terrorizmus
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Iszlám Állam
- USA
- Irak
- Afganisztán
- merénylet
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Szijjártó Péter: Aki a migrációt támogatja, az a terroristák visszatérését támogatja
Aki a migrációt támogatja, az a terroristák visszatérését támogatja – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
Változatlanul nagy az iszlamista terror veszélye Németországban
Az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet szinte teljes megsemmisülésének ellenére változatlanul nagy az iszlamista terrortámadások veszélye Németországban - mondta a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) vezetője egy berlini konferencián.
Szervezett bűnözés, embercsempészet a boszniai migránsok között
Öt migránst terrorizmus támogatásával, hatot pedig embercsempészettel, és szervezett bűnözés fenntartásával gyanúsítanak Boszniában - jelentette az ország külügyi hivatala.
52 szíriait fogtak el Törökországban
A török rendőrség terrorelhárítási részlege csütörtökön Bursa városában elfogott 52 szíriai állampolgárt egy, az Iszlám Állam elleni nyomozás keretében.
Megölték Szíriában a terroristák indonéz hóhérát
Végeztek az Iszlám Állam terrorszervezet indonéz hóhérával Szíria keleti részén januárban - jelentette az indonéz rendőrség hétfőn.
Perdöntő bizonyíték a párizsi zsidó múzeumban gyilkoló terrorista ellen
Minden kétséget kizáróan ő volt a fogvatartónk és a kínzónk - vallotta egybehangzóan Mehdi Nemmoucheról az a két újságíró, akit 2014 októberben raboltak el Szíriában az Iszlám Állam terroristái. Nemmousche az év májusában a brüsszeli zsidó múzeumban négy embert ölt meg, az ellene folyó eljárásban perdöntő lehet a két újságíró vallomása - írja a BBC.
Csalódott az USA, amiért a németek Törökországnak adták ki a terroristát
Mély csalódottságának adott hangot Matthew Whitaker amerikai ügyvezető igazságügyi miniszter, amiért Németország szerdán Törökországnak adott ki egy terroristát, aki amerikaiakra támadt, és aki ellen korábban már eljárás indult az Egyesült Államokban.
- címkék:
- USA
- terrorizmus
- Címkefelhő »
A migránsválság óta tovább nőtt a fegyveres gyilkosságok száma a svédeknél
Tavaly tovább emelkedett a svédországi halálos kimenetelű lövöldözések száma a folyamatos bandák közti háborúzásnak köszönhetően.
A bevándorlók között sok harcképes ember van
Földi László biztonságpolitikai szakértő csütörtökön az M1 aktuális csatorna vendége volt, ahol azt mondta, hogy a bevándorlók között sok olyan harcképes ember van, aki konkrét céllal érkezik Európába. Szerinte nekik nem feltétlenül az a dolguk, hogy egyből merényletet hajtsanak végre, elég ha beépülnek a társadalomba és radikalizálják a fiatalokat.
Egy 78 éves férfi is segíthetett a strasbourgi terroristának
Őrizetbe vett a francia rendőrség öt embert, akiknek közük lehet az öt áldozatot követelő decemberi strasbourgi merénylethez. Azzal gyanúsítják őket, hogy segítettek annak a fegyvernek a beszerzésében, amelyet a muszlim terrorista használt a lövöldözéshez – erősítették meg a hatóságok a Le Point című hetilap értesülését.
- címkék:
- Strasbourg
- merénylet
- terrorizmus
- Címkefelhő »
Több százezer iszlamista készül a Nyugat elpusztítására
Az elmúlt 40 évet figyelembe véve napjainkban tevékenykedik világszerte a legtöbb iszlamista szélsőséges annak ellenére, hogy az Iszlám Állam és az Al-Kaida nagyon súlyos vereséget szenvedett. Egy amerikai think-tank elemzése alapján könnyen lehet, hogy több mint 230 ezer dzsihadista is készenlétben áll, hogy nézeteiknek erőszakos úton szerezzenek érvényt. Az iszlamista támadások nemcsak a válságos régiókban jelentenek napi szintű problémát, hanem egyre inkább Nyugat-Európában is komolyan kell venni a fenyegetéseket.
Fogadják be Ahmed H.-t azok, akik kampányoltak mellette!
A bevándorláspárti brüsszeli képviselőknek kellene befogadniuk a röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt elítélt Ahmed H.-t - minderről Hidvéghi Balázs beszélt. A Fidesz kommunikációs igazgatója levelet is írt Soros György legfőbb szövetségeseinek számító európai parlamenti képviselőknek.
Nem szabad Franciaországban elmondani, ha egy terrorista muszlim és migráns
A bukott szocialista miniszterből lett bevándorláspárti államfő, Emmanuel Macron szándékosan hagyta ki érdemben a „nagy” francia társadalmi konzultációból (ami valójában egy „politikailag korrekt” kampánynak tekinthető hatalmas kommunikációs blöff) a bevándorlás témáját, holott a francia társadalmat ez a kérdés foglalkoztatja a legjobban. Az is egyértelmű, hogy a radikális iszlám elleni harcot nem szabad abbahagyni, folytatni kell és meg kell tagadni a behódolást. Ezekről beszélt – többek között – Laurent Wauquiez, a konzervatív értékeket valló Republikánusok (LR) vezetője. (ez a párt a Nicolas Sarkozy egykori kormányzó pártjának, aaz ...
Szaúd-Arábia is felkerülhet a terrorizmust támogató országok európai uniós listájára
Szaúd-Arábia is felkerülhet a terrorizmust támogató országok európai uniós listájára. A Reuters hírügynökség pénteken európai uniós forrásra hivatkozva azt jelentette, hogy az Európai Bizottság sürgetésére Szaúd-Arábia is rákerülhet azoknak az országoknak a listájára, amelyek nem teljesítik az Európai Unió irányelveit a pénzmosás megfékezésére, illetve a terrorizmus finanszírozásának megakadályozására.
- címkék:
- Szaúd-Arábia
- terrorizmus
- EU
- Címkefelhő »
A csehek a terrorizmust tartják a legnagyobb veszélynek
A CVVM közvélemény-kutató intézet tavaly novemberben készített felmérését csütörtökön hozták nyilvánosságra Prágában. Az országos felmérésből az derül ki, hogy a csehek a nemzetközi terrorizmust, a szervezett bűnözést és a menekülteket tartják az országukat leginkább fenyegető veszélynek.
Több mint ezer templomot gyújtott fel a Boko Haram Nigériában
Az elmúlt tíz évben a Boko Haram nigériai szélsőséges iszlamista terrorszervezet ezernél is több keresztény templomot és egyéb intézményt pusztított el. Az újjáépítések lassan haladnak, miközben újabb muszlim-keresztény konfliktusok tizedelik a hívőket, akiket már a kormány sem képes megvédeni.
Nem sérthették meg Ahmed H. jó hírnevét a Nemzeti Konzultációban
A 2015-ös röszkei határzavargásokban részt vevő Ahmed H. nevű szélsőséges iszlamista migráns, akit terrorizmus vádjával ítéltek el, 2018 elején beperelte a Miniszterelnöki Kabinetirodát jó hírnév megsértése miatt, mivel a kormány Soros-tervről tartott 2017-es nemzeti konzultációjában az az – egyébként 100%-ban helytálló - állítás szerepelt róla, hogy kövekkel támadt a rendőrökre, és ezért elítélték. A Századvég Alapítvány elemzéséből kiderül, hogy a balliberális oldal kedvenc terroristájának a jó hírnevét nem sérthették meg 2017-ben, mivel őt már 2016-ban elítélték első fokon.
Katalónia mára az iszlamizmus és a terroristák központja lett
Mára Katalónia és Barcelona a radikális iszlám egyik legfőbb központjává vált. Mindezt jól bizonyítják azok a hatósági akciók, amelyeknek a keretében egyre több dzsihadistát tartóztatnak le. Spanyolország északkeleti tartományában már hosszú évtizedek óta probléma az iszlám radikalizmus. Mindez a függetlenségpárti baloldali pártok politikájának az eredménye, akik saját politikai érdekükből mindenféle korlátozások nélkül engedték be az arab országokból érkező migránsok százezreit. Mára Katalónia lakosságának hét százaléka muszlim. Ezzel az aránnyal több nyugat-európai országot is megelőznek, ami a muszlim népességet illeti.
Nőket akart gyilkolni egy amerikai férfi, amiért még mindig szűz
Letartóztattak egy 27 éves férfit az amerikai Utah államban, miután „annyi nőt akart megölni, amennyivel csak szembe találkozik". Mindezt azért, mert folyamatosan elutasítják, és még ennyi idősen is szűz.
- címkék:
- USA
- terrorizmus
- lövöldözés
- tömeggyilkos
- FBI
- Címkefelhő »
A teljes összeomlás szélén táncol Belgium
Semmiféle integráció nem történt vagy történik Belgiumban a migránsokat illetően – minderről Alain Destexhe liberális párti belga szenátor beszélt a Le Figarónak. A politikus szerint migránsok nagyon jelentős hányada nem integrálódott a belga társadalomba. Az integráció sem gazdaságilag, sem szociálisan, sem kulturálisan nem történt meg, de ami még tragikusabb, az az, hogy a migránsok saját értékeik, saját jogrendszerük szerint élnek, amiről pedig tudjuk, hogy egyáltalán nem kompatibilisek az európai értékekkel, morális vagy jogi követelményekkel. Destexhe szerint a belgiumi muszlimok 70 százaléka véli úgy, hogy az iszlám törvényei ...
Kiderült: Ahmed H. pontosan tudta, ha rendőröket dobál, akkor börtönbe megy
A terrorizmusért elítélt Ahmed H. teljes mértékben tisztában volt azzal, hogy büntetendő cselekmény a rendőrség megdobálása – mindezt ő maga vallotta be tegnapelőtt a bírósági meghallgatásán. Azt mondta, hogy Szíriában sorkatonaként katonai bíróságon szolgált, ezért tisztában van azzal, hogyha Szíriában valaki rendőröket dobál meg, azt a bíróság el fogja ítélni. A szír migráns nem rendelkezik érvényes úti okmánnyal egyetlen országba sem, egyetlen országnak sem kell. Soros-szervezetek sora támogatta korábban a határt védő rendőrökre támadó szír terrorista migránst.
- címkék:
- Ahmed H.
- Szíria
- terrorizmus
- Címkefelhő »
Végeztek az al-Kaida egyik vezetőjével Líbia déli részén
Meghalt az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik líbiai vezetője egy olyan hadművelet során, amelyet a Halifa Haftár tábornok parancsnoksága alatt álló Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNH) erői hajtottak végre - jelentette az AFP hírügynökség.
- címkék:
- Líbia
- terrorizmus
- al-Kaida
- Címkefelhő »
A terrorista Ahmed H. nem járkálhat szabadon Magyarországon
Nem rendelkezik érvényes úti okmánnyal egyetlen országba sem Ahmed H. – tudta meg az Origo a Belügyminisztériumtól. Nincs is ország, amelyik befogadná, így idegenrendészeti őrizetbe kerül. Hollik István kormányszóvivő az uszító szír terroristával kapcsolatban arról biztosított, nem engedik, hogy szabadon járjon Magyarországon.
- címkék:
- Hollik István
- terrorizmus
- terror
- Címkefelhő »
Egyetlen ország sem akarja a terrorizmusért elítélt Ahmed H.-t
Nem rendelkezik érvényes útiokmánnyal egyetlen országba sem Ahmed H. - tudta meg az Origo a Belügyminisztériumtól. A szír terrorista tehát egyetlen országnak sem kell. Ezért idegenrendészeti őrizetbe kerül. Nyilvánvalóan látszik tehát, hogy Ahmed H. egy köztörvényes bűnöző, aki egy agresszív migráns tömeget megafonnal irányított a rendőrök ellen, és kövekkel dobálta a határt és Magyarországot védő rendőröket. A balliberális propagandagyárak pedig megpróbáltak ebből a terroristából mártírt csinálni, csak azért, hogy még egyet rúgjanak a bevándorlásellenes kormányba.
- címkék:
- Ahmed H.
- terrorizmus
- Címkefelhő »
Terrortámadás előkészítése miatt fogtak el egy férfit Szerbiában
Terrortámadást előkészítésével gyanúsítják azt a vahhábita muszlim férfit, akit néhány nappal ezelőtt fogott el a szerb rendőrség – írta a Blic című belgrádi napilap.
- címkék:
- Szerbia
- terrorizmus
- terror
- Címkefelhő »
Nyugdíjas terroristát ítéltek el Csehországban
Terroristatámadásokért 4 év szabadságvesztésre ítéltek hétfőn Prágában egy cseh nyugdíjast, aki többször is balesetet próbált okozni.
- címkék:
- Csehország
- terrorizmus
- ítélet
- Címkefelhő »
Kitoloncolják Magyarországról a terrorista szír migránst
A szír migráns, Ahmed H. január 19-én feltételesen szabadlábra kerül a bíróság jogerős ítélete alapján. A 2015. szeptemberi röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt elítélt férfit kitoloncolják az országból.
Terrorista kiképzőként működnek a nyugat-európai börtönök
A belgiumi börtönökben már többségbe kerültek a migráns hátterű, muszlim vallású elítéltek. Őket szélsőséges imámok radikalizálják, akiknek a száma a belga börtönökben mára meghaladta a katolikus papok számát.Egyre aggasztóbb a helyzet Németországban és Franciaországban is. A nyugat-európai hatóságok látszólag tehetetlenek, mivel nem tudnak hatékonyan fellépni a radikalizációval szemben. Kérdéses, hogy jutnak be szélsőséges imámok lelki segítségnyújtás címén a börtönökbe.
Elborította Európát a migránshullám és a terror
Az Iszlám Állam létrejötte és a migrációs válság berobbanása óta extrém módon megnőtt az iszlamista terrortámadások száma Európában, és az áldozatok száma is jelentősen megugrott. Csak az elmúlt 17 évben 725 százalékkal nőtt a radikális cselekmények száma.
Megkezdődött hat terrorista pere Stockholmban
Hétfőn megkezdődött annak a hat – öt üzbég és egy kirgiz – férfinek a pere Stockholmban, akiket terrorizmus finanszírozásával, illetve hármukat terrorcselekmény-tervezéssel is vádolnak. „Ha a terrorcselekmény megvalósult volna, az nagyon súlyos károkat okozott volna Svédországnak” – áll az ügyészi vádiratban.
Az egyiptomi hadsereg együttműködik Izraellel a terrorizmus elleni harcban
Az egyiptomi hadsereg szorosan együttműködik Izraellel a Sínai-félszigeten bujkáló fegyveres iszlamista szélsőségesek elleni harcban - mondta el Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök abban az interjúban, amely a mai napon került adásba a CBS amerikai televízión.
Ha hallgat az amerikai külügyre, ide nem utazik
Terrorizmus miatt emeltek vádat két turista meggyilkolása miatt Marokkóban
Tizenöt ember ellen, terrorizmus miatt emelt vádat az ügyészség Marokkóban. A gyanú szerint közük van egy dán és egy norvég turista meggyilkolásához az Atlasz-hegységben.
Terrortámadás egy turistabusz ellen a gízai piramisoknál
Pokolgépes merényletet követtek el egy turistákat szállító autóbusz ellen pénteken Kairóban a gízai piramisok közelében, értesülések szerint legalább négy ember meghalt, és többen megsebesültek – jelentette a Sky News Arabíja pánarab hírtelevízió.
- címkék:
- Kairó
- terrorizmus
- robbantás
- turistabusz
- Címkefelhő »
Autóba rejtett bomba robbant Irakban, legalább két ember meghalt
Autóba rejtett bomba robbant az iraki Tell-Áfárban. A város korábban az Iszlám Állam egyik fontos területe volt, de a terrorszervezet kiűzése óta nem történt merénylet. A támadásban legalább két ember meghalt, sokan megsérültek.
Törökország minél előbb be akar hatolni Szíriába
Az Egyesült Államok csapatainak kivonulása miatt Törökország minél előbb be akar hatolni Észak-Szíriába, hogy megakadályozza egy hatalmi vákum kialakulását a térségben, amelyet terrorszervezetek töltenének be.
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- terrorizmus
- Címkefelhő »
Egyre nagyobb a terrorizmus veszélye
A terrorizmus veszélye kiterjedt - hangsúlyozta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
EU-felmérés: a migrációtól és a terrorizmustól félnek Európában
Az Európai Bizottság pénteken megjelent felmérése szerint az európaiak 40 százaléka a bevándorlást tekinti a legaggasztóbb problémának.
- címkék:
- Európa
- terrorizmus
- migráció
- terror
- Címkefelhő »
Robbantottak egy svéd iskolában, terrorgyanúval letartóztattak egy férfit
Egy hassleholmi iskolában robbantott egy férfi csütörtökön. A robbantót elfogta a rendőrség, terrorizmussal gyanúsítják. Az iskolában senki sem sérült meg.
- címkék:
- Svédország
- terrorizmus
- robbantás
- iskola
- Címkefelhő »
Trump bejelentette, az Egyesült Államok legyőzte az Iszlám Államot
Fontos bejelentést tett Donald Trump az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Azt mondta, hogy az Államok már csak azért volt jelen Szíriában, hogy legyőzze az Iszlám Államot. Megkezdik a seregek kivonását. A döntést a Fehér Ház hivatalosan megerősítette.
Fel akarta robbantani a római Szent Péter bazilikát egy szomáliai migráns
Bombatámadást tervezett a római Szent Péter bazilikában december 27-re egy 20 éves szomáliai migráns, akit az olasz hatóságok a déli Bari városában vettek őrizetbe - közölték helyi sajtóorgánumok. A férfi a strasbourgi terrortámadást követően a testvérének nevezte azokat, akik Allah nevében keresztényeket gyilkolnak. A migráns szülőhazájában tagja az Iszlám Állam helyi szervezetének.
A strasbourgi terror a francia hatóságok teljes csődje
Az Iszlám Állam katonája volt az a migránshátterű terrorista, aki három emberrel végzett a strasbourgi karácsonyi vásáron. Cherif Chekattal hosszas hajtóvadászat után végeztek a francia hatóságok. A strasbourgi mészárlás ismét rámutatott arra, hogy a migránsok beilleszkedése teljes csődöt mondott Nyugat-Európában.
Óriási rendőri akció zajlott Strasbourgban
Csütörtök délután nagyszabású rendőri akció volt Strasbourgnak az óvárostól délkeletre fekvő Neudorf negyedében, ahol a karácsonyi vásár közelében két nappal ezelőtt merényletet elkövető Chérif Chekatt nyomát elveszették - jelentette a helyszínről az AFP francia hírügynökség.
Megszüntetik a "Bin Laden bankót"
A jövő év elején Európa-szerte végleg abbahagyják a jegybankok a legnagyobb értékű euró bankjegyek, az 500 eurósok nyomtatását. A lépéssel az illegális tevékenységek visszaszorítását célozzák - a németek és az osztrákok tartanak ki a legtovább.
Késekkel akart gyilkolni a 18 éves terrorista
Legalább 12 év börtönbüntetésre ítéltek Ausztráliában egy 18 éves fiatalt, aki a vád szerint terrortámadásra készült - számolt be az esetről kedden a helyi média.
Hétezer muszlim terrorista szivárgott vissza Európába
Tavaly több terrorcselekményt követtek el Európában, mint az azt megelőző évben, sőt, ezek több uniós országban követeltek halálos áldozatot, mint korábban bármikor. A merényletekben meghaltak száma azért csökkent a felére, mert a támadások – az erőteljesebb rendőri készültség és a titkosszolgálati felderítés miatt – kisebbek lettek. Hazánkat továbbra is a legbiztonságosabb európai országok közé sorolja a 2018-as globális terrorizmusindex. Az aggodalomra ad okot, hogy az Iszlám Állam (ISIS) immár több mint hétezer terroristája tért vissza a Közel-Keletről a nyugati világba, döntően az Európai Unióba. Nagy részük a migránshullámot haasználta ...
Karácsonyi vásárokon való terrortámadásra buzdított egy muszlim ikerpár
Harminc hónap börtönbüntetésre ítélt hétfőn egy német bíróság egy 22 éves palesztin ikerpárt, akik a vád szerint terrortámadások végrehajtására szólítottak fel a németországi karácsonyi vásárokon.
Terrorizmus vádjával letartóztatták a BBC egyik munkatársát
Robbanószerkezetek birtoklása és terrorcselekmény előkészítése vádjával elfogták a BBC egyik ruandai munkatársát.
- címkék:
- Ruanda
- terrorizmus
- BBC
- Címkefelhő »
Terrorizmussal viccelődött a repülőgépen- leszállították
Egy órás késéssel indult el Kalkuttából egy repülőgép, mert az egyik utas terrorizmussal viccelődött a fedélzeten. Az utasnak végül le kellett szállnia. Később átadták őt a rendőröknek.
- címkék:
- terrorizmus
- utas
- Jet Airways
- Címkefelhő »
Letartóztatták az utast egy viccesnek szánt szelfi miatt
Nem a legjobb ötlet azzal viccelődni a repülőgépen, hogy terroristák vagyunk. Hogy mennyire nem, azt most a Jet Airways egyik utasa a saját bőrén tapasztalhatta. Leszállították a gépről, és átadták a kalkuttai rendőrségnek.