terrorizmus
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Iszlám Állam
- USA
- Irak
- Afganisztán
- merénylet
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Őrizetbe vették a manchesteri merénylet elkövetőjének fivérét
Őrizetbe vették a 2017-es manchesteri öngyilkos merénylet elkövetőjének fivérét Líbiából történt kiadatását követően - közölte a brit rendőrség szerdán.
Így üldözték és irtották a keresztényeket húsvét havában
Áprilisban ünnepelték a keresztények a legfontosabb ünnepüket, húsvétot. Mindennek ellenére Jézus követői ellen brutális támadásokat hajtottak végre Berlintől Srí Lankán át Indonéziáig. Most összegyűjtöttük a legbrutálisabb eseteket. A keresztények elleni támadások világszerte egyre erőteljesebbek lettek az utóbbi időszakban.
Letöltendő börtönre ítéltek Németországban egy korábbi Iszlám Állam-tagot
Ötéves letöltendő börtönbüntetést kapott egy 32 éves német nő, aki éveken keresztül az Iszlám Állam területén élt és a szervezet tagja volt.
Terrorcselekmény lehetett a márciusi utrechti lövöldözés az ügyészség szerint is
Erős a gyanú, hogy a négy halálos áldozatot követelő márciusi utrechti lövöldözés elkövetőjének, a török migránsnak iszlamista-terrorista indítéka volt - mondta a holland ügyészség.
A szabadkereskedelem megteremtése mellett foglaltak állást a G20-as csúcson
A szabad, igazságos, hátrányos megkülönböztetés nélküli, átlátható kereskedelmi és befektetési környezet megteremtése, illetve a terrorizmus és az erőszak internetes terjesztése elleni intézkedések fokozása mellett foglaltak állást szombaton közzétett zárónyilatkozatukban a G20 országcsoport oszakai csúcstalálkozóinak résztvevői.
Franciaország minden szektorába beágyazódtak a radikális iszlám hívei
Megdöbbentő adatokat és elemzést hozott nyilvánosságra a francia közélet és a radikális iszlám viszonyáról a Le Figaro. Egészen pontosan arról, hogy a radikális iszlám híveinek száma nyugtalanító méreteket öltött többek között az amatőr és hivatásos sporttal foglalkozó szervezetekben, a sportolók között, a rendőrség hivatásos állományában, az egyetemeken, a közlekedési vállalatoknál és a börtönökben is. Mint közismert: a radikális iszlám hívei az elmúlt négy-öt évben, a migrációs hullám erősödésével váltak különösen erőszakossá.
Őrizetbe vették a 2015-ös párizsi terroristák egyik segítőjét
Őrizetbe vették a németországi Drezdában a 2015 novemberében Párizsban történt merényletsorozat elkövetőinek egy feltételezett támogatóját.
Terrortámadástól félnek Brüsszel főterén
Levélben figyelmeztették terrortámadás veszélyére az EU-intézmények dolgozóit – tudta meg az Origo.
- címkék:
- Brüsszel
- terrorizmus
- Címkefelhő »
V4NA: Potenciális terroristák járkálhatnak szabadlábon Németországban
A német nemzetvédelmi hivatal munkatársai „ketyegő bombának" tartják a szalafista nézeteket valló Ugur S.-t. Hiába folyik ellene terrorizmus miatt büntetőeljárás, mivel nincsenek ellene felhozható „egyértelmű bizonyítékok", ezért az Iszlám Állam harcosa szabadon kószálhat Németországban, és terjesztheti radikális szalafista nézeteit - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Focus.de német portál információi alapján. Mönchengladbachban több fiatal követőt is maga köré gyűjtött.
Az Iszlám Állam 160 német terroristájáról semmit sem tudnak a hatóságok
Semmilyen adattal nem rendelkeznek a német biztonsági szervek a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet 160 olyan követőjéről, akik Németországból utaztak a Közel-Keletre, hogy csatlakozzanak a dzsihadistákhoz – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap egy kormányzati kimutatás alapján.
Kurd terroristákat kiképző csoportot fogtak el Belgiumban
Kurd terroristák nyugat-európai toborzásában és kiképzésében részt vevő szervezett bűnözőket fogtak el a belga hatóságok – közölte az európai uniós ügyészségi szervezet (Eurojust) szerdán.
- címkék:
- Belgium
- terrorizmus
- kurd
- PKK
- Címkefelhő »
Szijjártó Péter: Sosem lehet abbahagyni a terrorizmus elleni küzdelmet
Sosem lehet abbahagyni a terrorizmus elleni küzdelmet, és Magyarország elkötelezett e harc folytatása mellett - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Szijjártó Péter: A mi migrációs politikánk egyértelmű
A magyar kormány a jövőben is elkötelezett marad amellett, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Nem hajlandó betiltani a Hezbollah terrorszervezetet a német parlament
A főáramú pártok (CDU, SPD, FDP, Die Grünen, Die Linke) a német parlament alsóházában (Bunestag) egytől-egyig leszavazták a bevándorlásellenes, jobboldali AfD azon javaslatát, hogy a libanoni eredetű terrorszervezet, a Hezbollah politikai szárnyának a tevékenységét tiltsák be Németországban. Sőt, Berlin még terrorszervezetnek sem hajlandó tekinteni az Irán által finanszírozott, szélsőségesen Izrael-ellenes félkatonai csoportosulást.
- címkék:
- Németország
- terrorizmus
- Hezbollah
- AfD
- Címkefelhő »
Az AfD be akarja tiltani a Hezbollah politikai szárnyát Németországban
Beatrix von Storch, a bevándorlásellenes, jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt alsóházi (Bundestag) frakcióvezető-helyettese keddi sajtótájékoztatóján közölte, hogy csütörtökön törvénytervezetet nyújtanak be az Irán által finanszírozott libanoni eredetű terrorszervezet, a Hezbollah teljes körű betiltása érdekében. A CDU és a baloldali pártok viszont nem támogatják a Hezbollah betiltását.
V4NA: Migráns terroristát fosztottak meg francia állampolgárságától
Öt év börtönbüntetésen túl, francia állampolgárságától is megfosztotta a bíróság azt a marokkói migráns hátterű férfit, aki az Al-Kaidához akart csatlakozni Afganisztánban. A férfit hamarosan ki is toloncolják Franciaországból - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Megpróbálják beárazni a történelmet
Most, hogy a területi harcok befejeződtek a terrorista Iszlám Állam elleni háborúban, egyre nagyobb figyelem fordul a helyreállításra, a háború sújtotta szíriai országrészeken való élet újjászervezésére. Így előtérbe kerültek a szíriai kulturális és történelmi emlékek helyzetének felmérése, a helyreállítás kérdései is. Az ország ugyanis kivételesen gazdag régészeti lelőhelyekben, ám az iszlamisták rettenetes pusztítást végeztek számos, az egyetemes történelem szempontjából is fontos helyszínen. Kutatók most új módszert mutattak be arra, hogy meghatározzák, mekkora értékű műkincspiaci veszteség érte Szíriát.
Az Iszlám Állam katonája volt a Lyonban robbantó algériai migráns
Az Iszlám Állam terrorszervezetnek fogadott hűséget a múlt heti lyoni robbantás elkövetője, egy algériai migráns hátterű férfi - közölte egy francia igazságügyi forrás.
- címkék:
- Franciaország
- Lyon
- terrorizmus
- migráns
- Címkefelhő »
Öngyilkos merénylet Szomáliában, legalább 13 ember meghalt
Legalább 13-an meghaltak szerdán a szomáliai fővárosban, Mogadishuban, miután egy autós öngyilkos merénylő felrobbantotta magát egy ellenőrzőpontnál - közölte a helyi rendőrség.
Terrortámadást akadályoztak meg Oroszországban
Két, merényletre készülő terroristát likvidáltak az orosz hatóságok a Vlagyimir megyei Kolcsuginban - jelentette be szerdán az orosz Nemzeti Terrorellenes Bizottság (NAK).
- címkék:
- Oroszország
- terrorizmus
- Címkefelhő »
Kanadában egy al-Kaida közeli szervezet mecsetté alakítana egy templomot
Kanadában az Abu Huraira Központ (AHC) nevű szélsőséges, torontói iszlamista társaság azt tervezi, hogy egy templomot mecsetté alakít át. Az AHC-t egy „kuvaiti civil szervezet", az Iszlám Örökség Társasága (RIHS) támogatja, mely ezer szálon kötődik a brutálisan kegyetlen közel-keleti terrorszervezethez, az al-Kaidához.
- címkék:
- Kanada
- terrorizmus
- templom
- mecset
- al-Kaida
- Címkefelhő »
Közép-Ázsiának jelentős szerepe van a szélsőségesek és terroristák elleni fellépésben
A közép-ázsiai országoknak jelentős szerepe van abban, hogy féken tartsák a terrorszervezeteket, és ne engedjék a terroristákat Európába jutni - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Asgabatban, Türkmenisztán fővárosában.
A brit baloldal vezetőjét éltette a Hamász palesztin terrorszervezet
Ismét szolidaritásáról biztosította a Hamász nevű palesztin terrorszervezetet a brit Munkáspárt (Labour Party) elnöke, Jeremy Corbyn a minap, amikor egy palesztin migránsok által szervezett Izrael-ellenes megmozdulás (Nakba-nap) résztvevőinek küldött levelet. A szervezők hálás köszönettel és tisztelettel adóztak egyik legnagyobb brit politikai hívüknek – írja a Neokohn a Daily Mail információira hivatkozva. oldala. A Nakba-napról, amely gyásznapként tünteti fel Izrael függetlenségének a kikiáltását (május 14.) egyébként a budapesti Soros-egyetem is megemlékezett, nem kis botrányt kavarva ezáltal.
Több tucat fegyverest öltek meg egyiptomi katonák a Sínai-félszigeten
Legalább negyvenhét fegyveressel végeztek a biztonsági erők a Sínai-félsziget északi és középső részén.
Terrorizmus finanszírozása miatt ítéltek el egy kurd házaspárt Szegeden
Két év börtönre ítélt a Szegedi Törvényszék csütörtökön egy kurd házaspárt, amelynek tagjai korábban évekig a Kurdisztáni Munkáspárt (Partiya Karkeren Kurdistan, PKK) kötelékében szolgáltak.
Elfogták a strasbourgi muszlim terrorista öt társát
Őrizetbe vettek öt embert Franciaországban a 2018 decemberében, a strasbourgi karácsonyi vásáron elkövetett terrortámadással összefüggésben.
Több ember is meghalt két szomáliai robbantásban
Legkevesebb kilencen haltak meg és harmincnégyen megsebesültek kedden Mogadishuban és környékén az al-Shabaab szomáliai iszlamista milícia két robbantásos merényletében.
A német hírszerzés továbbra is az Iszlám Állam támadásaira figyelmeztet
Németországban a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal szervezésében szimpóziumot tartottak hétfőn a politikai szélsőségek mozgósítási képességével kapcsolatban. Alapvetően továbbra is a katonailag legyőzöttnek tekinthető Iszlám Állam megmaradt sejtjeinek terrorveszélyére figyelmeztetnek a német hatóságok, hozzátéve az elengedhetetlen szélsőbal- és jobboldallal való riogatást. A hivatal korábbi elnöke, Hans-Georg Maaβen - akit egyébként azért rúgtak ki tavaly ősszel, mert nem volt hajlandó nem létező neonáci hajtóvadászatról hazudni - is rendszeresen felhívta a figyelmet a folyamatos terrorveszélyre, és most az új elnök, Thomas Haldeenwang ...
53-szoros életfogytiglanit kapott a törökországi merénylet egyik szervezője
Többszörösen súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte hétfőn egy török bíróság az 53 halálos áldozatot követelő 2013-as reyhanli robbantások egyik szervezőjét, Yusuf Nazikot - jelentette szerdán az Anadolu török hírügynökség.
Putyin: Oroszország nyitott az együttműködésre a terrorizmus és a neonácizmus ellen
Moszkvában díszszemlét tartottak a náci Németország felett aratott győzelem 74. évfordulója alkalmából. Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy országa továbbfejleszti védelmi potenciálját, de továbbra is nyitott az együttműködésre más országokkal a terrorizmus, a szélsőségesség és a neonácizmus elleni küzdelemben.
Így beszél a palesztin terrorról két muszlim politikus Amerikában
A szomáliai migráns hátterű Ilhan Omar és a palesztin származású Rashida Tlaib véleménye alapján az „izraeli elnyomás” és az „igazságtalanság” az oka a palesztin terrortámadásoknak, így a mostani gázai eseményeknek is, ráadásul a világ – szerintük – „dehumanizálja” a palesztinokat. A valóságban arról van szó, hogy a globális balliberális „média” 80 százaléka mosdatja a palesztin terroristákat, gyakorlatilag mindenért a konzervatív és bevándorlásellenes Bejamin Netanyahu vezette jeruzsálemi kormányt hibáztatva.
V4NA: A radikális iszlamisták toborzási célpontja lett Nyugat-Európa
Amélie M. Chelly francia szociológus a „Paradicsomra várva"”című könyvében ír arról, hogy az Iszlám Állam kommunikációja hogyan alkalmazkodott a nyugati és keleti társadalmak elvárásaihoz. Külön megszólítási stratégiákat találtak ki ugyanis a nyugati és a keleti társadalom tagjai számára, a még nagyobb hatékonyság érdekében. A toborzás során így egy nagyon átgondolt kommunikációs stratégiával sikeresen hálózzák be a nyugati társadalmak elsősorban migráns hátterű fiataljait. A „Paradicsomra várva” könyvnek az összefoglalóját a V4NA Nemzetközi Hírügynökség szemlézte.
- címkék:
- Szíria
- terrorizmus
- Iszlám Állam
- Címkefelhő »
Az ország, amelynek turizmusát egy csapásra tönkretette a terrorizmus
Elhagyott tengerpartok, üresen kongó szállodák – így fest Srí Lanka turizmusa a 253 halottas áldozatot követelő iszlamista terrormerényleteket követően. A turisták most érthető módon inkább olyan helyeket keresnek, amelyek kevésbé tűnnek veszélyesnek.
Ha Bangladesbe megy, akkor kivégzik a muszlim terroristafeleséget
Pénteken nyilatkozott a BBC-nek Abdul Momen, Banglades külügyminisztere, az Iszlám Államhoz csatlakozott, bangladesi migráns hátterű, a brit állampolgárságától márciusban megfosztott Shamima Begum ügyében. Adbul Momen kijelentette, hogy a lánynak – annak ellenére, hogy az anyja a délkelet-ázsiai országból származik – nincs bangladesi állampolgársága, amennyiben ennek ellenére mégis Banglades területére szándékozik lépni, akkor letartóztatják, bíróság elé állítják, majd pedig kivégzik, mivel csatlakozott az Iszlám Államhoz.
A Fidesz kampányvideója: Elég abból, hogy Brüsszel a migrációval a terrorizmust is pénzeli
A Fidesz azt szeretné, ha minél több emberhez eljutna az üzenet, hogy Brüsszel mostani bevándorláspárti politikáját meg kell állítani, mert az illegális migráció és a terrorizmus kéz a kézben jár – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
- címkék:
- Brüsszel
- terrorizmus
- Fidesz
- Címkefelhő »
Terroristák akartak megtámadni egy orosz katonai repülőteret Szíriában
Terroristák "megpróbálták tűz alá venni" a szíriai Hmejmímben működő orosz katonai repülőteret – közölte csütörtökön a szíriai orosz katonai parancsnokság.
- címkék:
- Oroszország
- Szíria
- terrorizmus
- Címkefelhő »
Sokkoló lelepleződés: Soros emberei már az ENSZ-ből mentegetik a szír terroristát
Megdöbbentő és sokkoló, hogy Fionnuala Ní Aoláin, az ENSZ egyik emberi jogokkal foglalkozó biztosa egy terroristát menteget – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-biztosnak írt levelében.
Szijjártó: Ösztönzi a migrációt és bátorítja a terrorizmust az ENSZ
Az ENSZ bátorítja a terrorizmust és ösztönzi a migrációt, amivel nagyon veszélyes politikát folytat - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban.
Az európai terror áldozatainak a 91 százaléka az iszlámnak esett áldozatul
A márciusban megjelent, Feketén és Fehéren az Európai Terrorizmusról című könyvből kiderül, hogy a 2000 és 2018 között az Európa területén végrehajtott terrortámadások halálos áldozatainak a 91 százaléka muszlim szélsőségeseknek esett áldozatul.
- címkék:
- iszlám
- terrorizmus
- EU
- Címkefelhő »
Az ENSZ Ahmed H.-t, a szír migráns terroristát mentegeti
Az ENSZ és a brüsszeli bevándorláspárti erők szerint Magyarország nem jól járt el a magyar határra és az azt védő rendőrökre támadó Ahmed H. ügyében, pedig a bíróság a magyar jogszabályok alapján jogosan, jogerős ítéletet hozott - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KÜM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.
Elfogták az Iszlám Állam több tagját Törökországban
A török rendőrség huszonkét embert – szíriai és iraki állampolgárokat – vett őrizetbe az Iszlám Állam terrorszervezettel való kapcsolattartás gyanúja miatt.
Terrorista sejtet lepleztek le Oroszországban
Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) sajtószolgálatának közlése szerint az Iszlám Állam terrorszervezet héttagú titkos sejtjét leplezték le Moszkva megyében.
Szijjártó: Az ENSZ a terrorista Ahmed H. mellé állt a magyar emberekkel szemben
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Faji Megkülönböztetés Felszámolásával Foglalkozó Bizottságának genfi ülésén vett részt. Felszólalásában elmondta, hogy a világszervezet egy terroristát véd Magyarországgal szemben, hiszen eljárást kezdeményez az Ahmed H.-val kapcsolatos magyarországi bánásmóddal kapcsolatban, és gyakorlatilag a terrorista védőügyvédjeként lép fel. Az az ENSZ műveli ezt, amelyiknek a működését többek között a magyar adófizetők fedezik.
Összeomlás szélén Srí Lanka turizmusa
Képek a Srí Lanka-i muszlim bombagyárból
Ahogy arról az Origo néhány nappal ezelőtt beszámolt, a Srí Lanka-i merénylők többsége jól képzett középosztálybeli volt a védelmi miniszter szerint. Sőt, a bombákat egy olyan gyárban készítették, amely Inshaf Ahmed Ibrahim muszlim milliomos tulajdona volt.
Videón az egyik Srí Lanka-i robbantás
A Srí Lanka-i Kingsbury Hotelről tett közzé a Sky News egy felvételt, ahol tisztán látható a pusztítás az iszlamista öngyilkos merénylő robbantása után. A videóban többször mutatják a terroristát is. Ez a támadás is annak a robbantássorozatnak volt a része, melyet a szigetországban követtek el húsvétvasárnap, százakat megölve és megsebesítve.
A Srí Lanka-i merénylők többsége jól képzett középosztálybeli volt
A brit The Telegraph arról számol be, hogy a Srí Lanka-i védelmi miniszter szerint a húsvétvasárnap elkövetett robbantások elkövetői jól képzett közép-, vagy felső középosztálybeliek voltak, egyikük még Nagy-Britanniában, illetve Ausztráliában is tanult, mielőtt visszament volna Srí Lankára letelepedni. Az egyik robbantás elkövetésével egy gazdag fűszerkereskedő üzletember fiait gyanúsítják. Amennyiben ezek az állítások igazak, úgy ismét egy szélsőliberális dogma látszik megdőlni, miszerint a szegénység és kilátástalanság viszi bele a radikalizmusba a muszlim fiatalokat.
- címkék:
- merénylet
- terrorizmus
- Srí Lanka
- Címkefelhő »
Érthetetlen, miért nem reagált a Srí Lanka-i titkosszolgálat a jelzésekre
Szakértők szerint érthetetlen, hogy a Srí Lanka-i titkosszolgálat miért nem reagált az amerikai és indiai jelzésekre, amelyek egy lehetséges terrortámadásra figyelmeztettek. Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő a bűncselekmény gyanúját is felveti, hiszen ritka pontos adatokhoz jutottak a szolgálatok a merényletekkel kapcsolatban.
37 embert végeztek ki Szaúd-Arábiában terrorizmus miatt
A szaúd-arábiai belügyminiszter közlése szerint az országban 37 embert végeztek ki terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmények miatt.
Az Iszlám Államnak tervezett merényleteket egy hétgyerekes muszlim nő
Bűnösnek vallotta magát egy wisconsini muszlim nő az Egyesült Államokban, amiért segített terrortámadások megtervezésében az Iszlám Állam tagjainak.
- címkék:
- terrorizmus
- Iszlám Állam
- Címkefelhő »