terrorista

címke rss

A brüsszeli merénylő is az Iszlám Állam harcosa

Nagyvilág2014.09.06, 14:47

Nicolas Henin, a Le Point újságírója hónapokig volt a szélsőségesek fogságában. Az egyik dzsihádistában azonosította azt a terroristát, aki a vádak szerint négy embert megölt májusban a brüsszeli Zsidó Múzeumnál.

Bűntetteket vizsgáló csoportot küld Irakba az ENSZ

Nagyvilág2014.09.01, 21:43

Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága hétfői rendkívüli ülésén hozott döntést a tizenegy fős misszióról. 

Egykori túsz azonosította az amerikai újságíró hóhérját

Nagyvilág2014.08.21, 13:23

Nemzetközi hajtóvadászat indult James Foley amerikai újságíró gyilkosa után. A nyomozás Nagy-Britanniára összpontosult, mert akcentusa alapján úgy tűnik, hogy a férfi London keleti részéből származik. Egy volt túsz elmondta róla, hogy egymás között csak Johnnak hívták.

Milliós jutalmakkal harcol Kína az ujgur terroristák ellen

Nagyvilág2014.08.04, 11:01

A terrorizmus elleni harcot segítők megjutalmazására több százmillió jüanos alapot hoztak létre a nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm területen, hogy ezzel is segítsenek az elharapódzó erőszak megfékezésében. 

Iraki katonákat mészárolhattak le a szunniták

Nagyvilág2014.06.15, 19:24

A szélsőségesek az interneten publikálták a vérengzésről készült fotókat.

Golyózápor zúdult a német nagykövet otthonára Athénban

Nagyvilág2013.12.30, 12:36

Legalább hatvan töltényhüvelyt talált az athéni rendőrség a német nagykövet rezidenciájánál, miután golyózáport zúdítottak a nagykövet otthonára hétfőn hajnalban. Senki sem sérült meg. A rendőrség terrorelhárító részlege lezárta a környező utcákat.

Erotikus könyvet olvasnak a guantánamói rabok

Nagyvilág2013.07.31, 13:08

A szürke ötven árnyalata című erotikus sorozat három kötetét bújják a legbuzgóbban a legjobban őrzött rabok Guantánamóban, az Egyesült Államok kubai területen lévő haditengerészeti támaszpontjának börtönében.

Címlapsztár lett a bostoni merénylő - fotó

Archívum2013.07.18, 15:58

Dzsohar Carnajev, a bostoni robbantás gyanúsítottja szerepel a Rolling Stone magazin legfrissebb címlapján. A fotó óriási felháborodást okozott.

Bombagyártó iszlamistákat szimatol a francia rendőrség

Nagyvilág2012.10.10, 12:43

Nagyon veszélyes terrorhálózatot sejt a francia rendőrség a legújabb leleplezése mögött: egy Párizs külvárosában található garázsban fegyvereket, vegyszereket és kuktákat találtak.

Iszlamisták robbantották fel a párizsi kóser boltot

Nagyvilág2012.10.06, 16:30

A francia rendőrség összehangolt akcióban csapott le Strasbourgban egy férfira, aki annak a bandának a tagja lehetett, amely bombát dobott egy párizsi kóser boltra. Tucatnyi iszlámistát is őrizetbe vettek.

Végeztek az al-Kaida második emberével

Nagyvilág2012.06.05, 21:08

A terrorszervezet az egyik legtapasztaltabb és legsokoldalúbb vezetőjét vesztette el amerikai források szerint.

Több ezer veszélyes rakéta tűnt el Líbiában

Nagyvilág2011.10.14, 21:23

Terroristák kezébe juthatott több száz, a líbiai polgárháborúban eltűnt vállról indítható rakéta az Egyesült Államok szerint. Több ezer rakétát keresnek, de ezek nagy része a NATO légi csapásaiban valószínűleg már megsemmisült.

Légitámadassal válaszolt Izrael az eilati merényletre

Nagyvilág2011.08.18, 20:27

Izrael "megfelelően fog reagálni" - mondta Benjamin Netanjahu miniszterelnök, miután csütörtökön - a támadókkal együtt- tizennégyen meghaltak és legalább huszonöten megsebesültek az ország Eliat üdülőhelye közelében végrehajtott terrortámadásban.

A terrorizmus helyeslését is büntetnék Ausztriában

Nagyvilág2011.06.17, 17:29

A terrorizmusellenes törvény szigorítását javasolta pénteken az osztrák belügyminiszter, mert szerdán őrizetbe vettek négy férfit, aki állítólag egy külföldi terroristakiképző-táborba készült. A letartóztatott férfiak közül hármat már elengedtek a hatóságok, a negyediket viszont azzal gyanúsítják, hogy kapcsolatban állt a pakisztáni al-Kaidával.

Aki lenégerezte Obamát - Bin Laden nagyra nőtt jobbkeze

Nagyvilág2011.05.08, 09:37

Harcra szólított Magyarország ellen, beszólt Bushnak, és számos véres merénylet kitervelője dr. Ajman az-Zavahri. Ő az al-Kaida legismertebb vezetője, a május elején megölt Oszama bin Laden egyik mentora és szövetségese, az FBI által keresett emberek listáját vezető terrorista. Az al-Kaida azonban jóval túlnőtt rajta is. Ha Bin Laden sorsára jut is, az al-Kaida akkor is tovább él.

A szomszédból figyelték Bin Ladent a CIA kémei Pakisztánban

Nagyvilág2011.05.06, 12:31

Éjjellátó készülékekkel, teleobjektíves fényképezőgépekkel figyelték hosszú hónapokon át Oszama bin Ladent az amerikai hírszerzés emberei - tudta a meg a Washington Post. Az amerikai kémek az al-Kaida vezérének abbotabadi házától nem messze laktak.

Baseballmeccsen ünnepelték Bin Laden halálát

Sport2011.05.02, 12:56

Noha a pályán semmi szenzációs nem történt a kilencedik szakaszban, a nézők mégis óriási üdvrivalgásban törtek ki a Philadelphia Phillies - New York Mets profi baseballmérkőzésen, miután tudomásukra jutott Oszama bin Laden halálhíre. Az "USA, USA" rigmust skandáló hazai drukkereket az ellenfél sztárja is megdicsérte.

Török terroristát fogtak el Horgoson

Nagyvilág2011.05.01, 10:06

Az Interpol törökországi irodája megerősítette, hogy az egyik Horgoson elfogott személy a Hezbollah kurd iszlamista szervezet körözött tagja - közölte a szerb belügyminiszter.

Feltételezett terroristát vettek őrizetbe a horgosi határátkelőnél a szerbek

Nagyvilág2011.04.30, 22:34

Illegális határátlépési kísérlet közben kaptak el két embert a horgosi határállomásnál a szerb rendőrök. Egyikükről azt gyanítják, hogy egy török iszlamista szervezet tagja, akit az ankarai rendőrség terrorizmus miatt köröz. A magyar Terrorelhárítási Központ is tudott a gyanúsított határátlépési szándékáról, és megtette az előkészületeket az elfogására.

Előző
Következő