Törökország
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Recep Tayyip Erdogan
- Isztambul
- Szíria
- foci
- Görögország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Immár hivatalos a török referendum végeredménye: Erdogan még erõsebb lett
A végrehajtó elnöki rendszer bevezetésérõl szóló, április 16-ai török népszavazáson a választók 51,41 százaléka igennel, 48,59 százaléka nemmel voksolt az alkotmánymódosításra - hirdette ki a referendum hivatalos végeredményét Sadi Güven, a török Legfõbb Választási Tanács (YSK) elnöke csütörtök esti sajtótájékoztatóján.
Rendkívüli ülést tartanak májusban a törökök
A török minszter szeretné újra a (AKP) Igazság és Fejlõdés Pártja köreiben tudni az Recep Tayyip Erdogan államfõt.
Több mint három ezer ember ellen adtak ki elfogató parancsot Törökországban
Törökországban a tavaly júliusi puccskísérletért felelõssé tett, Amerikában élõ Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatához fûzõdõ állítólagos kapcsolata miatt adtak ki elfogatóparancsot 3224 ember ellen - adta hirül az Anadolu török állami hírügynökség.
A görögök kitartanak: nem adják ki a török tiszteket
A görög legfelsõbb bíróság kedden elutasította a tavaly júliusi törökországi puccskísérlet után Görögországba szökött nyolc török katona közül háromnak az Ankara által ismételten kért kiadatását - közölte a görög hírügynökség.
Törökország tiltakozik Donald Trump egyik nyilatkozata miatt
Donald Trump amerikai elnök az örmények lemészárlásáról emlékezett meg, és ugyan nem használta a népirtás szót, de a törökök így is bírálják.
Kurdokat támadtak a törökök Szíriában és Irakban
Irakban és Szíriában is kurd célpontokat bombázott a török hadsereg.
Németország le akarja állítani Törökország uniós csatlakozási tárgyalásait
Két vezetõ német politikus is felszólította szombaton az Európai Uniót, hogy a török elnök jogköreit kiszélesítõ népszavazás után állítsa le a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal.
Kórházba került két tévés, akikre török focisták támadtak
Két televíziós újságírót kellett kórházi ellátásban részesíteni, miután egy török bajnokit követõen rájuk támadtak az Istanbul Basaksehir csapatának futballistái.
Letartóztatások Törökországban a népszavazás után
Országszerte tüntetések vannak Törökországban Erdoğan elnöki jogköreinek a kiterjesztése ellen, amit a tüntetõk szerint az elnök visszás körülmények között szavaztatott meg a vasárnapi népszavazáson. Az Európában élõ török bevándorlók többsége azonban támogatta az új elnöki rendszer bevezetését.
Egy óriásgát miatt árasztanak el egy õsi települést Délkelet-Törökországban
Egy óriásgát miatt árasztanak el egy õsi települést Délkelet-Törökországban.
Csalhattak a vasárnapi török népszavazáson – 2,5 millió voksot érinthet a hamisítás
Az Európa Tanács megfigyelõ küldöttségének egyik tagja szerint a szavazás nem felelt meg a nemzetközi normáknak. Többek között olyan szavazatokat is érvényesnek tekintettek, amiket nem lepecsételt borítékban adtak le.
Tüntetések Isztambulban, meghosszabbították a rendkívüli állapotot
Ezrek tüntettek Isztambulban Recep Tayyip Erdogan elnök ellen hétfõn este, egy nappal az elnöki hatalom kiterjesztésérõl tartott, vitatott eredménnyel zárult törökországi népszavazás után. A tiltakozásokkal párhuzamosan a kormány úgy döntött, hogy harmadszor is meghosszabbítja a tavaly júliusban bevezetett rendkívüli állapotot.
Erdogan újabb népszavazásokat írhat ki
A török elnök kilátásba helyezte hétfõn, hogy újabb népszavazásokat ír ki az Európai Unióhoz való csatlakozásról és a halálbüntetés visszaállításáról.
EBESZ: Nem felelt meg a nemzetközi normáknak a török népszavazás
A vasárnapi török népszavazás nem felelt meg a nemzetközi normáknak - közölték az Európa Tanács és az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet (EBESZ) közös törökországi megfigyelõ küldöttségének vezetõi.
- címkék:
- Törökország
- népszavazás
- EBESZ
- Címkefelhõ »
Érvénytelen a népszavazás egy török politikus szerint
Választási szabálytalanságokra hivatkozva semmissé nyilvánítaná a török népszavazást egy ellenzéki képviselõ.
- címkék:
- Törökország
- népszavazás
- Címkefelhõ »
Leállítanák a török uniós csatlakozási tárgyalásokat
A Törökországgal kezdett európai uniós csatlakozási tárgyalások leállítását sürgeti a bajor Keresztényszociális Unió a törökországi népszavazás után.
- címkék:
- Törökország
- Európai Unió
- Címkefelhõ »
Erdogan Nyugat-Európában magabiztosabban nyert, mint otthon
A németországi törökök közel kétharmada igennel szavazott a Recep Tayyip Erdogan hatalmát jelentõsen kiterjesztõ elnöki rendszer bevezetésére - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség hétfõre virradó éjjel.
Török népszavazás: gyõztek az igenek, vagyis Erdogan
Hiába az Erdogan-pártiak sikere a török népszavazáson, ez a történet még koránt sincs lefutva. Brutális részvételi arányt mértek, az alkotmánymódosítást támogatók alig egy százalékkal vannak többen a nemmel szavazókhoz képest. Ha minden így marad, a török államfõ szuperelnökké válhat, egymaga képes lesz rendkívüli állapotot bevezetni az országban. Csakhogy a török ellenzék csalást emleget, és újraszámolnák a szavazatokat.
Az igenek vezetnek a török népszavazáson
A leadott szavazatok 90 százalékát dolgozták fel eddig, az elsõ eredmények szerint szûken vezetnek az alkotmánymódosítás-pártiak. Erdogan eddig is erõs elnöke volt Törökországnak, most még erõsebb lehet.
Máris három halálos áldozata van a török népszavazásnak
Az elnöki rendszer bevezetésérõl tartanak népszavazást Törökországban vasárnap. Az egyik délkeleti tartományban veszekedés robbant ki, majd elõkerültek a kések és a lõfegyverek. Az incidensben többen megsebesültek, közülük hárman belehaltak sérüléseikbe. Az urnákat magyar idõ szerint 16 órakor mindenhol lezárták, zajlik a szavazatszámlálás.
Megkezdõdött a népszavazás Törökországban
Megkezdõdött vasárnap reggel Törökországban az elnöki rendszer bevezetésérõl szóló népszavazás, az ország keleti felében helyi idõ szerint 7 órakor megnyitották a szavazóhelyiségeket.
- címkék:
- Erdogan
- Törökország
- népszavazás
- Címkefelhõ »
A halálbüntetés visszaállításával kampányol Erdogan
A török államfõ arra készül, hogy prezidenciális rendszert hozzon létre Törökországban. Errõl holnap tartanak népszavazást. A mintegy 60 millió török szavazót Erdogan mindennel igyekszik meggyõzni, kampánya utolsó rendezvényén a halálbüntetés visszaállítására is ígéretet tett.
Lezuhant egy hõlégballon Törökországban, egy turista meghalt
Leszállás közben magasfeszültségû távvezetéknek ütközött, és lezuhant egy turistákat szállító hõlégballon Törökország középsõ részén vasárnap. A baleset következtében egy ember a helyszínen meghalt, mintegy húszan pedig megsérültek.
- címkék:
- Törökország
- hõlégballon
- lezuhanás
- Címkefelhõ »
Mintegy száz holland állampolgárnak nem engedték elhagyni Törökországot
Legalább 100 török származású holland állampolgárnak nem engedték, hogy elhagyják Törökországot az elmúlt idõszakban. Az ok, hogy állítólag korábban Erdogan-elnök ellen szólaltak fel.
- címkék:
- Törökország
- Címkefelhõ »
Sikeresen befejezte hadmûveletét Törökország Szíriában
Törökország befejezte az Eufráteszi Pajzs fedõnevû, a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) ellenzéki ernyõszervezettel együttmûködve tavaly augusztusban indított hadmûveletét Szíriában.
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- hadmûvelet
- Címkefelhõ »
Szakértõ szerint csak a népszavazás után rendezõdhet a török-EU viszony
Egeresi Zoltán Törökország-szakértõ szerint mivel az "odaszólogatásokat" az uniós tagállamoknak az április 16-ai török népszavazás fûti, ezért a viszonyt csak a szavazás után rendezhetik az Európai Unióval.
Átlõtt a szíriai határon egy kurd mesterlövész, megölt egy török katonát
A Népvédelmi Egységek (YPG) nevû szíriai kurd milícia egyik mesterlövésze szerda reggel átlõtt Szíriából a dél-törökországi Hatay tartomány Reyhanli körzetébe, és megölt egy õrszolgálatot teljesítõ török katonát.
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- mesterlövész
- Címkefelhõ »
Belga kormányfõ: Nem hagyjuk, hogy Törökország megfélemlítsen
Nem hagyjuk, hogy Törökország megfélemlítsen minket - így reagált a belga kormányfõ arra, hogy a török lapokban terrorizmus támogatásával vádolták meg a belga esélyegyenlõségi államtitkárt. Charles Michel szerint az emberi jogok helyzete Törökországban már nem felel meg az európai elvárásoknak, és aggodalmát fejezte ki ez ügyben Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke is.
Az EU erõs zsarolási potenciált adott a törököknek
Horvát József biztonságpolitikai szakértõ szerint "billeg" az Európai Unió és Törökország között tavaly megkötött megállapodás az illegális migráció feltartóztatásáról. Horvát úgy látja: a megállapodással az EU valójában erõs zsarolási potenciált biztosított a törökök számára, amelyet most Recep Tayyip Erdogan török elnök "hatványozottan" ki is használ.
Erdogan náci praktikák bevetésével vádolja Merkelt
Erdogan török elnök „náci praktikának” nevezte, hogy Németországban több helyütt betiltották a török népszavazási kampányeseményeket.
Megkezdték a világ leghosszabb függõhídjának építését
A világ leghosszabb függõhídjának építését kezdték meg Törökországban, az Égei-tengert a Márvány-tengerrel összekötõ tengerszoros, a Dardanellák fölött.
- címkék:
- Törökország
- rekord
- építés
- híd
- Címkefelhõ »
Egyedül, nõként bringázott végig a Közel-Keleten
Rebecca Lowe egy évig járta kerékpárral a Közel-Kelet országait. Egyedül, nõként egy olyan világban, amelyrõl nem sok jót hallunk a hírekben. A nem mindennapi túraterv születésérõl és az úton átélt élményekrõl kérdeztem a félig magyar újságírónõt, különös tekintettel Iránra, ahol két hónapon át biciklizett.
Kurdok tízezrei tüntettek Frankfurtban a török népszavazás ellen
Mintegy 30 ezer kurd tüntetett szombaton Frankfurtban a török kormány politikája és az áprilisi népszavazás ellen "Nem a diktatúrára - igen a demokráciára és szabadságra" jelszóval.
- címkék:
- Törökország
- Címkefelhõ »
Törökország visszaállítaná a halálbüntetést
A török államfõ arról beszélt ma, hogy az áprilisi népszavazás után mindenképpen aláírná, ha a parlament a halálbüntetés visszaállításáról dönt. 2014-ben azért helyezték hatályon kívül a törvényt, mert ez volt az egyik alapvetõ feltétele Törökország uniós csatlakozási tárgyalásai megkezdésének.
- címkék:
- Erdogan
- Törökország
- halálbüntetés
- Címkefelhõ »
Orbán Viktor: A második kerítés a legnagyobb tömeget is feltartóztatja
Orbán Viktor miniszterelnök reggel a Kossuth rádió 180 perc címû mûsorában azt mondta, hogy a magyar határon épülõ második biztonsági kerítés, ha kell, a Törökország felõl érkezõ legnagyobb tömegeket is feltartóztatja majd.
Erdogan: A hollandoknál nincs civilizáció
Lehet, hogy Mark Rutte holland kormányfõ és pártja megnyerte a parlamenti választásokat, de a Hága és Ankara között zajló diplomáciai konfliktusban elvesztette egyik barátját, Törökországot –mondta Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön az északnyugat-törökországi Sakaryában mondott beszédében.
- címkék:
- Erdogan
- Hollandia
- Törökország
- migráns
- Címkefelhõ »
Szijjártó: Megbukott a brüsszeli migrációs politika
A félmegoldáson alapuló brüsszeli migrációs politika megbukott - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, reagálva arra, hogy Törökország kilátásba helyezte az EU-val kötött megállapodás felmondását.
Bakondi: Határidõre elkészül a második kerítés
Intenzíven zajlik a déli határon a második kerítés telepítése, határidõre el fog készülni – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági fõtanácsadója.
Törökország felfüggesztette a menekültek visszavételét Görögországból
Törökország jelenleg nem vesz vissza illegális migránsokat Görögországtól, mert részben felfüggesztették az EU-val kötött megállapodást. Szerdán Ankara befagyasztotta a NATO partnerországaival tervezett együttmûködési programokat is.
Szijjártó: Nem tûrjük a kettõs mércét
Magyarország nem tûri a kettõs mércét - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
49 turista sérült meg a földnek csapódó hõlégballonokban Törökországban
49 turista sérült meg a földnek csapódó hõlégballonokban Törökországban
Újabb hõlégballon-baleset Törökországban
Negyvenkilenc, fõként külföldi turista megsérült kedden egy hõlégballon-balesetben a közép-törökországi Nevsehir tartomány Göreme településénél, Kappadókia történelmi régióban.
Törökország szerint Hollandia idegengyûlölõ és törökellenes
Kétségbeejtõ, hogy az Európai Unió országai a tagállami szolidaritás mögé rejtõzve az európai értékeket és az emberi jogokat nyíltan sértõ Hollandiát támogatják a szombaton kirobbant diplomáciai konfliktusban – mondja a török külügyminisztérium.
- címkék:
- Hollandia
- Törökország
- Európai Unió
- Címkefelhõ »
Letartóztattak két magyart, akik az ISIS terroristái akartak lenni
Letartóztattak két fiatal magyar férfit, mert az Iszlám Államhoz akartak csatlakozni – hangzott el a TV2 Tények címû hírmûsorában. Egyiküket már Törökországban, 10 kilométerre a szír határtól fogták el. A másik ki sem jutott az országból. Van olyan szakértõ, aki azt állítja, tíznél is több magyar harcolhat az ISIS katonájaként.
Büntetõintézkedéseket jelentett be Törökország Hollandiával szemben
Büntetõintézkedéseket jelentett be Numan Kurtulmus török miniszterelnök-helyettes hétfõn este Hollandiával szemben a két ország között elmérgesedõ diplomáciai viszály újabb fejezeteként.
Törökország az Európai Bírósághoz fordul a holland bánásmód miatt
Törökország az Európai Bírósághoz fordul a külügy- és a családügyi minisztereket sújtó holland korlátozások miatt - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan az A Haber kormányközeli török hírtelevíziónak adott hétfõ esti interjújában.
- címkék:
- Törökország
- Európai Bíróság
- Címkefelhõ »
Az EU szerint Törökországnak tartózkodnia kell a túlzásoktól
Az Európai Unió is hivatalos állást foglalt a török-holland diplomáciai vitában. Hétfõn felszólította Törökországot, hogy tartózkodjon a túlzásoktól.
A törökök újraértékelnék a menekültügyi egyezményt
A török EU-ügyi miniszter szerint Törökországnak újra kell értékelnie az Európai Unióval tavaly március 18-án kötött menekültügyi egyezményt. Úgy gondolja, hogy a törökök megmentették az emberiség becsületét.
Holland miniszterelnök: Amíg fenyegetõznek, nem tárgyalunk
Ameddig a török kormány fenyegetõzik, nem tárgyalunk Ankarával - jelentette ki Mark Rutte holland miniszterelnök Rotterdamban, hétfõi sajtótájékoztatóján.
Már szankciókat emlegetnek a törökök Hollandia ellen
Részleteket nem említett, de Ömer Celik európai uniós ügyekért felelõs török miniszter hétfõn azt mondta Ankarában, hogy biztosan lesznek Hollandiát érintõ török szankciók.