot indított az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a pénteki jegyirodás tüntetéseket követő be nem jelentett demonstrációkkal kapcsolatban. Az ombudsman szerint ugyanis többek között a gyülekezési joggal, a véleménynyilvánítás szabadságával, illetve a megalázó bánásmód tilalmával összefüggő visszásságok is felmerültek.

Nézze meg képeinket a tüntetésről!

Archívum2008.04.12, 00:40

Fél tízig vonultak a Belvárosban a tüntetők, akik eredetileg a Hollán Ernő utcai jegyirodához szerveztek demonstrációt péntek délután. A bejelentett rendezvény után átvonultak a Kossuth térre, majd több más helyszín érintésével a Lánchídon át Budára mentek, ahol a rendőrök végül útjukat állták. Összesen 59 résztvevőt, köztük a főszervezőket is elvitték, a vezér nélkül maradt tömeg így végül szétoszlott. A Olvassa el az [origo] tudósítását, nézze meg az ott készült képeket és videónkat!

Ötvenkilenc embert állítottak elő a pénteki tüntetéseken

Archívum2008.04.12, 19:49

Garázdaság, rendzavarás, veszélyes eszköz birtoklása és engedetlenség miatt is állított elő a rendőrség embereket a pénteki tüntetéseken. Öt embert még keresnek. Budapesti orosz diplomaták elmentek körülnézni a Szabadság téri szovjet emlékműhöz, ahol a tüntetők péntek este szétdobálták a koszorúkat.

Gyurcsány is megy a jegyirodás ellentüntetésre

Archívum2008.04.10, 22:50

A kormányfő arra kéri a parlamenti pártok vezetőit, hogy vegyenek részt azon az a ellendemonstráción a budapesti  Hollán Ernő utcai jegyirodnál, amely elé több radikális jobboldali szervezet pénteken tüntetést tervez. A kormányfő arra utalva, hogy a jegyirodára hétfőn Molotov-koktélt dobtak, a pártok vezetőinek azt írta: az ilyen támadások a '30-as évek Magyarországát idézik, amikor a fasizmus egyre hangosabbá vált.

További zavargásokat hozhat az éhezés

Archívum2008.04.09, 08:25

Az élelmiszerek további drágulása világszerte társadalmi elégedetlenséget és politikai instabilitást okozhat - figyelmeztetett  kedden az ENSZ humanitárius és segélyezési kérdésekkel megbízott főtitkárhelyettese. Éhező haitiak az elnöki palotát ostromolták és az elnök lemondását követelték.

Az olimpiai láng elhagyta Európát

Archívum2008.04.08, 01:11

A fáklya egy A-340 típusú Airbus fedélzetén érkezik meg San Franciscóba - közölték francia repülőtéri illetékesek. Az olimpiai láng útját számos incidens kísérte: Kína Tibet-politikája ellen tüntetők próbálták megakadályozni továbbjutását. 

Nem képzi tovább a kínai rendőröket Párizs

Archívum2008.04.08, 14:19

Felfüggesztette a kínai rendfenntartók kiképzését a francia rendőrség különleges osztaga, a RAID. Párizs a tibeti tüntetések véres megtorlása miatt döntött úgy, hogy megszakítja a rendfenntartásra vonatkozó partnerségi viszonyt Pekinggel.

Eloltották az olimpiai lángot a tiltakozók miatt

Archívum2008.04.07, 16:22

Párizsban el kellett oltani az olmipiai fáklyát, és elmaradt a fáklyavivők váltófutása is a Kína tibeti politikája ellen tiltakozók miatt. A demonstrálók számos helyen keveredtek összetűzésbe a rendőrökkel, akárcsak vasárnap Londonban. Pekingben Jacques Rogge, a NOB elnöke elítélte a tiltakozásokat, de egyúttal gyors és békés megoldást szorgalmazott Tibetben. Kínában eközben többször megszakították a CNN és a BBC élő közvetítését.

Százak tiltakoztak a szélsőségek ellen Pesten

Archívum2008.04.07, 20:05

Egy flash mob keretében több száz ember tiltakozott a fővárosban a szélsőségek ellen. Tiltakozásukat az váltotta ki, hogy korábban Molotov-koktélt dobtak egy XIII. kerületi jegyirodára. A helyszínen demonstráltak bomberdzsekis fiatalok is, de a rendőrök nem engedték, hogy nyílt konfliktussá fajuljon a két egyidejű akció.

Tüzet nyitottak tüntetőkre Tibet határán

Archívum2008.04.04, 18:00

Rendőrök tüzet nyitottak egy zavargás során Kína tibetiek lakta délnyugati részén - közölte a kínai hírügynökség, az Új Kína. A tüntetők állítólag megtámadtak egy helyi tisztségviselőt, miközben két szerzetes szabadlábra helyezését követelték.

Kivonulnak a sértett macedónok a NATO-csúcsról

Archívum2008.04.03, 16:16

Hátat fordít a bukaresti NATO-értekezletnek Macedónia küldöttsége, mert az országot nem hívták meg a katonai szervezetbe. A NATO tétovázása mögött Görögország tiltakozása áll.

A határon túliakért tüntettek a Külügyminisztérium előtt

Archívum2008.04.02, 20:54

A "magyargyűlölet és a magyarverések" ellen tüntettek szerdán mintegy hetvenen Budapesten a Külügyminisztérium épülete előtt. A tüntetés végén petíciót adtak át a tárca képviselőjének.

Pontosítaná a közszereplő fogalmát a TASZ

Archívum2008.04.02, 12:54

Négy-öt féle kategóriába lehetne sorolni a közszereplőket Schiffer András, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvivője szerint az új, készülő polgári törvénykönyvben. Az első csoportba az abszolút közszereplőket, a vezető politikusokat sorolná, míg a skála másik felén az úgynevezett alkalmi közszereplők állnának, mint például egy tüntetés szónoka. Schiffer szerint így például nem lehetne vita arról, hogy egy pulpituson ülő bírót vagy egy tömegoszlató rendőrt lehet-e fotózni.

Mianmar titokban börtönzi be a tüntetőket

Archívum2008.04.01, 11:57

Több tucat embert ítélt börtönre a mianmari rezsim a tavalyi tüntetések nyomán - közölte az Amnesty International. A jogvédők szerint bezértak tiltakozó buddhista szerzeteseket, és olyan embereket is, akik csak vízzel kínálták a tüntetőket.

Felfegyverzett kolostorra csapott le Kína

Archívum2008.03.30, 11:06

Fegyvereket és robbanóanyagokat is lefoglaltak a kínai hatóságok egy buddhista kolostorban egy tibettel határos tartományban. A hivatalos kínai híradások szerint 26 embert vettek őrizetbe Aba kolostorban, akik a március eleji lhászai zavargásokban is részt vettek. Nepálban a tibeti száműzöttek tüntetését verték szét a rendőrök.

Ismét tüntetések voltak Tibetben

Archívum2008.03.29, 21:44

Ismét tüntetések voltak a tibeti fővárosban az emigráns kormány, és a dalai láma értesülései szerint. A kínai hatóságok állítólag több kolostort is lezártak.

Tibet-párti tüntetők szállták meg a nepáli ENSZ-képviseletet

Archívum2008.03.28, 12:58

Bemásztak a nepáli ENSZ-képviseletre a Tibetért tüntető diákok. Ülősztrájkba kezdtek, és ENSZ-beavatkozást követelnek a kínai tartományban, ahol autonómiát követelő tüntetések torkolltak véres utcai összecsapásokba két hete.

Véres szavazásra készülhet Zimbabwe

Archívum2008.03.28, 15:39

Az ellenzék tiltakozásokkal, a kormány teljes katonai mozgósítással készül a szombati zimbabwei elnökválasztásra. Szinte mindenki attól tart, és számos jel is arra mutat, hogy a 28 éve hatalomban lévő Robert Mugabe elnök - aki gazdasági romlásba vitte az országot - a csalástól sem riad vissza, hogy megtartsa hatalmát. Erre az esetre az ellenzék lázadással, az idős vezető cserébe fegyverrel fenyeget.

Sarkozy nem zárja ki a pekingi olimpia bojkottját

Archívum2008.03.25, 16:20

Nem zárta ki a pekingi nyári olimpia bojkottját Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök. Emellett elképzelhető, hogy a francia közszolgálati televízió nem közvetíti majd az olimpiai játékokat, ha Kína akadályozni fogja a híradást az esetleges tüntetésekről és cenzúrázza a játékokkal kapcsolatos közvetítéseket. George Bush amerikai elnök viszont nem fogja bojkottálni a játékokat.

Gumibottal oszlatott a minszki rohamrendőrség

Archívum2008.03.25, 20:25

Gumibottal oszlatta fel a rohamrendőrség kedden Minszk központjában a fehérorosz ellenzékiek tüntetését. Több tucat tüntetőt előzetes őrizetbe vettek.

A tibeti kormány 130 áldozatról beszél

Archívum2008.03.24, 12:32

Az emigránskormány szerint 130 áldozata volt a tibeti tüntetések elfojtásának. Peking azt állítja: tizenkilencen vesztették életüket. Hétfőn az olimpiai lánggyújtó ceremóniát egy Tibet szabadságáért tüntető férfi zavarta meg.

Zavargásba fulladt a kurd újévi ünnep

Archívum2008.03.22, 20:19

Összecsaptak Törökországban kurd tüntetők a rohamrendőrökkel a kurd újév ünnepén. A rendőröket kövekkel dobálták, ők pedig könnygázt vetettek be.

Békéért tüntetőket vettek őrizetbe Brüsszelben

Archívum2008.03.22, 21:48

Háborúellenes tüntetéseket tartottak szombaton Németországban, a NATO brüsszeli székháza előtt és a görög fővárosban. Brüsszelben 150 tiltakozót őrizetbe vettek. 

A turisták sem segíthetnek Tibeten

Archívum2008.03.22, 12:32

Kevés annyira távoli, egzotikus és csábító hely létezik a Földön, mint Tibet, ahová évről-évre növekvő számban érkeznek turisták a világ minden pontjáról. Az elmúlt hetek zavargásainak egyik eredménye, hogy az országot hermetikusan elzárták a külvilág elől, a külföldiek egy ideig biztosan nem tehetik be a lábukat Tibet földjére. A helyzet a helyiek számára legnagyobb bevételforrásnak számító idegenforgalmat is ellehetetleníti egy időre.

A görög parlament megszavazta a nyugdíjreformot

Archívum2008.03.21, 01:13

A nyugdíjrendszert átalakító törvényt, amely ellen hetek óta sztrájkokkal és tüntetésekkel tiltakoztak a munkavállalók, 151 szavazattal fogadták el 13 ellenében úgy, hogy a kormányzó konzervatívok egy képviselője betegség miatt nem vett részt az ülésen, de a 150 kormánypárti képviselőn kívül egy független képviselő is a jogszabály elfogadására szavazott.

Tüntetők törték be a budapesti kínai követség ablakát

Archívum2008.03.20, 19:59

Két embert vettek őrizetbe azon a kínai nagykövetség épülete előtt tartott demonstráción, amelyen a tüntetők a tibeti vérengzések ellen tiltakoztak. A tüntetők kövekkel és festékbombával dobálták meg a követséget. A megmozduláson mintegy 200 ember vett részt.

Erőltetett mosollyal készül az olimpiára Kína

Archívum2008.03.19, 16:39

Az olimpia miatti kiemelt figyelemtől sem várható, hogy gyökeres politikai változás menne végbe Kínában. A rendszer ellenzőit nagy gonddal hallgattatják el, és leginkább azon munkálkodnak, hogy eltereljék a figyelmet a takargatnivalókról. Kína a látszatra nagyon ügyel: a morcos pekingieket mosolygásra tanítják, Tibetben pedig minden hegymászót eltanácsoltak a Himalájáról, nehogy tiltakozásukkal rondítsanak bele az olimpiai készülődésbe.

Büntettek a rendőrök a kamionos tüntetésen

Archívum2008.03.19, 15:25

37 sofőrt büntettek meg a rendőrök a keddi kamionos demonstráción, mert nem tartották be a KRESZ előírásait. A rendőrök összesen 462 ezer forint helyszíni bírságot szabtak ki.

Százöt tibeti tüntető adta fel magát a kegyelemért

Archívum2008.03.19, 10:39

Eddig 105 tibeti tüntető adta fel magát annak érdekében, hogy kegyelmet kapjon a kínai hatóság ultimátumának megfelelően. A határidő ma délután jár le.

Félmilliót ér a rendőrségnek minden garázda neve

Archívum2008.03.18, 12:04

Szabálysértési- és büntetőeljárást is kezdeményez a rendőrség Budaházy György ellen, illetve kártérítést is követelnek tőle a rendőri eszközökben esett kárért. Március 15-én este a főtüntető felszólítására indultak el tüntetők a Nagykörúton, ahol később összecsaptak a rendőrökkel. A rendőrség félmilliót ajánl minden egyes garázda azonosításáért, miközben elbontja a kordont a Kossuth térről.

Őrségi hétvége tüntetések nélkül

Archívum2009.02.04, 12:44

Talán nincs az országnak még egy olyan hangulatos, egységes és mégis teljesen elkülönülő vidéke, mint az Őrség. A bűbájos falvak, a változatos táj szinte azonnal magával ragadja az embert. Ráadásul egyedül itt találhatók meg hazánkban a különleges szerkezetű szerfalvak. Közülük is a Szalafőn lévő Pityerszer a legkülönlegesebb, ahol mintha megállt volna az idő a 19. század elején.

A dalai lámát bírálta a kínai kormányfő

Archívum2008.03.18, 10:40

Hazugságnak minősítette a kínai miniszterelnök a dalai láma állítását, mely szerint kulturális népirtás zajlik Tibetben. Ven Csia-pao a száműzött vallási vezetőt tette fellőssé a zavargásokért. A kormányfő ugyanakkor azt mondta, ha a dalai láma lemond a függetlenségről, nyitottak a párbeszédre.

Nem lett blokád a fuvarozók tiltakozásából

Archívum2008.03.18, 14:50

Ezerötszáz kamionnal ígértek forgalomlassító demonstrációt a Hungária körútra a fuvarozók érdekvédelmi szervezetei. Tudósítónk szerint azonban a torlódás nem nagyobb, mint más hétköznapokon. A fuvarozók a budapesti behajtási díjak megemelése ellen tiltakoznak, a főváros technikai könnyítesekkel igyekszik kedvükre tenni.