teszt

címke rss
Megjelent az új iPhone, mi pedig már ki is próbáltuk

Megjelent az új iPhone, mi pedig már ki is próbáltuk

Ma reggel indult hazánkban az Apple legújabb telefonjainak értékesítése, így aki nem bírja ki nélkülük, reggel 8 óra óta már birtokolhat is egyet a legújabb státuszszimbólumokból. Mi pedig már ki is próbáltuk a készülékeket.

Korrekt mobil olcsón, de rossz helyen gyűjti az ujjlenyomatot

Techbázis2019.09.11, 22:01

A korábban csak a rettenet olcsó telefonjairól ismert Honor 2019-re szépen felépítette magát, és mobiljaival már igen széles spektrumot fed le. 

Nyugdíjba küldheti a tévéket a centikről óriási képet vetítő projektor

Techbázis2019.09.07, 19:49

A hagyományos projektoroknak számos előnyük van, hiszen hatalmas, jó minőségű, színpontos kép létrehozására képesek, azonban akad egy óriási hátrányuk is: nagy térre van szükségük, hiszen a többméteres vetítési távolságukba eső zónát gyakorlatilag kiharapják a térből. Ennek következtében pedig nem lehet kényelmesen mászkálni a szobában, hiszen az ember kitakarja a képet.

Hóágyút tesztelnek a japánok a kajak-kenusok versenyén

Travelo2019.09.05, 11:01

A kajak-kenusok jövő heti olimpiai tesztversenyén hóágyút próbálnak ki a tokiói szervezők, hogy a nézők számára elviselhetőbbé tegyék a magas hőmérsékletet.

Végtelen kontraszt és lebegő képernyő

Techbázis2019.09.04, 21:26

Ha valaki 15 évvel ezelőtt azt mondta volna, hogy az LG lesz a televíziós iparág egyik leginnovatívabb szereplője, akkor biztos sokan nevettek volna. Valóban nem tűnt akkor reálisnak, hogy az alsóbb kategóriákban vitézkedő dél-koreai márka legyen belátható időn belül a piac motorja, de a valóság rácáfolt minden előzetes várakozásra.

Mennyire ismered a gyermekbetegségeket? Tesztelt tudásod kvízünkkel!

Life.hu2019.09.02, 21:37

Abszolút a gyermekorvos szavára adsz, vagy az évek alatt felhalmozott tudással akár át is vehetnéd a helyét? Természetesen a most következő teszt 100 százalékos kitöltése nem jelenti azt, hogy ezentúl minden betegségre házilag keresd a gyógymódot! Ugyanakkor könnyen kiderítheted, mennyire vagy jártas a gyermekbetegségekben.

Kipróbáltuk, hogy mit tud a legolcsóbb QLED televízió

Techbázis2019.08.30, 21:33

A Samsung Q60R a belépő szintet képviseli a vállalat prémium kategóriájú televíziói között, lássuk, hogy mit takar ez!

Kiderült, hogy az epilepsziában szenvedő emberek jóval együttműködőbbek, mint mások

Life.hu2019.08.28, 17:33

Az epilepszia együttműködőbbé teszi az embereket egy kutatás szerint.

Kipróbáltuk, van-e értelme a tabletként is használható notebooknak

Techbázis2019.08.25, 20:39

A világ legnagyobb számítógépgyártói közé tartozó amerikai Dell a közelmúltban egy szokatlan masinával bővítette már eddig is hatalmas termékpalettáját. Az Inspiron 5482 ugyanis egyszerre notebook és tablet, köszönhetően speciális kialakításának. Annak jártunk utána, hogy van-e bármi értelme ennek a megoldásnak, vagy csak egy újabb darab a látványos, de valójában nem túl hasznos fejlesztések sorában.

Kipróbáltuk a Samsung új óriástelefonját

Techbázis2019.08.25, 09:22

Amikor 2011-ben a Samsung bejelentette, hogy nyáron, a holtszezonban dob piacra egy csúcskategóriás mobiltelefont, az egész világ a szemét forgatta. Azóta bebizonyosodott, hogy az akkor érthetetlennek tűnő húzás mesteri lépés volt, és most már rutinszerűen várja mindenki az aktuális Galaxy Note készüléket augusztus elején.

Kipróbáltuk a legerősebb Sony LCD tévét

Techbázis2019.08.19, 21:50

Bár a Sony néhány évvel ezelőtt visszatért tévéivel is az OLED frontra, továbbra is komoly hangsúlyt fektet a hagyományosabb LCD televíziókra, és hisz abban, hogy a felső kategóriában is van még keresnivalója e technológiának. De vajon igazuk van a vállalat döntéshozóinak?

A nők nem jobbak a férfiaknál a megosztott figyelem terén

Tudomány2019.08.15, 18:34

A nők nem jobbak a férfiaknál a megosztott figyelem terén - állapította meg egy német kutatócsoport.

Az izlandi lávamezőkön készül Mars-missziójára a NASA

Tudomány2019.08.14, 19:16

A 2020-ra tervezett Mars-missziójára készülve, az amerikai űrkutatási hivatal az izlandi lávamezőkön készítik fel a feladatára marsjárója prototípusát.

A Nébih tesztelte a balatoni lángosokat: itt az eredmény

Life.hu2019.08.07, 11:07

Nincs balatoni pihenés lángos nélkül, de vajon mindegy, hol vesszük? Most kiderül, ugyanis levizsgáztak a büfék.

Végre egy játék, ami nem ölni, hanem főzni tanít

Techbázis2019.07.28, 13:05

A belső nézetes, a főszereplő szemszögéből mutatott játékoknál az esetek 99 százalékában a lövöldözésen és/vagy kaszaboláson, esetleg bunyózáson van a hangsúly. De szerencsére vannak még kivételek, azaz olyan ötletes programozók, akik ezt a fajta stílust más fajta, sokkal békésebb játékmenettel kombinálják. Ilyen a nyáron megjelent Cooking Simulator, amely bevezeti a játékosokat a séfek életébe, és azt ígéri, hogy segítségével új recepteket is elsajátíthatunk, sőt azt is megtanulhatjuk, hogy konkrétan hogyan kell elkészíteni az egyes ételeket.

Philips OLED tévé fényglóriával

Techbázis2019.07.26, 18:56

Amikor a Philips néhány éve eladta a televíziós divízióját a hongkongi TP Visionnek sokan attól féltek, hogy a márka megy a levesbe hasonlóan több egykori nagy névhez hasonlóan. Azonban a károgóknak nem lett igazuk, a TP Vision tisztességesen bánik a branddel, azaz megtartotta a németalföldi menedzsmentet, illetve mérnöki gárdát, és iszonyú pénzt tol a fejlesztésekbe. Ennek köszönhetően a Philips továbbra is ott van a tévégyártás élvonalában, még akkor is, ha a cégre valamiért sokkal kevesebb fény vetül, mint a két dél-koreai gigászra vagy épp a feltörekvő kínai titánokra.

Nokia 4.2: Világmegváltás elhalasztva

Techbázis2019.07.23, 14:04

Amikor néhány évvel ezelőtt a Nokia telefonok visszatértek a halálból, a világ ujjongott. Aztán pedig az új termékeket látva a világ csalódott, és nagyjából azóta várja, hogy visszatér az ezredforduló környéki mágikus időszak, amikor a Nokia név egyet jelentett a meghökkentéssel, az innovációval, a trendiséggel.

A középkategória királya lehet a Honor új telefonja

Techbázis2019.07.21, 17:44

A mobiliparág még mindig képes meglepni az embert! Amíg a régi nagy nevek szenvednek, addig egy semmiből feltűnt versenyző is képes arra, hogy remek eredményeket érjen el viszonylag rövid idő alatt. Ilyen például a OnePlus és ilyen a Honor is, amelyet csak 2013-ban alapítottak, amely néhány év alatt szerzett komoly piaci részesedést. De azt is fontos megjegyezni, hogy véletlenek, és pláne csodák nincsenek.

Hordozható projektorral bárhol mozizhatunk

Techbázis2019.07.21, 14:51

Elmúltak már azok az idők, amikor egy projektor egyet jelentett a batár nagy, komoly munkával telepített, nehézkesen mozgatható masinákkal. Egyre több ugyanis manapság a kifejezetten kis méretű, ezáltal könnyen pakolászható, kis helyre beférő, és emiatt egyszerűen hordozható vetítő. Az LG évek óta nagy figyelmet fordít az ilyen típusú modellekre, és az idei évben is bővítették ilyen eszközökkel a termékpalettájukat.

Olcsó Nokia gyenge hardverrel, de jó üzemidővel

Techbázis2019.07.16, 16:06

A Nokia a hőskorban, amikor a cég uralta a piacot, is ismert volt arról, hogy az olcsó mobiltelefonok szegmensében is gőzerővel nyomul. A tetszhalál után néhány éve, egy másik tulajdonos által feltámasztott „új” Nokia esetében is megtartotta e jó szokást, így a cég kínálatában most is ott figyelnek az ilyen kedvező árú, de finoman szólva sem túlságosan innovatív telefonok.

Kipróbáltuk a Samsung forgatható kamerás mobilját

Techbázis2019.07.14, 18:17

Hatalmas közhely, de ettől még igaz, hogy az okostelefonos iparban minden évben tudnak újat mutatni a dizájnerek. Ez így volt annak idején a hajlított készülékházzal, a gombok elhagyásával, a többkamerás rendszerek bevezetésével, a szenzorszigettel, vagy épp a lyukas kijelzőkkel. Ezek mind-mind olyan újítások, amelyek idézőjelbe tették a korábbi modelleket, amelyek már magukban képesek arra, hogy jelezzék, itt egy innovatív és menő mobilról van szó.

A telefon, amivel a Sony visszatérhet az élvonalba

Techbázis2019.07.12, 12:26

Ha tetszik, ha nem, a Sony mostanra a telefonos iparágban a futottak még kategóriába került, messze elmaradva a Samsungtól, az Apple-től és a feltörekvő kínai versenyzőktől. Legalábbis, ami a piaci részesedést illeti. Mert az is tény, hogy a japán konszern képes évről évre előállni abszolút elit kategóriás modellekkel, az már más kérdés, hogy egy banánhéjon mindig elcsúsztak, és ezáltal elmaradt a siker is.

Womanizer Duo: újra szól a kétlövetű (18+)

Life.hu2019.07.12, 21:29

A Womanizer Duo abból a szempontból nem teljesen új termék, hogy korábban már piacra került nagyon hasonló formában, azonban a kisebb hiányosságok, illetve a merész árazás miatt anno nem tudott igazán átütő sikert aratni. A ráncfelvarrás sikerességének tesztelő párosunk járt alaposabban utána, elöljáróban azonban annyit elárulhatunk, hogy Dóri ezúttal sem csalódott kedvenc gyártójában.

Óriási dologba fogott a Lidl, új fizetési mód jöhet

Gazdaság2019.07.09, 10:49

A Lidl német diszkontlánc már teszteli Spanyolországban saját mobilfizetési szolgáltatását, amely hasonlóan működik mint az Apple vagy Google már jól ismert szolgáltatásai - írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Ha az áruházlánc széles körben bevezeti az újítást, azzal potenciálisan jól járhatnak a vásárlók és a cég is.

Felismered a magyarországi romtemplomokat? – KVÍZ

Life.hu2019.06.27, 23:11

Egy templom mindig csodás látvány, vizuális értékéből pedig mit sem von le, hogy akár évszázadok óta romosan áll. Sőt! A még így is csodás épületek remek úti célként szolgálhatnak, hiszen hazánkban igen sok van belőlük. Ezekből szemezgettünk.

Mennyire vagy jó sofőr? Töltsd ki a tesztünket, és tudd meg!

Life.hu2019.06.26, 11:47

A jó sofőr ismérve, hogy türelmesen és körültekintően vezet, betartva a szabályokat. Valószínűleg a legtöbben úgy gondolják magukról, hogy kiválóan vezetnek, és csak akkor hágnak át igazán fontos előírásokat, amikor az elkerülhetetlenül szükséges. Íme, egy teszt, amely igyekszik megállapítani, mennyire jó sofőr is valójában a kitöltője, de ehhez maradéktalan őszinteség szükséges!

Korrekt okostelefonra vágyik emberi áron? Ez lehet a megoldás

Techbázis2019.06.25, 23:15

A hatalmas tudású, nemes anyagokból készült, erős hardverrel megtámogatott csúcstelefonok ellopják a csillogást, a show-t, és így mellettük kevesebb szó esik a kevésbé innovatív, fapados, de cserébe sokkal olcsóbb készülékekről. Pedig ez utóbbiak is igen fontosak, ezeket sem lebecsülni, hiszen a nagy tömegek a kedvezőbb áruk miatt inkább e modelleket keresik. Eme csoport egyik oszlopos tagjának tűnt az év elején bemutatott, új Alcatel 3, amelyre nagyon kíváncsiak voltunk pont az előbb vázolt okok miatt.

A fapados gamer laptop

Techbázis2019.06.24, 21:31

A játékosok igényeinek figyelembe vételével (is) megtervezett, megalkotott úgynevezett gaming, vagy gamer termékek piaca az elmúlt néhány évben robbanásszerű növekedést produkált. Ennek köszönhetően sok nagy cég konkrét almárkákat hozott létre az ilyen jellegű eszközei számára. A tajvani Asus, mint az egyik legnagyobb IT szereplő két ilyen albranddel is rendelkezik: a Republic of Gamersbe tartoznak a magasabb kategóriás, nagyobb tudású, jobb komponensekkel ellátott, és ennél fogva drágább termékek, a közelmúltban elindított TUF családot pedig az olcsóbb darabok kedvéért hozták létre.

Asztali gépként is megállja a helyét az MSI laptopja

Techbázis2019.06.22, 15:29

Nagyon örültünk, amikor a nyári szellő befújta a TechBázis ablakán az MSI egyik friss notebookját, ugyanis a tajvani cég a múltban már jó néhány kifejezetten korrekt termékkel lépett színre a számítástechnikai piacon. A GE73 Raider fantázianevű hordozható számítógép ráadásul kifejezetten ígéretesnek tűnt az előzetes információk alapján, nézzük, hogy hogyan teljesített a valóságban.

Az IKEA beszáll az ételek házhoz szállításába

Gazdaság2019.06.21, 16:20

Megkezdte étel házhozszállítási szolgáltatásának tesztelését az IKEA. A svéd bútoróriás globálisan már a hatodik legnagyobb étteremláncnak is számít áruházai révén, és úgy tűnik, komoly versenytársává kíván válni a piac meghatározó szereplőinek - számolt be a Fast Company.

Satisfyer Pro G-Spot vibrátor: lényegre törő Nagy Ő (18+)

Life.hu2019.06.15, 07:29

Nem ismeretlen gyártó hazánkban a Satisfyer, bár a konkurens Womanizer mellett ez idáig inkább csak agresszív árszabásával, mintsem innovatív megoldásaival hódított a léghullámos csiklóizgatók piacán. A Pro G-Spot ezzel szemben valóban újszerű kialakítású, amely révén valódi forradalmat robbanthat ki a klasszikus G-pont-vibrátorok kissé ellaposodott mezőnyében.

Tesztpadon a világ legkisebb, 13 hüvelykes laptopja

Techbázis2019.06.13, 19:47

Ultrahordozható és ultradizájnos az Asus kicsi laptopja. Kipróbáltuk az új Asus ZenBook 13-ast.

Új szintre lépett a Samsung dizájntévéje

Techbázis2019.06.06, 22:04

A Samsung lassan egy évtizede uralja a televíziós piacot, többek között annak is köszönhetően, hogy a vállalat mindig próbált új utakat keresni, mást is nyújtani, mint a többiek. Az egyedi elképzelések sorát erősítette a 2017 tavaszán bemutatott The Frame nevű televízió is, amely eddig sosem látott megoldásokkal hívta fel magára a figyelmet.

Különleges Android tévé, pazar képpel

Techbázis2019.05.20, 18:19

Sokszor előfordul, hogy ha egy cég nehéz helyzetbe kerül, eladogatja a családi ékszereket, azaz például megválik a televíziós részlegétől, és pénzzé teszi a névhasználati jogokat. Ennek következtében pedig a régi, csillogó márkák übergagyi, alsó polcos, igen olcsó készülékeken tűnnek fel. Ez történt a JVC, a Pioneer vagy a Blaupunkt esetében, de szerencsére azért akad ellenpélda is.

Háborút robbant ki a nappaliban a Samsung új, térhatású hangrendszere

Techbázis2019.05.20, 14:09

A plafonból is jönnek a hangok, pedig nincs is ott hangszóró - kipróbáltunk a Samsung vezeték nélküli, Dolby Atmost is támogató hangrendszerét.

Nagy durranás helyett durva hibák

Techbázis2019.05.15, 20:16

Amióta a finn HMD Global néhány éve újjáélesztette a Nokia márkát, azóta várja a világ, hogy végre letegyenek az asztalra egy ütős, karakteres telefont, amit a vállalat „arcaként” lehet mutogatni. A cég két évvel ezelőtt jelentette be, hogy dolgozik egy különleges készüléken, amely megreformálja a mobilfotózást. Ám a projekt csúnyán megcsúszott, de végül 2019-re elkészült a nagy mű, amely a Nokia 9 PureView névre hallgat.

Így bizonyosodhat meg róla, hogy friss gyümölcsöt vesz

[origo] Gasztro2019.05.13, 09:21

Kétféle ember létezik: az egyik gondolkodás nélkül dobja a kosárba a gyümölcsöket és a zöldségeket a boltban, a másik pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy ellenőrizze őket. Erre mindenkinek megvan a maga módszere, de vajon mennyire pontosak ezek a technikák? Íme a legeredményesebb érettségteszt, amellyel könnyedén leellenőrizhetjük kedvenc gyümölcseinket vagy zöldségeinket.

Mennyit tud a közösségi médiáról? Derítse ki ezzel a kvízzel!

Techbázis2019.05.12, 09:04

Emlékszik még a WiW-re? Ismeri a Facebookot? Képben van a közösségi alkalmazásokkal kapcsolatban? Ezzel a kvízzel kideríthetjük együtt!

Ilyen lett a Samsung ultravékony, könnyű és megfizethető mobilja

Techbázis2019.05.11, 09:50

A Samsung az idei évben megszüntette a belépő szintű telefonoknak fenntartott J szériát, és helyette a jobban csengő A sorozatot bővítette ki néhány új termékkel. Így született meg az A40 nevű mobil, amely az alsó középkategóriát képviseli a dél-koreai vállalat gigantikus termékflottájában.

Teszt! Satisfyer Luxury: Megfizethető luxus a szexjátékszerek piacán (18+)

Life.hu2019.05.08, 22:12

Habár a Satisfyer termékcsalád hírnevét a kirívóan olcsó segédeszközei kapcsán szerezte, mindez nem jelenti azt, hogy ne találnánk a kínálatukban a legmagasabb vásárlói igényeknek is megfelelő termékeket. A legjobb példa erre a Satisfyer Luxury néven piacra lépő, léghullámos csiklóizgató, amelyet rutinos tesztelőpárosunk hölgy tagja, Dóri tett próbára!

Még mindig van fantázia a tabletekben

Techbázis2019.05.09, 19:42

A tabletpiac az elmúlt egy-két évben nagyon csúnyán összezuhant. Ennek hátterében az áll, hogy egyre nő az okostelefonok mérete, és így ez a termékcsoport egyszerűen már nem olyan trendi, mint amikor megjelent a piacon. Ennek ellenére még mindig vannak olyan cégek, akik látnak fantáziát e készülékekben. Ez egyébként teljesen érthető, hiszen e masinák a kialakításukból fakadóan néhány dologra, például filmezésre, videózásra, képnézegetésre, jóval alkalmasabbak, mint az okostelefonok.

Bakteriális fertőzéseket kimutató gyorstesztet fejlesztettek

Tudomány2019.05.08, 15:03

A bakteriális fertőzéseket kimutató gyorstesztet fejlesztettek ki amerikai kutatók.

Rekordbüntetést kapott a Porsche

Gazdaság2019.05.07, 16:25

Rekordösszegű bírságot kapott a Porsche azért, mert bizonyosságot nyert, az autógyártónál csaltak az emissziós tesztekkel - írja az Independent.

Internetet mindenhova okoshangszóróval

Techbázis2019.05.07, 12:52

Amikor azt hinnénk, hogy már mindent láttunk, akkor mindig érkezik egy cég, és letesz valami olyan kütyüt az asztalra, amitől a fülünk kettéáll.

Kipróbáltuk a Samsung csúcstévéjét, és elállt a szavunk

Techbázis2019.09.02, 08:57

A Samsung tavaly már boltokba küldött egy 8K televíziót, és idén több ilyen modellel bővíti kínálatát. Azonban ez nem jelenti azt, hogy a kisebb felbontású modelleket hanyagolták volna. Sőt, a cég 2019-ben is ipari mennyiségű Full HD és 4K készülékkel lép színre, amelyek között megtalálhatóak a belépő szintű, igen olcsó darabok éppúgy, mint a csupa érdekes innovációval teletömött prémiumkategóriás készülékek. Ez utóbbiak közé tartozik a Q90R, amely 2019-ben konkrétan a vállalat csúcstévéje. A modell megérkezett Magyarországra, már meg is lehet vásárolni, mi pedig megnéztük, hogy mit tud!

Borderlands GOTY játékteszt: Olyan, mint a felmelegített leves

Techbázis2019.05.03, 07:59

Bár évente videojátékok ezrei jelennek meg, mégis kevés olyan darab akad, amely képes radikálisan megváltoztatni, új irányba terelni a trendeket. Az egy évtizeddel ezelőtt bemutatott Borderlands viszont pont ilyen volt. A Pandora nevű fura bolygón játszódó belső nézetű lövöldözős stílusba tartozó alkotás mesteri módon mixelte a sci-fi és a western stílusjegyeit, amit nyakon öntöttek egy nagy adag jófajta humorral, eltalált karakterfejlődéssel, RPG-elemekkel, szabadon bejárható világgal, korrekt irányítással, járművek, fegyverek és ellenfelek garmadájával. Sikeresen interpretálták a külső nézetes fantasy MMO-kból ismerős zsákmányvadáászatot, ...

Előző
Következő