Toto Wolff

címke rss

A Mercedes csapatfőnöke részesedést vásárolt a Williamsben

Gphírek2020.06.06, 17:29

Toto Wolff 5 százalékos részesedést vásárolt a Williamsben. Egy bennfentes újságíró úgy tudja, a Mercedes csapatfőnöke nem elsősorban befektetési célból kötötte meg az üzletet, hanem azért, hogy elsőbbséget élvezzen, amikor még több részvényt bocsátanak eladásra. Claire Williams kijelentette, négy hónapon belül szeretnének befektetőt találni, amire Ross Brawn szerint minden esélyük megvan. Bernie Ecclestone elárulta, ő is igyekszik segíteni a nagymúltú istállónak.

A Mercedes fontolgatja, hogy a Ferrari útjára lépjen

Gphírek2020.06.06, 17:06

Toto Wolff kijelentette, a csökkentett költségplafon miatt el kell gondolkozniuk azon, hogy a Mercedes a Forma-1 és a Formula E mellett más versenysorozatokban is megjelenjen. A Ferrari az IndyCarral flörtöl, és ez a széria egyik legsikeresebb csapatának elnöke szerint azt jelenti, hogy az észak-amerikai bajnokság az utóbbi időszakban rengeteget fejlődött.

Brawn: A Mercedes csak ködösít a fordított rajtrács kapcsán

Gphírek2020.06.05, 13:00

A Mercedes miatt a Forma-1-ben az idén sem vezetik be a fordított rajtrácsos időmérő futamokat, Ross Brawn, az F1 sportért felelős igazgatója szerint azonban egészen más ok miatt vétózta meg az ötletet a címvédő istálló, mint amit annak csapatfőnöke állít.

Wolff először beszélt arról, van-e konfliktusa a Daimler-vezérrel

Gphírek2020.06.05, 09:13

Toto Wolff, a Mercedes Forma-1-es istállójának csapatfőnöke reagált a pletykákra, amelyek szerint olyan rossz a viszonya a Daimler AG vezérigazgatójával, hogy ez a jövőjét is befolyásolja. 

A Mercedes és Ecclestone is egyetért Hamilton társadalmi felszólalásával

Gphírek2020.06.04, 12:09

Toto Wolff szerint Lewis Hamilton jól tette, hogy felszólalt a rasszizmus ellen. A Mercedes csapatfőnöke elárulta, sokat tanult pilótájától a kisebbségek helyzetéről, és hangsúlyozta, hogy a saját eszközeivel mindenki tehet a negatív folyamatok ellen. Az osztrák üzletember kiemelte, az autósportnak is változnia kell annak érdekében, hogy társadalmilag sokszínűbb legyen.

A Mercedes házon belül oldaná meg a pilótakérdést, de Vettellel is számol

Gphírek2020.06.04, 10:03

Toto Wolff kijelentette, nem tehetik meg Sebastian Vettellel, hogy már most kizárják az esetleges szerződtetését. A Mercedes csapatfőnöke ugyanakkor hozzátette, elsősorban jelenlegi pilótáikat, valamint George Russellt veszik számításba, de a váratlan helyzetekre is fel kell készülniük.

A Mercedes közleményt adott ki arról, hogy kiszáll-e az év végén az F1-ből

Gphírek2020.05.29, 17:16

Gyorsan igyekezett elejét venni a pletykáknak, és közleményt adott ki Forma-1-es istállója és annak csapatfőnökének jövőjéről a Mercedes.

Német sajtó: Wolff az év végén lemond a Mercedes csapatfőnöki posztjáról

Gphírek2020.05.28, 18:20

Újabb jelentős átrendeződés történhet a Forma-1-ben, ha beigazolódik a német sajtóban csütörtökön megjelent értesülés, miszerint Toto Wolff az év végén lemond a Mercedes csapatfőnöki pozíciójáról. Ráadásul ez csak egy nagyobb terv része lehet.

Red Bull: Vettel vagy a Mercedeshez igazol, vagy visszavonul

Gphírek2020.05.24, 09:07

Helmut Marko elárulta, beszélt Sebastian Vettellel az esetleges visszatérésről, de fenntartja, hogy a Red Bullnál nincs hely számára. Az energiaitalosok tanácsadója úgy véli, egykori pilótája csak akkor nem vonul vissza, ha győzelemre esélyes autóba ülhet. Az osztrák szakember szerint a Mercedesnek meg kellene adnia ezt a lehetőséget neki.

Wolff: Soha nem volt ennyire átpolitizált a Forma-1, mióta itt vagyok

Gphírek2020.05.23, 17:30

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke kendőzetlen őszinteséggel beszélt az elmúlt hónapokban tapasztalt negatívumokról, valamint félreérthetetlen üzenetet küldött az őt kritizálóknak.