temetkezés

címke rss

Ökológiai temetkezés: lehűtik és porrá őrlik a testet

365 környezettudatos ötlet2010.05.21, 09:47

A porlasztásos temetés az egyik "sláger" a hongkongi temetkezési kiállításon. Az újítás egy svéd biológus agyszüleménye: Susanne Wiigh-Masak ötlötte ki. A lényeg, hogy az elhunytat rendkívül hidegre hűtik folyékony nitrogénben, majd addig rázzák, míg teste kristályos porrá nem omlik. "A test szó szerint darabjaira esik szét, ha nagyon hidegbe kerül, és szerintem ez vonzó, tiszta módja a temetésnek" - mondta a biológusnő. A kristályporból azután kiszűrik a nehézfémeket (például a higanyt), majd a maradványokat eltemetik egy lebomló dobozban, például egy emlékparkban egy fa tövébe, hogy "a halott végül táplálja az életet". A hagyományyos ...

Környezetbarát temetkezés - koporsók és urnák újrapapírból

365 környezettudatos ötlet2010.05.10, 08:53

Azt tudjuk, hogy a jó pap holtig tanul. A jó környezetvédő pedig nemcsak a haláláig jó környezetvédő, hanem azután is. A temetkezés megválasztása pedig ugyancsak nagy hatással van a környezetre. Gondoljunk csak olyan országokra, ahol egy-egy ember elhamvasztása a helyi szokásoknak megfelelően nagy mennyiségű fa elégetésével valósul meg. Az emberiség számára pedig pár évtizeden belül jelentős nehézségeket okozhat majd az, hogy hova is temessük halottainkat, mit is használjunk a hamvasztáshoz. Fosszilis tüzelőanyagot? Netán akkor már hidrogén lesz forgalomban? Milyen koporsóba feküdjünk bele, ha már kivágtuk az utolsó fát is? A témábaan ...

Lebukott a Farkasréti temetőt fosztogató bronztolvaj

Itthon2010.03.12, 12:02

Hónapok óta lophatott bronz díszeket a Farkasréti temető síremlékeiről egy férfi, akit nemrég tetten értek a sírkert fosztogatása közben. A tolvajt ugyan nem sikerült elfogni, de kocsijában megtalálták iratait és az ellopott díszeket is, a férfit most a rendőrség keresi.

Mobillal olvasható le a digitális sírkő

Archívum2010.02.24, 13:20

Vezeték nélküli, digitális sírköveket mutatott be egy amerikai cég. A "fejlett emlékmű objektumnak" becézett síremlékről mobiltelefonnal képeket és szöveget tölthetnek le a szerettükre emlékező rokonok.

Magyarországon találták meg a leggazdagabb osztrák tetemét

Itthon2009.12.01, 14:31

Budapest közelében találták meg Friedrich Karl Flick osztrák-német milliárdos tavaly ellopott koporsóját és holttestét. Eddig senki sem tudta, kik és miért lopták el a férfi koporsóját. Az osztrák Kronen Zeitung családi vitát sejtett a hullarablás hátterében, a német Bild szerint a tolvajok több millió euró válstágdíjat akartak a családtól. A német lap szerint Budapesten hat embert vettek őrizetbe az ügyben.

Zárt kapuk mögött temetik el Michael Jacksont

Nagyvilág2009.09.03, 14:57

Zártkörű rendezvényen, csak a család és a barátok részvételével temetik el Michael Jackson amerikai popsztárt csütörtök este. Jackson végső nyughelye klasszikus európai szobormásolatok és hollywoodi sztárok között lesz a Los Angeles melletti Glenade város Forest Lawn nevű temetőjében. A ceremóniáról csupán annyi lehet tudni, hogy a költségei "rendkívüliek", és hogy a rendezvényre a médiát egyáltalán nem fogják beengedni.

Nyomoznak a pécsi temetkezési cég ellen

Itthon2009.08.13, 11:06

Hűtlen kezelés miatt nyomoznak a Pécsi Temetkezési Vállalat ellen. Az önkormányzati cég igazgatója a pécsi városháza vizsgálata szerint indokolatlanul emelt fizetéseket és osztott üdülési csekkeket, és a vállalat szükségtelenül vásárolt egyszerre 630 koporsót.

Diszkont koporsók miatt tesz feljelentést Pécs

Itthon2009.08.10, 18:14

630 koporsót vásárolt a pécsi önkormányzati temetkezési cég szociális temetésre, holott egy évben legfeljebb száz ilyen temetést tartanak. A temetkezési vállalat igazgatója szerint csak így lehetett diszkont áron a koporsókhoz jutni. A pécsi önkormányzat hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tesz az ügyben.

Cukorkoponyák nevetnek a temetkezési expón

Itthon2009.05.24, 10:44

Trend a magas fényű antikolt fakoporsó, de a többség a legolcsóbb urnát vásárolja, bár van vevő a földgömb alakúra is. A civilek elkerülik a temetkezési szakkiállítást, ahol ravatalozói díszletek között folynak a kedélyes üzleti tárgyalások, miközben a sarokban örömlány nevet a halálon.

Tilos koporsóban temetni három jászsági temetőben

Itthon2009.03.11, 15:01

A talajvíz magas szintje miatt három jászsági temetőben is tilos a koporsós temetés. A rendelkezésnek részben járványügyi oka van.

Pr-offenzívában a temetkezési intézet

Gazdaság2008.08.11, 13:07

Új eszközöket vet be a Budapesti Temetkezési Intézet, hogy ismertebbé tegye a Csend Napja és a Halottak Napja eseményt a fővárosi temetőkben. A cég 64 millió forintot szán az ehhez kapcsolódó kommunikációra és marketingre, s e stratégiák kidolgozására és végrehajtására pályázatot is kiírtak. A nyertes cégnek jövő év végéig kell ebből a pénzből gazdálkodnia.

Holttesteket cseréltek el Berettyóújfalun

Itthon2008.02.19, 10:34

Egy temetésen derült ki, hogy összecseréltek két holttestet Hajdú-Bihar megyében. A temetkezési vállalat vezetője elismerte a hibát és azt állítja, hogy hitelrontás állhat a csere hátterében.

Gyászolókat zavart meg a szomszédos boncolás

Itthon2007.10.25, 17:50

A temetési szertartás közben boncoltak fel egy elhunytat a ravatalozó másik helyiségében Derecskén. Miközben a gyászoló családtagok a lelkészt hallgatták, addig a szomszédban három boncmester - a gyászolók füle hallatára - szétfűrészelt valakit. A temetkezési vállalat vezetője nem nyilatkozhat, a jegyző vizsgálódik.

Zsebesektől óvják a temetőbe látogatókat

Itthon2006.10.31, 18:18

A rendőrség is készül mindenszentekre: az ORFK fokozott ellenőrzésekkel próbálja megelőzni a temetők környékén ilyenkor szokásos autófeltöréseket és zsebtolvajlásokat, miközben a nyugdíjasokat is ellátja  jó tanácsokkal. A temetkezési vállalatok meghosszabbított nyitvatartással, a BKV sűrített járatokkal készül az ünnepre.

Egyre többen viszik haza halottaik hamvait

Itthon2005.12.21, 11:21

Pár év alatt megduplázódott a fővárosban azok száma, akik nem temettetik el elhamvasztott halottaikat, hanem az urnába helyezést követően hazaviszik a hamvakat. Növekszik azok száma is, akik a temetési árak növekedése, vagy egyszerűen csak nemtörődömségből a temetkezési cégeknél "felejtik" halottuk hamvait, de volt rá példa, hogy egyszerűen kidobták az urnát a szemétbe.

Megbüntetik, aki jó kis temetést ígér

Itthon2005.07.28, 12:52

Büntetés jár annak a temetkezési vállalkozónak, aki így hirdeti cégét: "Reméljük, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleink között üdvözölhetjük". A fogyasztóvédelmi felügyelőségek ötvenhárom temetkezési vállalkozásra csaptak le, mert törvénysértően részletezték ajánlataikat.

Kegyeletbarátabb az új temetkezési törvény

Itthon2005.04.18, 22:26

Szigorúbb előírásokat fogalmaz meg a temetkezési vállalatokra nézve a temetkezési törvény módosítása, amit hétfőn fogadott el a parlament. A temetkezési cégeket teljesen kitiltják ezentúl az egészségügyi intézményekből, valamint korlátozzák azt is, hogy a vállalatok mit tüntethetnek fel reklámjaikban.

Tiltott reklámmal adnak túl a koporsókon

Itthon2005.01.18, 13:19

Az árfeltüntetéssel és az akciós termékekkel ügyeskednek leggyakrabban reklámaikban a cégek - derül ki a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség vizsgálatából. Sok a probléma a törvény szerint kegyeletsértő temetkezési reklámokkal is, illetve a gyógyszerek szabálytalan népszerűsítésével. Összesen 78 millió forint bírságot szabtak ki tavaly.  

Környezetkímélő temetés Svédországból

Nagyvilág2004.06.01, 09:51

Környezetkímélő temetkezési módot dolgozott ki egy svéd biológus. Susanne Wiigh az új módszert a délnyugat-svéd partoknál fekvő Lyr szigeten mutatta be. Az új, fagyasztásos eljárás következtében a holttestekből csak a környezetet nem szennyező humusz marad amelybe a feltaláló szerint sírkő helyett virágot lehetne ültetni, tisztelegve az elhunyt előtt.

Tiltakozik egy temetkezési hirdetés ellen a szegedi kórház

Itthon2004.02.13, 11:55

Temetkezési cégének irodáját reklámozza egy vállalkozó az egyik szegedi kórház közelében elhelyezett hirdetésen. A kórház tiltakozik ez ellen, és szeretné elérni a plakát eltávolítását. A hirdetés ugyanakkor a hatályos jogszabályok szerint maradhat, csupán a szövegén kell változtatni: a jövőben csak a cég nevét és címét, valamint a "temetkezés" szót tartalmazhatja.

A temetkezési szokások miatt terjed az ebola Kongóban

Nagyvilág2003.12.05, 20:03

A kongói temetkezési szokások is felelősek lehetnek az ebola gyors terjedéséért. Az Egészségügyi Világszervezet jelentése szerint, ha a helyiek nem érintik meg halottaikat, lelassítható a járvány terjedése. Az ebola mostani "kitörésében" eddig 29 haltak meg.

Ezrek látogatják a temetőket

Itthon2003.11.02, 01:50

A temetők környékén országszerte erős a jármű- és gyalogosforgalom, több helyen torlódásra kell számítani. Megtartotta első bíborosi szentmiséjét mindenszentek napján az esztergomi bazilikában Erdő Péter. A Budapesti Temetkezési Intézet igazgatója közölte: jövőre várhatóan hat-hét százalékkal nő a temetkezés ára a fővárosban.

A tb-vel fizettetné a Fidesz a temetéseket

Itthon2003.09.15, 07:24

A Fidesz szerint az évek során befizetett tb-járulékokból kellene kifizetni minden ember temetési költségét. A kormányzat azonban pénzhiányra hivatkozva elutasította a javaslatot. Egy-egy hamvasztásos temetés ára 120-150 ezer forint, a javaslattevők szerint legalább a helyben legolcsóbb temetkezést az államnak kellene állnia - írja a Népszabadság.

Egyre több a kegyeletsértés a temetkezésben

Itthon2003.09.04, 12:31

A nagy haszon reményében az elmúlt öt évben egyre többen váltak temetkezési vállalkozókká, és ezzel párhuzamosan egyre több lett a kegyeletsértéssel, visszaéléssel kapcsolatos reklamáció is. A piaci szereplők a temetkezési törvény hiányosságait és a kiélezett versenyhelyzetet okolják a visszaélések miatt - írja a Magyar Hírlap. 

Temetkezési fejpénzt kapnak a boncmesterek

Itthon2003.05.24, 10:02

A kórházi boncmesterek és a temetkezési vállalkozók szoros üzleti kapcsolatban állnak - állítják a Magyar Hírlapnak név nélkül nyilatkozó vállalkozók és egészségügy dolgozók. A fővárosi boncmesterek állítólag hét-nyolcezer forintot is kapnak, ha az elhunyt hozzátartozóinak egy adott temetkezési cég szolgáltatásait ajánlják.

Milliós temetkezési csalás Miskolcon

Itthon2003.04.09, 19:47

Több milliós csalás sorozat miatt indított eljárást a helyi temetkezési vállalkozás ellen a Miskolci Rendőrkapitányság.

Az utcáról egy órán belül kell elvinni a halottakat

Itthon2003.03.24, 12:20

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint sérül az emberi méltósághoz való jog, ha a közterületen, középületben váratlanul elhunyt személyek holttestét nem szállítják el haladéktalanul. A jelenlegi jogszabályok csupán annyit írnak elő, hogy 16 órán belül gondoskodni kell az elszállításról. Budapesten ugyan a temetkezési intézet négy órán belüli szállítást vállal, ám az ombudsman szerint ez is le kell rövidíteni egy órára.

Temetkezési vállalatot próbáltak kirabolni

Itthon2003.01.06, 19:13

Egy fegyveres megpróbálta kirabolni egy temetkezési vállalat XXIII. kerületi irodáját. A rendőrök őt is és a rablásban feltehetőleg neki segítő társát is gyorsan elfogták és őrizetbe vették.

Ingyen verses CD a temetkezési intézettől

Itthon2002.10.29, 07:47

Verses CD-vel ajándékozza meg halottak napja alkalmából a fővárosi temetőkbe látogatókat a Budapesti Temetkezési Intézet.

Döntött a főváros a jövő évi közszolgáltatási díjakról

Archívum2001.11.26, 16:27

A főváros vezetése hétfőn döntött a közszolgáltatási díjak 2002. évi emelésének mértékéről. Eszerint a temetkezéssel kapcsolatos közszolgáltatási díjak 6 százalékkal, a szemétdíj 10,72 százalékkal, a kémények ellenőrzése és tisztítása pedig kéményenként 9 forinttal emelkedik.

Rendkívüli ülésen döntenek a BKV tarifáiról

Itthon2001.11.30, 15:09

Rendkívüli ülésen tárgyal december 13-án a Fővárosi Közgyűlés a BKV jövő évi tarifáinak véglegesítéséről és a temetkezési díjemelésről. Itt döntenek a jövő évi víz- és csatornadíjak 6 százalék körüli emeléséről is.

Előző
Következő