tévéipar

címke rss

2010: Eredeti ötletek a tévésorozatoknál

Tévé2010.12.28, 20:15

A tévézésben sem lehet biztosra menni, nem lehet elõre megmondani, hogy a közönség arra reagál-e jobban, amihez hasonló egyébként is bejön neki - mondjuk egy újabb, Helyszínelõk-klón -, vagy pedig olyan szériára, mely gyökeresen elüt az általa eddig látottaktól. Idén nem egy olyan sorozat volt a tévében, ami valamilyen szempontból újdonságot jelentett a sok, már bejáratott darab között: a siker azonban természetesen nem adatott meg mindegyiknek.

"Szemléletváltás lesz a Tv2-nél" - Simon Zsolt, a csatorna vezérigazgatója

Tévé2010.12.22, 19:40

2011-ben rövidebb reklámblokkokkal, új hirdetési formákkal próbálkozik a Tv2, amelynek októberben kinevezett vezérigazgatója szerint a legfõbb verseny nem is az RTL Klub és a csatornája közt van. A médiahatóság százmilliós büntetése meglepte a cég vezetõjét, és jövõre egy család- és gyerekbarát tévét ígér, mert megengedhetetlennek tartja, hogy ekkora összegeket kelljen fizetni erotikusnak talált képsorokért. Az új médiatörvényrõl, a balhés Damu Rolandról, az újabb vetélkedõkrõl, a Bajnokok Ligájáról, a januárban induló új csatornáról és a kulturális misszióról is kérdeztük Simon Zsoltot.

Két elnökkel és egy kormányzóval búcsúzott Larry King

Tévé2010.12.17, 16:31

Az amerikai televíziózás és a CNN élõ legendája, Larry King december 16-án elbúcsúzott a közönségtõl, talkshow-ja huszonöt év után véget ért.  

3D-s csatornát indít a Viasat3 tulajdonosa

Tévé2010.12.17, 11:17

Háromdimenziós csatornát indít a Viasat3 és a Tv6 tulajdonosa, a svéd Modern Times Group.

Januárban indul a Story TV4 testvércsatornája

Tévé2010.12.16, 21:49

A Story TV4 2011. január 4-én új, nõknek szóló, romantikus csatornát indít Story5 néven.

A Tv2 bugyis jelenetét vizsgálja a médiahatóság

Tévé2010.12.15, 17:29

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz két állampolgári bejelentés érkezett a Tv2 által sugárzott Ezek megõrültek egy adásával kapcsolatban - többek közt egy olyan jelenetet kifogásolt egy tévézõ, amelyben a játékosok nõi bugyikról olvastak össze betûket.

Kezdenek rákapni a nézõk Szandikára és Alekoszra

Tévé2010.12.14, 10:02

Változatlanul imádják a nézõk a tehetségkutatókat, szárnyal az X-Faktor és a Megasztár. A kezdeti tompaság után feljavultak a Való Világ számai, de A 40 milliós játszma is a csatornaátlag fölött hoz a Tv2-nek. Heti nézettség.

Megbukott David Hasselhoff valóságshow-ja

Tévé2010.12.11, 09:13

A Baywatch korábbi sztárját is felvonultató mûsort mindössze két rész után kaszálta el az A&E amerikai tévécsatorna.

Heti nézettség: legyûrte az RTL Klubot a Tv2

Tévé2010.12.07, 13:12

Az RTL-nél egyelõre a Való Világ gyenge rajtja okoz gondot, ugyanakkor a Barátok közt rendíthetetlen, és az X-Faktor az indulása óta vezeti a listákat. Az év 48. hetében a Tv2 volt a legnézettebb hazai csatorna: jól sikerült A 40 milliós játszma elsõ hete és a Megasztár is verhetetlen a péntek estéken.

Érdekli a Digi tévét a Sport Klub

Tévé2010.12.07, 12:26

A Digi TV érdeklõdik a Sport Klub tévécsatorna iránt, mert annak megvásárlásával több háztartásba juthatna el a mûsora - írja a Blikk.

Régi Fábryval, de új Dáridóval próbálkozik a Prizma TV

Tévé2010.12.07, 15:32

December 20-ától új névvel, más tartalommal és külsõvel lesz képernyõn a Poén! csatorna.

Erõre kapott Stohl Andrással a VV4

Tévé2010.12.01, 12:30

Javított siralmas hétfõi eredményén a Való Világ, november 30-án már kicsivel jobban teljesített, mint a Tv2 vetélkedõje.

Mûsorváltozás az RTL Klub estéjében

Tévé2010.12.01, 15:24

December 1-jén a szappanopera után az RTL Klub Leslie Nielsen emlékére leadja a Drágám, add az életed címû filmet, így a VV4 beszavazóshow-ja majdnem este 11-re kerül.

Nézettség: Berényi Miklós sem bírt Szíj Melindával

Tévé2010.11.29, 20:32

A két tehetségkutató mûsor továbbra is verhetetlen nézettségben, a Megasztár pénteken nem talál legyõzõre, az X-Faktor pedig szombaton viszi az estét. A Való Világ pénteken és vasárnap kikapott, szombaton viszont nyert sávjában.

Csúszik a Való Világ és a Showder Klub

Tévé2010.11.29, 20:32

Belenyúlt a hétfõ estéjébe az RTL Klub: Dr. Csont nyomoz a Való Világ beszavazóshow-ja elõtt.

Sajtópert vesztett az ötmilliót követelõ Hajdú Péter

Tévé2010.11.28, 09:21

Elsõ fokon elutasította a bíróság Hajdú Péter keresetét: a Tv2 képernyõse egy õt és vendégeit negatív színben feltüntetõ cikk miatt perelt.

"Damu ügye nekem különösen fájdalmas" - interjú Kiss Péterrel, a Tv2 programigazgatóval

Tévé2010.11.26, 13:07

A Tv2 tulajdonosa, a ProSiebenSat.1 január 1-jén elindítja újabb tévécsatornáját, amely PRO4 néven lesz a képernyõkön. A Tv2-re egyelõre nem tér vissza a közelmúltban kétszer látott Havas, jövõre lesz új mûsora Joshi Bharatnak, Damu Rolandnak viszont nem fognak többet megbocsátani. Kiss Péter programigazgató büszke arra, hogy a jövõre visszatérõ Ezek megõrültek kiütötte a Vacsoracsatá-t, és állítja, hogy Friderikusz nem egyeztetett a csatornával, amikor akcióba kezdett, hogy elkerülje egymást a két nagy tehetségkutató.

A tévének borzasztó drága az új Harry Potter-film

Tévé2010.11.25, 10:20

Az ABC Family körülbelül hatmilliárd forintnak megfelelõ összegért veheti meg a Harry Potter és a Halál ereklyéi sugárzási jogát.

Nem kérhet pénzt az RTL Klub a kábelszolgáltatóktól

Tévé2010.11.24, 14:44

Az új médiatörvény-tervezet szerint mûsora továbbítása után nem kérhet pénzt az RTL Klub a kábeles cégektõl, amíg analóg módon sugárzó kereskedelmi csatornának számít.

A VV4-be költözött celebek nem hozzák a nézettséget

Tévé2010.11.24, 10:30

Az AGB nézettségi adatai szerint a Való Világ celebjeinél érdekesebb a tévézõnek az, ha a rikoltozó Ganxsta Zolee gumikalapáccsal ütlegeli a jajveszékelõ Kiszel Tünde fejét: az Ezek megõrültek a vártnál is jobb eredményeket szállít.

Gyerektévé lehet az MTV kettes csatornája

Tévé2010.11.24, 19:19

Az MTV kettes csatornája lehet a közszolgálati média gyerektévéje, kicsiknek és fiataloknak való tartalommal.

Erotikus tartalom miatt 19,2 millióra büntette a Tv2-t a médiahatóság

Tévé2010.11.23, 17:52

Közel 20 millió forintra büntette a médiahatóság a Tv2-t az Édesnégyes címû mûsorhoz érkezett panaszok kivizsgálását követõen - tudta meg az [origo]. A hatóság többek között azt kifogásolta, hogy gyakran követték egymást "a szexualitás szempontjából problematikus jelenetek".    

Saját rekordját döntötte meg a Story Tv4

Tévé2010.11.23, 21:05

A 46. héten a csatorna 2,5 százalékos átlagos nézettséggel ment, nõi célcsoportjában 3 százalék fölött teljesített.

Vágó Istvánt azóta sem hívta a Tv2

Tévé2010.11.19, 19:40

Vágó István elmondása szerint a Tv2 vezetésébõl senki nem hívta, nem kereste november 17-e óta, noha másfél évig a csatorna egyik arca volt - bár szerzõdése a gyártóhoz kötötte. Vágó a közeljövõben nem tervez újabb tévés munkát.

Megugrott a tévés káromkodások száma az USA-ban

Tévé2010.11.12, 16:36

Az aggódó szülõket tömörítõ egyesület, a Parents' Television Council (PTC) heti jelentése szerint már este nyolc óra után jelentõsen nõ a tévés káromkodások száma, és a gyerekek is fültanúi lehetnek ezeknek.

3D-ben is készülne a Discovery legnépszerûbb sorozata

Tévé2010.11.11, 09:38

A Magyarországon is kedvelt Állítólag (Mythbusters) sorozat egyes részeit három dimenzióban venné fel a gyártó Discovery Communications.

Remek évük lesz az RTL Klub és a Tv2 külföldi tulajdonosainak

Tévé2010.11.09, 16:45

A reklámbevételek növekedésének köszönhetõen majdnem ötven százalékkal nõtt a luxemburgi székhelyû RTL-csoport profitja a harmadik negyedévben. Európa legnagyobb kereskedelmi televíziójának keddi közlése szerint jól indult a negyedik negyedév is, így az év egészében várható eredmények jócskán felülmúlják a tavalyit.

Volt értelme áttenni a Megasztárt: kétmillió fölött mindkét show

Tévé2010.11.08, 12:08

Az RTL Klub tehetségkutatóját november 6-án 2,56 millió tévézõ, tehát minden negyedik magyar honpolgár figyelte, de a Tv2 show-ja is kétmillió fölött járt pénteken.

Megvan a VIVA új mûsorvezetõje

Tévé2010.11.06, 12:23

A VIVA új VJ-je Iszak Eszter, akit a tévézõ közönség a Topmodell leszek címû realitybõl ismerhet.

Jennifer Love Hewitt átáll a kamera másik oldalára

Tévé2010.11.02, 09:35

Jennifer Love Hewitt - produkciós cégén keresztül - több tévécsatornának készít sorozatot.

Tv2, RTL Klub: egy pofon ide, egy pofon oda

Tévé2010.10.25, 12:03

Péntek este idei legjobbját érte el a Megasztár, 2,19 millió nézõvel, ám szombat este a Tv2 mélypontra került, miközben 2,82 millió tévézõvel szárnyalt az X-Faktor.

Állandó magyar mûsor indul a román közszolgálati televízióban

Tévé2010.10.25, 11:33

A román közszolgálati csatornán állandó magyar mûsor indul: a Román Televízió kolozsvári területi stúdiójának nemzetiségi szerkesztõsége Erdélyi Figyelõ címû mûsora hétfõtõl péntekig mindig ugyanabban az idõpontban jelentkezik.

Egész évad a hawaii kriminek, a Jog/Ászoknak

Tévé2010.10.23, 09:35

Jó nézõszámmal mennek a CBS-újoncok, így egész évados megrendelést kaptak: ritka dolog, hogy az új évadokból, friss sorozatokból mindegyik folytatódhat.

Újabb lépés az illatos tévé felé

Tévé2010.10.22, 10:47

A tokiói Keio Egyetem fejlesztései révén akár valósággá is válhat a szagos tévé, így érezheti a tévézõ a fõzõs mûsorok illatait is.

Magyar panasz alapján büntették a Film+ csatornát Romániában

Tévé2010.10.21, 09:16

A román Országos Audiovizuális Tanács (CNA) egy magyarországi panasz nyomán rótt ki pénzbírságot az IKO Romania mûködtette Film+ csatornára.

2011 januárjától a Duck TV-t nézhetik a legkisebbek

Tévé2010.10.18, 16:44

A legfeljebb kétéves gyerekeknek szánt Bebe TV 2011-tõl Duck TV néven adja mûsorát.

Jövõre mindenképp fizetõs lenne kábelen az RTL Klub

Tévé2010.10.16, 12:02

Az RTL Klub eltökélt, 2011-tõl pénzt kér a kábeltévés cégektõl mûsora továbbítása után. A csatorna szerint a kábelszolgáltatóknak szemléletet kellene váltania, és azokat a csatornákat szerepeltetni, amelyekre valóban tömeges nézõi igény mutatkozik, és kihagynia azon tévéket, amelyekért fizet az ügyfél, de nem nézi soha.

56 ezer sms érkezett a legutóbbi Megasztár alatt

Tévé2010.10.15, 13:48

Bár a Tv2 nem szokta elárulni, hány szavazat érkezik a Megasztár-döntõkben, abból az adatból, hogy 2,8 millió forintot gyûjtött össze a csatorna a vörösiszap-katasztrófa károsultjai számára, kiszámítható, hogy 56 ezer 547 sms érkezett október 9-én, szombaton.

Az állam avatkozik be az RTL Klub, a Tv2 és a kábeltévések vitájába

Tévé2010.10.15, 11:39

A kábelszolgáltatók és a csatornák viszonyát is szabályozni fogja a még õsszel a parlament elé kerülõ törvénytervezet - mondta Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke két, kábelszolgáltatókat tömörítõ szervezet csütörtöki, neki címzett nyílt levelére válaszul. Ezek egybehangzóan arról szólnak, hogy a teljes magyar hírközlési és médiapiacot felboríthatja az RTL Klub fizetõssé válásával kapcsolatos terve.

Kitér a napot váltó Megasztár az X-Faktor elõl

Tévé2010.10.12, 10:23

A Tv2 péntek estére helyezi tehetségkutató mûsorát, így a tévézõk megnézhetik a Megasztár-t és az X-Faktor-t is, nem kell választaniuk a két, sok százmilliós produkció közt. Az RTL show-ja szombattól élõben megy, hosszabb is lesz, így még több nézõt vett volna el a Tv2 tehetségkutatójától.

Karok nélküli zongorista nyerte a kínai, tévés tehetségkutatót

Tévé2010.10.11, 14:47

Gyerekkorában két karját elveszítette, de zenész lett, és meg is nyerte a kínai televíziós tehetségkutatót Liu Wei.

Új sorozatot terveznek a Smallville producerei

Tévé2010.10.08, 15:54

Brian Peterson és Kelly Sounders új munkába fognak, a projekthez a Terminátor: Megváltás rendezõjét, McG-t is meghívták.

Új magyar hangok a House-ban, a Grace klinikában

Tévé2010.10.06, 10:35

Szabó Sipos Barnabás helyett Varga Gábor és Haás Vander Péter adja elõbbi sorozatkaraktereinek szinkronhangját.

"A kaszinó az élet sûrítménye" - Szurdi Miklós az RTL Klub új tévésorozatáról

Tévé2010.10.06, 14:48

Szurdi Miklós a Linda, az Angyalbõrben, a Família Kft., a Privát kopó, az Éretlenek után újfent tévésorozatot forgat: az RTL Klub megbízásából készül a jó pár éve tervezett Casino, egyelõre három részben. A rendezõvel, forgatókönyvíróval a megváltozott munkatempóról, a hazai tévéiparról, a tragikomédiáról és a kaszinók gyûrött, füstös, izgalmas világáról beszélgettünk.

A szombat estét a Tv2, a tehetségkutatók harcát az X-Faktor nyerte

Tévé2010.10.04, 12:00

Kereskedelmi célcsoportban 32 százalékot szerzett a Tv2 október 2-án, fõmûsoridõben, az RTL Klub 29,9 százalékot jegyzett. Az eredménynek elõbbi csatorna csak módjával örülhet, mert az X-Faktor továbbra is magasan veri a Megasztár-t a reklámozóknak fontos, fiatal tévézõk körében - utóbbi akkor nagyon erõs, ha az RTL-en már véget ért a show.

Elhunyt Stephen J. Cannell producer, író

Tévé2010.10.02, 21:58

69 éves korában meghalt Stephen J. Cannell tévés producer, író.

A környezõ országokban rajtol a Discovery új tévéje

Tévé2010.10.02, 13:49

A Discovery Communications kiterjesztette kínálatát négy közép-európai országra, nõi csatornával is indul a piacon.

Szabó Sipos Barnabás szakított George Clooney-val, szinkronmunkáival

Tévé2010.10.02, 17:24

Huszonöt évnyi szinkronizálás után hátat fordított a szakmának Szabó Sipos Barnabás. George Clooney gyakori magyar hangja úgy érzi, hogy sem emberileg, sem anyagilag nem kapja meg azt a megbecsülést, amelyet az általa végzett munka miatt megérdemelne.

Két sorozatnak is adhat magyar címet a nézõ

Tévé2010.09.30, 17:08

Az AXN és a Romantika is a napokban hirdetett meg névadási játékot - új sorozataikhoz keresnek címet, bevonva a nézõket is.

Akárcsak az RTL Klub, a Tv2 is pénzt kérne a mûsoráért

Tévé2010.09.30, 10:20

Az RTL Klub 2011 januárjától az eddigi ingyenességet megszüntetve pénzért adná adását a kábeltelevíziós szolgáltatóknak. A Tv2 évek óta próbálkozik azzal, hogy más üzleti modellre álljon át, és van is már több kábelcég, amely hajlandó fizetni a csatorna mûsorfolyama után - ezt viszont Kéry Ferenc, a Magyar Kábelszövetség elnöke furcsállja, akárcsak azt, hogy az RTL Klub átalakítaná a sok éve mûködõ rendszert.

Több a meleg, leszbikus és biszex karakter a sorozatokban

Tévé2010.09.29, 11:58

Az amerikai nagy csatornákra készített tévésorozatokban több a meleg, leszbikus és biszex karakter, mint egy évvel korábban.

Visszatértek a telenovellák a nagy csatornákra

Tévé2010.09.29, 12:20

Te vagy az életem, A szerelem rabjai az RTL Klubon, Marina és Árva angyal a Tv2-n: páréves szünet után újra adnak a nagy tévék a latin-amerikai telenovellákat: a válság miatt tértek vissza, de meg is találják közönségüket.

Két adás után megvan a tévés évad elsõ kaszája

Tévé2010.09.29, 10:24

A 2010-2011-es amerikai televíziós évad elsõ sorozata, amelyet elkaszált egy tévétársaság, a Lone Star volt - a hírt szeptember 28-án jelentették be.

Nekrológok, koporsók, cirkusz egész nap - fura tematikus csatornák

Tévé2010.09.28, 15:08

A kétezres években nemcsak itthon, de szerte a világban számos tematikus tévécsatorna indult: az ismeretterjesztõ és zenei adók mellett több olyan is született, amely - speciális témájával - igen szûk rétegnek szól. Az oroszoknál a hadsereg propagálja magát, a németek temetési szolgáltatásokat sugároznának - a legfurább tematikus csatornákból válogattunk.

Mexikói telenovellában hõsködik Blanco

Tévé2010.09.28, 14:08

Cuauhtémoc Blanco tûzoltót fog alakítani egy olyan mexikói telenovellában, amelyben szerepel Larissa Riquelme paraguayi modell is.

A reklámiparból érkezik a Tv2 új vezérigazgatója

Tévé2010.09.28, 10:20

Simon Zsolt, a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének (MAKSZ) ex-elnöke, és a Mediaedge:cia médiaügynökség ügyvezetõje lesz a Tv2 vezérigazgatója 2010 október 25-tõl.

Nem ijesztett rá a Megasztár az X-Faktorra

Tévé2010.09.27, 13:45

Az RTL Klub tehetségkutatóját átlagban 1,99 millió, a Tv2 mûsorát 1,46 millióan figyelték szeptember 25-én este - de amíg egy sávban mentek, az X-Faktor-nak nem volt ellenfele.

Kis emberek nagy kalandjai a tévében

Tévé2010.09.27, 20:30

Amerikában mindig is érdeklõdve figyelték a tévénézõk a különbözõ extrém, furcsa ötletekre építõ mûsorokat. Azok a valóságshow-k viszont, amelyek törpenövésû emberekrõl szólnak s melyekbõl ma már fél tucat van, már nem is számítanak extrémnek, a mûfaj lassan bekúszott a mainstream televíziózásba. Egy sorozat itthon is látható.

Kamera Hungária: nyert a Beugró és A széf

Tévé2010.09.26, 17:12

A Kamera Hungária Televíziós Mûsorfesztivál idei díjait szeptember 25-én adták át: a szórakoztató mûsorok kategóriájában A széf és a Beugró bizonyult a legjobbnak, a közönség a Barátok közt-öt és Sebestyén Balázst díjazta.

Gyilkos is járt a valóságshow-ban: nincs reality botrány nélkül

Tévé2010.09.26, 18:25

Magyarországon is kedveltek a realityk, százezrek nézik a Vacsoracsatá-t, az Édesnégyes-t, és a Való Világ sem véletlenül tér vissza. Zenés valóságshow-nak számít az X-Faktor és a Megasztár, legutóbb közel 3,4 millió magyar tévézõ választotta ezeket. A mûsorok promóciójának egyik formája ugyanakkor a botránykeltés, amellyel magasabb nézettséget lehet elérni: nézzünk pár példát külföldrõl!

Nem kíváncsi az RTL Klub a Tv2-es tanácsokra

Tévé2010.09.23, 13:18

Folytatódik a szombat esti nézettségért folytatott küzdelem: az X-Faktor-nál nem értik, miért foglalkozik a konkurencia a mûsorukkal.

Nem kellett a szívós nyomozónõ, sem a kemény detektív

Tévé2010.09.19, 10:28

Csak az öt nagy amerikai csatornára, ebben a tévés évadban 42 új sorozat érkezik, és mellettük még számos kábeltévé dolgozik újdonságokon. Idén is akadtak reményteli forgatókönyvek, amelyekbõl nem sikerült elsõre élvezhetõ pilotot készíteni: az örökre elkaszált, vagy csak idõre jegelt sorozatokból válogattunk.

Nem bíznak a magyar vetélkedõkben a tévék

Tévé2010.09.17, 11:42

Van rá esély, hogy visszatérjen a Tv2-re Vágó István, de arról még nincs döntés, hogy saját vetélkedõvel kerül-e képernyõre. Úgy véli, nem feltétlenül a hazai programigazgatók óvatosságáról van szó: a kereskedelmi tévék külföldi tulajdonosai nem túl rugalmasak, nem ismerik a helyi képernyõsöket, inkább a máshol bizonyított formátumokban bíznak. A két nagy kereskedelmi tévé szinte csak licencet vett át - ami saját volt, az meg is bukott.

Vizsgálja a médiahatóság az Édesnégyes erotikus jeleneteit

Tévé2010.09.17, 14:08

Már nyolc nézõi panasz érkezett a Tv2-n futó Édesnégyes címû mûsor miatt: a tévézõk az este hétkor, 12-es karikával vetített valóságshow-t a túlzott erotikus tartalom miatt jelentették fel.

Igazi büntetés a Tv2-nek a Bajnokok Ligája

Tévé2010.09.15, 13:31

A Barcelona BL-meccse szeptember 14-én mindössze 12,6 százalékos közönségarányt hozott a Tv2-nek a kereskedelmi célcsoportban, miközben az RTL Klub szappanoperája és krimisorozata szárnyalt.

Újabb angol komédiára vágynak az USA-ban

Tévé2010.09.13, 11:26

A FOX vezetõinek megtetszett azt angol Outnumbered címû, BBC-s szitkom, megrendelték ennek amerikai pilotját.

Továbbra is nagy gondot okoz a Tv2-nek az X-Faktor

Tévé2010.09.13, 13:13

Harmadjára sem tudta legyõzni nézettségben az ötödik szezonjánál járó Megasztár az újonc X-Faktor-t: amíg ugyanabban a sávban futnak, sokkal többen követik az RTL-es tehetségkutatót.

Riválist kap az Emmy-díjkiosztó

Tévé2010.09.09, 11:20

A Paley Center for Media televíziós díjat alapított, melyet az Emmy ellenfelének szán, a közönségbarát intézkedésekkel több nézõre is számít.

Már a Született feleségek utódját keresik

Tévé2010.09.09, 16:02

Még jóformán el sem kezdõdött az új tévés idény, a nagyobb amerikai csatornák már a következõt tervezik, forgatókönyveket kérnek be, hogy 2011 tavaszán pilotot forgassanak belõlük. Két nagy tévétársaságnak nincs sikeres, kórházas sorozata, ezt próbálják jövõre orvosolni, de nincs igazi utódja sem a 24-nek, sem a Lost-nak. A szappanopera-jellegû szériák (mint a Született feleségek) is erõsödhetnek, és várhatóan megjelenik pár többkamerás szitkom is.

Az Esti Showder, a Beugró és a Házon kívül is nyerhet a Kamera Hungárián

Tévé2010.09.09, 10:54

2010. szeptember 24-én és 25-én rendezik a Kamera Hungária tévés fesztivált Veszprémben. A tényfeltáró riportoknál négy jelölése van a Hír Tv-nek, a színes riport kategóriában három mûsorszámmal is döntõbe jutott a Házon kívül.

Hat munkatársát bocsátotta el a Magyar Televízió

Tévé2010.09.07, 22:58

A Magyar Televízió kedden hat munkatársának mondott fel - erõsítette meg Kert Attila, a televízió kommunikációs osztályának vezetõje az Index értesülését.

Tart a Való Világ konfliktusaitól a médiahatóság

Tévé2010.09.06, 08:46

Mindkét fél által elfogadott, együtt megfogalmazott etikai kódexet vezetne be a Való Világ címû RTL-mûsor õszi-téli indulása elõtt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, és azt sem bánná, ha belenézhetne a szereplõk szerzõdéseibe, nehogy késõn konstatálják, hogy jogsértés történt. Az RTL Klub együttmûködõnek tûnik - elõször a jövõ héten ülnek le a médiahatóság és a csatorna emberei.

Többen jelöltek a Tv2 vezérigazgatói posztjára

Tévé2010.09.01, 10:40

Többen esélyesek a Tv2 vezérigazgatói posztjára. A tulajdonos ProSiebenSat.1 még nem hozta meg a döntést, Várdy Zoltán pedig egy hónap múlva távozik.

Új arculatot mutat a Cool tévé

Tévé2010.09.01, 15:25

Új imázzsal kezdte az õszt a Cool Tv: a hat éve alapított csatornának ez a harmadik arculatváltása.

Szeptemberben nevet vált a Hallmark

Tévé2010.08.10, 11:32

Szeptember 3-tól eltûnik a Hallmark, a csatorna Universal Channel néven sugároz tovább Magyarországon.

A faszagyerek nem bírt a sötét zsarukkal - nézettség

Tévé2010.08.09, 20:38

Augusztus 8-án este a Tv2 a Sötét zsaruk ismétlésével verte a Ki a faszagyerek címû, RTL-es filmet, ezzel elõbbi lett a hét legnézettebb mûsora a kereskedelmi célcsoportban. A hetet a teljes lakosságban is a Tv2 vitte.

Köztéri szex bemutatása miatt büntetheti az ORTT a Tv2-t

Tévé2010.07.29, 11:07

Július 28-án a Mokka nézõinek a szerkesztõk közösülõ fiatalokról készült fotókat mutattak, ahol a szereplõknek csak a fejük volt fekete kockával fedve, ágyékuk nem. Az ORTT büntetheti a csatornát, mivel egy korábbi, hasonló esetben elmarasztaló döntés született.

Változás a Tv2 estéiben: naponta bevetik House-t a Mentalista ellen

Tévé2010.07.29, 13:07

A korábban kiadott mûsorrenddel szemben a Tv2 Monk helyett a Doktor House korábbi epizódjait vetíti minden hétköznap este héttõl, augusztus 2-tól.

Cseh joghatóság alá jelentkezett át az MTV Hungary három csatornája

Tévé2010.07.29, 09:15

Az MTV Networks International három magyar csatornája, a Music Television, a VIVA és a Comedy Central július 15-étõl átállt a cseh sugárzási engedélyre. A költözés okát az amerikai cég regionális stratégiájával magyarázta.

Krizsó Szilvia és Obersovszky Péter a Ma reggel új mûsorvezetõi

Tévé2010.07.29, 16:03

Augusztustól új mûsorvezetõket láthatnak az MTV nézõi a Ma reggel-ben: Krizsó Szilvia és Obersovszky Péter augusztus 5-én kezdenek.

Temetõ-show, hányós reality - beteges nézõi ötletek a tévéknél

Tévé2010.07.28, 08:37

Hiába küldöznek e-maileket, leveleket a tévézõk, a csatornák vezetõi nem tartják életképesnek a nézõi ötleteket. Felmerült már, hogy halotti torokról készüljön realityszéria, valaki félnapos horgászversenyt vinne képernyõre élõben, de akad, aki már évtizedek óta létezõ játékot mutatott be újként, sajátként. Egy közös volt a sok tervezetben - mind a kukában végezte.

Teljes lakosságban az RTL Klub, célcsoportban a Tv2 nyerte a hetet

Tévé2010.07.26, 16:32

A teljes lakosságban a Tv2 szállította az elmúlt hét három legnézettebb mûsorát, legtöbben a Taxi negyedik részét követték, de jól ment a Napló is.

Reklámok nélkül adja filmjeit a Viasat

Tévé2010.07.09, 14:07

Hétvégi filmjeit reklámok nélkül adja le nyáron a Viasat3, megszakítás nélkül nézhetjük végig például Az angol beteg-et és a Pearl Harbor-t is.

Nézettség: a Tv2 beelõzte az RTL Klubot

Tévé2010.07.08, 09:26

Az év 26. hetében a kereskedelmi célcsoportban a Tv2 jobb eredményt ért el, mint a régóta piacvezetõ RTL Klub.

Várdy Zoltán: Megérett az idõ a váltásra a Tv2-nél

Tévé2010.07.05, 08:52

Hat hónapja tervezi, hogy vált, sok energiát vett ki belõle az elmúlt másfél év, a gazdasági válság, amely miatt 220 dolgozótól vált meg a cégcsoport. Döntéseit nem bánta meg, úgy véli, az ORTT-büntetések is benne vannak a pakliban, és úgy látja, hogy a 2010-es piacvezetõi szerepet is sikerült volna elérni, ha nem jön közbe a médiaipart is megrengetõ válság. Õsszel visszatérhet Vágó István - de addigra új vezérigazgató lesz a cégnél. Interjú Várdy Zoltánnal, a Tv2 távozó vezérigazgatójával.

Szélesvásznon az HBO, az HBO Comedy

Tévé2010.07.01, 20:11

Július 1-tõl az HBO2 mellett már az HBO és HBO Comedy csatorna is szélesvásznú otthoni mozizást kínál, a három HBO-csatorna pedig új arculatot kap.

Távozik Várdy Zoltán, a Tv2 vezérigazgatója

Tévé2010.07.01, 16:40

A csatornánál töltött nyolc év után távozik posztjáról a Tv2 vezérigazgatója. Várdy Zoltán közös megegyezéssel válik meg munkakörétõl, de a ProsiebenSat.1 csoport kérésének megfelelõen 2010. október 1-ig továbbra is ellátja feladatait.

Világszerte ragyogó nézettséggel megy a vébé

Tévé2010.07.01, 16:32

Nemcsak a részt vevõ országokban nézik milliók a világbajnokságot: több helyen rekordokat döntött a dél-afrikai világbajnokság közvetítése.

Tévés szerelmek, latin telenovellák nyara jön

Tévé2010.06.30, 19:32

Visszahozta a képernyõre az RTL Klub a Te vagy az életem címû telenovellát, Natalia Oreiróval és Facundo Aranával, a délutáni sávban jóformán verhetetlen az egymillió nézõt érdeklõ Rubí, az elbûvölõ szörnyeteg, a Tv2 pedig a július 5-én induló Árva angyal-ban bízik. Nem kell tehát a Romantikára kapcsolni, ha könnyes szemû latin-amerikai színészekre vágyunk.

Az ötöslottóban és a vébében bízik az MTV

Tévé2010.06.30, 11:24

Egymilliónál is többen nézték a lottósorsolást, 1,23 millió magyar figyelte az Argentína - Mexikó nyolcaddöntõt. A világbajnokság kezdete óta az M1 a második legnézettebb magyar csatorna: az RTL Klubot ugyan nem fogta be, de a Tv2-t megelõzte.

Eleinte 66 ezren nézték az RTL Klub sötét képernyõjét

Tévé2010.06.29, 11:42

Két korábbi ORTT-döntés értelmében június 28-án este kétszer is elsötétült az RTL Klub: a mérések szerint csak 5-6 ezer tévézõ figyelte átlagban a tájékoztató feliratot.

Magyar utazási csatorna kereste meg Bárdos Andrást

Tévé2010.06.29, 10:45

Bárdos András nem tervezi, hogy bármilyen hírtévébe menjen dolgozni, ellenben tárgyalt a Nemzeti Üdülési Alapítvánnyal, egy esetlegesen induló utazási csatorna vezetõi posztjáról.

Két film miatt bûnhõdik elsötétítéssel az RTL Klub

Tévé2010.06.28, 11:10

Egy 2008-as és egy 2009-es film miatt függesztette fel az ORTT az RTL Klub mûsorszolgáltatási jogát: június 28-án kétszer másfél órára elsötétül a csatorna képernyõje.

Hétfõn kétszer is elsötétül az RTL Klub, új idõpontban a Barátok közt

Tévé2010.06.26, 14:46

Korábbi ORTT-büntetések következtében június 28-án, hétfõn, este nyolckor és tízkor is elsötétül az RTL Klub képernyõje.

54 évvel a rajt után leforgatták a rekorder szappanopera utolsó részét

Tévé2010.06.24, 14:40

Június 23-án New Yorkban leforgatták az 1956-ban indult As the World Turns utolsó, 13 858. epizódját.

Új mûsorvezetõt keres a VIVA

Tévé2010.06.22, 11:09

Új arcát keresi a VIVA tévé: 18 éven felüli próbálkozókat vár a csatorna.

RTL Klub - MTV: nézettségben döntetlen

Tévé2010.06.21, 15:56

A futball-világbajnokság felhozta az MTV heti nézettségét, utolérte a foci miatt idõközben nézõket vesztõ RTL Klubot. A mérkõzések közül a legtöbb tévézõ a vasárnap esti, Brazília - Elefántcsontpart csoportmeccset választotta.

Észak-Koreában élõben látták a történelmi vereséget

Tévé2010.06.21, 21:14

Az észak-koreai állami televízió élõben adta a június 21-i világbajnoki találkozót, amelyen Portugália 7-0-ra verte a válogatottat.

Titkolná a színészek korát két amerikai szervezet

Tévé2010.06.21, 14:21

Az amerikai forgatókönyvírók és a tévés színészek céhe levetetné az IMDb filmes-tévés adatbázisról a színészek születési dátumát.

Riválist kap a született feleség

Tévé2010.06.18, 19:57

Vanessa Williams énekesnõ, színésznõ komolyabb szerephez jut a Született feleségek következõ évadjában. Csak akkor olvasson tovább, ha nem zavarja, hogy kiderül elõre néhány részlet!