tengerbiológia
címke rss- kapcsolódó címkék:
- világtenger
- porcos halak
- nagy fehér cápa
- cápák
- oceanográfia
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A déli barázdás bálnákat nagy számban fedezték fel újra az Antarktiszon
Légi felmérés legfeljebb 150 barázdás bálnából álló csoportokat talált táplálkozni az Antarktisz közelében, mely annak jele, hogy a populáció visszaugrott, mióta 1976-ban betiltották vadászatukat. - írja a New Scientist magazin.
Űrlényszerű szörny került elő a Norvég-tengerből
Egy 19 éves fiatal horgász ugyancsak ijesztő, „alein-szerű" tengerlakót fogott ki a Norvég-tenger mélységeiből. Az óriási szemekkel és a patkányéra emlékeztető vékony pikkelyes farokkal rendelkező lény csak rendkívül ritkán kerül az emberi szem elé, mivel a fénytől mentes nagy mélységek lakója.
Ismét megpillantották a földi élővilág legritkább élőlényét - videó
A világtenger számos ritka élőlény hazája, amelyek között olyanok is akadnak , amiket emberi szem csak kivételes ritkasággal pillanthat meg. Túlzás nélkül állítható, hogy ezek közül a Föld egyik legmérgezőbb állatcsoportjába tartozó kockamedúza-féle, amit a felfedezése óta csak most láttak másodszor, még a mondabeli fehér hollónál is ritkább élőlény.
Ez a hal rendelkezik az élővilág legbizarrabb szájával - videó
A Csendes-óceán nyugati partvidékén honos rojtosfejű nyálkáshal egészen elképesztő méretűre képes szétnyitni a száját, csaknem olyan szélesre, mint amilyen a hal teljes testhossza.
Bronz torpedóként lebegett a reflektor fényében a kísérteties lény - videó
A San Francisco közelében fekvő Monterey-öböl különleges topográfiai adottságainak köszönhetően közvetlen összeköttetést jelent a partmenti sekély vizek és a mélytenger világa között. Az öböl nyílt óceáni végén ugyanis a tengeraljzat meredek falként ereszkedik alá a nagy mélységek felé, ezért is számít a mélyvizek világát kutató tengerbiológusok kedvelt terepének. A Monterey Bay Aquarium Research Institute (MBARI) tengerbiológusai most egy hihetetlenül ritka mélytengeri sárkányhalat figyeltek meg az öböl térségében.
Több mint 500 éves a legöregebb élő gerinces, amely már a mohácsi csata idején is létezett
Igazi Guinness-rekorder lehet a legidősebb gerinces élőlény kategóriában az a grönlandi cápa, amelyet norvég tengerbiológusok vizsgáltak meg az ország sarkköri vizein. A kutatók a mérési adatok analízisével arra a következtetésre jutottak, hogy a vizsgálattal érintett egyed életkora elérheti akár az 512 esztendőt is. Amikor ez a grönlandi cápa megszületett, még a jövő „zenéje" volt a lutheri reformáció, Magellán első földkörüli útja, és az 1526 augusztus végén lezajlott mohácsi csata is.
Hatalmas óriáskalmár sodródott ki Fokváros strandjára - videó
A gerinctelen állatvilág leghatalmasabbra növő faja, a titokzatos óriáskalmár a nagy mélységek lakója. Ezért sem véletlen, hogy amikor egy-egy példány szem elé kerül, az kisebb szenzációnak számít. Ez történt néhány napja Fokvárosban is, ahol a strandolók bukkantak rá egy partra sodródott óriáskalmár tetemére.
Rémisztő lényt sodort partra az óceán - videó
Az új-zélandi Aramona Beach fövenyén sétálgató embereket mélyen megdöbbentette az a kígyószerű lény, amit az árapály sodort ki a partra. A tengerbiológusok megállapították, hogy a hosszú, és a fején koronaszerű úszót viselő kreatúra egy rendkívül ritka hevederhal, ami csak nagyon ritkán kerül emberi szem elé.
Mint a Némó nyomában: visszaszökött az akváriumból a tengerbe egy polip
Az Új-Zélandi Nemzeti Akvárium Inky nevű nyolckarú polipja a Pixar Némó nyomában című nagy sikerű animációs filmjében ábrázoltakhoz hasonló módon szökött meg, és tért vissza a szabadságba, az akvárium előtt húzódó tengeröbölbe. Az okos fejlábú kikereste és megtalálta a számára a szabadságba visszavezető utat.
Horrorisztikus haltetemet mosott partra az óceán - videó
Rendkívül megdöbbent az a fürdőző, aki Kalifornia csendes-óceáni partvidékén a hullámverés által a fövenyre mosott ijesztő lény tetemére rábukkant. A fekete színű és tűhegyes fogakkal felszerelt hal a fejéből kinyúló biolumineszcens világítószervvel horrorisztikus látványt nyújthat a mélytenger bizarr lakóit kevésbé ismerők számára.
Nagy fehér cápa bukkant fel a népszerű egyiptomi fürdőhelyen, Hurghadában-videó
A Vörös-tenger egyiptomi partszakaszán a turisztikailag frekventált üdülőváros, Hurghada előtt ma délelőtt egy nagy fehér cápát figyeltek meg. A híres-hírhedt tengeri nagyragadozót egy búvárhajó fedélzetéről sikerült megörökíteni, amint közvetlenül a felszín alatt cirkált. A hír amiatt számít különösen érdekesnek, mivel a Vörös-tengeren a nagy fehér nem számít honos cápafajnak, és amit ezért a szakirodalom úgy is tart nyilván, mint nagy fehér cápáktól mentes tengeri területet.
Hihetetlen látvány: több száz száz cápából álló rajt figyeltek meg -videó
A Mexikói-öbölben, Texas parti vizeihez közel egy elképesztően nagy cáparajt sikerült megörökítenie Kelsey Martin amerikai tengerbiológusnak. A zavaros vízben hosszú perceken át tömött sorokban vonultak el a vízalatti kamera lencséje előtt a hatalmas rajjá összeállt tengeri ragadozók. Csak nagyon ritkán és csak néhány cápafajnál lehet megfigyelni ezt a fajta extrém egyedszámú kongregációt.
A tengeri füvek az elhalásuk után is metánt bocsátanak ki
A tengeri fűmezők fontos szerepet játszanak a tengeri szénciklusban és ezen keresztül a klimatikus viszonyokban is. Egyrészt eltávolítják a szén-dioxidot az atmoszférából és elraktározzák, másrészt erős üvegházgázt, metánt bocsátanak ki. A németországi Bremen városában működő Max Planck Intézet Tengeri Mikrobiológiai Részlegének kutatói most megvizsgálták, mi irányítja a metán termelést és felszabadulást a tengeri fűmezőkből.
- címkék:
- klímaváltozás
- globális felmelegedés
- környezetvédelem
- természetvédelem
- biodiverzitás
- üvegházgázok
- tengerbiológia
- mikrobiológia
- Max Planck Institut
- környezetbiztonság
- oceanográfia
- szén-dioxid elnyelés
- szén-dioxid emisszió
- szén-dioxid kibocsáás
- metánkibocsátás
- tengeri fű
- ökoszisztémák
- Max Planck Intézet
- Címkefelhő »
Az Amerikai Egyesült Államok lépéseket tesz a disznódelfinek védelmében
Az USA Kereskedelmi Hivatala a múlt héten tilatkozott a mexikói hatóságoknál, amiért nem védik meg a kaliforniai disznódelfint, egy kritikusan veszélyeztetett delfinfajt.
Az extrém tengeri hőhullámok ma már normálisak a világ óceánjai számára
2014 óta az egész bolygón az óceánok felének felszínén a történelmi átlaghoz képest extrémnek tekintett hőmérsékleteket jegyeztek fel.
Sikerült megmenteni az Athénnál partra sodródott ritka cetet
A gondos orvosi kezelés után visszatérhetett a nyílt tengerre egy sérült fiatal csőröscet, amely a görög főváros, Athén strandjának sekély vízében rekedt pénteken.
A mikrobák túlélnek mélyen a tengerfenék alatt 120 Celsius-fokon
Úgy vélték, hogy a mikrobák a tengerfenék alatti üledékben meghalnak 80 Celsius-fok felett, de a tudósok találtak néhányat, amik túlélnek 120 Celsius-fokon és lehetséges, hogy magasabb hőmérsékleteken is.
Az Antarktisz jéglemeze alatt talált életnek nem kellene ott lennie
Egy antarktiszi selfjég alatti sziklán véletlenül felfedezett tengeri élet kétségbe vonja a tudásunkat arról, hogyan képesek organizmusok a napfénytől távol élni, egy biológus csapat szerint.
Kísérteties óriás fantommedúza bukkant elő a sötétből - videó
A mélytenger koromsötét világa az ember számára a rendkívül szokatlan, bizarr létformák birodalmának számít. A szürkületi zóna és az abisszális régió a horrorfilmek világát idéző ijesztő kinézetű halak, gigantikus méretű lábasfejűek és megannyi más, még felfedezésre váró különleges kreatúra hazája. Noha a nagy mélységek világát jellemzően a kistestű élőlények uralják, de itt is előfordulnak olyan valódi leviatánok, mint amilyen az óriáskalmár, vagy a még a nála is ritkább fantommedúza.
Makrélarajnak vélte a sötét tömeget, aztán jött a döbbenet – videó
A csendes-óceáni Hawaii-szigetek vizein nem ritkák a méretesebb tengeri állatok, de a hűvös vizeket kedvelő félelmetes tengeri ragadozó, a nagy fehér cápa ritka vendégnek számít a híres trópusi szigetparadicsomban.
Eltöröltek egy természetvédelmi területet
A Csendes-óceánon fekvő apró szigetekből álló Kiribati állam megszünteti a Phoenix-szigetek Védett Területet és engedélyezi a halászatott - írja az American Association for The Advancement of Science.
Kiderült: roppant falánkak a világtenger legnagyobb óriásai
Az eddig becsült mennyiség akár háromszorosát, 16 tonna rákot esznek meg naponta a kék bálnák egyedei - egy új kalkuláció szerint.
Rémisztő, rejtőzködő szörnyek vannak a tengerekben
A Föld utolsó nagy felfedezetlen fehér foltja a mélytenger fény nélküli, örök sötétségbe burkolózó titokzatos világa. A világhírű tengerkutató, a Titanic roncsait felfedező Robert D. Ballard találó szavaival élve, sokkal jobban ismerjük a Hold túlsó oldalát, mint a világóceán mélységeit. A mélytenger rendkívül barátságtalan környezeti körülményei, a teljes fénynélküliség, a fagyponthoz közeli hőmérséklet és a rettenetes nyomás különleges alkalmazkodást követel meg a „Nap nélküli világ" lakóitól. Logikus lenne úgy vélekedni, hogy ez a kegyetlen környezet alkalmatlan az élet számára, de a valóság merőben más: a feneketlen és sötét méllységek ...
Hínár mentés gépi tanulással
A Massachusetts kutatói olyan alacsony költségű rendszert fejleszenek, ami monitorozza a hínár farmok mikrobiomát és azonosítja a betegségeket, mielőtt elterjednének.
Rekordméretű, kéttonnás holdhalra bukkantak Spanyolország partjainál
Hatalmas, 3,2 méter hosszú, 2,9 méter széles és két tonna súlyú holdhal akadt egy tonhalat halászó hajó hálójába a spanyolországi Ceuta partjainál.
A beerdősítés segíthet megmenteni a korallzátonyokat a katasztrófától
A tengerparti régiók növekvő újraerdősítése meglehetősen csökkentheti korallzátonyokat elérő kifolyó üledék mennyiségét és javítja rezilienciájukat, ezt találta egy az ausztrál Queensland Egyetem által vezetett tanulmány, melyet augusztus 4-én a Global Change Biology magazinban publikáltak.
- címkék:
- Nagy Korallzátony
- klímakatasztrófa
- klímaváltozás
- globális felmelegedés
- környezetvédelem
- környezetszennyezés
- természetvédelem
- korallok
- biodiverzitás
- óceánok
- óceánok elsavasodása
- üvegházgázok
- kihalások
- erdőirtás
- erdősítés
- tengerbiológia
- környezetbiztonság
- szén-dioxid emisszió
- párizsi klímaegyezmény
- Queensland Egyetem
- Címkefelhő »
A hím csikóhalak méhlepényt növesztenek, hogy segítsék utódaik fejlődését.
A Sydney Egyetem kutatóinak a Placenta magazinban publikált tanulmánya azt vizsgálja, hogy a vemhes hím csikóhalak hogy gondoskodnak az embriók oxigén ellátásától és a szén-dioxid eltávolításáról. Azt találták, hogy a csikóhalak az emberhez hasonló komplex méhlepényes struktúrát fejlesztenek.
A tintahalak mégsem magányosan vándorló állatok - videó
A tintahalak úgy ismertek, mint meglehetősen magányos fejlábúak (Cephalopoda). De egy új felvétel azt mutatja, hogy a tintahal csoportok rajokba tömörülnek vándorláskor, azt sugallva, hogy jóval szociálisabbak, mint gondoltuk.
Óriásit változtak a korallzátonyok fél évszázad év alatt
Felére csökkent a világ korallzátonnyal borított területe az 1950-es évek óta a túlhalászat, a bolygó melegedése, a környezetszennyezés és az élőhelyek pusztulása miatt - derült ki több ezer kutatás elemzéséből.
Bizarr, disznófejű cápa lebegett a Földközi-tenger felszínén
Az Olaszországhoz tartozó Tirrén - szigetcsoport legnagyobb tagja, Elba partközeli vizein haditengerészek figyeltek fel a tenger felszínén úszó furcsa testre. A döbbenetes kinézetű lény egy elpusztult disznócápa tetemének bizonyult, amit az Elbai Akvárium tengerbiológusai azonosítottak.
A ráják kidudorodó szemei és szája gyorsabb úszókká teszi őket
A ráják lágy, sima uszonyaikkal különösen hatékony úszók - de szemeik és szájuk kiáll, ami ösztönösen úgy látszik, hogy közegellenállást hoz létre és lelassítja őket. Kiderült, hogy ezeknek a kidudorodó arcoknak ellenkező hatásuk van, lehetővé téve a rájáknak, hogy még gyorsabban és még hatékonyabban ússzanak.
Nőstény polipok dolgokat dobálnak az őket zargató hímekhez
Ausztrália partjai melletti polipok felvételének analízise, ahogy héjakat és üledékeket dobálnak, azt sugallja, hogy szándékosan céloznak meg – és gyakran találnak el – más polipokat. A legtöbb esetben ezek nőstények, akik dobálnak, gyakran hímeket, akik zargatják őket.
Ezért jelenthetnek fokozott veszélyt a tengeri kígyók a búvárokra
A szexuálisan felajzott mérges tengeri kígyók a párzási időszak alatt a búvárokra is veszélyesek lehetnek, mert őket is kígyónak vélhetik - állapította meg egy új tanulmány.
Felfedezték a Nagy-korallzátony egyik legöregebb korallját
Egy gigantikus, 10,4 méter széles korallt fedeztek fel kutatók az Ausztrália partjai mentén elterülő Nagy-korallzátonyon.
Ez az oka az adriai élővilág egyhangúbbá válásának
Jelentősen csökkent a kagylók és csigák faji sokszínűsége az Adriai-tenger északi részén az elmúlt évtizedekben - állapították meg a Bécsi Egyetem paleontológusai a tengerfenék üledékének vizsgálatával.
Nem az intelligencia miatt vált különlegessé a bálnák és delfinek agya
A Scientific Reports tudományos szaklapban közzétett új tanulmány megállapítása szerint a cetek agya egy különleges evolúciós folyamat eredményeként vált az állatvilág legnagyobb, illetve legfejlettebb agyává.
Csodálatos állati elmék: delfinek, akik bajba jutott élőlényeket mentenek
Már ókori források is említenek olyan eseteket, amikor delfinek siettek a tengeren bajba jutott hajótöröttek segítségére. A domesztikált állatfajokon, főleg a kutyákon és a macskákon kívül a palackorrú delfinek tekinthetők az egyetlen olyan vadon élő állatfajnak, akik tudatosan keresik az emberrel való kapcsolatot. Az emberek iránt tanúsított - sajnos, gyakran indokolatlan - delfini bizalom egyik egyedülálló eseménye volt például az a közelmúltban történt eset, amikor egy leszakadt damilba akadt palackorrú delfin úszott oda a búvárokhoz, hogy a segítségüket kérje. Ezek az intelligens tengeri emlősök viszont gyakran kérés nélkül is aa ...
Bátor férfi szabadított ki egy hálóba gabalyodott nagy fehér cápát – videó
Az elszabadult szellemhálók, vagyis a többnyire erős műanyagkötélzetből font halászhálók leszakadt darabjai halálos veszélyt jelentenek a nagyobb testű tengeri élőlényekre, a különböző cetekre, fókafélékre, teknősökre, vagy cápákra. A bajba jutott tengeri állatok megszabadítása az életüket veszélyeztető hálómaradványoktól többnyire igen veszélyes művelet, főleg akkor, ha az áldozat egy megtermett nagy fehér cápa.
Pusztulnak a korallzátonyok
Globálisan súlyos helyzetben vannak a korallzátonyok. Van, ahol már elérték a kritikus helyzetet, el kezdődött a feloldódásuk, vagyis pusztulnak.
Nyolc hatalmas óriáscápa bukkant fel egy kajakos mellett - videó
Minden évben áprilistól kezdenek el gyülekezni a brit szigetek és Írország partvidékén az óriáscápák, amelyek a tavaszi planktonvirágzás kezdetén az észak-atlanti térség nagy mélységeiből érkeznek a partközeli vizekbe. A világtenger ma élő második legnagyobb halfaja ebben az időszakban esetenként rendkívül népes rajokban közelíti meg a partközeli sekély vizeket.
Fiatal szürke bálna tűnt fel Olaszország partjainál
Meglepő módon egy fiatal szürke bálna tűnt fel Olaszország partjainál. Megjelenése aggodalmat keltő, a szakértők szerint a sarkvidéki jég olvadásával is összefüggésben lehet.
A világ összes óceánjára kiterjesztik a robotmonitoros vizsgálatot
Miután éveken át tanulmányozták a Déli-óceán jeges vizét úszó robotmonitorokkal, a tudósok a világ minden óceánján alkalmazni kezdik őket.
Óceáni horror: 70 kardszárnyú delfin támadt rá egy kék bálnára - videó
Órákig tartó drámai küzdelemben végzett mintegy hetven összeverődött kardszárnyú delfin egy viszonylag fiatal, 17 méter hosszú kék bálnával. A kardszárnyú delfinek rendszeresen vadásznak a náluk jóval nagyobb cetekre, de általában csak kicsi, mindössze néhány egyedből álló rajokban. Ami példátlannak számít az ausztrál partvidéken megfigyelt esetnél, az a támadás tömeges jellege, és a zsákmányolásban részt vett kardszárnyú delfinek kiugróan magas száma.
Gigantikus méretű nagy fehér cápát észleltek az Adrián - videó
Elsőként az Antenna Sud 85 televíziós csatorna tette közzé azt a mobiltelefonnal rögzített videofelvételt, amit egy helyi halász rögzített a csónakját megközelítő megtermett nagy fehér cápáról. Az Adriai-tenger vizeiben, még ha csak ritkán látható is,de honos fajnak számít a nagy fehér cápa, a világtenger legnagyobb recens húsevő porcos hala.
Az alacsony oxigénkoncentráció okozta a delfinek és halak pusztulását Ghána partjainál
Az alacsony oxigénkoncentráció okozta azoknak a delfineknek és különböző halfajoknak a pusztulását, amelyeknek a tetemeit tíz napja vetette a tengerpartra a víz Ghána különböző részein - közölték helyi tudósok.
Hajók által elgázolt bálnák tetemét sodorta partra a víz a San Franciscó-i öbölben
Szokatlanul sok, kilenc nap alatt négy szürkebálna tetemét sodorta partra a víz a San Franciscó-i öbölben, közülük kettőt hajó gázolt el.
Elgázolt bálnák tetemét sodorta a víz a partra a San Franciscó-i öbölben
Szokatlanul sok, kilenc nap alatt négy szürkebálna tetemét sodorta partra a víz a San Franciscó-i öbölben, közülük kettőt hajó gázolt el. A kutatók arra hívják fel a figyelmet, hogy az állatokra nemcsak a környezetszennyezés, hanem a hajóforgalom is egyre nagyobb veszélyt jelent.
Barázdásbálnák bukkantak fel a spanyol partvidéken
Drónokkal figyelik meg a Spanyolország északkeleti partjainál évente összegyűlő és táplálkozó barázdásbálnákat, amelyek között rendszeres visszatérők is vannak.
Milyen érzés lehet, ha hirtelen felbukkan mellettünk egy óriáskalmár? - videó
Noha a középkori tengerészlegendák vitorlás hajókat mélybe húzó polipszörnyetege, a krák csupán a fantázia világában létezett, ám a világtenger legnagyobb fejlábúja, az óriáskalmár nagyon is valós élőlénynek számít. Az Architeuthis illetve a Mesonychoteuthis nemzetségbe tartozó egyes fajok elérhetik akár a 18-20 méteres testhosszúságot is, és ezzel a mérettel már-már megidézik a régi tengerészbabonák rettegett fejlábúszörnyetegét. A mélytengeri régió örök sötétségében rejtőző óriáskalmárok az óceánok legritkábban megpillantható élőlényei közé tartoznak, ezért is számít különlegesnek az a máig egyedi kaland, amit egy japán búvár, Akiinobu ...