teszt

címke rss

A COVID-19 robbanásszerű terjedését alattomos "lopakodó átvitel" táplálja

Tudomány2020.03.18, 14:51

Egy friss, a tekintélyes Science tudományos szaklapban közölt tanulmány szerint a koronavírus-fertőzés dokumentált eseteinek legalább a kétharmadát olyan saját magukat tünetmentesnek érző, vagy csak enyhe, és ezért elbagatellizált tünetekkel rendelkező páciensek okozták, akik nem tekintették magukat betegnek. Mindez felveti a sokkal nagyobb körültekintés szükségességét a járvány elleni küzdelemben.

Szlovéniában gyakorlatilag leállították a koronavírus-tesztelést

Gazdaság2020.03.18, 11:50

Az egyik legjelentősebb szlovén lap arról számolt be, hogy a koronavírus-járvány új szintre lépett, ezért további óvintézkedéseket tesznek az állampolgárok védelme érdekében. Ezek közé tartozik az is, hogy kevesebb tesztet végeznek, valamint azok eredményeit már nem fogják közölni, mivel a hatóságok szerint a megbetegedések száma miatt már lehetetlen a kontaktok felderítése. Sok szakértő szerint viszont a lépés rendkívül veszélyes, mivel a teszt továbbra is az egyik legjobb módszer a vírus visszaszorítására.

Koronavírus: hétfőtől már embereken is tesztelik a vakcinát

Life.hu2020.03.17, 14:27

A kísérletben résztvevőkön azt vizsgálják majd, milyen lehetséges mellékhatásokkal jár az oltóanyag.

Az azonosítatlan fertőzöttek indították el a járványt Kínában

Tudomány2020.03.17, 17:56

Az azonosítatlan fertőzöttek indították el az új koronavírus-járványt Kínában, csak a tömeges tesztelésekkel kísért szigorú korlátozások állították meg a terjedést - derült ki egy nemzetközi kutatócsoport jelentéséből, amit a Science tudományos lapban mutatott be.

Mostantól a súlyos, ismeretlen tüdőgyulladásban szenvedőknél azonnal elvégzik a laborvizsgálatot

Itthon2020.03.17, 13:27

A koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban mobil mintavevő egységeket hoznak létre az Országos Mentőszolgálattal együttműködve - közölte az országos helyettes tisztifőorvos az Országgyűlés népjóléti bizottságának ülésén kedden, Budapesten.

Új gyorstesztet fejlesztettek ki a koronavírusra

Gazdaság2020.03.13, 14:07

A Roche kifejlesztett egy új, a korábbiaknál lényegesen nagyobb kapacitású gyorstesztet a koronavírus ellen, amellyel jóval több vizsgálat végezhető el egységnyi idő alatt.

Meglepő helyről érkezhet az eddigi leggyorsabb koronavírus-teszteszköz

Gazdaság2020.03.13, 09:31

Egy speciálisan a járványügyi innovációk kidolgozására és megvalósítására létehozott szenegáli létesítményben készül az a gyorsteszt, amellyel az eddigiekhez képest jelentősen rövidebb idő, 10 perc alatt hiteles teszt végezhető az új típusú koronavírusra - írja a Quartz.

Nyálból felismerhető lehet a demencia

Tudomány2020.03.11, 11:53

Egy új teszttel a nyálból korán felismerhető lehet a demencia egy új kutatás szerint.

Furcsán lehet csak hajtogatni az LG kétkijelzős óriástelefonját

Techbázis2020.03.11, 09:57

Az LG mobil üzletága az elmúlt években látványosan szenved. Ellentétben a tévés szektorral, itt a vállalat nem tudott kialakítani magának egy markáns arculatot, és a jelek szerint mindenféle komolyabb koncepció nélkül kapkod összevissza, ami a piaci részesedésükön is erősen meglátszik. Lehet persze, hogy a háttérben fut valami mesterterv, de jelenleg a külső szemlélő például csak azt látja, hogy mintha házon belül versenyezne két almárka a prémium szegmensben.

Koronavírus-tesztet végeztek el Kylian Mbappén

Sport2020.03.11, 11:45

A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain világbajnok focistája, Kylian Mbappé napok óta a koronavírushoz hasonló tünetekkel küzd, így tesztelték a játékost, hogy nem vírusfertőzött-e.

108 megapixeles kamerát kapott ez a telefon

Techbázis2020.03.06, 10:22

A több befektető által megalapított márka, a Xiaomi kevesebb mint egy évtized alatt futott fel, igen erős pozíciókat építve ki a telefonos szektorban, és ma már ontja magából a mobilos ökoszisztémához kapcsolódó termékeket, valamint megjelent már a tévés fronton is. Most egy komoly kamerával felszerelt okostelefont próbáltunk ki tőlük, amely nem hibátlan, főleg hardver terén, de mindenképpen számolni kell vele.

Koronavírus: vitatott, hogy két szakasza lenne a megbetegedésnek

Tudomány2020.03.03, 11:52

Kutatók vitatják annak a kínai tanulmánynak a megállapításait, amelyek gyógyultnak nyilvánított, de néhány nap múlva az új koronavírussal ismét pozitívan tesztelt páciensek esetéről beszámolva azt sugallják, hogy a megbetegedés két szakaszból is állhat, ezért szükségesnek tartják a vírusfertőzésből gyógyultak további megfigyelését.

Nem kiemelkedő, de semmiben sem gyenge Samsung telefont teszteltünk

Techbázis2020.03.02, 12:56

Nem, hogy nem lassul az okostelefonok fejlődése, hanem az elmúlt időszakban egészen döbbenetes mértéket öltött. Ma már ott tartunk, hogy ami két-három éve az ultradrága csúcskategóriát jelentette, az ma már a bőven megfizethető középszintet jelenti. Ilyen elképesztő iramú evolúció pedig semmilyen más termékcsaládnál, még a jellemzően igen gyorsan változó televíziós vagy notebook szektorban sem figyelhető meg.

Panasonic OLED tévé. Ragyogó képminőség gyatra okosrendszerrel

Techbázis2020.02.24, 21:32

A Panasonic már régóta nem az a megkerülhetetlen szereplő a televíziós iparágban, ami egykor volt, hiszen a konszern piaci részesedése az elmúlt egy évtizedben jelentősen lecsökkent. Ennek számos oka van, de az biztos hogy a dologban nagy szerepet játszanak a feltörekvő, brutális árháborút generáló kínai és dél-koreai cégek, valamint, hogy a japán óriáskonszern egyszerűen más területekre koncentrálja figyelmének és marketingköltségének jó részét. Viszont arra nagyon ügyeltek és ügyelnek mind a mai napig, hogy ha a marketingre már nem is költenek annyit mint régen, a minőségből nem hajlandóak engedni!

Kipróbáltuk a világ legerősebb telefonját

Techbázis2020.02.23, 19:57

Ott voltunk a bemutatón, egy pillanatra meg is tapogattuk, úgy hogy nagyon vártuk, hogy hosszabb teszten is kipróbálhassuk a Samsung csúcstelefonját, a Galaxy S20 Ultra fantázianevű terméket. A készülék pedig igen-igen hamar eljutott tesztlaborunkba, lássuk, hogy mit tud ma felmutatni telefonos piac királya!

Ha valaki nem akarja felhőben tárolni az adatait, van megoldás

Techbázis2020.02.19, 19:42

Ami a mobiloknak a Mobile World Congress, a szórakoztatóelektronikának az IFA- vagy CES-kiállítások, az a számítástechnikai univerzumnak a Computex. A tajvani expón ugyanis megjelenik az iparág színe-java, kicsik és nagyok egyaránt, hogy itt mutassák be azokat a termékeket és technológiákat, amelyek az elkövetkező néhány évben uralni fogják majd a piacokat. Ebből következik, hogyha a Computexen felbukkan egy modell, amire felfigyel a világ, vagy amelyet ott körülrajonganak, az gyakorlatilag biztosíték a sikerre.

Púderes doboz - kipróbáltuk a Samsung legújabb összehajtható telefonját

Techbázis2020.02.18, 19:27

A Samsung Galaxy Fold megjelenésével a Samsung lett az első cég a világon, amely valóban összehajtható kijelzős okostelefont dobott piacra. Most megjelent a második ilyen készülékük is, a Samsung Galaxy Z Flip. Mi pedig ki is próbáltuk gyorsan.

Tévé otthonra hatvanezer forintból? Kipróbáltunk egyet

Techbázis2020.02.09, 17:31

A televíziós iparág mostanra rendívül széles spektrumúvá vált, hasonlóan mondjuk az ingatlan- vagy gépjárműpiachoz. Azaz óriási eltérés tapasztalható az elérhető termékek ára és tudása között. Aki akar és tud, akár 30 millió forintot is költhet egy tévére, a skála másik végén pedig ott sorakoznak a pár tízezer forintért már hazavihető darabok. Mi most kipróbáltunk egy olcsóbbat, leteszteltük a Blaupunkt 40"-os LCD tévéjét.

Szentpéterváron házhoz is rendelhető a koronavírus-teszt mintavétele

Nagyvilág2020.02.07, 18:20

Szentpéterváron a lakossági igényeknek megfelelően megjelent a térítéses koronavírus-teszt lehetősége, egyebek között házhoz hívható formában - közölte pénteken az Anatolij Szmorogyincev nevét viselő influenzakutató intézet pénteken az Interfax hírügynökséggel.

Kiderült, milyen a hazai mosószerek minősége

Gazdaság2020.02.04, 10:38

Megfelelt az előírásoknak mind a 19 mosószer, amely átesett az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vegyipari laborjának fogyasztóvédelmi vizsgálatán.

Látványos mobiltelefon, komoly kompromisszumokkal

Techbázis2020.01.31, 19:42

A Huawei tavaly mutatta be P Smart Z névre hallgató okostelefonját, amelynek különlegessége a készülékházból kipattanó szelfikamera volt. A koncepció a jelek szerint szép siker arathatott, hiszen a vállalat egy "újabb" ilyen jellegű modellel lépett színre a P Smart Pro személyében.

Ha kevés a hely a fürdőben, ilyen mosógép segít

Techbázis2020.01.31, 10:56

Kipróbáltunk egy keskeny mosógépet, hogy megnézzük, a speciális kialakítás hatással van-e a mosás minőségére, illetve, hogy mennyire használható.

Sebestyén Balázsék élő adásban tesztelték heréiket (18+) - Videó

Life.hu2020.01.29, 09:50

Egy 2013-ban készült tanulmány szerint a heregolyókban is vannak ízlelő receptorok. Sebestyén Balázsék ma reggel élő adásban tesztelték, igazak-e az erről szóló hírek.

Játékkal küzdenek az online zaklatás ellen

Life.hu2020.01.16, 19:37

Többek közt az online zaklatás és a gyerekek közötti erőszak megállítását tűzte ki célul a DUE Médiahálózat, az ORFK Bűnmegelőzési Osztálya és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács azzal, hogy elindította a Nagy Diák Bűnmegelőzési Tesztet. Az a tanuló, aki részt vesz a játékban, megtudhatja például, hogy baj esetén kitől kérhet segítséget.

Ilyen egy katonai kiképzést kapott Nokia

Techbázis2020.01.03, 14:11

Az újjászületett Nokia, pontosabban a márka mögött álló HMD Global nevű cég mindent megkísérel, hogy végre egyszer hatost dobjon, és a hősi időket megidéző sikereket arasson. Az egyre szélesebbé táguló kínálatukat a közelmúltban egy érdekes öszvérrel, az okos funkciókat kínáló strapabíró butafonnal bővítették, amely a keresztségben a Nokia 800 Tough nevet kapta. Nézzük, hogy van-e értelme egy ilyen mutánsnak!

Az árához képest meglepően erős az új Huawei telefon

Techbázis2020.01.02, 21:32

Kereskedelmi háború okozta nehézségek ide vagy oda, a Huawei továbbra is a telefonos piac egyik erős emberének számít, amelyre oda kell figyelni! A konszern Magyarországon is iszonyatosan népszerű, úgyhogy mikor lehetőségünk nyílt rá, hogy kipróbáljuk a közelmúltban Magyarországon is piacra dobott új készüléküket, a Nova 5T-t, azonnal lecsaptunk rá!

Okostévé 150 ezer forint alatt? Kipróbáltunk egyet

Techbázis2020.01.01, 21:32

A Sharp hosszú éveken át tartó válságának a tajvani Foxconn konszern óriási tőkeinjekciója vetett véget, ami egy pillanat alatt helyrerázta a japán vállalatot. A cég azóta már Magyarországra is visszatért televízióval, és már akkor jelezték, hogy ez csak a kezdet, itt nem fognak megállni. A tervek között más dolgok mellett szóba került, hogy a Sharp Európába elhozza Android TV okostévé rendszerrel ellátott készülékeit, többek között egy kifejezetten olcsó modellt.

Simlis virsliket buktattak le a fogyasztóvédők - 22 féle virslit vizsgáltak

Life.hu2019.12.27, 09:21

A közelgő szilveszterre tekintettel 22 féle virslit vizsgált meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) akkreditált Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma, két termék összetétele eltért a csomagoláson olvasható tájékoztatástól.

Kipróbáltuk a OnePlus csodatelefonját

Techbázis2019.12.26, 21:29

A telefonos iparág az elmúlt években is fortyogott az innovációtól! Folyamatosan, esztendőről esztendőre újabb és újabb megoldások bukkannak fel, amelyek divatokat generálnak. Ez pedig azt jelenti, hogy a gyártók egymás nyomába lépve, sőt, egymást túlszárnyalva próbálnak megfelelni a trendeknek, illetve jobb esetben diktálni azokat. Az idei évben a nagy őrület az 5G támogatás mellett a nagy képfrissítési rátájú eszközök felbukkanása volt.

Szaloncukor teszt 2019

Life.hu2019.12.18, 23:50

Ez a karácsonyi desszert elsősorban a gyerekek kedvence, ám ez nem jelenti azt, hogy mi felnőttek ne élvezhetnénk áthatóan a különleges íz világú szaloncukrokat. Amennyiben vásárlás előtt állsz, vagy keresel még egy-két doboz igazán különleges szaloncukrot, akkor a lehető legjobb helyen vagy!

Kipróbáltuk, és össze is hajtottuk a világ legmenőbb telefonját

Techbázis2019.12.17, 05:58

Az okostelefon-univerzum trendteremtő márkája már rég nem az amerikai Cupertinóban székel (ahol az Apple bázisa van). A Samsung ugyanis már jó ideje sokkal izgalmasabb telefonokat dob piacra, mint a versenytársai, és nemrégiben megkoronázta ezt a folyamatot, amikor bemutatta összehajtható okostelefonját, a Galaxy Foldot, amitől a komplett okostelefon-piac felbolydult. Az Origo Techbázis kipróbálhatta.

Megfizethető, nagyméretű 4K tévét teszteltünk

Techbázis2019.12.17, 15:19

A tévés iparág az elmúlt években forrong az innovációtól: Elterjedt az OLED technológia, megvetették a lábukat a QLED televíziók, felbukkantak az első 8K és Valódi LED modellek, de ez nem jelenti azt, hogy a hagyományos LED-LCD készülékeknek befellegzett volna. Viszonylag alacsonyabb áruk miatt még mindig ezekből fogy messze a legtöbb, és minden piaci résztvevő továbbra is óriási figyelmet fordít az ilyen jellegű termékekre.

Tesztelték a világ első elektromos repülőgépét - videó!

Gazdaság2019.12.11, 20:19

Sikeresen végződött a világ első elektromos utasszállitó repülőgépének tesztje a kanadai Vancouver városában. A gép ugyan kevesebb mint 15 percet tartózkodott a levegőben, de megalkotói úgy érzik: új korszak kezdődött a repülés történetében.

Sikeresen tesztelték az első elektromos utasszállító repülőgépet

Tudomány2019.12.11, 05:52

A világ első, kizárólag elektromos meghajtású utasszállító repülőgépének sikeres tesztjéről számolt be kedden egy kanadai és egy amerikai cég, bár a repülőgép csupán három percig volt a levegőben.

Nem kell temetni a hagyományos LED tévéket

Techbázis2019.12.09, 18:43

Manapság, amikor a QLED és OLED tévékről szól minden, háttérbe szorultak a tradicionálisnak számító, LCD technológiára épülő modellek. Azonban attól, hogy nincsenek annyira szem előtt még mindig rettenetesen fontosak, hiszen a kedvezőbb áruknak köszönhetően alapvetően ezekből fogy rengeteg, ezeket keresik igazán nagy számban.

Mindent kibír, de vajon megéri az árát? Strapatelefon teszt

Techbázis2019.12.07, 17:03

Az okostelefonok általában kényes jószágok: kifekteti őket a víz, a hideg, a meleg, vagy az, ha átmegy rajtuk egy autó. De csak általában! Vannak ugyanis olyan cégek, akik direkt arra is rengeteg energiát fordítanak, hogy elképesztően ellenálló mobilokat tegyenek le az asztalra, amelyek szinte mindent kibírnak.

Dupla kijelzős, 5G-képes mobilt teszteltünk

Techbázis2019.12.05, 22:00

Az egyre inkább telítetté váló mobilpiacon a gyártókon hatalmas a nyomás, hogy valami olyan extra újdonsággal álljanak elő, amely kiemelheti modelljeiket a termékóceánból. A bivalyerős hardver, a pazar kijelző vagy dizájn ugyanis önmagában már nem feltétlenül elég az áhított siker eléréséhez.

Mennyit tudsz a D-vitaminról? - Kvíz

Life.hu2019.12.19, 16:40

Tudtad, hogy télen legalább két órát kellene a napsütésben töltenünk - fényvédő nélkül - minden nap, hogy meglegyen az elegendő D-vitamin adagunk? Ehhez hasonló tudásra tehetsz szert, méghozzá az egyik legfontosabb vitamin megismerésének révén. Tesztre fel!

"Szuper nagy" rakéta-sorozatlövő rendszert tesztelt Észak-Korea

Nagyvilág2019.11.29, 10:44

Észak-Korea "szuper nagy" rakéta-sorozatlövő rendszert tesztelt - közölte pénteken a KCNA állami hírügynökség.

13 ráktípust mutatnak ki egyetlen csepp vérből

Tudomány2019.11.26, 11:17

Kilencvenkilenc százalékos pontossággal mutatható ki 13 ráktípus mindössze egyetlen vércseppből egy módszer révén, amelyet a Toshiba Corp. japán technológiai konszern fejlesztett ki.

Brutális darab lett a laptopok Ferrarija

Techbázis2019.11.22, 10:18

Egy Ferrarival is el lehet menni kenyérért, lehet vele a dugóban pöfögni a munkahelyre tartva, de azért mindenki tudja, hogy azért alkották meg őket, hogy az autópályán vagy a versenypályán hasítsanak. Ugyanígy léteznek olyan hordozható számítógépek, amelyek minden egyes négyzetcentiméterét annak szentelték, hogy a lehető legjobb játékos élményt nyújtsák.

60 ezer forintos ajándékutalványt nyerhetnek a fiatalok

Techbázis2019.11.16, 15:05

Csak egy oktatási célú, internetes tesztet kell kitölteni.

Hibrid szakállnyíró a borosta kedvelőinek

Techbázis2019.11.14, 00:44

A férfi szépségápolási eszközök piaca évről-évre nő, és eme iparágban kiemelt pozícióban trónolnak az elektromos borotvák, köszönhetően annak, hogy ez a legnépszerűbb termékcsoport. Ez persze nem véletlen, hiszen eme masinák segítségével elméletileg rengeteg idő és vesződség spórolható meg. A gyártók gőzerővel fejlesztik az ilyen típusú készülékeket, és a cél persze az, hogy minél inkább megközelítsék a felhasználók elvárásait.

Ezzel a telefonnal próbál visszatérni a topkategória erős embere

Techbázis2019.11.10, 13:01

A Sony a szeptemberi IFA kiállításon rántotta le a leplet az Xperia 5 fantázianevű 2019-es csúcsmobiljáról, amely már megérkezett Magyarországra, és egy példánya landolt a TechBázis főhadiszállásán is. Nézzük, hogy mit tud ma felmutatni a szektor egykori erős embere, az a vállalat, amely még mindig nem adta fel az álmát, hogy egyszer majd meghódítsa a mobil piacot!