terrorizmus
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Iszlám Állam
- USA
- Irak
- Afganisztán
- merénylet
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Félnek, ezért fegyvereket vásárolnak a németek
Egyre több német vásárol fegyvert, és egyre többen komoly fenyegetésnek vélik az iszlámot, azonban a széles nyilvánosságban nem lehet ezekrõl a kérdésekrõl beszélni, mivel sokak szerint ez sértené egyesek érzékenységét. A 2015-ös Merkel-féle bevándorlási kapunyitás óta alapvetõen változott meg az országban a hangulat, sokan féltik a személyes biztonságukat, és nem látják, hogyan lesz képes az ország megbirkózni a bevándorlók által okozott problémákkal.
Letartóztatták a Szentpéterváron újévkor merényletekre készülõ férfiakat
Letartóztatásba helyezte egy szentpétervári bíróság hétfõn azt a két férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy merényletet készültek végrehajtani az orosz nagyvárosban az újévi ünnepségek idején.
Terroristákat fogtak el Törökországban
Az Iszlám Állam körülbelül 100 feltételezett tagját, köztük több tucat külföldit vett õrizetbe a török rendõrség országszerte hétfõ hajnalban.
Húsz terroristát vettek õrizetbe Törökországban
A török rendõrség csütörtökön õrizetbe vette az Iszlám Állam húsz feltételezett tagját Isztambulban.
Megöltek a tálibok egy amerikai katonát Afganisztánban
Meggyilkolták az Egyesült Államok afganisztáni kontingensének egyik katonáját hétfõn, a támadást a tálibok vállalták magukra.
Az Iszlám Állam több száz harcosát tartják fogva Afganisztánban
Az afgán hatóságok az Iszlám Állam mintegy 700 harcosát, illetve azok családtagjait ejtették foglyul az utóbbi hat hónapban az ország keleti részében.
Terrorkészültség a karácsonyi vásárokban
Óriási a terrorfenyegetettség a karácsonyi vásárokban Európa-szerte, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Az ünnepi dekorációk részét képezik a nagy bevándorlóországokban a beton karácsonyfák és a fegyveres rendõrök is, hogy az ünnepekkor se felejtse el senki a korábbi migránsok által elkövetett terrortámadásokat.
- címkék:
- terrorizmus
- karácsonyi vásár
- V4NA
- Címkefelhõ »
Vádat emeltek Franciaországban két dzsihadista özvegye ellen
Vádat emeltek pénteken Franciaországban "terrorista bûnözõk támogatása" miatt két feltételezett dzsihadista özvegye ellen, akiket Törökország utasított ki Franciaországba, miután átszöktek a határon egy szíriai táborból - közölték igazságügyi források az AFP francia hírügynökséggel.
- címkék:
- Franciaország
- terrorizmus
- jog
- Címkefelhõ »
Kivégeztek egy terroristát Egyiptomban egy keresztény templom elleni merénylet miatt
Végrehajtották a halálos ítéletet kedden Ibrahím Iszmailin, akit azzal vádoltak, hogy köze volt a Mar Mina kopt keresztény templom ellen 2017 decemberében elkövetett merénylethez.
- címkék:
- Egyiptom
- kivégzés
- terrorizmus
- Címkefelhõ »
Földbe rejtett pokolgép robbant fel Törökországban, többen meghaltak
Hatástalanítás közben felrobbant hétfõn egy házilag készített, földbe rejtett pokolgép a fõként kurdok lakta, délkelet-törökországi Sirnak tartomány Idil körzetében, Sariköy falu külterületén, a török biztonsági erõk két tagja meghalt, további hét tagja pedig megsebesült - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Migrációkutató Intézet: A terrorizmus erõsödése régiókat tesz élhetetlenné
A terrorizmus további erõsödése várható a világ több térségében, és vannak olyan terrorszervezetek, amelyek egész régiókat tesznek élhetetlenné - mondta Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgatója az M1 aktuális csatorna péntek esti mûsorában.
A török védelmi miniszter szerint a NATO magára hagyta Törökországot a terrorizmus elleni harcban
Törökország magára maradt a terrorizmus elleni harcban, miután a NATO londoni csúcstalálkozóján nem született egyezség - mondta Hulusi Akar török védelmi miniszter pénteken Ankarában.
- címkék:
- Törökország
- terrorizmus
- NATO
- YPG
- Címkefelhõ »
Terrortámadások elkövetéséhez készült online útmutatókra bukkant az Europol
Összesen 1733 különféle, terrortámadások elkövetéséhez segítséget nyújtó online útmutatót talált nemzeti hatóságok szakembereinek bevonásával az Europol, a terrorizmussal összefüggõ internetes tartalmakat felderítõ akció keretében.
- címkék:
- terrorizmus
- Európai Unió
- Europol
- Címkefelhõ »
Magyarország hatékony uniós fellépést szorgalmaz a pénzmosás és a terrorizmus ellen
Magyarország hatékony uniós fellépést szorgalmaz a pénzmosás és a terrorizmus ellen, de az is fontos lenne, hogy az Európai Unió indokolatlanul ne vonjon el hatásköröket a nemzeti hatóságoktól - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az unió pénzügyminisztereinek csütörtöki ülése után.
Orbán Viktor: A NATO végre kimondta, hogy a tömeges migráció biztonsági kihívást jelent
A NATO elõször mondta ki, hogy a délrõl érkezõ tömeges migráció biztonsági kihívást jelent, és a szövetségnek foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel - mondta a miniszterelnök a szerdai londoni NATO-csúcs után a közmédiának.
Szijjártó Péter: Az illegális migráció erõsíti a terrorszervezeteket is
Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a NATO a jövõben is a világtörténelem legsikeresebb védelmi szövetsége maradjon, különös tekintettel arra, hogy a terrorszervezetek által használt új technológiák a biztonsági kihívások új dimenziójának megjelenésével járnak - mondta szerdán Londonban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Óvodákat és a Kennedy-repülõteret akarta felrobbantani: 40 évre ítélték
A libanoni születésû, 35 éves Ali Kourani 2003-ban költözött az Egyesült Államokba, majd rá három évre csatlakozott a Hezbollahhoz. A feladata az volt, hogy az Iszlám Dzsihád amerikai terrorakcióit elõkészítse: helyszínek, fegyverek és beszervezhetõ emberek után kutatott. A férfit New Yorkban ítélték el kedden, 40 év börtönt kapott.
Terrorriadó: fokozottan figyelnek a karácsonyi vásárok biztonságára
Fokozottan figyelnek a karácsonyi rendezvények, vásárok biztonságára az európai nagyvárosokban - közölte Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértõ az M1 aktuális csatorna egyik mûsorában.
Tavaly engedték ki a börtönbõl a londoni terroristát, Usman Khant, terrorizmus miatt ült
Már ismert annak az iszlamistának a neve és a múltja, aki pénteken London belvárosában késsel megölt két embert, másik hármat pedig megsebesített. A 28 éves Ushman Khant 2012-ben nyolc év börtönre ítélték, terrorcselekmények elõkészülete miatt. Tavaly szabadult, próbaidejét töltötte a tegnapi támadásig. Szakértõk szerint Khan az elmúlt egy évben zavartalanul tarthatta a kapcsolatot iszlamista csoportokkal. A terrortámadás után a brit törvényhozás valószínûleg szigorítani fog a veszélyes bûnözõk, különösen a terrorizmusért elítéltek korai szabadlábra bocsátásán.
Usman Khannak hívják a londoni terroristát
Megnevezte a rendõrség a londoni terrortámadás elkövetõjét. A merénylõ Usman Khan, akit korábban már elítéltek terrorista támadásért - írta a Sky News.
- címkék:
- Usman Khan
- London
- késelés
- terrorizmus
- Címkefelhõ »
Az Iszlám Állam magára vállalta a francia katonák mali helikopterbalesetét
Állítása szerint az Iszlám Állam áll a Maliban történt helikopterbaleset mögött, melyben 13 francia katona halt meg, Franciaország azonban tagadja ezt a verziót – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Trump terroristáknak nyilvánítaná a mexikói drogkartelleket
Az amerikai kormány a mexikói drogkartellek terrorista csoportokká nyilvánítását tervezi - jelentette ki Donald Trump egy keddi rádióinterjúban.
- címkék:
- Trump
- terrorizmus
- drogkartell
- Címkefelhõ »
Az Iszlám Állam két katonáját tartóztatták le Amszterdamban
A holland biztonsági szolgálat letartóztatott két nõt az amszterdami Schiphol repülõterén, akik a gyanú szerint tagja voltak az Iszlám Állam (IÁ) nevû terrorszervezetnek. A két nõ a török kiadatási hullámmal érkezett vissza Európába - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Legyõzték az Iszlám Államot az afganisztáni Nangarharban
Asraf Gáni afgán elnök kedden bejelentette, hogy gyõzelmet arattak az Iszlám Állam felett a terrorszervezet afganisztáni fellegvárának számító Nangarhar tartományban.
Szijjártó Péter: Meg kell büntetni az Iszlám Államhoz csatlakozó külföldi harcosokat
Nem az Iszlám Államhoz csatlakozó külföldi harcosok visszafogadásáról, hanem a megbüntetésükrõl kell beszélni – foglalta össze Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának vitáján elhangzó felszólalását az MTI-nek kedden.
V4NA: Mégsem lesz nyílt vita a terrorizmusról a Sorbonne Egyetemen
Szakszervezeti és politikai nyomásra úgy döntött a Sorbonne vezetõje, hogy nem tartják meg a november végére tervezett nyílt vitát a terrorizmusról – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. A fejlemények tükrében egyértelmûen ki lehet jelenteni, hogy Franciaországban – politikai nyomásgyakorlás miatt - sérül az oktatási és az akadémiai szabadság.
- címkék:
- Franciaország
- terrorizmus
- V4NA
- Sorbonne
- Címkefelhõ »
Felsorolták a bíróságon a szír terrorista migráns rémtetteit
Egy szíriai város imámjának lefejezésével és a legalább 25 embert meggyilkoló fegyveresek vezetésével megvádolt férfi pere szerdán kezdõdött a Markó utcában. A rokonai is megjelentek a tárgyalóteremben és érdekes dolgokat mondtak az elõkészítõ ülésen.
- címkék:
- Hasszán F.
- terrorizmus
- tárgyalás
- Címkefelhõ »
Közel negyven embert ítéltek el terroristák támogatásáért Szaúd-Arábiában
Terrorizmust segítõ tevékenység miatt elítélt a rijádi különleges bíróság kedden 38 embert Szaúd-Arábiában.
- címkék:
- Szaúd-Arábia
- terrorizmus
- elítélés
- Címkefelhõ »
Nagyvárosnyi embert öltek meg az iszlamista terroristák
1979 óta több mint 167 ezer ember halálát okozták iszlamista terroristák világszerte. Franciaországban a támadások 59 százaléka az utóbbi hét évben történt, a legtöbb áldozat civil volt - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Az egyik legsúlyosabb támadást négy évvel ezelõtt, kikapcsolódó, szórakozó ártatlan civilek ellen követték el Párizsban.
- címkék:
- terrorizmus
- migráció
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
V4NA: Nagyvárosnyi embert öltek meg az iszlamista terroristák
1979 óta több mint 167 ezer ember halálát okozták iszlamista terroristák világszerte. Franciaországban a támadások 59 százaléka az utóbbi hét évben történt, a legtöbb áldozat civil volt. Az egyik legsúlyosabb támadást, négy évvel ezelõtt, kikapcsolódó, szórakozó ártatlan civilek ellen követték el Párizsban – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vádat emeltek egy Koszovóba visszatért terrorista ellen
A koszovói ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki a gyanú szerint korábban Szíriában harcolt az Iszlám Állam soraiban.
- címkék:
- Koszovó
- Szíria
- terrorizmus
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Alvó terrorsejteket hoznak létre Európában a terroristák
A Szíriába és Irakba érkezett külföldi terroristák a vereség után hazatérve "alvó sejteket" hoznak létre Európában, és "autonóm dzsihádra" ösztönzik harcostársaikat - figyelmeztetett csütörtökön Taskentben Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vezetõje.
- címkék:
- Európa
- terrorizmus
- FSZB
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Franciaország bejelentette egy fontos dzsihadista vezetõ megölését
Francia erõk megölték Maliban a dzsihadisták egyik fontos vezetõjét - közölte kedd este Florence Parly francia védelmi miniszter.
Az Iszlám Állam elesett harcosai lesznek az új dzsihadisták példaképei
Közzétette a Migrációkutató Intézet legújabb elemzését Idegen (terrorista) harcosok az Iszlám Állam soraiban címmel. Terrorista harcosok már az Iszlám Állam terrorszervezet megalakulása elõtt is részt vettek és harcoltak különféle radikális muszlim szervezetekben, sokszor a nyugati világból érkezve. Ugyanakkor kérdés, hogy mit kezdjenek a potenciális visszatérõkkel, azok családtagjaival, és komoly kihívás lesz annak beazonosítása is, hogy kik haltak meg a harcokban vagy tûntek el, utóbbiak ugyanis bármikor visszatérhetnek a terrorizmus világába.
Törökország húsz migráns hátterû terroristát akar kitoloncolni Németországba
Törökország az Iszlám Állam terrorszervezet 20 német állampolgárságú, migráns hátterû dzsihadistáját akarja kitoloncolni Németországba - jelentette be Fahrettin Altun, a török elnöki hivatal kommunikációs igazgatója a Stuttgarter Nachrichten címû német lapnak nyilatkozva.
Több mint 50 katona meghalt Maliban az iszlám szélsõségesek támadásában
Maliban ötvenhárom katona és egy civil meghalt pénteken, amikor iszlám szélsõségesek támadást intéztek a Nigerrel határos területen egy katonai õrhely ellen - közölte a helyi tájékoztatási miniszter.
- címkék:
- Mali
- terrorizmus
- Címkefelhõ »
Bosszút akar állni az Iszlám Állam a vezetõjük likvidálásáért
A Német Külügyi és Biztonságpolitikai Intézet (German Institute for International and Security Affairs) Stiftung Wissenschaft und Politik (SWP) nevû részlegének az egyik Közel-Kelet szakértõje, Guido Steinberg interjút adott a Deutsche Welle-nek. Az interjú témája az Iszlám Állam vezetõje, Abu Bakr al-Bagdadi amerikaiak általi likvidálásának a lehetséges következményei voltak. A szakértõ szerint a terrorszervezetben vezetõi válság alakulhat ki, a dzsihadisták pedig bosszút forralhatnak al-Bagdadi meggyilkolása miatt, amely elsõdleges célpontjai a Közel-Keleten élõ kurdok lehetnek, de Európában is hajthatnak végre merényleteket az Isszlám ...
Elveszik a migráns hátterû, kettõs állampolgárságú terroristák dán állampolgárságát
A dán parlament (Folketing) törvényt fogadott el, amely lehetõvé teszi, hogy a külföldi illegális fegyveres csoportokban harcoló, különösen az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó, migráns hátterû, kettõs állampolgárságú dzsihadistákat megfosszák dán útlevelüktõl - közölte a dán közszolgálati rádió.
- címkék:
- Dánia
- Szíria
- terrorizmus
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
V4NA: Veszélyes lehet az Iszlám Állam harcosainak a hazatelepítése Európába
Egyre többször kerül szóba az Iszlám Állam soraiban harcolt migráns hátterû dzsihadisták visszatérése Európába. Több példa is mutatja, hogy szinte megoldhatatlan kihívás elé állítja az európai országok társadalmait az integrációjuk, és szintén vita van a büntetésük mértékérõl is – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
- címkék:
- Európa
- Szíria
- terrorizmus
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Az albán rendõrség felszámolt egy titkos iráni félkatonai hálózatot
Az albán rendõrség felgöngyölített egy iráni félkatonai hálózatot, amely merényleteket tervezett albániai számûzetésben élõ iráni ellenzékiek ellen - közölte az albán rendõrfõnök.
- címkék:
- Irán
- Albánia
- terrorizmus
- Címkefelhõ »
Regionális terrorizmus-ellenes konferenciát tartanak novemberben Budapesten
A Terrorizmushoz vezetõ radikalizáció: Regionális politikai válaszok és kockázatcsökkentés címmel rendez nemzetközi konferenciát a Külgazdasági és Külügyminisztérium novemberben. Az errõl szóló törvényjavaslatot hétfõn 128 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és egy tartózkodással fogadta el az Országgyûlés.
V4NA: Kiszabadultak és azonnal visszatértek az Iszlám Államhoz a korábbi tagok
Több Iszlám Állam-szimpatizáns is kiszabadult az észak-szíriai Ain Issa migránstáborból, miután a közelben támadást indítottak a török erõk. Sajtóinformációk szerint pedig közülük néhányan azonnal visszatértek a terrorszervezethez, például egy 24 éves belga állampolgárságú, migráns hátterû nõ is – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
- címkék:
- Szíria
- terrorizmus
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
A rendõröket késelõ párizsi muszlim terrorista mindegyik kapcsolatát elengedte a francia rendõrség
A francia rendõrség elengedte mind az öt embert, akit azért vettek a hét elején õrizetbe, mert kapcsolatban álltak a négy kollégáját leszúró iszlamista rendõrrel - közölték csütörtökön rendõrségi források. Egyikük ellen sem indult eljárás.
V4NA: 26 év börtönre ítélték az amerikaiakat Hollandiában megkéselõ afgán migránst
Több mint huszonhat év börtönbüntetésre ítélték kétrendbeli terrorista gyilkossági kísérlet miatt azt az afgán migránst, aki tavaly megkéselt két amerikai turistát Amszterdamban, bosszúból a Hollandiában tervezett Mohamed-karikatúraversenyért. Emellett összesen több mint 2,6 millió euró kártérítést is kiszabott a törvényszék – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Huszonhat év börtönre ítélték az amszterdami késelõ terroristát
Több mint huszonhat év börtönbüntetésre ítélték kétrendbeli terrorista gyilkossági kísérlet miatt azt az afgán férfit, aki tavaly megkéselt két amerikai turistát Amszterdamban. Bosszút akart állni a Hollandiában tervezett Mohamed-karikatúraversenyért.
- címkék:
- Hollandia
- terrorizmus
- Címkefelhõ »
25 és 30 év börtönre ítéltek két nõi terroristát
Huszonöt, illetve harminc év szabadságvesztésre ítélték Párizsban hétfõ este annak a Szíriából irányított nõi kommandónak a két vezetõjét, amely három évvel ezelõtt az Iszlám Állam terrorszervezet nevében pokolgépes merényletet próbált meg végrehajtani egy gázpalackokkal teli gépkocsival a Notre-Dame-katedrális közelében.
- címkék:
- terrorizmus
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Több mint 20 terroristát fogtak el Indonéziában, egy miniszter megkéselése utáni razzián
Legalább 22, pokolgépes és egyéb merényletekre készülõ szélsõségest vettek õrizetbe Indonéziában annak a terrorellenes razziának a keretében, amit az igazságügyi és miniszter elleni késeléses támadás miatt indítottak a hatóságok.
- címkék:
- Indonézia
- késelés
- terrorizmus
- Címkefelhõ »
Élete végéig börtönben lesz a Londonban a gyalogosok közé hajtó muszlim terrorista
Elítélték azt a muszlim terroristát, aki autójával szándékosan a biciklisek és a rendõrök közé hajtott a londoni Parlament elõtt 2018-ban.
Továbbra is komoly veszélyt jelent az Iszlám Állam és a terroristaveszély
Gyarmati István biztonságpolitikai szakértõ szerint mostanában jóval kevesebb terrorcselekményt követnek el Európában, de a veszélyt nem szabad lekicsinyelni.
Török hírügynökség: A szövetséges szíriai erõk "megtisztították a terroristáktól" Szuluk települést
A Törökországgal szövetséges szíriai erõk "megtisztították a terroristáktól" Szuluk települést a szerdán indított, északkelet-szíriai török hadmûvelet keretében. Ezt jelentette vasárnap az Anadolu török állami hírügynökség.
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- terrorizmus
- Címkefelhõ »