teszt munkajog
címke rss- kapcsolódó címkék:
- munkaügy
- munkavállaló
- bíróság
- Magyarország
- Kiss Péter
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A dolgozónak is jelenteni kellene a fizetést
Elképzelhető, hogy 2009-től már nemcsak a foglalkoztatónak, hanem a munkavállalóknak is be kell számolniuk az Apehnak arról, mikor kezdtek el dolgozni, és mennyi bért kapnak. Ha az adóhatóság eltérést tapasztal majd az adatok között, akkor ellenőrizheti azok valóságtartalmát - írja a Világgazdaság.
Tombolás és pogácsázós karácsony lesz a minisztériumoknál
Lamperth Mónika munkaügyi miniszter nem tűnik érzelgősnek: karácsonyi buli helyett évzáró munkaértekezletet tart majd munkatársainak, akik pogácsával és kávéval köszönhetnek el 2007-től. Akad olyan minisztérium, ahol élőzenés buli lesz, máshol tombolával és koccintással varázsolnak karácsonyi hangulatot a hivatalnokok szívébe. Buli, karácsonyi hangulat, koncertek és svédasztal - így mulat a hatalom.
Karácsonyi razziákat tartanak a piacokon
Eddig 250 millió forintnyi bírságot szabtak ki a Csillagszóró hadművelet keretében, amely arra hivatott, hogy kiszűrje a karácsonyi vásárhoz kötődő kereskedelmi rendellenességeket, valamint a munkaügyi jogszabályok megszegését. Az ellenőrök csütörtökön Budapesten a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron és a Józsefvárosi piacon folytattak eredményes akciókat.
Nyitás várható a romániai munkavállalók előtt
Az előzetes aggodalmakkal ellentétben Magyarország nem célországa a romániai és bulgáriai munkavállalóknak, ezért a Szociális és Munkaügyi Minisztérium javaslatot készül tenni a kormánynak a munkaerőpiac fokozatos megnyitására - mondta Székely Judit, a tárca szakállamtitkára az Országgyűlés foglalkoztatási bizottsága előtt.
Megéri a cégeknek a hátrányos helyzetűek segítése
Kismamák, romák, pályakezdők, 45 év felettiek, fogyatékkal élők. Mind-mind olyan csoportot képviselnek, amelyek hátránnyal indulnak az állások megszerzésénél. A munkáltatók egy része problémásnak ítéli őket. Pedig a munkavállalók teljesítménye elsősorban a motiváltságtól, a lelkesedéstől, a szakmai felkészültségtől függ, nem az élethelyzettől vagy az életkortól. Vannak cégek, amelyek felismerték ezt. Az ő példáikat mutatta be az ENSZ munkaügyi szervezete.
Megnyílhat az európai álláspiac 2009-től
Elképzelhető, hogy nem kell 2011-ig várni a magyar munkavállalóknak a német álláspiacra való bejutáshoz. Az Európai Parlament (EP) szakbizottsága azt javasolja, 2009. január elsejétől nyissa meg minden, még korlátozó tagállam álláspiacát a keleti uniós tagállamok munkavállalói előtt. Az EP javaslata a tagországok kormányait képviselő Európai Tanács elé kerülhet decemberben.
Nem kap képzési támogatást a Hankook
A szociális és munkaügyi miniszter saját hatáskörben felfüggesztette a Hankook gumigyár számára 143 millió forint képzési támogatás folyósítását a munkaügyi előírások megsértése miatt. A Hankook Tire menedzsmentje szerint a határozat ellentétes a 2005-ben hozott kormánydöntéssel és a 2006-ban aláírt keretmegállapodással is.
Nem kap képzési támogatást a Hankook
A munkaügyi tárca elutasította a 143 millió forintos képzési támogatás kifizetését a Hankook gumigyárnak a sorozatos munkaügyi szabálytalanságok és jogsértések miatt - írja a Magyar Nemzet.
Csak fejlesztésre kap GKM-pénzt a Hankook
Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára nem mondta, hogy a Hankook a munkaügyi bírságok ellenére megkapja a munkaügyi támogatásokat - közölte kedden a minisztérium.
Nehezen kezelhető az önimádó főnök
Önző a főnöke, és nem tudja, hogyan kezelje? Felmondani nem akar, hiszen szereti a munkáját, ugyanakkor egyre nehezebben viseli, hogy a babérokat mindig felettese aratja le? Sok munkavállaló szenved az önző, mindentudó, érzéketlen főnököktől.
Elszálltak a brit vezetői fizetések
Az átlag munkavállaló fizetésének több mint százszorosát keresik a legnagyobb brit cégek topmenedzserei. A vállalatvezetők így hetente kétszer annyit keresnek, mint a legtöbb munkavállaló egész évben. Ráadásul a jövedelmi különbségek folyamatosan nőnek. A lista élén a BP vezére áll, őt követi a Tesco első embere - számol be az Inforádió.
Hazaszöktek a spanyoloktól a becsapott narancsszedők
Visszaszöktek Magyarországra azok a baranyai munkavállalók, akik narancsszedésre utaztak ki Spanyolországba három héttel ezelőtt. Mivel az ígért bér töredékét kapták meg, céges kocsival oldottak kereket, majd Szigetváron jelentkeztek a rendőrörsön - írja az Új Dunántúli Napló.
Távmunkaház várja a cégeket Örkényben
Október végén adja át Örkényben az ország első távmunkaházát a munkaügyi tárca. A 32 millió forintnyi EU-támogatással épült, 190 négyzetméteres, munkaállomásokkal felszerelt házban 22 kistérségi munkavállaló végezhet majd munkát - mondta Forgács Tamás, a Magyar Távmunka Szövetség elnöke.
Az ausztriai magyarok 400 ezer forintot keresnek
Kevesebbet keresnek az osztrák átlagnál, mégsem panaszkodhatnak az Ausztriában dolgozó magyarok. A magyar vendégmunkások az osztrák munkavállalók havi bruttó fizetésének 81 százalékát - mintegy 385 ezer forintot keresnek havonta - áll az osztrák munkavállalói kamara (AK) tavalyi év adatait összegző felméréséből - írja a Világgazdaság.
További hiányszakmákban nyit Ausztria
Az osztrák gazdasági és munkaügyi miniszter rendeleti úton újabb hiányszakmákban - az eddigi három helyett csaknem ötvenben - nyitja meg az ország munkaerőpiacát a közép- és kelet-európai EU-államok előtt jövő év január elsejétől - írja az MTI.
A kölcsönzött munkavállaló kevésbé egyenlő
A kölcsönzött munkavállaló a kölcsönző cégek szerint jól jár, a megkérdezett szakszervezetek és jogászok szerint rosszul. A gyakorlat az utóbbiak álláspontját igazolja, egyetlen pozitívumként a munkaszerzés lehetősége említhető. A munka törvénykönyvét újabb és újabb paragrafusokkal egészítik ki, hogy humánusabbak legyenek a körülmények, különbség azonban még mindig akad kölcsönzött és állományban lévő dolgozó között. A People Rent Magyarország Kft. a délután folymán reagálva cikkünkre a második oldalon olvasható levelet juttatta el szerkesztőségünkbe.
Gyakrabban jár két munkahelyi öltözőszekrény
Néhány kisebb szabállyal módosítja október 7-től a szociális és munkaügyi miniszter a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló rendeletet. A jogszabály a Magyar Közlönyben jelent meg.
Milliós lehet a bírság a ki nem adott szabadságért
Hétfőtől ellenőrzi a munkaügyi felügyelet, hogy a munkáltatók kiadták-e a dolgozók tavalyról megmaradt szabadságát a szeptember végi határidőig. A bírság akár 10 millió forint is lehet - írja az Inforadió.hu.
Bírságolhatnak a ki nem adott szabadságért
Hétfőtől már bírságolhatnak a munkaügyi felügyelők azoknál a cégeknél, ahol a dolgozóknak nem adták ki szeptember 30-ig az elmúlt évről bent rekedt szabadságukat.
Átadták az ezredik Start Plusz kártyát
Csepeli munkahelyén köszöntötte Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter és Szikora János, az APEH elnöke az ezredik Start Plusz kártyát kiváltó Koor Bernadettet. A munkáltatóknak járulékkedvezményt nyújtó Start Plusz és Start Extra program idén júliustól indult.
Újabb munkaügyi bírság a Hankooknak
Egyelőre nem jön be a dél-koreai abroncsóriás hr-je, rövid időn belül másodszor kínálták meg munkaügyi fronton - ezúttal 16 milkát tesz ki a ceh. A Hankook több mint 30 koreai munkavállalót illegálisan foglalkoztatott. A zsíros állami támogatást kiutaló GKM szerint a dél-koreaiak nem vétettek a szubvenció feltételei ellen.
Nyolcmilliós munkaügyi bírság a Hankooknak
Megbírságolta 8 millió forintra a Hankook Tire Magyarország Kft.-t az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség Közép-Dunántúli Munkaügyi Felügyelősége. A büntetés oka a magyar munkarend és a Munka Törvénykönyve előírásainak súlyos megsértése.
Internetről tanulható a távmunkás karrier
Már az internetről is elérhető az a tanulmánykötet, amely mind a munkavállalóknak, mind a munkáltatóknak segítséget nyújt a távmunka világában való eligazodásban. A munkaügyi minisztérium célja, hogy a mostani négy százalékról 2013 elérje az EU-átlagát a távmunkában dolgozók aránya - hangzott el a tárca sajtótájékoztatóján.
Nyolcszáz feketemunkást buktattak le a nyári razziákon
A munkaügyi felügyelők 857 foglalkoztatót ellenőriztek a Balatonon, a Hungaroringen és a Sziget Fesztiválon, és közel felüknél (414-nél) találtak jogsértő foglalkoztatást. A feketemunkások száma megközelítette a nyolcszázat - írja a Világgazdaság.
Még három hétig kiadható a tavalyi szabadság
Alig három hetük maradt a munkáltatóknak arra, hogy kiadják dolgozóiknak a tavalyi évről megmaradt szabadságukat. Ha szeptember 30-ig nem küldik szabadságra a tavaly kevesebb napot kivevőket, munkaügyi bírság várhat rájuk, amelynek összege a 8 millió forintot is elérheti.
Hiány szakképzett munkaerőből a Nyugat-Dunántúlon
A szakképzett munkaerő hiánya jelent leginkább problémát a Nyugat-Dunántúlon, ezért a képzési támogatásokra többet fordítanak a régióban - közölte a régiós munkaügyi tanács zalakarosi ülése után a nyugat-dunántúli munkaügyi központ főigazgatója.
Aggályos a BKV buszsofőr-toborzása
Aggályos a fővárosi tömegközlekedési sztrájk idejére tervezett BKV-s buszsofőr-toborzás - vélekedtek munkaügyi szakjogászok.
A Ryanair megbünteti Belgiumot
A Ryanair diszkont légitársaság november 12-től felfüggeszti a Belgium déli részén lévő Charleroi repülőtérről induló járatait. A légitársaság ezzel tiltakozik a júniusi repülőtéri munkabeszüntetés ellen, és egyben el akarja érni, hogy minimális repülőtéri szolgáltatásokat munkaügyi konfliktus esetén is tartsanak fenn.
Szerződés nélkül is jár tanulmányi szabadidő
Felsőfokú tanulmányaik biztosítására sokan kötnek tanulmányi szerződést. Azt azonban kevesen tudják, hogy tanulmányi szabadidő akkor is jár a munkavállalónak, ha nincsen tanulmányi szerződése, de iskolai rendszerű képzésben vesz részt.
Tanácsos aláírás előtt hazavinni a munkaszerződést
Sok munkavállaló alig olvassa át vagy nem veszi igénybe külsősök tanácsát a munkaszerződés aláírása előtt. Érdemes elkérni a tervezetet és hazavinni, ugyanis aláírás után már nehezebb a helyzet. Dr. Sipos Márta ügyvéd foglalja össze a munkaszerződés ismérveit. Mint kiderül: kizárólag írásban köthető, és a munkavégzés helyszínének, időtartamának is szerepelnie kell rajta.
Lassan fehéredik az agrárium
Az építő- és a feldolgozóipar után a mezőgazdaságban buktatják le a legtöbb feketemunkást. Ez a munkaügyi hatóság és az adóhatóság igyekezetének is betudható: szigorítottak az ellenőrzéseken. Az eredménnyel mégis elégedetlenek a hivatalos szervek, szerintük lassan fehéredik a mezőgazdasági munka.
Özönlenek a vendégmunkások Csehországba
Négy év alatt duplájára emelkedett a Csehországban dolgozó külföldiek száma: míg 2004 végén csak 108 ezren voltak, addig idén június végén számuk kis híján elérte a 210 ezret. A csehországi munkaügyi minisztérium adatai szerint az országba több mint 24 ezer újonnan jött külföldi vendégmunkás érkezett az év első felében, csak júniusban hatezerrel emelkedett a vendégmunkások száma - írja a Népszabadság.
Sokba kerülhet a rossz felmondás
Több százezer forintjába is kerülhet a munkavállalóknak a rossz felmondás. Ha viszont a vezető meneszt jogilag megalapozatlanul, akkor egy megnyert munkaügyi perrel több millió forinttal is gazdagodhat a dolgozó. Mielőtt az új munkaszerződést aláírnánk, érdemes áttekinteni a felmondási időre és a felmondás módjára vonatkozó szabályokat. A jobpilot nyári karriertippjeiben a felmondás fajtáit mutatjuk be.
Segítség 45 év felettieknek
Száz új klub megnyitását tervezi a Szenior Foglalkoztatási Szövetség, amely a 45 év felettiek álláshoz jutattását tűzte ki célul. A klubokban a munkaadók és a munkavállalók közvetlenül léphetnek majd kapcsolatba, vagyis közvetítők nélkül találhatnak munkát azok, akik valóban dolgozni akarnak - derül ki az MTI cikkéből.
Nincs jelentkező a cseh prostituáltak megszámolására
Hivatalosan megszámoltatná a csehországi prostituáltakat a prágai munkaügyi és népjóléti minisztérium. A nagy probléma az, hogy a tárca által kiírt pályázatra egyetlen jelentkező sem akadt.
- címkék:
- Prága
- munkaügy
- pályázat
- teszt munkajog
- Címkefelhő »
Új munkaügyi kirendeltséget adtak át
Átadta az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ kibővített és felújított mezőtúri kirendeltségét Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter - tudósít az MTI.
Indiaiak építhetik a lengyel stadionokat
A lengyel munkaügyi miniszter a napokban szándéklevelet írt alá indiai kollégájával arról, hogy a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság megrendezéséhez szükséges sportlétesítmények megépítéséhez indiai munkaerőt is bevonnának, mert a jelentős elvándorlás miatt kevés a munkáskéz Lengyelországban.
Könnyebb lesz alkalmazni a külföldi kulcsembereket
Júliustól változnak a munkaügyi szabályok, ennek eredményeként egyszerűbb lesz foglalkoztatni a külföldi kutatókat, hivatásos sportolókat és a más országbeli kulcsszemélyzetet is - írja a Világgazdaság.
Százezer felett a kölcsönzött munkavállalók száma
Tavaly összesen több mint százezer magyar munkavállaló dolgozott munkaerő-kölcsönzés keretében. Ezzel az elmúlt öt évben három és félszeresére nőtt, 2005-höz képest pedig egyharmaddal emelkedett a kölcsönmunkások száma - írja a Világgazdaság.
Megállapodás a Deutsche Telekomnál
A Deutsche Telekom és a ver.di szakszervezeti szövetség, szerdai bejelentésük szerint megállapodást ért el a konszern átszervezése kapcsán kirobban munkaügyi vitában, miután a dolgozók több mint egy hónapig forgósztrájkokkal lassították a cég üzletmenetét.
Részmegállapodás a Deutsche Telekomnál
A Deutsche Telekom és a ver.di szakszervezeti szövetség hétfőn részmegállapodást jelentett be munkaügyi konfliktusában. A ver.di főtárgyalója azt közölte: a Deutsche Telekommal abban állapodtak meg, hogy a DT-ből kiszervezésre kerülő mintegy 50 ezer dolgozó esetében 2012 végéig nem lesznek elbocsátások.
A kormány szerint Szilvásy marad a helyén
Találgatásnak minősítette a Kormányszóvivői Iroda azokat a híreket, amelyek szerint Szilvásy György távozna a Miniszterelnöki Hivatal éléről, helyére pedig Kiss Péter jelenlegi munkaügyi miniszter érkezne. Hónapokkal ezelőtt is felmerült Szilvásy távozása.
Népszerű a határ menti osztrák munkavállalás
Erre az évre már kimerült az ausztriai 2350 fős ingázói kontingens - közölte a Világgazdasággal Ingrid Nowotny, az osztrák gazdasági és munkaügyi minisztérium illetékese.
Állóháború a Deutsche Telekomnál
Továbbra sincs elmozdulás a Deutsche Telekom és a ver.di szakszervezeti szövetség munkaügyi konfliktusában: a vezetés, a hétvégén elutasított javaslata óta nem terjesztett elő újabbat, az alkalmazottak folytatják május 11-e óta tartó sztrájkjukat.
Svájc félig megnyitja álláspiacát
Június elsejétől Svájc megnyitja munkaerőpiacát az EU "régi" 15 tagállamának munkavállalói előtt. Ugyan a zöld jelzés a magyarokra nem vonatkozik, eddig is kevés honfitársunk érdeklődött a svájci munkavállalás iránt.
Sűrűsödnek a felhők a Deutsche Telekom felett
A politikusok is a tárgyalásokhoz való visszatérést és a megoldást sürgetik a Deutsche Telekom és az alkalmazottak munkaügyi konfliktusában, amely a cég tervezett átalakítása miatt kezdődött.
A felét sem fizetik be a munkaügyi bírságoknak
A munkaügyi bírságoknak csak a töredékét fizetik be a cégek, ráadásul gyakran előfordul az is, hogy a vállalkozók ellehetetlenítik az ellenőrzést - derül ki a Világgazdaság cikkéből.
- címkék:
- bírság
- munkaügy
- töredék
- teszt munkajog
- Címkefelhő »
Új szerepben a fogyasztóvédelem
A fogyasztóvédelem megerősítéséről döntött szerdai ülésén a kormány - közölte Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter. A regionális fogyasztóvédelmi felügyelőségek a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség irányítása alá kerülnek a közigazgatási hivataloktól.
Ma lezárulhat a ferihegyi bérvita
Pénteken befejeződött a munkaügyi döntőbíró szolgálat közreműködésével folytatott egyeztetés a ferihegyi földi kiszolgálását végző céggel és a szakszervezetekkel. A tárgyalófelek számára a ma déli egyeztetésre egy nyitott kérdés maradt - tudósít az MTI.