Toto Wolff

címke rss

A Mercedes nem vár bocsánatkérést a Hamilton és Wolff elleni övön aluli támadásért

Gphírek2021.07.31, 09:43

A Mercedes csapatfõnöke övön alulinak tartja, amit a Red Bull az elmúlt két hétben, majd a Magyar Nagydíj csütörtöki napján beadott indítványában állított Lewis Hamiltonról és róla, Christian Horner ugyanakkor tagadja, hogy a hétszeres világbajnok személyének szóltak volna az elhangzottak és a leírtak.

Wolff nem zárja ki, hogy Hamilton és Verstappen újabb balesetbe keveredik

Gphírek2021.07.26, 15:01

Lewis Hamilton és Max Verstappen újabb ütközése sem kizárt a Mercedes csapatfõnöke szerint, aki úgy véli, a holland pilóta és a hétszeres világbajnok párharcát sokkal könnyebb kezelni, mint Hamilton és Nico Rosberg összecsapását volt.

Hamilton kötélnek állt, ez is kellett, hogy a Mercedes elkapja a Red Bullt

Gphírek2021.07.25, 11:55

James Allison, a Mercedes technikai fõigazgatója, valamint Toto Wolff csapatfõnök is elárulta, hogy a Brit Nagydíjra vitt fejlesztési csomagnak köszönhetõen az eddigieknél jóval közelebb kerültek a Red Bullhoz. Az osztrák üzletember szerint ehhez Lewis Hamilton szimulátorban elvégzett munkájára is szükség volt.

Wolff védi Hamiltont, Horner kiáll Verstappen mellett a baleset ügyében

Gphírek2021.07.24, 13:16

A Mercedes és a Red Bull csapatfõnöke továbbra is merõben eltérõen értelmezi a múlt vasárnapi Brit Nagydíjon történt balesetet. A statisztikák Max Verstappen mellett szólnak, de ez a silverstone-i esetet nem befolyásolja.

A Wolff-Horner összecsapás után nem hagyják, hogy zaklassák az F1-es felügyelõket

Gphírek2021.07.23, 11:37

Toto Wolff és Christian Horner is felkereste a sportfelügyelõket Lewis Hamilton és Max Verstappen ütközése után, ezt az F1 versenyigazgatója eleinte támogatta is, a jövõben viszont megtiltja.

Wolff: A Red Bull személyeskedése példátlan a Forma-1-ben

Gphírek2021.07.22, 22:23

A Mercedes csapatfõnöke, Toto Wolff megérti, hogy Max Verstappen és Lewis Hamilton balesete felzaklatta a Red Bull tagjait, de szerinte kulturáltabb nyilatkozatokra lenne szükség a Forma-1-ben.

Hamilton után Toto Wolffot is kiosztotta a Red Bull csapatfõnöke

Gphírek2021.07.21, 19:38

A Red Bull csapatfõnöke nem ment el szó nélkül amellett, hogy Toto Wolff a Brit Nagydíjon a Lewis Hamilton és Max Verstappen között történt baleset után személyesen lobbizott a sportfelügyelõknél azért, hogy a Mercedes pilótája ne kapjon büntetést.

Hamilton akciója után Verstappenék hallani sem akarnak Wolffról

Gphírek2021.07.22, 22:22

Helmut Marko és Jos Verstappen is bosszús, miután Lewis Hamilton és Max Verstappen összeütközött a Brit Nagydíjon. A Red Bull tábora a brit pilóta vezetését és viselkedését is kifogásolja.

Wolff ködösít, de eldõlhetett, hogy ki lesz jövõre Hamilton csapattársa

Gphírek2021.07.20, 15:26

A német és a finn sajtóban is azt mondta Toto Wolff, a Mercedes csapatfõnöke, hogy felelõsséggel viseltetik Valtteri Bottas iránt, akkor is, ha úgy dönt, más lesz Lewis Hamilton csapattársa.

Kiütötte Verstappent, az élet mégis Hamiltont jutalmazza a Brit GP után

Gphírek2021.07.20, 12:27

Bár Max Verstappen és Lewis Hamilton is tehetett volna többet a Brit Nagydíjon bekövetkezett ütközés elkerüléséért, a sportfelügyelõk jogosan büntették utóbbit. Igaz, a szankció lényegében semmit nem számított, a rövid és a hosszú távú károk pedig a holland pilótát és a Red Bullt terhelik.

Sikeres volt a sprintfutam a pilóták körében, de Hamilton máskor tartaná

Gphírek2021.07.18, 10:14

A megszólaló versenyzõk egyöntetûen pozitívan értékelték a Forma-1 történetének elsõ sprintfutamát, mint ahogyan Ross Brawn, az F1 sportigazgatója szerint a szurkolók is. Lewis Hamilton úgy véli, a formátum megtartásával össze kellene sûríteni a hétvégét.

Hamilton szerint nem rajta ment el a Mercedes pole-ja, õ mindent jól csinált

Gphírek2021.07.17, 19:37

Már a rajtnál elbukta a Brit Nagydíj pole pozícióját a világbajnoki címvédõ Lewis Hamilton, aki úgy véli, õ mindent úgy csinált, ahogy azt a csapat mondta neki. A Mercedes csapatfõnöke abban bízik, hogy vasárnap könnyebben támadhatják majd Max Verstappent.

Horner visszahozná a fülsiketítõ motorzajt, Wolff nem ért egyet vele

Gphírek2021.07.17, 15:49

Christian Horner, a Red Bull csapatfõnöke szerint megfontolandó, hogy a Forma-1-nek valóban az elektromosság felé kell-e mennie, és kijelentette, õ visszahozná a rendkívül hangos motorzajt. A Mercedest irányító kollégája, Toto Wolff úgy véli, mindez üzleti szempontból nagyon rossz ötlet.

Néhány hét múlva bejelenti Russell szerzõdtetését a Mercedes?

Gphírek2021.07.17, 11:40

Toto Wolff, a Mercedes csapatfõnöke utalást tett arra, hogy mikorra dõlhet el, hogy George Russell váltja-e Valtteri Bottast jövõre Lewis Hamilton mellett, vagy a finn pilóta maradhat a címvédõ istállóban.

Hamilton akkor sem aggódott, amikor a nap elején nagy hátrányban volt

Gphírek2021.07.16, 21:28

Úgy szerezte meg az elsõ rajtkockát a szombati sprintfutamra, hogy az idõmérõ elõtti edzésen még tetemes hátrányból követte Max Verstappent. Bejöttek a Mercedes változtatásai az autón.

Mercedes: Silverstone-ban az nyer majd, aki gyorsan alkalmazkodik

Gphírek2021.07.16, 11:15

Sorozatos vereségek után a Mercedes a Brit Nagydíjon szépítene a Red Bull ellen, ehhez az új lebonyolítási rendszerhez is alkalmazkodniuk kell.

Wolff nem adja fel, szerinte Hamilton könnyen lõtávolba kerülhet a vb-n

Gphírek2021.07.10, 08:35

Toto Wolff úgy véli, Lewis Hamilton 32 pontos hátránya és az Osztrák Nagydíj eredménye ellenére nem olyan rossz a helyzet, mint amilyennek látszik. A Mercedes csapatfõnöke szerint pilótája hamarosan ismét valódi harcban lehet a végsõ gyõzelemért.

Hamilton nem most hosszabbított utoljára szerzõdést a Mercedesszel

Gphírek2021.07.07, 19:36

Jelen állás szerint 2023 végéig láthatjuk biztosan a Forma-1-ben Lewis Hamiltont, de Toto Wolff szerint a hétszeres világbajnok 39 éves kora után is a mezõnyben lesz majd.

Hamilton szerint a Mercedes idei utolsó dobása sem lesz elég a Red Bull ellen

Gphírek2021.07.07, 09:43

Nem valami derûlátó a Brit Nagydíjon érkezõ fejlesztésekkel kapcsolatban Lewis Hamilton, aki kételkedik benne, hogy ez elég lesz a Red Bull ellen. Fõnöke szerint a Mercedes ugyanakkor nem csak az újításokban bízhat.

A Red Bull és a Mercedes is halasztaná az új motorszabályok bevezetését

Gphírek2021.07.06, 16:01

A Red Bull és a Mercedes csapatfõnöke is egyetért abban, hogy 2025 helyett 2026-ban kellene bevezetni a jelenlegit felváltó új motorformulát. A címvédõ alakulatot irányító Toto Wolff néhány részletet is elárult a tervek szerint a mostaninál költséghatékonyabb és környezetbarátabb erõforrásról.

A Mercedes kész volt feláldozni Bottast Hamiltonért az Osztrák Nagydíjon

Gphírek2021.07.05, 13:19

Toto Wolff, a Mercedes csapatfõnöke az Osztrák Nagydíj után elárulta, min tanakodtak akkor, amikor a sérült autóval körözõ Lewis Hamiltont utolérte a csapattársa. Az istálló vezetõ versenyérnökétõl pedig megtudhattuk, mennyit veszített körönként a hétszeres világbajnok.

A Mercedes úgy érzi, az újabb vereség ellenére elõrelépett

Gphírek2021.07.04, 18:59

Toto Wolff szerint nem kapott volna ki ennyire a Mercedes az Osztrák Nagydíjon, ha nem szorul be Lando Norris McLarenje mögé. Az istálló csapatfõnök úgy érzi, elõrelépést értek el a Stájer Nagydíj óta.

A Mercedes javult, de a Red Bull szombati gyorsulására számítanak

Gphírek2021.07.02, 17:05

A két Mercedes zárta az élen az Osztrák Nagydíj második szabadedzését, Toto Wolff óvatosan optimista, de Lewis Hamiltonhoz és Valtteri Bottashoz hasonlóan arra számít, hogy az ellenfél is megerõsödik a második edzésnapon.

A Red Bullnak lett igaza, a Mercedes mégis fejleszti az idei autót

Gphírek2021.06.29, 17:04

Christian Horner nem hitt Toto Wolffnak, és a leköszönõ technikai igazgató elismerte, a Mercedes valóban nem áll le teljesen az idei W12-es fejlesztésével.

A Mercedes stratégiája el is döntötte az idei vb-címet a Red Bull javára?

Gphírek2021.06.30, 08:56

A Mercedes már nem, a Red Bull viszont még fejleszti az idei autóját, és mivel jelenleg utóbbi a gyorsabb, ez azt is jelentheti, hogy már most bonthatja a pezsgõt. A két istálló csapatfõnöke viszont ennél óvatosabb.

A Mercedes már nem fejleszt, Hamilton szerint így pedig nehéz dolga lesz

Gphírek2021.06.27, 19:08

A Stájer Nagydíjat a második helyen záró, ám Max Verstappen gyõzelmére egy pillanatig sem veszélyes Lewis Hamilton már nem is emlékszik, mikor kapott új fejlesztést az autójára, miközben a Red Bull folyamatosan újításokkal érkezik a versenyekre. A hétszeres világbajnok szerint jelenlegi tempójukkal nehéz lesz legyõzni a nagy riválist.

Wolff: Nyafogás helyett tisztességre lenne szükség az F1-ben

Gphírek2021.06.27, 10:31

Toto Wolff nevetségesnek tartja a McLaren sportigazgatójának Valtteri Bottas pénteki megpördülésére adott reakcióját. A Mercedes csapatfõnöke, bár szigorúnak találja, de megérti, hogy pilótáját három rajthelyes büntetéssel sújtották.

Újabb fronton háborúzik egymással a Red Bull és a Mercedes

Gphírek2021.06.27, 12:58

Nem csillapodnak a kedélyek a Red Bull és a Mercedes között, a szárnyvitát követõen ugyanis most elõbbi erõforrása körül alakult ki vita, miután Toto Wolff arra célzott, hogy a Honda szabálytalan eszközökkel lett erõsebb.

A Mercedes állhat a Red Bullnak ártó szabályváltozás mögött

Gphírek2021.06.26, 09:55

A Magyar Nagydíjtól lassabban lehet majd kereket cserélni a Forma-1-ben, ami elsõsorban a Red Bullra nézve kedvezõtlen. Toto Wolff elismerte, hogy érdeklõdtek az FIA-nál, de állítása szerint nem biztos abban, hogy ez sarkallta a szövetséget a módosításra.

Vettel után Wolff is eladja ritka Ferrarijait, az egyiket Lauda is vezette

Gphírek2021.06.24, 23:34

Jó ajánlólevél volt a Tom Hartley Jnr autókereskedés számára, hogy gyorsan túladtak Sebastian Vettel utcai Ferrarijain, az üzletre Toto Wolff, a Mercedes csapatfõnöke is felfigyelt, aki szintén megbízta õket, hogy értékesítsen három Ferrarit és egy szintén ritka Mercedest.

Nem érti Toto Wolff célozgatását a Red Bull csapatfõnöke

Gphírek2021.06.23, 07:46

A Francia Nagydíjon a Red Bull a Mercedes számára elérhettelenül gyors volt az egyenesekben, Toto Wolff azonban más indokot nevezett meg e mögött, mint ami Christian Horner szerint a valóság.

Horner újabb visszavágást ígér a Mercedesnek

Gphírek2021.06.22, 10:10

Ezúttal a Red Bull jött ki nyertesen egy olyan jellegû stratégiai húzásból, ami korábban Lewis Hamiltonnak hozott gyõzelmet, a csapatnál ezért úgy érzik, visszaadták a kölcsönt riválisuknak. Christian Horner elismerte, merész, az õ szavaival élve "tökös" döntés volt behívni Verstappent a második kerékcserére.

Túlzottnak tûnik Horner optimizmusa, de annyira nem fog ráfázni, mint Vettel

Gphírek2021.06.22, 09:56

Max Verstappen és a Red Bull a Mercedes egyik legjobb pályáján gyõzte le Lewis Hamiltont, ennek ellenére a címvédõt nem szabad temetni, mert az energiaitalosok nem a tempóelõnyüknek köszönhették a diadalt. A bikások csapatfõnöke talán túlzottan is optimista, de akkorát szinte biztosan nem fog koppanni, mint Sebastian Vettel hasonló helyzetben.

Wolff visszakozott, csak viccelt azzal, hogy télig ad esélyt Bottasnak

Gphírek2021.06.20, 06:33

A Francia Nagydíj idõmérõ edzése után Toto Wolff elmondta, csak azért mondta, hogy akár télig is kivárhatnak a döntéssel Valtteri Bottas jövõjérõl, mert gyakran kérdezik õt errõl a témáról.

A Mercedes csapatfõnöke ingerülten magyarázta el Hamilton és Bottas kasztnicseréjét

Gphírek2021.06.19, 20:13

A Francia Nagydíj idõmérõje után is az volt a fõ téma, hogy tulajdonképpen miért is cserélte meg Lewis Hamilton és Valtteri Bottas eddig használt kasztzniját a Mercedes, amibõl Toto Wolffnak már kissé kezd elege lenni. 

Bottasszal megteheti a Mercedes azt, amit Hamiltonnal már nem hajlandók

Gphírek2021.06.19, 07:05

A várakozásokkal ellentétben Toto Wolff elmondta, lehetséges, hogy Valtteri Bottas jövõje csak a következõ szezon közeledtével dõl majd el. Lewis Hamilton szerzõdése kapcsán többször is elmondták, hogy nem akarják megint halogatni a megállapodást.

Bottas újra magabiztos, Hamiltonnál ismét kasztnit cserélhet a Mercedes

Gphírek2021.06.18, 18:09

Valtteri Bottas remekül érezte magát Lewis Hamilton korábbi kasztnijában a Francia Nagydíj elsõ edzésnapján, miközben csapattársa szenvedett. A Mercedes nem zárja ki, hogy Hamilton vadonatúj változatot kapjon.

Verstappen: A Red Bull nem követheti el a baklövést, mint a BMW tette

Gphírek2021.06.12, 16:56

Max Verstappen kijelentette, a 2022-ben bemutatkozó új szabálycsomag ellenére semmiképpen nem adná fel az idei bajnoki harcot, amíg van esély a végsõ gyõzelemre. A Mercedes a rosszul sikerült monacói és bakui futam ellenére nem csoportosít át erõforrást a mostani idényre.

A Red Bull csapatfõnöke Toto Wolffot kritizálta a vezetõi stílusa miatt

Gphírek2021.06.09, 08:14

Christian Hornernek nem tetszett, ahogy Toto Wolff a Mercedes számára katasztrofálisan sikerült Azeri Nagydíj után a saját csapatáról nyilatkozott.

Wolff: Elfogadhatatlan a Mercedes jelenlegi formája

Gphírek2021.06.07, 17:30

Toto Wolff nem finomkodott, amikor a Mercedes szempontjából tragikusan sikerült Azeri Nagydíj után csapata jelenlegi formájáról kérdezték. Az osztrák üzletember szerint sem õ, sem Lewis Hamilton, sem az egész csapat nem teljesít úgy, ahogy elvárja magától.

Hamiltonon úszott el a Mercedes gyõzelme, de fõnöke szerint nem hibázott

Gphírek2021.06.06, 18:49

Lewis Hamilton rossz helyre nyúlt a kormányon az Azeri Nagydíj utolsó elõtti körében, ami a gyõzelmébe került, a Mercedes csapatfõnöke azonban megvédte a letargikus hangulatba kerülõ hétszeres világbajnokot.

A Mercedes tagadja, hogy Bottast alárendelték Hamilton sikerének

Gphírek2021.06.05, 18:21

Lewis Hamiltont váratlanul érte, hogy a 2. helyet szerezte meg az Azeri Nagydíj idõmérõjén. A hétszeres világbajnok ezúttal méltatta csapatát, a Mercedest irányító Toto Wolff pedig tagadta, hogy Valtteri Bottast hátrányos helyzetbe hozták volna a brit pilóta kedvéért.

Red Bull: Wolff jobban tenné, ha befogná a száját

Gphírek2021.06.05, 09:54

Christian Horner úgy véli, hogy az autók elejét ugyanúgy meg kellene vizsgálni, mint ahogyan azt a hátsó résszel teszik mostanában. A Red Bull csapatfõnöke ennek kapcsán kijelentette, kollégájának, az ügyet kirobbantó Mercedest irányító Toto Wolffnak inkább csendben kellene maradnia.

Fõnöke alaposan megdorgálta a csapattársa autóját összetörõ Russellt

Gphírek2021.06.04, 09:23

George Russell elárulta, Toto Wolff, a Mercedes csapatfõnöke nem bánt vele kesztyûs kézzel az Emilia Romagna Nagydíj után, amelyen ütközött Valtteri Bottasszal. A Williams pilótája szerint csapattársként kellett volna kezelnie riválisát.

Toto Wolff õszintén beszélt mentális problémáiról és kételyeirõl

Gphírek2021.06.02, 16:19

Toto Wolff, a Mercedes Forma-1-es istállójának csapatfõnöke kendõzetlen õszinteséggel beszélt arról, hogy mentálisan olykor õ is hullámvölgybe kerül, és ilyenkor a kollégáira támaszkodik ennek átvészelésében. Az osztrák üzletember elárulta, hogy tavaly hónapokon át tépelõdött azon, folytassa-e a munkát a Forma-1-ben.

Bottas különös pszichológiai trükköt lesett el Toto Wolfftól

Gphírek2021.06.01, 20:55

Valtteri Bottasnak van egy olyan módszere motivációja fenntartására, amit a Mercedes csapatfõnökétõl, Toto Wolfftól vett át. A finn pilótának a trükk alkalmazásához a számítógépét kell nézegetnie.

A Mercedes minden milliméterért kész küzdeni a Red Bull ellen

Gphírek2021.05.31, 11:39

Visszavágást vár a Mercedestõl a Red Bull, és Toto Wolff is kijelentette, hogy nem veszi félvállról az ellenfél fenyegetését a monacói vereség után. Bakuban fordulhat a kocka.

A Red Bull háromszor annyi szakembert vihet el a Mercedestõl, a motorguru is érkezhet

Gphírek2021.05.30, 16:15

Továbbra is tartja magát a pletyka, hogy a Mercedes elmúlt években látott történelmi sikersorozatában kulcsszerepet játszó Andy Cowell csatlakozik a Red Bull frissen életre hívott motorprogramjához, és a következõ években az energiaitalos csapat saját erõforrásának kifejlesztésében fog segédkezni. Mindezt ráadásul 49 korábbi kollégájával együtt tehetné meg.

Wolff: Verstappen világbajnok lehet, de még mindig vannak apró hibái

Gphírek2021.05.28, 11:34

A Red Bullt tartja a világbajnokság esélyesének Toto Wolff, a Mercedes csapatfõnöke, de rámutatott, Lewis Hamilton képes kihasználni a holland pilóta megingásait.

Az Aston Martin nem érti, miért halogatják a szárnytesztek szigorítását

Gphírek2021.05.25, 18:36

A szabályokat kijátszó szárnyakat sokkal tovább tart megtervezni, ezért az Aston Martin csapatfõnöke nem érti, hogy miért csak a bakui hétvége után lépnek életbe a szigorúbb ellenõrzések.

Red Bull: A Mercedes nyomás alatt hibára kényszeríthetõ

Gphírek2021.05.25, 12:22

Lelkesen nyilatkozott a Monacói Nagydíj után Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója, úgy vélte, Max Verstappen sikere lendületet adhat a fiatal pilótának és hibákba hajszolhatja a Mercedest.

Verstappen odaszúrt Hamiltonnak, de a Mercedest ez hidegen hagyja

Gphírek2021.05.25, 08:30

A pályán és azon kívül is zajlik a küzdelem Max Verstappen és Lewis Hamilton között, bár mindketten úgy tesznek, mintha megpróbálnának kimaradni ebbõl.

Bottas autóján még mindig rajta van a kiesését okozó kerék

Gphírek2021.05.24, 22:57

A Mercedes technikai igazgatója elmagyarázta, hogy mi történt a Monacói Nagydíjon Valtteri Bottas kieséshez vezetõ bokszkiállásánál, és azt is elárulta, hogy mikor és hogyan fogják leszedni az autójáról az ottragadt kereket.

A Mercedes óvni fog a Red Bull, a Ferrari és több másik csapat szárnya miatt

Gphírek2021.05.24, 14:13

Toto Wolff, a Mercedes csapatfõnöke a Monacói Nagydíj után kijelentette, hogy a következõ versenyen óvni fognak a hajlékony hátsó szárnyat használó csapatok ellen, ha továbbra is használni fogják a kérdéses elemet. A Red Bull visszatámadhat.

Hamilton: A csapatnak van mit tanulnia, nekem nincs

Gphírek2021.05.23, 18:49

Monacói Nagydíjon elért hetedik helyezése után szemmel láthatóan frusztrál volt a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, aki úgy véli, õ nem tud mit tanulni a balul sikerült monacói hétvégébõl, a Mercedes viszont tanulhat.

Hamilton szerint csapata hibázott, de nem kritizálja nyilvánosan a Mercedest

Gphírek2021.05.23, 13:07

Lewis Hamilton úgy véli, a Mercedes nem mindent csinált jól a Monacói Nagydíj idõmérõje elõtt, illetve alatt, ezt viszont csak a mérnökeinek fejti ki bõvebben. Toto Wolff csapatfõnök megérti pilótája csalódottságát.

A Mercedes is módosítani fog a hátsó szárnyán, de nem azért, amiért a többiek

Gphírek2021.05.23, 10:40

Több csapatnak is módosítania kell a hátsó szárnyán a Francia Nagydíjig, miután az FIA szigorította a hajlékonyságot ellenõrzõ tesztet. A Mercedesnek nem kellene ahhoz, hogy átmenjen az új teszten, de mégis fog.

Bottas és Russell imolai balesete miatt spórol a Mercedes?

Gphírek2021.05.22, 11:01

Felhagyott a 2021-es fejlesztésekkel és a 2022-es gumik tesztjét is lemondta a Mercedes, Toto Wolff elismerte, hogy szûkösnek találják a költségplafont. A Ferrari csapatfõnöke szerint a címvédõ imolai balesete is szerepet játszik.

A Mercedes óvással fenyeget, a Red Bull szerint viszont õk sem különbek

Gphírek2021.05.22, 10:16

Fokozódik a vita a hajlékony hátsó szárnyak miatt a Forma-1-ben. A Mercedes csapatfõnöke úgy látja, hogy a többek között a Red Bull által is használt, szerintük szabálytalan elem miatt akár óvhatnak is, a rivális szerint viszont a címvédõ istállónak is van hajlékony aerodinamikai eleme, ami ráadásul még nagyobb hatással is van a teljesítményre, mint az õ hátsó szárnyuk.

Meglepõ bejelentést tett a Mercedes, a Red Bull csapatfõnöke nem is akarja elhinni

Gphírek2021.05.21, 18:09

Christian Horner szerint nagy bátorságra vallana, ha a Mercedes valóban meglépte volna azt, amit Toto Wolff állít. A Red Bull csapatfõnöke éppen ezért szkeptikus kollégája kijelentésével kapcsolatban.

A Mercedes felfedte, honnan vette elõ ismét a budapesti trükkjét - videó

Gphírek2021.05.19, 07:56

Szenzációs, minden eddiginél mélyebb betekintést nyújtó videóból tudhatjuk meg, hogy miként hozta meg a Mercedes azt a taktikai döntést, amellyel a 2019-es Magyar Nagydíj után az idei Spanyol Nagydíjat is sikerült megnyernie.

Mercedes: Nem Verstappen az egyetlen jelölt Hamilton utódjának

Gphírek2021.05.17, 12:41

Lewis Hamilton lehet, hogy jövõre még marad az F1-ben, elõbb-utóbb azonban távozni fog a királykategóriából, akkor pedig sokak szerint Max Verstappen léphet a helyébe. Toto Wolff ugyanakkor nem a hollandban látja Hamilton egyetlen lehetséges utódját.

Hamilton nem akar játszmázni Verstappennel, de megfigyelte õt a futamon

Gphírek2021.05.13, 17:12

Sejtelmes nyilatkozatot tett Lewis Hamilton a Spanyol Nagydíj után, de fõnöke szerint nem volt átvitt értelmû jelentés a brit pilóta szavaiban. A hétszeres világbajnok elmondta, nem akar részt venni a versenyzésen túli játszmázásban.

Erõfitogtatásnak tartja Wolff panaszát a Haas csapatfõnöke

Gphírek2021.05.11, 18:42

A Spanyol Nagydíj során elõször fordult elõ, hogy a közönség is hallhatta, ahogy egy csapatfõnök közvetlenül panaszkodik a versenyigazgatónál. Günther Steiner szerint Toto Wolff csak meg akarta mutatni, hogy ki az úr a háznál.

Hamilton kifogásolja a Red Bull autóját, szerintük az teljesen szabályos

Gphírek2021.05.11, 10:34

Új hátsó szárnnyal versenyzett a Red Bull, ami rögtön felkeltette Lewis Hamilton érdeklõdését. A Red Bull csapatfõnöke szerint az autójuk szabályos, a Mercedes elsõ embere inkább nem szólt semmit.

Hamilton tárgyalásokat sürget az új szerzõdésével kapcsolatban

Gphírek2021.05.10, 09:53

Lewis Hamilton maradni akar a Mercedesnél és fõnöke, Toto Wolff is szeretne az eddigieknél hamarabb leszerzõdni a brit pilótával. Azt egyelõre nem tudja, hogy ki lehet Hamilton csapattársa.

Mercedes: A Red Bull száz szakemberünket környékezte meg

Gphírek2021.05.30, 15:11

Toto Wolff, a Mercedes csapatfõnöke elárulta, a Red Bull körülbelül 15 szakembert szerzett meg a motorrészlegükrõl. Kollégája, az energiaitalosokat irányító Christian Horner szerint a brixworth-i mérnökök leigazolása elkerülhetetlen volt.

Mercedes: Van 24 óránk elszúrni az autót

Gphírek2021.05.07, 18:12

Az idei legjobb pénteki edzésnapját zárja a Mercedes, tartottak a hõmérsékletek emelkedésétõl és a Red Bullt sem írják le, de a címvédõ magabiztosan kezdett Barcelonában.

Wolff biztatni akarta Bottast, de lehet, hogy inkább csendben marad

Gphírek2021.05.06, 10:10

Toto Wolff újabban motiváló rádióüzenetekkel próbálja gyorsabb autózásra sarkallni Valtteri Bottast, de a csapatfõnök szerint Portugáliában ez nem vált be.

Grosjean hazai pályán, Hamilton Mercedesét vezetve búcsúzik az F1-tõl

Gphírek2021.05.05, 10:11

Romain Grosjean a Francia Nagydíjon, majd annak helyszínén, egy egynapos teszten vezetheti a 2019-es világbajnok Mercedest, miután Toto Wolff nem akarta, hogy tavalyi horrorbalesete legyen a francia pilóta utolsó emléke egy Forma-1-es autóban.

A sajtóban veszett össze a Ferrari és a Mercedes csapatfõnöke

Gphírek2021.05.05, 09:32

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfõnöke megkérdõjelezte Toto Wolff, a Mercedes csapatfõnökének szavait, mire utóbbi indulatosan reagált, mondván el sem tudja hinni, hogy kollégája azt mondta, amit.

Wolff elmondta véleményét arról, hogy a Red Bull a Mercedes motormérnökeire pályázik

Gphírek2021.05.03, 17:44

A Mercedesnél nem aggódnak azon, hogy a Red Bull az õ motorrészlegüktõl is igyekszik elcsábítani szakembereket a most épülõ saját motorrészlegéhez. A címvédõ istálló csapatfõnöke szerint a pénz nem minden.

Hibája nélkül Verstappen lenne a pole-ban a Mercedes csapatfõnöke szerint

Gphírek2021.05.02, 08:35

Toto Wolff, a Mercedes csapatfõnöke úgy véli, Max Verstappen nem nyert annyit a négyes kanyar kiszélesítésével a Portugál Nagydíj idõmérõ edzésén, hogy ha nincs a hibája és a körének törlése, ne õ szerezte volna meg a pole pozíciót a futamra.

A Red Bull nem örül, a Mercedes tagad a McLaren ügyvezetõjének levele után

Gphírek2021.05.01, 11:13

A McLaren riválisainak nem lenne ellenére, ha titkos szavazásra váltanának az F1-es bizottság jövõbeni ülésein, Toto Wolff ugyanakkor tagadta, hogy a wokingiak ügyvezetõje ezt miatta javasolta.

Russell már elismeri, hogy hiba volt kiütni Bottast, de újra támadná õt

Gphírek2021.05.01, 07:16

Már szelídebben tekint vissza az imolai balesetére George Russell, a brit pilóta elismeri, hogy jobban kellett volna vigyáznia Valtteri Bottas megelõzésekor, de leszögezte, újra támadná ellenfelét.

Mercedes: Imolát megúsztuk, a Red Bull nem használta ki a botlásunkat

Gphírek2021.04.28, 23:15

Újabb összecsapásra készül a Forma-1 idei két élcsapata, a Mercedes és a Red Bull egyelõre szinte döntetlenre áll, és mindkét félnél úgy vélik, optimisták lehetnek a helyzetük láttán.

A Red Bullnál nem dõlnek be a Mercedes pszichológiai trükkjeinek

Gphírek2021.04.26, 21:09

Christian Horner, a Red Bull csapatfõnöke átlát Toto Wolff õket magasztaló nyilatkozatain, és szerinte a Mercedes csapatfõnöke csak nyomást akar helyezni rájuk.

Wolff: Kiszállnék már ebbõl az õrületbõl, de Allison nem lesz az utódom

Gphírek2021.04.22, 19:04

Nem James Allison lesz Toto Wolff utódja a Mercedes csapatfõnöki posztján. Az osztrák üzletember szerint brit munkatársa alkalmas lenne a feladatra, de Allison sohasem vállalná el.

Wolff: Az Aston Martin küszködése járulékos veszteség a Mercedes mellett

Gphírek2021.04.22, 10:43

Toto Wolff nem zárta ki, hogy az idei F1-es szabályváltozásokkal a Mercedesnek akartak ártani, de mellékhatásként a hasonló koncepciójú autóval rendelkezõ Aston Martin is érintett lett. A csapatfõnök megérti, hogy partnerük szeretne tisztán látni.

Bottas autója szinte totálkáros, ez árthat a Mercedes fejlesztéseinek

Gphírek2021.04.20, 09:41

Eddig nem látott problémákat generált, hogy George Russell és Valtteri Bottas balesetében a finn pilóta Mercedese szinte totálkáros lett. Toto Wolff és Andrew Shovlin szerint pénzügyileg nehéz lesz rendezni a helyzetet.

Hamilton már a kicsúszása elõtt is lenyûgözte a Mercedes mérnökeit

Gphírek2021.04.18, 22:24

A Mercedesnél hálásak, hogy a balszerencsés imolai verseny után is vezetik mindkét világbajnoki pontversenyt. Lewis Hamilton szereplése már a baleset utáni felzárkózása elõtt is elkápráztatta a mérnököket.

A Mercedes csapatfõnöke kételkedik benne, hogy Bottas vissza akart vonulni

Gphírek2021.04.15, 09:01

Kételkedik Valtteri Bottas szavaiban Toto Wolff, az F1-es Mercedes-istálló csapatfõnöke, aki szerint a finn versenyzõ valójában nem akart visszavonulni, miután Lewis Hamilton mögé parancsolták.

Évekre hátrányba kerülhet a Mercedes, ha túlságosan az idei vb-címre koncentrál

Gphírek2021.04.12, 13:10

Mindenki számára hasonló a probléma, egyes csapatok azonban nagyobb dilemmával szembesülnek a többieknél, mivel számukra nagyobb a tét az idei évben. A Mercedes folyamatosan mérlegeli, hogy miként tud úgy versenyben maradni az idén, hogy azzal ne hozza magát lépéshátrányba a következõ évekre.

A Mercedes alig tudta elcsábítani Räikkönenéktõl új technikai fõnökét

Gphírek2021.04.10, 18:21

Mike Elliott, a Mercedes új technikai igazgatója már Lewis Hamilton elõtt is több világbajnokkal dolgozhatott együtt. A brit szakember lassan tíz éve a Mercedes kötelékében van, elõzõ munkahelyét viszont nehezen hagyta ott.

Magyarázkodnia kellett a Mercedesnek Toto Wolff interjúja miatt

Gphírek2021.04.07, 13:33

Nem sült el jól Toto Wolff, a Mercedes csapatfõnökének egyik nyilatkozata, amelyben sz**kavarónak titulálta a McLaren, illetve a Red Bull csapatfõnökét. A Mercedes szerint azonban nem ezt mondta.

Wolff: Nem ismétlõdhet meg Hamilton és Rosberg ellenségeskedése

Gphírek2021.04.06, 08:11

Toto Wolff kijelentette, váratlanul érte a Mercedest, hogy néhány évvel ezelõtt elmérgesedett a küzdelem Lewis Hamilton és Nico Rosberg között, de többé nem akar ilyet látni a csapatnál.

A sprintfutamok bevezetése újabb állásokat fenyeget az F1 élcsapatainál

Gphírek2021.04.04, 01:31

Új problémával szembesültek az F1 legnagyobb istállói, a Red Bullnak és a Mercedesnek is gondot okoz, hogy az idén bevezetett költségplafon alatt maradjanak. A szándék ellenére ezért csúszik a sprintfutamok elfogadása is.

Nagyot fordult a világ tavaly óta, a Mercedes további idõmérõs vereségekre számít

Gphírek2021.04.03, 10:42

Az idei elsõ futam alapján köddé vált a világbajnok Mercedes-istálló tavalyi fölénye az egykörös tempó terén. Toto Wolff csapatfõnök szerint szombatonként nagyon nehéz dolguk lesz a Red Bull ellen.

A Mercedes csapatfõnöke reagált a csalódott Bottas kritikájára

Gphírek2021.03.30, 19:18

Valtteri Bottas többször is bírálta a Mercedest az F1-es Bahreini Nagydíj hétvégéjén, Toto Wolff csapatfõnök a futam után a finn pilótát hibáztatta azért, mert nem tudtak segíteni neki.

Hamilton 29-szer hagyta el a pályát, Verstappennek ez a gyõzelmébe került

Gphírek2021.03.29, 03:05

Furcsa szabályértelmezés döntötte el Bahreinben a gyõzelem sorsát, több pilóta sem értette, hogy miért kellett változtatniuk a hozzáállásukon a futam során. A versenyigazgató érvelésében van logika, de kacifántos a magyarázat arra, hogy Verstappennek miért kellett visszaadnia az 1. helyet Hamiltonnak, aki maga is rendszeresen kiszélesítette a pályát.

Mercedes: Verstappen pályaelhagyása nyerte meg nekünk a versenyt

Gphírek2021.03.28, 21:47

Óriási csatát vívott Lewis Hamilton és Max Verstappen a Bahreini Nagydíj megnyeréséért, csapatfõnökeik szerint a további versenyeken is ez várható. A Red Bull nehezen emészti meg a vereséget.

Wolff jövõre is Hamiltonnal folytatná, Verstappenékrõl nem akar beszélni

Gphírek2021.03.27, 11:40

Toto Wolff, a Mercedes csapatfõnöke kijelentette, nagyon bízik benne, hogy Lewis Hamilton a következõ idényben is az istálló tagja lesz. A McLaren vezérigazgatója árnyalta korábbi, a címvédõ 2022-es felállásával kapcsolatos kijelentését.

Hamilton és Bottas szerint is javult a Mercedes, de úgy vélik, a Red Bull vezet

Gphírek2021.03.26, 18:49

Mindkét szabadedzésen alulmaradtak a Mercedesek a Red Bull-lal szemben Bahreinben, de Lewis Hamilton, Valtteri Bottas és Toto Wolff is úgy véli, az autó teljesítménye javult a teszteléshez képest.

Hamilton nem aggódik, Wolff viszont nyugtalan az F1-es tesztek után

Gphírek2021.03.16, 12:51

A Mercedes a vártnál nehézkesebben szerepelt a Forma-1 elõszezoni tesztelésén, Lewis Hamilton erõs Red Bullra számít, fõnöke nem bánja, hogy kihagyták a bejáratást.

Hülkenberg idén Hamilton és Vettel helyére is beugorhat?

Gphírek2021.03.07, 17:33

Sajtóértesülések szerint lehetséges, hogy a 2020-as idény három hétvégéjén is szerepet kapó Nico Hülkenberg egyszerre lesz a Mercedes és az Aston Martin tartalékpilótája. Elõbbi csapatfõnöke, Toto Wolff sejtelmesen nyilatkozott errõl a lehetõségrõl.

Vettel csak kényszerbõl versenyezne szombaton, Wolff szerint érdemes

Gphírek2021.03.07, 15:37

Sebastian Vettel nem látja értelmét a sprintfutamok bevezetésének, és kijelentette, csak a vasárnapi verseny miatt venne részt ezeken a viadalokon. Csapata, az Aston Martin technikai igazgatója, valamint a Mercedes, illetve a Haas csapatfõnöke ennél árnyaltabban fogalmazott.

A Mercedes állást foglalt Verstappenrõl és Hamilton rövid szerzõdésérõl

Gphírek2021.03.04, 18:28

Toto Wolff, a Mercedes csapatfõnöke nem változtatott az eddigi hozzáállásán, csak azután keres új pilótát, hogy eldõl Lewis Hamilton és Valtteri Bottas jövõje. Az eddigieknél hamarabb kezdene tárgyalni a hétszeres világbajnokkal.

Íme a Mercedes, ami nyolcszoros világbajnokká teheti Hamiltont

Gphírek2021.03.02, 17:46

A Mercedes is megmutatta a közönségnek az idei F1-es autóját, a W12-es szoros rokonságban áll a tavalyi W11-essel, és elõdjéhez hasonlóan az lesz a feladata, hogy megvédje az egyéni és a konstruktõri világbajnoki címet.

Hamilton hozzáállását már debütálása elõtt csodálták a McLarennél

Gphírek2021.02.21, 09:36

A Mercedes technológiai igazgatója elárulta, Lewis Hamilton még azelõtt nagy hatást gyakorolt a McLaren csapatára, hogy bemutatkozott a Forma-1-ben. Mike Elliott a Red Bullt tartja idei legnagyobb ellenfelüknek, és úgy véli, nem dõlhetnek hátra.